 |
| Isten Anyja, a szemlélődés ikonja |
Szeghy Ernő kármelita atya (1872-1952) elmélkedései a lorettói litániáról:
5. elmélkedés
Isteni kegyelem Anyja
Mater Divinae Gratiae
Térdeljünk oda Szűzanyánk trónja mellé, és gyöngéden mondjuk neki ezt a becéző szót; „Isteni kegyelem Anyja”. Kérjük, esdjen számunkra sok kegyelmet, hogy ebből az elmélkedésből minél nagyobb lelki hasznot meríthessünk.
Imáinkban minduntalan előfordul ez a szó, hogy kegyelem, s úgyszólván állandóan az ajkunkon hordozzuk, de vajon meggondoljuk-e mindannyiszor annak fenséges jelentését? Mit értünk tehát kegyelem alatt az Anyaszentegyház nyelvén? Általában véve Istennek minden meg nem érdemelhető, teljesen és kizárólagosan az ő jóindulatából adott támogatását az örök élet útján. Mindaz, ami bennünket ezen az úton elősegít, s amit saját erőnkkel nem szerezhetünk meg, az kegyelem. Kegyelem tehát már az is, hogy bennünket megteremtett, éspedig az örök, természetfölötti életre való képesítéssel. Kegyelem, éspedig a legnagyobb valamennyi kegyelem között az, hogy minket megváltott. Tehát maga az édes Jézus, akit az Atya odaajándékozott nekünk, a legeslegnagyobb kegyelem, mert hiszen nélküle szó sem lehetne számunkra örök életről, mennyei boldogságról. S ezt a kegyelmet a Szűzanya hozta világra. Ő annak Anyja.
Ő azonban sokkal többet tett annál, hogy a világra hozta Őt: azt tette tudniillik, hogy nekünk adta. A Boldogságos nem tartozott azok közé az anyák közé, akik a maguk kizárólagos birtokának tekintik gyermeküket; akik önző érzéki szeretettel akarják azt egész életük tartamára magukhoz bilincselni; akik, ha például a gyermekben szerzetesi hivatás mutatkoznék, kétségbeesett erőfeszítéssel igyekeznek annak távozását meggátolni. Nem, a Szűzanya sokkal alázatosabb volt, semhogy azt az isteni gyermeket kizárólag a magáénak tekintette volna. Miként a mennyei Atya úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, úgy adta oda a Szűzanya is szent Fiát érettünk.
Nem állt útjába, amikor harmincéves korában elhagyta a názáreti otthont; s nem akadályozta őt könnyeivel abban, hogy fölmenjen Jeruzsálembe az utolsó húsvét ünnepére, s ott szenvedjen és meghaljon érettünk. Minden tiltakozás nélkül ontja könnyeit a keresztfa tövénél. Szíve mérhetetlen óceánja a fájdalomnak, de azért egy pillanatra sem volna képes ellenkezni azzal a fensőbb, örök Akarattal, amely ezt így rendelte. Még egyszer és utoljára karjaiba veszi az édes Jézus kihűlt tetemét, s azután odaadja Őt, hadd temessék el.
Igen, Ő odaadott nekünk mindent; odaadta azt, aki mindene volt! Szent Fiát. Ő volt tehát a kegyelemnek ez esetben nem csak szülőanyja, hanem a mennyei Atyával együtt adományozója is. Íme, a mi Szűzanyánk a mennyei Atyával társul és ővele együtt adja nekünk a legnagyobb Kegyelmet! Milyen kimondhatatlan méltóság már maga ez a társulás, ez az együttműködés Istennel! Milyen Nagyasszony a mi drága kis Szűzanyánk!
Azonban a külső kegyelem, amilyen az édes Jézus is, semmit sem használna nekünk a belső nélkül. „Senki nem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza” - mondja az isteni Üdvözítő (Jn 6,44). Az értelmet föl kell világosítani, az akaratot jóra indítani és erősíteni, fő1eg pedig a lelket meg kell szentelni, Isten fogadott gyermekévé tenni, hogy szó lehessen nála az örök boldogság eléréséről. A külső testi szépség, amelynek ápolására sok ember annyi gondot fordít, az vezethet minket még legkönnyebben a belső kegyelem megélésére. A megszentelő kegyelem valami csodálatos lelki szépség, amely a lelket Isten előtt kedvessé s a mennyország örökösévé teszi. S ez a szépítőszer vajon hol kapható? A Golgota keresztjéről árad a kegyelemnek éltető- és szépítőszere. Az Isten Fia szerezte azt vissza az emberiség számára, amikor kínos halálával eleget tett az eredeti bűnért és megszerezte minden bűn számára a bocsánatot.
De vajon kire bízta annak kiosztását? Ki másra bízhatta volna, mint az ő Szűzanyjára? Hiszen a kereszten édesanyánkká tette őt, márpedig Ő nem szokott üres címeket osztogatni, hanem mindegyikkel megadja a vele járó hivatalt. A Boldogságos Szüzet édesanyánkul rendelte, tehát fel is ruházta mindazzal a hatalommal és képességgel, amelynek alapján Ő tényleg édesanyánk. Amint tehát földi édesanyánktól vettük a természetes életet, s az ő anyatején és később a tőle vett egyéb táplálékon növekedtünk: úgy vesszük a Szűzanyától a természetfölötti életet, tudniillik a megszentelő kegyelmet, s azután azt a folytatólagos kegyelmi táplálékot, amely ezt az életet bennünk fenntartja és növeli. Őreá bízta ugyanis isteni Fia a kegyelmek kiosztását. Ő a kegyelmek közvetítője, olyannyira, hogy nincs kegyelem, amely ne az Ő szent kezén menne keresztül, még ha olyan ember kapná is, aki Őt egyáltalán nem ismeri.
De illik is, hogy ez így legyen. Ha már ő szülte e világra azt, aki minden kegyelemnek forrása, illik, hogy annak kiosztásában neki jusson a főszerep. Ezt jelenti tehát ez a szép megszólítás: Isteni kegyelem anyja. Istennek legnagyobb jótéteményét juttatja eszünkbe: kell, hogy hálás szívvel és gyöngéd szeretettel ejtsük ki.
_______________
A teljes elmélkedés-sorozat itt olvasható:
http://tiszta-szivvel.blogspot.ro/p/oromunk-oka.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése