2022. nov. 15.

A rózsafüzér fegyver és védőpajzs (Francesco Bamonte)

         Francesco Bamonte, Róma hivatalos ördögűzője (Don Gabriel Amorth tanítványa és utóda) írja könyvében a következőket: 

        Szent Pio Atya egyszer azt mondta: „A sátánnak az a célja, hogylerombolja ezt az imát (a rózsafüzért), de soha nem fog sikerülni: ez az ima ugyanis, amely minden és mindenki fökött diadalmaskodik. Ő tanította meg nekünk, Jézus a Miatyánkot.  Az atya gyakran beszámolt egyik álmáról, amelyben a kórusablakából – ahová a szerzetesek szoktak imára összegyűlni- kipillantva a téren végtelen nagy tolongást látott. Pio atya megkérdezte, kik vagytok, mit akartok? A tömeg kórusban, egyszerre, és fülsiketítően, torkaszakadtából ordította: „Pio atya halálát!” 
         A szerzetes ekkor vette csak észre, hogy akiket emberi személynek nézett, valójában démonok. E szavak hallatára visszament a kórusra imádkozni, s a Szűzanyát látta közeledni, aki anyai tekintettel, és határozott mozdulattal kezébe nyomta a rózsafüzért, mondván: „Ezzel a fegyverrel kezedben te leszel a győztes.”
        Pio atya ekkor visszatért az ablakhoz, és megmutatta a kezében lévő rózsafüzért. Rémületében minden démon a földre vetette magát.
 
         Ördögűzői tapasztalataim során észrevettem, hogy az ördög számára egyetlen nem liturgikus ima sem annyira gyűlöletes, mint a szent rózsafüzér. 
         Egyik október 7-én, a Rózsafüzér Királynőjének napján, mikor elővettem zsebemből a rózsafüzért, rögtön így szólt a démon:
         „Fájdalmat okoztok nekem azokkal a szemekkel, ti nyavalyások. És nyavalyások azok is, akik ezt csinálják!(Valószínűleg azokra utalt, akik a rózsafüzér szemeit készítik.)”
         Parancsoló hangnemben megkérdeztem, miért bosszantanak annyira azok a szemek? „Mert annyi ütést kapok. Hagyjátok abba!” Ekkor ráhelyeztem a megszállott személyre a rózsafüzért. A démon pedig ordított: „Súlyos! Összenyom, vegyétek le, összenyom! Kinyomja 》a belemet《, nem látod?”

        Mire tanítanak minket a mindennapi életben a gonosz lélek ezen rekciói? Arra, hogy a rózsafüzér, ha helyesen imádkozzuk „ránehezedik” az ördögre, hogy nem tudja elkövetnei ellenünk mindazt a gonoszságot, amit szeretene, mert a Szűzanya, épp a rózsafüzér által, növeli bennünk az Istenbe vetett hitünket és megvéd az ellenség cselvetéseitől.

        Más kifejezések a rózsafüzérről különböző ördögűzések alkalmával: 

         „Minden szem, amit imádkoztok, ostorozás nekünk, éget!” 
         „Amikor azt az átkozott füzért használjátok, fájdalmat okoztok, mert amikor Ahhoz fohászkodtok (az Üdvözlégy Máriával), Annak az életére emlékeztettek (utalás az Evangélium titkainak szemlélésére a rózsafüzér alatt, ami gyötrelmet jelent neki és elgyengíti).”
         „Rosszul vagyok, amikor annak a füzérnek a titkait szemlélitek. Ütlegeltek vele. Annyi, de annyi lelket elszakít tőlem. Mart az övé. Mert Azé (Máriáé).”
         „Gyűlölöm (a rózsafüzért), mert szeretetfüzér, amely mindenkit Velük* egyesít (Jézussal és Máriával) egyesít”.
        „Ha mindegyikőtök tudná, azonnal végem lenne. Ha mindenki hittel imádkozná a rózsafüzért, ezt a nyavalyatörést! (és megvetően eltolja a kezemben leví rózsafüzért). Tudod, mit csinál (Mária), amikor azt a füzért imádkozzátok? (itt gyalázkodva hosszan sérteget): fogja a kezeteket és megnyújtja az Ég felé, majd fogja az Istenetek kezét és ezen imán keresztül, ezen a (káromlás) füzéren keresztül, egymáshoz közelíti óket, míg össze nem érnek. Amikor a két kéz találkozik, ujjong, ujjong, ujjong, letérdel és imádkozik. Csak kevés ember éri el azt a kezet, nem akarják, nem akarják, hála nekem, akik az istenük vagyok, de akiknek sikerül (s megismétli), de akiknek sikerül, ennek teljesen tudatában vannak, és Ő ujjong. Látod, ahogy letérdel és megcsókolja a Fiú átlyukasztott lábait, és azt mondja, azért adta, hogy azért adta meg neki ezt a kegyelmet (vagyis valamelyik személynek), mert megérintette a kezet, és amikor ez megtörténik, az egész Paradicsom ujjong. Undorító, undorító! És öromkönnyeket hullat (káromkodik).” 
         „Nem tudjátok, vagy tudjátok, de nem hiszitek, vagy kishitűek vagytok. Má..ár..i…a (- rettenetes erőfeszítés árán képes kimondani ezt a nevet - ) Szeplőtelen Szíve fogja megmenteni a világot. „
         „ A gonosz lélek egy más alkalommal kifejezésre juttatta Mária közbenjárói hatalmát, és Jézus azon döntését, hogy minden kegyelmet Mária Szeplőtelen Szívén keresztül juttat az emberiségnek.” 

Forrás:
IHTYS Kiadó, Nagyvárad, 2015



Nincsenek megjegyzések: