2021. ápr. 21.

Ferenc pápa mindennapi imája Szent József évében

         Ferenc pápának a szent iránti tisztelete még fiatalkorára nyúlik vissza. 17 évesen az ifjú Jorge Maria Bergoglio a Buenos Aires-i Szent József-templomban érezte meg az elhívást a papságra. Római dolgozószobájában, a Szent Márta-házban két kis Szent József-szobrot is őriz, amelyek Dél-Amerikában elterjedt módon, álomba merülten ábrázolják a szentet. A pápa az alvó szent szobrocskája alá szokta becsúsztatni azokat a kéréseket tartalmazó cédulákat, amelyeket a hívőktől kap. De ugyanígy ide helyezi azokat a kis papírszeleteket, amelyeken saját gondjait és nehézségeit fogalmazza meg. Mintha arra hívná Szent Józsefet, hogy „aludjon rá egyet”, és szóljon egy jó szót Isten előtt, hogy atyai irgalmával nyújtson segítséget a szenvedőknek. 
         Ferenc pápa számára tehát Szent József olyan különleges szent, aki akkor is védelmez és segít, amikor alszik. Ferenc pápa egy lábjegyzetben így vall a Szent Józsefhez intézett imáiról a Patris corde (Atyai szívvel) kezdetű apostoli levelében, amelyet december 8-án tett közzé: 
  • Több mint negyven év óta a zsolozsma reggeli dicsérete után mindennap elmondok egy imát Szent Józsefhez, amely egy 19. századi francia imakönyvből való. Ezt az imakönyvet Jézus és Mária Szerzetesnőinek Kongregációja adta ki. Ez az ima áhítatot, bizalmat fejez ki Szent József iránt, de egyfajta kihívás elé is állítja őt: „Dicsőséges Atyám, Szent József, neked hatalmad van arra, hogy lehetségessé tedd a lehetetlen dolgokat, segíts meg ebben a gondterhelt, nehéz időszakban! Vedd oltalmadba ezeket a súlyos és nehéz helyzeteket, melyeket rád bízok, hogy megfelelő megoldást találjanak! Drága Atyám, minden bizalmam benned van! Senki se mondhassa, hogy hiába fohászkodtam hozzád, és mivel te mindent elérhetsz Jézusnál és Máriánál, mutasd meg nekem, hogy oly nagy a te jóságod, amekkora a hatalmad! Ámen.” 
Az alábbi, Ferenc pápa által írt imát pedig a pápának a Szent József-évet meghirdető, fentebb említett apostoli levele végén olvashatjuk. Ferenc pápa arra kéri a híveket, hogy kérjék Szent József közbenjárását „a legfontosabb kegyelemért: megtérésünkért”. 
A levélben megemlékezik arról, hogy Szent József az idén 150 éve az Egyetemes Egyház védőszentje, hiszen Boldog IX. Piusz pápa 1870. december 8-án írta alá Quemadmodum Deus kezdetű dekrétumát, amivel Szent Józsefet a katolikus egyház védőszentjévé nyilvánította. Az apostoli levelet a pápa a következő szavakkal fejezi be: 
  • „Imádkozzunk Szent Józsefhez ezzel az imával: Üdvözlégy, Megváltónk védelmezője, A Boldogságos Szűz Mária hitvese. Terád bízta Isten az ő egyetlen Fiát; Benned bízott Mária; Atyai gondoskodásoddal lett Krisztus felnőtté. Áldott József, légy nekünk is gondoskodó édesapánk, és vezess minket az élet ösvényén. Szerezz nekünk kegyelmet, irgalmat és bátorságot, és védj meg minket minden gonosztól. Ámen.”
Forrás:

További bejegyzések Szent Józsefről ezen a linken!

Nincsenek megjegyzések: