2012. nov. 25.

Eredeti bűn nélkül fogantatott királynő

Isten Anyja, a szemlélődés ikonja
Szeghy Ernő kármelita atya (1872-1952) elmélkedései a lorettói litániáról: 

46. elmélkedés 
Eredeti bűn nélkül fogantatott királynő
Regina sine labe originali concepta

      Képzeljük magunk elé a Lourdes-i jelenést, amikor Bernadette kérdésére áhítatosan összetett kezekkel és égre emelt szemekkel ezt mondja: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás”. Kérjük Isten kegyelmét, hogy amennyire gyarló eszünkkel lehetséges, megértsük a Szűzanyának ezen fenséges kiváltságát. 

      „Amennyire gyarló eszünkkel lehetséges”; mert bár itt nincs a szó szoros értelmében vett titokról szó, azért mégiscsak abban az esetben tudnánk ennek a kiváltságnak mindent meghaladó méreteit megérteni, ha tiszta fogalmunk volna a bűn utálatosságáról. Márpedig az nincs. Ez a fogalom ugyan nagyon megtisztul, ha valakiben a folytonos erénygyakorlat és a tökéletességben való haladás következtében növekszik a belső világosság. S egy Szent Alajosban, aki két kis bocsánatos bűnét oly keservesen tudta siratni, mindenesetre igen magas fokra emelkedett, de azért teljessé csak akkor lesz, amikor a lélek az égben színről színre látja meg Istent, a végtelen szentséget, s felfogja, hogy mit jelent, ezt a végtelen szentséget megbántani. 
      Sőt még az égben is különböző lesz ennek a fogalomnak a tisztasága, s minél magasabban áll ott valaki a dicsőségben, annál tisztább fogalma van a bűn utálatosságáról. Ebből következik, hogy azt az Úristen és az ember Krisztus Jézus után legtökéletesebben a Szűzanya képes felfogni. S innét van az, hogy a szeplőtelen fogantatás dogmájának kihirdetését olyan nagyra vette, hogy érte a Lourdes-i csodaforrást ajándékozta az emberiségnek. 
      Hiszen a kultúrember még az anyagi szennytől is iszonyodik, sőt minél magasabban áll műveltség tekintetében, annál többet ad a testi tisztaságra. Aszkéta embernél ezt a hajlamot fékezi az a tudat, hogy a testet nem szabad túlságosan ápolni, sőt a kérdés ezen oldalról való megfontolása egyes szenteknél, mint Szent Hilárionnál és Labre Szent Benedeknél a test teljes elhanyagolására vezetett, azonban éppen ez volt náluk a legnagyobb önmegtagadás: az anyagi szennytől való iszony legyőzése. Egyszóval a piszok iránt érzett undor mélyen gyökerezik az emberben, sőt még a legtöbb állatban is. 
      Ez azonban csak gyönge kivetítése annak az undorodásnak, amelyet a szellem érez az őt beszennyező bűn iránt. Hiszen a szellemi érzések összehasonlíthatatlanul erősebbek a testieknél. Ha tehát a lélek tisztán látja a bűn utálatosságát, akkor nincs az az anyagi piszok, amely az ő szemében amellett számot tenne. S ha ezt a tiszta látást lelki emberek már itt e földön elérik, mekkora lehet az a Szűzanyában! Milyen kimondhatatlan boldogság lehet az ő számára az a tudat, hogy őt soha a bűnnek még az árnyéka sem érhette. Nem csoda, hogy annyira örült, amikor azt a kiváltságát IX. Pius pápa dogma alakjában kihirdette. 
      Igaz ugyan, hogy az eredeti bűn egészen más valami, mint a személyes vétek. A kettő közötti viszonyt megérteti velünk az I. világháború után bekövetkezett mostani helyzet. Hányan vannak közöttünk, akik a világháborút a világ minden kincséért sem indítottuk volna el, tehát ugyancsak nem vagyunk érte felelősek; s most mégis, mint magyarok, az egyik legyőzött s talán legjobban letiport nemzethez tartozunk. Mennyivel másképp éreznénk magunkat, ha mi győztünk volna! Szakasztott így van a dolog a Szűzanyánál. Ádám bűne elvesztette számunkra a mennyei örökséget, s minket legyőzöttekké tett, úgyhogy mindig nyögjük, még a megváltás után is, annak következményeit. E között a legsúlyosabb az, hogy mindnyájan kegyvesztett állapotba születünk, s csakis a keresztség által tisztulunk meg. Ezen szabály alól csak ketten voltak kivéve: „az Asszony és Utódja” (vö. Ter 3,15); a sátánnak már a paradicsomban, a tilalomfa alatt kivívott győzelme után beígért félelmetes ellenfelei és letiprói. Mária és Jézus. Illetve ez utóbbi, mint Istenember, s mint a Szentlélektől fogant, nem is lehetett volna soha a legyőzöttek között, úgyhogy kiváltságról csak Máriánál lehet szó. Neki azonban ezt megadta az Úr, mert nem illett volna, hogy a golgotai győzőnek édesanyja valaha is a tilalomfa gonosz győzőjének hatalma alatt legyen. 
      Csodálatos fényben ragyogtatja előttünk ez a kiváltság a Szűzanyát, s magasra helyezi őt az összes szentek fölé, akik bár szintén diadalmaskodtak a sátán fölött, létezésüknek első idejében mégis csak az ő hatalma alatt voltak. Sőt még az angyaloknak is föléje emeli, mert hiszen igaz, hogy azok sem vétkeztek soha, de azért mégis kísértésnek voltak alávetve, s így a rossz, ha nem is szennyezte be őket, mégis egy ideig kísértés alakjában a közelükben járt. A Szűzanyához még kísértés sem férhetett, értve ezalatt a belső kísértést, mert hiszen a külsőnek még az Ő isteni Fia is ki volt téve. Hiszen ő is egy romlott világ közepette élte le földi életét, s lehetetlen volt nem látnia a sok rosszat maga körül. 
      Minden tisztaságszerető földi anya gondosan ügyel arra, hogy gyermeke mindig tiszta legyen; füröszti, mossa, öltözteti olyan szépen, ahogy csak tudja. Szeplőtelen mennyei Anyánknál senki sem szereti jobban a tisztaságot. Lelkileg tisztán és a kegyelem díszruhájában óhajt minket látni mindig. Ne szomorítsuk meg. Ügyeljünk szorgosan a teljes lelki tisztaságra!

 _______________
A teljes elmélkedés-sorozat itt olvasható:
http://tiszta-szivvel.blogspot.ro/p/oromunk-oka.html

Nincsenek megjegyzések: