Dicsérendő Szűz

Isten Anyja, a szemlélődés ikonja

Szeghy Ernő kármelita atya (1872-1952) elmélkedései a lorettói litániáról: 

15. elmélkedés 

Dicsérendő Szűz 

Virgo praedicanda 

      Képzeljük magunk elé, hogy a Szűzanya dicsérete egész földkerekségről, mint valami gomolygó tömjénfüst száll az ég felé! Az Üdvözlégy hangzik; az olvasó, a lorettói litánia, a májusi ájtatosság, a szószék, az irodalom és a költészet mind hangosan magasztalja Őt. Kérjük Isten kegyelmét, hogy ebből a dicséretből mi is kivegyük a magunk részét. 

      Fontoljuk meg a Szűzanya ihletett szavait a Magnificat-ban: „Íme, mostantól fogva boldognak mondanak engem az összes nemzedékek” (Lk 1,48). Ezt a gondolatot a Szentlélek sugallta neki ott, Erzsébetnél tett látgatása alkalmával, s az szó szerint be is teljesesedett. Őt magasztalja legelső sorban az emberiség érzelmeinek egyik legnagyobb kifejezője, a művészet. Az építészet az egyház őskora óta vetekedve építi tiszteletére a legfelségesebb székesegyházakat és templomokat, amelyeket a szobrászat szebbnél szebb márványoltárokkal és szobrokkal ékesít. A legnagyobb festőművészek remekelnek Madonnáikban, s kimerítik lángelméjüket és művészetük minden eszközét, hogy vászonra vessék az ő szépségét és csodálatos kedvességét. A költészet legszebb, legnemesebb és legtisztább alkotásaiban Őt dicsőítik. A zene is az ő szolgálatába állt, s hogy egyebet ne említsünk, a templomi énekek jelentékeny részének Ő a tárgya. Az egyházi irodalom is őt tömjénezi. Vannak szentatyák és egyházi írók, például Damaszkuszi Szent János és Szent Bernát, akiknek irataiban az Ő dicsőítése játssza a főszerepet. Hiszen azért nevezték el ez utóbbit Mária lantosának. 

      Őt dicsőíti az egész egyházi év, mert hiszen az ő életének minden egyes kimagasló mozzanatát megünnepli. Évről évre végigvonultatja a hívők szeme előtt a kis názáreti Szűz földi pályafutását. Örülünk születésének, vele megyünk fel a jeruzsálemi templom lépcsőin, amikor három éves korában annak szolgálatára szentelik. Megüljük eljegyzését, az angyali üdvözletet, Erzsébetnél tett látogatását, isteni Gyermekének születését, a templomban váló fölajánlását; és emellett azok az ünnepek, amelyek az ő nagy kiváltságait, például a Szeplőtelen Fogantatást, kegyelemosztó szerepét s a többit örökítik meg. S minden egyes ilyen alkalommal magasztalja Őt az egész földkerekség. A hívek ajkáról imádság száll fel hozzá, a szószékről dicsőítő beszédek hangzanak. Egyszóval dicsérete, amint azt a Magnificat-ban megmondta, nemzedékről nemzedékre megmarad. 

      Fontoljuk meg azonban, mi szükséges ahhoz, hogy mi ebből az általános dicsőítésből méltón kivegyük a részünket. Ugyanis kétséget nem szenved, hogy sokan vannak, akik az Ő ünnepein elmennek a templomba, ott éneklik azokat a szép Mária-dalokat, anélkül, hogy életükben a Mária-tisztelet valami különösebb szerepet játszana. Hogy mi szükséges hozzá? Semmi más, mint az, hogy sokat foglalkozzunk a Szűzanyával és igyekezzünk őt minél alaposabban megismerni és megszeretni. A szerető anya alig tud másról beszélni, mint gyermekéről. A hibái iránt vak szokott lenni, de nincs gyermekének egyetlen jó tulajdonsága sem, amely elkerülné figyelmét, s amelyre másokét föl ne hívná. Ha mi szeretjük a Szűzanyát, ha gyakran végigelmélkedjük az ő csodálatos életét és kiváltságait, akkor lassanként emlékezetünkben egész kincstár fog az Ő tökéletességeiből kialakulni. Ha magunkban vagyunk, önkéntelenül elővesszük ebből a kincstárból ezt vagy azt a gyöngyöt, ezt vagy azt a gyémántot, rubint, zafírt és egyéb drágakövet, hogy gyönyörködjünk benne. Ha pedig másokkal vagyunk, éspedig olyanokkal, akikkel lehet ilyen dologról beszélni, a Szűzanya szépsége önkéntelenül is a nyelvünkre fog jönni. Így van ez minden igazi Mária-tisztelővel. Az nem tud hallgatni Máriáról. Annál valóvá lesz a szép ének: „Máriát dicséri lelkünk, Máriát dicséri szánk”. 

      De van ennek a Mária-dicséretnek egy más forrása is, s ez a Szűzanyának lelkünkre gyakorolt közvetlen befolyása. Az a belső bizalmas érintkezés, amely a máriás-lélek és őközötte folyik. Nem misztikus kegyelmeket, nem jelenéseket és hallomásokat értünk itt. Azok egészen más lapra tartoznak, bár azért nem olyan ritkák, mint sokan gondolják. Azonban a rendes, nem misztikus lélek is, ha máriás, folytonosan gazdagodik Mária ismeretében. Éspedig azért, mert a Szűzanya a kegyelem osztogatója, s az ilyen léleknek bőven juttatja a felvilágosító kegyelmeket, amelyeknek fényében annál jobban és jobban megérti Őt, az édes Jézust, és egyáltalán a mennyei dolgokat. Ez az a hathatós belső oktatás, amelyről kis Szent Teréz beszél önéletrajzában, s amely által az Úristen a mennyei bölcsességet beleönti a gyermeki szívekbe. Nagy tudósok nem részesülnek benne, ellenben a kisdedek igen, mert az Úr a kevélyeknek ellenáll, ellenben az alázatosaknak kegyelmet ad. S mivel ez az ismeret nem csupán elméleti, hanem a legnagyobb fokban gyakorlati, mert hiszen forró szeretetet fakaszt, ez teszi fel igazában a mi lelki életünkre a koronát, ez tetőzi azt be. Tehát Máriát dicsérje lelkünk, Máriát dicsérje szánk.

 _______________
A teljes elmélkedés-sorozat itt olvasható:
http://tiszta-szivvel.blogspot.ro/p/oromunk-oka.html

Az Egyház két oszlopa

A Szent Eucharisztia és a Szent Szűz a katolikus Egyház két nagy oszlopa. Ők az Egyház ellenségeinek fő támadási pontjai. A belső ellenség az ökumenizmus leple alatt az Eucharisztiát összemossák az úrvacsorával, és gúnyt űznek a Mária-tiszteletből. 

      Boldog II. János Pál pápa 2003-ban az ECCLESIA DE EUCHARISZTIA kezdetű enciklikájában nyomatékosan figyelmeztet arra, hogy nem lehet úrvacsorázni, összemosni:

 46. (...) katolikus hívő nem áldozhat olyan közösségben, amelyben nincs érvényesen szentelt papság. 

 61. Az eucharisztikus misztérium – áldozat, jelenlét és emlékezet – nem tűri a csonkításokat vagy eszközzé silányítást. A maga sértetlen egészében kell átélni ünneplésekor is, a Jézussal való bensőséges beszélgetésben a szentáldozás pillanataiban is, és a szentmisén kívüli szentségimádás bensőséges csendjében is. Akkor az Egyház szilárdan épül és kifejezi azt, ami valójában: egy, szent, katolikus és apostoli; Isten népe, temploma és családja; Krisztus teste és a Szentlélektől éltetett jegyese; az üdvösség egyetemes szentsége és hierarchikusan fölépített közösség. (...) De hogy el ne veszítsük e kincset, tiszteletben kell tartanunk a hit- és az apostoli jogfolytonosságbeli közösséget, mint magából e szentségből fakadó követelményt. Akkor mutatjuk meg, hogy valóban tudatában vagyunk ezen ajándék nagyságának, ha minden szinten megadva az Eucharisztiának mindazt, ami megilleti, gondosan ügyelünk arra, hogy ne halványítsuk el sem a természetét, sem a követelményeit. 

      „De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne.” (Jn 6, 54-56) Kemény beszéd volt ez még az apostoloknak is. 

      Ismeretes az Egyház történetében, hogy a sátán még ezt a szent misztériumot is igyekszik utánozni. A hamis látnokok vagy a megszállottak nyelvén hirtelen megjelent egy ostya „misztikus módon”, és ezért nem tudtak szentáldozáshoz járulni. Jézus Krisztus azt akarja, hogy csakis pap által áldozhassunk, ehhez nincs joga sem a szent angyaloknak, sem a megdicsőült szenteknek. Aki másképp jut „ostyához”, az nem Istentől van. 

      „Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona.” Áldott állapotban volt. Egy másik jel is feltűnt: egy sárkány. Nagy volt a harc a mennyben: Mihály és angyalai megtámadták és „levetették a nagy sárkányt, az ősi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. A földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is.” „Amikor a sárkány látta, hogy a földre taszították, üldözőbe vette az asszonyt, aki fiúgyermeket szült.” (vö. Jel 12,1-13) 

      „A sárkány haragra lobbant az asszony ellen, és harcba szállt többi gyermekével, aki megtartja Isten parancsait és kitart Jézus tanúsága mellett.” (Jel 12,17) 

      Mária a nagy jel, aki Fiút szült nekünk, és a harc Mária gyermekei ellen folyik ma is, az Egyház gyermekei ellen. 

      Imádás egyedül Istent illeti, erre aztán egyes katolikusok megkülönböztetik még a katekizmust is, mondván: nem szabad Máriához imádkozni: 

2679 Mária a tökéletes imádkozó asszony, az Egyház előképe. Amikor hozzá imádkozunk, vele együtt ragaszkodunk az Atya tervéhez, aki elküldte a Fiát, hogy minden embert üdvözítsen. Mint a szeretett tanítvány, magunkhoz fogadjuk őt, Jézus Anyját, aki minden élő Anyja lett. Imádkozhatunk vele, és imádkozhatunk hozzá. Az Egyház imádságát Mária imádsága hordozza, és az Egyház a reményben kapcsolódik hozzá. 

       Két megdicsőült test van jelenleg a mennyben: Jézus Krisztus, az Isten Fia; és Mária, Isten Anyja és a mi Édesanyánk.

      Szeghy Ernő atya (1872-1952) is ezzel szembesít minket: a mi saját érdekünkben áll Máriát tisztelni.

Mária tiszteletének fontosságát talán semmi sem mutatja annyira, mint az, hogy ez a tisztelet az igazhitűségnek igazoló jelvénye, s hogy a sátán végtelen dühvel támad ellene. Még azok az eretnekek is, akik különösen Krisztus Urunkat tisztelik, Máriától nem csak megtagadnak minden tiszteletet, hanem még gyalázzák is Őt. Miért? Vajon mit vétett nekik? Semmi mást, mint azt, hogy őt kizárólag a római katolikus Anyaszentegyház tiszteli, s Ő Krisztus Urunk Misztikus Testében a nyak, amely a fejet, az Üdvözítőt a testtel, vagyis az Egyház tagjaival összeköti. Aki tehát ellensége az Egyháznak, szükségképpen gyűlöli Őt is. Az Ő tisztelete tehát a legszorosabban összeforrott az igazhitűséggel, szóval a mi legfontosabb lelki érdekünkkel. Mert hiszen „az igaz a hitből él” (Róm 1,17). 

      Grignon Szent Lajos (1673-1716) még ennél is tovább megy, a „Tökéletes Mária-tisztelet” c. művében, „elvetettségről” beszél: 

250. Az édes Szűzanya kinyilatkoztatott Boldog Alanus de Rupe-nak: „Tudd meg Fiam, és mondd meg mindenkinek, hogy nagyon valószínű jele az elvetettségnek, ha valaki az Angyali Üdvözletet, mely az egész világot helyreállította, megveti, unja és elhanyagolja.” Nagyon vigasztaló, de egyszersmind félelmetes szavak ezek, és alig lennének elhihetők, ha nem kezeskednék mellettük az a szent férfiú, előtte pedig Szent Domonkos és utána sok nagy egyéniség és több század tapasztalata. (...) 

251. Nem tudom, hogyan és miért van ez így, de mégis így van. Nincs is jobb titkom annak megismerésére, hogy valaki Istenből való-e, mint hogy megvizsgálom, szívesen imádkozza-e az Üdvözlégy Máriát és a rózsafüzért. 

      Saját tapasztalatom, hogy sokszor nagyon nehéz valakit rávenni egy-egy kilenced elvégzésére, akkor is, ha a gyermeke vagy a saját élete forog kockán, csak ígérgeti, hogy majd ... ha fagy, magamra hagynak a kilencedben, mert általában el kellene a kilenced alatt imádkozni egy Miatyánkot, Üdvözlégyet és Dicsőséget. 

      Bosco Szent János 1862. május 30-án a következő prófétai látomását mesélte el fiainak (Turinban), ez a látomás a az Egyház két nagy oszlopáról szól: 

      „Képzeljétek el, hogy egy tenger partján állunk, vagy még inkább egy magányos sziklán, ahonnan a lábunk alatti talajon kívül sehol máshol nem látunk szárazföldet. A messze tengeren megszámlálhatatlanul sok hajót ismerünk fel, melyek tengeri csatára készülődnek. A hajók orra vasból készült, testük ágyúkkal, puskákkal és mindenféle más fegyverrel van felszerelve. 

      Mind egy náluk sokkal nagyobb hajó (Egyház) felé közelednek, amit megpróbálnak éles orrukkal felsérteni, majd meggyújtani és minden más módon megkárosítani. 

      A nagy hajót számos kisebb csónak követi, melyek parancsot kapnak tőle és a fejedelmi hajót az ellenséges flotta ellen védik. Erős ellenszéllel kell mindeközben megküzdeniük, és a felkavart tenger is - úgy tűnik - a támadókat segíti ellenük. 

      A távolban, a tenger közepén nem messze egymástól két hatalmas oszlop áll. Az egyiket az Immaculata szobra koronázza, akinek lábainál egy táblán a következő felírat van elhelyezve: »Auxilium christianorum« (a keresztények segítsége), a második, sokkal magasabb és hatalmasabb oszlopon egy nagyon nagy ostyát látunk, alatta egy táblán a következő szavakkal: »Salus credentium« (a hívek üdvössége). 

      A pápa a nagy hajó kapitányaként felismeri az ellenség dühét és ezzel azt a veszélyt, amelybe szövetségesei kerültek. Ezért a kísérő csónakok kormányosait a maga hajójára hívja tanácskozásra. De a vihar egyre hevesebb lesz, a parancsnokoknak vissza kell térniük csónakjaikra. Mikor a szélvész egy kissé elcsendesül. a pápa másodszor is magához hívatja őket. Ekkor a vihar hirtelen újra kitör. A pápa a kormánykeréknél áll és minden erejével megpróbálja hajóját a két oszlop közé kormányozni, melyen sok horgonyt és nagy kampót rögzítettek. 

      Az ellenséges hajók megkezdik a támadást és a pápa hajóját el akarják süllyeszteni. Újra és újra megpróbálnak égő anyagot a nagy hajó fedélzetére hajítani, és minden ágyújukból golyózáport zúdítanak rá. 

      Az ellenséges hajók szenvedélyes harca és minden fegyverük bevetése ellenére támadásuk nem jár eredménnyel, mert a pápa hajójának sikerül szabadon és biztosan átszelnie a tengert, holott minden oldalról komoly támadásoknak van kitéve, de a lékeket, ahogy keletkeznek egy lágy szellő, mely az oszlopokból támad, azonnal betömi. A támadók hajóin felrobbannak az ágyúcsövek, a hajók orra széttörik, sok hajó megreped és elsüllyed a tengerben.

      Ekkor azonban a pápát hirtelen egy golyó találja el. Segítői megtámasztják ugyan, és újra talpra állítják, de hamarosan egy újabb lövedék is eltalálja, mire holtan hanyatlik a földre. Az ellenséges flottán ekkor az öröm és a győzelem rivalgása száll fel. A pápai hajón összesereglett parancsnokok azonban akkora gyorsasággal választják meg az új pápát, hogy az előző haláláról szóló hír az újonnan megválasztottnak nevével egy időben jut el az ellenséghez. Erre ezek minden bátorságukat elvesztik, a pápai hajó pedig minden nehézséget legyőzve biztosan úszik át a két oszlop között, ahol horgonyt tud vetni. 

      Az ellenség menekül, de fejvesztettségükben egymásnak mennek és elsüllyednek. A pápai hajó kis kísérő csónakjai teljes erőből szintén a két oszlophoz eveznek, ahol kikötnek. A tengeren nagy csönd honol...”  

      Mikor Don Bosco idáig ért az elbeszélésben megkérdezte későbbi utódját, Don Michael Rua leendő rendfőnököt: „Mi a véleményed erről a történetről?” 

      Don Rua így válaszolt: „Úgy gondolom, hogy a pápa hajója az Egyház, melynek ő a feje. A többi hajó az embereket, a tenger a világot jelképezi. Azok, akik a nagy hajót védik, a pápa hűséges követői, a többiek az ő ellenségei, akik minden eszközzel megpróbálják megsemmisíteni az Egyházat. A két oszlop, szerintem, Mária tiszteletét és a szent Eucharisztiát jelentik.” 

      Don Bosco ezt válaszolta: „Jól beszéltél. Az ellenséges hajók az Egyház üldözőit jelentik. A legsúlyosabb szenvedéseket készítik elő az Egyház számára. Az, ami eddig volt, szinte semmi ahhoz képest, ami jönni fog. Csak két eszköz marad számunkra az így keletkezett zűrzavarból való megmenekülésre: az Isten Anyjának tisztelete és a gyakori szentáldozás.” 

Kérjük a Szentlélek kegyelmét, hogy hűek tudjunk maradni az Egyházhoz, a Pápához, a Tanítóhivatalhoz. 

Nem lehet kétfelé sántikálni, vagy-vagy:

Tisztelendő Szűz

Isten Anyja, a szemlélődés ikonja

Szeghy Ernő kármelita atya (1872-1952) elmélkedései a lorettói litániáról: 

14. elmélkedés 

Tisztelendő Szűz 

Virgo veneranda

      Kérjük a Szűzanyát, szerezze meg nekünk a Szentlélek megvilágosító kegyelmét annak belátásához, hogy mennyire életbevágó érdekünk az Ő tisztelete, s a megerősítő kegyelmet, hogy egész földi zarándoklásunkat e Mária-tiszteletjegyébe állíthassuk bele. 

      Elmélkedjünk először is arról, hogy a Mária-tisztelet a mi vallásunknak nem valami mellékes és járulékos része, amely jó ugyan, ha megvan, de az sem baj, ha nincs meg. Igaz ugyan, hogy elméletileg elképzelhető volna, hogy valaki, aki egész élete folyamán még csak egy fohásszal sem fordult a Szűzanya felé, azért mégis üdvözüljön. Mert hiszen sem a tízparancsolat, sem az Anyaszentegyház öt parancsa nem szól róla. Márpedig ha valaki azokat egész életén át megtartja, bizonyára a mennybe jut. Csak az a kérdés, meg tudja-e őket tartani a Szűzanya segítsége nélkül. Határozottan nem, mert minden egyes kegyelem az Ő szent kezein megy át. Tehát csakis a tudatlanság mentheti az illetőt, aki nem vesz tudomást Őróla. 

      A Szűzanya tisztelete azonban főleg azért lényeges kiegészítő része a mi vallásunknak, mert az Úristen határozottan akarja, hogy Őt tiszteljük. A haldokló édes Jézus szavai a kereszten: „Íme, a te anyád” (Jn 19,27), minden keresztény embernek szólnak. S a szentatyák tanúsága szerint az Úr Mária által akar bennünket bírni. Ezek Szent Bernát szavai, de ugyanez a gondolat más szentatyáknál is gyakori. Halljuk, mit mond a hetedik században Damaszkuszi Szent János: 

„Törekedjünk arra, hogy elménk és emlékezőtehetségünk az Istenanyára vonatkozó gondolatokkal legyen telítve. S vajon miképpen kell ezt megtennünk? Meg kell fontolnunk, hogy Ő szűz, s így szereti a szüzeket; szűztiszta, s így szereti a szűztisztaságot. Ha tehát nem csak a testnek, hanem az elmének szűzi tisztaságát is gyakoroljuk, akkor biztosan bejutunk az Ő kegyeibe. 

Ő ugyanis utál minden szennyet s a tisztátalan vonzalmaktól, mint megannyi viperától irtózik. Nem tudja nézni a nagyétkűséget; elfordul minden parázna undokságtól; a tisztátalan szavakat és dalokat nem tudja hallani; az érzékies illatszereket tiltja; gyűlöli a haragos fellobbanásokat; embertelenséget, irigységet és haragtartást elítél; helyteleníti a dicsőségért végzett gyötrő munkát; ellenséges érzülettel látja a fényűzést; borzadva látja, ha valaki azáltal veszélyezteti üdvösségét, hogy a rajta esett sérelmeket észben tartja: egyszóval minden bűnt halálos méregnek tekint, s örül mindannak, ami azzal ellenkezik. Mert hiszen az ellenkezők az ellenkező dolgoknak gyógyszerei. Örül a böjtnek, a megtartóztatásnak és a zsolozsmának. A szüzesség, a tisztaság és a szemérmetesség; ezek kellenek neki; ezekkel örök frigyet köt, s kedvesen és gyöngéden csókolgatja őket. Szereti a lelki békét és a szelídséget. A szeretetet, az irgalmat és az udvariasságot, mint saját tanítványait ölében tartva becézi. S hogy rövidre fogjam a szót, minden bűnre elszomorodik és méltatlankodik, ellenben minden erénynek, mint neki adott kedves ajándéknak, örül. Ha tehát szorgosan kerüljük a bűnt, és egész erőnkkel fekszünk neki az erénygyakorlatnak, Ő gyakran fog hozzánk, mint hű szolgáihoz betérni, s magával hozza az összes javak tömegét, sőt elhívja szent Fiát, a mindenek királyát és Urát, hogy lakozzék a mi szívünkben.” 

      Mária tiszteletének fontosságát talán semmi sem mutatja annyira, mint az, hogy ez a tisztelet az igazhitűségnek igazoló jelvénye, s hogy a sátán végtelen dühvel támad ellene. Még azok az eretnekek is, akik különösen Krisztus Urunkat tisztelik, Máriától nem csak megtagadnak minden tiszteletet, hanem még gyalázzák is Őt. Miért? Vajon mit vétett nekik? Semmi mást, mint azt, hogy őt kizárólag a római katolikus Anyaszentegyház tiszteli, s Ő Krisztus Urunk Misztikus Testében a nyak, amely a fejet, az Üdvözítőt a testtel, vagyis az Egyház tagjaival összeköti. Aki tehát ellensége az Egyháznak, szükségképpen gyűlöli Őt is. Az Ő tisztelete tehát a legszorosabban összeforrott az igazhitűséggel, szóval a mi legfontosabb lelki érdekünkkel. Mert hiszen „az igaz a hitből él” (Róm 1,17). 

      A Szűzanya tisztelete adja meg a mi egész lelki életünknek az utolsó befejezést, a végső csiszolást. Minél gyengédebb bennünk a szeretet Isten és az égiek iránt, annál magasabban állunk lelkiek dolgában. Mert hiszen nem a parancsolatok kötelességszerű teljesítése, nem is pusztán az erkölcsi erények gyakorlata egyesíti az embert már itt a földön Istenével, hanem csak a szeretet. Ezért volt a hősies, a szeráfi lángoló szeretet a szentek legszembetűnőbb vonása. Márpedig a szeretet dolgában itt e földön is az anyai szeretet a legfelsőbb fok. Jézussal szemben is tehát a mi Szűzanyánk anyai szeretete kell, hogy irányadó érzelem legyen számunkra. Ő tanít meg arra, hogy miképpen kell Jézusunkat egész életünk középpontjává tennünk. Hogyan kell kizárólag az ő érdekét szem előtt tartanunk. Hogyan kell elérnünk azt, hogy ne mi éljünk, hanem éljen bennünk a Krisztus.

 _______________
A teljes elmélkedés-sorozat itt olvasható:
http://tiszta-szivvel.blogspot.ro/p/oromunk-oka.html

Nagyokosságú Szűz

Isten Anyja, a szemlélődés ikonja

Szeghy Ernő kármelita atya (1872-1952) elmélkedései a lorettói litániáról: 

13. elmélkedés 

Nagyokosságú Szűz 
Virgo prudentissima 

      Képzeljük magunk elé a názáreti Szüzet, a tizenöt éves leányt, akinek szeméből ragyog a végtelen tisztaság és ártatlanság, s akinek egész megjelenése kimondhatatlan kedvesség és szeretetreméltóság. Ott imádkozik egyedül a názáreti ház kicsiny hátsó szobájában. Jön az angyal s köszönti Őt. Kérjük Isten kegyelmét elmélkedésünkhöz. 

      Az okos Szüzet annak a gyönyörű mennyei alaknak behízelgő szavai nem bódították el, sőt elevenén találták alátosságát, s azért megijedt. „Üdvözlégy Mária, kegyelemm teljes; az Úr van teveled!” (Lk 1,28) Kicsoda ő, hogy hozzá egy angyal ilyen hódolatosan beszéljen?! Ő, a kis semmi. Mert hiszen bizonyára a családban is annak tartották. Nem nagy becsülete lehetett a rokonságban! Szülei nem éltek már, a többiek pedig azt a kis szófogadó, mindenre fejet hajtó, hallgatag kis leánykát szerették ugyan - mert hiszen lehetetlen volt Őt nem szeretni -, de valami nagyon komolyan nem vették. Amikor ebbe a serdülőkorba lépett, meg sem kérdezték, akarja-e, vagy sem, hanem egyszerűen eljegyezték Józsefnek. Ő pedig ebben is a Mindenható akaratát látva, szót fogadott, nyugodtan bízva Istenre szüzességi fogadalmának ügyét. A szerény visszahúzódás annyira természete volt, hogy majdan a Golgota keresztje alatt három evangélista nem vesz tudomást ottlétéről, annyira eltűnik Mária, Kleofás neje, Mária Magdolna és Salome mögött. 

      Az angyal megnyugtatja: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz Ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége” (Lk 1,30-33). - Ezek a szavak nagy dicsőséget és boldogságot helyeztek kilátásba a kis Szűz számára, azonban Ő okosan fontolja őket, s mindaddig semmit sem határoz, amíg egészen tisztán nem lát a dologban. Van ugyanis benne valami bökkenő. Őneki szüzességi fogadalma van, s jegyesével, Józseffel, már meg is egyeztek abban, hogy mint édestestvérek, szűzi tisztán fognak együtt élni. Hogyan volna tehát lehetséges, hogy neki fia legyen? Igaz, hogy az angyal szerint annak a fiúnak atyja a Magasságbeli lesz, de hát ezt fogadott fiúságra is lehet érteni. Az okos kis Szűz tehát felvilágosítást kér: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” (Lk 1,34) 

      Fontoljuk meg ezen szavaknak mély bölcsességét! A kis Szűz nem azt mondja, hogy Ő csak abban az esetben egyezik bele ebbe a dologba, ha szüzessége sértetlen marad; Ő nagyon is jól tudja, hogy teremtmény ilyen hangon nem beszélhet Teremtőjével. Szó sincs róla. Ő csak arról akar meggyőződni, hogy ez a jelenés hiteles, Istentől való, tehát nincs benne ellentmondás vagy valami helytelenség. Neki szüzességi fogadalma van; Ő meg van arról győződve, hogy Isten sugallta neki annak letételét, tehát Isten nem kívánhatja annak feláldozását. Ezt teljesen biztosra veszi, tehát nem szüzességének féltése beszél belőle. Azonban az angyali üzenet nem világos előtte, s azért magyarázatot kér. 

      Meg is kapja azonnal. A Magasságbelinek ereje fog rá szállni. Foganása csoda által fog történni. Szüzessége sértetlen marad. Erre a kis Szűz készséggel rámondja: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a szavad szerint” (Lk 1,38). Meggyőződött arról, hogy itt Isten akaratáról van szó. Azzal szemben pedig a teremtmény részéről csak egy gondolat és érzelem van helyén: a hódolatos, készséges engedelmesség. 

      Fontoljuk meg, hogy mekkora okosság nyilvánult meg titoktartásban még Józseffel szemben is! Józsefben Ő teljesen testvérlelket talált; egy ártatlan, szűztiszta, istenfélő férfiút. Két ilyen lélek azonnal megérti egymást, s elképzelhetjük, hogy Mária Józsefet az Ő ártatlan gyermeki szívének egész melegével szerette. S mégis egy szót sem szólt előtte az angyali jelenésről. Pedig hát - s ezzel neki tisztában kellett lennie - ily módon súlyos gyanúsítás veszélyének tette ki magát. S mégsem szólt. Lehetett ebben része az Ő végtelenül gyöngéd szűzi szemérmetességének, amely nem szeret anyasági dolgokról nyilatkozni. A fő ok azonban bizonyára az Ő nagy okossága volt. Itt az emberi észt meghaladó isteni dologról volt szó, amelynek közlésére Ő nem tartotta magát hivatottnak. Hogyan is kívánhatta volna Józseftől, hogy neki ilyen szinte hihetetlen dolgot elhiggyen? Talán éppen ezen közlés által tette volna magát gyanússá. Így tehát Ő az egész dolgot arra az isteni Gondviselésre bízta, amely őneki az volt, ami az édesanyja a gyermeknek. Az majd gondoskodik arról, hogy József a kellő időben hitelesen tudja meg a csodát. S úgy is lett. Szent jegyesét angyal világosította fel a helyzetről, éppen az alkalmas időpontban, amikor az el akarta Őt hagyni az előtte érthetetlen dolog miatt. Igen, a mi kis Szűzanyánk nem cselekedhetett volna okosabban. 

• Az okosság az összes erkölcsi erények koronája és zsinórmértéke. Kérjük Szűzanyánkat, hogy szerezzen nekünk is minél többet belőle.

 _______________

A teljes elmélkedés-sorozat itt olvasható:
http://tiszta-szivvel.blogspot.ro/p/oromunk-oka.html

Csíksomlyói pünkösdi búcsú 2012

      Egész nap folyt a gyóntatás a kegytemplom udvarán és a Nyeregben, több százezer lélek megtisztulása a bűntől, ez a legjobb talaj ahhoz, hogy a Szentlélek teljesen betöltse a zarándokokat. És betöltötte.

      A Szentlélek egyesítő ereje velünk volt, elegánsan, békében, csendben, szeretetben, mindenfajta különcködő megnyilvánulás nélkül: egy igazi Új Pünkösd Máriával, Jézus Anyjával.

Képek a búcsúról megtekinthetők: itt.

Ima a Szentlélekhez

      Ó Szentlélek, az atya és a Fiú szubsztanciális Szeretete, teremtetlen Szeretet, aki az igazak lelkében lakozol, szállj le rám egy új Pünkösddel, add meg nekem az ajándékaid, gyümölcseid, kegyelmed bőségét, egyesülj velem, lelkem legédesebb Jegyese. 

      Teljesen neked szentelem magam: árassz el, sajátíts ki egészen. Légy átható fény, ami megvilágosítja értelmemet, édes indítás, ami vonzza és irányítja akaratomat, természetfeletti energia, ami erőt ad testemnek. Tedd teljessé bennem a tisztulás, a megszentelődés és a szeretet művét. Tégy engem tisztává, átlátszóvá, egyszerűvé, igazzá, szabaddá, békéssé, édessé, nyugodttá, a fájdalomban is szelíddé, lángoljak Isten és a testvérek iránti szeretettől. 

      Jöjj, ó éltető Lélek, erre a nyugtalan társadalomra, és újítsd meg a föld színét; te adj irányt az új rendelkezéseknek, add meg nekünk a békédet, azt a békét, amelyet a világ nem tud megadni. Állj Egyházad mellett, adj neki szent papokat, buzgó apostolokat. Szelíd sugallataiddal ösztönözd a jó lelkeket, édes gyötréseddel a bűnös lelkeket. Légy felfrissülés a szenvedő és megpróbált lelkeknek, erő és segítség a megkísértetteknek, fény azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában élnek. 

Sr. Carmela dello Spirito Santo, Scritti indediti.

A Csíksomlyói pünkösdi búcsú liturgikus programja itt olvasható:

http://www.romkat.ro/?q=node/3449

Böjte Csaba atya - Rózsaszentelés Szent Rita ünnepén

Csaba testvér a ma esti ünnepről és Szent Ritáról: 

Szent Rita kilencedünket a csíkszeredai Szent Keresztről elnevezett templomban fogjuk befejezni, drága szentünk emléknapján, május 22-én, estefelé a 19.00 kezdődő szentmisében.

Egy testvérünk ezen a napon egy szép Szent Rita szobrot szeretne adományozni drága szentünk csíkszeredai tisztelőinek, mely valószínű, hogy a templom kertben lesz véglegesen elhelyezve.

Szép szokás, hogy ezen a szép ünnepen a kedves hívek egy-egy szál piros rozsával jönnek a templomba, melyet a szentmise végén a papok megáldanak. A piros rózsa a reménytelen helyzetben bizalommal mondott imádság erejét szimbolizálja, hisz egyszer Szent Rita imájára, télvíz idején kivirágoztak a piros rózsák. Ezért a vörös rózsa nagyon sok ember számára azt jelenti, hogy a térden álló, alázattal imádkozó ember előtt semmi sem lehetetlen.

Ma mikor oly sok ember magában roskad, és csüggedten éli életét, alázattal kérünk Szent Rita, te a reménytelen helyzetben lévő emberek védőszentje, könyörögj érettünk!

Reménytelen helyzetemben,
a reményért térdre rogyva
drága szentem sírva kérlek,
járj közbe a Jóistennél.

Életedben sokszor estél,
mindig bátran újrakezdtél,
minden bajban, minden gyászban,
élő hittel tovább mentél.

Családodat bűn gyötörte,
darabokra összetörte,
szemed előtt omlott össze,
mindaz ami fénnyel tölt be.

Krisztusodba kapaszkodva,
újra kezdve, tovább menve,
jársz előttem vezess engem, szenté válni,
reménytelen helyzetemből alázattal kilábolni.

Gyengeségem tudatában,
benned bízok, s talpra állok,
szeretetet, a „Főparancsot”,
Te utadat el nem hagyom.

Tovább megyek, meg nem állok,
minden bajban közbejáróm,
Szentháromság légy vezérem,
Szent Ritával célba érnem.


Szeretettel, Csaba t.