"... Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei. Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk. De ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk." (Róm 8,17-18)
Minden körülmény közt Isten jelenlétében élhetünk. A sivatagi remeték elvonultak, hogy ne tudjanak semmi mással foglalkozni, csak Istennel. De a mai ember számára is van üzenetük: Istennél fontosabb nincs, Benne élünk, mozgunk és vagyunk, Ő a „mindenütt Jelenvaló”, éljünk mi is mindig Isten jelenlétében. És ez lehetséges: egy zajos bevásárló központban, a metrón, a munkahelyen, az iskolában, a családban, bárhol, akárcsak egy csendes pusztaságban. Isten kegyelmével és a belső ima ideje alatt ez lassan begyakorolható. Nyilvánvaló, hogy a legfontosabb teendőnk a napi imádkozás.
Isten jelenlétében felismerjük bűneinket, rossz szokásainkat, és mégsem tudunk megszabadulni. Isten ezt nem nézi tétlenül, kezelésbe veszi a lelket: nehézségek, szenvedések, anyagi károk, a barátok ellenséggé válnak, betegségek, üldözések, szegénység ... mindez csak eszköz lehet arra, hogy egyre szorosabb közösségre jussunk Istennel, minden akadályt megszűnjön, mert csak a tisztaszívűek látják meg Istent.
Legalább halvány fogalmat alkothatunk arról, Jézus mennyit szenvedett értünk.
A legrosszabb, hogy elveszítjük azt a tudatot is, hogy Isten kegyelmében élünk, pedig mi Vele akartunk egyesülni, Neki szolgálni és tetszésére lenni. Ilyenkor életünk el van rejtve Krisztusban, vele együtt szenvedünk! Könnyebb mindez, ha olyan társakkal lehetünk közösségben, akik által Isten kegyelme, világossága és szeretete árad felénk, de ezt is megvonhatja az Úr, mert ő egészen magának akar minket.
Vannak keresztek, amiket vissza is lehet utasítani. Jézus a kereszten mindenkit magához vonzott, de mi nem vonzunk szinte senkit, mert nem vállaljuk a mindennapi keresztjeink, sokat panaszkodunk. Szent Pál idejében a szenvedés még természetes volt, hiszen annyira magától értetődően írja a rómaiaknak: „ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk.”
Uram, teremts bennem tiszta szívet, mely egészen érted dobog!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése