Dr. Jakubinyi György érsek atyánk körlevele:
D. a J. Kr.!
Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim!
Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim!
Keresztény hitünk alapvető foglalata az apostoli hitvallás, a
„rövid” Hiszekegy. Ha még rövidebbre akarjuk fogni a tizenkét ágazatot,
akkor az Egyházak Világtanácsának döntése alapján két hittétel
elfogadása szükséges ahhoz, hogy valakit kereszténynek tekinthessünk: a Szentháromság titka és a Megtestesülés. A Karácsony, Megváltónk születésének főünnepe ezt a főtitkot idézi fel.
A második Isteni Személy, a Fiú térben és időben érettünk emberré
lett. Hitvallásunk szerint „igaz Isten és igaz Ember”. A hittudomány
nyelvén az isteni és emberi természet „személyes egységéről” (unio hypostatica) beszélünk: Jézus Krisztus egy személy, de két természete van. Ezért igaz Isten és igaz Ember.
A Karácsony titkának hatása világformáló. Amióta a második
Isteni Személy érettünk emberré lett, nem kerülhetjük meg
embertársainkat. Nem mondhatjuk, hogy elintézem lelkem ügyeit
négyszemközt a jó Istennel, nincs szükségem Egyházra, papokra,
embertársakra. Az Úr Jézus azonosította önmagát – elsősorban szenvedő –
embertársainkkal. „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). Szent János apostol írta le a legcsodálatosabb mondatot: „Az Isten szeretet”
(1Jn 4,16). Ott ült az Utolsó Vacsorán az Úr Jézus balján,
hallgathatta Szentséges Szíve dobogását, szűz volt, akire az Úr Jézus
haldokolva a kereszten legdrágább kincsét, Szűz Anyját bízta,
személyében pedig – az Egyházra! Ezért lett Szent János a szeretet
„szakértője”. Első levélében még fejtegeti is: „Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát”(1Jn 4,20).
Az Ószövetség 613 parancsolatot számolt össze Mózes öt könyvében.
Vitatták, melyik a legnagyobb, a legfontosabb... Amikor az Úr Jézushoz
fordultak, ő így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes
szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első
parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját
magadat”(Mt 22,38-40). Mivel személyében egyesült az isteni és
emberi természet, egyesíthette a két parancsot, és megtehette
főparancsnak. Nem két parancs, csak egy, amint az éremnek két oldala
van, de mégis egy érem. Az Utolsó Vacsorán a szeretet parancsát új
parancsnak nevezte (Jn 13,34). Milyen címen, hiszen a 613 ószövetségi
parancsból ragadta ki? Két szempontból is új ez a parancs: 1.)
Egyenrangúnak nevezi az Isten- és a felebaráti szeretetet. Isten iránti
szeretetünket csak úgy fejezhetjük ki, ha Istent felebarátainkban
szeretjük. 2.) Új mértéket adott az új parancsnak. „Szeresd
embertársadat úgy, mint magadat” (Lev 19,18) volt a régi mérce. Most
pedig: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én
szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 13,34). „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13).
Ez a szeretet a misszió alapja. Főegyházmegyénk Pasztorális Terve
alapján Advent I. vasárnapjától ebben a liturgikus évben a „misszió”
évét tartjuk. (Misszió: latin eredetű szó, küldetést jelent.) Minden
keresztény a keresztség által küldetést kap, hogy megvigye az örömhírt
másoknak is. Egyszerű hasonlat: – Ha felfedezem a hegycsúcsra vezető
legjobb, legrövidebb és legkönnyebb utat, akkor szeretetből ismertetem
ezt másokkal! Így vagyunk keresztény hitünkkel is. Ha keresztény
hitemben és annak gyakorlásában rátaláltam életem céljára, értelmére, a
földön lehetséges boldogságra – amely elővételezi az örök mennyeit –,
akkor szeretetből másokkal is megosztom felfedezésem. Ez a misszió.
Mennybemenetelkor adta meg az Úr Jézus apostolainak a missziós
küldetést: „Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet!” (Mt 28,19a). És ez a főegyházmegyei missziós évünknek a jelmondata is.
A misszió a példaadó keresztény élettel kezdődik. Első a tett, utána kell szóban is kifejezni tetteink alapját. „Legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek” (1Pét 3,15).
A misszió a családban kezdődik. Szentatyánk gyakran ismétli: „Csak ott
marad együtt a család, ahol együtt imádkoznak.” Éljük meg hitünket, a
szeretet nagy parancsát elsősorban a családban, és akkor családi
tűzhelyünk kisugározza melegét a rokonságra, szomszédokra, sőt a
társadalomra is.
De ne maradjunk meg családunk szűk keretében. Vegyünk részt
egyházközségünk életében. Mindenki a maga adottsága szerint része az
egyházközségnek. Egyháztanács, plébániai Caritas, lelkiségi csoportok
felnőttek és fiatalok részére, különböző plébániai kezdeményezések stb. A
missziót itt is folytatni kell. Munkahelyünkön a keresztény
magatartás, a szociális érzék és mindenekelőtt a keresztény szeretet
tanúságtétel Krisztus mellett, aki maga a Szeretet. Fiatalok ugyanezt
kell tegyék az iskolákban. „Ti vagytok a világ világossága. A
hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem
rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a
házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy
jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!” (Mt 5,16).
Akinek a jó Isten közéleti szerepet ad, az maradjon hű keresztény
elkötelezettségéhez. A községi és a városi tanácsban, különböző világi
szervezetekben – mindenütt – meg kell vallani hitünket. Döntéseinket,
szavazatainkat hassa át keresztény meggyőződésünk.
Mindenki nemzeti színezetben éli meg katolikus, „mindenkinek való”
keresztény hitét. Ezért hitünk megvallása együtt jár nemzetünk
megvallásával, hitünk ápolása nemzeti jelleggel erősíti keresztény és
népi öntudatunkat.
A régi latin szentmise így fejeződött be: Ite, missa est! Menjetek, elbocsátás van! De a missa szó a misszió családjából van. Ezért ma így is értelmezik, és ezzel elköszönök: Menjetek, küldetésetek van!
Ezekkel a gondolatokkal kívánok kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket
és áldott, boldog, új esztendőt Tisztelendő Testvéreimnek, kedves
Híveimnek és minden jóakaratú embernek!
Gyulafehérvár, 2011. Karácsonyán, Urunk Születése főünnepén
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése