Apostolok királynéja

Isten Anyja, a szemlélődés ikonja

Szeghy Ernő kármelita atya (1872-1952) elmélkedései a lorettói litániáról: 

41. elmélkedés 

Apostolok királynéja 

Regina Apostolorum 

      Képzeljük magunk elé a Szűzanyát az Újszövetség legnagyobb szentjei, az apostolok körében, s kérjük, szerezze meg nekünk Isten kegyelmét, hadd értsük meg tökéletesen, mit jelent az Ő szép címe: „Apostolok Királynéja”. 

      Az életszentség nagyságát nem az egyéni kiválóság határozza meg, hanem Isten kegyelme. Istenünk pedig ebből egyiknek többet ad, a másiknak kevesebbet, teljesen az Ő szent tetszése szerint, s eljárásának okairól senkinek sem számol be. Mindenkinek ad eleget ahhoz, hogy üdvözüljön, de egyeseknek ad annyit, hogy nagy szentek lehetnek, föltéve, ha felhasználják a kapott kegyelmeket. 

      Az Újszövetségben az apostolokat egészen különösképpen halmozta el kegyelmeivel, s éppen ezért őket számítjuk a legnagyobb szentek közé. Az Úr Jézus szabadon választotta őket, nem pedig egyéni kiválóságuk alapján: hiszen legtöbbjük egyszerű galileai halász volt. Abban a kimondhatatlan értékű kiváltságban részesítette őket, hogy három egész esztendeig lehettek az Ő közvetlen körében, tanúi életének és tanításának. Három éven át nevelgette őket magas hivatásukra; külön megmagyarázta nekik a nép előtt mondott példabeszédeit; bevezette őket tanainak mélyebb megértésébe; megrótta hibáikat; csodálatos türelemmel igyekezett szétoszlatni előítéleteiket a Messiás személyére és országára vonatkozóan. Kínhalála és feltámadása után még negyven napon át gyakran megjelent nekik és tanította őket, végül pedig befejezte művét a Szentlélek küldésével. Ebben a nevelési folyamatban nagy része volt természetesen az ő jóravalóságuknak is – mert hiszen az az egy, aki ezeket a nagy kegyelmeket nem használta fel, a szerencsétlen Júdás, tragikusan elbukott -, de azért, mint mondottuk, a fő rész Istennek meg nem érdemelhető kegyelméé volt. Szent Pálnál, aki később jött, az Úr ezt az oktatást belső lelki felvilágosításokkal pótolta, s így az ő apostoli lelkületét is saját kezűleg alakította ki. 

      A tizenkét apostolon kívül azonban volt valaki, aki még bensőbb, még hosszasabb és még mélyrehatóbb oktatásban részesült az édes Jézus részéről. Egy kis Szűz, aki oly szerényen húzódik meg mögöttük a háttérben; az ő édesanyja, Mária. Ő nem három, hanem harminc évig járt Jézus iskolájába; Őhozzá a Messiást nem baráti, hanem a gyermeki szeretet szálai fűzték; Ő figyelemmel leste és szívébe zárva őrizte isteni gyermekének minden szavát, minden gondolatát. Íme, ezért ő az apostolok királynéja. 

      A Szentlélek vétele volt az apostoli tanfolyam befejező momentuma: nem csoda, ha Őt is ott látjuk az arra készülő, imádkozó apostoli testületben, s őreá is leszáll egy tűznyelv, amely bizonyára nagyobb a többinél. 

      „Nektek megadatott ismerni a mennyek országának titkait, a többieknek csupán példabeszédekben” - mondja az Úr apostolainak, amikor egy alkalommal a népnek adott oktatás után előttük fejtegeti példabeszédeinek mélyebb értelmét (Mt 13,11). Ezek a szavak szólnak minden embernek, aki mélyebb lelki életet él, s természetesen a szerzetesnek, aki hivatásszerűen gyakorolja azt. De amikor az Úr az ilyen lélek mélyén leül, hogy őt négyszemközt oktassa s a hit igazságainak mélyebb megértésébe bevezesse, azt mindig azzal a szándékkal teszi, hogy az illetőt apostollá nevelje. 

      Addig, míg valaki ezt meg nem érti, ne is álmodjék lelki haladásról. Alapvető irányeszméje a magasabb lelki életnek, hogy az „én” jegyéből teljesen a „te” jegyébe kell áthelyezkednie. Szent Terézia szavai: „Mit törődöm én magammal, Uram, nekem csak te számítasz”. Kis Szent Teréznek lélekmentő buzgalma, Keresztes Szent János Atyánk egész életének tökéletes altruizmusa s az összes szentek példája mind fennhangon hirdeti ezt az elvet. Az a lelki élet, amely csakis az illető saját nyomorúságos kis énje körül mozog s folyton annak saját érdekeit fontolgatja, föltétlenül elcsenevészedik. Még jó, ha nem fullad bele az aggályoskodás mocsarába. Annyi bizonyos, hogy nem emelkedik ki soha azok a „többiek” közül, akik a példabeszédek színvonalán maradnak, s akik látván nem látnak, és hallván nem értenek. 

      Az Úr Jézus lelkekre szomjazik, s aki nem hajlandó a halfogásra, azt nem is fogja ez irányban oktatni. Azonban a halfogásnak, az apostolkodásnak két módja van. A Szűzanya a születő Anyaszentegyháznak bizonyára a legnagyobb apostola volt, pedig egyszer sem lépett szószékre. Az ő szerepe abból áll, hogy az apostolok munkájára leesdje Isten kegyelmét. Imádság volt egész élete, de azt bátran föltehetjük, hogy Ő igazából sohasem imádkozott önmagáért. Olykor talán mégis, de ritkán. Hiszen az édes jézus ajkairól is szállt el ima önmagáért az utolsó vacsorán: „Most dicsőíts meg engem Atyám...” (Jn 17,5), s a Getszemániban: „Ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár...” (Mt 26,39). De ezek kivételek voltak. Egyébként Ő teljesen másokért, érettünk élt, s érettünk áldozta fel életének minden percét, a kereszten pedig még testét is. 

      Akár aktív legyen tehát az életünk, akár szerzetesi szemlélődő, a hivatásunk mindig az apostolság. Értesse ezt meg velünk az „Apostolok Királynéja”.  

 _______________
A teljes elmélkedés-sorozat itt olvasható:
http://tiszta-szivvel.blogspot.ro/p/oromunk-oka.html