2012. jan. 26.

Férfi szív - női szív

      Szent Benedeknek (*Nursia, 480 körül † Monte Cassino, 547. március 21.), Európa védőszentjének az életrajzát Nagy Szent Gergely pápa örökítette meg, ennek szenteli a Dialógusainak második könyvét; nem ismerte személyesen, négy tanítványa elbeszélései után írta meg.
      A regulától eltekintve ez az egyetlen életrajzi forrás. Szent Benedek évente egyszer meg szokta látogatni nővérét, Szent Skolasztikát, aki Monte Cassino mellett élt. Utolsó találkozásukat jó humorral Gergely pápa így írja le, ekkor már Skolasztikát halálsejtelmek töltötték el, de Benedeknek nem szólt róluk: 

  • „Ezért el kell mondanom néked a tiszteletreméltó Benedek atyáról, hogy igenis, volt valami, amit akart, de mégsem tudott elérni. Testvére, akit Skolasztikának hívtak, s gyermekkora óta Istennek volt szentelve, évenként egyszer el szokott hozzá jönni, mikor is Isten embere nem messze a kaputól a monostor egyik birtokára ment eléje. Egyik nap is szokása szerint megérkezett oda és tiszteletreméltó testvére szintén lement hozzá tanítványaival együtt. Az egész napot Isten dicséretében és szent társalgásban töltötték. Mikor pedig már az éjszaka sötétje közeledett, együtt is étkeztek. Még az asztalnál ültek - a szent társalgásban későre járt már az idő - midőn az Istennek szentelt szűz, a testvére, ezekkel a szavakkal fordult hozzá: „Kérlek, ne hagyj el ezen az éjszakán, hogy egészen reggelig beszélgethessünk a mennyei élet örömeiről.” Ezt felelte: „Hogy mondhatod ezt, nővérem? A monostoron kívül semmiképp sem maradhatok.” A mennybolt akkor olyan derült volt, hogy egyetlen felhő sem volt látható az égen. Az Istennek szentelt szűz pedig, amint testvére tagadó válaszát hallotta, kezét összekulcsolva az asztalra fektette, ráhajtotta a fejét, és a mindenható Úrhoz kezdett könyörögni. Ahogy aztán a fejét felemelte, oly erős villámlás, mennydörgés és akkora záporeső kerekedett, hogy sem a tiszteletreméltó Benedek, sem a vele ott tartózkodó testvérek nem tudták átlépni annak a helyiségnek a küszöbét, ahol beszélgettek. Az Istennek szentelt szűz fejét lehajtva könnyeivel árasztotta el az asztalt, és ezzel az ég derültségét záporrá változtatta. A felhőszakadás nem egy kis idő elteltével tört ki az imádság után, hanem oly tökéletes volt az ima és a zápor időpontjának egybeesése, hogy fejét az asztalról már az égzengéssel egyidejűleg emelte fel. Valóban, egy és ugyanazon pillanat műve volt fejének felemelése és a zápor megindulása. Isten embere erre átlátta, hogy a villámlás, mennydörgés és a hatalmas felhőszakadás közepette nem térhet vissza a monostorba. Szomorúan kezdett ezért panaszkodni: „Legyen irgalmas hozzád, nővérem, a mindenható Isten - mondta. - Mit is cselekedtél? Azt felelte: „Íme kértelek, és te nem akartál meghallgatni. Az én Uramhoz fordultam, és ő meghallgatott. Most indulj csak el, ha tudsz; bocsáss csak el engem, és térj vissza a monostorba.” Ő azonban nem tudott a házból kimenni. Ahol tehát önként megmaradni nem akart, ott akarata ellenére kényszerült maradni. Így történt, hogy az egész éjszakát ébren töltötték, és a lelki életről beszélgetve kölcsönösen istenfélő társalgásban üdítették egymást. Ezért mondtam, hogy Benedek akart valamit, amit azonban nem tudott elérni. Mert ha a tiszteletreméltó férfiú szándékát tekintjük, nincs kétség afelől, hogy ő azt óhajtotta: maradjon a derült idő, amely megérkezésekor volt. Viszont olyan csodával találta magát szemben, Isten akaratából, mely egy szűz szándéka szerint valósult meg. De nincs csodálkoznivaló azon, hogy a szűz, aki testvérét oly régóta óhajtotta már látni, ekkor erősebbnek bizonyult, hiszen János szava szerint: „Szeretet az Isten” (Jn 4,16). Nagyon is igazságos tehát, hogy ő többre volt képes, mert jobban szeretett.” 

        A szeretet fölébe kerekedik a rendszabályoknak, a szeretet törvényt bont. Skolasztika kiegészíti Benedeket: a nővér a fivért, az asszony a férfit, a szív a szellemet. Csodálatos ajándék Szent Benedek regulája, az általa megfogalmazott keresztény életre vonatkozó rendszabályok összessége, de végülis csak a szeretet örök, nem az elvrendszerek. Nem elég csak  az Istent szeretni, az előttünk álló felebarátot is szeretni kell. Szent Skolasztika szerette fivérét.
      Nagyon rideg lenne az Egyház, ha csak a férfiak alkotnák, talán eddig már nem is létezne. Isten is Egyszülött Fiát egy asszonyra bízta, Máriára*. A teremtésben is a kettő együtt képez egészet. 
      Szent Benedek és Szent Skolasztika ikrek voltak.


_________________
* Szent Erzsébet mondja a Szűzanyának: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” (Lk 1,45). Hinni - ez egy ige, héberül egy összetett szó, amelynek szószerinti fordítása így hangzik: „IGEN-t mondani Istennek”. Mária IGEN-t mondott Istennek, ezzel kezdődött a megváltásunk. Majd Isten gondoskodott Szent József meggyőzéséről, ő is IGEN-t mondott, mert szerette Máriát.

1 megjegyzés:

Mirjam írta...

Csodálatos a történet és az egész bejegyzés.