Arsenie atya, világi nevén Zian Boca (ejtsd Zián Boka) 1910-ben született Felvácán (Hunyad megye), édesanyja Crestina (Krisztina) Popa 18 éves és ortodox, édesapja Iosif Petru Boca görög-katolikus és11 évvel idősebb, mint az édesanyja, mestersége cipész, hivatalosan bejegyezve, mint Iozsef Peter Boka.
Zian édesapja kivándorolt Amerikába, és nem lehet tudni, a gyermek születése előtt vagy közvetlenül azután. Rendszeresen küldött pénzt haza, egy régi fénykép szerint 1920-ban Cleveland-ben élt. Miután visszatért Felvácára, 1922-ben a felesége beadja a válópert és elválnak, Iosif az összegyűjtött pénzből pedig cipészműhelyt nyitott, Crestina pedig újraházasodott.
A kis Zian születése után az anyai rokonoknál, majd az apai rokonoknál nevelkedik Brádban. 1922-ben az apja magához veszi, és a műhelyében segédkezik.
Egyik nap az apja elküldi Ziant, hogy a boltban cipőszeget vásároljon, de a gyerek belefeledkezik a játékba, túl sokáig elmaradt. Mikor hazaért, az apa jól megrakja, hogy máskor ne pazarolja a drága időt hiábavalóan. Önéletrajzában Zian édesapját „nagyon jó pedagógusnak” nevezi, aki megtanította arra, hogy egész életében az időt jól használja fel, az édesanyjáról meg azt írja, hogy soha nem kérte segítségét, és megelégedett azzal a kevés hírrel, amit fiáról kapott hébe-hóba.
 |
| Fotó a netről. |
Tanulmányai
A gimnáziumot, mint első tanuló végzi, eladja édesapja brádi házát, és beiratkozik a szebeni teológiára (1929-1933). Hamar ismertté válik nem csak a tudásszomja, kemény következetessége, hanem festőművészi tehetsége és az igen jó fuvolajátéka is.
A teológia elvégzése után a püspöke, Nicolae Balan, Bukarestbe küldi, hogy részt vegyen a Belle-Arts Intézet kurzusain, megtanulja képzőművészet rejtelmeit. (1933-1935). Ezen az alkalomból részt vesz Francis Rainer professzor anatómiai kurzusain és Nichifor Crainic professzor misztikus előadásain is, teológiai és orvosi képzettsége is szert tesz.
Segít Dumitru Staniloae atyának a görög nyelven írt Filokália lefordításában, az első négy kötet grafikája Arsenie atya műve, Nagyszebenben jelent meg 1946-1948-ban.
A szebeni érseki irattár szerint 1935-ben ipodiakónussá, 1936 szeptember 11.-én celeb-diakónussá szentelik, majd a Brassó megyei Felsőszombatfalvára helyezik (Brassó megye, közel a Fogarasi havasokhoz) egy elhanyagolt kolostorba, amelyet nekifog felújítani.
Athosz Hegyén
1939-ben Athosz hegyére küldik három hónapra. Ahogy a fiatal Nicolae Streza paptestvérének elmeséli, ottlétére már kész terve volt:
- a lelki tökéletességre való törekvés egy szigorú lelki mester vezetésével, párbeszéd az athoszi atyákkal
- az athoszi ikonok és festmények tanulmányozása festő-szakember szemével, hogy tanuljon a régi ikon-festőktől.
- régi szent iratok olvasása és tanulmányozása Prodrom könyvtárában, néhányuk lemásolása a román nyelvű Filokália megírásához.
Rendszeresen elvonult egyedül a sűrű erdőbe, és Jézus Krisztushoz könyörgött egy lelki mester vezetéséért, aki megtanítja az igazi szerzetes szűk és keskeny útjára, de nem talált lelki vezetőre. Egy idő után hangosan kezdett imádkozni, egyedül, ott az erdőben, az Isten Anyjához. És ahogy maga az Atya elmondta, az Istenszülő megkönyörült rajta és megjelent a felhőkből alászállva. Kézen fogta a fiatal diakónust, felvezette egy szédítően magas hegyre, és 200 évvel azelőtt élt Szárovi Szent Szerafimra (1754-1833) bízta.
Negyven napig szigorúan böjtölt, lelki mestere és tanítója maga Szárovi Szent Szerafim volt, Arsenie atya (akkor még Zian diakónus) nap mint nap félelem nélkül mászta meg a szakadék gerincét. Ezen a 40 napos időszak alatt folyamatosan kitartott a fekete böjtben, küzdelmeiben és böjtjében maga az Istenszülő segítette, megerősítette.
A felsőszombatfalvi kolostorban
Négy hónappal később, amikor visszatért a felsőszombatfalvi kolostorba, egészen más ember lett, a környezte is felfigyelt rá: megkapta Istentől a híres ajándékait, a prófétálás lelkét, és a lélekbe látás hatalmát. Ha ránézett valakire, tudta az előtte álló gondolatait és nevét, anélkül, hogy azelőtt ismerte volna, tudott róla minden tényt, jót és rosszat egyaránt. És csak 29 éves.
 |
| A felsőszombatfalvi barlang, fotó a netről |
Amint írja az Önéletrajzában, soha nem kedvelte a sok beszédet, példaképe Nagy Szent Arszeniosz volt, a fogadott némaság szentje, aki a csenddel érte el a tökéletességet.
(Nagy Szent Arszéniosz, más néven Diakónus Szent Arszéniosz vagy Római Szent Arszéniosz, vagy Szkétiszi Szent Arszéniosz római származású ókeresztény egyiptomi szerzetes, egyike az úgynevezett sivatagi atyáknak. Szül. 350 Róma – megh. 450 Memphisz.)
Volt padtársának, Petru Boldor papnak írt levelében Arsenie atya így vall küldetéséről:
„Magamra öltöttem a hámot eléggé nehéz eszmény szekérének az igáját húzni, elérni az ember átalakulását EMBERRÉ, aki Isten kisebbik fia és a Nagy Fiának testvére, viszont minden nagy eszményben van valami bénító, nem hagyja, hogy ezen élet semmiségeivel foglalkozz.”
A sziklák között a falu embereinek segítségével egy remetelakot, egy barlangot vés ki, de mivel megreped, nem biztonságos, ezért nem fejezi be. A partizánok is a hegyekben kezdtek gyülekezni.
Az üldöztetés kezdete
1947-ben börtönzik be először Arsenie atyát, a vád: a kommunista rendszer ellen szövetkező légionáriusokat is fogadott (valójában gyóntatott). Akkor már rengetegen jártak hozzá: egyszerű parasztemberek, egyetemisták, papok, értelmiségiek, közalkalmazottak, katonák, a temlombúcsúk alkalmával 1500-2500 hívő. Sokan megtérnek és megváltozik az életük, igazán keresztények lesznek, sokan visszanyerik az egészségüket.
A háború után zavaros és veszélyes idők járnak. A román kommunista hatalom 1948. július 17-én egyoldalúan felmondta a Szentszékkel 1927-ben kötött konkordátumot és a hozzá kapcsolódó valamennyi szerződést. Elkezdődött a görög-katolikusok üldözése. Október elsején Kolozsváron „38 küldött hivatalosan visszatért” az Ortodox Egyházba. A végső szertartásra 1948. október 21-én került sor, Gyulafehérváron, ugyanott, ahol pontosan 250 évvel korábban Erdélyben lerakták a görögkatolikusság alapjait. Nyilvánvaló volt a következő lépés: a Görög-katolikus Egyház megszüntetését a Nagy Nemzetgyűlés Elnöksége által 1948. december 1.-én kibocsátott 358/1948-as rendelettel szentesítette. A dokumentum szerint a görög-katolikus vallás megszűnt létezni, vezetőiket bebörtönözték, minden személyes vagyonukat kisajátították, a Görög-katolikus Egyház tulajdonát államosították vagy az ortodox egyháznak adták. Az ortodox püspökök is megoszlanak: egyesek lepaktálnak a kommunista hatalommal.
Prislop-ban
Prislop (ejtsd Priszlop) Hátszeghez 13 km-re fekvő hegyi falucska (Hunyad megye).
1948 november 25.én Arsenie atyát Prislopba helyezik és kinevezik sztárecnek, 38 éves!
A templom és a kolostor görög-katolikus volt, addigra már a hívek szétszóródtak. Felújítja a templomot, haranglábat épít, a megmaradt könyvtárba újabb könyveket hozat, és a kolostorba szerzetesnőket telepít. Itt is hamar híre megy karizmájának, özönlik hozzá a nép. Püspöke megbízza, hogy édesgesse vissza a görög-katolikusokat, de erre nincs szükség: a környék falvaiban hamar híre megy „a szentnek”.
A szentmiséket megrendüléssel és átéléssel mutatja be, a hívek megérzik Isten szeretetét és irgalmát, sokan sírva fakadnak bűneik miatt. Napokig kell várni, amíg az atya meg tudja gyóntatni a kolostorba érkezőket, sokszor 2-3 hétik is. Rengetegen keresik fel.
A kommunista hatalom (Securitate) mindezt nem nézi jó szemmel, besúgókat és árulókat küldenek Prislop-ba, a zarándokok be kell írják „a nagykönybe” nevüket és vallásukat. A CNAS archívumában található akták szerint parancsba adták a dévai szekusoknak, hogy minden áron kompromittálni kell Arsenie atyát, másképp „a helyzet nem oldódik meg”. Ez volt akkoriban az ördögi lejáratási módszer.
Üldöztetés
1951. január 16-án pirkadatkor tíz férfi nagy zajjal, káromkodva lecsapnak a kolostorra, Arsenie atyát keresik. Ő már felöltözve várja őket, tudta, hogy érte jönnek. Le akarják venni róla a szerzetesi ruhát, de nem tudják megközelíteni, mert „Arsenie atya szerzetesi ruhában akar menni a börtönbe”. Elhurcolják, börtönbe vetik és kihallgatják.
Először egy oltyán sóbányába küldik (Ocnele Mari), majd a Duna-csatornához kényszermunkára, a romániai Gulágra.
Ez idő alatt – 1951 december 6.-án meghal az édesanyja, Crestina. Nem értesíti senki Arsenie atyát, de ő mégis tudja. Nagyhalmádon (Arad megye) temetik az édesanyját, jelen van a falu népe és jelen van Arsenie atya is. A falu besúgója észreveszi, és jelenti a Securitate-n, hogy több paraszt is látta Arsenie atyát a temetésen. A Duna-csatorna fegyőrei kétségbeesetten ellenőrizték, nem-e szökött meg, és telefonáltak Nagyhalmádra, ez hogyan történhetett, hiszen a rab a helyén van, szinte kataleptikus határos állapotban, Nagyhalmád meg több száz kilométerre...
Folytatja küldetését, a foglyokban tartja a reményt, a hitet, mások helyett is dolgozik, csodálatos módon a napi kiásott földmennyiséget természetfölötti módon mindenki teljesíti, a fegyőrök szinte félnek tőle. 1952. március 17.-én múlva szabadon engedik, és visszatér Prislop-ba. 1955. szeptember 20.-a és 1956. április 8.-a között ismét letartoztatják, volt a temesvári, a Jilava-i és nagyváradi börtönökbe zárják.
 |
| Temesvári börtönfotö, a netről. |
Sok volt rabtársa azt vallotta, hogy az atya akkor hagyta el a celláját, amikor csak szükség volt rá, de nem menekült, a rámért keresztet átölelte, mivel az engedelmesség erényét nagyra becsülte és gyakorolta is egész életében, úgy az egyházi elöljárói iránt, mint a kommunista hatalom ítélete iránt.
Továbbra sem veszti szem elől a kommunista hatalom, egészen haláláig megy az írott jelentés róla álneveken, követik és lefényképezik. Híveit is zaklatják. Az 1989-es decemberi változások után sok adat és fénykép így került a médiába, az internetre Arsenie atyáról.
A kolostor felszámolása
1959. október 28.-án kibocsátott 410/1959-es rendelettel elkezdődik a szerzetesek üldöztetése, kolostorok felszámolása, a templomok rombolása. De már ezelőtt, 1959 áprilisában Prislop-ból a szerzetesnőket elűzik, kötelezik őket a világi életformára. Arsenie atyának is, megtiltják, hogy gyakorolja papi hivatását, civil ruhát kell öltsön, és „rendes munkát” találnia. A kolostort átalakítják öregotthonná 1976-ig, amikor újra megnyitják szintén szerzetesnők számára.
A lelkek festője
Arsenie atya Bukarestbe megy, mint Zian Boca laikus, végül templomfestő lesz különböző templomokban, 1967-től a Drăgănescu-i templomban szolgál 1983-ig, a szentmiséken csak mint kórustag vesz részt, elvonultan él. Többen javasolják neki, hogy kihez és hová forduljon, hogy újra gyakorolhassa papi hivatását, de mindennél előbbre tartotta az engedelmességet. Volt hívei nagy titokban ott is felkeresik gyógyulást és lelkivezetést keresve nála.
A Draganescu-templom festményei itt tekinthetők meg:
https://foiab.ro/galerie-foto-biserica-de-la-draganescu.php
A Draganescu-templom festményeinek befeljezése és a templom felszentelése után Szinajára költözik (Prahova megye), csak a kevéske nyugdíjáért jár be Bukarestbe. Már azelőtt titokban a Prislop-i szerzetesnők titokban házat építettek, és élik a megszentelt életüket. Kérelmezi, hogy újra gyakorolhassa papi hivatását, de püspöke elutasítja kérését.
Tudta mikor hal meg
Végrendeletül hagyta paptanítványainak és barátainak, hogy a Prislop-i kolostor temetőjében legyen a sírja, ő maga jelölte ki négy karóval.
Hónapokkal azelőtt megtervezte sírjának a keresztjét és meg is rendelte barátjától, Gheorghe Valcea fafaragótól. Gh. Valcea (ejtsd Vülcsea) már azelőtt is segédkezett a nővéreknek házuk meg a kolostor felépítésénél. Épp kórházban volt súlyos betegen, nagyon fájt a lába és nem tudott járni. Egyszer csak váratlanul belépett a kórterembe Arsenie atya, hatalmas fehér szakállal és csillogó tekintettel, és így szólt hozzá: „Valcea bácsi szeretném, ha most velem jönnél, hogy megmutassam, mit kellene még elkészíts Prislop-ban.” Mindenki a kórteremben elnémult, Arsenie atyát körüllengte valami megnevezhetetlen szentségi jelenlét.
Gh. Valcea bizalmatlan volt, de azért megpróbált fájó lábára ráállni, és csodák csodája, tudott járni, a fájdalom elmúlt. Azonnal és együtt távoztak a kórházból.
Mikor kész volt a kereszt, Arsenie atya csak annyit rajzolt rá: „Arsenie Ieromonahul”, vagyis „Arsenie szerzetespap”.
Gh. Valcea nem akarta elhinni, hogy meghal, hiszen az atya jó erőben volt, könnyezve faragta a keresztet és rá a betűket.
Régebb, a fafaragó a feleségét a rák utolsó stádiumával diagnosztizálták, Bukarestbe küldték, de nem akarta vállalni senki a műtétet. Elment Szinajára, beszélgettek az atyával a munkáról, teendőkről, mikor Arsenie atya hirtelen és röviden megjegyezte: „Legyen béke a szívedben Valcea bácsi, a feleséged megműtik, és minden rendben lesz”. Három nap múlva valóban műtötték a feleségét, Gh. Valcea pedig kétségbeesetten és az atya imáiban reménykedve várakozott. Várt, és várt, teltek a percek, az órák... Végre kijött a műtőből egy zavarban levő nővér, és azt mondta: „Dr. Balanescu elnémult a műtét után. Elkezdtük a sebészi beavatkozást és nem találtunk semmiféle rákos daganatot. Az orvos most bezárkózott az irodájába és nem fogad senkit. Megvárjuk a szövettani eredményeket, és ha azok is jók, akkor isteni csoda történt.” Valóban, azóta is jó erőben van a felesége, többé nem tért vissza a betegsége (2013-ban írt cikk nyomán).
Gh. Valceanak azt ígérte neki Arsenie atya, ha bármi baja lenne, menjen el a sírjához és segít neki. Úgy is történt, mikor újra fájni kezdett a lába, elment az atya a sírjához és gyógyultan távozott.
Arsenie atya 1989. november 28-án halt meg Szinaján. Halálának körülményei a mai napig nem világosak.
December 4.-én temették a Prislop-i temetőben, szerzetesi ruhában, amit életében megtiltottak neki méltatlan elöljárói, a teste mennyei illatot árasztott; csak tanítványai és barátai voltak jelen.
Háromszor ásták ki a koporsóját. Először rá három napra a temetés után a babonás szekusok, attól féltek, nehogy feltámadjon. Másodszor rá egy évre minden magyarázat nélkül. Majd néhány évre rá forrás fakadt a az atya sírjából, új koporsóba tették, és a forrást elvezették.
Arsenie atya több művet is írt; nagy tisztelője volt Assisi Szent Ferencnek is.
Ahogy megígérte, halála után is segítségére siet mindazoknak, akik hozzá fordulnak, Isten trónjánál közbenjár értük. Azóta könyvtárnyi tanúságtétel van Arsenie atya csodatételeiről, orvosi leletekkel együtt is: a tévelygők visszatérnek Isten útjára - az Egyházba, kitartanak az imádságban és a szeretetben, a démoni megkötözöttek megszabadulnak, a meddők szülnek, a vakok látnak, a süketek hallanak, a sánták járnak, a betegek meggyógyulnak, és a családok újra megélik a szentségi házasságot, úgy ahogy Krisztus elrendelte. Sokszor akkor indul el a gyógyulás folyamata, amikor az illető megbánja és meggyónja bűneit, áldozik – Arsenie atyja mindig a szentségek vételére buzdította a híveket.
Egyre több könyvet adnak a tanúságtevők vallomásaiból.
A sírja körül rengeteg a hálából vitt cserepes virág, és még a téli nagy hidegekben sem hervadnak el, a fű a sírján pedig örökzöld marad.
A fordítások forrása:
- Tatiana Niculescu: Viata lui Arsenie Boca, Editura Humanitas Bucuresti, 2018
- Parintele Arsenie Boca - Un om mai presus de oameni, editie ingrijita de Natalia Corlean, Vol. 4., Colectia Ortoprax, Fagaras 2011
- Román nyelvű internetes blogok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése