André Frossard: VAN ISTEN, TALÁLKOZTAM VELE

      „Kényelmetlenek a konvertiták”- mondja Bernanos. Ezért is meg néhány más ok miatt is hosszú ideje halasztgatom e történet megírását. (...) 

      Végül is meggyőztem magam: a tanú, még ha méltatlan is, ha egy perrel kapcsolatban megismeri az igazságot, tartozik magának azzal, hogy közölje, azt remélve, hogy ez az igazság önnön érdemei által nyeri majd meg a hallgatóságot. Saját érdemei által hiába várna erre. 

      Vagy, mit tudom én, különleges módon megtalálta a legvitatottabb ügyre és a legősibb perre vonatkozó igazságot; Van Isten. Én találkoztam Vele. 

      Váratlanul találkoztam vele - mondhatnám: véletlenül, ha egyáltalán lehet véletlenül belekerülni efféle kalandba - egy járókelő meglepődésével, aki egy párizsi utca fordulójánál a megszokott tér vagy kereszteződés helyett a házfalakat csapdosó tengert s a váratlanul elétáruló végtelent pillantja meg. 

      Megdöbbentő pillanat volt - s tart mind a mai napig. Soha nem tudtam megszokni Isten létét. 

      Barátomat keresve léptem be tizenhét óra tíz perckor a Quartier Latin egy kápolnájába: tizenhét óra tizenöt perckor pedig olyan barát társaságában lépte, ki onnan, aki nem erről a földről való. 

      Amikor beléptem, szkeptikus és szélsőbaloldali ateista voltam, ill. ami e kettőnél még több, közömbös; ezerféle dolog foglalkoztatott, csak Isten nem, akit már tagadni sem akartam, mivel úgy tűnt: az emberi tudatlanság és félelem számlájáról már régen te van írva; néhány perc múlva ugyanonnan mint „római apostoli, katolikus” léptem ki. S kimeríthetetlen öröm hullámai emeltek föl és ragadtak magukkal. (...) 

      Én, a higgadt ateista, aki akkor természetesen minderről semmit sem tudtam, elunva, hogy kivárjam az érthetetlen ájtatoskodások végét, amik az előrejelzésnél hosszabban visszatartják barátomat, magam is benyitom a kis vaskaput, hogy mint rajzoló vagy mint bámészkodó közelebbről megvizsgáljam az épületet, amelyben - már hajlandó lettem volna ezt mondani - barátom egy örökkévalóság óta időzik (valójában alig vártam többet, mint három vagy négy percet). (...) 

      A kápolna mélye elég jól meg van világítva. A fehérbe öltözött főoltár fölött egész sor növény, kandeláberek és más díszítő elem. Mindezt egy nagy fémkereszt uralja, közepén egy matt fehér korong. A kereszt végein három ugyanolyan nagyságú, de egy alig észrevehető árnyalattal eltérő korong. Megfordultam már templomokban, egyszerűen a művészet szeretetétől indítva, de még soha nem láttam lakott szentségmutatót, sőt azt hiszem, még ostyát sem. Nem tudom tehát, hogy az Oltáriszentség előtt vagyok, ami körül két sor gyertya ég. A többi korong jelenléte és az aranyozott díszítő elemek bonyolultsága még nehezebbé teszi e távoli nap azonosítását. 

      Mindennek jelentése hidegen hagy, annál is inkább, mivel egyáltalán nem törekszem megfejtésére. A bejárat mellett állok, szememmel barátomat kutatom, de nem tudom felfedezni az előttem térdelő alakok között. Tekintetem a homályból a fény felé siklik, aztán minden különösebb gondolat nélkül visszafordul a jelenlévőkre, a hívőkről a mozdulatlan apácákra, az oltárnál lévő apácákra, aztán, fogalmam sincs miért, megállapodik a kereszt bal oldalán égő második gyertyán. Nem az elsőn, nem a harmadikon, hanem a másodikon. S ekkor szabadul el hirtelen a csodák áradata. Egy szempillantás alatt lerombolja abszurd lényemet, és világra hozza azt a csodálkozó gyermeket, aki soha nem voltam. 

* * *

• A szerző, André Frossard, 1915. jan. 14-én született. Apja, újságíró és neves politikus, 31 éves korában a Francia Kommunista Párt első főtitkára volt. Apai nagyanyja zsidó családból származott; kelet-franciaországi falujukban csak zsinagóga állt, templomot nem ismertek. Anyai nagyszülei protestánsnak vallották magukat. Az egész család az elkötelezett szocialisták közé tartozott. André tökéletesen ateista környezetben nőtt fel, ahol még csak fel sem vetődött Isten létének kérdése. A fiatalember húszéves korában találkozott teljesen váratlanul a keresztény igazsággal: egy barátját keresve belépett valamelyik párizsi templomba. Hogy mi történt ott egy-két perc leforgása alatt, hosszú évtizedek után ebben a könyvben írta le. A személyes, végtelen, jelenlevő Szeretettel találkozott, a nagy Ismeretlennel: Istennel. Újságíró maradt, családot alapított, végigszenvedte a koncentrációs táborok poklát, tucatnyi könyve és cikkei által egyike lett a francia lelkiismeret éber őreinek. Egész életét ez a Találkozás határozta meg. „Ó Szeretet, az örökkévalóság is rövid lesz arra, hogy téged hirdesselek!” 

A könyv elolvasható itt:

http://hu.gloria.tv/?media=392649

Az Egyház „két tüdővel” lélegzik

Cefalu-i Dóm (Szicília, Itália), 12. sz., ismeretlen festő

• Krisztus imája arra emlékeztet bennünket, hogy mindig mélyebben kell befogadnunk és kibontatkoztatnunk ezt az ajándékot. Az „ut unum sint” – „hogy egyek legyenek” – könyörgés egyszerre jelent minket kötelező parancsot, bennünket támogató erőt, valamint üdvös szemrehányást lustaságunkkal és kicsinyszívűségünkkel szemben. Jézus imájára, nem pedig a mi képességeinkre épül az a bizalmunk is, hogy még a történelemben sikerülni fog megvalósítani a teljes és látható közösséget valamennyi keresztény testvérünkkel együtt. Ennek a Jubileum utáni útnak a megújítása érdekében nagy reménnyel fordulok a keleti egyházakhoz is, s azt kívánom, hogy a javak cseréje, mely az első évezredben gazdagította az Egyházat, most megújulva kiteljesedjék. Bárcsak rábírná a Kelet és a Nyugat keresztényeit annak az időnek az emléke, amikor az Egyház még „két tüdővel” lélegzett, hogy újra közös úton járjanak, a hit egységében és a jogos különbözés tiszteletben tartásával, kölcsönösen úgy fogadva és támogatva egymást, mint Krisztus egyetlen Testének tagjait.

NOVO MILLENNIO INEUNTE 

II. János Pál pápa apostoli levele 

a 2000. esztendő Nagy Jubileuma végén 

2001. január 6. 

• A zsinat elismerte a keleti egyházak nagy liturgikus és lelkiségi hagyományát, történeti fejlődésük sajátos jellegét, az ezekből következő s az első időktől fogva a szentatyáktól és az egyetemes zsinatoktól jóváhagyott fegyelmi szabályokat, tanításuk sajátos módját. Mindezt abban a meggyőződésben, hogy a törvényes különbség nem áll ellentétben az Egyház egységével, sőt növeli ékességét és hozzájárul küldetése teljesítéséhez. (...)Nem fölösleges tehát emlékeztetni arra, hogy Cirill és Metód a bizánci egyház területéről jött, abban az időben, amikor Bizánc még közösségben volt Rómával. Azzal, hogy Szent Benedekkel együtt Európa védőszentjévé nyilvánítottam őket, nemcsak a kereszténység történeti igazságát akartam megerősíteni az európai kontinensen, hanem egy nagyon fontos témát is adni akartam a Kelet és Nyugat közötti dialógusnak, mely annyi reményt ébresztett a zsinat utáni években. Miként Szent Benedekben, úgy Szent Cirillben és Metódban is megtalálja Európa a maga lelki gyökereit. Most a Krisztus születése utáni második évezred végén együtt kell tisztelnünk őket, mint múltunk védőszentjeit, s mint olyan szenteket, akikre az Egyház és az európai kontinens népei rábízzák jövőjüket. (...)Az általam többször használt kifejezés ebben az összefüggésben találja meg a maga legmélyebb indítékát: az Egyháznak mindkét tüdejével lélegeznie kell! A kereszténység történelmének első évezredében ez a tétel főként a Bizánc-Róma kettősséget jelenti; Oroszország megkeresztelkedése után tágulnak a határok: az evangelizáció jóval nagyobb területre terjed ki, úgyhogy ez a kifejezés immár az egész Egyházra vonatkozik. Ha meggondoljuk, hogy ez a Dnyeper partján lezajlott üdvöthozó esemény egy olyan korban történt, amikor a keleti és a nyugati Egyház még egységben volt, érthetővé válik, hogy a teljes közösség távlata a törvényes különbözőségben megélt egység. Ezt hangsúlyoztam erősen a Szent Cirillnek és Metódnak szentelt Slavorum apostoli enciklikában (1985) és az Euntes in mundum apostoli levélben, melyet a katolikus Egyház híveihez intéztem a kijevi Oroszország megkeresztelkedésének ezeréves évfordulója alkalmából. 

UT UNUM SINT 

II. JÁNOS PÁL PÁPA ENCIKLIKÁJA 

AZ ÖKUMENIKUS TÖREKVÉSRŐL 

1995. május 25. Úrnapján 

• A katolikus keleti egyházak szinódusi atyái és a többi keleti egyház képviselői fölszólalásaikban hangsúlyozták a monasztikus élet evangéliumi értékeit, amely élet már az ősegyházban megjelent, és országaikban, főként az ortodox egyházakban ma is elevenen él. Az Egyházban az első századoktól fogva voltak férfiak és nők, akik arra éreztek hívatást, hogy a megtestesült Ige szolgai állapotát utánozzák, és követni kezdték Őt oly módon, hogy követelményeinek – melyek a keresztség alapján az Ő halálának és föltámadásának húsvéti misztériumában való részesedésből következnek – különleges és radikális módon a szerzetesi hivatásban tettek eleget. Miközben így kereszthordozókká (sztaurofóroi) váltak, kötelességüknek érezték, hogy a Lélek-hordozókká (pneumatofóroi) váljanak, valóban lelki férfiakká és nőkké, akik képesek arra, hogy a dicsőítés és a szüntelen kérő imádság, az aszketikus gyakorlatok és a szeretet cselekedetei által titokzatos módon gazdagítsák a történelmet. A keleti szerzetesség – azzal a szándékkal, hogy Isten végleges színelátásának várásával átformálja a világot és az életet – előnyben részesíti a megtérést, az önmegtagadást, a szívbeli töredelmet; a hészükhia, azaz a belső béke keresését; a szüntelen imádságot, a böjtöt és az éjszakai virrasztást, a lelki harcot és hallgatást, az Úr jelenléte fölötti húsvéti örömöt és végső eljövetelének várását, az önátadást és a vagyonról való lemondást, ahogy ezt egy kolostor szent közösségében vagy a remeteség magányában megélik.

VITA CONSECRATA 

II. János Pál pápa szinodus utáni apostoli buzdítása 

a püspökökhöz és papokhoz a szerzetesrendekhez és szerzetesi kongregációkhoz, 

az apostoli élet társaságaihoz, a világi intézményekhez és minden hívőhöz 

az Istennek szentelt életről és annak küldetéséről az Egyházban és a világban

• Másrészt hangsúlyozni szeretnénk, milyen mélyen kapcsolódik szeretetben és tiszteletben az istenszülőhöz, a Theotokoszhoz a katolikus Egyház, az Ortodox egyház és az ősi keleti egyházak. A „Keleten tartott egyetemes zsinatokon nemcsak megfogalmazták keresztény hitünk alapdogmáit a Szentháromságról és a Szűz Máriától megtestesült isteni Igéről”, hanem „liturgiájukban a keletiek szebbnél szebb himnuszokkal magasztalják a mindenkor Szűz Máriát, a szentséges Istenszülőt”. Ezeknek az egyházaknak a testvérei nehéz időket éltek át, de történelmük mindig át volt hatva a keresztény életmód iránti vággyal és az apostoli eredet tudatával, akkor is, ha gyakran véres üldözést szenvedtek. Életük az Úrhoz való hűség története, a hit valóságos zarándokútja időben és térben, miközben határtalan bizalommal tekintettek az Úr anyjára, énekekkel ünnepelték és imáikban szüntelenül kérték segítségét. Keresztény mivoltuk nehéz óráiban, „az ő oltalma alá futnak könyörgésükkel”, mert tudatában vannak az ő hathatós segítségének. Azok az egyházak, amelyek vallják az efezusi zsinat tanítását, a szüzet „Isten valóságos anyjának” nevezik, „mert a mi Urunk Jézus Krisztus minden idők előtt isteni mivoltában az Atyától öröktől fogva születik, az idők teljességében értünk és a mi üdvösségünkért embersége szerint Szűz Máriától, Isten anyjától született”. A görög egyházatyák és a bizánci hagyomány, miközben a Szüzet a megtestesült Ige fényében szemlélik, megkísérelnek behatolni abba a mélységbe, amely Máriát, Isten anyját Krisztushoz és az Egyházhoz fűzi. A Szűz örökre jelen van az üdvösség misztériumának minden területén. A kopt és az etiópiai hagyomány is bekapcsolódott Alexandriai Szent Cirill révén Mária titkának tiszteletébe, és a görögökkel együtt költői művekkel ünnepelték Máriát. Szír Szent Efrém, kit „a Szentlélek hárfájának” neveztek, fáradhatatlanul énekelt Máriáról; a szír egyház hagyományában ennek most is megtalálhatók a nyomai. Nareki Szent Gergely, az örmények kiválósága a Theotokoszról szóló dicsőítő énekében nagy költői felkészültséggel, különböző szempontok szerint énekli meg és magasztalja a megtestesülés titkát. Mindegyik szempont alkalmat ad neki, hogy dicsőítse Szűz Máriának, az emberré lett Ige anyjának rendkívüli érdemeit, és hogy énekeljen csodálatos szépségéről. Ezért nem kell csodálkoznunk azon, hogy Máriának az ősi keleti egyházak kultuszában kimagasló helye van, igen sok ünneppel és gazdag himnuszköltészettel.

REDEMPTORIS MATER 

II. János Pál pápa enciklikája a Boldogságos Szűz Máriáról 

a zarándok Egyház életében 

1987. március 25.

S. Maria della Bruna

• Rendünk „két tüdővel lélegzik” ma is, az ikonok tisztelete is eleven. Gyökerei a keleti egyház remetéinek korakeresztény, monasztikus, szemlélődő életébe nyúlnak vissza. Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János ebből a forrásból merítettek. Az Illés-forrásnál, a keleti remeték nyomába lépve, az ószövetségi Illés próféta példáját követve járták az első Nyugatról jött szerzetesek a kontempláció útját. A szív belső békességét kívánták elnyerni, amely képessé teszi az embert Isten szemlélésére. Az első monachusok nevelése című írásban is már ezt a célt tűzték ki: „ne csak halálunk után, hanem már ebben a halandó életben egy kissé megízlelhessük szívünkben és megtapasztalhassuk lelkünkben az isteni jelenlét erejét és a mennyei dicsőség örömét.” Ezen az úton példaképünk és Édesanyánk, Mária, Krisztus Anyja.

Karol Wojtyla: A hit Keresztes Szent János szerint

A „WOJTYLA TITOK” 

      EZ A KÖNYV TISZTELETADÁS a hazánkba lelkipásztori látogatásra érkező II. János Pál pápának - Karol Wojtylának -, akit mint Krisztus helyettesét, az Evangélium és a béke küldöttjét fogadjuk. 

      Ugyanakkor megemlékezünk a Misztikus Egyházdoktornak, Keresztes Szent Jánosnak, a kármelita Reformátornak halála négyszázadik évfordulójáról. Mindkét esemény ugyanis 1991-re esik. 

      Ez alkalommal ajándékozzuk meg könyvünkkel mindazokat, akik fáradságot nem kímélve a hiteles keresztény misztikába, a mélyebb lelkiéletbe kívánnak betekinteni. 

      Karol Wojtyla sokoldalú, főleg irodalmi - művészi adottságát a már eddig magyar nyelven megjelent művei jól tükrözik. Teológiai munkásságáról és főleg élete döntését kifejező művéről azonban még keveset hallottunk. Amíg papi elhivatottságában egészen Krisztusé lett -, döntését hosszú megfontolt keresés előzte meg. Mindennek végső betetőzését és összegzését a római nagydoktori értekezése fogja egybe, ami terjedelmes könyvvé formálódott: 

A HIT KERESZTES SZENT JÁNOS SZERINT 

      A munka belülről és fejlődésében mutatja be Wojtyla lelkiségét. A mű fordítására azért vállalkozhattam, mert 1974-ben Aquinói Szent Tamás halálának 700. évfordulóján tartott Nemzetközi Kongresszuson mint az akkori krakkói érseket módom volt megismerni, majd az előadását nálunk közzétenni. Azóta pedig a tizenhét éven át ismétlődő Találkozókon a „szent tudomány” irányelveit a zsinat utáni nyitott filozófiai, teológiai szemléletben tovább fejleszthettem. ő ezeken a kongresszusokon mindig jelen volt és tanított. Később, mint pápa, szűkkörű fogadásain is mindig újat adott számunkra. 

      Wojtyla lelki keresésének néhány szakaszát bevezetőként érintenünk kell ahhoz, hogy tömör, értékes művét helyesen értsük. „Korán váltam apátlan, anyátlan árvává. Apámat nagyon megrendítette anyám és felnőtt testvérem halála. Ám a csapások nagy lelki mélységeket tártak fel benne. Bánata fokozatosan imává nemesedett... Ahogy ő letérdelt, az meghatározó volt fiatal éveimre.” (Az idézeteket André Frossardnak adott ínterjúkönyvből vettük, Ez a finomlelkű, tapintatos francia filozófus tudta csak „önvallomásra” késztetni a pápát.) 

      Wojtyla hitét „bölcsőbeli kereszténységnek” nevezi és ennek tudatában mindent megtett, hogy kételyeit megoldja és hitét a legjobb forrásokból erősítse. - „A személyes hit önmagát teremti meg, remélem jól értik ezt. A hit Istennek - Jézus Krisztusban kifejezett Szavára, Igéjére adott válaszunk... Mindig teljes tárgyilagossággal vizsgálom saját hitemet. Énem mélységeiből született, az ember és a világ titkait kereső szellemi erőfeszítések gyümölcse, de ugyanakkor - bár kezdettől tudtam - ma még világosabban látom, hogy a HIT ADOMÁNY. Minden átélt tapasztalásom mutatja: 

 A HIT ISTEN AJÁNDÉKA.” 

      A fiatal Karol először magányosan keresi a Teljességhez vezető utat. Szülei halálakor a jasna-górai Mária elé borult, őt kérte élete védelmezőjének. Innen ered fohásza „Egészen a Tiéd vagyok!” - „Totus Tuus!” Érthető, hogy pápai Jelszavának is ezt választotta. (Wojtyla Mária-tisztelete lélektanilag és ésszerűen megalapozott, kevéssé ismerik, ez is megérne egy írást.) Mint kiváló tanuló a lehető legtöbbet akarta elérni. Fizikumát hegyi túrákkal, labdarúgással erősítette, de kezdettől fogva volt egy „belső időérzéke”, ami megszabta a lelki gyarapodásnak szánt idejét. Nemzeti öntudatban nevelkedett, utánozni akarta Krakkó ősi szentjeinek erényeit: az egyszerűséget, önzetlen szeretetet és finom kultúráltságot. Akkoriban hazafias színművekkel erősítették egymást, hiszen a náci eszmék már terjedőben voltak. Kiváló tanára az irodalom és a színjátszás felé irányította. Ám de a hitbeli és lelki kérdések még tisztázatlanok voltak benne, a megoldáshoz Figlevicz atya tanácsa és példája segítette. Közvetlen barátja, Jan, a tartózkodó természetű világi apostol volt. Tőle ismerte meg az élő rózsafüzér titkait és ebben az imában kezdett együttélni Krisztus misztériumaival. Sokat találkozott Albert Chmielowski ferences diakónussal, aki méltatlannak tartotta magát a papságra. Harmadik lelki barátja az alázatos arsi plébános, akinek életén sokat elmélkedett.

      „Húszéves koromban tértem meg igazán! Minden különösebb előjel nélkül, az igazi hit világossága csendesen és szelíden lobbant fel bennem... Van, akinél a békés hitetlenségbe váratlanul tör be a hit” - mondja Frossardnak, akit a hit fénye egyszerűen „leterített”. - „Én nem láttam Istent - folytatja a pápa - de Világosságát igen. Az Igazság Fénye ez, szavak nélkül belénk öntött tudás, több, mint akár tíz megtanult könyv, és megfelel az egyház tanításának... Személyesen olyan Isten-élményeim nem voltak, mint Önnek, nem tapasztaltam meg, hogy a hitetlenségből hogyan lépünk át a hitbe; de azt igen, hogy az öröklött, érzelmi jellegű hit hogyan alakul át 

olyan hitté, ami tudatos, éret, szabad elhatározásból fakad és, amit lelkileg mindig tovább mélyíthetek.” 

      A viszonylag nyugalmas városra, Krakkóra, hirtelen tört rá a német megszállás, éhezés, letartóztatások, az auschwitzi elhurcoltatások réme, Karolnak, mint katonakötelesnek, bujdosnia kellett. Majd egészségtelen munkát vállal, a Solvay szódagyárban sósavgőztől és mészportól szennyezett levegőben egész nap szállítja a köveket. Közben fáradtan, piszkosan leroskad, előveszi lelki könyveit, keresi a belső ima titkait és várja Isten akaratát. Olvasmányai közben egyszercsak rátalál Keresztes Szent János és Avilai Szent Teréz műveire, és szomjas lelke végre kielégítő választ kap. 

      Most már csak a „hogyant” kell megoldania. A papnevelés illegalitásban van. Ebben a veszélyes időszakban, 1942-ben jelentkezik papi hivatásával Sapiena hercegérseknél. A nemesi származású, akkor már csontig lesoványodott főpap ezrével menti az üldözötteket: lengyeleket, zsidókat, cigányokat, betegeket, öregeket... mindazokat, akiket a nácik „fölöslegesnek és kiirtandónak” tartottak. Wojtyla rengeteget dolgozik, éjszakára egymaga vállalja a püspöki palota őrizetét. Hogy képzési idejét lerövidítsék, kezébe adnak egy nehéz filozófiai kézi könyvet, a skolasztika elemeit. Számára ez új tudomány. Nehezen értette, újra meg újra nekikezdett, hogy egyedül megküzdjön az anyaggal, míg egyszercsak megtalálta a „kulcsot”: 

      „A skolasztikus fogalmak téziseinek sűrű bozótján két hónap alatt tudtam átrágódni, míg végre elöntött a rácsodálkozás világossága. Számomra nagy élményt és megismerési változást jelentett az ontológiának - létfilozófiának - egyszerű tankönyve. Felismertem, milyen mély értelme van mindannak, amit eddig egyszerűen, ösztönösen csak éltem és sejtettem. Az értelmi felfedezésem anyaga nem volt más, mint az arisztotelészi alapfilozófia elemei, amelyek előfeltételei a tudományos megismerésnek... Előkészítette számomra a teret az Istennel való értelmi találkozásra. Mindez fontos volt azért is, mert hozzásegített a vallásfilozófia megértéséhez, amely közel állt hozzám, mert az emberi személyben vizsgálja a vallási tapasztalatot.”

      (Ez volt Wojtylának a „perszonalista korszaka”: Max Scheler, Edmund Husserl stb.) Az Abszolutum metafizikai ismerete mellett Wojtylát már most érdekelte, hogy mennyire felel meg Isten az ember lélektani adottságainak. Szent Tamás tárgyi felfogása Keresztes Szent János alanyi szemléletével kerül összhangba a doktori értekezésében, ami elsősorban Wojtyla számára lett alapvető felállás, világos tájékozódás és a végső elkötelezettség bizonyítéka. 

      Az események peregnek. Lengyelország felszabadulása után testileg legyengült, de lélekben Isten-szolgálatra kész fiatalok tömegesen jelentkeznek a szemináriumba. Wojtylát 1946. november l.-én pappá szentelik, és már november 28.-án Rómába küldik, hogy az „Angelicumba”, a dominikánusok egyetemén tegye le nagydoktorátusát, és mielőbb visszatérhessen a lengyel papnevelésbe.

      „Már jóval előbb Krakkóban magamtól kezdtem el spanyolul tanulni, hogy Keresztes Szent Jánosnak gondolatait közvetlenül olvashassam... Ezt folytattam az Angelicumban és igy spanyolul elemezhettem szavait.” Rómában 1946-tól 1948-ig az általános teológiai tanulmányok mellett intenzíven készül választott témájára: misztikus teológiát hallgat Garrigou-Lagrange és Pierre Paul Fhilippe professzornál. Keresztes Szent Jánossal párhuzamosan az Angyali Doktor egyetemén elmélyül Szent Tamás tanításában, aki az Evangéliumnak és a kinyilatkoztatásnak igazságait módszeresen fejtette ki. 

      Választott témája egyben hálaadás azokért a kegyelmekért, amit a két nagy egyházdoktortól kapott. Szembesíti őket saját elmélyedő imaéletével és hitbeli szemléletével, miközben érzelmi egyensúlyát is kialakítja. 

      1976-ban, a genovai Nemzetközi Szent Tamás Kongresszuson (ami a jezsuita Arecco-Intézetben folyt), Wojtyla, a krakkói érsek napi szentmiséje és gyakori szentséglátogatása sokaknak megrendítő élményt adott. Belső környezetével Angela Ales-Bello, a lateráni egyetem filozófia professzora közvetítésével ismerkedhettem meg. Egy ilyen társas beszélgetésben könyveiről esett szó. A lublini katolikus egyetemen akkor adták ki hatodik könyvét. Főleg a zsinatról szóló lelkipásztori irányzatú műve „A megújulás forrásainál” váltott ki nagy érdeklődést. Akkoriban fordították le olaszra a „Szeretet és Felelősség” című könyvét, ami a családról, a tisztaságról és a szeretetről szólt. Wojtyla egyszer csak elmosolyodott: 

       „Nekem legkedvesebb könyvem ,A hit Keresztes Szent János szerint’, mivel ebben benne van minden, ami nekem az életet jelenti!” 

      Harminc év múltán, 1978-ban, nem véletlen, hogy pápaválasztására kedves tanárától, az akkor már Philippe O. P. bíborostól éppen ezt a művet kapja ajándékul. 

      Wojtyla egyéniségének határozottsága ebben a munkájában is jelentkezik. Tanulmányában - amint többször is megemlíti - megáll a „lélek passzív éjszakájánál”, azaz a szerzett és beléöntött szemlélődés határán -, és alázatos tartózkodásával tovább nem kutatja a misztikus egyesülés titkait. Azt írja le, ami mindenki számára „megközelíthető” hitélményt adhat. 

      Könyvében történeti áttekintést ad Keresztes Szent János idején elszaporodott „megvilágosultak”-ról, „alumbrádák-”ról. A mozgalom tagjai a hiteles keresztény tanításokat megkerülve a „megvilágosultak” sajátos gőgjével élik meg tökéletességüket. Álmisztikájuk elvakultsága alapján ők már „háborítlan istenszemléletben” élnek. Ezért nem lehetnek bűnösök, de nem is büntethetők. A hivatalos egyház súlyos megrovásban részesíti a tévedőket. Keresztes János, Durveló alázatos szerzetese azonban a szeretet fegyverével küzd meg velük. Életművében az Istennel való szeretetegyesülést és a hit ajándékát hirdeti az Evangélium szellemében. 

      Mennyire hasonlít ez az áramlat korunk hittől megfosztott fiainak különféle tévelygéseihez, akik az álmisztikában, a szektákban keresik a lelki örömöket, a titokzatosat. Mindenütt csodát várnak, hamis lelki gyakorlatok szivárognak be az egyházba. Mindenkinek hisznek, mindenkit követnek, csak Krisztust nem, mert gyöngék az Evangélium fáradtságos útján követni az Üdvözítőt. Mi az, ami erősítene minket? Talán olyan erényekre volna szükségünk, amiket Wojtyla olyan hősiesen gyakorol: a türelmet, a hivatástudatot, az imaéletet, a hitet és a fejlődés iránti érzékenységet. 

      A pápa munkabírása szívós türelméből fakad. Rendszeressége, alapossága már e korai művéből is kitűnik. Körkörös gondolkodásával át meg átjárja az igazságot, egyre tágítja, más oldalról mutatja be, míg meg nem találja az igazán lényeges összefüggéseket. A hegymászók okos előrelátásával, lassan, szívósan halad előre. És amivel bebiztosítja magát: az az imádság. Ma is gyakran mondja, amikor, hívják, sürgetik: Nem sietek! 

      Wojtyla ifjúkori környezetében többen vallották: méltatlan vagyok a papi hivatásra, ez egy ideig visszafogta őt is. Ma egyre inkább hangsúlyozza: valójában magunktól sohasem lehetünk „méltóak”. A II. Vatikáni zsinat ezt a kérdést a „részesedés” tanában foglalta bele: „Isten népe részesedik Krisztus papságából: a hivők egyetemes papságából, amibe beépül a szolgálati-hierarchikus papság.” - Wojtyla sok, elmélyedt ima után ismerte fel: Nem mi választunk! Választatunk! A „részesedés” titkát pedig már Keresztes Szent Jánostól tanulta. Wojtyla számára a papirend a Krisztus-szolgálat teljessége! Amikor a papságot, mint Krisztus ajándékát elfogadta, minden erővel alkalmassá akart lenni. Mint teológiai tanár, vagy mint a papnövendékek gyóntatója rendkívüli módon tudott küzdeni egy-egy hivatás megmentéséért. A pápai kihallgatásokon pedig mindenki tudja: a legegyszerűbb pap előtt is szabad az út hozzá, és mélységes tisztelettel köszönti őt a Főpásztor. - Püspökké; érsekké, bíborossá lenni számára már lényegileg nem nyújtott többet Krisztus papságánál. És a pápává választás?! 

      „Pápaválasztásom napján a gyógyíthatatlan betegekre, a tolókocsikhoz láncoltakra kellett gondolnom...” Hogy miért! Mert első perctől tudta: pápának lenni „rabság”. Ő, aki szabadon járta a természetet, jól imádkozni, tanulni csak szabadban, erdőben, csónakban tudott; és mindig azt tanította a fiataloknak: a szabadságot meg kell hódítanunk magunk számára, - most „Krisztus foglya” lett; Ha lehetséges, fogadja el! - mondta Villot bíboros a szabványos szöveget nagytöbbségű megválasztása után. - Ő viszont spontán Vette ajkára Krisztus szavait: „Ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár. De ne az én akaratom legyen - hanem méltatlanságom tudatát megőrizve -, győzzön az engedelmesség, Krisztusba vetett erős hitem, és a teljes ráhagyatkozásom Krisztus anyjára, Máriára.” (Nyilvánvalóan ifjúkori fohászát választotta pápai jelmondatának: „Totus Tuus!”) 

      Az imádkozó pápa, amit Keresztes Szent Jánostól tanult, azt mindmáig éli. Többen is megkérdezték tőle, hogy Kármelhez fűződő vonzalma nem a szemlélődő élet utáni vágyát jelentette-e. - „Nem volt hivatásom a szemlélődő életre -, inkább az igazi imádság megtanulásáért fordultam oda.” Frossard egy alkalommal korán érkezett a beszélgetésre. A pápát házikápolnájában találta, a mise utáni - ma már másoktól gyakran elhanyagolt – hálaadását végezte. Széles vállain hófehér körgallér. „Teljesen önfeledten imádkozik, olyan mint egy ima-sziklatömb!” - II. János Pál pápa úgy imádkozik, ahogy lélegzik. Bárhol képes önmagába fordulni: tömeges kihallgatáson, nyilvános hangversenyen, hivatalos beszédek hallgatása közben. Teljesen jelen van, de nem egyedül. Utóbbi években hívek ezrei látják, amint a pásztorbotját ékesitő Megfeszítettbe kapaszkodva imádkozik, csukott szemmel, arcán szomorúság. Él benne a világ sok baja, háborúság megoldatlansága, bűne - nem kevésbé a hajszoltság és a fáradtság is látható rajta. A napi agyonzsúfolt tennivalók közöttí pihenője az imádságos séta a fák lombjai alatt. Vallja: „A papnak csak átimádkozott gondolatokat szabadna átadnia. Minden szót át kellene imádkoznunk! Múltam és jelenem legteljesebb, igazi tevékenysége aminek részese lehetek: a napi szentmise. Ez az ,ima szintézise’, aminek mindig tudatában voltam:

      A szentmise az Istennel való találkozás csúcspontja Krisztusban!” 

      A hit Wojtylánál - mint minden igaz hivőnél - összeforr az imával. Az ima kiesdi a hitet: „Hiszek, Uram, segíts hitetlenségemen! - Az ima a hitből él és a hit egyesít Istennel, tehát a legszemélyesebb önátadást jelenti. 

      „Az emberek rendszerint csak egy részt adnak önmagukból Istennek és ebből erednek a félreértések. Sokszor mondják, lehet, hogy a hit ajándék, ők azonban nem kaptak ilyent. De vajon a maguk részéről, megküzdöttek-e érte? Az ajándékot óvni, gondozni kell nehogy tönkremenjen. A hit a teljes kölcsönösségben jön létre: Az ember átadja magát Istennek - és egyszercsak Istentől ajándékba kapja a hitet. Ezért az ajándékért küzdeni kell, és hálásan megköszönni. 

      A hit önátadás, engedelmesség Jézus felszólításának: Jöjj, kövess engem!” 

      A pápa ezt a teljes önátadást a papi és a szerzetesi hivatásban látja. Hinni számára annyi, mint teljesen bekapcsolódni Jézus hármas küldetésébe: prófétai, pásztori és királyi szolgálatába. Milyen sok pap van, aki restell nyíltan beszélni saját hitéről, Jézussal való bensőséges kapcsolatáról, mintha a világi hívek kívülállók lennének. - Pedig Krisztusban „részesedve” mint hívők, mindannyian „királyi nép” vagyunk. 

      - Így és hasonló módon magyarázza a krakkói érsek 1972-ben a Lumen Gentium zsinati rendelkezést. Majd a Dei Verbum konstitúcióban rátalál a kinyilatkoztatás és a hit kapcsolatára, úgy amint azt Keresztes Jánostól tanulta. Ma már a kinyilatkoztatást nem annyira a szigorúan ellenőrzött „egyházi kijelentések” gyűjteményéből ismerjük meg, hanem a Szentírásból és Krisztus jelenlétét az Egyház életéből:

      „Az ember a hit engedelmességével” (Róm 16, 26) -, ugyanakkor értelmével és akaratával... önként elfogadja az isteni kinyilatkoztatást. Ehhez a hithez szükséges az Isten megelőző, segítő kegyelme, és a Szentlélek ereje, hogy megíndítsa az ember szívét, Isten felé fordítsa, felnyissa az értelem szemét és megadja mindenkinek az igazság elfogadásának és a hitnek édességét” (Dei Verbum 5.) 

       A könyv - aminek kialakulása történetét ismertettük - műfaja szerint tudományos értekezés; - mégis olyan LELKISÉGI KÖNYVVÉ formálódott, mely a belső megismerés és az élet harmóniáját, mint a hit- és imaszemlélet forrását tárja elénk a hitélet fokozatos fejlődésében. 

      Az Olvasó megtudja, mi az, amit a készséges lélek (tehát a hitismeret alanyi oldalát nézve) mint „felismert lényeget” befogadhat -, és miként vezeti el a hit a boldog Isten-találkozásra. 

      Látni fogja azt is, hogy:

1. a sajátos misztikus nyelvezet nem könnyű - bár a magyar fordításban értelemszerűen ugyan, de sokat egyszerűsítettünk, - a jelentős alapfogalmakat pedig a megfelelő oldalak lábjegyzetei pontosan közlik.

2. A fordítás szöveghű, ahogy az Angelicum jelenlegi rektora, Abelardo Lobato O.P. professzor annyira a lelkemre kötötte; mégis igyekeztünk a lehető legjobb érthetőségre.

3. A fogalmak fokozatosan világosodnak meg: a mű első részében a „Kármelhegy útja”Hitről szóló fejezete alapján filozófiai pontossággal közelít a szerző:

      - a) Miért lehet a hit közvetítő Isten és ember között;
      - b) Milyen kapcsolat alakulhat ki az értelem és a hit között;
      - c) Hogyan vezet a hit az örök Közvetítő, Krisztus által a beteljesedésre;

4. Keresztes Szent János a Krisztussal való találkozás élményét a továbbiakban már csak misztikus képekkel tudja szemléltetni, ahogy azt a Lelki Ének, és az Élő Szeretetláng verseit magyarázó szöveg elemzése mutatja.

5. Végül Karol Wojtyla rövid, magvas szintézisben foglalja össze az egészet; és külön fejezetet szentel annak, hogy kiemelje azt a megfelelőséget és egyensúlyt, ami Aquinói Szent Tamásnak a megértésen alapuló hittanítása - és Keresztes Szent János misztikus hit-tapasztalása között áll fenn.

      A fentiekből kitűnik, hogy a könyvet azoknak ajánljuk, akik nem egyszerre akarnak valamiféle „hitérzés” birtokába jutni, hanem fáradságot nem kímélő, töredelmes alázattal járják végig az ismétlő tanulás lépcsőfokait. Így jutnak egyre feljebb a szemlélődés világába. Szem előtt kell tartaniuk azonban - vagy közben meg kell szerezniük - a „theologia dogmatica” tárgyi ismereteit is. 

      A könyv nagy segítség azoknak, aki imaéletében egyre jobban szeretné felszítani Isten szeretetét, hogy a maga részéről alkalmasabbá lehessen a hittitkok befogadására- A mű aktualitását már korábban jeleztük. A hit igazi keresésében Isten a „lelki sötétségben” is nagyobb biztonságot ad, mint a hiszékeny, a rendkívüli jelenségekre való „rendetlen vágyakozók” elérhetnek. 

      A könyv megtanít arra a képnyelvre, amivel „csak” jelezhetjük a „lényegében kimondhatatlan Istent” és a vele összefüggő tapasztalásokat.

      A mai hitbeli és gondolkodásbeli felületességgel szemben áll Wojtyla jól megkülönböztető, értelmi pontossága, és hűsége a kinyilatkoztatás igazságai iránt. Megtanulhatjuk tőle, hogy a rendszeres szívós munka a lelkiéletben is szükséges, mert az isteni magnak a jó földben nemcsak kicsiráznia, hanem teljesen fel is kell növekednie. Csak az ilyen „élő hit” ad erőt arra, hogy a rögös úton eljutva végleg „részesedjünk” az Örök Élet örömében. 

1990. november 24-én, Keresztes Szent János ünnepén. 

SZÉLL MARGIT 

Forrás:

KAROL WOJTYLÁNAK: 

• „Nagy figyelemmel, türelemmel és szeretettel állítottad össze ennek a műnek az elemzését. Felkutattad mindazt a fontos anyagot, ami a belénk öntött hitről megtalálható Keresztes Szent János műveiben, különösen a „Kármelhegy Útja”, a „Sötét Éjszaka” és az „Élő Szeretetláng” magyarázataiban. A kutató elemzés feltárja, hogy a lélekben hogyan „fejlődik” a beléöntött hit, a Szentlélek számos ajándéka, a tisztulás, a megvilágosodás és az egyesülés útján, miközben a lélek elmélyül a szemlélődésben. Ez a fejlődés már az örök élet kezdetét jelenti. A mű összegző (szintetikus) része világosan összefoglalja Keresztes Szent János hitről szóló tanítása lényegét. Majd ezt követi egy rövid összehasonlítás Aquinói Szent Tamás hasonló tanításával. Az Olvasó a könyv alapján jól elsajátíthatja a lelkiélet alapjait és az Istennel való belső egyesülés kérdését.” 

Róma, 1948 tavaszán
Réginald Garrigou-Lagrange O.P.,
a misztikus teológia professzorának véleményéből

Szent Pál apostol megtérése

Pál mindent elviselt Krisztus szeretetéért 

Aranyszájú Szent János Püspök beszédeiből 

(Hm. 2 de laudibus sancti Pauli: PG 50, 477-480) 

      Nem volt még senki, akiben úgy megmutatkozott volna, mint Pál apostol személyében, hogy mi is az ember, milyen nemes a mi természetünk, és mekkora erények hordozójává is lehet. Mindennap nagylelkűbb lett, mindennap új erőre kapott. Új kockázatokkal szembenézve újult kedvvel vállalta azokat. Erre célzott, amikor kijelentette: Elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van (Fil 3,13). Amikor pedig a halálát közeledni látta, arra biztatta övéit, hogygy vegyenek részt az ő nagy örömében: Örüljetek hát ti is, örüljetek velem! (Fil 2,18). Amikor veszedelmek leselkednek rá, bántalmazásokat kell elviselnie, és mindenféle megaláztatás éri, megint csak ujjong, és így ír a korintusiakhoz: Kedvem telik a gyengeségben, gyalázatban, üldöztetésben (2Kor 12,10). Mindezeket a megigazulás eszközeinek tartotta, rámutatva, hogy ebből meríti a legnagyobb hasznot. 

      Ezért, amikor ellenségei mindenfelől szorongatják, minden támadásuk alkalom neki a győzelemre. Amikor mindenütt megkorbácsolják, bántalmazzák, szidalmazzák, ő mintegy diadalmenetnek tekinti ezt, állandóan győzelmet ünnepel, dicsőségének tartja, és szívből hálálkodik Istennek: Hála legyen Istennek, aki mindig győzelemre segít minket (2Kor 2,14). Hogy az ige hirdetéséért megszégyenítették és bántalmazták? Ezt ő jobban kereste, mint mi a megtiszteltetést. A halált pedig sóvárgóbban kívánta, mint mi az életet, a szegénységet inkább akarta, mint mi a gazdagságot, a fáradalmakat jobban kereste, mint mások a munka utáni pihenést. Semmitől sem félt, csak attól az egytől menekült, hogy megbántsa Istent. Mint ahogyan nem is vágyódott semmi másra, csak arra, hogy mindig Isten tetszésére legyen. 

      Mert mindent felülmúló érték gyanánt hordozta szívében a Krisztus iránti szeretetet. Ezért meg volt győződve arról, hogy ennek birtokában ő boldogabb mindenkinél, e nélkül viszont semmiféle uralkodásban, fejedelmi méltóságban sem kívánkozott volna részesülni. Ennek a szeretetnek birtokában viszont inkább akart volna az utolsók, sőt a börtönben levők közé tartozni, mint ennek hiányával a legfőbbek és a köztiszteletben állók között lenni. 

      Ha ettől a szeretettől megfosztják, az a gyötrelmek gyötrelme lett volna számára, a pokol, az igazi büntetés, a végtelen és elviselhetetlen szenvedés. 

      Persze, a gyönyörűsége is ez a Krisztus-szeretet volt; ez lett számára az élet, a világ, az angyali állapot, a jelen és a jövő, a királyság, az ígéret és felmérhetetlen érték. A Krisztus-szereteten kívül semmi sem jelentett neki szomorúságot vagy örömet. Mindazt, ami e világon van, nem tekintette sem kellemetlennek, sem kellemesnek. 

      Annyiba vette ő az egész világot, mint a rothadó füvet. A zsarnokokat és a dühtől lihegő népeket pedig kellemetlenkedő szúnyogoknak tartotta. 

      Ha egyszer valamit Krisztusért szenvedhetett, akkor már a halált, a sok fenyítést és az ezernyi kínzást is csak gyerekjátéknak tartotta.

A Szegények Orvosa [kilenced]

Kilenced Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóhoz

Első nap 

      Olvasmány: Mk 11,22-24: 

      „Ha hisztek Istenben, bizony mondom nektek, hogyha valaki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel és vesd magad a tengerbe, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, úgy is lesz. Ezért mondom nektek, hogyha imádkoztok és könyörögtök valamiért, higgyétek, hogy megkapjátok és akkor valóban teljesül kérésetek.”

       Boldog Batthyány-Strattmann László, mint a legtöbb keresztény, szülei és nevelői közvetítésével kapta meg a hit ajándékát. Sokat szenvedett édesanyja csepegtette először kisfia lelkébe Isten ismeretét és szeretetét. Később jezsuita tanárai és nevelői, majd ferences lelkivezetője, gyóntatói tettek sokat hite kibontakozásáért és megerősödéséért. A felnőtt Batthyány tudatosan képezte magát a hitben. 

      A hit megőrzésében nagy erőt tulajdonított az imának. Amikor a kalocsai gimnáziumból távoznia kellett, kedves tanárának, P. Weisernek azt a kis Mária-képet adta búcsúzóul, amelyet édesanyja hozott neki Lourdes-i zarándokútjáról. P. Weiser akkor megígérte „Lacinak”, hogy e kép előtt minden nap imádkozni fog érte. 

      Dr. Batthyány 1926. február 11-én ezt írta naplójába: „Csak az Isten tudja, nem a kedves páter imái voltak-e az oka, hogy önkéntes éveim, majd az orvosi, még előbb filozófiai tanulmányok ellenére nem szenvedtem hajótörést, és Isten kegyelméből megtaláltam a Hozzá vezető helyes utat. Persze tévutakon át. Hisz édesanyám már rég halott volt... és mégis tovább gondoskodott rólam, mert úgy intézkedett, hogy halála után a kedves jezsuita atyáknál nevelkedjem.” 

      Teremtményi alázattal borult le Isten előtt. Legkedvesebb imája mindig a Miatyánk volt, betegeitől is ezt kérte fizetségként. A „Jöjjön el a te országod” kérést szinte hite összefoglalásának tekintette. Szerette a liturgiát, szívesen ministrált, végezte a sekrestyés teendőit, és nagy áhítattal harmóniumozott a szentmiséken. Ugyanakkor gyermeki egyszerűséggel tekintett Istenre. Egy betegápoló nővérnek egyszer megvallotta: „Nekem nem kell imakönyv, úgy beszélek a jó Istennel, mint magukkal!” Napját átszőtte a folytonos ima. Asszisztensnője tanúsága szerint: „Élete utolsó 5-6 évében állandóan imádkozott”. Szerette a fohászimákat, 24 éven át minden nap elimádkozta Szűz Mária kis zsolozsmáját, a rózsafüzért pedig minden este, családja körében. Sugárzott belőle Istennek való telítettsége. Közvetlen munkatársa szerint „Szinte lélegzete volt a jó Isten” És ehhez a lélegzethez az oxigént az eucharisztikus Jézus szolgáltatta neki: 

Dr. Batthyány ministrál a körmendi várkápolnában

      „Istennek legyen hála! A mai Mária-ünnepen (Gyertyaszentelő) megint mehettem szentmisére és megáldozhattam. Hiszen nem is igazi az a nap, amikor ezt nem tehetjük. A szentáldozás a legszebb az egész napban. Istenem, csak bocsásd meg mindannyiunk gyönge előkészületét és hálaadását!” 

      Plébánosa közvetlen halála után így nyilatkozik az eucharisztikus Jézus iránti szeretetéről: „Senkivel az életben nem találkoztam, aki az Oltáriszentséget annyi áhítattal tudta nézni, és éppen ezért az Oltáriszentségben... az eucharisztikus Jézustól annyit tudott kérni és kapni... Aki látta őt áldozni és ismerte nagy tudását, napsugaras, eleven kedélyét és emellett ezt a csodálatos áhítatot, az megérezte, hogy számára az Eucharisztia nem volt csupán áhítat-gyakorlat, hanem Jézusnak valóságos jelenléte: ő valóban Jézushoz megy, Őt látja, hallja és boldogan imádja.”

      Naponta többször betért a kápolnába szentséglátogatásra. Jézussal beszélte meg minden ügyét, könyörgött családjáért, betegeiért, a szegényekért, szeretett hazájáért. Felesége tanúsága szerint éjjel is többször imádkozott. 

      Hite, bensőséges Jézus-központú élete példakép mindannyiunk számára. 

      Könyörögjünk! 

      Istenünk! Te Szent Fiad tanítása szerint csak mustármagnyi hitet vársz tőlünk, és ezzel akár hegyeket is meg tudnánk mozgatni. Tekints, kérünk Boldog László Szolgád nagy hitére és imádságos életére, és közbenjárására add meg nekünk, hogy hitünk megerősödjék, imádságunk buzgóbb legyen és életünk minden napján hűséges szeretettel kitartsunk melletted Krisztus, a mi Urunk által. Amen. 

      Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség. 

      Ima a szenté avatásért[1] 

      Szűzanyánk és Szent József, pártfogástokba ajánljuk Boldog Batthyány László szentté avatási ügyét! Boldog Batthyány László, Isten Szolgája! Pártfogold Isten előtt .............................. kérésemet! 

Második nap 

      Olvasmány: Lk 1, 39-45: 

      „Mária még azokban a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: »Áldott vagy az asszonyok között és áldott a méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki! «“ 

      Batthyány László és családja egész életét áthatotta a szentekkel való bensőséges kapcsolat. Megkülönböztetett tisztelettel viseltetett a Szűzanya iránt. Családjával együtt rendszeresen zarándokolt el a kedves Mária kegyhelyekre, különösen Mária-Zellbe. Itt egy kis tiroli stílusú házacskát is építtetett, ahonnan jól rá lehetett látni a kegytemplomra. Amikor azonban egy új szálloda építése eltakarta a kegytemplomot, azonnal megvált az épülettől. A Szűzanya kegyszobrának mását mindenhová magukkal vitték. 

      Isten Szolgája Mária mély tiszteletét is édesanyjától örökölte. 1926. február 11-én ezt jegyezte fel naplójába: „Lourdes! Úgy cseng ez a szó, mint egy fiatalkori álom. - Boldogemlékű édesanyám, akinek annyit kellett szenvednie - sokat utazott Lourdes-ba, onnan mindig egész ládára való kegytárgyat küldött és megajándékozta egész környezetét... Én is kaptam egy képet: az Istenanya megjelenését ábrázolta a Grottában. Éveken át az ágyam fölött volt a kép Kalocsán és Kalksburgban.” 

      Nagyon szerette a rózsafüzért imádkozni. Állandóan magánál hordta és szabad perceiben is morzsolgatta szemeit. Esténként a családi rózsafüzér keretében a gyermekei felváltva voltak az előimádkozók. 

      Mária kis zsolozsmáját felesége ismertette meg vele és élete végéig latinul imádkozta. Betegségében is az volt a kérése Máriához, hogy élete végéig imádkozhassa a Szűzanya zsolozsmáját. Betegágyán felesége zsolozsmás könyvébe a következőket írta: „Te tanítottál meg az officiumot imádkozni; azóta, immár 24 éve, egyetlen nap sem volt, hogy ne imádkoztam volna el. Áradjon hát most le Rád mindezeknek az éveknek imádságáldása.” 

      Halála előtt így kért bocsánatot feleségétől: „Bocsáss meg, hogy elhagylak, de örömmel tölt el, hogy megláthatom a Szűzanyát.” 

      Mária tisztelete mellett az első helyet a Szűzanya tisztaságos jegyese: Szent József foglalta el. Mivel Ő volt a Szentcsalád gondviselője, minden gondjával bizalommal fordult hozzá, és őt tette meg családja „pénzügyminiszterévé”. Aztán azért is imádkozott sokat Szent Józsefhez, mert ő a haldoklók pártfogója, és mint orvosnak, sokszor kellett oltalmába ajánlania betegeit. 

      Nagyon tisztelte Bayloni Szent Paszkált is. Ő az Eucharisztia nagy szentje. Elsőszülött fia: Ödön halálos ágyán megkérdezte tőle, hogy a szentek közül kit köszöntsön elsőnek nevében a mennyországban. A szomorú apa felelete: Szent Paszkált. A haldokló megígérte, hogy majd át fogja adni neki az üdvözletet és jelet is fog erről küldeni atyjának. Néhány héttel később megérkezett a jel: Batthyány Lászlót a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Állandó Bizottsága tagjának nevezték ki. A Kongresszus védőszentje: Szent Paszkál! 

      A szentek tisztelete azonban nemcsak abban állt Boldog Batthyány László életében, hogy közbenjárásukat kérte; amennyiben az lehetséges volt, példájukat is követte. Szent Kozma és Damján ünnepére például, mivel orvosok voltak, külön örömöt és szórakozást nyújtott betegeinek. 

      Hogy mennyire otthonosan érezte magát a mennyei nagycsaládban, arról 1926. november 1-én így ír naplójában: „Mindenszentek. Kedves nap: hisz legszűkebb családomban is három gyerek van, aki Isten jóságából a mindenszentekhez számít. - Ödön, az ő csodálatos halálával, a kis Mizike, aki ártatlan angyalként halt meg, és a legkisebb, Karli, néhány naposan, én kereszteltem meg... Csodálatos lesz majd ezeket egyszer viszontlátni az ég Ragyogásában.” 

      Könyörögjünk! 

      Istenünk! A Te közelséged teszi szentté teremtményeidet. Ők a Te dicsőségednek reánk ragyogó visszfényei. 

      Boldog László Szolgád, földi életében minden igyekezetével sugározni akarta szereteted fényét embertestvérei felé, kérünk, hogy mielőbb szentként tisztelhessük őt Egyházadban. Krisztus, a mi Urunk által. Amen. 

      Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség. 

      Ima a szenté avatásért[1] 

      Szűzanyánk és Szent József, pártfogástokba ajánljuk Boldog Batthyány László szenttéavatási ügyét! Boldog Batthyány László, Isten Szolgája! Pártfogold Isten előtt ........................................... kérésemet! 

Harmadik nap

      Olvasmány: Mt 5,13-16 

      „Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják s az emberek eltapossák. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanak, nem rejtik véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsétek mennyei Atyátokat.” 

      Boldog Batthyány-Strattmann László egész életét az Isten iránti szeretet határozta meg. Ez nemcsak abban mutatkozott meg, hogy az evangélium fényétől megvilágítva teljes szívével viszonozni akarta Teremtője szeretetét, hanem abban is, hogy tudatában volt: az evangélium világosságát másokkal is meg kell osztania. Apostoli tevékenysége abban állt, hogy a benne élő Isten szeretetét sugározta szét környezetére. Ezért volt gondja családja, betegei, szomszédai és minden hozzáforduló hitéletére is. 

      Gyermekei számára a szentmise utáni hálaadásban minden nap apró erénygyakorlatokat írt elő: „Ma feladtam a gyerekeknek a nagyböjti időkre a kis önmegtagadásokat. Lacika minden nap látogasson meg egy templomot Bécsben. Ancsi kedves Szűzanya-képét díszítse. Ivi imádkozza nagyon áhítatosan a szentolvasót, alázatot kérve. Blanki és Józsi minden nap keresztutat végezzen. Gitta, Franci és Ciki mindjárt fölkeléskor térdelve imádkozzék egy jó szándékra Ehrentrudishoz. Karli mihelyt felébred, imádkozzék az őrzőangyalhoz.” 

      Betegeit a jó Isten és a Szűzanya iránt hálára emlékezteti a május 23-i, pünkösdvasárnapi napló bejegyzésében: „... betegem, Veihmann kisasszony ott térdelt a kápolna sarkában, odamentem hozzá: - Látja, most megint egészségesen láthatja a kedves májusi oltárt. - Ugyanis amikor beteg volt, azt mondta: bárcsak láthatnám a drága Szűzanyát!” 

      Amikor kórházából útra bocsátotta gyógyult betegeit, lelki útmutatást ad a „Nyisd fel szemeidet és láss!” című könyvével. 

      „Sok évre kiterjedő orvosi ténykedésem alatt elégszer tapasztalhattam, mily nagy volt öröme betegeimnek, amikor gyógyulva hagyhatták el kórházamat vagy rendelőmet. Ilyenkor önkéntelenül is az a gondolatom támadt: a tested ismét egészséges, de a lelked, az ember emez összehasonlíthatatlanul fontosabb részét, talán már rég súlyos kór emészti! Mily örömest vésnék lelkedbe is néhány megszívlelendő szót, hogy a halálos ágyadig és azon túl is, Isten ítélőszékéig kísérőd maradjon. 

      E szavakat akarom elmondani a jelen kis füzetben, amelyet valamennyi betegem iránt táplált nagy szeretetemmel és azon őszinte óhajtással írtam meg: bár sikerülne őket ne csak testben, hanem lélekben is meggyógyítanom. 

      Adja a jó Isten, hogy a jó mag, melyet a szívedbe hintenek, bőséges gyümölcsöt teremjen, növelve és mérlegelve Jézus Isteni Szívének kegyelme és áldásai által.” 

      Könyörögjünk!

      Mennyei Atyánk! Szent Fiadat azért küldte a világra, hogy örömhírt hozzon a szegényeknek és gyógyítsa az összetört szívűeket.

      Tekints, kérünk Boldog László Szolgádra, aki apostoli tevékenységével Szent Fiad üdvösségművét akarta folytatni az emberek között. Add kérünk, hogy buzgóságából erőt merítve mi is teljes szívünkkel vállaljuk keresztény apostoli küldetésünket. Krisztus, a mi Urunk által. Amen.

      Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.

      Ima a szentté avatásért [1] 

      Szűzanyánk és Szent József, pártfogástokba ajánljuk Boldog Batthyány László szenttéavatási ügyét! Boldog Batthyány László, Isten Szolgája! Pártfogold Isten előtt ........................................... kérésemet! 

Negyedik nap

      Olvasmány: Mt 6,25-34: 

      „Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek, vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek - mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk? Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik? Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap pedig a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor benneteket, kishitűek nem sokkal inkább? Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? Vagy mit veszünk fel? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról. A mának elég a maga baja.” 

      A derűs kedélyéről és belső lelki egyensúlyáról ismert dr. Batthyány László a remény embere volt. Megtérése után soha nem engedett a kishitűségnek, a reménytelenség kísértésének. Bár életét sok megpróbáltatás, gond tarkította, de ezek nem rendítették meg Istenbe vetett gyermeki bizalmát.

      Első megrendítő élménye egy nagy dunai árvíz lehetett, amikor - mint hat éves gyermeket - csónakkal mentették ki a családi otthonból. 

      Mély nyomot hagyott benne a családi tragédia: édesapja elhagyta családját, kilépett az Egyházból és újabb házasságot kötött. A gyermek Lacinak látnia kellett édesanyjuk kimondhatatlan fizikai és lelki gyötrelmeit. Tizenkét éves volt, amikor elveszítette édesanyját. 

      Az édesanya önfeláldozó szeretete - tizennégy gyermeket hozott a világra, az utolsót élete kockáztatásával - valamint Istenbe vetett feltétlen bizalma, mélyen belevésődött Boldog Batthyány László lelkébe. 

      Az örök élet reménye éltette, amikor mint fiatal házasok elveszítették a négyéves Mária Annát és az alig néhány órát élt kis Károlyt. Ő is, felesége is sokat betegeskedett ezekben az években.

      Az első világháború után tizenegy gyermekével együtt meg kellett ismernie a nélkülözést és a létbizonytalanságot. Gyermekei tanúsága szerint ekkor is mindig derűs maradt, azt hangoztatta, hogy semmi sem történik Isten tudta nélkül. 

      Reményének egyik kifejezése volt Szent József iránti különös tisztelete. Ahogyan annak idején a Mennyei Atya Szent Józsefre bízta Szent Fiát és szűzi Édesanyját, úgy akarta ő is kifejezni az isteni Gondviselésbe vetett bizalmát azzal, hogy Szent József pártfogásába ajánlotta minden ügyét és gondját: 1926-os Naplójában ezt olvassuk: 

      „Holnap József-nap! Csak úgy tódulnak a Szent Józseffel kapcsolatos emlékek! - Már gyermekkoromban mindig mondta nekem kedves öreg jezsuita P. Weiserem, hogy tiszteljem Szent Józsefet... 

      A legnehezebb időkben vagyonom pénzügyminiszteréül Szent Józsefet választottam. Magyarországból semmi bevétel. Ausztriában minden bank zárva, és én 11 gyermekkel a bécsi lakásban... mikor azt mondták, hogy kb. 35 milliárdot kell fizetnem Ödön után örökségi adóul, megbeszéltem Józsival, akinek Szent József a védőszentje, ostromolja meg a nagy Szentet, faragja le nagyon az összeget, mert ez tönkretesz! És íme, tegnap írta a hivatalnokom, hogy az összeg előreláthatólag 4 milliárdot fog kitenni! Mennyi mindent tudnék még megemlíteni, de ehelyett azt tanácsolom mindenkinek, forduljon Szent Józsefhez!” 

      Végrendeletéből is kitűnik Isten iránti nagy bizalma. 1926. július 27.-i naplóbejegyzésében az áll, hogy mindent előre megbeszélt családjával: 

      „Végrendeletemről beszéltünk... A kilátások megint rosszabbodtak, így hát azt kell gyermekeimre hagyni, amit tudok. Kérem Szent Józsefet és a Szűzanyát, vegyék oltalmukba halálom után az én nagy családomat és a Szentlélek világosítson meg a végrendelet megfogalmazásakor.”

      Élete minden mozzanatában teljes bizalommal hagyatkozott a Mennyei Atyára. Halálos ágyán ezt írta ugyancsak súlyos műtét előtt álló feleségének: 

      „Isten áldjon meg, drága kis szívem, ne félj, Ő velünk van!” 

      Könyörögjünk! 

      Istenünk! Szent Fiad arra tanított minket, hogy ne aggódjunk életünk felől, és vessük minden gondunkat Gondviselő Kezedre. 

      Add meg kérünk, hogy Boldog László Szolgád példájából mi is megtanuljuk a teljes rádhagyatkozást. Krisztus, a mi Urunk által. Amen.

      Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.

      Ima a szenté avatásért [1]

      Szűzanyánk és Szent József, pártfogástokba ajánljuk Boldog Batthyány László szentté avatási ügyét! Boldog Batthyány László, Isten Szolgája! Pártfogold Isten előtt ........................................... kérésemet! 

Ötödik nap

      Olvasmány: Mk 15, 33-37:

      „Hat óra tájban az egész földre sötétség borult, egészen kilenc óráig. Kilenc órakor Jézus hangosan felkiáltott: »Eloi, Eloi, lamma szabaktáni?« Ez annyit jelent: »Istenem, Istenem, miért hagytál el?« Az ott állók közül néhányan hallották és megjegyezték: »Illést hívja.« Valaki odafutott, s ecetbe mártott szivacsot nádszálra tűzve inni adott neki. »Hadd lássuk, - mondta - eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!« Jézus hangosan felkiáltott és kilehelte lelkét.” 

      Batthyány László Isten-szeretetének és Istenre hagyatkozásának legnagyobb próbatétele az elsőszülött, 21 éves Ödön fia elvesztése volt. Még jobban megnehezítette az elszakadás fájdalmát számára, hogy az angyali tiszta-lelkű ifjú rövid élete sugárzott az Isten-telítettségtől.

„Fény, dicsőség, világ pompája, 

Minden hiúság tőlem elmehetsz,

Minden elmúlik, veszélyt rejt magában,

Világ engem boldoggá nem tehetsz.” 

      Ezt olvashatjuk az ifjú hátrahagyott versei között.

      Az édesapa boldogan figyelte elsőszülött gyermeke életszentségre való törekvését. Nagy öröm töltötte be lelkét, valahányszor hallotta a szentmiséken Ödön fia átszellemült harmóniumjátékát... A család szemefénye azonban máról holnapra megbetegedett. Az orvos apa aggódó szívvel nézte fiát. Összeszorult torokkal, némán állt a műtőasztal mellett, amikor látta, hogy a vakbél és az egész hasüreg már teljesen elgennyesedett. De még többet is látott. Előre látta a borzasztó kínokat és a kérlelhetetlen halált. 

      Lelki vívódását Erzsébet húga írja le rá emlékező kis könyvében. Amikor a beteg gyermeke felteszi neki a kérdést:

      „Papi, mondd papi, meg kell nekem halnom?” Az apa kábult gyötrődéssel néz fia angyaltiszta arcába. Nincs remény, nincs mentség, jajdul fel szegény szomorú szíve. Hasztalan volt minden imája, hiába szedte össze minden igyekezetét, ő a nagy tudású orvos... Egész életét a betegeknek szentelte, és most tehetetlenül áll legdrágább gyermekének kórágya mellett... Száz meg száz szenvedőnek nyújtott enyhülést, és ennek az egynek fájdalmait nem tudja csillapítani.... Száz meg száz beteget ragadott ki a halál torkából, és most ölbetett kezekkel kell nézni, hogyan rabolja el a szörnyű rém éppen azt, akiért nemcsak tudását, de gazdagságát, sőt még életét is szívesen odaadná... Mit tegyen? Feltárja előtte a szörnyű valóságot?... Vagy pedig tagadja el? ...Kezei ideges reszketéssel tétováznak ide-oda az ifjú fején. 

      - A jó Isten hatalma végtelen - szól végül is halkan - a mi tudásunk eltörpül mellette. Ő egy pillanat alatt visszaadhatja egészségedet, de az orvostudomány lemondott életedről... 

      Kimondta a súlyos szavakat... kimondta a rettenetes valóságot, amely olyan szörnyű súllyal nehezedett lelkére... 

      - Papi, drága papi, ne légy szomorú - szól melegen, vigasztalóan, mikor meglátja arcán a szétáradó nagy-nagy megviseltséget - hiszen ha meghalok, nemsokára a mennyországban leszek, mert én mindig nagyon-nagyon szerettem az Istent. 

      Amikor pedig lezárta szeretett fia szemét, így szólt a halálos ágy mellett térdeplő szeretteihez: „Most pedig menjünk a kápolnába és köszönjük meg az Istennek, hogy eddig miénk lehetett Ödön.” 

      Temetésén erőt sugárzott, arcán valami földöntúli béke ömlött el. Remény töltötte be szívét: Isten országában találkozni fog szeretett fiával. 

      Ezt a szilárd reményét le is írja naplójában: „Fönn az égben megemlékezik rólunk, és mi is mindig megemlékezünk róla itt a földön, míg csak vele egyesülve nem dicsérjük majd örökké az Istent. Örömmel, hogy fiúnk volt érett koráig, és fájdalommal, hogy elveszítettük. De csak rövid időre! Mert tovább siet az élet folyója az örök cél felé az élet sziklái fölött, közeledik már a tenger, a cél, a végtelen, a végtelen örökkévalóság, Istennel egyesülve.” 

      Könyörögjünk! 

      Istenünk! Te Szent Fiadat az Olajfák hegyén halálgyötrelemben angyalod által vigasztaltad és a kereszten elhagyatottságában is megerősítetted. 

      Tekints Boldog László Szolgádra, aki Jézussal egyesítette lelki szenvedéseit és tőle merített erőt, reménységet a legnagyobb megpróbáltatásában is. Add, hogy szeretteink elvesztésében is mindig a Te bölcs rendelkezésedet lássuk és Benned vigasztalódjunk. Krisztus, a mi Urunk által. Amen.

      Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.

      Ima a szenté avatásért [1]

      Szűzanyánk és Szent József, pártfogástokba ajánljuk Boldog Batthyány László szenttéavatási ügyét! Boldog Batthyány László, Isten Szolgája! Pártfogold Isten előtt ........................................... kérésemet!

Hatodik nap

      Olvasmány: Jel 14, 1-3:

      „S láttam a Bárányt, ott állt Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezer, aki homlokán viselte a nevét és Atyjának a nevét. Aztán szózatot hallottam az égből, mint a nagy vizek zúgását, vagy szörnyű mennydörgés robaját. A szózat, amelyet hallottam, emlékeztetett arra, ahogyan a hárfások pengetik hárfájukat. Új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt. Az éneket senki sem tudta megtanulni, csak a földről megváltott száznegyvennégyezer.” 

      Ödön fia halála után, a hátrahagyott kottái között Isten Szolgája talált egy verset, melyet a megboldogult súlyos betegsége előtt néhány héttel zenésített meg:

„Fáradt vagyok, a ringó ágak 

Úgy csalogatnak pihenésre! 

És te én lelkem hová, hová? 

Magasan szálló felhők fölé;

Odavisz engem, mert fáradt vagyok

Az Örök Szeretet, övéi közé!” 

      A gyászoló édesapa szíve tele volt megnyugvással, és ezt a megnyugvást éppen az örök életbe vetett szilárd reménye adta meg neki. 

      Minden szenvedését, de különösen halálos betegségének nagy megpróbáltatását is a mennyország reményének fényében viselte el.

      Nem a panasz vagy a türelmetlenség hangzik ki gyermekei nevelőnőjéhez írt leveléből, hanem a béke és a megnyugvás Isten akaratában:

      „... tizenegy hónap óta sokat, bizony nagyon sokat szenvedek... sokkal könnyebb volt az Úristenért betegeket gyógyítani, mint éjjel-nappal szenvedni. De Isten elsősorban jó Atya, ki annyira sok örömet és békességet ad nekem, hogy csak nagy hálával lehetek iránta, aki mindenesetre még a temérdek fájdalmaimat is szeretetből küldi.” 

      Reményét, hogy az Isten letöröl szemünkről minden könnyet és kárpótol a földi szenvedésért majd az Ő országában, és a szenvedés az Isten szeretetének jele, napi imáiban is kifejezésre juttatta. Húga arról értesít róla írt könyvében, hogy betegágyán látogatói előtt is hangosan így imádkozott:

      „Édes Jézus, add, hogy napról napra jobban szeresselek. Istenem, most érzem, hogy szeretsz engem, és én bízom Tebenned. - És sokszor mondta látogatóinak: Kimondhatatlanul szenvedek. Sohasem hittem volna, hogy ember képes legyen ennyi fájdalmat elviselni. De jól van ez így, minden jó, amit Isten tesz.” Más helyen saját tapasztalatát írja le: „Fájó szívvel néztem, hogy szántja végig arcát a szenvedés, s hogyan peregnek végig a szenvedés szülte könnyek, és akkor arra gondoltam, hogy most születik meg a jóságos testvér lelke a mennyország dicsőségének.” 

      A nagybeteg Isten Szolgája Jézussal viselte a keresztet, és hitt abban, ha vele szenvedünk, vele is fogunk megdicsőülni. Ugyancsak húga ír erről:

      „Két nappal halála előtt, az utolsó találkozásnál, látta, hogy aggodalommal van tele a szemem, és sietett megnyugtatni:

      - Tudod, hogy én nagyon boldog vagyok? Kegyetlenül szenvedek, de szeretem szenvedéseimet, és jól esik, hogy Krisztusért viselhetem.” 

      Az örök élet reménye azonban nemcsak közvetlen halála előtt jelentkezett nála mint szenvedéseiben vigasztalás, hanem egész életét betöltötte a Megdicsőült Egyház tagjaival való találkozás öröme. Erről az 1926. november 1.-i naplójegyzete így tanúskodik: 

      „Mindenszentek. Kedves nap: hisz legszűkebb családunkban is három gyerek van, aki Isten jóságából a mindenszentekhez számít. - Ödön az ő csodálatos halálával, a kis Mizike, aki ártatlan angyalként halt meg, és a legkisebb, Karli, néhány naposan én kereszteltem meg. És milyen számolatlan sok, kanonizálatlan szent volt és van ezen a világon! Csodálatos lesz majd egyszer mindezeket viszontlátni az ég ragyogásában.” 

      Könyörögjünk!

      Istenünk! Te Szent Fiad által megnyitottad az utat nekünk mennyei országod felé. Tudjuk, hogy ez az út kereszthordozás Krisztussal itt a földön, amely Vele éri el célját a mennyben.

      Boldog László Szolgád, az örök élet reményében hősies lélekkel viselte el a szenvedés és a halál gyötrelmét, mert keresztjét Jézussal hordozta. Add, kérünk, hogy példáját követve türelmesek legyünk szenvedéseinkben és megbékéltek halálunkban. Krisztus, ami Urunk által. Amen.

      Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.

      Ima a szentéevatásért [1] 

      Szűzanyánk és Szent József, pártfogástokba ajánljuk Boldog Batthyány László szentté avatási ügyét! Boldog Batthyány László, Isten Szolgája! Pártfogold Isten előtt ........................................... kérésemet!

Hetedik nap

      Olvasmány: Zsolt 127,1-5:

      „Boldog ember, ki féli az Urat,

      aki az Úrnak ösvényén halad.

      Kezed munkáját élvezni fogod,

      boldog leszel és jó lészen sorod.

      Feleséged mint szépen termő szőlőtő oldalad mellett,

      fiaid, mint olajfa-csemeték asztalod körül.

      Bizony így nyer áldást az a férfiú,

      aki féli az Istent.

      Az Úr áldjon meg téged Sionról,

      hogy örömmel láthasd szüntelen családod erényes életét.”

      Boldog Batthyány László házasságában a család-egyház tökéletes megvalósulását szemlélhetjük. Krisztus áll családja középpontjában, ahol mindenkit átitatott tanítása: a szeretet. A családtagok egymást segítették a tökéletességre, és ebben elöl járt az édesapa.

      Nagy megértésben, szeretetben élt hitvesével. Egymást kölcsönösen kiegészítették. Ha netán súrlódás vagy nézeteltérés támadt közöttük - hiszen ők is emberek voltak -, mint jelszót mondták egymásnak: „Korintusi levél!, s akkor már tudja ő is, én is, mit kell tenni” - írta egyik naplójegyzetében. 

      Nagy gondja volt gyermekei nevelésére. 1926. július 21-én naplójában ezt jegyezte le:

      „A fák Körmend-Csákány közti úton mind egész ferdén nőttek, túlságosan rövid ideig volt mellettük karó, mikor elrothadt, senki nem pótolta és idővel valamennyiüket megdöntötte a szél. A gyermekeknek is sokáig szükségük van a jó nevelésre, hogy az életben szilárdan álló fák maradjanak, fölfelé néző koronával, és akkor nincs vihar, amely meg tudná hajlítani őket.”

      Gyermekeinek minden nap kis erénygyakorlatokat, önmegtagadásokat adott fel, hogy akaratuk nevelését és az áldozat értékét megkedveltesse velük. A közös imádság, a családi szentáldozás mindennapos gyakorlat volt náluk. Gyermekei előtt tekintélyét a szeretetben képviselte. Együtt játszott, együtt szórakozott velük. Maga készítette játékokkal szerzett örömet nekik. Nem halmozta el gyermekeit evilági javakkal, pedig megtehette volna. Karli születésnapjára csupán egy jegyzettömböt kapott. Az ikrek névnapján írta naplójába: „Sajnos nincs semmim, amit ajándékba adhatnék, csak egy régi fűrészt Francinak.” 

      Gyermekeit rendszeres munkára nevelte. Szintén naplóbejegyzés: „Délután Mamival és a kicsikkel a gyümölcsösbe mentünk és mind segítettünk gyomlálni. Nagyon mulatságos volt a kicsiknek. Gyakran elkezdett valamelyik egy nagy gazt kihúzni, nem ment, akkor mindjárt 2-3 másik jött oda, cibálták a nagy gyomot, az egyszerre engedett, s mind a négyen hátrabukfenceztek.” 

      Nevelési gyakorlatát imával támasztotta alá. Legkisebb gyermeke elsőáldozásának ünnepére mozgósította egész családját, sőt mások imáját is kérte. „Hanem Karli igazán szerencsegyerek! A bencés kolostorban holnap 103 rendtag fogja szentáldozását érte felajánlani, a nádasdi erdőben 40 kongreganista ugyanezt... aztán egész családunk. - És én, mint apa küldöm majd a Mindenhatóhoz az én kicsi, vagy talán nagy kérésemet: engedje, hogy Karli vagy lélekorvos, pap legyen, vagy testi orvos, mint én.” 

      Szent József gondosságával akarta családfői szerepét betölteni. Ezért reggeli imájában az Ő közbenjárásával kérte Istentől ehhez a kegyelmet. 

      Könyörögjünk! 

      Istenünk! Szent Fiad megszentelte a családi életet, amikor Földre jöttekor a Szentcsaládba testesült és annak központja lett. 

       Boldog László Szolgád is szentnek tartotta a családi közösséget, és a Szentcsalád példájára Jézust tette családi otthona középpontjává. Kérünk, szenteld meg családjainkat, hogy Boldog László Szolgád példáját követve és közbenjárását kérve, családjainkban szeretet és béke uralkodjék, a családtagok pedig egymás megszentelésén tudatosan fáradozzanak. Krisztus, a mi Urunk által. Amen. 

      Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.

      Ima a szenté avatásért [1] 

      Szűzanyánk és Szent József, pártfogástokba ajánljuk Boldog Batthyány László szenttéavatási ügyét! Boldog Batthyány László, Isten Szolgája! Pártfogold Isten előtt ........................................... kérésemet! 

Nyolcadik nap 

     Olvasmány: Mt 20, 29-34: 

      „Amikor elhagyták Jerikót, nagy tömeg kísérte. Az útszélen két vak ült. Hallva, hogy Jézus megy arra, elkezdtek kiáltozni: »Uram, Dávid fia, könyörülj rajtunk!« A nép csitította őket, hogy hallgassanak, de ők annál jobban kiáltoztak: »Uram, Dávid fia, könyörülj rajtunk!« Jézus megállt, odahívta őket magához és megkérdezte tőlük: »Mit akartok, mit tegyek?« »Uram - felelték - hogy megnyíljék a szemünk.« Jézus megkönyörült rajtuk, és megérintette szemüket. Azon nyomban visszakapták látásukat és követték őt.” 

      Már életében is az a hír járta róla, hogy a körmendi herceg a Szegények Orvosa. Hivatástudata az Üdvözítő betegeket gyógyító tevékenységében gyökeredzett. Végső soron pedig Isten iránti szeretetét fejezte ki közérthető módon, amikor enyhíteni akarta a betegek szenvedéseit. Ezt írta naplójába:

      „Én szeretem hivatásomat, a beteg megtanít, hogy mindig jobban szeressem Istent, és a betegekben Istent szeretem, a beteg többet segít nekem, mint én neki! Imádkozik értem, és elhalmoz békével engem és családomat. A beteg Isten jóságából Cyrenei Simonná tesz engem, mert segítek Krisztus keresztjét hordozni, a felebarát keresztjét a felebaráti szeretet által.” 

      Hivatástudatából következik, hogy olyan kedvesen és gyengéden tudott közeledni betegei felé, hogy azok mindjárt bizalmukba fogadták. 

      Egyszer egy kislány szeméből kellett eltávolítania idegen anyagot. A gyermek félt és sírt. A jóságos doktor azonban így bátorította: „Ne sírj! Ketten fogjuk elvégezni a műtétet. Te megfogod könyökömnél a kezemet, amelyben ez a csipesz van, aztán segítesz nekem kivenni a vasreszeléket a szemedből. Ha fájdalmat érzel, megszorítod a könyököm és mindjárt megállunk. Egyet pihenünk, és máris készen vagyunk.” 

      Sógornőjéhez írt levelében saját maga gyakorlatáról beszélt, amikor így határozta meg a keresztény betegszolgálat mikéntjét: „Lilly, adjuk oda a szívünket teljesen egészen a kedves betegnek!” 

      Aztán a továbbiakban több olyan akadályt sorolt fel neki, amely gátolja az igazi keresztény betegszolgálatot. A türelmetlenségről pl. a következőket írta: 

      „Sokat hibázunk türelmetlenséggel is. Úgy kellene, hogy minden beteghez alapos adag türelmet vigyünk magunkkal, és minden rossz hangulatot a betegszoba előtt hagyjunk. Sose éreztessük a beteggel, hogy kevés időnk van számára, hallgassuk meg nagyon figyelmesen szenvedéseit, és jegyezzük meg magunknak amit mond, hogy mindenekelőtt nagy részvétünket lássa. Kezünk minden mozdulata a betegágynál csupa türelem, szelídség és kímélet legyen, és minden csak szeretetet leheljen; soha ne legyünk sietősek, felületesek, mintha csak minél előbb készen akarnánk lenni, se lármásak és hevesek. Hiszen olyan jól esik a betegnek, ha gyöngeségében, fájdalmában látja iránta való figyelmünket, amely mindenben megnyilvánul, a halk járásban, halk beszédben és cselekvésben. Szép szokás, ha a betegnek nyújtott orvosságot, ételt-italt előzőleg megáldjuk.” 

      Végrendeletében is megköszönte istennek, hogy mint orvos a szenvedő embereknek szolgálatára lehetett:

      „...mint életemben mindig, e helyen is mély hálát adok a Teremtőnek, hogy az orvosi pályára hívott. Ha boldogok akartok lenni, tegyetek másokat boldoggá.” 

      Könyörögjünk! 

      Istenünk! Szent Fiad megkülönböztetett szeretettel karolta fel a betegeket. Nem egyszer csodával is visszaadta nekik egészségüket. 

      Szent Fiad szeretete hatotta át Boldog László Szolgád betegszolgálatát. Kérünk, égi közbenjárása nekünk is nyissa meg szemünket, hogy a betegben Jézust lássuk, és neki szolgáljunk. Krisztus, a mi Urunk által. Amen. 

      Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség. 

      Ima a szentté avatásért [1]

      Szűzanyánk és Szent József, pártfogástokba ajánljuk Boldog Batthyány László szenttéavatási ügyét! Boldog Batthyány László, Isten Szolgája! Pártfogold Isten előtt ........................................... kérésemet!

Kilencedik nap

      Olvasmány: Lk 10, 25-37:

      „Egy törvénytudó felállt, hogy próbára tegye. »Mester - szólította meg - mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?« Megkérdezte tőle: »Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?« Így válaszolt: »Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig mint saját magadat.« »Helyesen feleltél. Tégy így, és élni fogsz.« - válaszolta neki. De igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: »Kit tekintsek felebarátomnak?« Erre Jézus átvette a szót: »Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték és félholtan otthagyták. Történetesen egy pap tartott lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Ugyanígy közeledett egy levita is. Látta, de továbbment. Végül egy szamariainak is arra vitt az útja. Amikor meglátta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire és bekötözte, magát az embert pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki rablók kezébe került?« »Aki irgalmas szívű volt iránta.« - felelte. Jézus így folytatta: »Menj és tégy te is hasonlóképpen.«“ 

      Boldog Batthyány László a szegények iránti szeretetet édesanyjától tanulta. Már gyermekkorában, a kalocsai internátusban zsebpénzén szegény gyerekeknek vett játékot. Soha nem volt rátarti: a szegények testvérének atyjának tekintette magát. Elvből elutasította a politizálást, nem szóval, hanem tettekkel akart segíteni. Összjövedelmének kétharmad részét fordította gyógyító és szociális szolgálatra. Köpcsényben is, Körmenden is felmérte a környék szegényeinek életét és a tőle telhető minden lehetséges módon igyekezett változtatni életkörülményeiken. Nem volt általános társadalombiztosítás: ingyen gyógyított, ingyen adott gyógyszert, alkalmazottait halálukig ellátta: birtokából névleges összegért 200 telekrészt osztott, rászorulóknak sokszor erejét is meghaladó kölcsönöket nyújtott: „visszafizetendő az örökkévalóságban” szavakkal. 

      Gyermekeinek gyakran hangoztatta: „A gazdagok nem jutnak be a mennyországba.” A családi ebédlőben a gyerekek egy asztalra helyezték mindig, amiről a szegények számára az étkezés során lemondtak. Nem akarta számon tartani, kinek mit adott, hogy „ne tudja a bal kéz, mit nyújtott a jobb.” Sokat tett megyei és országos szinten az akkor népbetegségnek számító tüdőbaj és trachoma leküzdéséért. Meg volt arról győződve, hogy vagyonát csak sáfárként kezelheti: mindezt azért kapta Istentől, hogy az evangélium szellemében a szegényeket szolgálja vele. Függetlenül társadalmi helyzetétől és az akkori gondolkodásmódtól, magatartása egyetlen mércéjét Isten iránti szeretete határozta meg. Egyre mélyülő istenszeretete késztette arra, hogy minden emberben Krisztust szeresse, aki pedig elsősorban azokkal azonosította magát, “akik éheznek, szomjaznak és ruhátlanok”.

      Dr. Batthyány szociális magatartásának titkára unokahúga így világított rá: “A földi élet javait értéktelennek tekintette. Minden vágya kizárólag az örök javakra irányult. Övéi ellátásán kívül minden rendelkezésére álló jövedelmét a szegényekre fordította, különösen utolsó tíz, Körmenden töltött évében.” 

      Felesége tanúsága szerint a „szegények orvosának” az volt a vágya, hogy Szent Ferencet utánozva ő maga teljesen a gondviselő Istenre hagyatkozzék, és önmagát - tehát tudását, idejét, anyagi javait, szíve szeretetét - egészen embertársai rendelkezésére bocsássa. Mindenkinek mindene akart lenni, hogy maga körül mindenkit üdvözítsen. Tudta, hogy Jézus a lelki szegényeknek ígérte a mennyek országát. 

      Könyörögjünk!

      Istenünk! Szent Fiad egészen szegényen akart e világra jönni, hogy kiüresítve önmagát gazdagítsa a szegényeket. 

      Boldog László Szolgád is Jézus útját járva, együttérző szeretettel karolta fel a szegényeket és enyhítette gondjaikat. Add, kérünk, hogy példáját követve, mi is készek legyünk megosztani javainkat a rászorulókkal. Krisztus a mi Urunk által. Amen. 

      Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség. 

      Ima a szentéevatásért [1] 

      Szűzanyánk és Szent József, pártfogástokba ajánljuk Boldog Batthyány László szenttéavatási ügyét! Boldog Batthyány László, Isten Szolgája! Pártfogold Isten előtt ........................................... kérésemet! 

[1] Ima a szentté avatásért: 

      Urunk Istenünk, Te irántunk való szeretetből példaképeket és segítséget ajándékozol nekünk szentjeidben. Bizalommal kérünk, hogy szentként tisztelhessük László szolgádat Egyházadban! 

      Ő mindenek fölött szeretett Téged, a képmásodra teremtett embereknek pedig teljes szívéből szolgált: betegeket gyógyított, vakok szemevilágát visszaadta, szegények támasza volt. Hallgasd meg kéréseinket, amelyeket közbenjárásával eléd terjesztünk. Főleg pedig engedd, hogy mindig közelebbről követhessük példáját családi életünkben és munkánkban a te nagyobb dicsőségedre és embertestvéreink javára. 

      Hadd lehessünk mi is, mint ő, Krisztus szeretetének tanúi szóval és tettel az emberek között. Ezt kérjük Tőled a Szűzanya és Szent József pártfogásával, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen. 

Egyházi engedéllyel.

Imameghallgatásokkal kapcsolatos jelentéseket a következő címre kérjük:

Egyházmegyei Hatóság, Szombathaly, Pf. 41. 9701 

A Boldog Herceg dédunokái Rómában

A mai zsolozsma könyörgése:

     Istenünk, te Boldog Batthyány-Strattmann László hitvallót csodálatos buzgósággal ajándékoztad meg, hogy a szegényeken és betegeken segítsen, családja iránt pedig a hűséget és a szeretetet gyakorolja. Az ő közbenjárására add, hogy szükséget szenvedő testvéreinknek mi is segítségére legyünk, és éltünk folyamán minden körülmények között állhatatosan szolgáljunk neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

****
Képgaleria itt:
http://www.batthyany.at/galerie.html?&L=2
A kilenced forrása:
http://www.ppek.hu/k378.htm