2021. jún. 27.

Keresztelő Szent János-ereklyét kapott a marosvásárhelyi templom

       
Az ereklye leleplezésének pillanata.
Fotó: Molnár Miklós Csaba
 Rendhagyó eseménnyel egybekötve ünnepelte a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébánia közössége az idei templombúcsúját: a névadó szent csontereklyéjének leleplezésével. Eddig ugyanis nem őriztek a templomban Keresztelő Szent János-ereklyét. 
          Oláh Dénes főesperes elmesélte az ereklye ideérkezésének gondviselésszerű előzményeit. 2019 decemberében házszentelés alkalmával találkozott az egyik családnál az ott vendégeskedő budapesti dr. Tóthpál Tamással, a Szent György Lovagrend lovagjával, aki érdeklődött a templomról és az itteni közösségről. Az is érdekelte, hogy van-e a templomnak Keresztelő Szent János vértanútól ereklyéje, majd felajánlotta szolgálatát egy csontereklye ideszállításában. 
          A templomnak adományozott ereklye eredetét Varga Lajos váci segédpüspök hitelesíti: Keresztelő Szent János vértanú csontjaiból vett hiteles ereklyéből választották le ezt a részecskét, majd aranyozott fémtokba helyezték, üveggel lezárták, pecséttel megjelöltek. Az ereklyét a templom délkeleti mellékkápolnájának falán helyezték el, a latin nyelvű hitelesítő irat, valamint annak magyar fordítása kíséretében. 

         A búcsús szentmise szónoka, György István szőkefalvi plébános Keresztelő Szent Jánost mint igazi világító embert ajánlotta a hívek számára példaképnek. A keresztelő mindvégig tudta és érezte, hogy ő Isten által kiválasztott ember, ez pedig lelkesítette, erősítette és sürgette arra, hogy utat készítsen az eljövendő Krisztusnak. Nekünk, mai keresztényeknek is ezt a sürgetést kell éreznünk. Sürgetést arra, hogy tanúságot tegyünk a hitünkről, és hogy bármily kicsiny fényforrásként is, de világítsunk a környezetünkben. 
          A szentmise végén Oláh Dénes főesperes a plébánia egykori káplánjai közül a legidősebbet és a legfiatalabbat kérte fel az ünnepélyes leleplezésre. Így Csíki Dénes kanonok, jelenlegi nyárádköszvényei plébános és Balla Imre helybeli segédlelkész fedték fel a kihelyezett ereklyét. A hívek a szentmise végén a csontereklye felnagyított fényképét tartalmazó emlékképet vihettek magukkal. 



Molnár Izabella 
Fotók: Molnár Miklós Csaba

Forrás: ROMKAT.RO

Nincsenek megjegyzések: