Húsvét utáni kedd – A Feltámadott hírnökei

Lelkem remél az Úrban, ő az én segítségem és pajzsom

(Zsolt 33, 20)

      1. Az igeliturgia húsvét hetében a feltámadás főbb tanúit szólaltatja meg, ezeket a szövegeket adja elénk elmélkedésre, hogy általuk megerősödjünk a hitben. Ma Magdolna története van soron. Arról a Mária Magdolnáról van szó, „akiből a hét ördögöt kiűzte” (Mk 16, 9), aki lángoló szeretete és az Urat kereső buzgósága miatt kiemelkedik a jámbor asszonyok csoportjából. Elsőként futott Péterhez, hogy hírt adjon az üres sírról, visszatér, a miközben a tény megállapítása után a tanítványok hazamennek, ő „ott állt a sír előtt és sírt” (Jn 20, 11). Nem tud megnyugodni, mindenáron meg akarja találni az áldott testet. Gondolatai és annyira lefoglalják, hogy se meg nem döbben, se nem fél az angyalok láttán. Kérdésükre megmondja, miért sír: „Elvitték Uramat, s nem tudom, hová tették” (13). Nem ismeri fel a neki megjelenő Jézust, összetéveszti a kertésszel és ezt mondja neki: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy elvihessem magammal” (15). Mária nem gondol feltámadásra, annyira meg van indulva, hogy az üres sírban gondosan összehajtogatott leplek sem ejtik gondolkodóba. Arra a lehetetlenségre sem gondol, hogy ő, a gyönge nő, hogyan visz el egy holttestet. Mélységes fájdalma megakadályozza abban, hogy logikusan gondolkozzék. A halott Jézust keresi; az élő előtte áll, de nem ismeri fel. Amikor azonban Jézus nevén szólítja: „Mária!”, a hangról azonnal felismeri és megért mindent: „Mester!” (16). Szeretete és hite kiáltása ez. Mária szeretne az Úr lábánál maradni, hiszen végre megtalálta, de már ő is feladatot kap: „Menj testvéreimhez!” (17).

      A feltámadás örömhírének nem szabad leállnia, terjednie kell és mihamarabb eljutnia minden emberhez, a feltámadott minden „testvéréhez”. Magdolnához hasonlóan minden kereszténynek a feltámadás hírnökévé kell válnia, elsősorban nem szavai által hanem azzal, hogy magában hordozza a feltámadás jeleit. Mária Magdolna hűsége, szeretete, serénysége, készsége, hogy a „testvérekhez” induljon, sugallhat nekünk valamit.

      2. Péter első beszédének csúcspontját az Úr feltámadásáról és megdicsőüléséről szóló tanúságtétele alkotja: „Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Messiássá tette” (ApCsel 2,36). Beszédét ellentmondást nem tűrő felhívással zárja: „Tartsatok bűnbánatot és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára” (38). A megtérés és a keresztség Krisztus misztériumában merítik el az embert, belekapcsolják halálába és feltámadásába. A húsvét újjászületett, feltámadt embereket akar; a keresztség nemcsak kezdetét jelenti ennek az Újjászületésnek és feltámadásnak, hanem megadja kegyelmet annak fokozatos és teljes megvalósításához. A kereszténynek mindig meg kell térnie, mindig újjá kell születnie, mindig fel kell támadnia. Földi életének állandó feszültségét éppen azt jelenti, hogy állandóan újjá kell születnie Krisztusban, halálában és feltámadásában egyre inkább Őhozzá kell alakulnia. A keresztény soha nem mondhatja, hogy megérkezett; „Mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Lélek csíráit, sóhajtozunk és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását” (Róm 8, 23). A megváltás csak az örökkévalóságban válik teljessé és véglegessé, amikor az ember már szilárdan Krisztus húsvéti misztériumához hasonult, „egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek” és „Istennek él Jézus Krisztusban” (Róm 6, 10-11).

      Amíg azonban a földön zarándokol, hordoznia kell magában az úr halálának és feltámadásának jeleit. Az első jelek: a bűn elutasítása, a szenvedélyek leküzdése, a lemondás, a nagylelkű önmegtagadás; mindezek révén a Megfeszítetthez válik hasonlóvá. A második jel: tisztaságban és szeretetben ragyogó élet. A kereszténynek helyet kell hagynia magában az Úr számára, hogy benne is feltámadhasson, és újra élje életét, hogy benne Krisztus továbbra is az emberek között járhasson és jót tehessen velük: vigasztalja a szenvedőket, erősítse a gyöngéket, világossága legyen a vakoknak, segítse a szegényeket és kicsiket, mindenkinek szeretetet és igazságot adjon. Erre céloz az Apostol, amikor ezt mondja: „Testünkben folyton folyvást viseljük Jézus szenvedését, hogy egyszer Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkön” (2 Kor 4, 10).

Ima

      Ó Jézusom, azért rejtezkedel, hogy mindig nagyobb hévvel keressünk és olyan örömmel találjunk meg, amely a keresés után még elevenebb lesz, és hogy még nagyobb figyelmességgel bánjunk veled... Így játszol Te, isteni Bölcsesség, a mindenséggel, Te, aki örömmel vagy az emberek fiai között.

      Asszony, miért sírsz, kit keresel? Akit keresel, veled van, és te nem tudod? Birtokában vagy az igazi, az örök boldogságnak, és sírsz? Benned van, akit kívül keresel. Valóban kívül vagy, egy sír fölött zokogsz. De Krisztus ezt mondja neked: A te szíved az én sírom: nem holtan fekszem ott, hanem élek, örökre. Lelked az én kertem... Sírásod, szereteted és vágyad mind az én művem: magadban bírsz anélkül, hogy tudnád, ezért keresel kívül. Ezért megjelenek neked kívül, hogy visszavigyelek téged bensődbe, hogy ott bent találd meg azt, akit keresel.

      Mária, név szerint ismerlek téged, te pedig a hit által ismersz meg engem...

      Ne érints... mert még nem mentem föl az Atyához... te még nem hittél abban, hogy egyenlő, örök és egytermészetű vagyok az Atyával. Hidd ezt, s akkor úgy lesz, mintha megérintettél volna. Te látod az embert, ezért nem hiszel, ugyanis az ember nem akkor hisz, amikor lát. Istent nem látod: higgy és meglátod.

Szent Bernát(nak tulajdonított) In pass. et resurrect. Domini 15, 38

      Ó Krisztusom, az Atya dicsőségére feltámadt Uram, add, hogy új életet kezdjek élni. Ahogy te megszabadultál a leplektől, és elevenen, dicsőségesen kijöttél a sírból, úgy szabadíts meg engem a rossz szenvedélyektől és szokásoktól, hogy tökéletes kegyelmi életet éljek. Ó Jézus, dicsőséges Győztes, részesíts engem kínszenvedésedben, hogy aztán részesülhessek feltámadásodban is. Hadd támadjak fel, de nem úgy, mint Lázár meg mások, akik megint csak meghaltak, hanem ahogyan Te föltámadtál: add, hogy új életet kezdjek, és soha többé ne haljak meg a bűn halálával.

L. Da Ponte, Meditazioni, V. 2, 4

Forrás:

P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006

Útmutató az elmélkedéshez:

      Mivel bensőségesen beszélgetni akarunk Istennel, kapcsolatban kell vele lennünk. Nos, ezt szolgálja az „előkészület”, vagyis az a gyakorlat, hogy Isten jelenlétébe helyezkedünk, egy rövid gondolattal feléje fordulunk.

      Hogy meggyőződjünk Isten irántunk való szeretetéről, valami olyan hitigazságot választunk megfontolás tárgyául, amely nyilvánvalóvá teszi ezt a szeretetet. Ezért megfelelő szöveget olvasunk.

      Az olvasás azonban nem elegendő; az olvasottakat reflexióval vagy elmélkedéssel el kell mélyíteni.

      Valamennyi kinyilatkoztatott igazság kinyilváníthatja előttem Isten irántam való szeretetét, de ma arról a témáról akarok elmélkedni, amelyet az olvasásban kiválasztottam. Az elmélkedés „pontjainak” szép gondolataival segítek magamnak, mígnem a téma meggyőződésemmé válik, és szívemben, még talán ajkamon is felfakadnak a szeretet szavai.

      Így kezdem el a beszélgetést Istennel: mindenféle módon (az állapotomnak leginkább megfelelő módon) mondogatom neki, hogy szeretem, hogy szeretni akarom, hogy haladni akarok szent szeretetében, hogy tettekkel, elsősorban szent akarata teljesítésével akarom bizonyítani szeretetemet.

      Íme, eljutottunk az elmélkedő ima szívéhez.

      Sokak számára ennyi elég is.

      Vannak viszont olyanok, akik szeretik a változatosságot. Ezek számára az Istennel való beszélgetés meghosszabbítását szabadon választható módszerek teszik könnyűvé.

      Miután az Úrnak ismét elmondtuk, hogy szeretjük őt, a hálaadásban kifejezzük hálánkat a tőle kapott jótéteményekért. Mivel meg vagyunk győződve arról, hogy annyi mindent kaptunk tőle, a felajánlásban szeretnénk viszonozni az Úr ajándékát: valami jófeltételt teszünk. Különben az ima végén ez mindig hasznos.

      Ismerve kicsiségünket és gyöngeségünket, Isten segítségét kérjük.

      Íme tehát a terézi módszer hét összetevője:

      Két bevezető: előkészület (Isten jelenléte) és olvasás.

      Két lényegi: elmélkedés és beszélgetés.

      Három szabadon választható: hálaadás, jófeltétel és kérés.

      Az elmélkedések erre a módszerre épülnek.

      Először Isten jelenlétébe helyezkedünk, vagy olyan gondolatot keresünk, amely a lelket Istennel hozza kapcsolatba és őfelé irányítja.

      Az olvasásban megragadjuk az elmélkedés „pontját”, témáját. Minthogy pedig sok benső életet élő ember naponta kétszer is elmélkedik, minden elmélkedés két témát kínál fel.

      Aztán a lélek a már olvasott szöveg segítségével hozzákezd a megfontoláshoz.

      Ezt követően spontán módon áttér a beszélgetésre; a terézi fogalom szerint ez az elmélkedő ima „szíve”, központja.

     Elmélkedéseink különösen ezen a ponton kívánnak segítséget nyújtani. Ezért adtunk a „beszélgetéseknek” meglehetősen széles teret; a lélek természetesen szabadon azt választja, ami állapotának éppen a legjobban megfelel. Hogy a beszélgetéseket még hatékonyabbá tegyük, szent és lángoló lelkek szavait idéztük elsősorban. Gyakran szükség volt arra, hogy ezeket a szövegeket a beszélgetés céljának megfelelően némiképp módosítsuk; a forrást azonban mindig megjelöltük.

      Ezekben a beszélgetésekben a szeretet kifejezései váltakoznak kérésekkel, hálálkodással stb., továbbá a lélek lendületét kézzelfoghatóvá alakító jófeltételekkel.

      Szívből kívánjuk, hogy az így összeállított elmélkedések hatékonyan segítsék a lelkeket abban, hogy a terézi módszer segítségével előre haladjanak a benső imában.

      A terézi lelkiség az isteni meghittség lelkisége, azt célozza, hogy táplálja és kiteljesítse a lelkekben az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Ezt a célt elsősorban az elmélkedő ima módszerével lehet elérni; ezt az imát viszont az Istennel való bensőséges kapcsolatra irányuló vágynak kell jellemeznie.

      Elmélkedéseink hangnemét tehát az Istennel való bensőséges kapcsolat mint cél határozza meg; amennyire csak lehetséges, ennek elérésében akartuk segíteni a lelkeket.

      Egyébként a terézi lelkiség egyben tanítás is. Jézusról nevezett Teréz, a „lelki élet nagy mestere” mindig tudatosan gondoskodott arról, hogy a számára oly kedves emberek aszkétikus és misztikus életének meglegyen a szilárd tanbeli alapja; ezért szerette a Szent annyira a hittudományt. Ezért törekedtünk mi is arra, hogy ezeknek az elmélkedéseknek komoly teológiai alapot biztosítsunk. Mi több, úgy rendeztük az anyagot, hogy egy év leforgása alatt sorra kerüljenek a lelki élet főbb problémái, a belső élet valamennyi természetfeletti valósága.

      A Szentlélek, aki a Szeretet Lelke, lakjék szívünkben, működjék bennünk és irányítson minket, „bőséges kegyelmi kiáradásával” gyújtsa fel bennünk a szeretet tüzét, hogy azzal behatolhassunk az isteni meghittség övezetébe. Mária, a Szép Szeretet Anyja, akinek lelke telve van kegyelemmel, és akit mindig a Szentlélek vezetett, nyerje el számunkra is a Szentlélektől, hogy tanulékony szívvel és a benső ima kitartó gyakorlásával mi is megvalósíthassuk az Istennel való bensőséges egyesülés csodálatosan szép eszményét.

P. GABRIELE di S. M. MADDALENA O.C.D.

Róma, 1952 Jézus Szíve ünnepén

Húsvéthétfő – A Feltámadott körül

„Az Úr feltámadt, amint előre megmondta:
örvendezzünk és ujjongjunk,
mert örökké uralkodik.”

(Misekönyv)

      1. Márk csak arról ír, hogy a feltámadás hírére az asszonyok megrémültek, Máté viszont többet mond. Megjegyzi, hogy „félelmükben és nagy örömükben is siettek, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak” (28, 8). A szeretetüktől indított asszonyok voltak az elsők, akik vasárnap hajnalban kimentek a sírhoz, elsőként látták azt nyitva és üresen, elsőként tudtak a feltámadásról; a nagy hírnek ők nem annyira kizárólagos címzettjei, hanem inkább hírvivői. Fontos volt, hogy az Egyház, azaz a Péter köré csoportosult apostolok sejtje, tudomást szerezzen az eseményről: „Siessetek, vigyétek hírül tanítványainak: Feltámadt a halálból, előttetek megy Galileába. Ott viszontlátjátok” (7). Jézus születését az angyalok a pásztoroknak adták hírül, feltámadását pedig az asszonyoknak. Ez már Isten ízlése: nagy üzenetei továbbadására előszeretettel kicsiket, egyszerűeket választ, „ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsony rendű és lenézett..., a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak. Így senki sem dicsekedhet Isten előtt” (1Kor 1,28). Ugyanakkor az Egyház a hit misztériumainak letéteményese és kiosztója; mindenkinek hozzá kell fordulnia, a Szentlélek által segített tekintélyével neki kell mindenért kezességet vállalnia.
      Az asszonyok elindulnak, hogy megvigyék az örömhírt, s akkor hirtelen „Jézus jött velük szembe, és így köszöntötte őket: »Üdv nektek!«“ (Mt 28, 9). Íme még egyszer a nőké az elsőbbség: apostolok előtt látják meg a Feltámadottat. Valószínűleg ez annak a jutalma, hogy oly nagy hűséggel követték Jézust a Kálváriára, segédkeztek temetésénél és aztán is visszatértek, hogy megadják testének a tiszteletet. Jézus köszönti őket és megismétli, amit már az angyalok is megmondtak nekik: „Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy térjenek vissza Galileába, ott majd viszontlátnak” (10). Ez az első alkalom, hogy Jézus apostolait közvetlenül testvéreinek nevezi. Most, hogy a halálból feltámadt, és készül vissza az Atyához, az apostolok inkább testvérei, mint valaha: a húsvéti misztérium gyümölcse, az örökbefogadás kegyelme által, valamint küldetésük folytán, hiszen a világban nekik kell folytatniuk az Üdvözítő művét. Az asszonyok a Feltámadott lábához borulnak, lábát átölelve fejezik ki szeretetüket és tiszteletüket Az iránt, aki - jóllehet az embereket testvérei méltóságára emelte -, mindig Istenük marad.

      2. Máté beszámol egy másik sajátos részletről, nevezetesen arról, hogy a főpapok milyen csalárd eszközökkel próbálják leplezni az Úr feltámadását. Amikor Jézust kezükbe akarták kaparintani, kis összegű pénzt kínáltak az árulónak, most, hogy lekenyerezzék a sír őrségét, nem találják soknak, hogy „egy csomó pénzt” (Mt 28,12) fektessenek az ügybe. Az ember, bár ragaszkodik a pénzhez, ki is adja, ha az gonosz, mindenképp fenntartandó álláspontja megtartására szolgál. A zsidók nem hisznek a köztük élő és csodákat művelő Jézusban, nem hisznek feltámadása világos tényének sem, ezért hazugságot híresztelnek. A feltámadt Jézus legyőzte a Gonoszt, ez többé nem kerekedik felül (Mt 16,18), azonban továbbra is útjában áll az igazságnak, hazugságot hint, hiszen „hazug és a hazugság atyja” (Jn 8, 44). Amint akkor volt, úgy van ma is: Krisztus - önmagában már teljes - győzelme nem szabadítja meg a tanítványokat a kísértéstől és a harctól. Mindig igaz marad, hogy ha valaki álláspontja miatt nem akar hinni, nem enged a nyilvánvaló tényeknek sem. Jézus megmondta ezt: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgattak, ha a halottak közül támad fel valaki, annak sem hisznek” (Lk. 16, 31).
      Tökéletesen különbözik ettől a tanítványok magatartása. A tény rendkívülisége miatt megzavarodva az első pillanatban asszonyok üres fecsegésének tartják a feltámadást (Lk 24, 11), mihelyt azonban kiderítik a hír igazságát, legelszántabb tanúivá válnak. A zsidók gőgből származó hitetlensége gyógyíthatatlan, a tanítványok hitetlenkedése viszont, amely inkább az isteni előtt megtorpanó emberi értelemnek tudható be, gyorsan lángoló hitté változik. Jelentős egyébként a negyedik evangélista tanúsága, amit Lukács is megerősít: ha egyesek kételkedtek is az asszonyok híradásában, Péter azonnal felfigyelt és „menten a sírhoz futott” (12), s mint János, „látott és hitt” (Jn 20, 8). Pünkösd napján majd Péter lesz az, aki a többi tanítvány nevében is félelem nélkül tanúsítja a feltámadást azok előtt, akik Jézust halálra ítélték, és akiktől annak idején ő maga is félt: „Ezt az embert... kiszolgáltattátok és gonosz kezek által keresztre feszítve eltettétek az útból; Isten azonban feloldotta a halál bilincseit és feltámasztotta” (ApCsel 2, 23-24). Az alázatos és egyenes szívű ember, még ha ideig-óráig kétségek vesznek is rajta erőt, mindig eljut az igazsághoz, amit Isten állandóan kínál minden embernek.

Ima

      Hová indulsz, Mária Magdolna, a jámbor nők társaságában? Hová siettek annyira? A sír felé mentek. Megérkeztek, s íme megrendül a föld, megnyílik a sír és egy angyal jelenik meg... Jézus nincs többé itt: feltámadt, amint megmondta... Holtat kerestek, pedig Ő él...

      Jézusom, itt vagyok lábadnál... látlak én is, a feltámadtat! Feltámadtál és nem halsz meg többé... örökké boldog vagy; életedre többé nem borul rá a szenvedés árnyéka... Visszavonhatatlanul a legnagyobb dicsőségben élsz... Ó Istenem, én is boldog vagyok, mivel Te boldog vagy ... Kétségtelenül én is boldog akarok lenni, egy napon veled együtt akarok lenni a mennyben; azonban Istenem, van valami, ami többet ér az én boldogságomnál: a te boldogságod... A menny boldogsága abban áll, hogy teged szeretünk és téged boldognak látunk...

      Feltámadásodban, végtelen és örök boldogságodban rejlik az én boldogságom kimeríthetetlen forrása, az az alapvető boldogság, amit senki el nem vehet tőlem... Az egész örökkévalóságon át birtokában leszek a boldogságomat alkotó lényegnek... ez meghalad minden más értéket, túlszárnyalja minden vágyamat, vagyis az angyalok és a szentek boldogságának lényegét, életemet mennyországgá alakítja... és mindennek egyetlen feltétele, hogy szeresselek!

Charles de Foucauld, Sur les fetes de l'anée

      Ó Jézus, miután az isteni hatalom által feltámadtál a halálból, megnyitottad nekünk az örökkévalóságot és megmutattad az élet útját... Mindenki más előtt a félénk asszonyoknak jelentél meg: buzgó áhítatuk érdemét jutalmaztad. Aztán megmutattad magad Péternek, az emmauszi két tanítványnak, majd az összegyűlt apostoloknak... Különböző alakban negyven napon át jelentél meg, velük ettél és ittál, s így megvilágosítottad hitünket, reményt adtál, hogy aztán végre felgyullaszd bennünk a szeretetet...

      Boldog az a szem, amely látott téged, Uram! De egy napon boldog leszek én is, amikor megláthatom napnál ragyogóbb világosságodat.

Szent Bonaventura, Lignum vitae 34-35

Forrás:

P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006

Útmutató az elmélkedéshez:

      Mivel bensőségesen beszélgetni akarunk Istennel, kapcsolatban kell vele lennünk. Nos, ezt szolgálja az „előkészület”, vagyis az a gyakorlat, hogy Isten jelenlétébe helyezkedünk, egy rövid gondolattal feléje fordulunk.

      Hogy meggyőződjünk Isten irántunk való szeretetéről, valami olyan hitigazságot választunk megfontolás tárgyául, amely nyilvánvalóvá teszi ezt a szeretetet. Ezért megfelelő szöveget olvasunk.

      Az olvasás azonban nem elegendő; az olvasottakat reflexióval vagy elmélkedéssel el kell mélyíteni.

      Valamennyi kinyilatkoztatott igazság kinyilváníthatja előttem Isten irántam való szeretetét, de ma arról a témáról akarok elmélkedni, amelyet az olvasásban kiválasztottam. Az elmélkedés „pontjainak” szép gondolataival segítek magamnak, mígnem a téma meggyőződésemmé válik, és szívemben, még talán ajkamon is felfakadnak a szeretet szavai.

      Így kezdem el a beszélgetést Istennel: mindenféle módon (az állapotomnak leginkább megfelelő módon) mondogatom neki, hogy szeretem, hogy szeretni akarom, hogy haladni akarok szent szeretetében, hogy tettekkel, elsősorban szent akarata teljesítésével akarom bizonyítani szeretetemet.

      Íme, eljutottunk az elmélkedő ima szívéhez.

      Sokak számára ennyi elég is.

      Vannak viszont olyanok, akik szeretik a változatosságot. Ezek számára az Istennel való beszélgetés meghosszabbítását szabadon választható módszerek teszik könnyűvé.

      Miután az Úrnak ismét elmondtuk, hogy szeretjük őt, a hálaadásban kifejezzük hálánkat a tőle kapott jótéteményekért. Mivel meg vagyunk győződve arról, hogy annyi mindent kaptunk tőle, a felajánlásban szeretnénk viszonozni az Úr ajándékát: valami jófeltételt teszünk. Különben az ima végén ez mindig hasznos.

      Ismerve kicsiségünket és gyöngeségünket, Isten segítségét kérjük.

      Íme tehát a terézi módszer hét összetevője:

      Két bevezető: előkészület (Isten jelenléte) és olvasás.

      Két lényegi: elmélkedés és beszélgetés.

      Három szabadon választható: hálaadás, jófeltétel és kérés.

      Az elmélkedések erre a módszerre épülnek.

      Először Isten jelenlétébe helyezkedünk, vagy olyan gondolatot keresünk, amely a lelket Istennel hozza kapcsolatba és őfelé irányítja.

      Az olvasásban megragadjuk az elmélkedés „pontját”, témáját. Minthogy pedig sok benső életet élő ember naponta kétszer is elmélkedik, minden elmélkedés két témát kínál fel.

      Aztán a lélek a már olvasott szöveg segítségével hozzákezd a megfontoláshoz.

      Ezt követően spontán módon áttér a beszélgetésre; a terézi fogalom szerint ez az elmélkedő ima „szíve”, központja.

     Elmélkedéseink különösen ezen a ponton kívánnak segítséget nyújtani. Ezért adtunk a „beszélgetéseknek” meglehetősen széles teret; a lélek természetesen szabadon azt választja, ami állapotának éppen a legjobban megfelel. Hogy a beszélgetéseket még hatékonyabbá tegyük, szent és lángoló lelkek szavait idéztük elsősorban. Gyakran szükség volt arra, hogy ezeket a szövegeket a beszélgetés céljának megfelelően némiképp módosítsuk; a forrást azonban mindig megjelöltük.

      Ezekben a beszélgetésekben a szeretet kifejezései váltakoznak kérésekkel, hálálkodással stb., továbbá a lélek lendületét kézzelfoghatóvá alakító jófeltételekkel.

      Szívből kívánjuk, hogy az így összeállított elmélkedések hatékonyan segítsék a lelkeket abban, hogy a terézi módszer segítségével előre haladjanak a benső imában.

      A terézi lelkiség az isteni meghittség lelkisége, azt célozza, hogy táplálja és kiteljesítse a lelkekben az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Ezt a célt elsősorban az elmélkedő ima módszerével lehet elérni; ezt az imát viszont az Istennel való bensőséges kapcsolatra irányuló vágynak kell jellemeznie.

      Elmélkedéseink hangnemét tehát az Istennel való bensőséges kapcsolat mint cél határozza meg; amennyire csak lehetséges, ennek elérésében akartuk segíteni a lelkeket.

      Egyébként a terézi lelkiség egyben tanítás is. Jézusról nevezett Teréz, a „lelki élet nagy mestere” mindig tudatosan gondoskodott arról, hogy a számára oly kedves emberek aszkétikus és misztikus életének meglegyen a szilárd tanbeli alapja; ezért szerette a Szent annyira a hittudományt. Ezért törekedtünk mi is arra, hogy ezeknek az elmélkedéseknek komoly teológiai alapot biztosítsunk. Mi több, úgy rendeztük az anyagot, hogy egy év leforgása alatt sorra kerüljenek a lelki élet főbb problémái, a belső élet valamennyi természetfeletti valósága.

      A Szentlélek, aki a Szeretet Lelke, lakjék szívünkben, működjék bennünk és irányítson minket, „bőséges kegyelmi kiáradásával” gyújtsa fel bennünk a szeretet tüzét, hogy azzal behatolhassunk az isteni meghittség övezetébe. Mária, a Szép Szeretet Anyja, akinek lelke telve van kegyelemmel, és akit mindig a Szentlélek vezetett, nyerje el számunkra is a Szentlélektől, hogy tanulékony szívvel és a benső ima kitartó gyakorlásával mi is megvalósíthassuk az Istennel való bensőséges egyesülés csodálatosan szép eszményét.

P. GABRIELE di S. M. MADDALENA O.C.D.

Róma, 1952 Jézus Szíve ünnepén

Húsvétvasárnap

„Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, irgalma örökkévaló.”

(Zsolt 118, 1)

      1. „Ez az a nap, melyet az Úr szerzett nékünk, örvendezzünk és vigadjunk rajta, alleluja” (Válaszos zsoltár). Ez az év legörvendetesebb napja, mivel „az élet, Ura halott volt, most azonban él és győzelmet arat”. Ha Jézus nem támadt volna fel, hiábavaló lett volna megtestesülése, halála pedig nem adott volna életet az embereknek. „Ha Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek” (1 Kor 15, 17) - kiált fel Szent Pál. Ki is hinne egy halottnak, ki remélne benne? Krisztus azonban nem halott, hanem él. „Ti a keresztre feszített Názáreti Jézust keresitek - mondta az Angyal az asszonyoknak. - Feltámadt, nincs itt” (Mk 16, 6).

      A hír az első pillanatban félelmet és rémületet váltott ki, olyannyira, hogy az asszonyok „elfutottak..., mert félelem és szorongás vett rajtuk erőt” (8). Velük volt azonban, vagy egy kicsit már előbb odaért, Mária Magdolna, aki mihelyt látta, hogy „a kő el van hengerítve” (4), azonnal futásnak ered, hogy értesítse Pétert és Jánost: „Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hová tették” (Jn 20, 1-2). Azok ketten odasietnek, belépve a sírba látják „az otthagyott gyolcsot, meg a kendőt... külön összehajtva más helyen” (6-7). Láttak és hittek. A Krisztusban megszülető Egyházban ez az első hitaktus; kiváltója egy asszony buzgalma és az üres sírban talált gyolcsok jele. Ha lopásról volna szó, ugyan ki törődött volna azzal, hogy a holttestről levegye a lepleket és azokat ekkora gonddal összehajtogassa? Isten ilyen egyszerű dolgokat használ fel, hogy megvilágosítsa a tanítványokat, akik „nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból” (9), sem azt, amit Jézus nekik előre megmondott feltámadásáról. Péter, az Egyház látható feje és János, „akit kedvelt Jézus” (2) érdeme, hogy befogadták a Feltámadott „jeleit”: a hírt, amit egy asszony hozott, az üres sír és az abban lerakott leplek üzenetét.

      Más formában ugyan, de a Feltámadás „jelei” ma is jelen vannak a világban: hősies hit, sok alázatos és rejtett ember evangéliumi élete; az Egyház életereje, amit se a külső üldözések, se a belső harcok nem tudnak megtörni: az Eucharisztia, a feltámadt Krisztus eleven jelenléte állandóan vonzza magához az embereket. Minden egyes ember személyes feladata, hogy elfogadja ezeket a jeleket, higgyen, amint hittek az Apostolok, és hitét mindig szilárdabbá tegye.

      2. A húsvéti liturgia (2. olvasmány) felidézi azon megindult beszédeknek egyikét, amelyeket Péter Jézus feltámadásáról mondott: „Isten harmadnap feltámasztotta és látható alakban is megmutatta... az Istentől előre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk, akik ettünk és ittunk vele halálából való feltámadása után” (ApCsel 10, 40-41). Ezekben a szavakban még benne remeg Péter apostol megindultsága, amikor visszaemlékezik azokra a nagy eseményekre, a feltámadt Krisztussal való bensőséges együttlét pillanataira, amikor egy asztal mellett ültek, és vele együtt ettek és ittak.

      A húsvét minden hívőt meghív a feltámadt Krisztus asztalához, ahol ő maga az étel és az ital. „A mi húsvéti Bárányunk föláldoztatott, Krisztus, üljük meg a húsvéti lakomát”. (All. Vers) A verssor az első Korinthusi levélből való; Szent Pál hivatkozik a régi szertartásra, amelynek során a húsvéti bárányt kovásztalan kenyérrel kellett elfogyasztani, és arra buzdítja a keresztényeket, hogy „vessék el a régi kovászt” és a húsvétot „a tisztaság és igazság kovásztalan kenyerével” ünnepeljék (1 Kor 5, 7-8). Krisztusnak, az emberek üdvösségéért feláldozott igaz Báránynak asztalához bűntől megtisztult szívvel, tisztaságban és igazságban megújult szívvel kell közeledni; más szóval: feltámadott szívvel. Az Úr feltámadásának, a halálból az életbe való „átmenetének” a hívek feltámadásában kell visszatükröződnie, vagyis mindig gyökeresebben meg kell élniük a régi ember gyöngeségéből az új, krisztusi életbe való „átmenetet”. Ezt a feltámadást az égiek utáni mélyebb vágy igazolja. „Ha tehát Krisztussal feltámadtatok - mondja Pál apostol -, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönt van, arra legyen gondotok, ne a földiekre (Kol 3, 1-2). A keresztényeknek foglalkozniuk kell a földi valóságokkal, ez azonban nem akadályozhatja a „Krisztusban föltámadottakat” abban, hogy szívük az örök, az egyetlen végleges valóságok felé forduljon. A kísértés, hogy itt lent úgy berendezkedjünk, mintha ez volna egyetlen hazánk, mindig lesben áll. Az Úr feltámadása hatalmas kihívás; arra emlékezteti a keresztényeket, hogy csak táboroznak, hogy csak utasok az örök haza felé vezető úton. A feltámadt Krisztus magával akar vonni minden embert a feltámadásba, és el akarja vezetni őket oda, ahol ő örökké él, hogy részesévé tegye őket saját dicsőségében.

Ima

      Húsvét van, az Úr húsvétja... Nem jelkép, nem történet, nem árnyék, hanem az Úr igazi húsvétja...

      Jézus, te valóban megvédtél minket a teljes pusztulástól, kinyújtottad felénk atyai karodat. Isteni véredet hullattad a földre, hogy az emberekkel megkösd vérrel és szeretettel telt szövetségedet. Eltávoztattad tőlünk a harag fenyegetését, visszaállítottad az eredeti békét a Magasságbelivel... Ó, valóban te egyetlen vagy és minden mindenekben! Az ég a lelkedet fogadja be... de véred a földé marad...

      Ó isteni húsvét, aki a mennyből leszállsz a földre és a földről ismét felszállsz a mennybe!.... Te vagy mindenkinek az öröme, dicsősége, étele, gyönyörűsége. Te szórtad szét a halál sötétségét, te adtad meg az életet mindenkinek, te tártad szélesre a menny kapuit. Isten emberként jelent meg közöttünk, az ember pedig Isten lett...

      Ó isteni Húsvét! A menny Istene nagylelkűségében most egyesít minket a Lélekben; megtelt a menyegzői terem; mindenki menyegzős ruhát visel...

Többé nem alszanak ki a lelkek mécsesei... Isteni és lelki módon mindenki testében és lelkében ott csillog a kegyelemnek Krisztus olaja által táplált lángja.

      Kérünk téged, Úr Isten, lelkek örök Királya, Krisztus, terjeszd ki hatalmas kezedet szent Egyházadra és a te szent népedre: óvd, védelmezd, erősítsd, harcolj érte, hívd ki és verd le ellenségeit.... Engedd, hogy Mózessel együtt mi is győzelmi dalt énekeljünk, mert tiéd a dicsőség és a hatalom mindörökkön örökké!

Római Szent Hippolitusz (Preghiere dei primi cristiani)

      Ó feltámadt Krisztus, veled nekünk is fel kell támadnunk. Eltűntél az emberek szeme elől, s nekünk téged kell követnünk. Visszatértél Atyádhoz, s nekünk úgy kell tennünk, hogy életünk „vele el legyen rejtve Istenben”... Uram, minden tanítványodnak megadtad azt a kiváltságot - és ez egyben kötelesség is -, hogy veled együtt megdicsőüljön és átalakuljon. Igen, az a kiváltságunk, hogy gondolatainkkal, ösztöneinkkel, vágyainkkal, óhajainkkal és érzelmeinkkel, bár még testben élünk, mégis már az égben éljünk... Taníts minket, hogy „ azt keressük, ami fönt van” (Kol 3, a), hogy megmutassuk: hozzád tartozunk, szívünk veled együtt letámadt és életünk veled együtt el van rejtve Istenben.

J. H. Newman

Forrás:

P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006

Útmutató az elmélkedéshez:

      Mivel bensőségesen beszélgetni akarunk Istennel, kapcsolatban kell vele lennünk. Nos, ezt szolgálja az „előkészület”, vagyis az a gyakorlat, hogy Isten jelenlétébe helyezkedünk, egy rövid gondolattal feléje fordulunk.

      Hogy meggyőződjünk Isten irántunk való szeretetéről, valami olyan hitigazságot választunk megfontolás tárgyául, amely nyilvánvalóvá teszi ezt a szeretetet. Ezért megfelelő szöveget olvasunk.

      Az olvasás azonban nem elegendő; az olvasottakat reflexióval vagy elmélkedéssel el kell mélyíteni.

      Valamennyi kinyilatkoztatott igazság kinyilváníthatja előttem Isten irántam való szeretetét, de ma arról a témáról akarok elmélkedni, amelyet az olvasásban kiválasztottam. Az elmélkedés „pontjainak” szép gondolataival segítek magamnak, mígnem a téma meggyőződésemmé válik, és szívemben, még talán ajkamon is felfakadnak a szeretet szavai.

      Így kezdem el a beszélgetést Istennel: mindenféle módon (az állapotomnak leginkább megfelelő módon) mondogatom neki, hogy szeretem, hogy szeretni akarom, hogy haladni akarok szent szeretetében, hogy tettekkel, elsősorban szent akarata teljesítésével akarom bizonyítani szeretetemet.

      Íme, eljutottunk az elmélkedő ima szívéhez.

      Sokak számára ennyi elég is.

      Vannak viszont olyanok, akik szeretik a változatosságot. Ezek számára az Istennel való beszélgetés meghosszabbítását szabadon választható módszerek teszik könnyűvé.

      Miután az Úrnak ismét elmondtuk, hogy szeretjük őt, a hálaadásban kifejezzük hálánkat a tőle kapott jótéteményekért. Mivel meg vagyunk győződve arról, hogy annyi mindent kaptunk tőle, a felajánlásban szeretnénk viszonozni az Úr ajándékát: valami jófeltételt teszünk. Különben az ima végén ez mindig hasznos.

      Ismerve kicsiségünket és gyöngeségünket, Isten segítségét kérjük.

      Íme tehát a terézi módszer hét összetevője:

      Két bevezető: előkészület (Isten jelenléte) és olvasás.

      Két lényegi: elmélkedés és beszélgetés.

      Három szabadon választható: hálaadás, jófeltétel és kérés.

      Az elmélkedések erre a módszerre épülnek.

      Először Isten jelenlétébe helyezkedünk, vagy olyan gondolatot keresünk, amely a lelket Istennel hozza kapcsolatba és őfelé irányítja.

      Az olvasásban megragadjuk az elmélkedés „pontját”, témáját. Minthogy pedig sok benső életet élő ember naponta kétszer is elmélkedik, minden elmélkedés két témát kínál fel.

      Aztán a lélek a már olvasott szöveg segítségével hozzákezd a megfontoláshoz.

      Ezt követően spontán módon áttér a beszélgetésre; a terézi fogalom szerint ez az elmélkedő ima „szíve”, központja.

     Elmélkedéseink különösen ezen a ponton kívánnak segítséget nyújtani. Ezért adtunk a „beszélgetéseknek” meglehetősen széles teret; a lélek természetesen szabadon azt választja, ami állapotának éppen a legjobban megfelel. Hogy a beszélgetéseket még hatékonyabbá tegyük, szent és lángoló lelkek szavait idéztük elsősorban. Gyakran szükség volt arra, hogy ezeket a szövegeket a beszélgetés céljának megfelelően némiképp módosítsuk; a forrást azonban mindig megjelöltük.

      Ezekben a beszélgetésekben a szeretet kifejezései váltakoznak kérésekkel, hálálkodással stb., továbbá a lélek lendületét kézzelfoghatóvá alakító jófeltételekkel.

      Szívből kívánjuk, hogy az így összeállított elmélkedések hatékonyan segítsék a lelkeket abban, hogy a terézi módszer segítségével előre haladjanak a benső imában.

      A terézi lelkiség az isteni meghittség lelkisége, azt célozza, hogy táplálja és kiteljesítse a lelkekben az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Ezt a célt elsősorban az elmélkedő ima módszerével lehet elérni; ezt az imát viszont az Istennel való bensőséges kapcsolatra irányuló vágynak kell jellemeznie.

      Elmélkedéseink hangnemét tehát az Istennel való bensőséges kapcsolat mint cél határozza meg; amennyire csak lehetséges, ennek elérésében akartuk segíteni a lelkeket.

      Egyébként a terézi lelkiség egyben tanítás is. Jézusról nevezett Teréz, a „lelki élet nagy mestere” mindig tudatosan gondoskodott arról, hogy a számára oly kedves emberek aszkétikus és misztikus életének meglegyen a szilárd tanbeli alapja; ezért szerette a Szent annyira a hittudományt. Ezért törekedtünk mi is arra, hogy ezeknek az elmélkedéseknek komoly teológiai alapot biztosítsunk. Mi több, úgy rendeztük az anyagot, hogy egy év leforgása alatt sorra kerüljenek a lelki élet főbb problémái, a belső élet valamennyi természetfeletti valósága.

      A Szentlélek, aki a Szeretet Lelke, lakjék szívünkben, működjék bennünk és irányítson minket, „bőséges kegyelmi kiáradásával” gyújtsa fel bennünk a szeretet tüzét, hogy azzal behatolhassunk az isteni meghittség övezetébe. Mária, a Szép Szeretet Anyja, akinek lelke telve van kegyelemmel, és akit mindig a Szentlélek vezetett, nyerje el számunkra is a Szentlélektől, hogy tanulékony szívvel és a benső ima kitartó gyakorlásával mi is megvalósíthassuk az Istennel való bensőséges egyesülés csodálatosan szép eszményét.

P. GABRIELE di S. M. MADDALENA O.C.D.

Róma, 1952 Jézus Szíve ünnepén

Nagyszombat – A feltámadásra várva

„Az Úr az én erősségem és dicsőítő énekem és az üdvösségem”

(Iz 12,2)

      1. A nagyszombat a legalkalmasabb nap arra, hogy az Úr szenvedésének, halálának és feltámadásának húsvéti misztériumát együtt szemléljük; ebben összpontosul az egész üdvösségtörténet. A liturgia egész sor olyan olvasmányt kínál, amelyek érintik e csodálatos történet legfontosabb mozzanatait, hogy aztán egészen Krisztus misztériumára összpontosítsanak. Először az Isten kezéből kikerülő és neki kedvére való teremtés művét mutatja be: „Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott” (Ter 1, 31). Istentől, a végtelen jóságtól, csak jó dolgok származhatnak, és ha a bűn nagyon gyorsan megzavarja is az egész teremtés összhangját, a jóságában hűséges Isten azonnal készen áll a helyreállítás tervével, amit majd isteni Fia által valósít meg. Az ő prófétai előképe Izsák, akit Ábrahám, hogy engedelmeskedjék az isteni parancsnak, kész feláldozni (2. olvasmány); Izsák megszabadult, Krisztus pedig, miután elszenvedte a halált, majd dicsőségesen feltámad. Egy másik kiemelkedő esemény Izrael népéről a Vörös-tengeren való csodálatos - Isten közbelépésére történt - „átkelése” (3. olvasmány); ez a keresztség jelképe, amely által megkereszteltek Krisztusban átjutnak a bűn és a halál rabságából Isten gyermekei szabadságába és életébe. Gyönyörű prófétai szövegek következnek: az emberek állandó hűtlensége ellenére az Úr, megváltó irgalmában, nem szűnik meg üdvösségüket akarni. Isten, miután megbüntette népét bűneiért, olyan szeretettel hívja őt vissza magához, mint a hűséges jegyes hűtlenné vált mátkáját: „Igaz, elhagytalak egy röpke pillanatra, de most nagy irgalommal visszafogadlak... Örökre szóló irgalommal megkönyörülök rajtad. Az Úr mondja ezt, a te Megváltód” (Iz 54, 7-8). Ez a sürgető felhívás nem engedi, hogy hiába múljék el az irgalom órája: „Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van. Hagyja el útját a gonosz és gondolatait a bűnös; térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban” (Iz 55, 6-7). Ha mindez igaz volt Izrael népe számára, még inkább érvényes a keresztény nép számára, akiért Isten irgalma Krisztus húsvéti miszteriumában elérte tetőfokát. Krisztus a „mi Húsvétunk”, a világ üdvösségéért feláldozott Bárány, azt sürgeti, hogy hagyjuk el a bűnt és térjünk vissza az Atya házába, járjunk „az ő világosságának ragyogásában” és örvendjünk annak, hogy megismerhetjük és megtehetjük azt, „ami kedves Istennek” (Bar 4, 2. 4).

      2. A Krisztus húsvéti misztériumában csúcspontjához üdvösségtörténet a keresztség által - amely beolt ebbe misztériumba - minden egyes ember személyes története lesz. Hiszen ebben a szentségben „eltemetkeztünk vele együtt halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsőségéből feltámadt a halálból, úgy mi is új életre keljünk” (Róm 6, 4). Ez magyarázza, miért kap olyan nagy teret a nagyszombati liturgiában a keresztség, nevezetesen: a szentírási szövegekben és imákban különösen a víz megáldásában, a keresztség kiszolgáltatásában és végül a keresztségi fogadalom megújításában. A húsvét ünneplese azt jelenti, hogy Krisztusban „átmegyünk” a halálból az életbe; ez az „átmenet” a keresztséggel kezdődik, de egyre teljesebben meg kell valósulnia a keresztény egész élete során. „Mert ha halálának hasonlóságában egybenőttünk vele (Krisztussal) - hirdeti Szent Pál -, úgy leszünk föltámadásában is” (5). Nem pusztán szép kifejezésekről, hanem mérhetetlen valóságokról van itt szó, a keresztség által művelt gyökeres átalakulásról; erről a keresztények, sajnos, gyakran elfeledkeznek, igen kevéssé vannak tudatában. Ha részt akarunk vállalni Krisztus halálában, keresztre kell feszítenünk magunkban a régi embert, a bűn emberét; vele egyszer s mindenkorra meg kell halnunk a bűnnek (10), vagyis minden áldott nap meg kell halnunk szenvedélyeinknek, rossz hajlamainknak, önzésünknek, kevélységünknek - ezt foglalja össze a hármas keresztségi ígéret -, röviden: ellene kell mondanunk a sátánnak, műveinek és hiúságának. Mégpedig nem csupán szavakkal, nem csupán egy liturgikus szertartással, hanem életünkkel. „Tekintsétek magatokat úgy - kiált az Apostol -, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Jézus Krisztusban” (11).

      A nemcsak fölvett, de megélt keresztség erejében a keresztény nép úgy jelenik meg, mint az Ezekiel által megjövendölt nép (36, 25- 26; 7. olvasmány): „tiszta vízzel” meghintett, általa megtisztult - ez a víz a megfeszített Krisztus átszúrt oldalából tör elő -, amely Istentől „új szívet” kap és „új lelket”, vagyis kimondottan húsvéti ajándékokat. Ezzel a belső magatartással minden hívő készen áll arra, hogy Alleluját énekeljen, és részt vegyen az Egyház örömében, amely az Üdvözítő feltámadását hirdeti, hiszen már ő maga is feltámadt Krisztussal, hogy őbenne éljen Isten dicsőségére.

Ima

      Ó mindenható Atya... Te vagy az az örök fölfoghatatlan Isten, aki - miután az emberi nem belehalt gyöngeségébe és nyomorúságába - szeretettől és kegyelmes könyörülettől indítva elküldted hozzánk az igaz Istent, Urunkat, Krisztus Jézust, a te Fiacskádat, aki halandó testünkbe költözött. És azt is akartad, hogy ne gazdagság és fényűzés övezze ebben a tünékeny világban, hanem szorongás, szegénység, megpróbáltatások, hogy így teljesítse megváltásunkra vonatkozó akaratodat...

      És Te, Jézus Krisztusunk, Megváltónk, gonoszságunkat és Ádám engedetlenségét saját testedben büntetted meg, úgy, hogy engedelmes lettél a kereszt gyalázatos haláláig. A kereszten, édes szerelmes Jézus, eleget tettél értünk és ezzel együtt kiengesztelted az Atyádon esett sértést.

      Peccavi, Domine, miserere mei. Bármerre fordulok, mindenütt kimondhatatlan szeretetet találok. Nincs számomra bocsánat, ha nem szeretek, mert Te, Isten és Ember már akkor szerettél, amikor én még nem szerettelek téged. Nem voltam, s te megteremtettél. Mindazt, amit szeretni akarok, megtalálom benned... Ha Istent akarom szeretni, enyém a kimondhatatlan Istenség; ha az embert akarom szeretni, te ember vagy... Ha az Urat akarom szeretni, te Véreddel fizettél, hogy kiments a bűn rabságából. Te végtelen kegyességed és mérhetetlen szereteted által Urunk, Atyánk és Testvérünk vagy.

Szienai Szent Katalin, Preghiere ed Elevazioni, 23. 17-18.

Forrás:

P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006

Útmutató az elmélkedéshez:

      Mivel bensőségesen beszélgetni akarunk Istennel, kapcsolatban kell vele lennünk. Nos, ezt szolgálja az „előkészület”, vagyis az a gyakorlat, hogy Isten jelenlétébe helyezkedünk, egy rövid gondolattal feléje fordulunk.

      Hogy meggyőződjünk Isten irántunk való szeretetéről, valami olyan hitigazságot választunk megfontolás tárgyául, amely nyilvánvalóvá teszi ezt a szeretetet. Ezért megfelelő szöveget olvasunk.

      Az olvasás azonban nem elegendő; az olvasottakat reflexióval vagy elmélkedéssel el kell mélyíteni.

      Valamennyi kinyilatkoztatott igazság kinyilváníthatja előttem Isten irántam való szeretetét, de ma arról a témáról akarok elmélkedni, amelyet az olvasásban kiválasztottam. Az elmélkedés „pontjainak” szép gondolataival segítek magamnak, mígnem a téma meggyőződésemmé válik, és szívemben, még talán ajkamon is felfakadnak a szeretet szavai.

      Így kezdem el a beszélgetést Istennel: mindenféle módon (az állapotomnak leginkább megfelelő módon) mondogatom neki, hogy szeretem, hogy szeretni akarom, hogy haladni akarok szent szeretetében, hogy tettekkel, elsősorban szent akarata teljesítésével akarom bizonyítani szeretetemet.

      Íme, eljutottunk az elmélkedő ima szívéhez.

      Sokak számára ennyi elég is.

      Vannak viszont olyanok, akik szeretik a változatosságot. Ezek számára az Istennel való beszélgetés meghosszabbítását szabadon választható módszerek teszik könnyűvé.

      Miután az Úrnak ismét elmondtuk, hogy szeretjük őt, a hálaadásban kifejezzük hálánkat a tőle kapott jótéteményekért. Mivel meg vagyunk győződve arról, hogy annyi mindent kaptunk tőle, a felajánlásban szeretnénk viszonozni az Úr ajándékát: valami jófeltételt teszünk. Különben az ima végén ez mindig hasznos.

      Ismerve kicsiségünket és gyöngeségünket, Isten segítségét kérjük.

      Íme tehát a terézi módszer hét összetevője:

      Két bevezető: előkészület (Isten jelenléte) és olvasás.

      Két lényegi: elmélkedés és beszélgetés.

      Három szabadon választható: hálaadás, jófeltétel és kérés.

      Az elmélkedések erre a módszerre épülnek.

      Először Isten jelenlétébe helyezkedünk, vagy olyan gondolatot keresünk, amely a lelket Istennel hozza kapcsolatba és őfelé irányítja.

      Az olvasásban megragadjuk az elmélkedés „pontját”, témáját. Minthogy pedig sok benső életet élő ember naponta kétszer is elmélkedik, minden elmélkedés két témát kínál fel.

      Aztán a lélek a már olvasott szöveg segítségével hozzákezd a megfontoláshoz.

      Ezt követően spontán módon áttér a beszélgetésre; a terézi fogalom szerint ez az elmélkedő ima „szíve”, központja.

     Elmélkedéseink különösen ezen a ponton kívánnak segítséget nyújtani. Ezért adtunk a „beszélgetéseknek” meglehetősen széles teret; a lélek természetesen szabadon azt választja, ami állapotának éppen a legjobban megfelel. Hogy a beszélgetéseket még hatékonyabbá tegyük, szent és lángoló lelkek szavait idéztük elsősorban. Gyakran szükség volt arra, hogy ezeket a szövegeket a beszélgetés céljának megfelelően némiképp módosítsuk; a forrást azonban mindig megjelöltük.

      Ezekben a beszélgetésekben a szeretet kifejezései váltakoznak kérésekkel, hálálkodással stb., továbbá a lélek lendületét kézzelfoghatóvá alakító jófeltételekkel.

      Szívből kívánjuk, hogy az így összeállított elmélkedések hatékonyan segítsék a lelkeket abban, hogy a terézi módszer segítségével előre haladjanak a benső imában.

      A terézi lelkiség az isteni meghittség lelkisége, azt célozza, hogy táplálja és kiteljesítse a lelkekben az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Ezt a célt elsősorban az elmélkedő ima módszerével lehet elérni; ezt az imát viszont az Istennel való bensőséges kapcsolatra irányuló vágynak kell jellemeznie.

      Elmélkedéseink hangnemét tehát az Istennel való bensőséges kapcsolat mint cél határozza meg; amennyire csak lehetséges, ennek elérésében akartuk segíteni a lelkeket.

      Egyébként a terézi lelkiség egyben tanítás is. Jézusról nevezett Teréz, a „lelki élet nagy mestere” mindig tudatosan gondoskodott arról, hogy a számára oly kedves emberek aszkétikus és misztikus életének meglegyen a szilárd tanbeli alapja; ezért szerette a Szent annyira a hittudományt. Ezért törekedtünk mi is arra, hogy ezeknek az elmélkedéseknek komoly teológiai alapot biztosítsunk. Mi több, úgy rendeztük az anyagot, hogy egy év leforgása alatt sorra kerüljenek a lelki élet főbb problémái, a belső élet valamennyi természetfeletti valósága.

      A Szentlélek, aki a Szeretet Lelke, lakjék szívünkben, működjék bennünk és irányítson minket, „bőséges kegyelmi kiáradásával” gyújtsa fel bennünk a szeretet tüzét, hogy azzal behatolhassunk az isteni meghittség övezetébe. Mária, a Szép Szeretet Anyja, akinek lelke telve van kegyelemmel, és akit mindig a Szentlélek vezetett, nyerje el számunkra is a Szentlélektől, hogy tanulékony szívvel és a benső ima kitartó gyakorlásával mi is megvalósíthassuk az Istennel való bensőséges egyesülés csodálatosan szép eszményét.

P. GABRIELE di S. M. MADDALENA O.C.D.

Róma, 1952 Jézus Szíve ünnepén

Az Eucharisztia ragyogása

      A tegnap, a nagycsütörtöki liturgián különös módon ragyogott néha az Eucharisztia. Készítettem néhány felvételt, és az egyiken látszik ez a különös fény, amely "homályba" borít.

      Itt azt a pillanatot örökítettem meg, amikor Ft. Tamás József püspök atya megtöri a Kenyeret, készíti elő az Úrfelmutatásra, és az Eucharisztia fénye elhomályosítja a püspök atya alakját. Aki csak egyszer is részt vett a püspök atyánk szentmiséjén, az tudja, hogy lassú és méltóságteljes minden nem szava és mozdulata, nem kapkod soha.

    Eredeti (3072x2304) méretben megtekinthető ebben az albumban - Nagycsütörtök 2010 - , a fotó információi is (géptípus, beállítás, stb.) megjeleníthető. Összehasonlítás miatt még két fényképet a tegnapi liturgiáról feltettem, szintén eredeti méretben.

       Jézus él az Eucharisztiában! köztünk van, szeretem Őt.

Nagypéntek – A mi bűneinkért szúrták át

„Kezedbe ajánlom lelkemet, te megváltasz Uram”

(Zsolt 31,6)

      1. A nagypénteki liturgia arra ihlet, hogy megindultan szemléljük a Kereszt misztériumát, mégpedig ne csak megemlékezésképp, hanem önmagunkban újra megélve az Úr fájdalmas Kínszenvedésének titkát. Két szöveg állítja ezt elénk: az Izajásnak tulajdonított jövendölés (Iz 52, 13; 53, 12) és János történeti jellegű leírása (18, 1-19, 42). A tények megdöbbentő egybeesése szinte elmossa a két leírást elválasztó több mint hét évszázadot: a próféta Jahve szolgájának szenvedését írja le, az evangélista pedig Jézus utolsó napjának eseményeiről számol be. „Sokan megborzadtak láttán - mondja Izajás -, hisz oly dicstelennek látszott, és alig volt emberi ábrázata... Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés” (52, 14; 53, 3). János, a többi evangélistával együtt az elárult, gyalázott, kigúnyolt, tövissel koronázott, nevetségessé tett, bolond királyként beállított, halálra ítélt és megfeszített Jézusról beszél. Szenvedése okát a próféta jelöli meg pontosan: „A mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze”, egyben megjelöli e szenvedés engesztelő értékét is: „a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást” (Iz 53, 5). Nem hiányzik annak a szorongó érzésnek kifejezése sem, hogy esetleg Isten elvetette őt: „Istentől megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott Isten és akit megalázott” (4); Jézus a kereszten ezt ezzel a kiáltással fejezte ki: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27, 46). De mindenekfelett az áldozat önkéntes jellege tűnik ki. Jahve szolgája önként „adja oda életét engesztelő áldozatul” (53, 10); Krisztus, miután egyetlen szavával földre terítette a katonákat, önként kiszolgáltatja magát, szabadon hagyja, hogy a halálba vezessék, amint megmondta: „Senki nem veszi el tőlem életemet, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam” (Jn 10,18). A próféta még az önkéntes szenvedés dicsőséges befejezését is megsejtette: „Majd ha véget ér lelkének gyötrelme, látni fogja a világosságot és megelégedés tölti el... Ezért osztályrészül sokakat adok majd neki..., amiért életét halálra adta” (Iz 53, 11-12). Jézus pedig, szenvedésére utalva, ezt mondta: „Ha majd fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok” (Jn 12, 32). Mindez azt mutatja, hogy az üdvösségtörténet középpontjában Krisztus Keresztje áll; ezt már az ószövetség sejtette, amikor leírta Jahve szolgájának, a Messiás előképének szenvedéseit: ő szabadítja meg az emberiséget, azonban nem földi dicsőséggel, hanem önmaga feláldozásával. És ez az az út, amelyet minden hívőnek meg kell járnia, ha üdvözülni akar, és közre akar működni mások üdvösségében.

      2. Izajás és János közé a liturgia a Zsidó levél egy részét illeszti. (Zsid 4,14-16; 5, 7-9). A szöveg Jézust, az Isten Fiát a legfőbb és egyetlen papnak mutatja be, aki azonban még sincs olyan messze az emberektől, hogy ne tudna megértő lenni gyöngeségeik iránt, hiszen „hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban mentes maradt”. Bizonyítéka ennek földi élete és főképp kínszenvedése, amelynek során ártatlan testében kellett viselnie az emberi természet minden kegyetlen gyötrelmét, szorongását, gyöngeségét. Így lett Ő egyszerre Főpap és Áldozat, aki az emberek vétkeinek engesztelésére nem bakok és bárányok vérét áldozta fel, hanem saját vérét.

      „Földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott s könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól.” Getszemáni halálküzdelmének visszhangja ez: „Abba, Atyám! Te mindent megtehetsz. Vedd el tőlem ezt a kelyhet. De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te” (Mk 14, 36). A Atya akarata iránti engedelmességben átadja magát a halálnak, miután megízlelte annak keserűségét, a feltámadással megszabadul tőle, és így „örök üdvösséget szerzett mindazoknak, akik engedelmeskednek neki” (Zsid 5, 9). Krisztusnak, a Főpapnak és az Áldozatnak engedelmeskedni annyit jelent, hogy elfogadjuk a keresztet, mint Ő, és egészen az Atya akaratára hagyatkozunk „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” (Lk 23, 46).

      Krisztus halálát azonnal a megdicsőülés követte. Az őrt álló százados felkiált: „Ez az ember valóban igaz volt!”, s a többi jelenlévő is „a történtek láttán mellét verte és szétoszlott” (Lk 23, 47-48). Az Egyház, ugyanezt az útvonalat követve, miután megsiratta az üdvözítő halálát, dicsőítő himnuszba tör ki és imádásban leborulva mondja: „Imádjuk Keresztedet, Urunk, dicsérjük és dicsőítjük szent föltámadásodat; mivel egyedül a keresztből árad öröm az egész világra”. A liturgia ugyanezekkel az érzésekkel áthatva arra ösztönzi a híveket, táplálkozzanak az Eucharisztiával, amelyben ma különös fénnyel ragyog fel az Úr halálának emléke. Szívünkben Jézus szavai visszhangoznak: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt egyétek az én emlékezetemre” (Lk 22, 19), valamint Pálé: „Valahányszor e kenyeret eszitek és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön” (1Kor 11,26).

Ima

      Üdvözlégy vérrel borított, tövissel koronázott, megsebzett, összetört, vesszővel vert, köpésekkel borított fej! Üdvözlégy! Szelíd arcodon a halál nyoma; elvesztetted színedet, de félelmetes sápadtságodban a mennyei udvar imád téged.

      Ó szent Arc, amit bűneink miatt ennyire elcsúfítottak, összetörtek és elítéltek, add, hogy e méltatlan bűnös szeme előtt felragyogjon szereteted jele! Vétkeztem, ó bocsáss meg! Ne vess el magadtól. A halál közeledtével hajtsd felém egy kicsit a fejed és pihentesd meg karomban.

      Amikor majd nekem kell meghalnom, jöjj gyorsan, ó Jézus! A rettenetes órában, ó Jézus, segítsen meg engem a te véred. Oltalmazz, szabadíts meg! Indulok, mihelyt akarod, drága Jézusom, de légy mellettem! Magamhoz szorítalak, hogy szeress. De mutasd akkor meg nekem azt a keresztet, amelyen üdvözítettél minket!

Szent Bernát(nak tulajdonított) PL 184, 1323-1324

      Ó Kereszt, Isten kimondhatatlan szeretete! Kereszt, az ég dicsősége! Kereszt, örök üdvösség! Kereszt, amitől a gonoszok rettegnek!

      Az igazak támasza, keresztények világossága, ó Kereszt, a megtestesült Isten érted lett a földön rabszolga; az ember általad lett a mennyben király; belőled árad az igazi fény és győzi le az átkozott éjszakát...

Te vagy a béke köteléke, te egyesíted az embereket a közvetítő Krisztusban. Te lettél az a lépcső, amelyen az ember feljut a mennybe.

      Légy nekünk, hívőknek, mindig horgony és oszlop. Irányítsd földi tartózkodásunkat, vezesd bárkánkat. A Keresztben erősödjék hitünk, a Keresztben készüljön el mennyei koszorúnk.

Nolai Szent Paulinus, Poema 19, PL 61, 550

Forrás:

P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006

Útmutató az elmélkedéshez:

      Mivel bensőségesen beszélgetni akarunk Istennel, kapcsolatban kell vele lennünk. Nos, ezt szolgálja az „előkészület”, vagyis az a gyakorlat, hogy Isten jelenlétébe helyezkedünk, egy rövid gondolattal feléje fordulunk.

      Hogy meggyőződjünk Isten irántunk való szeretetéről, valami olyan hitigazságot választunk megfontolás tárgyául, amely nyilvánvalóvá teszi ezt a szeretetet. Ezért megfelelő szöveget olvasunk.

      Az olvasás azonban nem elegendő; az olvasottakat reflexióval vagy elmélkedéssel el kell mélyíteni.

      Valamennyi kinyilatkoztatott igazság kinyilváníthatja előttem Isten irántam való szeretetét, de ma arról a témáról akarok elmélkedni, amelyet az olvasásban kiválasztottam. Az elmélkedés „pontjainak” szép gondolataival segítek magamnak, mígnem a téma meggyőződésemmé válik, és szívemben, még talán ajkamon is felfakadnak a szeretet szavai.

      Így kezdem el a beszélgetést Istennel: mindenféle módon (az állapotomnak leginkább megfelelő módon) mondogatom neki, hogy szeretem, hogy szeretni akarom, hogy haladni akarok szent szeretetében, hogy tettekkel, elsősorban szent akarata teljesítésével akarom bizonyítani szeretetemet.

      Íme, eljutottunk az elmélkedő ima szívéhez.

      Sokak számára ennyi elég is.

      Vannak viszont olyanok, akik szeretik a változatosságot. Ezek számára az Istennel való beszélgetés meghosszabbítását szabadon választható módszerek teszik könnyűvé.

      Miután az Úrnak ismét elmondtuk, hogy szeretjük őt, a hálaadásban kifejezzük hálánkat a tőle kapott jótéteményekért. Mivel meg vagyunk győződve arról, hogy annyi mindent kaptunk tőle, a felajánlásban szeretnénk viszonozni az Úr ajándékát: valami jófeltételt teszünk. Különben az ima végén ez mindig hasznos.

      Ismerve kicsiségünket és gyöngeségünket, Isten segítségét kérjük.

      Íme tehát a terézi módszer hét összetevője:

      Két bevezető: előkészület (Isten jelenléte) és olvasás.

      Két lényegi: elmélkedés és beszélgetés.

      Három szabadon választható: hálaadás, jófeltétel és kérés.

      Az elmélkedések erre a módszerre épülnek.

      Először Isten jelenlétébe helyezkedünk, vagy olyan gondolatot keresünk, amely a lelket Istennel hozza kapcsolatba és őfelé irányítja.

      Az olvasásban megragadjuk az elmélkedés „pontját”, témáját. Minthogy pedig sok benső életet élő ember naponta kétszer is elmélkedik, minden elmélkedés két témát kínál fel.

      Aztán a lélek a már olvasott szöveg segítségével hozzákezd a megfontoláshoz.

      Ezt követően spontán módon áttér a beszélgetésre; a terézi fogalom szerint ez az elmélkedő ima „szíve”, központja.

     Elmélkedéseink különösen ezen a ponton kívánnak segítséget nyújtani. Ezért adtunk a „beszélgetéseknek” meglehetősen széles teret; a lélek természetesen szabadon azt választja, ami állapotának éppen a legjobban megfelel. Hogy a beszélgetéseket még hatékonyabbá tegyük, szent és lángoló lelkek szavait idéztük elsősorban. Gyakran szükség volt arra, hogy ezeket a szövegeket a beszélgetés céljának megfelelően némiképp módosítsuk; a forrást azonban mindig megjelöltük.

      Ezekben a beszélgetésekben a szeretet kifejezései váltakoznak kérésekkel, hálálkodással stb., továbbá a lélek lendületét kézzelfoghatóvá alakító jófeltételekkel.

      Szívből kívánjuk, hogy az így összeállított elmélkedések hatékonyan segítsék a lelkeket abban, hogy a terézi módszer segítségével előre haladjanak a benső imában.

      A terézi lelkiség az isteni meghittség lelkisége, azt célozza, hogy táplálja és kiteljesítse a lelkekben az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Ezt a célt elsősorban az elmélkedő ima módszerével lehet elérni; ezt az imát viszont az Istennel való bensőséges kapcsolatra irányuló vágynak kell jellemeznie.

      Elmélkedéseink hangnemét tehát az Istennel való bensőséges kapcsolat mint cél határozza meg; amennyire csak lehetséges, ennek elérésében akartuk segíteni a lelkeket.

      Egyébként a terézi lelkiség egyben tanítás is. Jézusról nevezett Teréz, a „lelki élet nagy mestere” mindig tudatosan gondoskodott arról, hogy a számára oly kedves emberek aszkétikus és misztikus életének meglegyen a szilárd tanbeli alapja; ezért szerette a Szent annyira a hittudományt. Ezért törekedtünk mi is arra, hogy ezeknek az elmélkedéseknek komoly teológiai alapot biztosítsunk. Mi több, úgy rendeztük az anyagot, hogy egy év leforgása alatt sorra kerüljenek a lelki élet főbb problémái, a belső élet valamennyi természetfeletti valósága.

      A Szentlélek, aki a Szeretet Lelke, lakjék szívünkben, működjék bennünk és irányítson minket, „bőséges kegyelmi kiáradásával” gyújtsa fel bennünk a szeretet tüzét, hogy azzal behatolhassunk az isteni meghittség övezetébe. Mária, a Szép Szeretet Anyja, akinek lelke telve van kegyelemmel, és akit mindig a Szentlélek vezetett, nyerje el számunkra is a Szentlélektől, hogy tanulékony szívvel és a benső ima kitartó gyakorlásával mi is megvalósíthassuk az Istennel való bensőséges egyesülés csodálatosan szép eszményét.

P. GABRIELE di S. M. MADDALENA O.C.D.

Róma, 1952 Jézus Szíve ünnepén

Manoppello: az isteni Kendő - Jézus Arca

      Igazi katolikus lelki táplálékot küldött egy jó barátnőm: könyvek, egy Csiszér Laci CD, folyóiratok... Nagy örömmel töltött el ez a csomag, Isten áldjon a kis nővérem!

      És egy képet is küldött, amely most a kis házi oratóriumomat vonzó módon betölti Jézus Arcával, isteni jelenlétével. Csodálatos! Beszkenneltem a kép mindkét oldalát: