 |
1881 - 1952
Ünnepe május 2. |
Matronuska tisztelte
Valentine Amphiteatrov néhai papot (1836-1908). Azt mondta, nagyszerű volt Isten szemében, és mindig segített azoknak, akik a sírjánál kérték a segítségét. Néha elküldte látogatóit, hogy vegyenek egy kis homokot a sírjáról.
A tömeges hitetlenségnek, a keresztény hit elleni agresszív támadásoknak, az emberek körében egyre növekvő elidegenedésnek és rosszindulatnak, a milliók által elutasított hagyománynak és a bűnbánat nélküli bűnös életnek számos tragikus következménye volt. Matrona mindezt jól megértette.
A kommunista felvonulások napjaiban Matuska arra kért minket, hogy ne menjenek ki, és szorosan csukjuk be az ablakokat és ajtókat, mert szerinte démonok tömege foglalta el az egész teret és minden embert. Lehet, hogy Matuska, aki gyakran példabeszédekben beszélt, emlékeztette az embereket arra, hogy érzékeinket - a Szentatyák terminológiájában a „lélek ablakait” - el kell zárni a gonosz szellemekkel szemben.
Zinaida Zhdanova egyszer azt kérdezte Matuskától: „Miért engedte meg Isten, hogy ilyen sok templomot bezárjanak vagy elpusztítsanak?” Matuska így válaszolt: „Ebben Isten akarata van, mivel kevés hívő és pásztor lesz.” - Miért nem küzd ez ellen senki? „Az embereket hipnotizálták; borzalmas erők jöttek ... Ez az erő a levegőben van, most mindenhol, és mindenbe behatol. Korábban csak messze a lápokban és az erdőkben élt. Az emberek templomba jártak, keresztet viseltek a nyakukban, házukat ikonok és lámpák védték, imádkoztak és áldották voltak. A démonok nem léphettek be ilyen házakba, de most az emberekben élnek, mert az emberek most elutasítják a hitet és Istent.”
Néhány ember Matrona lelki életének rejtélyét akarták felfedni, és egy éjszaka folyamán titokban megfigyelték: Szent Matrona egész éjszaka leborulva imádkozott.
Miközben Zhdanovéknál élt, Matronuskát Fr. Dimitrij, a Krasznaja Presnija-i templom papja gyóntatta és áldoztatta. Az állandó imádság segítette az áldott Matronát abban, hogy elviselje az emberek szolgálatának keresztjét, ami igazi munka és vértanúság volt, a szeretet legmagasabb megnyilvánulása. Imádkozni a démonok által megszállott emberekért, valamint mindenki másért, megosztva az emberek gyászát, betegségeit, Matuska ebben annyira elfáradt, hogy a nap végére nem tudott megszólalni, és csak halkan felnyögött, apró öklére hajtva a fejét.
Ami belső életét illeti, még a legközelebbi és legkedvesebb emberek számára is titok maradt.
Bár senki sem ismerte Matuska lelki életét, az emberek nem kételkedtek szentségében és aszkézisében. Szolgálata a nagy türelmében rejlett, amely tiszta szívéből és Isten lelkes szeretetéből fakadt. Ez a türelem fogja megmenteni az utolsó idők keresztényeit, ahogyan az egyház szent atyái megjövendölték. Igazi aszketikusként Szent Matrona nem csak szavaival, hanem egész életével tanított. Látszólag vak volt, és mégis megtanította az embereket arra, hogyan törekedjenek a lelki látásra. Nem tudott járni, béna volt, és megtanította a látogatóit arra, hogyan kell az üdvösség nehéz útján járni.
Zinaida Zhdanova írja: „Ki volt Matronuska? Matuska harcos angyalhoz hasonló volt, mintha tűzes kard lenne a kezében a gonosz hatalmak elleni harcra. Imával és szentvízzel gyógyította az embereket ... Kicsi volt, mint egy gyermek. Mindig félig az öklén feküdt és félig ült. Csak így aludt; soha nem feküdt le kényelmesen. Amikor fogadta az embereket, kezével a látogató feje fölé ült. Megáldotta az illetőt, elmondta neki a legfontosabbat és imádkozott érte.”
Soha nem volt saját háza, és semmivel sem rendelkezett. Azokban a házakban vagy lakásokban lakott, ahová meghívták. Amikor a hálás látogatók ételt vittek neki, akkor nem volt joga azt saját maga elosztani, ahogy a legjobban gondolta. Mindig engedelmeskednie kellett egy Pelagia nevű nőnek, aki barátságtalan volt, és aki a házban parancsolt, szinte az összes ételadományt odaadta rokonainak. Matuska sem enni, sem inni nem tudott beleegyezése nélkül.
Úgy tűnt, Matushka mindent előre tudott a segítségét kérőkről. Életének mindennapjait elárosztotta a látógatói bánata és szenvedései. Segített a betegeknek, megvigasztalta és meggyógyította őket. Imájára sokan meggyógyultak. Kezébe vette a síró ember fejét, megvigasztalta és szentségével melegítette, és az ember mintha szárnyakon távozott volna. És ő kimerülten csak sóhajtozot és imádkozott egész éjjel. Egyfajta gödröcske volt a homlokán, mivel gyakran megjelölte a Szent kereszttel. Mindig nagyon gondosan osztotta be idejét, az ujjai gyakran keresték homlokán a gödröcskét…
A háború alatt Matronuska gyakran válaszolt arra a kérdésre, amelyet sok látogatóját a legjobban aggasztotta: mi történt rokonaikkal, különösen a fronton lévőkkel - élnek-e vagy sem? Néhánynak azt mondta: „Várj rá, életben van.” Néhánynak azt válaszolta, hogy imádkozzanak szeretteikért, mint az elhunytakért.
Nagyon valószínű, hogy azok, akik lelki vezetést akartak, Matronát kérték fel tanítójuknak. Sok moszkvai pap és szerzetes a Sergiusz-i Szentháromság Lavra-ban tudott Matuskáról. De a Gondviselés úgy döntött, hogy Matronának ne legyenek tanítványai, akik tanúi lehettek volna az életének, hogy elmondhassák a következő generációknak.
Szülőfalujából gyakran meglátogatták. Emellett a szomszédjaitól is kapott leveleket és kérdéseket, amelyekre válaszolt. Néhányan kétszáz vagy háromszáz kilométerre levő távoli területekről jöttek segítségért, és Matronusk tudta mindannyiuk nevét. Voltak moszkvaiak, valamint látogatók más városokból, akik hallottak Matushka lelekbelátás-ajándékáról. Minden korosztályból voltak: fiatalok, idősek és középkorúak. Egyeseket fogadott, másokat elutasított. Néhányukkal világosan beszélt, másokkal példabeszédben.
Egyszer Zinaida panaszkodott az idegei miatt. Matuska így válaszolt: „Nincsenek idegek a háborúban vagy a börtönben ... Gyakorold az önuralmat és türelmesnek kell lenned.”
Matuska azt tanította, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni az orvosi kezelést. A test olyan, mint egy Isten által adott ház, ezért néha javításra szorul. Isten megteremtette a világot, és benne gyógynövényeket, az orvosokat, és nem szabad figyelmen kívül hagyni őket.
Matuska sajnálta közeli embereit: „Nagyon sajnálom azokat, akik az utolsó időkben élni fognak. Az élet egyre rosszabb lesz. Eljön az idő, amikor eléjük teszik a keresztet és a kenyeret, és megkérik, hogy döntsnek. ” - A keresztet választjuk, de hogyan éljünk? - Imádkozni fogunk Istenhez, szedünk egy kis földet, kis golyókat formázunk belőle, megesszük és már nem leszünk éhesek.
Egy másik alkalommal vigasztalt egy embert, és felszólította, hogy ne féljen semmitől: „Képzelj el egy gondtalan gyereket, akit a szánkóban hordanak. Az Úr mindent megold.”
Matronuska gyakran mondta: „Ha egy nemzet elveszíti az Istenbe vetett hitét, csapásokkal szembesül, és ha nem tér meg, akkor eltűnik a földről. Hány nép tűnt el, de Oroszország létezett és létezni fog. Imádkozz, kérj, térj meg! Az Úr nem hagy el benneteket, és meg fogja őrizni a földünket!”
 |
Szent Matrona ereklyéi, Moszkva,
„Isten Anyjának Palástja” nev.
kolostor
|
Matrona utolsó menedékhelye a Moszkva mellett volt, Skhodnijában. Matrona távoli kapcsolata ott élt. Ide is özönlottek az emberek, hozták szenvedéseiket, bánatukat. Halála előtt az elgyengült Matuska korlátozni akarta a látogatók számát. De az emberek folyamatosan jöttek és jöttek, nem tudta megtagadni tőlük a segítséget.
