2021. máj. 30.

„Quicumque vult” - a Szentháromság vasárnapjára

         Kármel két nagy szentje - Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János megtapasztalták a Szentháromságot.
      Idézetek a fenti bejegyzésből:   

      Keresztes Szent János egy alkalommal, mialatt szentmiséhez öltözködött, kinyilatkoztatás folytán megtudta, hogy az Istenanyáról nevezett Franciska nővér a kóruson van, s nagyon szeretne hallani a három isteni Személyről. Jézus értésére adta János atyának, hogy Franciska vigasztalására, mondja el a Szentháromság miséjét. Mise után hívatta Franciskát és így szólt hozzá: 
  • ,,Leányom, hálásan köszönöm s egész életemre le vagyok Önnek kötelezve azért, hogy Önre való tekintettel kellett az édes Jézus parancsára, ma a Szentháromságról miséznem. Egészen rendkívüli kegyelemben volt részem. Az átváltoztatás pillanatában láttam a három isteni Személyt fényes felhőbe burkoltan.”
         Ezen szavakra elragadtatásba esett, arca kipirult és olyan volt, mint egy szeráf. Az elragadtatás egy fél óráig tartott.


Avilai Szent Teréz idejében a zsolozsma reggeli órájában ünnepnapokon és vasárnapokon még énekelték a „Quicumque vult” hitvallást, majd 1960 után csak a Szentháromság vasárnapján.
  • „Egy alkalommal, mialatt a „Quicumque vult” zsoltárt mondtam, megadatott megértenem, hogy miként lehet egy az Isten három személyben, és pedig olyan világosan, hogy egészen elcsodálkoztam, és nagyon megörültem. Ez a kegyelem nagy lelki hasznomra volt, amennyiben általa tisztább fogalmat alkottam magamnak az Úristen végtelen nagyságáról és lényének csodáiról; s azóta, valahányszor gondolkozom, vagy pedig beszélnek előttem a Szentháromságról, azt hiszem belátom, hogy miképpen lehetséges, ami nagyon boldoggá tesz.” (Önéletrajz, XXXIX. fejezet.)


„Quicumque vult” - Szent Atanáz hitvallása

         A legalapvetőbb katolikus imádságok közé tartozott, mára mégis szinte teljesen feledésbe merült a Szent Atanáz alexandriai püspöknek tulajdonított, de máig vitatott eredetű hitvallás, az ún. Quicumque vagy Symbolum Athanasianum/sancti Athanasii. A zsinati dokumentumok stílusában megfogalmazott szöveg a Szentháromság és a megtestesülés misztériumát tárgyalja. Az V. században valószínűleg már létezett, első közvetlen bizonyságunk róla a 633-as Toledói Zsinatról való. A teológiai kontextusnál is nagyobb jelentőséget adott neki, hogy a római zsolozsma reggeli hórájában, a prímában több mint ezer éven át minden vasár- és ünnepnap elénekelték. Éneklése a pszalmódia lezárásaképpen úgy történt, mint a többi zsoltáré, azaz antifóna alatt, zsoltártónuson. Tudunk olyan rítusról (Sarum), amelyben nemcsak különlegesen hosszú és díszes antifónája emelte ki, hanem az is, hogy a Benedictushoz és a Magnificathoz hasonlóan ünnepélyes tónuson énekelték. Az Atanáz-hitvallás annyira alapvetőnek számított, hogy a reformáció idején a protestáns felekezetek is átvették, számos hagyományos fordítása és parafrázisa készült. Az imádság sorsa akkor pecsételődött meg, amikor XXIII. János pápa 1960-as rubrikareformja során kiiktatta a vasárnapi príma szokott rendjéből, és egyedül Szentháromság vasárnapján tartotta meg (vö. Novus Codex Rubricarum 203). Két évvel később a II. Vatikáni Zsinat Sacrosanctum Concilium kezdetű liturgikus konstitúciója kifejezetten megszüntette a prímát, így a Quicumque is eltűnt a liturgiából. Kevesen tudják, hogy az Éneklő Egyház római katolikus népénektár, amelynek a közelmúlt nehéz évtizedeiben a katolikus hagyomány annyi értékének nyílt vagy leplezett átmentését köszönhettük, az Atanáz-hitvallást is fönntartotta. A könyv szinte elrejtve, a tartalomjegyzékből és a mutatókból sem azonosítható helyen, az „Imádságok és elmélkedések az egyházi évre és az ünnepekre” című rész évközi szakaszának elején (1132—1135.) közli a hitvallás Pázmány Péter imakönyvéből vett fordítását. Hogy e lappangó, mégis létező szövegre fölhívjuk a figyelmet és használatát különösen a mai napon mindenkinek ajánljuk, alább közöljük ezt a magyar változatot, utána pedig latin eredetijét, mindkét esetben a liturgikus megszólaltatásnak megfelelő, zsoltárszerű tagolásban. 

Aki üdvözülni akar, * 
mindenekelőtt szükséges, hogy a katolikus hitet tartsa; 
Melyet ha valaki épen és felbonthatatlanul nem tart, * 
kétségkívül örökre elvész. 
Ez pedig a katolikus hit: * 
hogy tiszteljünk egy Istent a Szent Háromságban 
és Szent Háromságot az egyességben; 
Sem a személyeket egybe nem elegyítvén, * 
sem a természetet el nem választván. 
Mert más az Atyának személye, más a Fiúé, * 
más a Szentléleké; 
De az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek egy az istensége, * 
egyenlő a dicsősége, egyenlőképpen örökkévaló a felsége. 
Amilyen az Atya, olyan a Fiú, * 
olyan a Szentlélek. 
Nem-teremtett az Atya, nem-teremtett a Fiú, * 
nem-teremtett a Szentlélek. 
Mérhetetlen az Atya, mérhetetlen a Fiú, * 
mérhetetlen a Szentlélek. 
Örökkévaló az Atya, örökkévaló a Fiú, * 
örökkévaló a Szentlélek; 
És mindazonáltal nem három örökkévaló, * 
hanem egy örökkévaló; 
Miképpen nem három nem-teremtett, sem három mérhetetlen, * 
hanem egy nem-teremtett és egy mérhetetlen. 
Hasonlóképpen: mindenható az Atya, mindenható a Fiú, * 
mindenható a Szentlélek; 
És mindazonáltal: nem hárman a mindenhatók, * 
hanem egy a mindenható. 
Azonképpen: Isten az Atya, Isten a Fiú, * 
Isten a Szentlélek; 
És mindazonáltal: nem hárman istenek, * 
hanem egy az Isten. 
Azonképpen: Úr az Atya, Úr a Fiú, * 
Úr a Szentlélek; 
És mindazonáltal: nem három úr, * 
hanem egy Úr; 
Mert miképpen a keresztényi igazság kényszerít, 
hogy külön mindenik személyt Istennek és Úrnak valljuk, * 
úgy a katolikus isteni tudomány tiltja, 
hogy három istent vagy három urat mondjunk. 
Az Atya senkitől sem alkottatott, * 
sem teremtetett, sem született. 
A Fiú csak az Atyától vagyon: * 
nem alkottatott, sem teremtetett, hanem született. 
A Szentlélek az Atyától és a Fiútól vagyon: * 
nem alkottatott, sem teremtetett, sem született, hanem származott. 
Egy azért az Atya, és nem hárman vannak atyák, 
egy a Fiú, nem hárman vannak Fiúk, * 
egy a Szentlélek, nem hárman vannak a lelkek; 
És ebben a Szent Háromságban semmi sincs elébb vagy utóbb, 
sem nagyobb és kisebb, * 
hanem a három személy egyenlőképpen örökkévaló 
és egymáshoz képest egyenlő. 
Úgy, hogy amint előbb mondtuk: * 
mindenikben az egység a háromságban, 
és a háromság az egységben tisztelendő legyen. 
Aki azért üdvözülni akar, * 
ilyen értelemben gondolkodjék a Szentháromságról; 
De szükséges az örök üdvösséghez az is, * 
hogy igaz hittel higgyen Urunk, Jézus Krisztus megtestesüléséről is. 
Ez azért az igaz hit: hogy higgyük és valljuk, * 
hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus Istennek Fia, Isten és ember. 
Isten: időnek előtte, az Atyának lényegi valójából született, * 
és ember: az anyának valójából időben született. 
Tökéletes Isten, tökéletes ember: * 
értelmes lélekből és emberi testből áll. 
Egyenlő az Atyával istensége szerint, * 
kisebb az Atyánál embersége szerint; 
Noha Isten és ember, * 
mindazonáltal nem kettő, hanem csak egy a Krisztus. 
Egy pedig: nem az istenségnek testté változásával, * 
hanem az emberi természetnek Istenhez való felvételével. 
Egy nem a természeteknek egybeelegyítése által, * 
hanem az egy személyben való egysége által. 
Mert miképpen az értelemmel bíró lélek és test egy ember, * 
úgy az Isten és ember: egy Krisztus. 
Ő üdvösségünkért szenvedett, poklokra szállott, * 
harmadnapra halottaiból feltámadott. 
Felment mennyekbe, ül a mindenható Atyaistennek jobbján, * 
onnan leszen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat; 
Kinek eljövetelére minden embernek fel kell kelni testükkel együtt, * 
és számot kell adni tulajdon cselekedeteikről; 
És akik jót cselekedtek, örök életre mennek, * 
akik pedig gonoszt, örök tűzre.
Ez a katolikus hit, * 
melyet ha valaki híven és állhatatosan nem hisz, 
üdvösségre nem juthat. 

Quicúmque vult salvus esse, * 
ante ómnia opus est, ut téneat cathólicam fidem; 
Quam nisi quisque íntegram inviolatámque serváverit, * 
absque dúbio in ætérnum períbit. 
Fides autem cathólica hæc est: * 
ut unum Deum in Trinitáte et Trinitátem in Unitáte venerémur; 
Neque confundéntes persónas, * 
neque substántiam separántes. 
Alia est enim persóna Patris, ália Fílii, * 
ália Spíritus Sancti; 
Sed Patris et Fílii et Spíritus Sancti una est divínitas, * 
æquális glória, coætérna maiéstas. 
Qualis Pater, talis Fílius, * 
talis Spíritus Sanctus. Increátus Pater, increátus Fílius, * 
increátus Spíritus Sanctus. 
Imménsus Pater, imménsus Fílius, * 
imménsus Spíritus Sanctus. 
Ætérnus Pater, ætérnus Fílius, * 
ætérnus Spíritus Sanctus; 
Et tamen non tres ætérni, * 
sed unus ætérnus; 
Sicut non tres increáti nec tres imménsi, * 
sed unus increátus et unus imménsus. 
Simíliter omnípotens Pater, omnípotens Fílius, * 
omnípotens Spíritus Sanctus; 
Et tamen non tres omnipoténtes, * 
sed unus omnípotens. 
Ita Deus Pater, Deus Fílius, * 
Deus Spíritus Sanctus; Et tamen non tres Dii, * 
sed unus est Deus. Ita Dóminus Pater, Dóminus Fílius, * 
Dóminus Spíritus Sanctus; 
Et tamen non tres Dómini, * 
sed unus est Dóminus;
Quia sicut singillátim unamquámque persónam Deum ac Dóminum confitéri Christiána veritáte compéllimur, * 
ita tres Deos aut Dóminos dícere cathólica religióne prohibémur. 
Pater a nullo est factus, * 
nec creátus nec génitus. 
Fílius a Patre solo est, * 
non factus nec creátus, sed génitus. 
Spíritus Sanctus a Patre et Fílio, * 
non factus nec creátus nec génitus, sed procédens. 
Unus ergo Pater, non tres Patres, unus Fílius, non tres Fílii, * 
unus Spíritus Sanctus, non tres Spíritus Sancti; 
Et in hac Trinitáte nihil prius aut postérius, nihil maius aut minus, * 
sed totæ tres persónæ coætérnæ sibi sunt et coæquáles. 
Ita, ut per ómnia, sicut iam supra dictum est, * 
et Unitas in Trinitáte et Trínitas in Unitáte veneránda sit.
Qui vult ergo salvus esse, * 
ita de Trinitáte séntiat; 
Sed necessárium est ad ætérnam salútem, * 
ut incarnatiónem quoque Dómini nostri Iesu Christi fidéliter cre­dat! 
Est ergo fides recta, ut credámus et confiteámur, * 
quia Dóminus noster Iesus Christus, Dei Fílius, Deus et homo est. 
Deus est ex substántia Patris ante sǽcula génitus, * 
et homo est ex substántia matris in sǽculo natus. 
Perféctus Deus, perféctus homo * 
ex ánima rationáli et humána carne subsístens. 
Æquális Patri secúndum divinitátem, * 
minor Patre secúndum humanitátem; 
Qui licet Deus sit et homo, * 
non duo tamen, sed unus est Christus. 
Unus autem non conversióne divinitátis in carnem, * 
sed assumptióne humanitátis in Deum. 
Unus omníno non confusióne substántiæ, * 
sed unitáte persónæ. 
Nam sicut ánima rationális et caro unus est homo, * 
ita Deus et homo unus est Christus; 
Qui passus est pro salúte nostra, descéndit ad ínferos, *
tértia die resurréxit a mórtuis. 
Ascéndit ad cælos, sedet ad déxteram Dei Patris omnipoténtis, * 
inde ventúrus est iudicáre vivos et mórtuos; 
Ad cuius advéntum omnes hómines resúrgere habent 
cum corpó­ri­bus suis, * 
et redditúri sunt de factis própriis ratiónem; 
Et qui bona egérunt, ibunt in vitam ætérnam, * 
qui vero mala, in ignem ætérnum. 
Hæc est fides cathólica, *
quam nisi quisque fidéliter firmitérque credíderit, 
salvus esse non póte­rit.

Forrás:

Nincsenek megjegyzések: