2019. máj. 6.

Ima ellenségeinkért


  • Bizony mondom, egy lélek, aki szívből könyörög Hozzám, erősebb, mint egy egész hadsereg ördög! Mert Én vagyok az ereje, és eléje sietek seregeimmel. Ti nem imádkoztok ellenségeitekért, ezért vagytok az ő önkényüknek kiszolgáltatva… De Én azt mondom, imádkozzatok értük, hogy kiárasszam rájuk Atyai Szeretetemet, és Én meg fogom azt tenni! Könyörögjetek hozzám Akaratom szerint, akkor ellenségeitek tehetetlenek lesznek veletek szemben. Én szabaddá tettelek titeket, és ezáltal egészen a Kezembe vettelek Benneteket.

           Az ausztriai Klagenfrutban élő Lamberger Antóniának mondta ezt a Mennyei Atya. Ugyanakkor a Szűzanya a Szentséges Vér Királynőjeként azt mondta Lamberger Antóniának 1972-ben, hogy vegyük körül otthonainkat, hazánkat a Szentséges Vér koszorújával, és természetesen naponta imádkozzuk a rózsafüzért.

         Rákerestem a neten, és egyelőre még nem született döntés az osztrák egyház részéről a jelenésekről. Német nyelvű oldalakon több információ található, angolul itt az áll: 1972- Antonia Lamberger - No decision.

         Az osztrákok rózsafüzér imája szabadította meg országukat a szovjet uralomtól:
  • Fatimában a hatodik jelenéskor 1917. október 13-án a Szűzanya a legszentebb Rózsafüzér Királynőjeként jelent meg. „Imádkozzátok naponta a rózsafüzért” – kérte. Csak kevesen figyeltek rá és két évtized múlva elkezdődött a II. világháború. A világháború végén a szövetséges csapatok a katolikus Ausztriát az oroszok uralma alá rendelték. Az osztrákok három évig elviselték az orosz uralmat, de ennyi elég is volt. Azt akarták, hogy a szovjet csapatok hagyják el az országot. Egy pap, Petrus atya rózsafüzér hadjáratot hirdetett a szovjetek ellen. Kérte, hogy az osztrákok 10%-a, 700.000 ember naponta imádkozza a rózsafüzért azért, hogy a szovjetek hagyják el az országot. 700.000 ember jelentkezett. Az osztrákok hét éven át kitartóan imádkozták a rózsafüzért, 1955. május 13-án a fatimai jelenés évfordulóján a szovjet csapatok elhagyták az országot. Katonai szakértők és történészek mind a mai napig értetlenül állnak az eset előtt. Miért vonultak ki a kommunisták Nyugat kapujából? Neumann Teréz azt mondta: „az osztrákok rózsafüzér imája volt az oka ennek.”
         Újabb veszély fenyegette Ausztria szabadságát. Csehszlovákiában 1968-ban az újonnan megválasztott kommunista főtitkár - Alexander Dubček - haladéktalanul nekilátott, hogy a párt és a rendszer demokratizálásának, „emberarcú szocializmust” akart, ez a kísérlet „Prágai tavasz” néven vonult be a történelembe. És 1968. augusztus 20-án a Varsói Szerződés tagállamai – köztük Magyarország – összehangolt támadást indítottak Csehszlovákia ellen. Összesen 27 hadosztály csaknem félmillió katonája, ezer repülőgép és hat-hétezer tank lépte át az ország határát. Magyarország 12 500 katonával, 200 löveggel, 155 harckocsival és 2000 egyéb harci járművel járult hozzá az akcióhoz. Bővebben minderről itt lehet olvasni:

         Létrejött Európa-szerte egy '68-as fiatalos forradalmi csoportosulás, közösség. A rádió és a televízió világszerte folyamatosan tudósított az underground mozgalomról. Akiket abban az időben nem tartóztattak le, azoknak egyetlen kapcsolatuk volt a Nyugattal, s ez az ORF volt.
         ORF: vagyis az Osztrák Rádió és Televízió (németül Österreichischer Rundfunk, ORF) osztrákállami közszolgálati műsorszolgáltató, a legnagyobb elektronikus tömegmédia Ausztriában; székhelye Bécs.

         A katolikus Ausztria függtelensége tehát újra veszélybe került 1968 után, és ekkor adta ezeket az imákat a Mennyei atya Lamberger Antóniának.

        „A prágai tavasz”-ról 2008-ban film is készült, és nem véletlen, hogy az ORF történész- és filmstábja készítette el ezt a komoly kordokumentációt.

         Ma is nagyon aktuális ez az ima ellenségeinkért, és Szent Vér oltalmának kérése. Templomainkat felgyújtják, a keresztényeket gyilkolják, üldözik. Napjainkban még a csapon is kulturális moslék, ezotérikus, erkölcstelen, okkult tanítás folyik.

Álljon itt tehát az üzenet és Lamberger Antóniának adott imák:

 
       Ti, a végső idők emberei sok támadásnak vagytok kitéve. Ezek még növekedni fognak oly módon (mértékben), hogy segítségem nélkül csaknem reményvesztettek lennétek. Ez okból egy tanítást akarok adni nektek, hogy hogyan tudjátok mindezeket a támadásokat az Én kegyelmemmel könnyen elhárítani. Halljátok: Aki ellenségeiért imádkozik az elveszi a lehetőséget tőlük, hogy ártsanak neki. De lélekben és igazságban kell értük imádkozni.  Csak az ilyen imának van hatalma legyőzni a sötétséget. Így imádkozzatok: 

Mennyei Atya, küldd le szeretett Fiaddal, Jézus Krisztussal, a mi Megváltónkkal és Boldogságunkkal szent atyai szeretetedet a sötétség minden terjesztőjére, hogy általa megtérjenek vagy saját területükön maradjanak. 
Atyánk küldd le atyai szeretetedet, hogy mindazt, aki üldözni akar minket, vagy elárulni, vagy más rosszat forral ellenünk, jelenléted megakadályozza, terve véghezvitelében. 
Küldd le szeretet-tüzedet minden hazugra, rágalmazóra, képmutatóra, hogy helyesen ismerjük fel őket és meg tudjuk védeni magunkat velük szemben. 
Atyánk, áraszd ki szeretetedet minden bűnözőre, az erőszak, a gyilkosság, a vad hatalomvágy eszközeire, hogy ne tudjanak nekünk és az emberiségnek ártani.
Atyánk bocsásd le szent szeretet-erődet, mint villámot a földre, ha gyilkosok vonulnak majd át a világon, és rosszat akarnak tenni minden népnek. Atyánk légy akkor velünk, légy a mi védelmezőnk, a mi vezetőnk. Légy a mi oltalmunk, erőnk és erősségünk. 
Atyánk áraszd szent atyai szeretetedet minden népre! Töltsd el őket szent tüzeddel, hogy felismerjék az idő veszedelmét, melyet az ősi kígyó ravaszsága okozott. Atyánk, légy mindenütt az igaz parancsoló. Parancsolj a sötétségnek, hogy távozzék és kerülje az embereket. 
Atyánk, Te legjobb Atya, tedd amit atyai szereteted jónak, igaznak és üdvösnek talál. Ámen 

A Szűzanya a Szentséges Vér Királynőjeként mondta Lamberger Antóniának:
„Vegyétek körül házatokat a Szentséges Vér koszorújával!Ezen nem tud áthatolni a gonosz, sem az oroszok. Gyakran mondjátok, ha lehet, óránként: 

  • „Örök Atya! Felajánlom Neked Jézus Krisztus drága Szent Vérét és Sebeit, Szűz Mária fájdalmas és Szeplőtelen Szíve által, hogy a Szűzanya a sátán hatalmát megtörje, Szent Mihály Arkangyal és az összes angyalok segítségével a gonosz szellemeket elűzze, műveiket és terveiket megsemmisítse – különösen most, ebben az órában és hazánkban. Ámen.”

         Szintén Lamberger Antóniának mondta a Mennyei Atya:
        Gyermekeim! El tudjátok képzelni ezeknek a szavaknak a hatalmát, ha tiszta, odaadó, szerető lélekből száll Hozzám? Bizony mondom, egy lélek, aki szívből könyörög Hozzám, erősebb, mint egy egész hadsereg ördög! Mert Én vagyok az ereje, és eléje sietek seregeimmel. Ti nem imádkoztok ellenségeitekért, ezért vagytok az ő önkényüknek kiszolgáltatva… De Én azt mondom, imádkozzatok értük, hogy kiárasszam rájuk Atyai Szeretetemet, és Én meg fogom azt tenni! Könyörögjetek hozzám Akaratom szerint, akkor ellenségeitek tehetetlenek lesznek veletek szemben. Én szabaddá tettelek titeket, és ezáltal egészen a Kezembe vettelek Benneteket. Legyen ez az ima számotokra egy mentőhorgony az eljövendő bajok idején.

Nincsenek megjegyzések: