Betszaidai vak meggyógyítása (Mk 8,22-26)

Betszaidába értek. Egy vakot hoztak eléje és kérték, hogy érintse meg. Megfogta a vak kezét, s kivezette a faluból. Itt nyállal megkente a szemét, rátette a kezét, s megkérdezte tőle: „Látsz valamit?” Az felnézett, s így szólt: „Embereket látok, olyan, mintha a fák járkálnának.” Ezután ismét a szemére tette a kezét, erre tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. Erre hazaküldte, de előbb figyelmeztette: „A faluba ne menj be!”

Jézusom, egy lélekért sokszor évekig imádkozunk és nem látjuk az eredményt. "Érintsd meg őt, Uram!" – és sehol semmi. Ezalatt mi magunk erősödünk meg lélekben. De az is lehet, hogy eközben te már kézen fogva vezeted ismeretlen utakon, ki a faluból, talán a pusztába, és csak Te tudod, mi történik kettőtök közt. Nem minden az emberek szeme előtt zajlik le, és ez így van jól.

Igen, Te ma is megfogod a kezemet, és az én dolgom egyszerű, könnyű és édes: ne engedjem el a Kezed, hű legyek az Anyaszentegyházhoz. Isten mentsen attól, hogy rossz kézbe kapaszkodjak!

A vak nyugodtan mondhatta volna: "Hallottam Jézus, a te érintésedre az emberek mind meggyógyultak, most te engem hová akarsz vinni és miért? Nem ismerlek, nem is látok, nem megyek veled sehova."

A bizalom, a hit csodákat művel, a csődület ritkán.

Most is gyógyítasz, Uram, hogy lássak! Mikor a Kezed a szememre teszed, a te átszúrt dicsőséges sebhelyeiden keresztül látom az embereket, egyre élesebben látom, igen, az embereket, akik mind Istenben élnek, mozognak és vannak.

Van egy roppant ájtatos "falu", de csak most látom évekre visszamenőleg, hogy néha a pokol útja is ájtatossággal van kikövezve: "olyanok lettek, mint az Isten", taposnak maguk körül. Uram, irgalmazz! Köszönöm Jézusom, áldalak és dicsőítelek, hogy kivezettél "a faluból". Köszönöm Jézusom.