Van-e ereje az áldásnak? Fog-e az átok?

         Az áldásnak MINDIG van ereje, az átok NÉHA fog.       
         Ma sokan igyekeznek megszabadulni az átoktól, meg ehhez hasonlóktól: generációs átkok, családi átkok, a cigányátok, rontás, boszorkányság, mágia. Úgy gondolom, hogy csalók azok vannak rengetegen, de akik valóban tudnak átkot mondani (pénzért), ami esetleg meg is fogan, azok eladták a lelküket a gonosznak (a kárhozat fiai és leányai), vagy esetleg valahol a vudu hazájában élnek. Ugyanígy csalóknak nevezem azokat is, akik pénzért „leveszik, feloldják” az átkokat, a rontásokat, de szerintem még jobban eltávolítják Istentől a naiv áldozatokat, szerencsétlenek még több keresztre találnak. Sokan bedőlnek az ilyen sarlatánoknak, mert azt hiszik, ha az újságban olvassák a hirdetésekben, akkor az törvényes, igaz és hatásos is. Megdöbbentő, mi ez a nagy babonás félelem az átoktól?

         Mi keresztények áldottak vagyunk:
         „Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki a mennyeiek között Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket.” (Ef 1,3)
         Minden! Ha ezt megértjük, hogy minden lelki áldással, egyetlen-egy áldás sem maradt ki, akkor mi is áldás leszünk a környezetünk számára, és áldani fogunk mindenkit. Hatalmas ereje a Jézus nevében mondott áldásnak, gyakoroljuk!

         A szentmise végén is legyünk jelen a kegyelem számára, mert amikor a pap megáld minket, az nagyon erős és védelmező áldás. Ha ilyenkor, a szentmise után a gyóntatószékben még ott van a pap, sokszor ennek az áldásnak a hatására tér be gyónni egy-egy olyan lélek, aki nagyon régóta halogatja a szentgyónását, de mikor a templom már majdnem üres, van bátorsága meggyónni.

         Az ellenségünket szeretni és áldani kell, nem átkozni. Mert aki valóban Krisztussal jár, annak vannak ellenségei.
         Jézusunk parancsba adta, hogy szeressük ellenségeinket, és mondjunk rájuk áldást. Jézus nem parancsol lehetetlent, csak nekünk tűnik nehéznek. Szent Lukács evangéliumának 6. fejezetében [1] kétszer is említi az ellenség szeretetét, Szent Máté evangéliumában is hozza ezt az új parancsot.[2]

         Az ellenséget Istenre kell bízni, ha lehetőség adódik, tegyünk jót vele, Ő majd a kellő időben akár bosszút is állhat értünk:
         Ne szolgáltassatok magatoknak igazságot, szeretteim, hanem hagyjatok teret az Isten haragjának, hiszen írva van: „Enyém a bosszú, én majd megfizetek” – mondja az Úr. Sőt, ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni. Ha ezt teszed, izzó parazsat raksz a fejére. Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval. (Róm 12,19-21)

       Tilos átkozódni: „Áldjátok üldözőiteket, áldjátok, s ne átkozzátok.” (Róm 12,14) – ezek szerint már az őskeresztényeknél is voltak ilyen „átok-gondok”.

         Az átok nem fog azokon, akik rendszeresen járulnak szentségekhez, betartják Isten és az Egyház parancsait, imádkoznak, nem okoznak másoknak keserves könnyhullatást; imádkoznak.

         Van, amit átoknak gondolnak, pedig csak egyszerűen kereszt Istentől, próbatétel. Emlékezzünk csak az első keresztényekre, a vértanúkra, a holokausztra, a kommunista börtönökre, és ma is folyik a keresztényüldözés. Áldás vagy átok? Áldás, ha Krisztussal és Krisztusért szenvedünk, a kereszt nem jelenti azt, hogy valaki megátkozott minket.
         „Mert megfenyíti az Úr, akit szeret, s megostoroz mindenkit, akit fiává fogad. Maradjatok állhatatosak a fenyítéskor: Isten úgy bánik veletek, mint fiaival. Hol van olyan fiú, akit az apja nem fenyít? Ha nem részesültök a fenyítésben, ami mindenkinek kijár, akkor fattyak vagytok, nem fiak.” (Zsid 12, 6-8).
         Ez Isten pedagógiája, Isten nem bünteti gyermekeit betegséggel, de néha mégis megengedi, és ha hiába imádkozunk gyógyulásért, annak komoly oka lehet, de legalább van mit felajánlani Istennek szeretettel lelkünk üdvösségéért, másokért. „Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket.” (Róm 8,28) Kalkuttai Szent Teréz anyának volt egy olyan csapata a világon szétszóródva, akik szenvedéseiket és imáikat felajánlották Teréz anya missziójának a sikeréért. A mi Urunk Jézus Krisztus a szenvedésnek értelmet a  adott, és amikor Ő akarja, a szenvedésünk örömre változik.

        Aki bűnei miatt kikerül Isten védő szárnya alól, az sok bajnak van kitéve, s azt hiszi, valami különleges átok lebeg felette, hárít, mást okol nehéz helyzetéért, nehogy bűnbánatot kelljen tartania.

         A katolikus lexikon meghatározása, csak röviden idézem:

• az áldásról, megáldás (latinul benedictio, „jó mondása, jókívánság”): cselekmény, jót előidéző szó és gesztus, az átok ellentéte.
• az átokról (latinul maledictio) rossz kívánság kifejezése más felé. 
• a kiátkozásról, vagyis a kiközösítésről (latinul excommunicatio): nem magából az Egyházból zárja ki az embert, hanem az Egyházzal való külső közösséget érinti, vagyis a kegyelem külső eszközeiben (és így azok hatásában) való részesedést. Önmagától esnek kiközösítésbe például azok a katolikus politikusok vagy hívek, akik pártolják az abortuszt, lásd a lengyel püspökök dokumentumáról szóló híradást az Isten törvényével szembeszegülő politikusok kiközösítéséről.
• és vannak az átokzsoltárok, ezeket a zsidók az ellenségeikért imádkozták, mi ne imádkozzuk senki ellen.

         A bűnbeesés után átok ebben a földi életben volt van és lesz, megnehezíti a mindennapi életünket. Csak a Jelenések könyvében derül ki, mikor nem lesz átok többé a földön. Szent János evangélista leírja az utolsó ítéletet, majd az átok megsemmisülését: „Új eget és új földet láttam. (...)Átok többé nem lesz benne.” (Jel 21,1; 22,3) [3]

         Mikor is jelenik meg a Szentírásban először az átok szó? A bűnbeesés után maga az Úr mondja a kígyónak, vagyis megátkozza a kígyót: „Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján.” (Ter 3,14)
         Másodszor a földet átkozza meg (és nem az embert!): Az embernek ezt mondta: „Mivel hallgattál az asszony szavára és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. (Ter3,17) Ezt megelőzően Évának sem mond valami hízelgőt: „Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad.” (Ter3,16).

         Tehát az embernek fáradoznia kell a kiűzetés után. Az Édenben a bűnbeesés előtt is kellett dolgozni, ott sem volt az élet csupa lazsálás, isteni parancs a munka: „Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze.” (Ter 2,15), bizony ma is érvényes: „aki nem akar dolgozni, ne is egyék”. (2Tessz 3,10)
         Az ember évezredeken át földműves és pásztor volt, az üdvösség kifejezés elsősorban a földi jólétet és boldogságot jelentette. A Szentírásban elég későn jelenik meg a halottak feltámadásába vetett hit (2Mak 7,14).

      A Szentírás szerint átok az, ha akarattal megmaradunk bűneinkben. Az embernek szabad akarata van, választhat az áldás és az átok között: „Egészen közel van hozzád a törvény, a szádban és a szívedben, így hozzá szabhatod tetteidet. Nézd, ma szemed elé tártam az életet és az üdvösséget, a halált és a kárhozatot. Ma tanúul hívom ellenetek az eget és a földet: életet és halált, áldást és átkot tártam a szemetek elé. (MTörv 30,14-15; 19) Majd Leviták 26. fejezetében felsorolja mi a következménye az áldásnak, és mi az átoknak, ez utóbbi kész rémálom.

      Mi az Újszövetség népe vagyunk, a kegyelem idejében élünk, nem az Ószövetségben, rajtunk áll, hogy elfogadjuk vagy elutasítjuk Krisztus megváltását, és akkor Isten árnyékában élünk, semmiféle átok, mágia, rontás nem fog rajtunk. El lehet utasítani Isten kegyelmét, és arra gondolni, hogy majd halálunkkor megtérünk, de kár az Istennel ujjat húzni, az örök életünk forog kockán.

        Krisztus a törvény átkától mentett meg minket, nem a földre kimondott átoktól: „Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, mikor átokká lett értünk. Hiszen az Írás szerint – mert meg van írva: Átkozott mind, aki fán függ” (Gal 3,13)
       
         Úgy az áldás, mint az átok szavakból áll, tőlünk függ, mit mondunk ki testvéreinkre.

         Sokat idézik azt az Igét, hogy a nyelv hatalmában van az élet és a halál, de valójában az előtte levő sorral teljes:
         „A száj gyümölcséből megtelik a gyomor, jóllakik azzal, ami az ajkon terem. A nyelvnek hatalmában van az élet és halál, amint használja, úgy eszi gyümölcsét.” (Péld 18, 20-21) Amit kimond, az gyümölcs, táplálék.
         Az Úr Jézus azt mondja: „A száj ugyanis a szív bőségéből szól. A jó ember jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember rossz kincséből rosszat hoz elő. Mondom nektek: az emberek az ítélet napján minden fölösleges szóról számot adnak, amit kiejtenek a szájukon. Szavaid alapján igazulsz meg, és szavaid alapján vonsz magadra ítéletet.” (Mt 12,34-37)

         Hála Istennek, a mi Urunk Istenünk irgalmas, mert ha a kimondott rossz szavainknak akkora hatalmat engedne meg az Isten, eddig már nem élne ember a földön. Néha kimondjuk a rosszat, és nem gondolunk a következményekre. Akár az „Isten fizesse!” is lehet átok, ha valaki olyanra mondjuk, aki vétett ellenünk, és azt kívánjuk neki, bár csak átélné mindazt a rosszat, szenvedést amit velünk tett - s ez helytelen, ez bűn.

      A megbocsátás Jézus parancsa, és a megbocsátás a mi javunkat szolgálja.
       Az égbekiáltó bűnök valóban átok alá vonják a bűnöst:

• Szándékos gyilkosság 
• Szodomai bűn (egyneműek között elkövetett fajtalanság) 
• Szegények, árvák, özvegyek nyomorgatása. 
• Munkások bérének igazságtalan visszatartása. 

         És vannak a Szentlélek elleni bűnök, az idegen bűnök, stb., ezekről bővebben itt.

         A Bibliában Bileám szamara beszélő szamár volt (Szám 22. fej.), Bileám áldást kellett mondjon átok helyett, Isten nem engedte, hogy a választott népet megátkozza. Ma még inkább nem engedi Isten, hogy az átoknak ereje legyen, a kegyelem idejét éljük, Jézus által megváltottak vagyunk – nem kell félnünk. 

         Példák megfogant átkokról az Újszövetségben:

• Jézus megátkozta a fügefát (Mk 11,14). 
• Szent Pál megátkozta Elimászt, a varázslót: „Erre Saul, vagy másik nevén Pál a Szentlélekkel eltelve rászegezte tekintetét, és rákiáltott: „Ördög fia, tele minden ravaszsággal és gonoszsággal, és ellensége minden igazságnak, nem hagyod abba, hogy áskálódj az Úr egyenes útja ellen? Lám, most lesújt rád az Úr keze, megvakulsz és nem látod a napot egy ideig.” Azon nyomban vak sötétség szakadt rá, és botorkálva kereste, hogy valaki kezet nyújtson neki. Amikor a helytartó látta az esetet, hívő lett, mert egészen lenyűgözte az Úr tanítása.” 

            Fog-e az átok? Néha kibukkan ez elkeseredett ember száján egy rossz kívánság, átok. Igen, az árvák, az özvegyek és az anyák átka néha fog, szerintem a legsúlyosabb az anyai átok. Az egész Szentíráson végigvonul, hogy Isten mennyire haragszik azokra, akik az árvát, az özvegyet, a szegényt, az elnyomottat sanyargatják.
            Jaj azoknak a szülőknek, rokonoknak, akik a gyerekeket bántalmazzák, molesztálják, kínozzák, sőt eldobják maguktól!

         A régi öregek azt tartották, hogy az áldás, ha méltatlanra mondod ki, visszaszáll rád, és az átok pedig kering, mint a sas a magas égen, azt lesve, mikor csaphat le, akár vissza is szállhat az átkozódóra.

         Bizonyára azok, akik már elrúgták az 50. évet, tudnának olyan történeteket mondani pórul járt emberekről, amely talán így kezdődne: „Most mit csodálkozol? Annak idején, amikor kegyetlen és istentelen volt ezzel meg amazzal, templomba se járt...”

         Isten törvényei nem változnak. Szent az Isten és türelmes. Szeretet az Isten, de ugyanakkor Igazság is, e kettő együtt jár, Isten nem hagy magából gúnyt űzni, megveti a bűnt, akkor is, ha a bűnöst szereti. Isten nagy kegyelme, ha ebben a földi életben levezekelhetjük bűneinket, és nem marad halálunk utánra.

Gyakoroljuk: 

• Ha valakinek rosszat kívántunk, átkozódtunk, bánjuk meg és sürgősen gyónjuk meg, majd imádkozzunk az illetőért: a jólétéért, egészségéért, lelki üdvösségéért, a mi Urunk Jézus Krisztus érte is meghalt. Ez érvényes akkor is, ha nemzeteket, politikusokat, vagy más vallásúakat átkoztunk.
• Ha valaki ellenszenves nekünk, akkor ne csak áldjuk, hanem mosolyogjunk is rá minden kedvező alkalommal.
• Ha valaki ellenségesen viselkedik velünk, mert talán ellenszenvesek vagyunk neki, nincs önuralma, akkor ez róla szól, és nem rólunk. Az ilyen ember szorong, fél, üresség tátong a szívében. Amikor támad minket, akkor rögtön bocsássunk meg neki, gondolatban áldjuk meg Jézus szent Nevében, és többet nem tud kihozni a sodrunkból, ránk száll Krisztusnak minden értelmet meghaladó békéje - megszeretjük ellenségünket. Ha komoly bántalmazásról van szó, zsarolásról, kihasználásról, stb., akkor NEM-et kell mondani, sőt lehetőség szerint törvényesen is intézkedni: Isten bárányai vagyunk és nem birkák. 

         Kedves blogolvasóm, most megáldalak Jézus Nevében: „Áldjon meg Téged az Úr és oltalmazzon! Ragyogtassa rád arcát az Úr, s legyen hozzád jóságos! Fordítsa feléd arcát az Úr és szerezzen neked üdvösséget!” (Szám 6, 24-26)

____________________________________________

[1] Nektek, akik hallgattok, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót gyűlölőitekkel. Azokra, akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd neki oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik benneteket is szeretnek, milyen hálát várhattok érte? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Mert ha azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen hálára számíthattok? Hisz így a bűnösök is tesznek jót. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálát várhattok érte? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanazt visszakapják. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, a Magasságosnak lesztek a fiai, hisz ő is jó a hálátlanokhoz és a gonoszokhoz. Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. (Luk 6, 27-36)

[2] Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért! Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is. Ha csupán azokat szeretitek, akik szeretnek benneteket, mi lesz a jutalmatok? Nem így tesznek a vámosok is? S ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi különöset tesztek? Nem így tesznek a pogányok is? Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes! (Mt 5, 43-48)

[3] „Új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúltak, és tenger sincs többé. Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből, az Istentől. Olyan volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony. Akkor hallottam, hogy a trón felől megszólal egy hangos szózat, ezt mondva: Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni és ők az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük.” (Jel 21, 1-3) Átok többé nem lesz benne. Az Isten és a Bárány trónja áll majd ott, és szolgái hódolnak neki. Látni fogják arcát, és a homlokukon lesz a neve. Nem lesz többé éjszaka, és nem szorulnak rá a lámpa világítására, sem a nap fényére. Az Úr, az Isten ragyogja be őket, és uralkodni fognak örökkön-örökké. (Jel 22, 3-5)

 (A bibliai idézetek a SZIT 1996-os fordításból vannak)