A közeliek szerint halála napját Istentől három nappal előre megtudta, és minden szükséges intézkedést megtett. Matushka azt kérte, hogy a temetkezési szentmisét a Donskaja utcai templomban tartsák. Azt is kérte, hogy ne hozzanak se koszorút se művirágot a temetésére.
Utolsó napjaiban az őt meglátogató papok meggyóntatták és megáldoztatták. Mint bárki más, félt a haláltól, és nem rejtette véka alá félelmeit a közeli emberek elől. Közvetlenül halála előtt Fr. Dimitrij atya elmen hozzá, hogy meghallgassa a bűnvallomását. Matronuska aggódott, hogy a szentség felvétele előtt helyesen tette-e a karját a mellkasára. Meglepődve kérdezte tőle: - Csak nem attól félsz, hogy meghalsz? - De, valóban félek.
1952. május 2-án Szent Matrona elhagyta ezt a földi életet. Másnap az újonnan távozott Boldog Matrona neve felkerült a Sergiusz-i Szentháromság Lavra közbenjárási listájára. A celebráns szerzetespap észrevette, és azonnal kiment a szentélyből, és megkérdezte a jelenlevő hívőket: „Ki hozta a cetlit? Meghalt?” Nem csoda, hogy tudott róla, hiszen a Lavrában sok szerzetes tisztelte Matronát. Egy Moszkvából érkező idős nő és lánya megerősítette, hogy Matuska az előző nap meghalt, mondván, holnap a koporsót a holttestével kihelyezik búcsúzás céljából. A Lavrában élő szerzetesek így értesültek a haláláról, és el tudtak menni a temetésére.
A Nikolaj Golubtszov atyja által tartott temetkezési szentmise után mindenki megcsókolta Matronuska kezét.
Május 4-én, vasárnap volt Szent Matrona temetése. Kívánsága szerint a Danilovszki temetőben temették el, hogy „hallhassa a szentmiséket”. Nagyszámú ortodox ember rögtön temetése után Isten igazi szolgálójaként tisztelte Szent Matronát.
Matrona azt mondta: „Halálom után kevesen jönnek a síromhoz, csak a legközelebbiek. Amikor ők is meghalnak, a síromat elhanyagolják, és csak alkalmanként látogatják meg. De sok évvel később az emberek hallanak rólam, megismernek, és tömegben fognak jönni segítségemet kérni bajaikban. Megkérnek, hogy imádkozzam értük az Úrhoz, én pedig mindenkit meghallok és segítek.”
Közvetlenül halála előtt ezt mondta:
„Gyertek, gyertek hozzám, mind. Meséljetek nekem a gondjaitokról, mintha élnék, és látlak és meghallgatlak titeket, és segítek nektek.” Matuska azt is mondta, hogy azok, akik Isten előtti közbenjárására törekszenek, megmenekülnek. „Mindazok, akik segítséget kérnek tőlem, haláluk után találkozunk.”
Halála után több mint harminc évvel a sírja a Danilovszki temetőben az ortodox Moszkva egyik szent helyévé vált. Oroszország egész területéről és külföldről érkező emberek pontosan úgy érkeznek szenvedéseikkel és betegségeikkel, mint amikor élt.
Az Orosz Ortodox Egyház 1998. március 8.-án megbontotta a sírját, teste romlatlan és mennyei illatot áraszt, majd 1999. május 2.-án szentté avatta.
 |
Szent Matrona sírja
a Danilovszki temetőben. |
Szent Matrona ortodox keresztény volt a szó nagyon mély és hagyományos értelmében. Lelki életének középpontjában a szeretetteljes szívéből fakadó együttérzés, lelkes imádsága, a Szent kereszt jele, az Ortodox Egyház szent alapszabálya iránti töretlen hűség állt . Szolgálatának jellege az istenfélelem és a kegyesség évszázadaiból ered. Éppen ezért az embereknek nyújtott segítség lelki gyümölcsöt jelent: az emberek szilárdan megerősödnek hitükben, külsőleg és belső énjükben kötődnek az Egyházhoz, aktív tagjai lesznek, a mindennapi ima nem marad el.
A Matronát több tízezren ismerik. Az oroszok szeretettel „Matronuskának” becézik vagy „Matronuskának” (Anyácskának). Mindig segít minden embernek, mint azokban a napokban, amikor még itt a földön élt. Azok, akik közbenjárását kérik tőle, hamarosan megtapasztalják Isten hathatós segítségét, ő most is nagy szeretettel imádkozik értük.
* Vége az életrajzának *
Előző részek:
