Péter: Szeretném tudni, mi módon történhetett az, hogy távol volt, és álmukban adott nekik feleletet, amit ők látomásban hallottak és értettek meg.
Gergely: Mi az, Péter, amit az események rendjét kutatva kétségbe vonsz? Hiszen világos dolog, hogy a lélek mozgékonyabb természetű, mint a test. És az Írás tanúsága alapján tudjuk azt is, hogy a próféta a levegőbe emeltetve az étellel együtt Júdeából Káldeában ért földet, s ott az étellel a másik prófétát ellátta, majd hirtelenében újra Júdeában találta magát (Dán 14,32-38). Ha tehát Habakuk test szerint egy pillanat alatt oly messzire jutott, és elvitte az ételt, mi csodálnivaló azon, ha Benedek azt a kegyelmet kapta, hogy lélekben ment oda, és az alvó testvérekkel lélekben közölte a szükségeseket? Amint a próféta a test táplálására testileg tette meg az utat, ugyanúgy Benedek a lelkek életének elrendezésére lélekben jutott el távolba.
Péter: Megvallom, szavaid megszüntették lelkem kétkedését. Ám szeretném azt is tudni, milyen volt ez a férfiú mindennapos beszédében.
23. Gergely: Mindennapos beszédmódja, Péter, nem volt híjával a magasabb erőnek, Mert akinek szíve odafent lakozott, annak ajkáról sem hangzott el hiábavaló szó. Ha pedig valamit nem ítélkezésképpen, hanem csak fenyegetés gyanánt mondott is, olyan ereje volt szavának, mintha nem lehetőségképpen és feltételesen, hanem már végső döntés módján szólt volna. Lakott ugyanis monostorától távolabb két, Istennek szentelt nő a saját házában. Előkelő származásúak voltak. Az élethez szükséges külső dolgokban egy jámbor férfi volt szolgálatukra. Amint azonban némelyekben a származás nemessége gyakran a lélek nemtelenségét szüli, úgyhogy fenn hordják az orrukat, mivel másoknál többnek gondolják magukat: így az említett jámbor nők sem tartották kellően féken a nyelvüket, és ezt az istenfélő férfit, aki külső ügyeikben szolgálatokat tett nekik, oktalan beszédeikkel gyakran haragra ingerelték. Amikor már eleget tűrte az ilyen dolgokat, elment Isten emberéhez, és elmondta neki, mennyi szidalomban volt már része. Isten embere, hallva a panaszt, tüstént megüzente nekik: „Fékezzétek a nyelveteket, mert ha nem javultok meg, kiközösítelek benneteket!” A kiközösítési határozatot nem mondta ki rájuk végzésszerűen, hanem csak kilátásba helyezte. A nők ellenben semmit sem változtattak régi magatartásukon, s néhány napon belül meghaltak. A templomban temették el aztán őket. Amikor pedig ebben a templomban szentmisét mutattak be, és a szerpap szokás szerint kiáltotta: „Aki nem áldozik, adjon helyt másoknak”, dajkájuk, aki helyettük felajánlotta az áldozati adományt az Úrnak, látta ám, hogy kiszállnak sírjukból, és eltávoznak a templomból. Amikor aztán máskor is tapasztalta, hogy a szerpap kiáltó szavára kimentek, nem maradhattak a templomban, eszébe jutott, amit Isten embere mondott nekik még életükben, hogy tudniillik megfosztja őket a hívek közösségétől, ha erkölcseiket és beszédeiket meg nem változtatják. Ezt nagy szomorúsággal tudtára adták Isten emberének is, aki erre azonnal saját kezűleg adott áldozati adományt, s így szólt: „Menjetek és ajánljátok fel értük az Úrnak ezt az adományt, s nem lesznek többé kiközösítve.” Amikor a felajánlást megtették értük, és a szerpap szokás szerint kiáltotta: „akik nem áldoznak, távozzanak a templomból”, többé már nem volt látható. Hogy kimentek volna a templomból. Így kétségtelenül világossá vált, hogy Isten szolgájától visszakapták a hívekkel való közösséget, mert már nem távoztak el azok közül, akik a közösségtől nem voltak megfosztva.
Péter: Nagyon csodálatos, hogy egy - ámbár tiszteletre méltó és szent, de mégiscsak még ebben a romlandó testben járó - ember lelkeket szabadíthatott meg, jóllehet azok már a láthatatlan ítélet alatt voltak.
Gergely: De hát nem volt-e, Péter, még ebben a testben az is, aki hallotta: „Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva” (Mt 16,19)? Az ő szerepét most mind a kötésben, mind az oldásban azok nyerik el, akik hit és erkölcs dolgában a kormányzás szent hivatalát birtokolják.
De hogy ilyen nagy dolgokra legyen képes a földből vett ember, az ég és föld teremtője jött le az égből a földre; és hogy a test ítélhessen a lelkek fölött, ezt is kegyes volt megadni az emberekért testté lett Isten; mivel a mi gyöngeségünk éppen azzal emelkedik maga fölé, hogy Isten ereje önmaga alá szállva gyengévé lett.
Péter: A csodajelek erejével összhangban van szavaid ésszerűsége.
24. Gergely: Egyik nap egy fiatal szerzetese, aki túlságosan szerette a szüleit, lakóhelyükre indult, de áldás nélkül távozott a monostorból. Alighogy hazaért hozzájuk, aznap meg is halt. Amikor aztán eltemették, másnap a sírból kivetve találták testét. Újra eltemették. Ám a következő napon is csak kivetve, temetetlenül találtak rá, ahogy előzőleg. Erre aztán sietve Benedek atyához mentek, és nagy sírás közepette arra kérték, fogadja újra vissza kegyébe. Isten embere azonnal saját kezével adta át nekik az Úr testét, és azt mondta: „Menjetek, és tegyétek a keblére[1] az Úr szent testét, aztán így fektessétek a sírba.” Ahogy ez megtörtént, a föld befogadta testét, magában is tartotta, és többé nem vetette ki. Gondold csak meg, Péter, milyen érdemekkel állhatott az Úr Jézus Krisztus előtt ez a férfi, hogy még a föld is kivetette annak testét, aki nem volt Benedek kegyében.
Péter: Világosan látom, és nagyon csodálkozom.
25. Gergely: Egyik szerzetese teljesen a kószálásra adta magát, és nem akart megmaradni a nionostorban. Amikor Isten embere ezért többször is megintette, az pedig egyáltalán nem hajlott rá, hogy a közösségben megmaradjon, sőt folytonosan alkalmatlankodó kéréseivel zaklatta, hogy engedje ki: egyik napon a tiszteletre méltó atya, megunva erőszakosságát, haragosan ráparancsolt, hogy távozzék. Amint kilépett a monostorból, egy tátott szájú sárkánnyal találkozott az úton. Amikor a sárkány, amely megjelent előtte, fel akarta falni, remegve és lihegve kezdett hangosan kiáltozni, és mondta: „Siessetek, siessetek ide, mert a sárkány el akar nyelni!” Az odafutó testvérek a sárkányt nem látták ugyan, a remegő, lihegő szerzetest ellenben visszavezették a monostorba. Mindjárt meg is ígérte, hogy soha többé nem távozik a monostorból. Ettől az órától kezdve meg is tartotta ígéretét, minthogy a szent férfiú imádságára maga előtt látta azt a sárkányt, amelyet addig látatlanul követett.
_____________
[1] Ebben a korban szokás volt, hogy a halott keblere tették az Úr testét.
Forrás:
- első rész
- második rész
- harmadik rész
- negyedik rész
- ötödik rész
- nyolcadik rész
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése