Matrona mindkét testvére, Mihály és Iván kommunista lett, Mihály falusi aktivista. Magától értetődik, hogy a testvérek számára elviselhetetlen volt egy olyan nővér jelenléte, aki sok embert fogadott naponta, és az ortodox hit megtartására tanította őket; féltek az üldöztetéstől. Matrona szánalmat és együttérzést érzett irántuk és szülei iránt (Matrona édesanyja 1945-ben halt meg), és Moszkvába költözött.
Attól a pillanattól fogva elkzdőttek hosszas vándorlásai. Egyik baráti vagy rokoni családtól a másikhoz költözött, lakásokban, házaknál és pincékben élt. Matrona szinte mindenhol helyi regisztráció nélkül élt. Néhány alkalommal csak egy csoda által úszta meg a börtönbüntetést. Mint mondtuk, lelkes életének új ideje ez volt. Hajléktalan vándor lett. Vele együtt éltek segítői, akik gondoskodtak róla. De néha olyan emberekkel kellett együtt élnie, akik ellenségesek voltak vele szemben. Nehéz volt a moszkvai lakhatási helyzete, de nem volt választási lehetősége.
Z.V. Zhdanova elmondja Matrona életének nehézségeit:
„Szokolnikiba jöttem, hogy meglátogassam Matuskát. Egy kis faházban lakott, amelyet egy ideig átengedtek neki. Késő ősz volt. Bementem és egy vastag gőzfelhőben találtam magam, amelyet egy vaskályha árasztott. Odamentem Matuskához - az ágyban feküdt a fal felé fordulva, a haja ráfagyott a falra, alig tudtam leszedni. Elborzadtam: - Mi ez, Matuska? Tudod, hogy együtt élek anyámmal. A bátyám a fronton, az apám pedig a börtönben van. Két szobánk van egy jó meleg, 48 négyzetméteres házban, külön bejárattal. Miért nem minket kértél meg? Matuska sóhajtva azt mondta: „Isten nem engedte meg, hogy utána meg ne bánja.”
A háború előtt Matrona Vaszilij atyánál lakott, akinek felesége, Pelagia gondozta Matronát. Ezután Szent Matrona a Pjatnickaja utcában, egy nyári fészerben lakott Szokolnikiban; a Visnyakov Lane-ban az unokahúga pincéjében a Nikitskije hidnál; Petrovsko-Razumovskoje-ban, az unokaöccsénél; Segijev Poszadban (az akkori Zagorszkban) és a Tsaritsino-ban. Leghosszabb tartózkodása az Arbaton volt. Itt élt E.M. Zhdanova lányával, Zinaidával. Matrona szülőfalujából jöttek; 48 négyzetméteres szobában laktak egy régi faházban. Ez volt az szoba, ahol az ikonok három falat foglaltak el, a padlótól a mennyezetig, régi ikonlámpák lógtak az ikonok előtt. A szobát nehéz, drága függönyök díszítették. Az 1917-es forradalom előtt a ház Zhdanova férje tulajdona volt.
Néha Matrona sietve kiköltözött, előre látva az elkövetkezendő problémákat. Mindig egy nappal azelőtt tette, hogy milícia letartóztatta volna, mivel regisztráció nélkül élt. Nehéz volt, és az emberek féltek attól, hogy a saját címükre regisztrálják. Tehát Matrona nemcsak a letartóztatások elől menekült, hanem azokat az embereket is megmentette, akikkel együtt élt.
Matronát azonban sokszor majdnem letartóztatták. A körülötte lévők egy részét bebörtönözték vagy száműzték. Például Zinaida Zhdanovát egy vallási monarchista csoport tagjaként ítélték el.
Egyszer Matrona imádságában felhívta unokaöccsét, Ivánt, aki Zagorszkban élt. Iván a főnökétől kért egy pár szabadnpot: - Sürgösen meg kell látogatnom a nagynénit. Anélkül ment el hozzá, hogy tudta volna, miért; Matrona pedig sürgette, hogy vigye az anyósához. Rögtön távozásuk után jött a milícia. Az ilyen estek gyakran előfordultak.
Egy alkalommal egy milicista ment letartóztatni Matronát, de azt mondta neki: „Menj gyorsan haza! Vészhelyzet van! Vak vagyok, nem tudok járni, és nem menekülök el előled.” Hitt neki és rohant haza. Ott találta a véletlenül súlyosan megégett feleségét, éppen időben, hogy kórházba vigye. Másnap megkérdezték tőle a munkahelyén: „Letartóztattad a vakot?” Azt válaszolta: „Soha nem tartóztatom le. Nélküle elveszítettem volna a feleségemet.”
Moszkvában élve Matrona haza-hazalátogatott szülőfalujába. Néha az emberek azt akarták, hogy támogassa őket. Néha csak azért ment, mert hiányzott neki az édesanyja.
Nyilvánvalóan ugyanolyan rutinszerűen telt az élete: nappal szolgált az embereknek, éjjel pedig imádkozott.
Az ősi aszkétákhoz hasonlóan ő sem aludt igazán kényelmesen az ágyban. Rendszerint rövid ideig aludt az oldalán, feje kis öklén. Teltek az évek.
1940 körül Matrona figyelmeztetett valakit, mondván: „Most veszekedsz velem, de jön a háború. Természetesen sok ember meghal, de végül az oroszok nyernek.”
1941 elején egy nő megkérdezte Matuskát, menjen-e nyaralni. Felajánlották neki a munkahelyi szabadságot, de télen nem akart szabadságra menni. Matuska azt mondta neki: „Most kellene nyaralni, mert hosszú, hosszú ideig nem lesz ünnepnap, nem lesy szabadságolás. Háború lesz. Mi nyerünk. Moszkva nem szenved az ellenségtől, de kissé megég. Nem lesz szükség Moszkvából elmenekülni.”
Amikor a háború elkezdődött, Matuska arra kérte az embereket, hogy hozzanak neki fűzfaágakat. Egyforma hosszú botokat készített, lehámozta a kérgüket és imádkozott. Ujjai fájtak. Mint mondtuk, Matrona spirituálisan különböző helyeket látogathatott meg, és lelki látásának nem volt akadálya. Gyakran mondta, hogy láthatatlanul az élvonalban volt, hogy az orosz katonákon segítsen. Amikor a németek Tulához közeledtek, azt mondta mindenkinek, hogy soha nem fogják el; jóslata valóra vált.
Matronuska naponta negyven embert is fogadott. Bánatukat, szenvedéseiket, testi és érzelmi fájdalmaikat elvitték hozzá. Senkit sem utasított el, mindenkin segített, kivétel képeztek azok, akik tisztességtelen szándékkal érkeztek.
Néhányan egyfajta gyógyítót láttak benne, amely képes megszabadítani az embereket a gonosz kívánságok által okozott szerencsétlenségektől. De miután beszéltek vele, rájöttek, hogy ő Isten igazi szolgálója. A Szent Matronával való találkozások sokakat az Egyház és szentségei felé fordítottak. Matrona segítsége önzetlen volt, nem fogadott el semmit azoktól az emberektől, akiken segített.
 | |
| A moszkvai Sztarokonushenskij-i ház, ahol 1942-49-ig élt Szent Matrona. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése