Szenvedni és szeretni

ÉLETSZENTSÉG A GYAKORLATBAN 

Jézusról nvezett Los Andes-i Szent Teréz életében

(Santiago de Chile, 1900. júl. 13.-Los Andes, 1920. ápr. 12.)

„Mivel kedvessé lett Isten előtt, szeretetet talált,(…) elragadta, 
hogy a gonoszság meg ne rontsa elméjét”

(Bölcs 4, 10-11)

      Los Andes-i Szent Teréz fiatalon költözött az örökkévalóságba, még a 20. életévét sem töltötte be, és összesen 11 hónapot élt szerzetesnőként. Ilyen fiatalon eljutott az életszentségre! Éppen ezért rövid idő alatt nagyon intenzív, Istennek adott életet élt, már gyermekkorban hamar elindult ezen az úton és fiatalságában sem mondott nemet Isten hívására, hanem éppen ellenkezőleg, még a nehézségek és megpróbáltatások sem riasztották vissza attól, hogy Isten akaratát kövesse.

Biztos alapok a mindennapok szent megéléséhez 

      Teréz életében, egészen kisgyerekkorától kezdve voltak fontos események. Ilyenek mindannyiunk életében vannak bőven. Számára ezek a találkozások, események, vagy éppen belső lelki tapasztalatok, életének megújító pillanatai. Egy-egy ilyen alkalommal elhatározásokat tesz, és ehhez hűséges is marad egész életében. Körülbelül hét éves korában gyengéd szeretet születik szívében a Szent Szűz iránt. Megígéri, hogy minden nap elimádkozza a rózsafüzért. Ezt meg is teszi egész életében. Az édesanyjával együtt elkezd naponta szentmisére járni.Komolyan készül az első szentgyónására és, áldozásra, amelyre, 1910. október 22-én kerül sor.[1]
      Az 1915-ös esztendő fontos eseményeket hoz az életébe: július 13-án betölti 15. életévét, és kijelenti, hogy Jézus lefoglalta őt. Júliusban belép a Maestranza iskola kollégiumába, ahol már bentlakós növendékként kezd tanulni. Szeptember 10-én Julia Rios anyával egy döntő beszélgetése van a hivatására vonatkozóan. December 8-án tisztasági fogadalmat tesz, amelyet minden évben megújít. Megígéri, hogy nem adja más jegyesnek magát oda, csak Jézus Krisztusnak.[2]
      Az 1916-ban végzett lelkigyakorlata nagy hatást tett az életmódjára: naponta igényelte az elmélkedést, lelkiismeretvizsgálatot, és az alázat gyakorlását.
      1917 januárjában pedig Avilai Szent Terézt olvasva megerősödik elhatározásában, hogy naponta imádkozik.

      1918-ban nagyon fontos elhatározásokat tesz. Augusztus 7-én utoljára vesz részt lelkigyakorlaton az internátusban. Megígéri, hogy minden nap szentáldozáshoz járul, lelkiismeretvizsgálatot tart, imádkozik, és hagyja, hogy mindig Isten akarata valósuljon meg az életében. Augusztus 12-én végleg elhagyja az internátust, azzal az elhatározással, hogy jellemes marad, és nem hagyja magát az emberi megbecsülés által, sem az érzések által irányíttatni, hanem csak az értelem és a lelkiismeret által. Ez az Isten akaratához és a lelkiismeret szavához való szilárd engedelmesség biztosítja számára leginkább az életszentség gyakorlását élete minden pillanatában.[3]
      Feltehetjük a kérdést, hogy miképpen juthat el ide egy fiatal 18 éves lány, és hogyan képes hűséges maradni elhatározásaihoz, fogadalmaihoz, éppen abban a korban, ahol olyan sok lehetősége lenne az élet örömeiben elmerülni. Teréz már egészen iskorában találkozott a szenvedéssel, amelyet nem akart eltaszítani magától és nem akarta azt csillapítani, mert felismerte, hogy a valóság fájdalmas oldalának elfogadásával Jézus Krisztus útját járhatja.

• „Az én életem két szóban foglalható össze: »Szenvedni és szeretni«. Itt van az én életem, azóta, hogy tudatomnál vagyok, 6 éves koromtól, vagy azt megelőzően. Szenvedtem, de a jó Jézus megtanított engem csendesen szenvedni, és kiönteni neki az én szegény kis szívemet. Megérti ugye anyám, hogy az út, amelyet Jézus megmutatott nekem egész kicsi koromtól fogva, az nem volt más, mint amit ő befutott, és kedvelt; – és mivel szeretett engem, kereste a szenvedést, hogy táplálja az én szegény lelkemet.”[4]

      A 15 éves Teréz ezeket a sorokat írja be a naplójába a szenvedéssel kapcsolatban:

• „Jézus azt mondta nekem, hogy szeretné, ha örömmel szenvednék. Ez nehezemre esik, de elég nekem ahhoz az Ő kérése, hogy törekedjek rá. Két okból szeretem én a szenvedést: az első az, hogy Jézus mindig a szenvedést részesítette előnyben a születésétől kezdve egészen a kereszthaláláig. Aztán meg valami nagy dolognak kell annak lennie, hogy a Mindenható mindenben a szenvedést kereste. Másodszor azért kedves nekem, mert a kitartó fájdalom megműveli a lelket. És mert Jézus azoknak a lelkeknek, akiket nagyon szeretett, megadja azt az ajándékot, amelyet nagyon kedvelt. Azt mondta nekem, hogy felment a Kálváriára és örömmel feküdt rá a keresztre az emberek üdvösségéért. »És nem te vagy az, aki engem keresel? Tüstént jöjj velem, vedd a Keresztet szeretettel és örömmel«” [5].

      Tovább is sorolhatnánk Los Andes-i Szent Teréznek a Krisztus keresztje, és a szenvedés iránti lelkesedéséről szóló tanúságtételeit. Most elégedjünk meg ennyivel! Megállapíthatjuk ezekben a megnyilatkozásokban azt, hogy Teréz nem önmagában lelkesedett a szenvedés iránt, hanem a meglévő testi és lelki szenvedéseiben egy olyan eszközt talált, amely nagyon szoros kapcsolatba hozza őt Jegyesével, Jézus Krisztussal és Vele együtt részt kaphat annak a szeretetnek az öröméből is, amelyet a Megváltó érzett a lelkek irányában.
      Los Andes-i Szent Teréz, Avilai Szent Teréz tanításához nagyon hűséges volt abban is, hogy számára is az alázat erénye minden más erénynek alapja. A 1917-es lelkigyakorlatán ezeket a gondolatokat jegyzi be a naplójába.

• „Megértettem, hogy az én gőgöm választ el legjobban Istentől. Mától fogva akarok és szándékozok alázatos lenni. Az alázat nélkül a többi erény csak képmutatás. Nélküle az Istentől kapott kegyelmek csak kár és romok. Az alázat gondoskodik arról, hogy kialakuljon bennünk Krisztus hasonlatossága, a lélek békéje, a szentség, és az Istennel való bensőséges egyesülés.”[6]

 Folyamatos párbeszéd Jézussal 

      Teréz írásait átszövik a Jézussal való nagyon mély baráti beszélgetések. Néhány példáját ennek már olvashattuk. Ő maga is vall arról, hogy hallja Jézus hangját. Ha az egyik másik lelkigyakorlaton külön el is határozta azt, hogy időt fog szentelni a mindennapos imára, ezek a beszélgetések már sokkal régebb óta töltik be spontán módon napjait, óráit. Az elsőáldozására visszaemlékezve írja le, hogy mikor hallotta először Jézus hangját.

• „Nem lehet leírni azt, hogy mi történt a lelkemben Jézussal. Ezerszer kértem őt, hogy vigyen magával, és első alkalommal hallottam kedves hangját. Ó Jézus, én szeretlek Téged, én imádlak Téged, Téged kérlek mindenkiért. És a Szent Szüzet közel éreztem magamhoz. És első alkalommal éreztem egy élvezetes békét.”[7]

      Teréznek ez a Jézussal való személyes beszélgetése nagy fejlődésen ment keresztül rövid élete folyamán. Előfordult az is, hogy kételkedett abban, hogy a szavak Jézustól származnak és jelet kér tőle ehhez:

• „Tegnap azt mondtam Jézusnak, hogy ha igaz volt az, hogy ő beszélt hozzám, akkor tegye meg nekem azt, hogy Izquierdo anya[8] tegye fel nekem ezt a kérdést: »Szereti ön a Mi Urunkat?« Milyen nagy zavarban voltam ma, amikor hallom az anyát, hogy ezt mondja nekem: »Szereti Krisztust?« Elvörösödtem ijedtemben, és elhallgattam, és akkor ő ezt mondta nekem: »Nem válaszol nekem egész lelkével?« Azt mondtam neki: Egy fenevad lennék, ha nem szeretném Őt. Ó milyen jó Jézus evvel az alávaló szolgájával! Ó Jézus lesújtottál rám és összezavarsz a szereteteddel!”[9]

      Ennek a párbeszédnek a hangvétele valamikor egészen szerelmessé válik. Egy alkalommal, amikor a már kármelita novícia Teréznek egy rövid időre a cellájába kerül egy kis Jézust ábrázoló kép Teréz egy nagyon bensőséges órát él át Jézussal:

• „Ő együtt jött az Ő Terézével, és eltöltöttem egy órát a cellámba zárkózva ezernyi ostobaságot mondogatva neki, mert bolond vagyok, de nagyon bolond…”[10]

      Ezen párbeszédben Jézus egyre jobban magához vonzotta Terézt, és néha mint jó Pedagógus követelményeket is állít elé. Egyik lelkivezetőjéhez írott levelében így nyilatkozik:

• „Azt kéri tőlem, hogy egészen adjam oda magamat neki, az ő isteni kezeibe…”[11]

      Egy másik helyen Jézusnak más kéréseit fogalmazza meg:

• „Ma még inkább egyesülve voltam Jézussal. Szeretem Őt. Ezen a reggelen megérintette a szívemet és feltámasztott a levertségemből. Ó szeretetem Őt! Három dolgot kért tőlem: 1. Tartsam meg a csendet; 2. hogy a hit szellemével éljek; 3. hogy adjak hálát a reggeli szentáldozásért.”[12]

      Teréz számára egészen világossá válik, hogy Jézussal az állandó párbeszédben az összeszedettségre és az életszentség gyakorlására hívja őt:

• „Az én erőfeszítéseim mind arra vezetnek, hogy szent kármelita legyek; és hiszem, hogy Isten azt akarja tőlem, hogy elérjem ezt az életszentséget, ami egy folyamatos összeszedettséget jelent: hogy semmi és senki ne tudja elvenni a figyelmemet Őróla. Nem kérek mást, csak ezt, mert itt, a lelkemnek ebben az Istennel való bensőséges egyesülésében található meg számomra az összes erények gyakorlata.” [13]

 Folyamatos dialógus az emberekkel 

      Amilyen intenzív párbeszédet folytatott Jézussal,Teréz annyira nagy figyelemmel volt az őt körülvevő emberekkel kapcsolatban. Nagycsaládban nőtt fel, testvéreit a saját lelkiismeretének szavára figyelve, és ezért a nehézségek, konfliktusok vállalásával is próbálta Isten felé vezetni. Tudjuk, hogy bár vallását gyakorló családban élt, testvérei közül nem egynek voltak komoly problémái a hittel A depresszióra hajlamos húgának, Rebecának például ezeket a szavakat fogalmazza meg.

• „Napok óta vágytam arra, hogy veled beszéljek, és a szívem indulatát követve rögtön válaszoltam volna, hogy vigasztaljalak és lelkesítselek, de inkább az áldozatot részesítettem előnyben. Mindenekelőtt, jól meg foglak szidni, ahogy mindig tettem, azért, mert nincs bizalmad mások kedvességében. Tudod, hogy főleg kire vonatkozik ez… Tehát ismétlem neked, amit már oly sokszor mondtam, hogy ez egyedül a te érzékenységedből származik, amelyet ha te nem oltod ki magadból, akkor meg fogja keseríteni az örök életedet. Nem kell, hogy melengesd szívedben, nővérke, a bizalmatlanságnak ezen érzéseit. (…) Azt hiszed, hogy ha veled ellenkeznek, vagy nem teljesítik tetszésedet, akkor nem szeretnek? Akkor én azt mondom: amikor még otthon voltam, ellenkezésbe kellett kerülnöm a saját akaratommal egészen a minimumig. Ne gondold, hogy olykor nem csüggedtem el, mert máshoz kellett igazodnom. Ennek ellenére, nővérkém mindig megvolt az a vigasztalásom, hogy Isten akaratát láthattam minden dologban, mert egy hajunk szála sem sérülhet anélkül, hogy Ő megengedné. Így hát nővérkém, érték ez; mivel te formálódsz az örök életedre, anélkül, hogy valaki észrevenné, egyedül Istenért és a lelkekért. Egyesülj a te kármelitáddal, aki sohasem teheti meg semmiben a saját akaratát, és ez az, ami a történetesen legnehezebb az embereknek; azonban Istenhez láncolódva ez az jelenti, hogy szabadon élünk, szeretettel élünk.”[14]

      Teréz idősebb nővérének, Luciának, akinek gyereke született, többek között ezeket a buzdító szavakat írja:

• „Igen, Luciám, ez gyönyörű, hogy készíted szívedet a kis Lucia számára, azért, hogy mindig Jézus szentségháza legyen. Most az imádságaiddal, később a tanítással, az éberséggel és a példával. Tanítsd meg őt szeretni egész kis korában. Beszélj neki arról mindig, hogy van egy olyan Isten, aki végtelenül szeret, és az oltáron él, hogy egyesüljön a lelkünkkel. Hogy az ő első szava Jézus legyen.”[15]

      Teréz legidősebb bátyja Miguel, egy művész lélek volt, aki az italban sem tudott mértéket tartani. Az életszentség kapujában álló húga így próbálja segíteni:

• „Értem, habár te sohasem adtál jelet arról, hogy szenvedsz, hogy egy összetört szívet hordozol magadban. Mégis sokszor akartam behatolni egészen addig a sebig, de a te zárkózott karaktered elrejtette előlem. Mit lehet tenni, hacsak nem hallgatni és imádkozni érted? Ha te fel tudnád fogni, hogy mennyit sírtam érted, meghallanád, mindazt, amit a szívem neked mondani akart. De talán nem akarod majd meghallani egy apáca tanácsait. Igen apáca leszek, de szívemben mindig a nővéred maradok. A kolostorból állandóan virrasztani fogok és elkísérlek téged az én szegény kis imádságaimmal. Szeretett Miguelem, sohase veszítsd el a hitedet. Szeretnék inkább azelőtt meghalni és felajánlani az életemet, hogy te elvesztenéd a lelkedet. (…) Hidd el nekem, hogy az életem egy folyamatos áldozat lesz teérted, hogy jó kereszténnyé válj. Emlékezz a te kármelita nővéredre.”[16]

      Luis, Teréznek az az öccse, akihez lélekben talán a legközelebb állt, és akit Lucho-nak nevezett. Egyik levelében arra hívja, hogy bár egymástól távol élnek imádkozzanak együtt.

• „Azt mondod nekem, hogy én biztosítottalak a leveleimben, hogy mindig, mint nővér szeretlek téged. Most kételkedsz ebben egy pillanatra? Talán nem tudod, hogy az én szívemben tökéletesedik az Isten szeretete, és minél tökéletesebb, annál nagyobb a szeretet? Így tehát ne kételkedj abban, hogy én minden pillanatban érted könyörgök, és az imádság a szeretetnek egy éneke… (…) Lucho, imádkozzál. Gondolj nyugodtan arra, hogy ki Isten és ki vagy te, és, hogy miben vagy neki köteles. Az iskola után sétálj el egy templomba, ahol a magányos Jézus beszél a szívedhez misztikus csöndben. Egyesülj velem. Öt órakor imádságban leszek. Kísérjük az elhagyott Istent és kérjük őt, hogy adja nekünk szent szeretetét.”[17]

P. Péceli Bence Imre OCD – Keszthely 

Forrás: Kármel újság, 2012/3-4. 

________________________

[1] Vö. Guión Biográfico, in.: Teresa de Los Andes: Obras Completas, Editorial Monte Carmelo Burgos, 1995. 8. old.
[2] Vö. uo. 9. old.
[3] Vö. uo. 9-11. old.
[4] Napló 1. in.Teresa de Los Andes: Obras Completas, Editorial Monte Carmelo Burgos, 1995. 67. old.
[5] Napló 15. in. uo. 96-97. old
[6] Napló 29. in. uo. 131. old
[7] Napló 6. in. uo. 78. old.
[8] Egyik tanárnõ az iskolában.
[9] Napló 41. in.Teresa de Los Andes: i.m., 163. old.
[10] 104. levél, in. uo. 102. old.
[11] 27. levél, in. uo. 265. o.
[12] Napló 31. in. uo. 137. old.
[13] 116. levél, in. uo. 543. old.
[14] 159. levél, in. uo. 667. old.
[15] 112. levél, in uo. 531. old.
[16] 93. levél, in. uo. 473. old.
[17] 108. levél, 516-517. old.