Rendezgetek jó két napja, mégpedig „A nagytakarítás” fedőnév alatt. Nehezen megy, mert a könyvekkel kezdtem, mindenhol könyv van, és beleolvasok itt-ott, remélem, nem fog a Nagyböjt is olvasásba merülve találni. Közben lefűztem a felgyűlt nyugtákat: házadó, kepe, meg több ilyen finomság, és megláttam a fiam templomi keresztlevelét.
Eszembe jutott, micsoda egy kaland volt. Elmentem B. Gábor főesperesünkhöz, csak úgy kapkodta a fejét, fél Erdélyt felsorakoztattam neki: Marosvásárhely, Kolozsvár, Zilah, Szilágysomlyó, Székelyudvarhely, Sarmaság. Egyedüli csíki csak a három hónapos fiam volt. A haddelhadd akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy a keresztszülők – egy református házaspár, most is a barátaim. Hogy szükség van bár egy katolikusra. Honnan? – kérdeztem, mikor én most kerültem Csíkba, egyetem utáni kihelyezett vagyok, és „jöttem, láttam, szültem”, nem ismerek én itt senkit. De aztán lőn egy katolikus is nagy nehezen. Majd hogy az Örs az egy pogány név (de románra lefordíthatatlan - mondtam), válasszak egy szentet. Szent Péter – Nagyon jó, gratulálok, és miért pont ő? – Mert hát nála vannak a mennyország kulcsai, a fiam meg lesz élve. Punktum. Ezalatt a fiam békésen aludt a karjaimban, hagyta mondjak, amit akarok, nem kotyogott bele, azóta ezzel a jó szokásával felhagyott.
Rá két hónapra keresztelés, kb. 5 gyermeket kereszteltek egyszerre. Természetesen a frissen kihelyezett mérnökök is eljöttek a gyárból. Két Craiova-i - oltyán és ortodox - lány is, barátságból és kíváncsiságból: hogy lássák, milyen egy magyar katolikus templom meg szertartás. A szentmise után begyömöszöltek minket a sekrestyébe. Hangosan morfondíroztam, hogy micsoda gyávaság ez a pap részéről, miért nem az oltárnál tartja a keresztelőt. Rögtön pontra tettek a többiek: sok a spicli, micsoda vakmerőség, legyek már tekintettel a többiekre, hogy ezek a bajkeverő diplomások, azt sem tudják, melyik világon élnek... (ennyit a szentgyónásban tett erős fogadásról, rögtön tudok vétkezni). Megkezdődik a szertartás, két gyermek egyből folyamatosan sírni kezd, a fiam is feleszmél, gyorsan a cumit a szájába, így a többiekkel öntudatosan válaszolgat: gaj-gaj-gaj. Mindenki egyszerre imádkozik, megvalljuk hitünket, ellene mondunk az ördögnek, stb., csak ez a két oltyán lány – 1,80 magasak, fiatalok és szépek – hallgat mélyen. Megdöbbentő jelenség, rémülten tekingettek feléjük, de nem tudta senki rajtam kívül, hogy csak románok, és nem spiclik. Lehet, hogy megmondtam volna az igazat róluk, ha a templomban tartják a keresztelőt, és nem a sekrestyében gyúródunk. Punktum.
Ma gondoltam egyet, és pihenésképp megnéztem, rajta van-e az interneten a keresztelő pap. Rajta van, az Érsekség honlapján. El kellett teljen jó 29 év:-) igazi meglepetés volt számomra: hiszen ez a pap egy bátor ferences barát, ezer bocsánat. Isten áldja Pál atya!
P. Bakó Béla, fr. Pál OFM
Most pedig búcsú az internettől:-) lezárom a gépet. Isten áldjon kedves barát, ellenség, nyájas és nyájatlan blogolvasóm!
1 megjegyzés:
szia, köszönöm a szép mesét... a vége a börtönpasztorációval igazi szép meglepetés volt :)
én is éppen ma, nagytakarítás közben kaptam meg keresztlevelemet s kiváncsi voltam ha mindenikben egy N-el van írva a mennyország... így találtalak rád
minde jót!
Megjegyzés küldése