A „KÁRMELHEGY ÚTJA”
1. A HIT, MINT AZ „EGYESÜLÉS ESZKÖZE”
Annak, aki a hitre vonatkozó kérdéseket a Kármelhegy Útjában vizsgálja, azonnal feltűnnek bizonyos kifejezések, melyek szerint a hitet olyan eszköznek kell tekintenünk, ami felkészíti a lelket az Istennel való egyesülésre. A hit sajátos működését jelölő megfogalmazások nagy számban ismétlődnek a Kármelhegy Útjában, ritkábban a Sötét Éjszakában, viszont sem a Lelki Énekben, sem az Élő Szeretetlángban így nem találhatók.
Ez talán annak a ténynek a függvénye - amint már megfigyeltük,
[1] - hogy a
Szent Doktor tetralógiája első két részében a teológiai erényekben (hit, remény, szeretet) a (teremtett) természetfelettiséget keresi, míg a másik két művét arra szánja, hogy a teremtetlen Természetfelettit dicsőítse.
- A hit lenne az az út, melyen át a lélek eljut az Istennel való egyesülésre.
A Kármelhegy Útja Ígen változatos formákat használ. Hogy jobban megértsük a számos idevágó szövegeket, néhányat közülük kiválasztottunk.
A) Leggyakrabban ebben az egyszerű és közvetlen formában kerül elénk a gondolat:
- a hit megfelelő eszköz az Istennel való egyesüléshez.[2]
B) János nem ritkán ugyanezt az eszköz-fogalmat más egyenértékű szóhasználattal helyettesíti, amikor azt mondja, hogy az ember csak hittel fordulhat és közelíthet az istenegyesülés felé: „a hit közvetítésével közelíthet az egyesüléshez.”[3] - „a lelket a hit irányítja az isteni egyesüléshez”[4] - „a hitnek ezen az útján kell előre haladnia”[5] - „fel kell mennie a hit isteni lépcsőjén”.
Sokszor tér vissza a „guida” - „vezető”, „útmutató” szócska, amivel a hitnek olyan feladatot tulajdonít, hogy az elvezet minket az egyesülésre.
C) Olykor ehhez az egyszerű szóhoz, mint eszköz, olyan jelző kapcsolódik, aminek inkább költői, irodalmi értéke van, sem mint filozófiai vagy értelmező jellege. Így például azt mondja, hogy a hit egy „csodálatos eszköz”,[6] vagy ehhez hasonlókat találhatunk.
D) Nagyobb figyelmet érdemel az a nem kevés kifejezés, amelyben az „eszköz” szóhoz a teológiai nyelvhasználatnak körülhatárolt jelzői kapcsolódnak. Ilyen esetben elengedhetetlenül ismernünk kell a hit magyarázó meghatározását. Megfelelőnek tartjuk a következő szövegeket: „a hit sajátos eszköz az Istennel való egyesülésre”[7] ; ez utalás a latin medium proximum-ra, „közvetlen eszközre.” Vagy mondhatjuk „a hit közvetlen és megfelelő eszköz az Istennel való egyesülésre”[8]: ez pedig hivatkozás a skolasztikus nyelvhasználatban a medium proprium et accomodatum, „közvetlen és alkalmas eszköz” kifejezésre.
Ugyanakkor „a hit közvetlen eszköz és az értelemnek is arányosan megfelel annak, hogy a lélek eljusson az isteni szeretet-egyesüléshez”[9] (medium proportionatum - arányos eszköz). - A hit közvetlen és arányos eszköz ahhoz, hogy a lélek egyesüljön Istennel”[10] (itt is a medium proportionatum-ról van szó).
„Csak a legközelebbi eszközzel, a hittel juthatunk előre” (a szövegösszefüggésből világos, hogy az „előre” határozó szó az „egyesülés felé kifejezés helyett áll.) [11]
„A hit törvényes-jogos és legközelebbi eszköz az Istennel való egyesülésre.”[12] . (Ha az egész fejezetet belsőleg is figyelmesen megvizsgáljuk, akkor kitűnik a melléknevesítésből, hogy mit is jelent az említett eszköznek igazi törvényes-jogos jellege.)
Az előbbiekhez hasonlóan a Sötét Éjszakában csak egy analóg kifejezést találunk: A „hitben vezetett lélek ezzel a sajátos és megfelelő eszközzel egyesül Istennel”[13] (medium adaequatum - megfelelő eszköz).
Kétségtelenül a skolasztikus filozófiából vett, de bizonyos fokig megváltoztatott kifejezésformákról van szó. Mivel azonban semmit se akarunk a priori - előzetesen - megállapítani, sem pedig elhamarkodott következtetést levonni -, amennyire lehetséges, felkutatjuk az igazi jelentést az adott szövegek alapján. Tudjuk, hogy a Szerző gyakran tért vissza a skolasztikus szakkifejezésekhez -, másrészt azt is tudjuk, hogy műveiben a filozófiából kölcsönzött elemeket egyesítette költői, leíró kifejezésekkel. Mégpedig azért, hogy bizonyos módszerrel, a saját elmélyült tapasztalása alapján ébresszen gondolatokat olvasóiban. De azonnal azt is hozzá kell tennünk, hogy az említett jelzők nem pusztán irodalmi díszítésül szolgálnak, inkább az a céljuk, hogy azonosítsák és meghatározzák a hitnek, mint az Istennel való értelmi egyesülés eszközének a szerepét.
Az idevonatkozó szövegből kiemeljük azoknak a mellékneveknek a jelentését, melyek a hit természetének első, világos eligazítását adják annak jobb megismerésére. A szövegek azonban nem adnak elég magyarázatot arra, miért tették a hit szó mellé az adott vagy másféle jelzőt. Az nyilvánvaló, hogy a Szerző nem volt arra felkészülve, hogy írásait majd egykor aprólékos kritikai elemzésnek vetik alá vagy valami kulturális célzattal közelítik meg. Ezeket az oldalakat mindenek előtt az elmélkedni vágyó lelkeknek szánta útmutatásul a misztikus egyesülésre vezető úton.[14]
Kutatásunk számára a Kármelhegy Útja II. könyve 8.(7). fejezetében egy különösen fontos szöveget olvashatunk, amit hamarosan idézünk. Fontos mozzanat ez azért, mert a kérdés elevenjébe vág. A Kármelhegy Útja II. könyve 8. (7) és 9. (8) fejezetétől kezdődik az a hitről szóló pozitív tanítás, mely úgy tűnik, kihat János egész módszerére. Az idézendő szöveg újra felveti az „eszköz” fogalmát, ami itt akár példaként szolgál, akár pedig arra, hogy átvezessen a teológiai gondolkodásba:
„Jól emlékezünk, hogy az egyik filozófiai alaptétel szerint minden eszköznek arányosan kell viszonyulnia a célhoz. Tehát az eszköz és a cél között elegendő megfelelőségnek és hasonlóságnak kell lennie, hogy el is érje azt a célt, amire irányul.”[15]
Most végre előkészíthetünk egy megközelíthető meghatározást: A céllal „arányos” eszköznek rendelkeznie kell azokkal az adottságokkal, melyek segítségével bárki - aki egy meghatározott célra törekszik - azt valóban el is érhesse. Itt nem egy bizonyos tulajdonságról van szó, hanem az adottságok sajátos működéséről – melyet a végcél előre szigorúan meghatározott -, az, ami az eszköz arányosságát biztosítja, hogy megfeleljen a cél elérésére. A szövegben valóban azt olvassuk: „minden eszköz olyan megfelelő mértékben legyen arányos a céllal, hogy azt általa valóban el is érhesse”.
Világos tehát, hogy a tárgyilag megfontolt célnak a követelményei kihatnak az elérésére legalkalmasabb eszközökre is. Ilyen értelemben az eszközök tehát minősíthetők. És mivel a szóban forgó minőségek rendelkeznek a célhoz szükséges hasonlósággal és megfelelőséggel, azért jobban el kell mélyednünk egy olyan, újabb szöveg tanulmányozásában, amelyben mindazok a tényezők feltűnnek, amelyek az eszközt közvetlenül is képessé teszik az Istennel való egyesülésre.
Úgy látszik, a szöveg elején található példák nem egészen felelnek meg annak, amiről beszéltünk. Lássuk az első példát: Ha valaki el akar menni egy adott városba, annak az odavezető úton kell haladnia és nem pedig az ellenkezőn. - Itt megtaláljuk a kölcsönös összefüggés szempontját: „az eszközt” (az odavezető bekötőút) és a „célt” (az adott várost). - De hol van itt a célnak megfelelő hasonlóság?
A másik hasonlat már jobban megfelel ennek a feltételnek. Ez egy ismert klasszikus példa:
„Ha ... fával tüzet akarunk rakni, szükséges, hogy elérjük a kellő hőfokot, mint eszközt. Így nyeri el a fa a tűzhöz való hasonlóságát.[16] Éppen a megfelelő hőfokú melegnek, mint eszköznek, a hatására érjük el, hogy a fa tűzzé váljék. Ez teszi az égést lehetővé, hogy az anyag megfeleljen a tüzelésre. Amíg a meleg nem éri el a megfelelő gyulladási hőfokot, égés nem történik. - Ennél a példánál azonnal látszik az arányossági szempont is, mivel (a cél és az eszköz közötti) hasonlóság jól kiviláglik.
A felsorolt példákból láthatjuk: Mi mindenre következtethetünk a Szent Szerző által felhasznált szövegösszefüggésből az „arányos eszközzel” kapcsolatban: Tehát, amikor János segítő eszközökről beszél, bemutat egy bizonyos valóságot, annak természetét és a céllal való összefüggését. Keresi tulajdonságait, pontos jellegét, melyekből kimutatható az eszköz belső arányossága az elért célhoz viszonyítva.
Következtetésképpen azt mondhatjuk: „Arányos eszköznek” azt nevezzük, ami saját természetes erejéből képes elérni sajátos célját. A belső tulajdonságokat mindig a célhoz való rendben tárgyaljuk, amint az említett példákból is látható: az út helyes irányából, vagy a tűz megfelelő hőerejéből.
Az „arányos eszköz” kifejezést bővebben megvilágítottuk, amit a többi jelzőnél nem tettünk. A Szent Szerző úgy alkalmazza ezeket, hogy behelyettesíti az adott jelző valamelyik szinonimáját, és ezek kölcsönösen kiegészítik egymást. Az így megvizsgált szövegben például megtaláljuk az „alkalmas, sajátos eszközt”, ami ugyanazt a fogalmat fejezi ki, mint, ami a hőnek az erejét jelzi, melynek segítségével a fa tüzet fog. - De itt megint van egy árnyalatnyi eltérés. Az egyik esetben azt mondja, hogy ,,alkalmas eszköz” -, a másikban pedig „arányos eszköz”. A kettő közül: az első az egyetlen meghatározott eszközt jelzi a többi közül, melyek kevéssé alkalmasak a sajátos cél elérésére; - a második jelző viszont érthetővé teszi, hogy miért éppen ez az eszköz vezet a célba. A tényt jól igazolja a szöveg. Mindkét esetben az eszköz fogalma azonos marad és a Szent Doktor nem is nagyon törődik azzal, hogy mélyebb megkülönböztetést tegyen. Így hát nekünk is meg kell elégednünk ennyivel.
Általában hasonló megfogalmazást találunk a Kármelhegy Útja II. 24(23), 8 részben is[17] a „közvetlen eszköz” kifejezéssel kapcsolatban. Ebben megismerhetjük az „arányos eszközhöz” - hasonló tulajdonságot (KUII. 8, (7), 2), amennyiben megfelel az arányosság és az összeillőség követelményeinek és betölti azt a feladatot, amivel valóban célhoz érhet. Így tehát sem a megfelelő, aranyos eszköz, sem a hasonló szövegösszefüggés (amelyet a Sötét ÉJszaka II. 2, 5 tartalmaz) nem hoz semmiféle újat. A kifejezés a szokásos kategóriába-fogalmi csoportba tartozik -, és lényegében ugyanazt a gondolatot fejezi ki.
Végül a „törvényes-jogos eszköz” kifejezéssel találkozunk[18] , de itt talán valami többről is szó van. A szövegösszefüggés az Istennel való egyesülés tekintetében jellegzetesebb vonást mutat, és jogos előnyt élvez az egyesülés többi eszközével szemben (mint például a „belső szavak” ). Ez utóbbiakat ugyanis semmi címen se mondhatjuk megfelelőnek, adekvátnak, bár szeretik használni az Istennel való egyesülés esetében. A „belső szavak” alkalmasságát különféle körülmények között kiterjedten vizsgáltuk, de nem könnyű se elválasztani, se megkülönböztetni a többi, valóban alkalmas eszköztől. Mindenesetre a „belső szavak” elégtelennek és sokkal jelentéktelenebbnek mutatkoznak a célra irányuló törvényes-jogos és egészen közeli eszközzel, a hittel szemben. Így a „törvényes” melléknév igen alkalmas arra, hogy megerősítse a hit fenti fogalmát.
Igazoltuk tehát, hogy ezeknek a különböző jelzőknek, amikkel a Szent Szerző az „eszköz” szót ellátta, jellegzetes skolasztikus jelentésük van, és János szövegeiben egy és ugyanazt a fogalmat jelölik. Az egyes jelzők külön-külön való elfogadása nem sokat jelentene elemzésünk számara, De mivel úgy találkozunk velük, hogy rendszeresen a „hit” szóhoz kapcsolódnak, vizsgálnunk kell azt a sajátos összefüggést, ami által teljesebb értelmet nyújtanak. –Az előzetes elemzés azért volt hasznos, nehogy - apriori - eleve nagyobb fontosságot tulajdonítsunk azoknak, mint amennyi szükséges, eltekintve attól, hogy az elemzéskor középpontba helyeztük a kérdést. Számoltunk azzal, hogy ha a hitet „medium unionis-nak” azaz „egyesítő eszköznek” határozzuk meg, olyan adottságokkal kell felruháznunk, amelyekkel célját nyilvánvalóan eléri.
A hitnek, mint „alkalmas eszköznek” a minősége éppannyira meghatározott, mint a példaként említett „útnak” a viszonya a célhoz -, vagy amennyire a „láng” hőfoka fontos a tűz meggyújtásához.
- Ez volt az első közelítésünk a hithez!
___________________________
[1] Vö. Bruno de Jésus-Marie i.m. francia nyelvű kiadásában a 270. oldalt; a spanyol fordításban a 334, o,-t.: „a Kármelhegy Útjában és a Sötét Éjszakában a Szerző a teológiai erényeket és ajándékait, mint teremtett természetfeletti valóságokat dicséri, viszont a Lelki Énekben, valamint az Élő Szeretetlángban a teremtetlen természetfeletti magasztalása történik”. (K. W.)
[2] Vö. KUII könyve 2,1; uo. 8,1
[3] KUII 4,6 spanyol szöveg...
[4] KUII 26
[5] KUII 1,1
[6] KUII 1,1
[7] KUII 2,2
KUII a könyv címében...
[8] KUII 8,1
KUII a 8(7) fejezte címében...
[9] KUII 8(7)1
[10] KUII 24(23)8
[11] KUII 30(29)5
[12] SÉ2 2,5
[13] Lásd a Kármelhegy Útja előszavát: „Ez az írás elmagyarázza, milyen módon kell a léleknek viselkednie, hogy rövid idő alatt eljusson az Istennel való egyesülésre. Tanácsokkal szolgál és hasznos tanítást ad mind a kezdőknek, mind pedig a lelki életben haladóknak..., hogy elérjék a lélek tökéletes kiüresítését és szabadságát.”
[14] KUII 8(7)2. Ugyanezen fejezet első pontjában olvasható az ezzel egyenértékű kifejezés: „sajátos és megfelelő eszköz”.
[15] Ugyanaz 2.
[16] Spanyol szöveg
[17] Vö. KUII 30, (29) 5
[18] KUII 28 (26, 27, 28) fejezetek
Forrás:
