Szeretetreméltó Anya

Isten Anyja, a szemlélődés ikonja

Szeghy Ernő kármelita atya (1872-1952) elmélkedései a lorettói litániáról: 

9. elmélkedés 

Szeretetreméltó Anya

Mater amabilis

       Isten kegyelmének fényében elmélkedjünk a mi kis Szűzanyánk rendkívüli szeretetreméltóságáról, hogy minél nagyobb szeretetre gyulladjunk iránta, s teljesen az Ő belső szolgálatába szegődjünk.

      Azt szeretjük, aki jó; aki másokat jóságával halmoz, aki nem keresi a maga érdekeit, hanem önfeláldozóan segít másokon. Márpedig ezek a nemes vonások a Szűzanyában a legmagasabb fokban vannak meg. Látjuk ezt már azokból a részletekből is, amelyeket az evangélium őrzött meg számunkra. A szavakból, de még inkább a sorok közül minduntalan kicsillámlik Máriának kimondhatatlan szívjósága. Ez tűnik ki föltétlen engedelmességéből József iránt, amikor az előrehaladott áldott állapotának ellenére Betlehembe viszi, majd a gyermekkel együtt Egyiptomba menekül vele. Pedig a szűkszavú Szent József aligha magyarázgatta neki hosszasan, hogy miért kell ezt is meg azt is megtenni.
      Hogy milyen szeretettel fogadta karjaiba újszülöttjét, hogy milyen gyöngéden csavarta pólyákba és fektette a jászolba, azt könnyebb elképzelni, mint elmondani. Hiszen ilyen pillanatokban minden közönséges anyának a szíve is csordultig van szeretettel.
      Engedjük elvonulni lelki szemünk előtt korai anyaságának további részleteit! Milyen boldog mosollyal mutatta meg a pásztoroknak az isteni Kisdedet! Milyen kimondhatatlan kedvességgel nyújtotta neki anyai keblét és szoptatta Őt! Milyen szeretetreméltó lehetett akkor, amikor a napkeleti bölcsek jöttek a Kisded imádására! Milyen szeretettel szoríthatta őt szívéhez a veszedelem órájában, a gyermek életéért aggódva, az Egyiptomba való menekülés alatt. S ami valószínűleg még ezen esemény előtt történt: milyen bájos lehetett a Szűzanya, amikor a templomban az öreg Simeonnak karjaiba adta! Bizonyára meglátszott minden mozdulatán, minden szaván, hogy az ő egész gondolkodásának központja az isteni gyermek, hogy Ő önmagával, a saját egyéni érdekeivel nem törődik, azok még csak eszébe sem jutnak.
      Mennyire szerethette Őt Szent József, aki saját lelki kiválósága folytán teljesen meg tudta Őt érteni! Mennyi jóság és szeretet hangzik ki szavaiból ott a jeruzsálemi templomban, amikor megtalálja gyermekét és szemrehányóan így szól hozzá: „Fiam, mért tettél így velünk? Íme, atyád és én fájdalommal kerestünk téged” (Lk 2,48).
      Nos, és végül, ott a kereszt tövében, haldokló szent Fia oldalán, milyen szeretetreméltó a mi Szűzanyánk az Ő rettenetes kínszenvedése közepette. Nem kelt feltűnést; nem magát siratja, hanem csakis haldokló, agyongyötört gyermekét. Mennyire előkelő, milyen fenséges ő ott ebben a tengernyi fájdalmában!
      Igen, a mi Szűzanyánk végtelenül szeretetreméltó, s a legeslegjobb az egészben az, hogy Ő a miénk, teljesen a miénk, s jogunk van Őt szeretnünk, mint a saját Édesanyánkat! Hiszen Jézus nekünk adta Őt.

      Elmélkedjünk arról, hogy milyen szeretetreméltónak mutatta magát a Szűzanya az Ő hiteles jelenésében, Lourdes-ban. Megható már az a körülmény is, hogy lejött a földre, megköszönni a szeplőtelen fogantatásról szóló dogmának kihirdetését. Ő, aki valamikor a Magnificat-ban olyan ékesszólóan fejezte ki háláját a Mindenható iránt az istenanyaságért, most az Anyaszentegyháznak fejezi ki köszönetét azért, mert legszebb kiváltságát hitcikkellyé avatta.
      A háládatosság magában véve is rendkívül szeretetreméltó, mert igen nemes fényben tünteti fel a szívjóságot. De gondoljuk csak el, milyen végtelenül bájos lehetett a Szűzanya a Lourdes-i megjelenésében! Hófehér ruha, ugyanolyan színű, földig érő fátyol, kék öv, mezítelen lábain pedig egy-egy aranyrózsa. Igazán csak az égiek tudnak ilyen ízléses, egyszerű, s amellett egészen királynői ruhát kigondolni.
      Hát még az Ő csodaszép arca, gyöngéd anyai tekintete! Nem csoda, hogy Bernadette egy alkalommal egy kis gyermek abbeli kérdésére, hogy szép volt-e a Szűzanya, azt felelete: „Szép volt! Olyan szép, hogy az ember szeretne meghalni, hogy újra láthassa”. Hiába is fáradoztak a legnagyobb művészek, hogy leírása alapján elkészítsék a Szűzanya szobrát: Bernadette egyikkel sem volt megelégedve. Nem tudta megmondani, mi hiányzik rajta, csak annyit mondott, hogy nem lehet egy nap említeni az eredetivel.
      De meg azután milyen kedves dolog volt a Szűzanya részéről, hogy éppen Bernadette-hez ereszkedett le; egy szegény sorsú, teljesen tudatlan és annyira tehetségtelen leánykához, aki még a kis káténak elemeit is alig tudta az ő nehéz kis fejébe bevenni; s akinek egyetlen jó tulajdonsága az volt, hogy lelkét nem szennyezte bűn. Milyen kedvesen igyekezett megnyerni a gyermek bizalmát, azáltal, hogy vele imádkozta az olvasót! Milyen édesen mosolygott le rá, amikor, az ördögi szemfényvesztéstől félve, szenteltvizet hintett feléje! Hogyan oktatta őt a hosszú jelenés-sorozatban, mint valami szerető édesanya az ő egyetlen gyermekét! Igazán, a mi Szűzanyánknál szeretetreméltóbb anya még nem volt és nem is lesz ezen a földön. Szeressük tehát Őt, úgy, amint megérdemli részünkről.
 _______________
A teljes elmélkedés-sorozat itt olvasható:
http://tiszta-szivvel.blogspot.ro/p/oromunk-oka.html