A Szentlélek vezetése alatt

Hetedik nap (csütörtök)

„Jöjj, Szentlélek Istenünk, jöjj szegények atyja,

bőkezűség Istene, lelkünk fényed hassa át.”

(Szekvencia)

      1. „Önts, Urunk, belénk a te Lelked lelki ajándékait, és alakítson ki bennünk neked tetsző szívet” (Misekönyv). Ez az ima ismét annak megfontolására késztet, hogyan működik a Szentlélek a hívek lelkében. A keresztségben kapott megszentelő kegyelem, a teologális és erkölcsi erények természetfeletti szintre emelik a keresztényt, és arra képesítik, hogy természetfeletti módon cselekedjék, Isten és az életszentség felé törekedjék. Cselekvésmódja azonban mindig emberi, azaz korlátolt és tökéletlen marad. Az emberi értelem, még ha azt a hit világosítja is meg, Istenhez viszonyítva mindig aránytalan, képtelen Őt olyannak megismerni, amilyen. Az ember, míg ezen a földön él, Istent „csak tükörben, homályosan” látja, majd csak a mennyben szemlélheti „színről színre” (1 Kor 13, 12). Mivel az ember csak tökéletlenül ismeri Istent, Isten felé irányultsága is tökéletlen, képtelen Őt „teljes szívéből, teljes lelkéből és teljes elméjéből” szeretni (Mt 22, 37). Az Isten felé vezető utat, tehát a szentség követelményeit, csak egy bizonyos pontig ismeri. Gyakran nem képes felismerni Isten akaratát, nem tudja megkülönböztetni a tökéletesebbet, az Úrnak tetszőt. Ha ez így van, kérdezhetné valaki, le kell mondani az életszentségről? Nem! Isten, aki azt akarja, hogy szent legyen, biztosítja, hogy valóban azzá legyen. „A Szentlélek... megtanít benneteket mindenre” (Jn 14,26). Jézus ígérete pedig csalhatatlanul igaz. A Szentlélek, aki „mindent átlát, még Isten mélységeit is” (1 Kor 2, 10), aki tökéletesen ismeri Isten természetét és misztériumait, és ugyanakkor ismeri a szentség minden követelményét, nemkülönben az ember korlátait és gyöngeségét, atyaként, tanítóként áll az ember mellé, hogy elvezesse a szentségre. Lelke mélyén tanítja az embert, megvilágosítja előtte az isteni misztériumokat, Istennek tetszővé alakítja szívét. „Teremtő Lélek, jöjj közénk, híveid szívét látogasd, töltsd malasztoddal a lelkeket, kiket hatalmad alkotott” (Veni Creator).

      2. „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten gyermekei” (Róm 8, 14). A gyermekeknek apjukra kell hasonlítaniuk, ugyanazzal a szellemmel kell bírniuk. Isten minden megkereszteltnek megadta Lelkét, de nem mindenki fogadja el Őt vezetőül, ezért nem élheti igazán Isten gyermeke életét. A gyermekkéfogadás kegyelmét azok élik teljesen, akik tanulékonyan ráhagyatkoznak a Szentlélek vezetésére; így el is érik céljukat: az Istennel való egyesülést a szeretetben. Amíg az ember maga kezdeményez, maga keresi útját Isten felé, törekvése tökéletlen, mivel mindig csak emberi. Amikor hagyja, hogy a Szentlélek vezesse, aki isteni módon cselekszik, akkor tökéletes irányban halad Isten felé. A Lélek sajátos ajándékaival közvetlenül hat az ember akaratára: serkenti, felgyújtja, magához vonzza, és a szeretet által megvilágítja elméjét. Ebből születik meg az az Isten és az isteni dolgok iránti kifejezhetetlen „érzék”, amely megízlelteti Istent, és túl minden emberi okoskodáson és erőfeszítésen Isten felé irányít. A keresztény így megsejti, hogy Isten az Egyetlen, végtelenül meghalad minden teremtményt; megsejti, hogy Isten megérdemli egész szeretetét; megérzi, hogy Isten kimondhatatlan szeretetreméltóságával szemben mindaz, amit ő tehet Istenért, semmi. És ekkor elhatározza, hogy teljesen odaajándékozza magát Neki. A Szentlélek működésének hatására a megkeresztelt Isten gyermekeként megy az Atyához, akinek szeretete egészen megragadta, és arra vágyódik, hogy megtegye akaratát. És ez az igazi, az egyetlen út, ami az életszentséghez vezet.

      A Szeretet Lelke, bármilyen hatalmas és nagyhatású is, nem tesz erőszakot az emberen, hanem kivárja, míg az szabadon együttműködik sugallataival és önként, szeretetből átadja neki önakaratát. Ha a Szentlélek ellenállást tapasztal benne, visszavonja kegyelmeit, és meghagyja az embert középszerűségében. Szent Pál ezért buzdítja a keresztényeket, hogy ne „a test szerint” éljenek, vagyis ne azokat a hajlamaikat kövessék, amelyek által önmagukat állítják a középpontba, akaratukat pedig többé kevésbé függetlenítik Istentől, hanem „a Lélek szerint” (Róm 8, 4). „A test kívánsága a halálba vezet, a lélek vágyódása ellenben élet és béke” (6). Isten gyermekeinek élete ezt jelenti: engedjék át magukat a Szentlélek vezetésének. A keresztség logikája is ezt kívánja meg: „Ha Lélek szerint élünk, viselkedjünk is a Léleknek megfelelően” (Gal 5, 25).

Ima

      Te jól tudod, Uram, hogy az embernek elsősorban nem látható vezetőre van szüksége, hanem mindenekelőtt belső, láthatatlan segítségre. Te méltóztattál számára nemcsak részleges, hanem teljes gyógyulást biztosítani. Nem elégedtél meg a felszín kijavításával, hanem a rossz alapját, minden rossz gyökerét akartad felszámolni. Ezért gondoltad, hogy behatolsz az ember lelkébe; testileg eltávoztál, hogy a Lélekben visszatérhess hozzá. Nem úgy akartál maradni apostolaiddal, mint földi életed napjaiban, hanem szívükben vettél szállást, a Vigasztaló által a legközvetlenebb és legigazibb kapcsolatba léptél velük.

J. H. Newman

      Ó Szentlélek, gyújtsd fel bennem szereteted, az örök szeretet tüzét. Sokszorozd meg bennem a szeretet elragadtatásait, hadd vezessenek el ezek az átalakító egyesülésig. Vesd alá teljesen isteni akaratodnak ne csak akaratomat, hanem minden képességemet és érzékemet, hogy ily módon ne az önszeretet, hanem kizárólag a te isteni sugallatod vezessen, és minden a szeretetért és a szeretetben történjék bennem, mindent a szeretetért tegyek, a szenvedést a szeretet örömével viseljem el. Add, hogy a természetfeletti legyen lelkem életének természetes légköre. Add meg nekem szüntelenül szerető segítségedet, Isten érzékét, isteni jelenléted tapasztalati ismeretét. Tégy engem tanulékonnyá, taníthatóvá és sugallataid követésére készségessé. Ne hagyjam válasz nélkül egyetlen sugallatodat sem, hadd legyek mindig hűséges jegyesed, összeszedettebb, csöndesebb, isteni tevékenységednek alávetettebb, finom illetéseidre mindig figyelmesebb. Vonzz engem magadhoz szívem rejtekén, ó drága isteni Vendég, és taníts az állandó imádásra.

Sr. Carmela dello Spirito Santo, Scritti inediti

Forrás:

P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006

Útmutató az elmélkedéshez:

      Mivel bensőségesen beszélgetni akarunk Istennel, kapcsolatban kell vele lennünk. Nos, ezt szolgálja az „előkészület”, vagyis az a gyakorlat, hogy Isten jelenlétébe helyezkedünk, egy rövid gondolattal feléje fordulunk.

      Hogy meggyőződjünk Isten irántunk való szeretetéről, valami olyan hitigazságot választunk megfontolás tárgyául, amely nyilvánvalóvá teszi ezt a szeretetet. Ezért megfelelő szöveget olvasunk.

      Az olvasás azonban nem elegendő; az olvasottakat reflexióval vagy elmélkedéssel el kell mélyíteni.

      Valamennyi kinyilatkoztatott igazság kinyilváníthatja előttem Isten irántam való szeretetét, de ma arról a témáról akarok elmélkedni, amelyet az olvasásban kiválasztottam. Az elmélkedés „pontjainak” szép gondolataival segítek magamnak, mígnem a téma meggyőződésemmé válik, és szívemben, még talán ajkamon is felfakadnak a szeretet szavai.

      Így kezdem el a beszélgetést Istennel: mindenféle módon (az állapotomnak leginkább megfelelő módon) mondogatom neki, hogy szeretem, hogy szeretni akarom, hogy haladni akarok szent szeretetében, hogy tettekkel, elsősorban szent akarata teljesítésével akarom bizonyítani szeretetemet.

      Íme, eljutottunk az elmélkedő ima szívéhez.

      Sokak számára ennyi elég is.

      Vannak viszont olyanok, akik szeretik a változatosságot. Ezek számára az Istennel való beszélgetés meghosszabbítását szabadon választható módszerek teszik könnyűvé.

      Miután az Úrnak ismét elmondtuk, hogy szeretjük őt, a hálaadásban kifejezzük hálánkat a tőle kapott jótéteményekért. Mivel meg vagyunk győződve arról, hogy annyi mindent kaptunk tőle, a felajánlásban szeretnénk viszonozni az Úr ajándékát: valami jófeltételt teszünk. Különben az ima végén ez mindig hasznos.

      Ismerve kicsiségünket és gyöngeségünket, Isten segítségét kérjük.

      Íme tehát a terézi módszer hét összetevője:

      Két bevezető: előkészület (Isten jelenléte) és olvasás.

      Két lényegi: elmélkedés és beszélgetés.

      Három szabadon választható: hálaadás, jófeltétel és kérés.

      Az elmélkedések erre a módszerre épülnek.

      Először Isten jelenlétébe helyezkedünk, vagy olyan gondolatot keresünk, amely a lelket Istennel hozza kapcsolatba és őfelé irányítja.

      Az olvasásban megragadjuk az elmélkedés „pontját”, témáját. Minthogy pedig sok benső életet élő ember naponta kétszer is elmélkedik, minden elmélkedés két témát kínál fel.

      Aztán a lélek a már olvasott szöveg segítségével hozzákezd a megfontoláshoz.

      Ezt követően spontán módon áttér a beszélgetésre; a terézi fogalom szerint ez az elmélkedő ima „szíve”, központja.

     Elmélkedéseink különösen ezen a ponton kívánnak segítséget nyújtani. Ezért adtunk a „beszélgetéseknek” meglehetősen széles teret; a lélek természetesen szabadon azt választja, ami állapotának éppen a legjobban megfelel. Hogy a beszélgetéseket még hatékonyabbá tegyük, szent és lángoló lelkek szavait idéztük elsősorban. Gyakran szükség volt arra, hogy ezeket a szövegeket a beszélgetés céljának megfelelően némiképp módosítsuk; a forrást azonban mindig megjelöltük.

      Ezekben a beszélgetésekben a szeretet kifejezései váltakoznak kérésekkel, hálálkodással stb., továbbá a lélek lendületét kézzelfoghatóvá alakító jófeltételekkel.

      Szívből kívánjuk, hogy az így összeállított elmélkedések hatékonyan segítsék a lelkeket abban, hogy a terézi módszer segítségével előre haladjanak a benső imában.

      A terézi lelkiség az isteni meghittség lelkisége, azt célozza, hogy táplálja és kiteljesítse a lelkekben az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Ezt a célt elsősorban az elmélkedő ima módszerével lehet elérni; ezt az imát viszont az Istennel való bensőséges kapcsolatra irányuló vágynak kell jellemeznie.

      Elmélkedéseink hangnemét tehát az Istennel való bensőséges kapcsolat mint cél határozza meg; amennyire csak lehetséges, ennek elérésében akartuk segíteni a lelkeket.

      Egyébként a terézi lelkiség egyben tanítás is. Jézusról nevezett Teréz, a „lelki élet nagy mestere” mindig tudatosan gondoskodott arról, hogy a számára oly kedves emberek aszkétikus és misztikus életének meglegyen a szilárd tanbeli alapja; ezért szerette a Szent annyira a hittudományt. Ezért törekedtünk mi is arra, hogy ezeknek az elmélkedéseknek komoly teológiai alapot biztosítsunk. Mi több, úgy rendeztük az anyagot, hogy egy év leforgása alatt sorra kerüljenek a lelki élet főbb problémái, a belső élet valamennyi természetfeletti valósága.

      A Szentlélek, aki a Szeretet Lelke, lakjék szívünkben, működjék bennünk és irányítson minket, „bőséges kegyelmi kiáradásával” gyújtsa fel bennünk a szeretet tüzét, hogy azzal behatolhassunk az isteni meghittség övezetébe. Mária, a Szép Szeretet Anyja, akinek lelke telve van kegyelemmel, és akit mindig a Szentlélek vezetett, nyerje el számunkra is a Szentlélektől, hogy tanulékony szívvel és a benső ima kitartó gyakorlásával mi is megvalósíthassuk az Istennel való bensőséges egyesülés csodálatosan szép eszményét.

P. GABRIELE di S. M. MADDALENA O.C.D.

Róma, 1952 Jézus Szíve ünnepén

Az Egyház Lelke

Hatodik nap (szerda)

Ó Szentlélek, add, hogy a te nevedben egybegyűlt Egyház

„egy szív és egy lélek” legyen!

(ApCsel 4, 32)

      1. A Krisztus által alapított Egyházat az üdvösségmű munkálásában Krisztus Lelke élteti. Az Egyház, a Vigasztaló Lélek erejében Pünkösd napján kezdte meg pályafutását a világban, hirdetve Krisztus örömhírét. „Pünkösdkor kezdődtek az »apostolok cselekedetei« - tanítja a Zsinat -, amint a Szűz Máriára leszállt Szentlélek erejéből történt Krisztus fogantatása is, és ugyanő, a Szentlélek szállt le az imádkozó Krisztusra, ösztönözve őt, hogy kezdje el szolgálatát” (Ad Gentes 4).

      Az Egyház a Szentlélek befolyása alatt és vezetésével él, növekszik és működik a világban. A Szentlelket Krisztus küldte el „az Atyától, hogy ő kamatoztassa a lelkek mélyén az üdvösséget szerző művet, és ösztönözze terjeszkedésre az Egyházat” (uo.). Mindaz, amit az Egyház a kereszténység kétezer éves története során végbevitt, ennek az isteni Léleknek erejében történt; a Szentlélek ugyanis állandóan az Egyház mellett áll, megadja neki a küldetése teljesítéséhez szükséges életerőt. A Szentlélek azonban nem könnyű, nehézségek és harcok nélküli úton vezeti az Egyházat, hanem inkább abban segíti, hogy ezeken a nehézségeken kitartó és derűs lélekkel haladjon át, örvendezve, hogy szenvedhet Krisztusért. Az első apostolok „boldogan távoztak..., mert méltók lettek arra, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek” (ApCsel 5, 41). És ez a tipikus példa. Ilyen apostol volt Pál is, aki elhagyva Ázsia egyházait, hogy a Lélek indítására másfelé induljon, ezt mondta: „Most pedig belsőleg indíttatva Jeruzsálembe megyek. Nem tudom, mi lesz ott velem, csak azt adta tudtomra a Szentlélek városról városra, hogy bilincs és megpróbáltatás vár rám” (ApCsel 20, 22-23). Tudatában volt annak, hogy életét kockáztatja, de nem hátrált meg: „kevésbe veszem életemet, csakhogy végigfussam pályámat..., vagyis hogy tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető Evangéliumról” (24).

      A születő Egyházhoz hasonlóan a mai Egyháznak is abban van az ereje, hogy rábízza magát a Szentlélek vezetésére, mintegy hozzá van kötözve. A Lélekkel való bensőséges kapcsolata erősíti hitét és ad neki bátorságot, hogy ellenállás és üldözés közepette is tanúságot tegyen Krisztus mellett és hirdesse az Evangéliumot. Itt is meg kell valósulnia Jézus szavának: „Ha eljön a Vigasztaló, az Igazság Lelke, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam” (Jn 15, 26).

      2. Jézus azt kéri, hogy az Egyház hitével és szeretetével tanúskodjék róla. Imájában ezt kérte övéi számára az Atyától: „Szenteld meg őket az igazságban”, vagyis szenteljék magukat az Evangélium igazságának, legyenek készek hirdetésére, ha kell, életük feláldozásával is. Ugyanebben az imában azonban hozzátette: „Legyenek teljesen egy, s megtudja a világ, hogy te küldtél” (23). A tanítványok kölcsönös szeretetének és az ebből fakadó tökéletes egységnek kell tanúsítania a világ előtt, hogy Isten Fia valóban ember lett, és az embereknek meghozta az isteni szeretetet; egyszóval így kell állítania, hogy a kereszténység igazat mond, hiteles értéket képvisel.

      A Szentlélek, az igazság és a szeretet Lelke, míg képessé teszi az Egyházat a tanúságtételre és a hit terjesztésére, erősíti és egybeforrasztja, tökéletesen eggyé teszi, hogy így „a világ higgyen” (21). A Szentlélek, mint tanítja a Zsinat „az egész Egyház és minden egyes hívő számára az egység elve” (Lumen Gentium 13). Ahol a Szentlélek működik, és az emberek nem akadályozzák ezt a tevékenységet, ott Ő mindig előmozdítja a szívek és lelkek egységét, felébreszti a testvériség igazi szellemét, szüntelenül „létrehozza és serkenti a hívek közötti szeretetet” (Lumen Gentium 7).

      Ha az Egyház egységét elő akarjuk mozdítani, az első és legfontosabb lépés annak a szeretetnek kibontakoztatása, amelyet a Szentlélek önt minden megkereszteltbe azzal a céllal, hogy a szeretet, az egyetértés és a béke gyümölcseit teremje. Teljes abszurdum, amikor valaki az egyetemes egységért és békéért imádkozik, ugyanakkor szívében az önzés, a közömbösség, az ellenszenv, vagyis a széthúzás csíráit ápolgatja. Szent Pál ezért írja az efezusi keresztényeknek: „Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek arra, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet” (Ef 4, 1-3). Nem könnyű ez a gyönge emberi természet számára, de a Szentlélek benne él minden hívőben, ő idézi emlékezetébe Jézus szeretetparancsának tanítását, és segíti, hogy ezt életében megvalósítsa.

Ima

      Ó Szentlélek, amikor lelkünkben azt tanúsítod, hogy Isten gyermekei vagyunk, nagy vigasszal árasztasz el minket. De te azért is adattál nekünk, hogy növeld bennünk a buzgóságot, szívünkbe nagyobb erővel lángoltasd fel a szeretet tüzét, s így ne csak a reményben dicsekedjünk azzal, hogy Isten gyermekei vagyunk, hanem a megpróbáltatásokban is, dicsőségnek tartva a sértést, örömnek a gyalázatot és megtiszteltetésnek a megvetést... Ó Szentlélek, hadd teljesedjenek be bennünk a Pünkösd napjai, a megbocsátás és az ujjongás napjai! (In festo Pentecostes, 3, 8).

      Szeretet Lelke, ébreszd fel bennünk a vágyat, hogy Istenünkkel járjunk; ezt csak te teheted meg, aki vizsgálod szívünk mélységeit, ismered gondolatait és szándékait, aki nem viseled el a szív legkisebb tökéletlenségét sem, hanem figyelmes szereteted tüzével mindjárt felégeted azt.

      Ó drága és édes Szentlélek, aki meghajtod akaratunkat, irányítsd azt mindig a tiéd felé, hogy világosan felismerjük, lángolóan szeressük és tökéletesen teljesítsük (In festo Pentecostes 2, 8).

Vö. Szent Bernát

Forrás:

P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006

Útmutató az elmélkedéshez:

      Mivel bensőségesen beszélgetni akarunk Istennel, kapcsolatban kell vele lennünk. Nos, ezt szolgálja az „előkészület”, vagyis az a gyakorlat, hogy Isten jelenlétébe helyezkedünk, egy rövid gondolattal feléje fordulunk.

      Hogy meggyőződjünk Isten irántunk való szeretetéről, valami olyan hitigazságot választunk megfontolás tárgyául, amely nyilvánvalóvá teszi ezt a szeretetet. Ezért megfelelő szöveget olvasunk.

      Az olvasás azonban nem elegendő; az olvasottakat reflexióval vagy elmélkedéssel el kell mélyíteni.

      Valamennyi kinyilatkoztatott igazság kinyilváníthatja előttem Isten irántam való szeretetét, de ma arról a témáról akarok elmélkedni, amelyet az olvasásban kiválasztottam. Az elmélkedés „pontjainak” szép gondolataival segítek magamnak, mígnem a téma meggyőződésemmé válik, és szívemben, még talán ajkamon is felfakadnak a szeretet szavai.

      Így kezdem el a beszélgetést Istennel: mindenféle módon (az állapotomnak leginkább megfelelő módon) mondogatom neki, hogy szeretem, hogy szeretni akarom, hogy haladni akarok szent szeretetében, hogy tettekkel, elsősorban szent akarata teljesítésével akarom bizonyítani szeretetemet.

      Íme, eljutottunk az elmélkedő ima szívéhez.

      Sokak számára ennyi elég is.

      Vannak viszont olyanok, akik szeretik a változatosságot. Ezek számára az Istennel való beszélgetés meghosszabbítását szabadon választható módszerek teszik könnyűvé.

      Miután az Úrnak ismét elmondtuk, hogy szeretjük őt, a hálaadásban kifejezzük hálánkat a tőle kapott jótéteményekért. Mivel meg vagyunk győződve arról, hogy annyi mindent kaptunk tőle, a felajánlásban szeretnénk viszonozni az Úr ajándékát: valami jófeltételt teszünk. Különben az ima végén ez mindig hasznos.

      Ismerve kicsiségünket és gyöngeségünket, Isten segítségét kérjük.

      Íme tehát a terézi módszer hét összetevője:

      Két bevezető: előkészület (Isten jelenléte) és olvasás.

      Két lényegi: elmélkedés és beszélgetés.

      Három szabadon választható: hálaadás, jófeltétel és kérés.

      Az elmélkedések erre a módszerre épülnek.

      Először Isten jelenlétébe helyezkedünk, vagy olyan gondolatot keresünk, amely a lelket Istennel hozza kapcsolatba és őfelé irányítja.

      Az olvasásban megragadjuk az elmélkedés „pontját”, témáját. Minthogy pedig sok benső életet élő ember naponta kétszer is elmélkedik, minden elmélkedés két témát kínál fel.

      Aztán a lélek a már olvasott szöveg segítségével hozzákezd a megfontoláshoz.

      Ezt követően spontán módon áttér a beszélgetésre; a terézi fogalom szerint ez az elmélkedő ima „szíve”, központja.

     Elmélkedéseink különösen ezen a ponton kívánnak segítséget nyújtani. Ezért adtunk a „beszélgetéseknek” meglehetősen széles teret; a lélek természetesen szabadon azt választja, ami állapotának éppen a legjobban megfelel. Hogy a beszélgetéseket még hatékonyabbá tegyük, szent és lángoló lelkek szavait idéztük elsősorban. Gyakran szükség volt arra, hogy ezeket a szövegeket a beszélgetés céljának megfelelően némiképp módosítsuk; a forrást azonban mindig megjelöltük.

      Ezekben a beszélgetésekben a szeretet kifejezései váltakoznak kérésekkel, hálálkodással stb., továbbá a lélek lendületét kézzelfoghatóvá alakító jófeltételekkel.

      Szívből kívánjuk, hogy az így összeállított elmélkedések hatékonyan segítsék a lelkeket abban, hogy a terézi módszer segítségével előre haladjanak a benső imában.

      A terézi lelkiség az isteni meghittség lelkisége, azt célozza, hogy táplálja és kiteljesítse a lelkekben az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Ezt a célt elsősorban az elmélkedő ima módszerével lehet elérni; ezt az imát viszont az Istennel való bensőséges kapcsolatra irányuló vágynak kell jellemeznie.

      Elmélkedéseink hangnemét tehát az Istennel való bensőséges kapcsolat mint cél határozza meg; amennyire csak lehetséges, ennek elérésében akartuk segíteni a lelkeket.

      Egyébként a terézi lelkiség egyben tanítás is. Jézusról nevezett Teréz, a „lelki élet nagy mestere” mindig tudatosan gondoskodott arról, hogy a számára oly kedves emberek aszkétikus és misztikus életének meglegyen a szilárd tanbeli alapja; ezért szerette a Szent annyira a hittudományt. Ezért törekedtünk mi is arra, hogy ezeknek az elmélkedéseknek komoly teológiai alapot biztosítsunk. Mi több, úgy rendeztük az anyagot, hogy egy év leforgása alatt sorra kerüljenek a lelki élet főbb problémái, a belső élet valamennyi természetfeletti valósága.

      A Szentlélek, aki a Szeretet Lelke, lakjék szívünkben, működjék bennünk és irányítson minket, „bőséges kegyelmi kiáradásával” gyújtsa fel bennünk a szeretet tüzét, hogy azzal behatolhassunk az isteni meghittség övezetébe. Mária, a Szép Szeretet Anyja, akinek lelke telve van kegyelemmel, és akit mindig a Szentlélek vezetett, nyerje el számunkra is a Szentlélektől, hogy tanulékony szívvel és a benső ima kitartó gyakorlásával mi is megvalósíthassuk az Istennel való bensőséges egyesülés csodálatosan szép eszményét.

P. GABRIELE di S. M. MADDALENA O.C.D.

Róma, 1952 Jézus Szíve ünnepén

Isten gyermekeinek Lelke

Ötödik nap (kedd)

Ó Szentlélek, aki gyermekkéfogadásunkról tanúskodsz,

tégy engem Isten igazi gyermekévé. 

(Róm 8, 16)

      1. A hívő, aki a keresztségben titokzatos módon részesül Krisztus halálában és feltámadásában, megkapja a Szentlelket; neki köszönheti megigazulását és új életét. „Üdvözítő Istenünk... megmentett minket... a. Szentlélekben való újjászületés és a megújulás fürdőjében” (Tit 3, 5). A Szentlélek a keresztség által kezdi meg az ember megszentelésének művét; mindenekelőtt „megmossa”, vagyis megtisztítja a bűntől és a kegyelem által „újjászületést” ad neki. A „Krisztus által megváltott” ember így „új teremtmény lesz a Szentlélekben” (Gaudium et Spes 37), új lelket kap tőle, a gyermekkéfogadás lelkét. „Isten... Fia Lelkét árasztotta szívünkbe, aki őt így szólítja: Abba, Atya!” (Gal4, 6). A gyermekkéfogadás kegyelmet és lelkét különösen a Szentléleknek, a Fiú Lelkének tulajdonítjuk. A keresztségben a Szentlélek önti a megkereszteltbe a gyermekség lelkét, és ez arra ösztönzi, hogy gyermeki bizalommal forduljon Istenhez, Atyának szólítsa, és biztos legyen örökbefogadásában. „Maga a Lélek tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk” (Róm 8, 16).

A Szentlélek tevékenységének második állomását a bérmálás szentsége jelenti. Szent Lukács beszámol arról, hogy a szamariaiak „csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére”; Péter és János ekkor „rájuk tették kezüket, s erre megkapták a Szentlelket” (ApCsel 8, 16-17). Ez történik minden hívővel a bérmáláskor. A Szentlélek megújítja benne kiáradását, megerősíti istengyermekségében, a hitben és a keresztény élet gyakorlatában.

      A Szentlélek azonban nem csupán a keresztségben és a bérmálásban működik, hanem valamennyi szentségben. Ezekben a napokban a liturgia gyakran emlékeztet a bűnbocsánat szentségére, hangsúlyozva, hogy az „valamennyi bűn bocsánata”. Ha Krisztus működik minden szentségben, nem hiányozhat a Szentlélek működése sem. A keresztény életét, születésétől kezdve, titokzatos módon a Szentlélek tevékenysége öleli körül. A Szentlélek élteti, szenteli meg és teszi gyermekké a Fiúban.

      2. A Szentlélekről szólva a Zsinat ezt mondja: „Az élet Lelke ő, vagyis örök életre szökellő vízforrás, általa eleveníti meg az Atya a bűn halálával meghalt embereket” (Lumen Gentium 4). Bár a hívőket éltető kegyelem az egész Szentháromság ajándéka, mégis az Atyának különösen a teremtést tulajdonítjuk, a Fiúnak azt, hogy szenvedésével és halálával kiérdemelte ezt a kegyelmet, végül a Szentléleknek azt, hogy kiárasztja ezt a hívők szívébe. Így a Szeretet Lelkének tulajdonítjuk a megszentelés művét. Ez a mű nem korlátozódik a szentségekre. A Szentlélek mindig tevékeny a megkereszteltekben. Ő az a belső Tanító, aki „Isten népét megszenteli, vezeti és erényekkel ékesíti” (Lumen Gentium 12). A Szentlélek ébreszti fel és gyámolítja a „hit érzékét”, megadja Krisztus és Evangéliuma mély ismeretét, amint azt az Úr megígérte: „A Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre” (Jn 14, 26). A Szentlélek ezt a feladatát nem csupán a hívek benső megvilágosítása által teljesíti, hanem külső eszközökkel is, különösen a Szentírás és az egyházi tanítóhivatal által.

      „A Szentírás Isten szava, mert ez van benne írásba foglalva a Szentlélek sugalmazására”; a Szentírás „a prófétáknak meg az apostoloknak szavaiban a Szentlélek hangját” szólaltatja meg (Dei Verbum 9. 21). Aki a szent könyvekről elmélkedik, az mintegy az isteni Vigasztaló „iskolájába jár”; a Szentlélek segíti az elmét, hogy behatoljon Isten szava jelentésébe, Ő indítja az akaratot ennek gyakorlati megvalósítására. A Szentlélek a tanítóhivatal által is tanítja, megvilágosítja a híveket, és arra emlékezteti őket, hogy megvédve a tévedésektől és eltévelyedéstől Ő vezeti az Egyházat „az igazság teljességében” (Jn 16, 13).

      Ha a keresztény tanulékonyan befogadja a Szentlélek külső és belső világosságát és sugallatát, valamint elhatározza, hogy ezek szerint cselekszik, maga a Szentlélek kíséri és segíti a kegyelemmel, hogy ezt az elhatározását következetesen valóra is váltsa. A. Szentlélek így segíti mindig Isten gyermekeit, támogatja őket igazságkeresésükben és az evangéliumi tökéletesség gyakorlásában.

Ima

      Istenem, eleven Szeretet, akiben az Atya és a Fiú szeretik egymást, te vagy a természetfeletti szeretet szívünkben szökellő forrása. „Életforrás, tűz, szeretet” ... Te vagy annak a nagy ajándéknak eredete, amely egyedül rendelkezik a hatalommal, hogy üdvözítsen minket. Ez pedig a természetfeletti szeretet. Az ember természeténél fogva vak és érzéketlen a szellem dolgai iránt. Hogyan is juthatna el a Paradicsomba? Kegyelmed emésztő tüzével te újítod meg, te teszed képessé annak a boldogságnak élvezésére, amelyet, segítséged nélkül, még csak értékelni sem tud.

      Mindenható Vigasztaló, te voltál és te vagy szenvedéseiben a vértanú ereje, energiája és türelme. Te vagy a hitvalló támasza hosszú, nyomasztó és megalázó szenvedéseiben. És te vagy az a tűz, amellyel az igehirdető, önmagát apostoli tevékenységében egészen elfelejtve, meg tudja hódítani a lelkeket.

      Általad feltámadunk a halálból, és a teremtmények bálványozása helyébe a Teremtő tiszta szeretetét állítjuk. Általad éledt újra bennünk a bit, a remény, a szeretet és a bűnbánat. Általad kerüljük el a föld mételyét, bár még annak légkörében élünk. Általad van erőnk arra, hogy szent szolgálatodnak szenteljük magunkat és teljesítsük csodálatos feladatait. A te bennünk fellobbantott tüzed által tudunk imádkozni, elmélkedni és vezekelni. Ha a nap kihunyna, meghalna a testünk, és lelkünk se élhetne tovább, ha te eltávolodnál.

      Megszentelő Uram, tőled jön minden jó, amim csak van. Nélküled csak rosszabb lennék az évek múlásával... ó Szentlélek, növeld bennem a szeretet kegyelmét, ne nézz semmi voltomra. A te szereteted végtelenül értékesebb a világ minden kincsénél; cserébe mindazért, amit a világ tud adni, én csak szeretetet kérek tőled. Add meg nekem a te szereteted, mert számomra ez a szeretet az élet!

J. H. Newman

Forrás:

P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006

Útmutató az elmélkedéshez:

      Mivel bensőségesen beszélgetni akarunk Istennel, kapcsolatban kell vele lennünk. Nos, ezt szolgálja az „előkészület”, vagyis az a gyakorlat, hogy Isten jelenlétébe helyezkedünk, egy rövid gondolattal feléje fordulunk.

      Hogy meggyőződjünk Isten irántunk való szeretetéről, valami olyan hitigazságot választunk megfontolás tárgyául, amely nyilvánvalóvá teszi ezt a szeretetet. Ezért megfelelő szöveget olvasunk.

      Az olvasás azonban nem elegendő; az olvasottakat reflexióval vagy elmélkedéssel el kell mélyíteni.

      Valamennyi kinyilatkoztatott igazság kinyilváníthatja előttem Isten irántam való szeretetét, de ma arról a témáról akarok elmélkedni, amelyet az olvasásban kiválasztottam. Az elmélkedés „pontjainak” szép gondolataival segítek magamnak, mígnem a téma meggyőződésemmé válik, és szívemben, még talán ajkamon is felfakadnak a szeretet szavai.

      Így kezdem el a beszélgetést Istennel: mindenféle módon (az állapotomnak leginkább megfelelő módon) mondogatom neki, hogy szeretem, hogy szeretni akarom, hogy haladni akarok szent szeretetében, hogy tettekkel, elsősorban szent akarata teljesítésével akarom bizonyítani szeretetemet.

      Íme, eljutottunk az elmélkedő ima szívéhez.

      Sokak számára ennyi elég is.

      Vannak viszont olyanok, akik szeretik a változatosságot. Ezek számára az Istennel való beszélgetés meghosszabbítását szabadon választható módszerek teszik könnyűvé.

      Miután az Úrnak ismét elmondtuk, hogy szeretjük őt, a hálaadásban kifejezzük hálánkat a tőle kapott jótéteményekért. Mivel meg vagyunk győződve arról, hogy annyi mindent kaptunk tőle, a felajánlásban szeretnénk viszonozni az Úr ajándékát: valami jófeltételt teszünk. Különben az ima végén ez mindig hasznos.

      Ismerve kicsiségünket és gyöngeségünket, Isten segítségét kérjük.

      Íme tehát a terézi módszer hét összetevője:

      Két bevezető: előkészület (Isten jelenléte) és olvasás.

      Két lényegi: elmélkedés és beszélgetés.

      Három szabadon választható: hálaadás, jófeltétel és kérés.

      Az elmélkedések erre a módszerre épülnek.

      Először Isten jelenlétébe helyezkedünk, vagy olyan gondolatot keresünk, amely a lelket Istennel hozza kapcsolatba és őfelé irányítja.

      Az olvasásban megragadjuk az elmélkedés „pontját”, témáját. Minthogy pedig sok benső életet élő ember naponta kétszer is elmélkedik, minden elmélkedés két témát kínál fel.

      Aztán a lélek a már olvasott szöveg segítségével hozzákezd a megfontoláshoz.

      Ezt követően spontán módon áttér a beszélgetésre; a terézi fogalom szerint ez az elmélkedő ima „szíve”, központja.

     Elmélkedéseink különösen ezen a ponton kívánnak segítséget nyújtani. Ezért adtunk a „beszélgetéseknek” meglehetősen széles teret; a lélek természetesen szabadon azt választja, ami állapotának éppen a legjobban megfelel. Hogy a beszélgetéseket még hatékonyabbá tegyük, szent és lángoló lelkek szavait idéztük elsősorban. Gyakran szükség volt arra, hogy ezeket a szövegeket a beszélgetés céljának megfelelően némiképp módosítsuk; a forrást azonban mindig megjelöltük.

      Ezekben a beszélgetésekben a szeretet kifejezései váltakoznak kérésekkel, hálálkodással stb., továbbá a lélek lendületét kézzelfoghatóvá alakító jófeltételekkel.

      Szívből kívánjuk, hogy az így összeállított elmélkedések hatékonyan segítsék a lelkeket abban, hogy a terézi módszer segítségével előre haladjanak a benső imában.

      A terézi lelkiség az isteni meghittség lelkisége, azt célozza, hogy táplálja és kiteljesítse a lelkekben az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Ezt a célt elsősorban az elmélkedő ima módszerével lehet elérni; ezt az imát viszont az Istennel való bensőséges kapcsolatra irányuló vágynak kell jellemeznie.

      Elmélkedéseink hangnemét tehát az Istennel való bensőséges kapcsolat mint cél határozza meg; amennyire csak lehetséges, ennek elérésében akartuk segíteni a lelkeket.

      Egyébként a terézi lelkiség egyben tanítás is. Jézusról nevezett Teréz, a „lelki élet nagy mestere” mindig tudatosan gondoskodott arról, hogy a számára oly kedves emberek aszkétikus és misztikus életének meglegyen a szilárd tanbeli alapja; ezért szerette a Szent annyira a hittudományt. Ezért törekedtünk mi is arra, hogy ezeknek az elmélkedéseknek komoly teológiai alapot biztosítsunk. Mi több, úgy rendeztük az anyagot, hogy egy év leforgása alatt sorra kerüljenek a lelki élet főbb problémái, a belső élet valamennyi természetfeletti valósága.

      A Szentlélek, aki a Szeretet Lelke, lakjék szívünkben, működjék bennünk és irányítson minket, „bőséges kegyelmi kiáradásával” gyújtsa fel bennünk a szeretet tüzét, hogy azzal behatolhassunk az isteni meghittség övezetébe. Mária, a Szép Szeretet Anyja, akinek lelke telve van kegyelemmel, és akit mindig a Szentlélek vezetett, nyerje el számunkra is a Szentlélektől, hogy tanulékony szívvel és a benső ima kitartó gyakorlásával mi is megvalósíthassuk az Istennel való bensőséges egyesülés csodálatosan szép eszményét.

P. GABRIELE di S. M. MADDALENA O.C.D.

Róma, 1952 Jézus Szíve ünnepén

A lélek drága Vendége

Negyedik nap (Hétfő)

Szentlélek, aki bennünk élsz,

alakíts minket dicsőséged templomává.

(Misekönyv)

      1. Az Apostolok Cselekedetei arról számol be, hogy az efezusi hívek János keresztségében részesültek, és nemcsak hogy nem kapták meg a Szentlelket, hanem még létezéséről sem tudnak. Pál megfelelő oktatásban részesíti és megkereszteli őket „Jézus nevére”. „Ezután rájuk tette a kezét, s leszállt rájuk a Szentlélek” (ApCsel 19, 5-6). János keresztsége csak előkészítésül szolgált. Hiszen ő maga mondta: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De nyomomba lép az erősebb ... Ő majd Szentlélekben és tűzben fog benneteket megkeresztelni” (Lk 3, 16). Jézus erről a keresztségről beszélt Nikodémusnak: „Bizony, bizony mondom neked, aki nem vízből és Szentlélekből születik, az nem megy be Isten országába” (Jn 3, 5). És ez az a keresztség, amely által Krisztus az Egyháznak és minden hívőnek megadja a Szentlelket, hogy mindnyájan az ő életét éljék. „Azt akarja, hogy szünet nélkül megújuljunk őbenne, ezért Lelkéből adott nekünk, aki egy és ugyanazon személyként lakik a főben is, a tagokban is; úgy élteti, egyesíti és mozgatja az egész testet, hogy tevékenységét ahhoz a szerephez hasonlíthatták az atyák, amelyet az életelv, azaz a lélek tölt be a testben” (Lumen Gentium 7). A Szentlélek - a Szentháromság harmadik isteni Személye, mindenben egyenlő az Atyával és a Fiúval, a szeretetnek Atyától és a Fiútól származó Lelke, az Üdvözítő éltető és irányító Lélek - leszáll az Egyházra és minden hívőre, élteti az egész Egyházat és minden egyes tagját. A Krisztusban, az Egyházban és a hívekben élő egy és ugyanazon Lélek, az Egyház éltető és megszentelő elve. Az Egyház és minden hívő Krisztusban és Krisztusból, általa él. „Aki Krisztushoz tartozik - mondja Szent Pál -, abban Krisztus Lelke él” (Rom 8, 9).

      2. „Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat, én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad” (Jn 14, 15-16). A Szentlélek ígéretét Jézus egyetlen feltételhez köti: ez pedig a tettekkel tanúsított és az isteni akaratot nagylelkűen teljesítő valódi szeretet. A Szentlelket, a szeretet Lelkét csak az kaphatja meg, aki szeretetben él. Aki viszont szeretetben, vagyis kegyelemben él, az biztosan megkapja a Szentlelket; ezért Jézus csalhatatlan ígérete és mindenható imája kezeskedik. Ez az ajándék nem korlátozódik a szentség felvételének idejére, hanem állandó: Jézus azért küldte el a Szentlelket, hogy az állandóan „köztünk maradjon, örökre”. Az isteni Vigasztaló a kegyelemben élő hívőben „marad”: „a Szentlélek a hívők szívében mint templomban lakik” - mondja a Zsinat (Lumen Gentium 9). Ő a lélek drága vendége (Pünkösdi szekvencia), és minél jobban növekszik ez a lélek kegyelemben és szeretetben, a Szentlélek annál nagyobb örömmel lakik benne és mozdítja elő megszentelését.

      A Szentlélek azért él az emberben, hogy Krisztus képmására alakítsa, Isten akarata teljesítésére késztesse, segítse a rossz ellen és a jó érdekében folytatott küzdelmében. „Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek” (Róm 8, 26), magáévá teszi ügyünket, ő maga jár közben értünk az Atyánál. Ha a keresztények ilyen hatalmas szószólóval, ilyen csodálatos segítséggel rendelkeznek miért, hogy oly kevesen jutnak el az életszentségre? Az ember szabadságának és ezzel együtt felelősségének félelmetes misztériuma ez. Isten szabadnak teremtette az embert, s akarata ellen nem szenteli meg. Ha a keresztény nem lesz szent, annak egyedül az az oka, hogy nem hagy magában szabad teret a Szentlélek működésének, akadályozza bűneivel, tanulékonysága és nagylelkűsége hiányával. Ha arra használná fel szabadságát, hogy teljesen megnyíljék az isteni Vigasztalónak, ha teljesen alárendelné magát befolyásának, akkor a Szentlélek átvenné vezetését és megszentelné. Ezért így kell imádkoznunk az Egyházzal: „Jöjj, Szentlélek Istenünk... Mosd meg, ami szennyezett, aszúságra hints vizet, orvosold a sebhelyet. Simogasd a darabost, fölmelengesd a fagyost, útra vidd, ki tévelyeg” (Szekvencia).

Ima

      Ó Vigasztaló Szentlélek, tökéletesítsd bennünk a Jézus által megkezdett művet, tégy minket erőssé, imádkozz velünk az egész világért. Add, hogy jobban kihasználjuk az időt a belső élet elmélyítésére, adj lendületet apostoli tevékenységünknek, hadd érjünk el vele minden, Krisztus vére által megváltott népet és embert, az Ő örökségét. Törd le bennünk a természetes nagyravágyást, emelj fel a szent alázat régióiba, töltsön el minket az igazi istenfélelem és a nagylelkű bátorság. Semmi földi kötelék ne akadályozza hivatásunk tökéletes teljesítését. Önző érdekek vagy lomhaság ne hallgattassák el bennünk az igazság követelményeit, semmiféle számítgatás, apró önzés ne csökkentse a szeretet mérhetetlen területeit. Legyen bennünk minden nagy: az igazság keresése és tisztelet, az áldozatkészség egészen a kereszt és a halál vállalásáig és végül legyen bennünk minden úgy, amint azt a Fiú Atyjához intézett utolsó imájában kérte, és úgy áradjon ki ránk, az Egyházra, intézményeire, minden egyes hívőre és népre a Szeretet Lelke, amint azt az Atya és a Fiú akarták.

XXIII. János, Breviario, 349

      Ó hatalmas Lélek, küldd el édességed sugarát, engedd meg lelkemnek, hogy befogadja és gyümölcsöztesse a te lelki magodat. Elismerjük, hogy csak a te végtelen bölcsességed által növekednek és nyílnak ki bennünk ajándékaid. Te kened föl az apostolokat, ihleted a prófétákat, oktatod a tanítókat, nyitod meg a némák ajkát és a süketek fülét...

      Aki oly közel vagy hozzám, nyújtsd ki jobbodat, erősíts meg együttérzésed kegyelmével, oszlasd el lelkemből a feledés homályos felhőjét, szórd szét kegyelmeddel a bűn sötétségét, hogy értelmem éleslátásával a földi életből a magasságokba emelkedjek.

Nareki Szent Gergely, Le livre de prieres 210-211

Forrás:

P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006

Útmutató az elmélkedéshez:

      Mivel bensőségesen beszélgetni akarunk Istennel, kapcsolatban kell vele lennünk. Nos, ezt szolgálja az „előkészület”, vagyis az a gyakorlat, hogy Isten jelenlétébe helyezkedünk, egy rövid gondolattal feléje fordulunk.

      Hogy meggyőződjünk Isten irántunk való szeretetéről, valami olyan hitigazságot választunk megfontolás tárgyául, amely nyilvánvalóvá teszi ezt a szeretetet. Ezért megfelelő szöveget olvasunk.

      Az olvasás azonban nem elegendő; az olvasottakat reflexióval vagy elmélkedéssel el kell mélyíteni.

      Valamennyi kinyilatkoztatott igazság kinyilváníthatja előttem Isten irántam való szeretetét, de ma arról a témáról akarok elmélkedni, amelyet az olvasásban kiválasztottam. Az elmélkedés „pontjainak” szép gondolataival segítek magamnak, mígnem a téma meggyőződésemmé válik, és szívemben, még talán ajkamon is felfakadnak a szeretet szavai.

      Így kezdem el a beszélgetést Istennel: mindenféle módon (az állapotomnak leginkább megfelelő módon) mondogatom neki, hogy szeretem, hogy szeretni akarom, hogy haladni akarok szent szeretetében, hogy tettekkel, elsősorban szent akarata teljesítésével akarom bizonyítani szeretetemet.

      Íme, eljutottunk az elmélkedő ima szívéhez.

      Sokak számára ennyi elég is.

      Vannak viszont olyanok, akik szeretik a változatosságot. Ezek számára az Istennel való beszélgetés meghosszabbítását szabadon választható módszerek teszik könnyűvé.

      Miután az Úrnak ismét elmondtuk, hogy szeretjük őt, a hálaadásban kifejezzük hálánkat a tőle kapott jótéteményekért. Mivel meg vagyunk győződve arról, hogy annyi mindent kaptunk tőle, a felajánlásban szeretnénk viszonozni az Úr ajándékát: valami jófeltételt teszünk. Különben az ima végén ez mindig hasznos.

      Ismerve kicsiségünket és gyöngeségünket, Isten segítségét kérjük.

      Íme tehát a terézi módszer hét összetevője:

      Két bevezető: előkészület (Isten jelenléte) és olvasás.

      Két lényegi: elmélkedés és beszélgetés.

      Három szabadon választható: hálaadás, jófeltétel és kérés.

      Az elmélkedések erre a módszerre épülnek.

      Először Isten jelenlétébe helyezkedünk, vagy olyan gondolatot keresünk, amely a lelket Istennel hozza kapcsolatba és őfelé irányítja.

      Az olvasásban megragadjuk az elmélkedés „pontját”, témáját. Minthogy pedig sok benső életet élő ember naponta kétszer is elmélkedik, minden elmélkedés két témát kínál fel.

      Aztán a lélek a már olvasott szöveg segítségével hozzákezd a megfontoláshoz.

      Ezt követően spontán módon áttér a beszélgetésre; a terézi fogalom szerint ez az elmélkedő ima „szíve”, központja.

     Elmélkedéseink különösen ezen a ponton kívánnak segítséget nyújtani. Ezért adtunk a „beszélgetéseknek” meglehetősen széles teret; a lélek természetesen szabadon azt választja, ami állapotának éppen a legjobban megfelel. Hogy a beszélgetéseket még hatékonyabbá tegyük, szent és lángoló lelkek szavait idéztük elsősorban. Gyakran szükség volt arra, hogy ezeket a szövegeket a beszélgetés céljának megfelelően némiképp módosítsuk; a forrást azonban mindig megjelöltük.

      Ezekben a beszélgetésekben a szeretet kifejezései váltakoznak kérésekkel, hálálkodással stb., továbbá a lélek lendületét kézzelfoghatóvá alakító jófeltételekkel.

      Szívből kívánjuk, hogy az így összeállított elmélkedések hatékonyan segítsék a lelkeket abban, hogy a terézi módszer segítségével előre haladjanak a benső imában.

      A terézi lelkiség az isteni meghittség lelkisége, azt célozza, hogy táplálja és kiteljesítse a lelkekben az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Ezt a célt elsősorban az elmélkedő ima módszerével lehet elérni; ezt az imát viszont az Istennel való bensőséges kapcsolatra irányuló vágynak kell jellemeznie.

      Elmélkedéseink hangnemét tehát az Istennel való bensőséges kapcsolat mint cél határozza meg; amennyire csak lehetséges, ennek elérésében akartuk segíteni a lelkeket.

      Egyébként a terézi lelkiség egyben tanítás is. Jézusról nevezett Teréz, a „lelki élet nagy mestere” mindig tudatosan gondoskodott arról, hogy a számára oly kedves emberek aszkétikus és misztikus életének meglegyen a szilárd tanbeli alapja; ezért szerette a Szent annyira a hittudományt. Ezért törekedtünk mi is arra, hogy ezeknek az elmélkedéseknek komoly teológiai alapot biztosítsunk. Mi több, úgy rendeztük az anyagot, hogy egy év leforgása alatt sorra kerüljenek a lelki élet főbb problémái, a belső élet valamennyi természetfeletti valósága.

      A Szentlélek, aki a Szeretet Lelke, lakjék szívünkben, működjék bennünk és irányítson minket, „bőséges kegyelmi kiáradásával” gyújtsa fel bennünk a szeretet tüzét, hogy azzal behatolhassunk az isteni meghittség övezetébe. Mária, a Szép Szeretet Anyja, akinek lelke telve van kegyelemmel, és akit mindig a Szentlélek vezetett, nyerje el számunkra is a Szentlélektől, hogy tanulékony szívvel és a benső ima kitartó gyakorlásával mi is megvalósíthassuk az Istennel való bensőséges egyesülés csodálatosan szép eszményét.

P. GABRIELE di S. M. MADDALENA O.C.D.

Róma, 1952 Jézus Szíve ünnepén

Mária ruhájában (Stock Szent Simon ünnepe)

      II. János Pál pápa 2001. március 25.-én így ír a 2001-es Mária-év alkalmából a Skapuláré 750. évfordulójára:

      “A Skapuláré lényegében ’ruha’. Aki megkapja az többé vagy kevésbé szorosan, az egész Egyház javára a Miasszonyunk szolgálatára szentelt Kármelita Rendhez kapcsolódik. Aki tehát felveszi a Skapulárét, ezzel belép Kármel földjére, hogy ‘egyen annak terméséből és gyümölcseiből’ (Jer 2,7), és megtapasztalja Mária szelíd, anyai jelenlétét, elkötelezve magát napról-napra, hogy bensőleg Jézus Krisztust ölti magára, és - az Egyház, valamint az egész emberiség javára - élőként mutatja be Őt önmagában.” “Én is régóta hordom szívemen a Kármel Skapuláréját!”

      Tehát a szent vállruha egy habitus, egy életforma, a Szűzanyát öltjük magunkra, Máriát. Az Anya és a Fia szorosan átölelik egymást, mindörökre elválaszthatatlanok.

      A teremtmények között Istennek nem volt értékesebb kincse, mint Mária egyszerű, alázatos és tiszta szeretete. Jézus, a Szeretet kimeríthetetlen forrása a kereszten Égi Édesanyát adott nekünk, mert a szeretet meg akar osztani mindent: “Ő, aki tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta mindnyájunkért - hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,32). Miattunk történt mindez, a mi üdvösségünkért, szükségünk van az Anya folytonos és gyöngéd oltalmára.

      Szeretjük Máriát, nem érzelgős, hanem erős és tiszta szeretettel, Máriát, aki egész lényével IGEN-t mondott Isten akaratára, aki elsőnek járta végig a keresztutat, aki ott állt Kereszt alatt a szeretett tanítvánnyal. A Fájdalmak Férfiának végrendelete ez: szemléljük Máriát, szeressük és kövessük őt, a Szépszeretet Anyját, akinek Szeplőtelen Szíve táplálja és neveli szívünket-lelkünket, ezáltal elvezessen minket Szent Fiához, hiszen Mária semmit sem tart meg magának: “Tegyétek meg, amit mond!” (Jn 2,5).

      Mária szívébe zárta Jézus szavait és életét (Lk 1,38; 2,15), nekünk is ezt kell tennünk, ha igazán szeretjük a Szűzanyát: a Szentírásban, az Egyház szentségeiben és tanításában ott van Jézus, csak hűségesnek kell lenni Hozzá. “És az Ige testté lett” (Jn 1,14), így megvalósul a mi szívünkben és életünkben is. Ó Mária, Édesanyánk, adj nekünk kitartó és szolgáló hitet, hogy Istennel rendezzük be mindennapi életünk! Hiszünk: “A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk.” (Zsid 11,1). Reménykedünk, mert a remény célja Isten Országa, a világ és az ember eggyé válása Istennel az isteni hatalom és szeretet által. Szeretünk, mert “Megismertük a szeretet, amelyet Isten oltott belénk, és hittünk benne. Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad.” (1Jn 4, 16); ez az Úr akaratának teljesítése (Mk 12, 29-31).

      Imádkozunk, mert Mária is imádkozott, amíg a földön élt és most is a mennyben értünk, bűnös gyermekeiért Istennél szüntelenül könyörög.

      Elszegényedtünk, de annyira nem lehet senki sem szegény, hogy ne tudna imádkozni a jóért küzdő és dolgozó emberekért, az Egyházért és apostoli céljaiért, a békéért, a szegényekért, özvegyekért, árvákért, elhagyottakért, hajléktalanokért, a fiatalokért... - Máriával és Máriában. Bárki tud a szegények legszegényebbjeiért imádkozni: a szenvedő lelkekért.

      Nincs lehetőségünk sok pénzt keresni, és anyagi segítséget nyújtani, sebaj, hiszen gazdagok vagyunk, mert van hitünk és van időnk, van Máriánk, Nővérünk, Édesanyánk, Patrónánk, aki földi életében csendben szenvedett, dolgozott, imádkozott és meghalt, a Mennyben van. Ez a mi utunk, a Skapuláré hordozók útja, a Szűzanya fátyla alá rejtett áldozatos élet, a Jelenlétben való éberség, a Magnificat.
   Kis Szent Teréz jelmondata volt: “Istenem, hogy szeresselek Téged, nincs másom, csak ez a mai nap!”, a miénk is ez lett.

_____________________________________

      Akik szabályszerűen felvették a barna skapulárét, május 16-án, Stock Szent Simon ünnepén, teljes búcsút nyerhetnek.

      Palesztinában a szaracénok sokat üldözték, megölték a kármelita remetéket, ezért elkezdtek Európába visszatérni. 1212-ben néhány angol szerzetes is visszajutott hazájába, hogy ott kolostorokat alapítsanak. Angliában ugyanekkor élt egy Simon nevű remete, aki már 12 évesen elhagyta apja házát, hogy egy tölgy lyukas odvában vegyen lakást magának (mellékneve: Stock, angolul fatörzset jelent.) Simon már 48 éves volt, amikor a Szentföldről elűzött szerzetesekre bukkant. Mivel e szerzetesek Szűz Mária iránti nagy szeretete mélyen megragadta őt, csatlakozott hozzájuk. 50 évesként küldték el Oxfordba tanulni, ahonnan Simon néhány év múlva doktori címmel tért a kolostorba vissza. 80 éves aggastyán volt, amikor a rend hatodik generálisává választották. Ezzel azonban súlyos terhet róttak rá, mivel rendjét nem nézték szívesen Európában. A 13. század elején már két másik kolduló rend alakult: a dominikánusok (1216-ban) és a ferencesek (1223-ban). Ezért Rómában bizonyos pártok gyanakvó szemmel néztek a Szentföldről importált rendre. Attól féltek, hogy a kolduló rendekből vadhajtások nőnek, és hogy a kolduló szerzetesekből csapatok alakulnak. Ezért nagy erőfeszítéseket tettek, hogy a rendet elnyomják és felszámolják.

      Ekkor Szent Simon a Kármelhegyi Boldogasszonyhoz fordult, hogy a Kármelita Rendet ne hagyja el, és anyai védelmének adja valamilyen különleges jelét. Erre az imára jelent meg neki 1251. július 16-án (vasárnap) Cambridge-ben Szűz Mária, és átnyújtotta neki a skapulárét ezekkel a szavakkal:

      „Fiam, fogadd rended e skapuláréját jeléül azoknak a különleges kiváltságoknak, melyeket én neked és a Kármel gyermekeinek megszereztem. Aki ebben a kegyelmi ruhában hal meg, az megmenekül az örök tűztől. Ez az üdvnek jele, védőruha a veszedelmekben, különleges béke és különleges védelem biztosítéka.”

      Szent Simon személyéhez kötődik rendünk Mária-tiszteletének jele, a szent vállruha (skapuláré), amelynek helyi liturgikus kultusza a XIV. században kezdődött és a következő évszázadban az egész rendben elterjedt.

      Ezt a kiváltságot az Egyház a hozzájuk társult hívekre is kiterjesztette és több búcsúval is ellátta. Stock Szent Simon1265-ben Bordeaux-ban halt meg, teste az ottani székesegyházban nyugszik.

      Istenünk, te Stock Szent Simont a Kármel-hegyi Szűzanya testvérei között különleges szolgálatra hívtad. Add, hogy az ő közbenjárására mindig készségesen szolgáljunk neked, és készségesen fáradozzunk embertársaink üdvösségéért. Amen.

      A barna skapuláré viselését a Szűzanya napjainkban is kérte:

* 1858-ban Lourdes-ban a Szűzanya Bernadette Soubirous-nak, mint Kármelhegyi Boldogasszony jelent meg utoljára, július 16-án, a Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén.

* 1917. október 17-én Fátimában az utolsó jelenés utolsó képe a Kármelhegyi Boldogasszony képében, skapuláréval látható Szűzanya volt, amint ezt előzőleg kétszer is megígérte a látnok gyermekeknek,

Mikor Lucia nővért (aki a Kármelita Rend tagja lett) megkérdezték, miért jött Mária utolsó fatimai jelenésekor Kármelhegyi Istenanyaként, ő ezt válaszolta:

„Ezzel Mária azt a kívánságát akarta kifejezésre juttatni, hogy minden ember hordja a skapulárét az Ő Szeplőtelen Szívének való felajánlása jeleként.”

Illusztráció:
- S. Maria della Bruna
- Sarutlan Kármeliták Budapesti Rendházának főoltárképe: Stock Szent Simon átveszi a Kármelhegyi Boldogasszonytól a barna skapulárét.

Az egység Lelke

Harmadik nap (Húsvét 7. Vasárnapja * C év *)

Szent Atya, add, hogy mindnyájan egy legyünk,
hogy a világ higgyen.

(Jn 17,21)

    
      Az utolsó húsvéti vasárnap liturgiáját a húsvéti misztérium csodálatos gyümölcsei szintézisének nevezhetnénk: a Szentlélek eljövetele, a tanítványok tanúságtétele, a hívek egysége, Krisztus végső visszatérése.

      Az első olvasmány (ApCsel 7, 55—60) a „Szentlélekkel eltelt” Istvánt mutatja be, aki a szanhedrin előtt tartott bátor beszéde után bepillanthatott az istenség szentélyébe: „Látom, hogy nyitva az ég és az Emberfía ott áll az Isten jobbján” (56). Ez az utolsó kijelentése nyitja meg számára a vértanúság útját. Ő az első tanítvány, aki Mesterét a halálig követi. Amíg Jézusnak a halálküzdelem sötétségén kellett átvergődnie, István elragadtatva szemléli a megnyílt eget. Ő már Ura borzalmas halálának gyümölcseit élvezi; Jézus a kereszten minden vértanú számára erőt érdemelt ki, mennybemenetele után pedig elküldte a Szentlelket minden hívőre. Istvánban bámulatra méltóan beteljesedik Jézus ígérete: „Amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket és tanúim lesztek” (ApCsel 1, 8). Segítsék ezek a csalhatatlan szavak az üldözött keresztényeket.

      Van azonban egy másik módja is annak, ahogyan a keresztényeknek tanúskodniuk kell az Úr mellett, és ez testvéri egységük. Erről szól Jézus főpapi imájának utolsó része; ma ezt különösen meg kell fontolnia minden kereszténynek. Az Úr, miután imádkozott apostolaiért, imádkozik mindazokért, akik a következő századokban hinni fognak benne, és azt kéri számukra, hogy „legyenek mindnyájan egy. Amint te, Atyám, bennem vagy, s én benned, úgy legyenek ők is bennünk” (Jn 17, 21). A hívőknek kért egység mindenekelőtt egység az Atyával és a Fiúval, kölcsönös egységük egyetlen forrása. A megkeresztelt akkor nevezhető érett kereszténynek, amikor megéli az Istennel való személyes találkozást, és ez a testvéreivel való találkozásban árad ki. Az első találkozás az alap, a második fundamentuma, a második viszont az elsőnek látható és ellenőrizhető jele. Jézus akarata szerint a hívek Istennel és egymás közt megélt egységének olyan tökéletesnek kell lennie, hogy visszatükrözze a közte és az Atya közötti egységet: „egy legyenek, amint mi egy vagyunk” (22), és így „elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (21). Megdöbbentő, mennyire sürgeti ezt: „Én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen egy legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél, és szereted őket, amint engem szerettél” (23). Szinte azt lehetne mondani, hogy Jézus a hívekre bízza a világ hitét, egységük által nekik kell megmutatniuk azt a szeretetet, amellyel Isten szereti és üdvözíti az embereket. Félelmetes felelősség ez, s igen kevesen gondolunk rá! Hogy a hit annyira megfogyatkozott a modern társadalomban, annak nem az az oka, hogy a hívők között megfogyatkozott a szeretetben való egység? Ennek orvoslására csak egyeden eszközt ismerünk: teret adni Jézusnak, hogy teljesen bennünk élhessen - „Én bennük” - hogy Ő szeressen bennünk és Ő egyesítsen mindnyájunkat az ő szeretetében.

      Magától értetődik azonban, hogy a tökéletes egység csak a mennyben valósul meg. Itt, a földön, lehetetlen, hogy ne érezzük teremtmény voltunk korlátait. És mégis, fáradhatatlanul e felé a cél felé kell törekednünk, szünet nélkül Isten segítségét kérve. „Jöjj el, Úr Jézus!” (Jel 22, 20; 2. olvasmány) - a Szentírásnak azt az utolsó sóhaját ismétli az Egyház, várva az Úr végső visszatérését; addig is könyörög, hogy jöjjön és támogassa, szilárdítsa meg gyermekei testvéri egységét.

Ima

      Istenünk, Ura a világegyetemnek, nyomorúságunk ellenére jóságodban tégy minket méltóvá erre az órára. Add, hogy tettetés nélkül, őszintén egyek legyünk egymással, kössön minket össze a béke és a szeretet. Szilárdítsd meg egységünket isteni tudásod megszentelő tevékenységével, Fiad, egyetlen Urunk Jézus Krisztus, az Üdvözítő segítségével. Legyen tiéd az áldás és a dicséret a Szentlélekkel, a jóság éltető Lelkével együtt. Te egyetlen Fiaddal és a Szentlélekkel a béke, az irgalom, a szeretet, a megbocsátás és a jóság Istene vagy.

      Urunk, a te békéd, a te nyugalmad, a te szereteted és kegyelmed, istenséged irgalma legyen velünk és közöttünk életünk minden napján.

Preghiere dei primi cristiani, 301. 308

Forrás:

P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006

Útmutató az elmélkedéshez:

      Mivel bensőségesen beszélgetni akarunk Istennel, kapcsolatban kell vele lennünk. Nos, ezt szolgálja az „előkészület”, vagyis az a gyakorlat, hogy Isten jelenlétébe helyezkedünk, egy rövid gondolattal feléje fordulunk.

      Hogy meggyőződjünk Isten irántunk való szeretetéről, valami olyan hitigazságot választunk megfontolás tárgyául, amely nyilvánvalóvá teszi ezt a szeretetet. Ezért megfelelő szöveget olvasunk.

      Az olvasás azonban nem elegendő; az olvasottakat reflexióval vagy elmélkedéssel el kell mélyíteni.

      Valamennyi kinyilatkoztatott igazság kinyilváníthatja előttem Isten irántam való szeretetét, de ma arról a témáról akarok elmélkedni, amelyet az olvasásban kiválasztottam. Az elmélkedés „pontjainak” szép gondolataival segítek magamnak, mígnem a téma meggyőződésemmé válik, és szívemben, még talán ajkamon is felfakadnak a szeretet szavai.

      Így kezdem el a beszélgetést Istennel: mindenféle módon (az állapotomnak leginkább megfelelő módon) mondogatom neki, hogy szeretem, hogy szeretni akarom, hogy haladni akarok szent szeretetében, hogy tettekkel, elsősorban szent akarata teljesítésével akarom bizonyítani szeretetemet.

      Íme, eljutottunk az elmélkedő ima szívéhez.

      Sokak számára ennyi elég is.

      Vannak viszont olyanok, akik szeretik a változatosságot. Ezek számára az Istennel való beszélgetés meghosszabbítását szabadon választható módszerek teszik könnyűvé.

      Miután az Úrnak ismét elmondtuk, hogy szeretjük őt, a hálaadásban kifejezzük hálánkat a tőle kapott jótéteményekért. Mivel meg vagyunk győződve arról, hogy annyi mindent kaptunk tőle, a felajánlásban szeretnénk viszonozni az Úr ajándékát: valami jófeltételt teszünk. Különben az ima végén ez mindig hasznos.

      Ismerve kicsiségünket és gyöngeségünket, Isten segítségét kérjük.

      Íme tehát a terézi módszer hét összetevője:

      Két bevezető: előkészület (Isten jelenléte) és olvasás.

      Két lényegi: elmélkedés és beszélgetés.

      Három szabadon választható: hálaadás, jófeltétel és kérés.

      Az elmélkedések erre a módszerre épülnek.

      Először Isten jelenlétébe helyezkedünk, vagy olyan gondolatot keresünk, amely a lelket Istennel hozza kapcsolatba és őfelé irányítja.

      Az olvasásban megragadjuk az elmélkedés „pontját”, témáját. Minthogy pedig sok benső életet élő ember naponta kétszer is elmélkedik, minden elmélkedés két témát kínál fel.

      Aztán a lélek a már olvasott szöveg segítségével hozzákezd a megfontoláshoz.

      Ezt követően spontán módon áttér a beszélgetésre; a terézi fogalom szerint ez az elmélkedő ima „szíve”, központja.

     Elmélkedéseink különösen ezen a ponton kívánnak segítséget nyújtani. Ezért adtunk a „beszélgetéseknek” meglehetősen széles teret; a lélek természetesen szabadon azt választja, ami állapotának éppen a legjobban megfelel. Hogy a beszélgetéseket még hatékonyabbá tegyük, szent és lángoló lelkek szavait idéztük elsősorban. Gyakran szükség volt arra, hogy ezeket a szövegeket a beszélgetés céljának megfelelően némiképp módosítsuk; a forrást azonban mindig megjelöltük.

      Ezekben a beszélgetésekben a szeretet kifejezései váltakoznak kérésekkel, hálálkodással stb., továbbá a lélek lendületét kézzelfoghatóvá alakító jófeltételekkel.

      Szívből kívánjuk, hogy az így összeállított elmélkedések hatékonyan segítsék a lelkeket abban, hogy a terézi módszer segítségével előre haladjanak a benső imában.

      A terézi lelkiség az isteni meghittség lelkisége, azt célozza, hogy táplálja és kiteljesítse a lelkekben az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Ezt a célt elsősorban az elmélkedő ima módszerével lehet elérni; ezt az imát viszont az Istennel való bensőséges kapcsolatra irányuló vágynak kell jellemeznie.

      Elmélkedéseink hangnemét tehát az Istennel való bensőséges kapcsolat mint cél határozza meg; amennyire csak lehetséges, ennek elérésében akartuk segíteni a lelkeket.

      Egyébként a terézi lelkiség egyben tanítás is. Jézusról nevezett Teréz, a „lelki élet nagy mestere” mindig tudatosan gondoskodott arról, hogy a számára oly kedves emberek aszkétikus és misztikus életének meglegyen a szilárd tanbeli alapja; ezért szerette a Szent annyira a hittudományt. Ezért törekedtünk mi is arra, hogy ezeknek az elmélkedéseknek komoly teológiai alapot biztosítsunk. Mi több, úgy rendeztük az anyagot, hogy egy év leforgása alatt sorra kerüljenek a lelki élet főbb problémái, a belső élet valamennyi természetfeletti valósága.

      A Szentlélek, aki a Szeretet Lelke, lakjék szívünkben, működjék bennünk és irányítson minket, „bőséges kegyelmi kiáradásával” gyújtsa fel bennünk a szeretet tüzét, hogy azzal behatolhassunk az isteni meghittség övezetébe. Mária, a Szép Szeretet Anyja, akinek lelke telve van kegyelemmel, és akit mindig a Szentlélek vezetett, nyerje el számunkra is a Szentlélektől, hogy tanulékony szívvel és a benső ima kitartó gyakorlásával mi is megvalósíthassuk az Istennel való bensőséges egyesülés csodálatosan szép eszményét.

P. GABRIELE di S. M. MADDALENA O.C.D.

Róma, 1952 Jézus Szíve ünnepén

Krisztus Lelke

Második nap (szombat)

Szentlélek, aki felkented Krisztust
és vezetted őt egész életében,
irányítsd az én lépteimet is.
(Lk 4, 18. 2)

      1. A Szentírás a Szentlelket többször így nevezi: „Krisztus Lelke” (Róm 8, 9), „Jézus Lelke” (ApCsel 16, 7). A megtestesült, testet öltött Ige, Krisztus mindig az Ige, Isten Fia marad, őtőle és az Atyától származik a Szentlélek. Azért mondjuk, hogy a Szentlélek Krisztus Lelke, mivel Krisztus Személye nem más, mint az Ige. Amikor viszont Krisztusról beszélünk, a Megtestesült Igére, a Messiásra gondolunk; ilyen értelemben lehet mondani, hogy a Szentlélek az ő Lelke. Az Üdvözítő egész élete az isteni Vigasztaló vezetés alatt folyik. Fogantatása a Szentlélek működése által történik, aki leszáll Máriára és megárnyékozza őt; amikor a Szent Szűz találkozik Erzsébettel, ez is „eltelt Szentlélekkel” {Lk 1, 41); így köszönti Máriát, Isten Anyját. Jézus templomban történt bemutatásakor Simeont is „a Szentlélek töltötte be” és „a Lélek indítására” (Lk 2,17) ment a Gyermek elé, és ismerte fel benne az Üdvözítőt. Krisztust földi élete első pillanatától a Szentlélek töltötte be, Őt sugározta maga körül. Amikor Jézus a Jordánhoz megy, hogy megkeresztelkedjék, a Keresztelő így tesz róla tanúságot: „Láttam a Lelket, amint galamb alakjában leszállt rá és rajta is maradt” (Jn 1, 32); így nyilvánult meg látható módon az a mérhetetlen teljesség, ahogyan a Szentlélek Jézus lelkét eltöltötte. Jézus nemcsak azért birtokolja mérhetetlen teljességgel a Szentlelket, mivel mint Ige egy az Atyával és a Szentlélekkel, hanem azért is, mert az „unio hypostatica” réven emberi lelkét teljesen elárasztja az isteni Lélek. „Akit ugyanis Isten küldött - mondja Szent János -, az Isten szavát közvetíti, mert hisz Isten nem méri szűken a Lelket, amikor adja” (Jn 3,34). Jézus, akiben „az istenség egész teljessége lakozik” (Kol 2, 9), a Szentlelket is teljesen birtokolja, aki a legteljesebben az Ő Lelke.

      2. Lukács különösen kiemeli, hogy Jézus egész magatartását a Szentlélek irányította: „Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult” (Lk 4, 1); az itt eltöltött idő leírása után az evangélista megjegyzi: „Jézus most a Lélek erejével visszatért Galileába” (4, 14). A Szentlélek szünet nélkül működött Krisztusban, ő ihlette tetteit, szavait, csodáit, sőt imáját is. Ezzel kapcsolatban Lukács kiemeli: „Jézus kitörő örömmel dicsőítette Istent a Szentlélekben, ezekkel a szavakkal: »Dicsőítelek téged, Atyám, ég és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsiknek«„ (10,21). Az Üdvözítő egész életét a Szentlélek ösztönzése indítja; ez az impulzus a keresztáldozat pillanatában válik teljessé: „Krisztus... az örök Lélek által saját magát adta tiszta áldozatul Istennek” (Zsid 9, 14).

      Az isteni Lélek megszakítás nélkül működik Jézus lelkében, Jézus viszont a legnagyobb tanulékonysággal, a legtökéletesebb módon fogadja sugallatait. A Szentlélek találkozik a legcsodálatosabb teremtménnyel, Krisztus lelkével, elárasztja, vezeti, küldetése teljesítésére indítja, az isteni akarat tökéletes elfogadására ösztönzi, Istenben a legerősebb módon ihleti, minthogy Jézus lelke teljesen az ő indításától függ. Amint az Atya tetszését találja szeretett Fiában, Krisztusban, ugyanúgy a Szentlélek „gyönyörűséggel lakozik szeretett templomában, a Megváltó lelkében” (Myst. Corp.).

      Jézus kínszenvedése és halála árán minden ember számára kiérdemelte a Szentlelket, mindig jobban ki akarja Őt árasztani a szívekbe, hogy egész életüket a Lélek irányítsa és vezesse el őket a szentségre.

Ima

      Szentlélek, az Atya és a Fiú Lelke, aki tőlük származol és a szeretet meg a lélek közösségében egyesíted őket! Örök Lélek és örök Szeretet, aki Személyként létezel az Istenségben és istenien zárod le az örök származásokat! Imádlak és hálát adok neked azért a szent és csodálatos tettért, amellyel beteljesítetted a Megtestesülés szent misztériumát! Az örökkévalóságban te vagy az isteni származások végpontja, és ugyanakkor, az idők teljességekor, egy új állapotnak, az unio hypostatica állapotának vagy lételve; ez lesz mindazon szent tetteknek és kegyelmi kiáradásnak forrása és eredete, amelyet ég és föld hódolattal csodálnak. A Szentháromságban Te vagy az isteni Személyek köteléke, a Megtestesülésben Te kapcsolsz össze egy isteni Személyt egy emberi természettel... Anyja méhében Te adsz az Igének egy új természetet, amikor őt emberségünkbe öltözteted!

      Ó Szentlélek! Te a Szeretet Lelke vagy, a földön Te teljesíted be a szeretetnek azt a művét, azt az isteni egyesülést, azt a páratlan szövetséget, amely összeköti a földet a mennyel, a teremtett lényt a teremtetlen Lénnyel és Istent az emberrel, mégpedig oly szoros egyesüléssel, amelynek eredménye, most már mindörökre, egy Istenember és egy Ember-Isten.

P.De Bérulle, Lés grandeurs de Jésus, 2,2

Forrás:

P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006

Útmutató az elmélkedéshez:

      Mivel bensőségesen beszélgetni akarunk Istennel, kapcsolatban kell vele lennünk. Nos, ezt szolgálja az „előkészület”, vagyis az a gyakorlat, hogy Isten jelenlétébe helyezkedünk, egy rövid gondolattal feléje fordulunk.

      Hogy meggyőződjünk Isten irántunk való szeretetéről, valami olyan hitigazságot választunk megfontolás tárgyául, amely nyilvánvalóvá teszi ezt a szeretetet. Ezért megfelelő szöveget olvasunk.

      Az olvasás azonban nem elegendő; az olvasottakat reflexióval vagy elmélkedéssel el kell mélyíteni.

      Valamennyi kinyilatkoztatott igazság kinyilváníthatja előttem Isten irántam való szeretetét, de ma arról a témáról akarok elmélkedni, amelyet az olvasásban kiválasztottam. Az elmélkedés „pontjainak” szép gondolataival segítek magamnak, mígnem a téma meggyőződésemmé válik, és szívemben, még talán ajkamon is felfakadnak a szeretet szavai.

      Így kezdem el a beszélgetést Istennel: mindenféle módon (az állapotomnak leginkább megfelelő módon) mondogatom neki, hogy szeretem, hogy szeretni akarom, hogy haladni akarok szent szeretetében, hogy tettekkel, elsősorban szent akarata teljesítésével akarom bizonyítani szeretetemet.

      Íme, eljutottunk az elmélkedő ima szívéhez.

      Sokak számára ennyi elég is.

      Vannak viszont olyanok, akik szeretik a változatosságot. Ezek számára az Istennel való beszélgetés meghosszabbítását szabadon választható módszerek teszik könnyűvé.

      Miután az Úrnak ismét elmondtuk, hogy szeretjük őt, a hálaadásban kifejezzük hálánkat a tőle kapott jótéteményekért. Mivel meg vagyunk győződve arról, hogy annyi mindent kaptunk tőle, a felajánlásban szeretnénk viszonozni az Úr ajándékát: valami jófeltételt teszünk. Különben az ima végén ez mindig hasznos.

      Ismerve kicsiségünket és gyöngeségünket, Isten segítségét kérjük.

      Íme tehát a terézi módszer hét összetevője:

      Két bevezető: előkészület (Isten jelenléte) és olvasás.

      Két lényegi: elmélkedés és beszélgetés.

      Három szabadon választható: hálaadás, jófeltétel és kérés.

      Az elmélkedések erre a módszerre épülnek.

      Először Isten jelenlétébe helyezkedünk, vagy olyan gondolatot keresünk, amely a lelket Istennel hozza kapcsolatba és őfelé irányítja.

      Az olvasásban megragadjuk az elmélkedés „pontját”, témáját. Minthogy pedig sok benső életet élő ember naponta kétszer is elmélkedik, minden elmélkedés két témát kínál fel.

      Aztán a lélek a már olvasott szöveg segítségével hozzákezd a megfontoláshoz.

      Ezt követően spontán módon áttér a beszélgetésre; a terézi fogalom szerint ez az elmélkedő ima „szíve”, központja.

     Elmélkedéseink különösen ezen a ponton kívánnak segítséget nyújtani. Ezért adtunk a „beszélgetéseknek” meglehetősen széles teret; a lélek természetesen szabadon azt választja, ami állapotának éppen a legjobban megfelel. Hogy a beszélgetéseket még hatékonyabbá tegyük, szent és lángoló lelkek szavait idéztük elsősorban. Gyakran szükség volt arra, hogy ezeket a szövegeket a beszélgetés céljának megfelelően némiképp módosítsuk; a forrást azonban mindig megjelöltük.

      Ezekben a beszélgetésekben a szeretet kifejezései váltakoznak kérésekkel, hálálkodással stb., továbbá a lélek lendületét kézzelfoghatóvá alakító jófeltételekkel.

      Szívből kívánjuk, hogy az így összeállított elmélkedések hatékonyan segítsék a lelkeket abban, hogy a terézi módszer segítségével előre haladjanak a benső imában.

      A terézi lelkiség az isteni meghittség lelkisége, azt célozza, hogy táplálja és kiteljesítse a lelkekben az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Ezt a célt elsősorban az elmélkedő ima módszerével lehet elérni; ezt az imát viszont az Istennel való bensőséges kapcsolatra irányuló vágynak kell jellemeznie.

      Elmélkedéseink hangnemét tehát az Istennel való bensőséges kapcsolat mint cél határozza meg; amennyire csak lehetséges, ennek elérésében akartuk segíteni a lelkeket.

      Egyébként a terézi lelkiség egyben tanítás is. Jézusról nevezett Teréz, a „lelki élet nagy mestere” mindig tudatosan gondoskodott arról, hogy a számára oly kedves emberek aszkétikus és misztikus életének meglegyen a szilárd tanbeli alapja; ezért szerette a Szent annyira a hittudományt. Ezért törekedtünk mi is arra, hogy ezeknek az elmélkedéseknek komoly teológiai alapot biztosítsunk. Mi több, úgy rendeztük az anyagot, hogy egy év leforgása alatt sorra kerüljenek a lelki élet főbb problémái, a belső élet valamennyi természetfeletti valósága.

      A Szentlélek, aki a Szeretet Lelke, lakjék szívünkben, működjék bennünk és irányítson minket, „bőséges kegyelmi kiáradásával” gyújtsa fel bennünk a szeretet tüzét, hogy azzal behatolhassunk az isteni meghittség övezetébe. Mária, a Szép Szeretet Anyja, akinek lelke telve van kegyelemmel, és akit mindig a Szentlélek vezetett, nyerje el számunkra is a Szentlélektől, hogy tanulékony szívvel és a benső ima kitartó gyakorlásával mi is megvalósíthassuk az Istennel való bensőséges egyesülés csodálatosan szép eszményét.

P. GABRIELE di S. M. MADDALENA O.C.D.

Róma, 1952 Jézus Szíve ünnepén