Dicsérendő Szűz

Isten Anyja, a szemlélődés ikonja

Szeghy Ernő kármelita atya (1872-1952) elmélkedései a lorettói litániáról: 

15. elmélkedés 

Dicsérendő Szűz 

Virgo praedicanda 

      Képzeljük magunk elé, hogy a Szűzanya dicsérete egész földkerekségről, mint valami gomolygó tömjénfüst száll az ég felé! Az Üdvözlégy hangzik; az olvasó, a lorettói litánia, a májusi ájtatosság, a szószék, az irodalom és a költészet mind hangosan magasztalja Őt. Kérjük Isten kegyelmét, hogy ebből a dicséretből mi is kivegyük a magunk részét. 

      Fontoljuk meg a Szűzanya ihletett szavait a Magnificat-ban: „Íme, mostantól fogva boldognak mondanak engem az összes nemzedékek” (Lk 1,48). Ezt a gondolatot a Szentlélek sugallta neki ott, Erzsébetnél tett látgatása alkalmával, s az szó szerint be is teljesesedett. Őt magasztalja legelső sorban az emberiség érzelmeinek egyik legnagyobb kifejezője, a művészet. Az építészet az egyház őskora óta vetekedve építi tiszteletére a legfelségesebb székesegyházakat és templomokat, amelyeket a szobrászat szebbnél szebb márványoltárokkal és szobrokkal ékesít. A legnagyobb festőművészek remekelnek Madonnáikban, s kimerítik lángelméjüket és művészetük minden eszközét, hogy vászonra vessék az ő szépségét és csodálatos kedvességét. A költészet legszebb, legnemesebb és legtisztább alkotásaiban Őt dicsőítik. A zene is az ő szolgálatába állt, s hogy egyebet ne említsünk, a templomi énekek jelentékeny részének Ő a tárgya. Az egyházi irodalom is őt tömjénezi. Vannak szentatyák és egyházi írók, például Damaszkuszi Szent János és Szent Bernát, akiknek irataiban az Ő dicsőítése játssza a főszerepet. Hiszen azért nevezték el ez utóbbit Mária lantosának. 

      Őt dicsőíti az egész egyházi év, mert hiszen az ő életének minden egyes kimagasló mozzanatát megünnepli. Évről évre végigvonultatja a hívők szeme előtt a kis názáreti Szűz földi pályafutását. Örülünk születésének, vele megyünk fel a jeruzsálemi templom lépcsőin, amikor három éves korában annak szolgálatára szentelik. Megüljük eljegyzését, az angyali üdvözletet, Erzsébetnél tett látogatását, isteni Gyermekének születését, a templomban váló fölajánlását; és emellett azok az ünnepek, amelyek az ő nagy kiváltságait, például a Szeplőtelen Fogantatást, kegyelemosztó szerepét s a többit örökítik meg. S minden egyes ilyen alkalommal magasztalja Őt az egész földkerekség. A hívek ajkáról imádság száll fel hozzá, a szószékről dicsőítő beszédek hangzanak. Egyszóval dicsérete, amint azt a Magnificat-ban megmondta, nemzedékről nemzedékre megmarad. 

      Fontoljuk meg azonban, mi szükséges ahhoz, hogy mi ebből az általános dicsőítésből méltón kivegyük a részünket. Ugyanis kétséget nem szenved, hogy sokan vannak, akik az Ő ünnepein elmennek a templomba, ott éneklik azokat a szép Mária-dalokat, anélkül, hogy életükben a Mária-tisztelet valami különösebb szerepet játszana. Hogy mi szükséges hozzá? Semmi más, mint az, hogy sokat foglalkozzunk a Szűzanyával és igyekezzünk őt minél alaposabban megismerni és megszeretni. A szerető anya alig tud másról beszélni, mint gyermekéről. A hibái iránt vak szokott lenni, de nincs gyermekének egyetlen jó tulajdonsága sem, amely elkerülné figyelmét, s amelyre másokét föl ne hívná. Ha mi szeretjük a Szűzanyát, ha gyakran végigelmélkedjük az ő csodálatos életét és kiváltságait, akkor lassanként emlékezetünkben egész kincstár fog az Ő tökéletességeiből kialakulni. Ha magunkban vagyunk, önkéntelenül elővesszük ebből a kincstárból ezt vagy azt a gyöngyöt, ezt vagy azt a gyémántot, rubint, zafírt és egyéb drágakövet, hogy gyönyörködjünk benne. Ha pedig másokkal vagyunk, éspedig olyanokkal, akikkel lehet ilyen dologról beszélni, a Szűzanya szépsége önkéntelenül is a nyelvünkre fog jönni. Így van ez minden igazi Mária-tisztelővel. Az nem tud hallgatni Máriáról. Annál valóvá lesz a szép ének: „Máriát dicséri lelkünk, Máriát dicséri szánk”. 

      De van ennek a Mária-dicséretnek egy más forrása is, s ez a Szűzanyának lelkünkre gyakorolt közvetlen befolyása. Az a belső bizalmas érintkezés, amely a máriás-lélek és őközötte folyik. Nem misztikus kegyelmeket, nem jelenéseket és hallomásokat értünk itt. Azok egészen más lapra tartoznak, bár azért nem olyan ritkák, mint sokan gondolják. Azonban a rendes, nem misztikus lélek is, ha máriás, folytonosan gazdagodik Mária ismeretében. Éspedig azért, mert a Szűzanya a kegyelem osztogatója, s az ilyen léleknek bőven juttatja a felvilágosító kegyelmeket, amelyeknek fényében annál jobban és jobban megérti Őt, az édes Jézust, és egyáltalán a mennyei dolgokat. Ez az a hathatós belső oktatás, amelyről kis Szent Teréz beszél önéletrajzában, s amely által az Úristen a mennyei bölcsességet beleönti a gyermeki szívekbe. Nagy tudósok nem részesülnek benne, ellenben a kisdedek igen, mert az Úr a kevélyeknek ellenáll, ellenben az alázatosaknak kegyelmet ad. S mivel ez az ismeret nem csupán elméleti, hanem a legnagyobb fokban gyakorlati, mert hiszen forró szeretetet fakaszt, ez teszi fel igazában a mi lelki életünkre a koronát, ez tetőzi azt be. Tehát Máriát dicsérje lelkünk, Máriát dicsérje szánk.

 _______________
A teljes elmélkedés-sorozat itt olvasható:
http://tiszta-szivvel.blogspot.ro/p/oromunk-oka.html