2013. ápr. 4.

A lelki békéről és annak megőrzéséről

11. A lelki békéről (nyugalomról) 

      A lelki béke fájdalmak árán szerezhető meg. Az Írás azt mondja: Tűzön és vízen kellett átmennünk, végül elvezettél a megenyhülésre (Zsolt 65,12). Akik Isten kedvében akarnak járni, azoknak sok fájdalmon át vezet az útjuk. Hogyan hirdessük boldognak a szent vértanúkat szenvedéseikért, melyeket Istenért viseltek el, amikor mi magunk a lázzal járó kisebb betegségeket sem tudjuk elviselni? 
  • Semmi nem támogatja úgy a belső béke[1] megszerzését, mint a hallgatás, s amennyire ez lehetséges: a szüntelen belső dialógus, s a lehető legritkábban a másokkal folytatott beszélgetés. 
      Nincs annál jobb, mint a Krisztusban megszerzett béke, mert benne megtörik mindenféle égi és földi szellem harci ereje. Mert nem a test és vér ellen kell hadakoznunk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, e sötét világ kormányzói és az égi magasságok gonosz szellemei ellen. (Ef 6,12) 
      A lelki élet jele, amikor az ember magába mélyed és szívében titokban cselekszik. 
      Isten kegyelme az ilyen embert beborítja árnyékával, és eleinte nyugalmi állapotba kerül, majd ennek köszönhetően nyugalmon túli állapotba. Nyugalomban (békében) lesz része, vagyis jó lesz a lelkiismerete; nyugalmon túli állapotba kerül, amikor az elme önmagában szemléli a Szentlélek kegyelmét az Írás szava szerint: békében van az ő lakóhelye (Zsolt 75,3). 
      Lehet-e nem örülni, ha az ember szemeivel érzékelhetően látja a napot? De mennyivel örömtelibb az, amikor az elme belső szemével látja Krisztust, az igazság Napját. Akkor valóban angyali örömmel örvendezik. Ugyanerről az Apostol azt mondta: A mi hazánk a mennyekben van (Fil 3,20). Aki rendületlenül kitart a nyugalom állapotában, az mintegy áldoztató kanállal[2] meríti a lelki adományokat. 
      A Szentatyák elnyervén a nyugalmi állapotot, Isten kegyelmével beárnyékolva sokáig éltek. 
      Amikor az ember nyugalmi állapotba jut, akkor önmagából másokra is ki tudja árasztani a megvilágosított értelem fényét. Az ilyen embernek mindenekelőtt ismételgetnie kell Anna prófétaasszony eme szavait: Hivalkodás ne hagyja el szátokat (1Sám 2,3), és az Úr szavait: Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, akkor majd elég tisztán látsz ahhoz, hogy kivehesd a szálkát felebarátod szeméből (Mt 7,5). 
      Ezt a békét, mint egyfajta értékes kincset hagyta tanítványaira halála előtt a mi Urunk Jézus Krisztus, mondván: Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek (Jn 14,27). Erről az Apostol is beszél: Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban (Fil 4,7); törekedjetek a békességre mindenkivel szemben, törekedjetek az életszentségre. Enélkül senki sem látja meg az Urat (Zsid 12,14). 
      Ezért tehát kötelességünk minden gondolatunkat, kívánságunkat és cselekvésünket arra összpontosítani, hogy elnyerjük Isten békéjét, s az Egyházzal mindig kiáltsunk hozzá: Urunk, Istenünk, békét adj nekünk (Zsolt 26,12). 

12. A lelki béke megőrzéséről 

      Minden igyekezetünkkel arra kell törekedni, hogy őrizzük a lelki békét és ne háborodjunk fel a másoktól kapott sértéseken. Ennek érdekében feltétlenül tartózkodni kell a haragtól, és a figyelem segítségével óvni kell az elmét és a szívet, hogy megőrizze az egyensúlyt. 
      A másoktól kapott sértéseket közömbösen kell viselni és ránevelődni egy olyan állapotra, mintha a sértések nem is ránk vonatkoznának. 
      Az ilyen gyakorlat megszerezheti szívünk számára a csöndet és Isten lakóhelyévé teheti. 
      Csodatévő Szent Gergely életében látunk példát a szelídségre, akitől egy bizonyos utcanő nyilvánosan fizetséget követelt, merthogy vele hált volna; erre ő a legkisebb fölindulás nélkül egy bizonyos barátjának szelíden azt mondta: „Adj neki hamar annyi pénzt, amennyit követel”. Az asszony, alighogy átvette a jogtalan fizetséget, ördögi megszállás áldozata lett. A Szent pedig imádsággal kiűzte belőle az ördögöt is (Havi Olvasmányok[3], november 17.). 
      Ha azonban elkerülhetetlen a felháborodás, akkor legalább fékezze meg nyelvét a Zsoltáros szava szerint: Zavart vagyok, szólni sem tudok (76,5). 
      Ilyen esetben példának vehetjük Trimifunti Szent Szpiridont és Szentéletű Szíriai Efrémet. Az első (Havi Olvasmányok, december 12.) így viselte el a sértést: Amikor a görög császár parancsára bement a palotába, akkor a szolgák egyike koldusnak nézvén kinevette őt, nem engedte be a palotába, sőt még arcul is ütötte. Szent Szpiridon, mivel nem volt haragos természetű, az Úr szavának megfelelően odatartotta a másikat is (Mt 5,39). Szentéletű Efrém (Havi Olvasmányok, január 28.) a pusztában böjtölvén egyszer a következőképpen maradt éhen. Tanítványa ennivalót vitt neki és az úton véletlenül összetörte az edényt. A Szent látván tanítványa szomorúságát, így szólt hozzá: „Ne búsulj, testvér; ha nem akart hozzánk jönni az étel, mi megyünk hozzá”. Így tehát a Szent elment, leült az összetört edény mellé, összeszedte az ételt és megette. Ilyen mértékben volt ő mentes a haragtól. 
      A harag legyőzését Nagy Szent Pajszij legendájából tanulhatjuk meg (Havi Olvasmányok, június 19.), aki arra kérte a neki megjelent Úr Jézus Krisztust, hogy szabadítsa meg a haragtól. Az Üdvözítő azt mondta: Ha le akarod győzni a haragot és vele együtt a felindulást is, semmit se kívánj, senkit se gyűlölj, se ne alázz meg. 
      A lelki béke megőrzéséhez el kell űznöd magadtól az unalmat, és a vidám lelkület megszerzésére kell törekedned; a bölcs Sirák szava szerint: Sokakat megöl a gond és nincs benne haszon (Sirák 30,24). 
  • A lelki béke megőrzéséhez mindenképpen el kell kerülni mások megítélését is. A felebarát iránti megértéssel és hallgatással őrizhető meg a lelki béke. Amikor ilyen állapotban van az ember, akkor isteni kinyilatkoztatásokat kap. 
      Hogy az ember ne essék a felebarát megítélésének bűnébe, figyelnie kell önmagára, senkitől ne fogadjon el rossz híreket, és minden iránt úgy viseltessen, mintha hulla lenne. 
  •       A lelki béke megőrzéséhez minél gyakrabban magába kell szállnia és azt kérdeznie: Hol vagyok? Eközben figyelnie kell arra, hogy a testi érzékek, különösen a látás, a belső embert szolgálják, és ne szórakoztassák a lelket érzéki tárgyak, mert kegyelmi adományokat csak azok kapnak, akik belső cselekvést végeznek és lelkükre éberen figyelnek.
________________________________
[1] Boldog II. János Pál pápa a Vita consecrata kezdetű, az Istennek szentelt személyekhez írt buzdításában olvassuk a következőt: „A keleti szerzetesség - azzal a szándékkal, hogy Isten végleges színelátásának várásával átformálja a világot és az életet - előnyben részesíti a megtérést, az önmegtagadást, a szívbéli töredelmet; a hészükhia, azaz a belső béke keresését; a szüntelen imádságot, a böjtöt és az éjszakai virrasztást, a lelki harcot és hallgatást, az Úr jelenléte fölötti húsvéti örömöt és végső eljövetelének várását, az önátadást és a vagyonról való lemondást, ahogy ezt egy kolostor szent közösségében vagy a remeteség magányában megélik.” (6. pont) 
[2] Az Orthodox Egyházban mindig két szín alatt szoktak áldoztatni. Kis kanállal nyújtják Krisztus Szent Testét és Vérét. 
[3] Havi olvasmányok - görög nevén Menologion. Az Orthodox Egyház havi beosztású liturgikus könyve, amely a szentek életét tartalmazza.  
Folyt. köv.
Forrás:

Nincsenek megjegyzések: