2021. márc. 26.

Moszkvai Szent Matrona [2]


         Még gyermekként Matrona előre látta az oroszországi forradalmat. „Az templomokat kirabolják és elpusztítják, és az embereket üldözik.” Élénken elmagyarázta a föld újbóli elosztásának módját, és azt, hogy az emberek mohón megragadják, miközben egyre többet és többet akarnak szerezni - csakhogy azután mindenüket hátrahagyva meneküljenek. „Akkor már senkinek sem lesz szüksége rá” - mondta. A forradalom előtt Matrona egy Yankov nevezetű ingatlantulajdonosnak azt tanácsolta, hogy mindenét adja el, és menjen külföldre. Ha megfogadta volna a szent tanácsát, nem lett volna tanúja annak, hogy minden vagyonától megfosztják, elerülte volna az idő előtti halált, és a lányát megmentette volna a fájdalmas ide-oda vándorlástól. 
         Egész életében ikonok vették körül Matronát. A szobában, ahol különösen sokáig élt, három ikonsarok volt, ikonokkal és mécsesekkel a padlótól a mennyezetig. Egy nő, aki egy moszkvai templomban dolgozott és gyakran ellátogatott Matronához, emlékszik, hogy Szent Matrona azt mondta neki: „Ismerem a templomodban található összes ikont, és a helyet, ahol mindegyik áll.”
         Az „Elveszettek megkeresése” ikont Matrona rendelte faluja templomának. Most a Tula melletti „Elszenderedés” kolostorban őrzik. Így történt: 
         Matrona megkérte édesanyját, mondja el a papnak, hogy könyvtárában egyik polcon van egy könyv, amelyben az „Elveszettek megkeresése” ikon tallátható. A pap meglepődött. A képet azonban megtalálták, és Matrona elmondta anyjának, hogy ezt az ikont meg fogja festetni - álmában látta ezt az ikont: „Isten Anyja el akar jönni a templomunkba.” Matrona édesanyja nagyon aggódott, hogyan fizetnek érte. Matrona megáldotta és megkérte Sebinó-i asszonyokat, hogy gyűjtsenek pénzt az ikonra a szomszédos falvakban. Az adományozók közt volt két férfi, az egyikük nehéz szívvel egy rubelt adott, a másik pedig viccből egy kopejkát. A pénzt végül elhozták Matronához. Elvette és egyenként ellenőrizni kezdte az érméket. Megtalálta a rubelt és a kopejkát, és eltávolította őket, mondván: „Add vissza a pénzüket anya, megrontja a többi pénzt.” 
         Amikor összegyűlt a szükséges összeg, elhívtak egy festőt Epiphan városából. A neve ismeretlen maradt. Matrona megkérdezte tőle, képes-e megfesteni az ikont. Azt válaszolta, hogy ez a szokásos dolga. Matrona azt javasolta neki, szentgyónásban vallja be bűneit és járuljon szentáldozáshoz. Majd újra megkérdezte tőle, biztos-e benne, hogy képes lesz-e rá. A festő igent mondott és elkezdett dolgozni. Hosszú idő után elment Matronához, és azt mondta, hogy egyáltalán nem képes rá. Matrona azt válaszolta: „Menj és térj meg bűneidből!” Tudta, hogy van egy súlyos bűne, amelyet nem vallott be soha. A festőt megdöbbentette, hogy a Szentnek tudomása van erről. Elment a paphoz, meggyónt és megáldozott, és megkérte Matronát, hogy bocsásson meg neki. Azt válaszolta neki: „Menj, és fesd meg a Mennyei Királynő ikonját. Most meg tudod tenni.” 
Az „Elveszettek megkeresése” ikon
         Az adományokból fennmaradó összeget „Elveszettek megkeresése” ikonjának újabb példányára költötték, amelyet Bogoroditskban rendeltek meg. Amikor készen állt, zarándokmenet vitte az ikont Bogoroditskból a sebinói templomig. Matrona egy csoporttal elindult találkozni az ikonnal, és négy kilométerre jártak, mikor hirtelen így szólt: „Ne menjünk tovább, már közel vannak.” A vak nő úgy beszélt, mintha látná: „- Fél óra múlva itt lesznek, és hozzák az ikont.” Valójában fél óra múlva megérkezett a menet. A moleben után (különleges alkalom, amelyet különféle alkalmakkor énekelnek Istennek, Isten Anyjának, az Angyaloknak vagy a Szenteknek - katolikus megfelelője a Te Deum lenne), a menet Sebino felé kanyarodott. Visszafelé Matrona tartotta az ikont. „Az elveszettek megkeresése” lett a legfőbb tisztelt ikon a faluban. Hamarosan sok csodás imameghallgtásokról lett híres. Amikor aszály volt, az ikont körmenetben kivitték a falu közepére, és esőért imádkoztak. Amint hazaértek, minden alkalommal esni kezdett. 
 
Meglepő volt, hogy Matronának a vakon született emberrel ellentétben nagyon jó elképzelése volt a körülötte lévő világról. Egyszer egy közeli nő, Zinaida Vladimirovna Zhdanova azt mondta, sajnálja Matrona vakságát: „Olyan kár, Matuska, hogy nem láthatja a világ szépségét!” Matrona így válaszolt: „Egyszer Isten kinyitotta a szememet, és megmutatta nekem alkotását. Láttam a napot és a csillagokat az égen, és a föld szépségét: a hegyeket, folyókat, a zöld füvet, virágokat, madarakat ... ” 

        Van még egy feltűnő bizonyítéka a lelki látás ajándékának, amelyet Szent Matrona Istentől kapott. Zinaida Vladimirovna Zhdanova mesélte el: „Matushka írástudatlan volt, de mindent tudott. 1946-ban diplomaprojektem volt az Admiralitás építészeti együtteséről. A moszkvai Építészeti Intézet hallgatója voltam. A projektvezetőm minden ok nélkül zaklatott. Azalatt az öt hónap alatt, amíg a diplomamunkámon dolgoztam, egyetlen egy találkozónk sem volt, mert eleve úgy döntött, hogy kudarcot fog vallani a projektemen. A terv megvédése előtt két héttel azt mondta: „Holnap jön egy bizottság, amely majd meglátja, hogy a munkája nem kielégítő.” Sírva tértem haza: apám börtönben ült, anyám pedig az eltartottom volt. Az egyetlen reményem az volt, hogy megszerezzem az oklevelet és elkezdjek dolgozni. Matuska meghallgatott és így szólt: - Gyere, meg tudod tervezni. Este teázunk és beszélgetünk. Alig vártam, hogy este legyen. Matrona azt mondta: „Most Olaszországba, Firenzébe, Rómába megyünk, megnézzük nagy mesterek munkáit ...” És elkezdte megnevezni az utcákat és az épületeket! Aztán egy kis szünet után: „Itt van Pitti Palazzo, és itt egy másik boltíves palota. Ezt le kell másolnod: az első három szintet nagy téglákkal és két boltívvel a bejárathoz rajzold...” Megdöbbentem a tudásától. Reggel az intézetbe rohantam. Gyorsan elvégeztem a szükséges javításokat, és 10 órára jött a bizottság. Megnézték a projektemet, és azt mondták: „Remekül néz ki! Gratulálunk!”


Korabeli fotó Szent Matronáról

Előző rész:

Moszkvai Szent Matrona [1]

Nincsenek megjegyzések: