„Boldogok, akik Isten előtt szegények, mert övék a mennyek országa”(Mt 5,3)
Richard Rohr
Micsoda kezdőgondolat! Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez a mondat Jézus nyilvános fellépését követő első beszédét vezeti be. „Boldogok az Isten előtt szegények.” Ez döntő, ez a kulcs Jézus minden tanításához; egyébként nem mondaná mindjárt az elején. Az ember nehezen tudja elképzelni, hogy egy ilyen radikális kijelentés ennyire megszokott, ennyire hétköznapi volna. Úgy tűnik, Máté szándékosan kissé szelídebben fogalmaz, mint az eredeti szöveg. Ez az eredeti változat Lukácsnál található, és az apokrif Tamás-evangéliumban (amelyet 1945-ben az egyiptomi Naj Hammadiban fedeztek fel). Lukács a „boldogmondások” egyszerűbb formáját hagyta ránk (6,20-49). Mivel evangéliumát szegényeknek írta - mondják a Szentírás-magyarázók -, meghagyta az eredeti kemény szavakat, amelyeket Jézus mondott: „Boldogok a szegények, mert övék a mennyek országa” (Lk 6,20). És Lukács hozza az ellenpontot is: „De jaj nektek, akik gazdagok vagytok!” (6,24). Tehát semmit sem enyhít a szövegen.
Nem kell szemrehányást tennünk Máténak, mert bölcsen szelídített a szövegen. Egy rokonszenves, a középréteghez tartozó közösségnek írt, olyan embereknek, akikhez hasonlókat mindnyájan ismerünk, akik a gazdaságban vagy a hadiiparban jó állást találtak, és jólétben éltek. Oktalan dolog lett volna, ha Máté egyszerűen a szegényeket mondatja boldognak Jézussal. Hallgatói a prédikáció közepén távoztak volna. Ezért ezt írja: „Boldogok, akik Isten előtt szegények.” Így is kimondja a lényeges igazságot: „Isten előtt szegénynek lenni” azt jelenti, hogy nem tartjuk magunkat Isten előtt kifogástalannak és támadhatatlannak. Isten előtt szegénynek lenni annyi, mint üresnek lenni, és nem mutatni többet, mint amik vagyunk. Ha valóban szegények vagytok Isten előtt, nemsokára valóságosan is szegények lesztek. Más szóval, életetek hátralévő részét nem azzal fogjátok tölteni, hogy minél gazdagabbak legyetek, mert tudjátok: az nem ér semmit.
Egész sora létezik a kifejezéseknek, amelyek a szegénység különböző fokait fejezik ki. Újszövetség-magyarázók utalnak arra, hogy a görög nyelvben a paraszti rétegre a tapeinoi szót szokták alkalmazni; de Máténál és Lukácsnál itt nem ezt találjuk. Ők a ptochoi kifejezést használják, amely nem a társadalom nyolcvan százalékát jelentő parasztokat jelenti, hanem a nyolcadik és kilencedik osztályt, a tisztátalanokat és nincsteleneket. Ptochoi szó szerint azt jeienti: „egészen üresek, összegörnyedtek”. Ezek a világ mélyen meggörnyedt koldusai, parányi senkik, akik után semmi sem marad. Jézus ezt mondja nekik: „Boldogok vagytok, mert mindenki közül ti vagytok a legszabadabbak.” Jakab, „Jézus testvére” ugyanezt a szót használja levelében: „Ugye az Isten éppen azokat választotta ki, akik a világ szemében szegények, hogy gazdagokká tegye őket a hitben, sőt örököseivé is annak az országnak, melyet az őt szeretőknek ígért?" (Jak 2,5). Jézus és Jakab ezt a bölcsességet talán saját családjukban, annak életstílusából tanulták.
Minél magasabbra jut valaki a társadalmi ranglétrán, annál inkább birtokba veszi őt a világ. Minél alacsonyabban áll a rendszerben, annál szabadabb. Mindenki tudja, hogy minden előléptetésnek vagy hivatali elismerésnek ára van: nagyobb lojalitást kívánnak tőlünk a cég vagy a párt iránt! Ez egészen biztosan érvényes az üzleti világban, és majdnem minden szervezet életére, beleértve az egyházat is. Csípős mondás járja a papok között: „Két dolgot nem tálalnak soha egy püspök elé: rossz ételt és az igazságot.” A döntő mozzanat ebben az, hogy ha bárhol magas posztot töltünk be, elvárják tőlünk, hogy a céget képviseljük, tartsunk össze és értsünk egyet a munkatársakkal! Miért is ne tennénk? Felelőtlen dolog volna részünkről, ha másképp cselekednénk. Ezért mondják a lelkiség tekintélyes nagyjai és Jézus is: „Tartsd távol magad!” Ha fogadásra megyünk, a legtöbben elvárjuk, hogy mindenki jó barátként üdvözöljön minket, barátságosan megveregessék a vállunkat, meglegyen az az érzésünk, hogy régi ismerőseik vagyunk és hozzájuk tartozunk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz emberek volnának azok, akik szeretnék, ha el- és befogadnák őket. Csak azt mondom: ha azt akarjuk, hogy például Péter vagy Kristóf jelentős embernek tartson bennünket, hajlamosak vagyunk, hogy Péter vagy Kristóf szája íze szerint beszéljünk. Ez olykor azzal jár, hogy nem ragaszkodunk az igazsághoz, az pedig túl nagy ár. Végül már csak olyat mondunk, ami biztosítja túlélésünket, aminek segítségével megtarthatjuk a csoport rokonszenvét, és továbbra is hozzá tartozhatunk.
„Boldogok az Isten előtt szegények” (Mt 5,3), az igénytelenek, akiknek nincs szükségük ilyen játszmákra. Jézus itt a társadalmi struktúrák újrarendezését javasolja, és ez az új rend nagyon különbözik az általában szokásostól. Figyeljünk arra, hogy jelen időben beszél: „...mert övék a mennyek országa.” Ezzel ismét arra figyelmeztet, hogy Isten országa nem csak később jön el. Már most, a jelenben itt van: Már most szabadok vagytok, ha lemondotok mindarról, amivel szeretnétek magatokat bebiztosítani, igazolni, megvédeni.
Ismerek embereket, akik elhagyták a kereszténységet, és buddhisták lettek, pontosan a kiüresedés, az igénytelenség, egyszerűség és erőszakmentesség tanítását keresve. A buddhizmusban fedezték fel azt. Milyen kár, hogy senki sem tárta fel előttük Jézus „boldogságainak” mélyebb értelmét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése