Pranzini

      1887 márciusában gyilkosság híre borzolta a lakosságot: egyik éjszaka kegyetlenül meggyilkoltak két asszonyt és egy kislányt. A gyilkossággal vádolt Henri Pranzini tagadott, de a bíróság halálra ítélte. A 14 éves Teréz imádkozni kezdett, hogy az ítélet végrehajtása előtt a gyilkos térjen meg, bánja meg bűnét, Jézustól jelet is kért. Pranzini mindvégig az ártatlanságát hangoztatta, semmi jelét nem adta a bűnbánatnak. 1887 szeptember elsején lefejezték, de a guillotine mellett az utolsó pillanatban a feszületért nyúlt és azt megcsókolta.

Ezt a feszületet csókolta meg:

A fotó bal felső sarkában Pranzini képe látható.

Pranzini volt Kis Szent Teréz első lelki gyermeke:

•       Hogy buzgalmamat növelje a Jó Isten, megmutatta: vágyaim tetszenek neki. - Hallottam, amint beszéltek egy nagy gonosztevőről, akit borzalmas bűnökért ítéltek halálra, minden jel arra mutatott, hogy bűnbánat nélkül fog meghalni. Mindenáron meg akartam akadályozni, hogy elkárhozzék s hogy ez sikerüljön, arra felhasználtam minden elképzelhető eszközt; érezve, hogy én magam semmit sem tehetek, felajánlottam a jó Istennek Urunk összes végtelen érdemét és az Anyaszentegyház kincseit, végül pedig megkértem Céline-t, mondasson szentmisét a szándékomra, nem mertem magam elintézni, félve, hogy akkor be kell vallanom: ez Pranziniért, a nagy gonosztevőért van. Céline-nek sem akartam megmondani, de oly gyöngéden, oly unszolón kérdezgetett, hogy bevallottam neki titkomat; egyáltalán nem gúnyolt ki, hanem azon törte a fejét, hogyan segíthetne megtéríteni a bűnösömet, ezt hálával fogadtam, mert azt szerettem volna, hogy minden teremtmény egyesüljön velem, kegyelemért könyörögve a bűnös számára. Szívem mélyén éreztem azt a bizonyosságot, hogy vágyaink teljesülni fognak, de hogy a bűnösökért való további imádkozásra bátorítsam magam, azt mondtam a Jó Istennek: bizonyos vagyok benne, hogy meg fog bocsátani a szerencsétlen Pranzininak s hiszem ezt még akkor is, ha nem fog meggyónni s ha a bánatnak semmiféle jelét nem fogja mutatni, annyira bízom Jézus végtelen irgalmában, de mégis kérem tőle, egyszerűen csak vigaszomra, „egyetlen jelét” a bűnbánatnak... Imám betű szerint meghallgatásra talált! Papa tilalma ellenére, mely szerint semmiféle újságot nem volt szabad olvasnunk, úgy gondoltam, nem vagyok szófogadatlan, ha elolvasom a Pranziniról szóló részeket. Kivégzésének másnapján kezem ügyébe került a „Kereszt” című napilap. Sietve fellapozom s mit látok?... Ó, a könnyeim elárulták a felindulásomat, el kellett bújnom... Pranzini nem gyónt, fellép a vérpadra s már-már a gyászos nyílásba hajtja a fejét, mikor egyszerre csak hirtelen sugallat ragadja meg, visszafordul, megfogja a Feszületet, melyet a pap nyújtott feléje és háromszor megcsókolja szent sebeit!... Azután Annak az irgalmas ítélete elé ment a lelke, aki megmondotta, hogy az Égben nagyobb az öröm egyetlen vétkeit bánó bűnösön, mint 99 olyan igazon, akinek nincs szüksége bűnbánatra!...      Megkaptam a kért „jelet” s ez a jel hű mása volt a kegyelmeknek, melyekkel Jézus késztetni akart arra, hogy a bűnösökért imádkozzam. Vajon nem Jézus sebei előtt, Isteni vére hullását látva hatolt szívemig a lelkek utáni szomjúság? Inniuk akartam adni ezt a szeplőtelen vért, hogy lemossa szennyfoltjaikat, s az én „első gyermekem” ajkai odatapadtak a szent sebekhez!!! . . . Milyen kimondhatatlanul édes felelet! Ó, ezóta a páratlan kegyelem óta minden nappal csak nőtt a vágyam, hogy lelkeket mentsek, mintha csak hallottam volna, amint Jézus mondja nekem, úgy, mint a szamaritánus asszonynak: „Adj innom!” Ez valóban cseréje volt a szeretetnek, a lelkeknek én Jézus vérét adtam s ugyanezeket az Isteni harmattal felüdített lelkeket Jézusnak ajánlottam fel; úgy éreztem, hogy csillapítom így a szomjúságát s minél többet adtam innia, annál inkább nőtt az én szegény kis lelkem szomjúsága s ez az égető szomjúság, melyet Ő adott nekem, szeretetének leggyönyörűségesebb itala volt...

         Önéletrajz A:
         http://kis-virag.blogspot.com/2010/11/pranzini-elso-gyermekem.html

Szent Redi Teréz-Margit

      Világi nevén Redi Anna Maria, 1747. július 15-én született a toscanai Arezzóban (Olaszország) az előkelő Redi családból, másnap meg is keresztelik. A firenzei bencés apácáknál tanult bentlakásos iskolában. Tíz éves korában volt elsőáldozó. Alig 16 éves, amikor 1763 szeptemberében ezeket a szavakat hallja: „Jézusról nevezett Terézia vagyok, és szeretnélek téged a leányaim között tudni”. Isten elhívta a rejtett életre, a szeretet és az önfeláldozás útjára: 1764. szeptember 1-jén belépett a Sarutlan Karmelita nővérek firenzei kolostorába. 1765. március 11-én felvette Jézus Szent Szívéről nevezett Teréz-Margit nevet. Lelkivezetője által megírt életrajza szerint egészen fölemésztette az istenszeretet. 1767 június 28-án a pünkösdi kegyelem megvilágosította előtte az 1Jn 4,16 jelentését, tartalmát: „Isten a szeretet”. Néhány levele, az 1768-ban tartott lelkigyakorlat jó feltételei és néhány saját vérével írott szó maradt ránk. Rejtett életének titka a Jézus szíve iránti szeretet és a Szentháromság bennünk lakása. A tökéletességet nővértársainak folyamatos szolgálatában gyorsan elérte. Mint betegápoló hősies fokon szerette testvéreit, 1770. március 7-én halt meg hashártyagyulladásban, március 31-én a firenzei kolostor kriptájába temették el, teste azóta is épen maradt ránk.
     Ma van az ünnepe.

            XI. Pius pápa 1929. június 9-én boldoggá, majd 1934. március 19-én szentté avatta.

            A szenttéavatás szövegéből:

• Teréz Margit rövid élete folyamán tiszta szívvel állandóan Istent kereste. Tiszta lelke magától értetődő természetességgel kereste Istent, és úgy tűnt, hogy egyedül benne tud megpihenni. Lelkének ártatlansága mélységes alázattal párosult. Szerette, ha elfeledkeztek róla, és ha semminek sem tekintették. Nemcsak elviselte a megaláztatásokat, de kereste is azokat. Szívének ez a tisztasága és lelkének ez az alázata méltóvá tette, hogy a szeretetnek – amely rövid idő alatt nagyra növekedett benne – magas fokára emelkedjék, és a szeráfi szeretettől lángoljon. Szinte nem tudott Istenről anélkül beszélni, hogy arcán meg ne jelent volna egy ragyogó fényesség. Ez az isteni szeretet sürgette, hogy bensőségesen szeresse az embereket, különösen is a szegény bűnösöket, akikért Istennek ajánlotta fel magát, mint áldozati ostyát. Szerzetesnővéreinek, különösen is a betegeknek alázatos szelídségben adta oda magát, tökéletes önátadással és önmegtagadással. Olyannak tűnt, mint a szeretet angyala. A szeretetnek ezt a tüzét az eukarisztikus kenyérrel táplálta, amelyre égő vággyal áhítozott, valamint a Jézus Szent Szíve iránti különleges tisztelettel, abban a korban, amikor a – Toscana különböző részein is elterjedt – janzenista tévedés erősen támadta ezt az oly termékeny áhítatgyakorlatot. Kiváltképpen tisztelte Isten Szent Anyját, mint szűzi tisztasága védőszentjét és példaképét. Magas szemlélődő kegyelmekkel gazdagodva napról napra közelebb jutott Istenhez, szinte visszatükröződött benne a közeli örök élet ragyogása. Valóban, élete vége felé még azt a kegyelmet is megkapta, hogy Szent Teréz anya igazi leányaként és Keresztes Szent János hűséges tanítványaként lelkében a Keresztrefeszített Jegyes élő képét misztikus vértanúsággal hordozza. Ennek a vértanúságnak a gyökere az erős szeretet. Minél izzóbb ugyanis ez a szeretet, annál jobban sürgeti a lelket a szeretetre. Ez azonban – mivel Isten végtelen szeretetét sohasem tudja megfelelő módon, vagyis végtelen mértékben viszonozni – a szeretet beteljesülhetetlen vágyától annál inkább gyötrődik. Úgy tűnik számára, mintha nem lenne benne semmi szeretet Isten iránt. Ez nem más, mint a sötét éjszakának egy fajtája. Minél nagyobb ugyanis benne a szeretet, annál kevésbé látja azt. Mindazonáltal a Jézussal keresztrefeszített lélek a szívnek ezzel a vértanúságával – mind a saját maga számára, mind másoknak – megszerzi a megváltás bőséges gyümölcseit. Ezek a legtisztább és legnagyobb lelkek az Egyházban, akik a szenvedéssel, a szeretettel, az imádsággal és a rejtett apostolkodással mindenki számára áldássá válnak.

Himnusz

Kegyelmek virág-illata
egész Kármelt betölti ma,
gyöngyharmat-fényből font az ég
fölénk ma ékes koszorút.

Ó Margitunk, szüzek kara
teveled együtt zengi ma,
a tiszta szívek himnuszát,
tartva a Bárány lábnyomát.

Add, hogy teveled minket is
izzítson ilyen szeretet,
hogy Krisztus legyen életünk,
örömünk, békénk, mindenünk.

Add, hogy érezzük szüntelen
Atyánk nagy ajándékait,
egyetlen szerelmünk csak ő,
s egy-tiszta forrásunk is ő.

A Szentlélek is általad
áradjon folyamként belénk,
így szívünkből a szeretet
égnek-földnek visszhangot ad.

Add, hogy jól forgassuk mi is
a Szentháromság kincseit,
s veled zenghessük boldogan
az ő örök dicséretét. Amen.

      Istenünk, te Szent Redi Teréz Margitnak megadtad a kegyelmet, hogy Üdvözítőnk szent Szívének kincseiből alázatot és szelídséget merítsen. Közbenjárására add, hogy soha el ne szakadjunk szereteted élő forrásától. Amen.

Hebron

      Hebron arabul „Al-Khalil”, jelentése „Isten Barátja”. Az ősidőkben, már Ábrahám idejében „Mamré”-nak vagyis „Kirjath Arba”-nak nevezték, jelentése „Négyek-helye”, mivel négy dombon helyezkedik el. Hebron a pátriárkák városa, az ősök városa, itt van a Mamréi-jelenés tölgyfája is.

Hebron, Ábrahám tölgyfája

      Ábrám 75 éves koráig éldegélt feleségével, Sáraival, bőségben és békében, de nem volt gyermekük, mert Sárai meddő maradt. (vö. Ter 11,29-30). Az Úr egy szép napon így szólt Ábrámhoz:

• „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.”

      Ábrám elindult Háránból, vele tartott Lót is. (vö. Ter 11,29-30). Isten szavára otthagyta biztonságos, megszokott életterét, mily nagy volt a bizalma Istenben!

      Később vita támadt Ábrám és Lót között, szétváltak. Ábrám sátortábora hosszú időn át Hebron közelében állt. „Felszedte sátrait Ábrahám, eljött és letelepült Mamré terebintusainál, amely Hebronban van, s ott oltárt épített az Örökkévalónak” (Ter 13, 18).

      Bevonultak tehát Kánaán földjére. Már ott laktak 10 éve, mikor Sárai azt javasolta Ábrámnak, hogy menjen be Hágár nevű egyiptomi szolgálójához, hátha általa gyermekhez jutnak. Ábrám megfogadta Sárai tanácsát, és Hágár gyermeket fogant, de rögtön ezáltal „az úrnője kicsinek tűnt szemében”. Sárai elpanaszolta Ábrámnak, mire ő teljesen a feleségére bízta a döntést, szabad kezet adott neki.

      Sárai olyan keményen bánt Hágárral, hogy az megszökött tőle. Isten angyala egy vízforrásnál talált rá a pusztában, és megszólította: „Hágár, Sárai szolgálója, honnan jössz és hová mégy?” „Úrnőm, Sárai elől menekülök” - válaszolta. Isten angyala ezt mondta neki: „Térj vissza újra úrnődhöz és hajolj meg hatalma előtt.” Az Úr angyala még ezt mondta: „Utódaidat oly számossá teszem, hogy sokaságuk miatt megszámlálni sem tudják őket.” Aztán még így szólt: „Nézd, fogantál és fiút fogsz szülni. Nevezd majd Izmaelnek, mert Isten meghallgatott szükségedben. Olyan ember lesz, mint a vadszamár: keze mindenki ellen és mindenki keze őellene. Összes testvérével szemben telepszik majd le.”. (vö. Ter 16,1-16). Van valami ebben a „vadszamár” dologban:-)

      Amikor Ábrám már 99 éves volt, az Úr ismét megjelent Ábrámnak és így szólt hozzá:

• „Én El Shaddái vagyok: járj előttem, és légy tökéletes. Szövetséget hozok létre köztem és közted, s megsokasítlak, szerfölött megsokasítlak.” [1]

Ábrahám és Izsák - mozaik, 6. század, Ravenna-i San Vitale bazilika

      Mindig az Úr a kezdeményező. „Te népek sokaságának atyja leszel, Ábrahám legyen a neved, Sárainak pedig Sára” A szövetség jele Istennel a körülmetélés volt, amit Ábrahámnak és utódainak be kell tartani minden nemzedéken át. Ábrahám „az első héber”. Izmael 13 éves volt, őt is körülmetélték Ábrahám egész háza népével együtt. „De szövetségemet Izsákkal kötöm meg, akit Sára a jövő évben ez idő tájt szül” „Szövetségemet örök szövetséggé teszem vele, én pedig az ő és őutána leszármazottainak Istene leszek. – mondta az Úr.”... majd az Örökkévaló elindul Szodoma és Gomorra felé, és elkezdődik egy gyönyörű közbenjáró párbeszéd Isten és Ábrahám között. (vö. Ter 17)

      Majd az Úr megjelent (most már) Ábrahámnak, Mamré terebintjénél, „fölemelte szemét és íme, három férfi állt előtte.” (Ter 18,1-2).[2] Ábrahám először csak mint embereket fogadta az idegeneket, a természetfölöttiség csak lassan bontakozott ki, hárman vannak,[3] de csak egy beszél: Isten, és megismétli az ígéretét, egy esztendőre rá fia fog születni, akit majd Izsáknak fog nevezni.

      Ábrahám és Sára először csak nevettek magukban, mert már idősek voltak, de úgy lett, ahogy az Úr mondta, megszületett Izsák.[4] Amikor Sára észrevette, hogy Izmael játszik Izsákkal, rászólt Ábrahámra, hogy kergesse el Hágárt a fiával, ne örököljön Izsákkal együtt. Ábrahámnak nem tetszett ez a beszéd a fia miatt, de végül is eltávolította őket. Hágár és Izmael majdnem meghaltak Beerseba pusztájában, de az Úr angyala megmentette őket. (vö. Ter 21,11-20) [5] Ha mindez ma történne meg, a pszichológusok a nagy lendülettel elemeznék Izmaelt, a  mai trendi mozgalmak meg rávennék szegény fejét, hogy állítsa fel és gyógyíttassa a családfáját: Ábrahámot... Ádámot és Évát.

      Később az Úr próbára teszi Ábrahámot: azt kéri tőle, hogy áldozza fel szeretett  fiát, Izsákot. De az Úr angyala megakadályozta az utolsó pillanatban, helyette egy kost áldozott fel. (vö. Ter 22,1-17) A zsidó hagyomány úgy véli, hogy ezalatt Sára Hebronban maradt, hősiesen uralkodva szíve nagy fájdalmán, de amint értesült a fia megmeneküléséről, a váratlan örömtől megszakadt a szíve. Ábrahám a gyászszertartás és a siratás után alkuba kezd a hettiták tanácsával egy sírhely vásárlására, az alku csodálatos, „Isten főemberének” nevezik, érdemes elolvasni ezt a részt (is). Majd „Ábrahám eltemette a feleségét, Sárát a barlangban, a machpelai telken, Mamrétól keletre, Kánaán földjén.” (vö. Ter 23). [6]

      Kié is lett Hebron a Biblia szerint: Az Egyiptomból való kivonuláskor Mózes kémeket küld Kánaán földjének kikémlelésére, eljutnak egészen Hebronig, és a kémek közül egyedül Káleb az, aki nem ijedt meg az ott lakó népektől, hanem Józsuéval együtt biztatja a népet, hogy az Úr ígérete szerint foglalják csak el. Erre a zsidók fellázadnak, szinte megkövezik őket, és szokás szerint vissza akarnának térni Egyiptomba... Mózes meghal, és miután elfoglalják az Ígéret Földjét Józsué vezetésével, felosztják a törzsek között, Hebron Kálebé lesz: „Józsue megáldotta Kálebet, Jefunne fiát, és neki adta Hebront örökrészül. Így Hebron mind a mai napig a kenizita Jefunne fiának, Kálebnek örökrésze maradt, mert teljesítette az Úrnak, Izrael Istenének akaratát.” (Józs 14,13-14)

__________________________________________

[1]       (Ter 17, 1) El Shaddai a pátriárkák korában gyakori név Isten megjelölésére. Főleg az ún. Papi kódex használja. Általában „mindenható Istennek” fordítják, de eredeti értelme talán ez: a hegyek Istene.

[2]       A jelenés tölgyfája Mamrétől 2-3 km távolságban van; az idők folyamán sokat változott. Heródes a tölgyfát, a kutat és az oltárt körbevette egy 61x46 méteres kőfallal. Hadrianus császár pogány templomot építtetett erre a helyre, a zsidókat pedig eladta rabszolgáknak.

      A IV. században Szent Ilona (Nagy Konstatntin édesanyja), leromboltatta a pogány templomot, és helyébe egy bazilikát építtetett – csak a romjai maradtak fenn, amelyekből Iustinianus császár újat építtetett – azt is lerombolták az arabok, jelenleg egy orosz ortodox bazilika emelkedik a helyén. 1868-ban Antonin Kapustin orosz arhimandrita megvásárolta a kertet amelyben a tölgyfa van, közvetlenül mellette egy kisebb kolostort építettetett – a Szentháromság-kolostort, amely a keresztények zarándokhelye lett. Ez az egyetlen keresztény kultuszhely a tölgyfa kertjében.
  

Ábrahám terebintje, egy régebbi festmény reprodukciója

Kiderült állítólag, hogy ez a fa egy hajtása az eredeti Ábrahám-tölgynek, nem 5500 éves, hanem csak 850 éves.

Orosz ortodox Bazilika - Mamré

Orosz ortodox Bazilika oltára - Mamré

Az ortodox  Szentháromság-kolostor - Mamré

[3]       Andrej Rubljov közismert Szentháromság-ikonjának egy másik jelentése: Mamréi-jelenés.

            http://tiszta-szivvel.blogspot.com/2009/12/szentharomsag-ikon.html

[4]        (Ter 21,5) „Ábrahám százesztendős volt, amikor fia, Izsák megszületett”.

      Ábrahám százéves korát úgy kell venni, mint stílusbeli kifejezésmódot arra, hogy nevezetes esemény történt: teljesedett az isteni ígéret, hogy a pátriárka utódai egész néppé válnak. A hír hallatára Ábrahám és később Sára is nevetett, nevetésük előre utalnak Izsák nevére, de nevetésük inkább a megdöbbenés jele volt, nem a kételkedésé. Izsák teljes alakja Jizchaq-El = Isten rám nevet, Isten mosolyogjon, legyen kegyes, Isten örömet szerez.

Ábrahám és Izsák - mozaik, részlet, 6. század, Ravenna-i San Vitale bazilika

[5]       (Ter 21.8-9) „Ahogy a fiú növekedett, elválasztották. Ábrahám Izsák elválasztása napján nagy lakomát rendezett. Akkor Sára észrevette, hogy az egyiptomi Hágár fia, akit ez Ábrahámnak szült, az ő fiával játszik.” Ha az időrendi adatokat figyelembe vennénk, Izmael már 15 éves lenne, amikor Izsák születik. Itt viszont úgy szerepel, mint kisgyermek, akit anyja még ölében hord. Ezért sem kell időbeli meghatározásnak venni azt az adatot, hogy Izsák születése Ábrahám 100. életévére esik. Hágár eltávolítása erkölcsi szempontból még azt a kort idézi fel, amikor a családfő korlátlan ura hozzátartozóinak. Az isteni kinyilatkoztatás is csak fokról fokra követelte meg a szigorúbb erkölcsi magatartást. Beerseba nevére két hagyományt olvasztanak egybe - jelenthet Eskü-forrást és Hét (bárány) forrását.

[6]       A sírhely ma egy épületegyüttes része. A  zsidók számára, a Siratófal után a legszentebb hely. A sírbarlang fölé az első keresztes hadjárat idején, 1100-ban, egy templomot építettek, a szentágostoniak tartották fenn, majd 1187 Saladin szultán lerombolta és helyébe egy mecsetet építtetett. A zsidó és keresztény zarándokok meglátogathatták a mecset alatti barlangokat, míg aztán Baybars szultán 1266-ban meg nem tiltja. 1320-ban még egy mecsetet építettek ide, közben megengedték, hogy a barlangokat meglátogasság, majd 1490-től megint tilos volt. Későbbi időkben kutatók és híres személyiségek meglátogathatták, de zsidók nem. 1922-ben Hebronban még volt egy 430 személyből álló kis zsidóközösség, de sorozatos arab támadások, majd az 1929-es vérengzés után elmenekültek mind. Majdnem ezer év tiltás után, az első zsidó, aki beléphetett a pátriárkák sírbarlangjába, Shlomo Goren főrabbi volt 1967-ben, és azóta újra van zsidó közösség Hebronban. Machpela héber neve kettős sírkamrát jelent, házaspárok számára alakították ki. Később ide temették Ábrahámot is, még később Izsákot, feleségével, Rebekával együtt. Az Egyiptomban elhunyt és bebalzsamozott Jákob pátriárkát is ide szállították, és felesége, Lea mellé temették el. Az ősök szent sírja ma nem tartozik Izraelhez, még nem adták vissza. A muzulmánok is ősapjuknak tekintik Ábrahámot (Ibrahim).

Forrás:
- Biblia SZIT 1995
-  valamint az internet:
http://orthodoxwiki.org/Oak_of_Mamre
http://www.jewishencyclopedia.com/view.jsp?artid=363&letter=A
http://www.crestinortodox.ro/biserica-lume/stejarul-mamvri-hebron-123825.html
http://www.crestinortodox.ro/biserica-lume/mormintele-patriarhilor-hebron-123812.html

Keresztelő Szent János vértanúsága

• Akkoriban Heródes negyedes fejedelem hallotta Jézus hírét. „Ez Keresztelő János - mondta szolgáinak -, feltámadt, innen van benne a csodatévő erő.” Heródes ugyanis elfogatta Jánost, bilincsbe verette, és börtönbe vetette fivére, Fülöp felesége, Heródiás miatt. János ugyanis figyelmeztette: „Nem lehet a tiéd!” Meg is akarta ölni, de félt a néptől, mert prófétának tartották. Heródes születése napján történt, hogy Heródiás lánya táncolt a vendégeknek. Annyira megtetszett Heródesnek, hogy esküvel ígérte, bármit kér is, megadja neki. Az - minthogy anyja előre kitanította - így szólt: „Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király elszomorodott, de az esküre és a vendégekre való tekintettel megparancsolta, hogy adják neki oda. Lefejeztette hát Jánost a börtönben. Fejét elhozták egy tálon, odaadták a lánynak, az meg elvitte az anyjának. Akkor eljöttek tanítványai, elvitték és eltemették a holttestet, aztán elmentek, és hírül adták Jézusnak.  (Mt 14,1-12)

      Sevastiában temették el, és Szent Lukács evangélista Antióchiába viszi a Szentnek jobb kezét. Iulianus császár (a Hitehagyott) idejében elrejtették egy falban, majd állítólag Athoszba került, Szent Dénes kolostorban őrzik, és vele áldják meg a vizet. A teste egészen 632-ig Sevastiában maradt eltemetve, amikor is Iulianus császár el akarta égetni más szent ereklyékkel együtt. Ekkor a keresztények kiásták – teste épen maradt az eltelt évszázadok alatt – helyébe egy másik holttestet fektettek, amit a császár elégetett. A Szent testének további sorsáról nem sokat tudunk. 

      A Szent fejének is különös sorsa volt: sikerült megszerezni Heródes palotájából, nagy tisztelettel hordozták-rejtegették Mezopotámiába, Szíriában, Egyiptomban, ma Damaszkuszban található, itt a keresztények Nagy Konstantin idejében építettek Keresztelő Szent János tiszteletére egy székesegyházat és itt tarották a Szent fejét, de az arabok lerombolták, és a romok fölé 634-ben mecsetet építettek: Umayya al-Kabir mecsetet, ismertebb nevén a Damaszkuszi Nagy Mecset. 

Umayya al-Kabir mecset (Wikipedia)

      Mivel a muzulmánok is nagy prófétának tartják Keresztelő Szent Jánost, a mecset  ma is az ő tiszteletére van, a feje egy koporsóban van, díszes kupola alatt. Szüntelenül tele van térdeplő vagy ülő betegekkel, főleg vakokkal. Megható a lehunyt vagy a sok üresbe meredő tekintet, imádkoznak, várnak, reménykednek, mert már sok csoda történt a Szent fejének ereklyéi előtt. A hagyomány szerint néhány muzulmán fejszével támadt erre a koporsóra, mondván: „Mit keres itt ez a gyaur?” Abban a pillanatban vér, mint a szökőkútból, úgy tört elő koporsóból, a márványból, a mecset megtelt vérrel, és nem akart megszűnni. Erre a támadók ijedten keresztény papokat hívtak, hogy állítsák meg a vérömlést, a papok imádkoztak, a vér többet nem ömlött, azóta a muzulmánok körében nagy tiszteletnek örvend.

Keresztelő Szent János, könyörögj érettünk!

Umayya al-Kabir mecset a kupolával (Wikipedia)

    

      A magyar hagyomány szerint a mohácsi vész napjával összekapcsolva emlékezünk „Nyakavágó János” ünnepére - 1526 Augusztus 29.

Mohácsi csata, Than Mór 1856

A Jerikó-hadművelet

      Itt a tavasz: Nice kiteríti legszebb virágágyásait. Fenséges sugárútjai színes ruhákat öltenek, hogy megragadják az emberek tekintetét. Most aztán minden turista pénztárcája kiürül!

      Florence épp karitatív akcióinak egyikét intézte, mikor rohanása közben egyszerre megdermedt. Egy szálloda egyik ablakát teljes egészében betöltötte egy hatalmas, szemet vonzó plakát, amelyre nagy betűkkel ezt írták: „Jós-fesztivál.” Szíve riadtan dobogott. Alaposan végigmérte a plakátot. Nagyon okos tervezés: a szavak megragadják a járókelőt, csodálatot és kíváncsiságot keltenek benne. A plakát megfoghatatlanságot sugároz, a hirdetés ellenállhatatlan. Profi munka! Egyetlen hétvége leforgása alatt mindenki képben lesz saját jövőjét, és barátai, ellenségei, hamis barátai legrejtettebb gondolatait illetően...És természetesen senki sem tér majd úgy haza, hogy ne ébredne benne remény pénzügyeivel, érzelmi és szexuális életével kapcsolatban.

      Kik vesznek részt a fesztiválon? Csupa előkelő, titokzatos ázsiai hangzású név. Rendkívüli képességeikkel mindenki rendelkezésére állnak. Olyan csodákat, lélegzetelállító kinyilatkoztatásokat ígérnek, amilyet nem látott még Franciaország! Florence szeme hétről hétre, szentségimádások hosszú órái során Jézusnak, a világ világosságának szemléléséhez szokott. A plakát látványa egész szívét áthatotta. Kiáltás tört fel belőle:

      - Nem! Uram, nem! Te nem fogod megengedni, hogy a gyermekeid ilyesmivel mérgezzék magukat!

      Florence-nak már korábban feltűnt, hogy ebben az egyébként fényűző hotelben időnként furcsa plakátokat helyeztek el, de egészen eddig a napig nem foglalkozott vele, hiszen tudta, hogy Nice eléggé messze áll attól, hogy lakosai között csupa Krisztus-tanítvány legyen. Ez a Fesztivál azonban már igazán túlzás - valahogy meg kell akadályozni az ellenség támadását!

      Nagy bizalommal imádkozni kezdett. Nagyon jól tudta, hogy Isten szívében a sötétség minden egyes terve ellen létezik egy győzelem-terv, és ennek felfedezéséhez elég térdet hajtani Előtte - majd bátran talpra állni, ha a megvalósításra hív!

      A Bibliában találta meg a kulcsot az irgalom ajtajához. Jerikó!! Hát persze! Hogy lehet az, hogy Jerikó bástyája leomlott az izraeliták kicsi, gyengén felfegyverzett csapata előtt?[1]

      Florence szívében megszületett a terv, és azonnal telefont ragadott:

      - Csatlakozol hozzánk? - kérdezte imacsoportja második emberét. - Nos, emlékszel, hogyan omlott le Jerikó városa, hogyan tűntek el a falai? Ugyanezt kell tennünk nekünk is! Körbejárjuk a háztömböt, ahol a H. hotel fekszik, közben pedig imádkozunk és dicsőítjük az Urat. Rózsafüzért is imádkozhatunk. Egy órát kell csak rászánnod, majd váltogatjuk egymást, és mindezt hét napon keresztül.

      Imacsoportja tagjai közül tíz jóakaratú ember jelentkezett. Tíz? Tökéletes, éppen ennyi a minian, az igazak száma, amelyet Ábrahám mondott Istennek, amikor Szodomáért járt közben.[2] Izraelben a mai napig addig tartanak fenn egy zsinagógát, amíg van benne tíz imádkozó zsidó.

      Tíz harcosunk tehát megjelent Nice gazdag negyedében. Hét napon át körbejártak, rózsafüzérrel a kezükben, zsoltároskönyvvel a zsebükben, de leginkább nagy elszántsággal a szívükben.

      Pár napra rá Florence-nak megszólalt a telefonja:

      - Láttad, mi történt a H. hotelben?

      - Nem, miért?

      - Levették a plakátot.

      - És a fesztivál?

      - Elmarad!

      - Micsoda? Elmarad??

      - Igen, elmarad, vége, ennyi, volt-nincs!

      Ez tíz évvel ezelőtt történt. A H. hotelben azóta nem rendeztek ártalmas összejöveteleket. A környék levegője megváltozott. Gondolhatjuk: Jerikó angyalainak bizonyára megtetszett Nice éghajlata, és úgy döntöttek, ideköltöznek...

Ez még nem minden!

      Akárhányszor valaki Florence tanácsát kéri olyan helyzetekben, ahol szemlátomást a Gonosz sakkozik Isten gyermekeivel, és éppen nyerésre áll, ő ezt válaszolja:

      - Jerikózzatok egyet! Meglátjátok, hogy működik![3]

      Florence mesélte el a következő történetet. Provence egy kis városában a keresztény családok igencsak aggódni kezdtek, amikor az egyik legkétesebb hírű hard rock együttes koncertjét hirdették meg náluk. Aggodalmuk nem volt alaptalan ilyen időben, amikor a drogok és különböző szörnyű dolgok veszélye leselkedik mindenhol... Az ilyen koncertek pedig fiatalok ezreit vonzzák.

      - Jerikózzunk egyet! - javasolta az egyik család. - Tudjuk, hol készülnek felállítani a sátorfájukat. Körülvesszük azt a részt, és egymást váltva hét napon át imádkozunk.

      Így is történt. Aznap, a verőfényes júliusi napsütésben megérkeztek a jól felpakolt teherautók. A város déli kapujánál kalapácsütések csendültek fel, és meglepő sebességgel felállt a színpad. Hatalmas bőröndökből hangszerek kerültek elő, az erősítőket az egész városban hallható módon állították be. A technikusok körül fiatalok kis csoportjai jelentek meg, és kérdések ezreivel bombázták őket. Az este jó melegnek ígérkezik, nagyon jól fogunk szórakozni! Ott volt azonban az imádkozók csoportja is, és csendben figyelte az eseményeket.

      - Urunk, köszönjük neked előre is azt, amit tenni fogsz a gyermekeidért! Bízunk benned!

      A hangtechnika minden eleme, drótja, zsinórja a helyére került. Az idő nem is lehetett volna kellemesebb. Derült ég, nagy meleg, ami néhány fokkal majd lejjebb megy, ha beáll az este. Koncertezéshez ideális! A színpad körül kiskereskedők kezdték felállítani bódéjukat, és előszedni kincseiket. Ma este jól megszedjük magunkat, gondolták.

      A drogdílerek máris résen voltak, a kalandkeresők pedig terveket kezdtek szőni... A nagy parkoló egyik sarkát autóbuszok és különleges járgányok lepték el.

      - Urunk, a Te irgalmad végtelen! Látod ezt a sok fiatalt, a te gyermekeidet! Köszönjük mindazt, amit atyai szíved eltervezett, hogy megvédje őket!

      A nap száz ágra sütött, amikor a Jerikó-hadművelet egyik katonája oldalba bökte egyik társát:

      - Láttad a felhőt?

      - A felhőt? Hol látsz te felhőt?

      - Nézd, ott!

      - Tényleg! Furcsa... Mindenhol máshol ragyogó kék az ég.

      - Várj egy kicsit Jézussal... Meglátod mindjárt, amit meg kell látnod!

      A helyzet bizonyos szempontból emlékeztetett Illés próféta történetére, amikor az ég három évre bezárult Izrael fölött, és az országban szárazság tört ki. A kis felhő szemlátomást növekedni kezdett, és pár perc alatt hatalmas fekete gomolygássá változott. A technikusok és a „művészek” elsápadtak, és kétségbe estek. Nem alaptalanul, ugyanis mire kettőt pislogtak, hatalmas vihar tört ki, és az eső zuhogni kezdett. Valóságos árvíz, amire senki sem számított, de nem ért véget egyhamar.

      A színpadon hatalmas pánik tört ki. Lehetetlenség volt mindent visszapakolni ilyen gyorsan, a hangszerek és az erősítők eláztak. Kész katasztrófa!

      Az imacsoport tagjai még évek múltán is nagy örömmel emlékeznek vissza az esőmosta koncertre. Az eset arra bátorítja őket, hogy ne adják fel a küzdelmet, az ellenség ugyanis nem alszik, pláne ha a fiatalok csábításáról van szó. Isten azon az estén beavatkozott, fiatalok ezreit mentve meg, a zenekar pedig soha többet nem mutatkozott a környéken.

__________________________

[1]      Józs 6,l-21

[2]      Ter 18,22-23

[3]      Brazíliában a Szövetség és irgalom közösség szolgálata, hogy gyerekeket szabadít ki a legrettenetesebb bandák kezei közül. Gyakran alkalmaznak Jerikó-hadműveletet, nem is akármilyen eredménnyel!

Forrás:

Szent Filoména Magyarországon

      Az évek elteltével egyre több híve támadt Filoménának, neve Magyarországon is ismert lett, a számtalan reménytelennek tűnő beteg gyógyulása, a fohászok meghallgatása, a „Fordulj Filoménához” tanácsa valóságos támasznak tűnt. A Filoménáról készült festmények - főleg Feszty Masa művészetével - egyre több templomban tűntek fel. Váratlan módon azonban az 1969-es évben, ezek a gyönyörű művek, hol egyik, hol másik templomból tűntek el.

      Filoména hívei nyugtalanságukban folyosókon, eldugott helyeken keresték a festményeket, de sajnos hiába. Ahogy később kiderült, egy elhibázott 1961-es bürokratikus intézkedés Európa keleti felén és a vasfüggöny mögötti országokban a megfélemlített egyházakban sürgősen kitörölték Szent Filoménát az egyházi naptárból. Azt hogy hívei mit éreztek erről nincs mit mondani. Ugyanakkor az európai országok és Amerika, Japán és Kína, nemcsak elterjesztette tiszteletét, de ápolta is. Sőt egy misszionárius a Hawaii szigetre érkezve Filoména oltárt fedezett fel egy katolikus kápolnában.

      Azóta sok minden megváltozott és Szent Filoména tisztelete nagyobb, mint valaha. S talán a legmeghatóbb, hogy az Egyház zarándokainak évi világutazásai között ott olvasható: „Látogatás Szent Filoména ereklyetartó üvegszekrényéhez - Mugnano del Cardinale-ba.”

      Kicsoda Feszty Masa? Egész Magyarországon közismert Feszty Arpádnak a „Magyarok bejövetele” című körképe. Ennek a híres óriásfestmény alkotójának a gyermeke Feszty Masa.

XVI. Gergely pápa által jóváhagyott Szent Filoména-ima:

      

      Szent Filoména: Te, aki a vértanúhalált választottad egy olyan időben, amikor a pogányság még a hatalom ura volt, és sok évszázados ismeretlenség után újra éledtél, hogy segíts a hozzád fordulókon, Te nem vétetlenül hatsz éppen ebben a mai századunkban, amelyben az emberi értelmet istenítik, és az ősi hit Krisztusban, és az Egyházban oly sok emberben kialudt. A Te csodáid amelyektől hangos a világ, remélhetőleg újra felkeltik az emberekben az elaludt hitet, reményt és szeretetet, hogy észrevegyék, az emberi értelem ugyanúgy a Teremtő műve, mint a Te természetfeletti csodáid, amelyeket az Ő nevében viszel véghez. Amen.

A címlapon látható kép a balatonszemesi római katolikus templomban található.

____________________________________

Forrás:

Vianney Szent János, az Ars-i plébános (1786. május 8 - 1859. augusztus 4) által írt litánia Szent Filoména tiszteletére:

Új egyházdoktorunk

      Az Ifjúsági Világtalálkozón szombaton délelőtt 10 órakor a madridi Almudena székesegyházban XVI. Benedek szentmisét tartott a szeminaristákkal, számos püspök koncelebrálásával. XVI. Benedek homíliájában azt kérte a szeminaristáktól, hogy jól készüljenek fel arra, hogy Krisztus apostolai legyenek és Krisztushoz hasonlóan váljanak az emberek útitársaivá és szolgálóivá. Évekig tartó belső csendre, állandó imára, szorgalmas tanulásra és az egyház lelkipásztori struktúráiba való gondos beilleszkedésre van szükség ehhez. A szentmise végén bejelentette, hogy a spanyol püspöki kar, a madridi bíboros érsek és világszerte számos főpásztor és hívő kérését elfogadva az egyetemes egyház doktorává avatja Avilai Szent János papot. Jelenleg 33 egyházdoktorunk van, köztük Kármel három nagy csillaga: Keresztes Szent János, Avilai Szent Teréz és Lisieux-i Szent Teréz.

      Ki is volt Avilai Szent János? 1499-ben vagy 1500-ban született a dél-spanyolországi Almodovar del-Campóban, apja tehetős zsidó konvertita volt. Ez a körülmény állandó akadályt gördített életútjába, jóllehet tanítványa és életrajzírója, Granadai Lajos (1504-1588) elhallgatta ezt a tényt. A tehetséges ifjút apja a salamancai egyetemre küldte, hogy jogot tanuljon. Jánosnak azonban - valószínűleg származása miatt - nemsokára el kellett hagynia az egyetemet.

      Amikor János egy napon bikaviadalon vett részt, oly módon hatott rá ez a kegyetlen játék, hogy elhatározta: elhagyja a világot és szerzetes lesz. Először megkérte szüleit, engedjék meg neki, hogy három évig otthon éljen az imának és szemlélődésnek. Kéréséhez örömmel hozzájárultak, mert így legalább tovább közelükben tudhatták.

      János ezután az alcalái egyetemen ,,a művészetek baccalaureusa” fokozatot szerezte meg, majd három éven át teológiát tanult. Szülei időközben meghaltak és tekintélyes vagyont hagytak rá; amikor pappá szentelték, ezt szétosztotta a szegények között.

Azt tervezte, hogy hithirdető lesz Amerikában, amelyet nemrég fedeztek fel, de tervéről származása miatt le kellett mondania.

      Sevilla érsekének megbízásából mint prédikátor és népmisszionárius kilenc éven át bejárta egész Andalúziát. Fiatalok és öregek, szegények és gazdagok tolongtak prédikációira, az általa előidézett megtéréseket pedig nem is lehet elsorolni. Leghíresebb ,,megtérője” volt Istenes Szent János. Barátai közé tartozott Loyolai Szent Ignác, Alcantarai Szent Péter és Avilai Nagy Szent Teréz.

      E rendkívüli ember nyitottsága a világ felé messze kora előítéletei fölé emelkedett. Így foglalkozott Rotterdami Erasmus írásaival; egy ideig a lutheri tanok felé hajlott, és talált bennük neki tetsző dolgokat, különösen a Bibliával és az egyházatyákkal kapcsolatban.

      Hozzájárult mindezekhez, hogy János nem ismerte a félelmet; amint névrokona, a Keresztelő tette, ő is kipellengérezte a gazdagok és hatalmasok köreiben található visszás állapotokat; ezáltal sok ellenséget szerzett magának.

      Mint veszedelmes újítót bepanaszolták az inkvizíciónál és fogságba vetették. 1532 decemberében huszonkét vádpont ellen kellett védekeznie. Közülük itt csak néhányat sorolunk fel. Nem azt merészelte-e mondani, hogy az eretnekekként nyilvánosan elégetett emberek vértanúk? De igen - válaszolta. Ha az elítélt azt gondolja, hogy a helyes úton jár, s ha a halált a hit szellemével fogadja, bíráit pedig nem gyűlöli, vértanú. Nem mondta-e azt is, hogy jobb lenne alamizsnálkodni, mint miséket mondatni? Erre így válaszolt: ,,Ha a nép éhezik, a klérusnak pedig van elég misestipendiuma, bizonyára ez is helytálló!”

      1533-ban szabadon engedték, de figyelmeztették, hogy legyen óvatosabb kifejezéseiben. Amikor szabadon bocsátása után első ízben prédikált nyilvánosan, a néptömeg nagy lelkesedéssel ünnepelte.

      Könyvét, az Audi filia-t mégis betiltotta az inkvizíció. Ezt a művét fogságában írta egy Sancha Carrillo nevű előkelő fiatal hölgy számára, aki - miután János megtérítette - imádságnak és vezeklésnek szentelte életét.

      Bár hitszónokként is megfeszített tevékenységet folytatott, kiterjedt levelezése mellett maradt még ideje egyéb feladatok elvégzésére is. Műszaki érzékére is vall, hogy kitalált egy újfajta öntözési eljárást. Tizenöt magasabb fokú iskolát is alapított (mai gimnáziumainkhoz hasonlókat); közülük a baezai csakhamar egyetemi rangra emelkedett; eközben nagy anyagi és emberi nehézségekkel kellett megküzdenie. Különösképpen felkarolta sorstársait, a megtért zsidókat és félzsidókat, akiknek hasonló nehézségeket kellett elszenvedniök, mint neki. Ugyanilyen okokból több tanítványát küldte Granadába a moriszkók, az iszlám konvertiták megsegítésére, akiket hasonló korlátozások sújtottak.

      1545-ben kapcsolatba került Loyolai Ignáccal. Fellelkesülve hosszú ideig azon gondolkodott, hogy tanítványaival együtt belép Jézus Társaságába. Megbeszéléseket is folytatott róla, s Ignác nem is vonakodott volna, hogy fölvegye őket. ,,Avila sokat adhatna nekünk” - vélte. Úgy látszik, hogy Andalúzia akkori provinciálisa, P. Bustamente nem volt olyan készséges, mint az alapító. Ellenezte János belépését, feltehetően zsidó származása miatt. Akadályként jelentkezett János folytonosan rosszabbodó egészségi állapota is. Nyugodtan halnék meg, ha barátaimat e szent társaság szárnyai alatt hagyhatnám - mondta. Ez sem sikerült, mert granadai barátai között számos megtért zsidó volt, és a rend nem vette fel őket. Néhány tanítványa 1554-ben mégis belépett Jézus Társaságába.

      Amikor a trienti zsinat (1545-1563) idején Granada érseke szívesen magával vitte volna Jánost tanácsosaként, gyenge egészségi állapota nem tette lehetővé az utazást. Különféle munkákat is írt a papok cölibátusáról, a katolikus nevelésről és az Oltáriszentség tiszteletéről. Az 1565. évi toledói zsinaton, amelyen a zsinati határozatok gyakorlati megvalósításáról volt szó, János fontos szerepet játszott.

      Leveleiben és egyéb írásaiban különösen feltűnő a Szentírás ismerete; az Ószövetséget és az Újszövetséget egyaránt idézte.

      Írásaiban némely dolog ma különösnek tűnik számunkra, más viszont még ma sem veszített semmit kifejezőerejéből és eredetiségéből. ,,Semmit sem vásároltunk túl drágán, ha Istent szolgáljuk vele” - mondta egyszer, és: ,,Ne fordítsuk el tekintetünket Istentől, ha nem akarunk megvakulni!”

      Jellemző rá a következő epizód: János megfigyelt egyszer egy papot, aki hanyagul misézett. A kehely fölött az ostyával olyan sebtében és unottan írta le a kereszt jelét, hogy Jánosnak megfájdult a lelke. Az oltárhoz ment, úgy tett, mintha egy gyertyát igazítana meg, és közben odasúgta a papnak: ,,Bánjon vele jól; egy jó Atya Fia!” A mise után beszélt a papnak arról a tiszteletről, amellyel Krisztus testének tartozunk. A pap annyira megilletődött, hogy könnyekben tört ki, mire János átölelte.

      1569. május 10-én halt meg a Córdoba melletti Montillában, és az ottani jezsuita templomban temették el.

      1894-ben boldoggá, 1970. május 31-én szentté avatták. 

      Avilai Szent János, könyörögj érettünk!