 |
| Isten Anyja, a szemlélődés ikonja |
Szeghy Ernő kármelita atya (1872-1952) elmélkedései a lorettói litániáról:
14. elmélkedés
Tisztelendő Szűz
Virgo veneranda
Kérjük a Szűzanyát, szerezze meg nekünk a Szentlélek megvilágosító kegyelmét annak belátásához, hogy mennyire életbevágó érdekünk az Ő tisztelete, s a megerősítő kegyelmet, hogy egész földi zarándoklásunkat e Mária-tiszteletjegyébe állíthassuk bele.
Elmélkedjünk először is arról, hogy a Mária-tisztelet a mi vallásunknak nem valami mellékes és járulékos része, amely jó ugyan, ha megvan, de az sem baj, ha nincs meg. Igaz ugyan, hogy elméletileg elképzelhető volna, hogy valaki, aki egész élete folyamán még csak egy fohásszal sem fordult a Szűzanya felé, azért mégis üdvözüljön. Mert hiszen sem a tízparancsolat, sem az Anyaszentegyház öt parancsa nem szól róla. Márpedig ha valaki azokat egész életén át megtartja, bizonyára a mennybe jut. Csak az a kérdés, meg tudja-e őket tartani a Szűzanya segítsége nélkül. Határozottan nem, mert minden egyes kegyelem az Ő szent kezein megy át. Tehát csakis a tudatlanság mentheti az illetőt, aki nem vesz tudomást Őróla.
A Szűzanya tisztelete azonban főleg azért lényeges kiegészítő része a mi vallásunknak, mert az Úristen határozottan akarja, hogy Őt tiszteljük. A haldokló édes Jézus szavai a kereszten: „Íme, a te anyád” (Jn 19,27), minden keresztény embernek szólnak. S a szentatyák tanúsága szerint az Úr Mária által akar bennünket bírni. Ezek Szent Bernát szavai, de ugyanez a gondolat más szentatyáknál is gyakori. Halljuk, mit mond a hetedik században Damaszkuszi Szent János:
„Törekedjünk arra, hogy elménk és emlékezőtehetségünk az Istenanyára vonatkozó gondolatokkal legyen telítve. S vajon miképpen kell ezt megtennünk? Meg kell fontolnunk, hogy Ő szűz, s így szereti a szüzeket; szűztiszta, s így szereti a szűztisztaságot. Ha tehát nem csak a testnek, hanem az elmének szűzi tisztaságát is gyakoroljuk, akkor biztosan bejutunk az Ő kegyeibe.
Ő ugyanis utál minden szennyet s a tisztátalan vonzalmaktól, mint megannyi viperától irtózik. Nem tudja nézni a nagyétkűséget; elfordul minden parázna undokságtól; a tisztátalan szavakat és dalokat nem tudja hallani; az érzékies illatszereket tiltja; gyűlöli a haragos fellobbanásokat; embertelenséget, irigységet és haragtartást elítél; helyteleníti a dicsőségért végzett gyötrő munkát; ellenséges érzülettel látja a fényűzést; borzadva látja, ha valaki azáltal veszélyezteti üdvösségét, hogy a rajta esett sérelmeket észben tartja: egyszóval minden bűnt halálos méregnek tekint, s örül mindannak, ami azzal ellenkezik. Mert hiszen az ellenkezők az ellenkező dolgoknak gyógyszerei. Örül a böjtnek, a megtartóztatásnak és a zsolozsmának. A szüzesség, a tisztaság és a szemérmetesség; ezek kellenek neki; ezekkel örök frigyet köt, s kedvesen és gyöngéden csókolgatja őket. Szereti a lelki békét és a szelídséget. A szeretetet, az irgalmat és az udvariasságot, mint saját tanítványait ölében tartva becézi. S hogy rövidre fogjam a szót, minden bűnre elszomorodik és méltatlankodik, ellenben minden erénynek, mint neki adott kedves ajándéknak, örül. Ha tehát szorgosan kerüljük a bűnt, és egész erőnkkel fekszünk neki az erénygyakorlatnak, Ő gyakran fog hozzánk, mint hű szolgáihoz betérni, s magával hozza az összes javak tömegét, sőt elhívja szent Fiát, a mindenek királyát és Urát, hogy lakozzék a mi szívünkben.”
Mária tiszteletének fontosságát talán semmi sem mutatja annyira, mint az, hogy ez a tisztelet az igazhitűségnek igazoló jelvénye, s hogy a sátán végtelen dühvel támad ellene. Még azok az eretnekek is, akik különösen Krisztus Urunkat tisztelik, Máriától nem csak megtagadnak minden tiszteletet, hanem még gyalázzák is Őt. Miért? Vajon mit vétett nekik? Semmi mást, mint azt, hogy őt kizárólag a római katolikus Anyaszentegyház tiszteli, s Ő Krisztus Urunk Misztikus Testében a nyak, amely a fejet, az Üdvözítőt a testtel, vagyis az Egyház tagjaival összeköti. Aki tehát ellensége az Egyháznak, szükségképpen gyűlöli Őt is. Az Ő tisztelete tehát a legszorosabban összeforrott az igazhitűséggel, szóval a mi legfontosabb lelki érdekünkkel. Mert hiszen „az igaz a hitből él” (Róm 1,17).
A Szűzanya tisztelete adja meg a mi egész lelki életünknek az utolsó befejezést, a végső csiszolást. Minél gyengédebb bennünk a szeretet Isten és az égiek iránt, annál magasabban állunk lelkiek dolgában. Mert hiszen nem a parancsolatok kötelességszerű teljesítése, nem is pusztán az erkölcsi erények gyakorlata egyesíti az embert már itt a földön Istenével, hanem csak a szeretet. Ezért volt a hősies, a szeráfi lángoló szeretet a szentek legszembetűnőbb vonása. Márpedig a szeretet dolgában itt e földön is az anyai szeretet a legfelsőbb fok. Jézussal szemben is tehát a mi Szűzanyánk anyai szeretete kell, hogy irányadó érzelem legyen számunkra. Ő tanít meg arra, hogy miképpen kell Jézusunkat egész életünk középpontjává tennünk. Hogyan kell kizárólag az ő érdekét szem előtt tartanunk. Hogyan kell elérnünk azt, hogy ne mi éljünk, hanem éljen bennünk a Krisztus.
_______________
A teljes elmélkedés-sorozat itt olvasható:
http://tiszta-szivvel.blogspot.ro/p/oromunk-oka.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése