2013. dec. 15.

Egy orthodox imádság a római katolikus hagyományban

     
Loyolai Szent Ignác Lelkigyakorlatos könyvének harmadik heti programja szerkezetileg követi a jól ismert Anima Christi (Krisztus Lelke, szentelj meg engem) imádságot. Az ima eredete visszamegy Szíriai Izsák apát egyik prédikációjára, melynek címe: A világról való lemondás. Ennek rövidített, rímes változata a latin hagyományba is bekerült, valószínűleg egy ferences révén. Szent Ignácnak köszönhetően pedig a katolikus hagyomány is befogadta és magáévá tette. Jó példa ez arra, hogy egy tipikusan keleti imádság hogyan válik - feldolgozás útján - közkinccsé. Ez egyúttal azt is jelzi, mennyire egy forrásból táplálkozik a két nagy keresztény hagyomány: a keleti és a nyugati. Álljon itt az eredeti szöveg magyar fordítása: 

  • Uram, Jézus Krisztus, Istenünk, ki megsirattad Lázárt, kit a fájdalom és részvét könnyeivel öntöztél, fogadd el keserves könnyeimet. A te szenvedéseddel gyógyítsd szenvedélyeimet, a te sebeiddel orvosold sebeimet, a te véreddel tisztítsd meg véremet, a te életadó testednek jó illatával áraszd el testemet. Az epe, mellyel ellenségeid itattak, tegye édessé lelkemnek keserűségét, amellyel ellenfelem itatott meg engem. Tested, melyet keresztfára feszítettek, emelje hozzád elmémet, melyet a démonok mélyre lehúztak. Fejed, amelyet lehajtottál a keresztfán, emelje föl fejemet, melyet ellenfeleim megsértettek. Szentséges karjaid, melyeket a hitetlenek keresztfához szögeztek, emeljenek ki engemet a pusztulás gödréből, amint szentséges ajkaiddal megígérted. Orcád, mely eltűrte az átkozottaktól az ütéseket és köpéseket, ragyogja be törvénysértésektől elrútított orcámat. Lelked, melyet a keresztfán Atyád kezébe ajánlottál, kegyelmeddel legyen útvezetőm Tehozzád. Nincs együttérző szívem, hogy keresselek Téged; nincs bennem sem bűnbánat, sem töredelem, amelyek bevezetik (Isten) gyermekeit tulajdon örökségükbe. Nincsenek, Uram, vigasztaló könnyeim. A mindennapi gondok meghomályosították az én elmémet, és nincs ereje, hogy együttérzően hozzád emelje tekintetét. Kihűlt a szívem a kísértések sokaságától, és az irántad való szeretet könnyei nem tudják fölmelengetni. De Te, Istenem, Uram Jézus Krisztus, jóságnak kincsestára, adj nekem tökéletes bánatot és fáradhatatlan szívet, hogy egész lelkemmel rászánjam magam a Te keresésedre, mert nélküled távol van tőlem minden jó. Ezért, ó, Jóságos, add nekem kegyelmedet. Az Atya, aki örök idők óta előhoz Téged legbensőbb rejtekéből, újítsa meg bennem arcodnak vonásait. Elhagytalak téged; Te ne hagyj el engem. Eltávolodtam Tőled; Te jöjj és kutass föl engem, vezess a legelőre, választott nyájadnak juhai közé számlálj engem; isteni szentségeid zsenge füvével táplálj engem azokkal együtt, akiknek a szíve tiszta. Övék a Te lakóhelyed; a tiszta szívben látható kinyilatkoztatásaid tündöklő ragyogása. Ez a vigasztalás és örvendezés azoké, akik fájdalmak és kínok közepette fáradoznak Érted. Eme tündöklő ragyogásra legyünk mi is méltóvá kegyelmedből és emberszeretetedből, Üdvözítő Jézus Krisztusunk, mindörökkön-örökké. Amen. 

      Az imádság első hat sora a megfeszített Krisztushoz szól, a második hat sora pedig a föltámadt Krisztushoz. Az első sor (Krisztus Lelkéhez intézett kérés) közvetlenül kapcsolódik az 5. és a 6. sorhoz, a második pedig (Krisztus Testéhez intézett kérés) a 3. és 4. sorhoz. Ennek mintájára a 7. sor (felhívás Krisztushoz, hogy hallgassa meg az imádkozót) kapcsolódik a 11. és 12. sorokban megfogalmazott kéréshez; a 8. sort (az imádkozó és Krisztus kapcsolata ne szakadjon meg) a 9. és a 10. sor fejti ki konkrétan. Mindezt a következőképpen ábrázolhatnánk: 


      Ez a rajz világosan mutatja az értelmileg összetartozó részek ritmikus ismétlődését. Ez a lélegzetvételre épülő imádság a Krisztus titkairól való elmélkedés által abba a békébe (nyugalomba) akar elvezetni, amely, Szent Pál szavaival élve, meghalad minden értelmet. A nyugati hagyomány a szerzetesi zsolozsmában őrizte meg a légzésre épülő imamódot. Zsoltározáskor a zsoltár közepén, a *-nál levegővételnyi szünetet tartunk. 
(Vö. Szinergeia, Az Orthodoxia aszketikájának és misztikájának problémái.
Moszkva, 1995. Szerkesztette Sz. Sz. Horuzsij, 240-242. o.) 
Vége a könyvnek.
Forrás,
Barsi Balázs atya előszavával „A puszták egyeteme” :

Nincsenek megjegyzések: