Suszterszék [4]

      Egy szent olyan, mint a Hold, amely a Nap fényét tükrözi vissza, jel és útmutató. Nem a Hold a célunk, hanem a Nap. Minden ember egyedi, és Istennek egyedi célja van vele. Amikor egy Rendben a gyökerekhez való visszatérést tűzik ki célul, akkor valójában a gyökér nem valami, hanem valaki: Jézus Krisztus, az élő Isten Fia. Isten nem azt fogja tőlem számon kérni, miért nem lettem Avilai Szent Teréz. Elnézem, ahogy a kisgyerekek a homokozóban kis formákat raknak maguk köré nagy türelemmel, megszárad, szétporlik és kezdik elölről. Isten is ilyen türelemmel bánik velem, én is egy ilyen Isten által eltervezett formát kell öltsek, de amikor halálom után Isten „a formát” rám teszi, egyszerűen szétzúz, ha nem az Ő szent akaratát kerestem, nem váltam azzá, amivé Ő eltervezett engem.

      Ma a keresztények sokat dolgoznak Istenért, de nem Isten művén, ez óriási különbség.  Én is Isten műve, a Szentlélek temploma vagyok, de ezt a templomot fel is kell építeni szenvedéssel, alázattal, szeretettel, mások szolgálatával, másképp csak névleges kármelita maradok, nem lesz bennem együtt érzés embertársaim iránt, nyilvánvalóan Istent sem szeretem akkor. Szenvedni csak ez a rövid földi élet van, boldognak lenni pedig ott az egész örökkévalóság. A kereszt jelen van minden formában, csak fel kell venni naponta, és követni Jézust. Ma is erről ismerszik fel, ki szereti igazán Istent: az aki nem veti meg a szegény, elkeseredett embertársait, aki maga is tud külsőleg és belsőleg türelemmel szenvedni, van benne együtt érzés, a bajba jutott kicsinyeknek nem azt mondja: keresd önmagadban a hibát, és azzal hátat fordít nekik. Isten őrízzen az ilyen „tökéletes” keresztényektől, több kárt okoznak az Anyaszentegyháznak, mint az ellenségei.

      Vannak akik szenteknek akarnak látszani. Szenteknek is látszanak.

      „Tőlünk az Úr csak két dolgot kíván: azt, hogy szeressük Ő Szent Felségét és szeressük embertársunkat. Ezt a kettőt kell megvalósítanunk, s ha e két parancsot tökéletesen teljesítjük, akkor egyesülve vagyunk vele. De amint mondtam, mennyire messze vagyunk attól, hogy ezt a két dolgot úgy tegyük meg a mi nagy Istenünknek, amint azt illik megtennünk. Adja meg nekünk Ő Szent Felsége azt a kegyelmet, hogy megérdemeljük ez állapotnak elérését; mert rajtunk múlik; csak akarnunk kell.

      Arra vonatkozólag, vajon megtartjuk-e ezt a két parancsolatot, nézetem szerint a legbiztosabb jel az, ha teljesítjük a felebaráti szeretet kötelmeit. Mert hogy szeretjük-e Istent vagy sem, azt nehéz megmondani, bár erre vonatkozólag is vannak nagyon biztos jelek, amelyekből megérthetjük, hogy igazán szeretjük Őt: ellenben azt nem kell soká kutatnunk, hogy szeretjük-e embertársunkat. Legyetek meggyőződve, hogy minél jobban haladtok előre ez utóbbiban, annál jobban fogtok haladni az Isten iránti szeretetben is.” (A belső várkastély, Az ötödik lakás, III. fejezet)

      Szent Józsefről nevezett Maria -Teresa anya (1855. jún.19 – 1938. szept. 19) Szent Terézia anyánk méltó lánya volt, egy igazi kármelita. Elolvastam az önéletrajzát. Az ő kármelita hite nem kényelem és turizmus, misztikus hedonizmus a világ szenvedései közepette, hanem önzetlenül gondoskodott azokról, akikkel senki sem akar törődni: az elhagyott gyermekekről és az öregekről. Ma Böjte Csaba atya az, akiben ugyanez a szeretet lobog, és ő Assisi Szent Ferenc fia.

      A struccpolitika nem üdvözít.

      Maria-Teresa anya, világi nevén Anna Mária Tauscher van den Bosch, egy református család elsőszülötte, nagytatája református lelkész volt, ő is keresztelte meg. Maria-Teresa anya sok megpróbáltatás után katolizált.

      Már kiskorában szeretette a szegényeket, mennyire fontos a szülői példa!!! „Sandow-ban anyám magával szokott vinni, ha betegeket látogatott, aminek én nagyon örültem. A szegények nyomorúsága és nélkülözése olyan erős részvétet keltett bennem, hogy bár hat éves korom óta nem jártam a szülőfalumban, még ma, annyi év után is emlékszem a nevükre és a házaikra, igen, azokat a szegényes kunyhókat és a mocskot most is úgy látom magam előtt, mintha az előbb léptem volna ki tőlük.” Egész életében szerette a szegényeket, akárcsak édes Jézusunk. Magyarországon is letelepedtek, 1908-ban nyitották meg az első otthont, erre így emlékszik vissza önéletrajzában: „Boldognak mondom magam, hogy a magyarokban az egyik legnemesebb és leghűségesebb nemzetet ismerhettem meg.” Bár ma is úgy lenne, én Uram, én Istenem.

      Keresztekkel és csodákkal teletűzdelt életútja volt. Avilai Szent Teréznek jó szentenciaszerű kijelentései vannak: „Mert a szeretet nem képes tétlenül maradni.” (A belső várkastély, Az ötödik lakás - IV. Fejezet). Maria-Teresa anya nem is maradt tétlen egy pillanatig sem, a hite és szeretete hegyeket mozgatott. 2006 május 13-án a hollandiai Roermondban avatták boldoggá. A személyének tulajdonított csodák dekrétumát 2005-ben adták ki.

      Önéletrajza megtalálható itt:

      http://www.ppek.hu/k196.htm

      A könyv előszavában Kármel Királynőjéről nevezett fr. Finian Monahan általános rendfőnök OCD így méltatja a könyvet:

      „Nagy örömmel üdvözlöm Maria-Teresa Tauscher van den Bosch anya önéletrajzának új kiadását. Isten szolgálója, aki lénye legmélyéig kármelita volt, valóban rendkívüli módon sugározta szíve gazdagságát az apostoli elhivatottságban, mellyel az elhagyatott gyermekek és idős emberek között tanúságát adhatta Krisztus Szíve mérhetetlen szeretetének. Példaszerűen valósította meg az általa alapított közösség ideálját: a bensőségesség, az imádás és a Jézus Szíve iránti elhivatottság életét, hogy általa tapasztalhatóvá váljék a mindent magához ölelő, különösen a legkisebbek és legnyomorultabbak iránti szeretet lüktetése és az Ő Misztikus Testének éppen a legelfeledettebb tagjai iránti irgalmasság, részvét és önzetlen segítség belső késztetése.

      Gyermekeiért és öregjeiért ő maga szegény lett, és mindenáron szegényen akart élni. De Isten megáldotta az ő szegénységét, és az Úr alázatos koldusa megélhette azt az örömöt, hogy hosszú élete során megsokasodtak öregotthonai és a gyermekei számára létrehozott Szentt József otthonok. Németország, Hollandia, Olaszország, Svájc, az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Ausztria, Csehszlovákia, Jugoszlávia és Magyarország fogadta be leányait, akiket Maria-Teresa úgy küldött szét, hogy egyedüli gazdagságuk a hit, az isteni gondviselésre hagyatkozás, az árvák, elhagyottak és idős emberek iránti elhivatottság vágya volt. S mindenütt virágzott a kegyelem csodája, mely magukban a küzdelmekben és nehézségekben kísérte a rendalapító és a szeretet apostola életének minden lépését, ez a csoda, melyet imáival, vezekléseivel és Szent Józsefbe vetett rendíthetetlen bizalmával Sittardban valósított meg.” (...)

      „Amikor tehát alamizsnát adsz...” (Mt 6.2) „Te amikor imádkozol...” (Mt 6.6) „Te, amikor böjtölsz...” (Mt 6.17) Isten elvárja tőlünk, hogy alamizsnálkodjunk adományozással is, például bankon keresztül. Böjte Csaba atya is sok kis adományból tart el ma 2000 (kétezer) gyereket, és sok más megbízható alapítvány van a szegények megsegítésére. Apró cseppekből lesz a zápor.

Boldog Maria-Teresa anya néhány rövid, tömör mondása,

ezt szellemet akarta nővéreinek átadni:

      Mindenkiben Istent lássuk, mindenkiben Istent szolgáljuk, mindenkiben Istent szeressük!

      Az Isteni Szívről nevezett igaz kármelita nővér a vigasztalás és béke angyalaként menjen le a Kármel magasáról a fájdalmakkal terhelt, békét nélkülöző emberek közé.

      Jézus Szentséges Szíve, melyet Isten végtelen atyai szeretete ajándékozott az embereknek, kimeríthetetlen kincsünk volt és marad. Ebből merítsünk mindig szeretetet, hogy továbbadhassuk nővértársainknak, embertársainknak!

      Istenen kívül ki mondhat igazságos ítéletet valamely lélekről? Hiszen ehhez ismerni kell az illető természetét, örökölt terheltségét, családi körülményeit stb. Ha mindezt átgondoljuk a kegyelem fényében, többé nem ítélkezünk keményen másokról.

      Igen kevéssé vesszük hasznát, ha úgy vagyunk birtokában a regulának, hogy nem törekszünk buzgón szellemének magunkévá tételére.

      Az isten- és felebaráti szeretetnek az a belső parancsa, melyet a Szentlélek olt bele az emberi szívbe, hivatásunk betöltésében többet ér minden külső szabályzatnál.

      Boldog Maria -Teresa anya napi imája:

      Ó, Uram, szegénységet, tisztaságot és engedelmességet fogadok Neked - magamat egészen a lelkek megmentésére szentelem - önmagam mélységes megsemmisítésére - a Te isteni akaratoddal való legtökéletesebb azonosulásra, valamint Isten és a felebarát legelmélyültebb szeretetére törekedve. Ó, Uram, add, hogy ezzel a szeretetlánccal örökre összeforrjak édes Szíveddel, és e földön mennyei Anyám gyermeke lehessek.

____________________________

Boldog Maria -Teresa anya, könyörögj érettünk!

-----------------------------------------------------------

- Suszterszék [1] - Az ima, az alamizsna és a böjt

- Suszterszék [2] - Adakozás

- Suszterszék [3] - Jót tenni

- Suszterszék [4] - Mások szolgálata

- Suszterszék [5] - Az imádság célja

- Suszterszék [6] - Külső és belső békesség

- Suszterszék [7] - Aszkétika és misztika

- Suszterszék [8] - Természetfölötti erények

- Suszterszék [9] - Részesedés Isten életéből

- Suszterszék [10] - Megtisztulás útja

- Suszterszék [11] - Erkölcsi erények

- Suszterszék [12] - Egyesülés útja

- Suszterszék [13] - Természetfölötti ima

- Suszterszék [14] - A böjtről

Suszterszék [3]

      Már az Ószövetségben Isten pártját fogta a kicsinyeknek, szegényeknek, elvárta választott népétől, hogy jót tegyen velük. Csak néhány példa:

      „Az özvegyet és árvát ne sanyargassátok. Ha durván bántok vele, s ő hozzám kiált, meghallom panaszát, és fellobban haragom. Kard által veszítlek el benneteket, hogy asszonyaitok özvegyek, gyermekeitek árvák legyenek.” (Kiv 22-21-23)

      „Tanuljatok meg jót tenni: keressétek az igazságot, segítsétek az elnyomottakat, szolgáltassatok igazságot az árvának, s védelmezzétek az özvegyet. Jaj azoknak, akik gonosz törvényeket hoznak, akik csak elnyomó rendeleteket írnak. Akik nem szolgáltatnak igazságot az elnyomottnak, s megfosztják jogaitól népem szegényeit. Akik kizsákmányolják az özvegyet, és megrabolják az árvát. ” (Iz 10,1-2)

      „Elmegyek hozzátok és ítéletet tartok. Gyors tanú leszek a jósok, a házasságtörők, az esküszegők és azok ellen, akik elnyomják a napszámost, az özvegyet és az árvát, és semmibe veszik az idegenek jogát - tőlem pedig nem félnek - mondja a Seregek Ura.” (Mal 3.5)

      Az evangéliumokban pedig Jézus egyenesen azonosította magát a szegényekkel:

      „Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam... szomjas voltam... idegen voltam... nem volt ruhám... beteg voltam... börtönben voltam... Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (vö: Mt 25, 34-40)

      Krisztus szerette a szegényeket, mert jobban rászorulnak a megbecsülésre, tisztességre, vigaszra, mint mások, hiszen itt a földön csak nélkülözés, gond és szeretetlenség jut nekik. Vianney Szent János szerette a szegényeket, és minden tőle telhetőt megtett értük, ezért az édes Jézusunk a szentség legmagasabb fokára emelte Vianney Szent Jánost!

      De már maga a Vianney család közismert volt a nélkülözők befogadásáról és a szeretet gyakorlásáról. Előfordult, hogy egyszerre tíz szegény ember ült a családi leves körül. Ha pedig kevés volt a leves, az édesapa lemondott a saját adagjáról. A gazdaság épületei éjszakai szállásul szolgáltak. „Általában sokan szálltak meg, egyszerre akár húszan is” - írta Catherine Lassagne a szent plébánost idézve. Ennek ismeretében nem meglepő, hogy az arsi plébános milyen figyelemmel beszél nekünk a legvédtelenebbekről, és hogyan gyakorolta ő maga a „legszegényebbek szolgálatát”. Nem csak azért tette, mert gyerekkorában ezt látta a szüleitől, hanem mert ez az evangélium sürgető hívása. 1825-ben leányiskolát alapított Arsban, amit hét évvel később egy fiúiskola is követett. A plébános egyre több embert vonzott magához: szenvedélyesen, nagy türelemmel, hatalmas lelkesedéssel és kitartó jósággal fáradozott híveiért, és a bűnösökért, és a szegényekért.

      Álljanak itt Szentünk lelkesítő szavai „Monin abbé: Szól az Ars-i Szent” című könyvből:
      _____________________________________________________________

      Milyen szerencse, hogy a szegények eljönnek hozzánk szeretetet kérni! Ha nem jönnének, nekünk kellene fölkeresni őket, pedig az embernek nincs mindig ideje rá!

      Van, aki csak azért ad alamizsnát, hogy lássák, dicsérjék, csodálják őt... Van, aki úgy találja, hogy nem kap érte elég köszönetet. Ez nincs jól így!... Ha az emberekért alamizsnálkodtok, van miért megbánni; de ha a jó Istenért, akkor ugyancsak nem fontos, hogy megköszönik-e vagy nem. Mindenkinek minden jót meg kell tennünk, amennyire csak lehet, de jutalmat egyedül a jó Istentől várjunk.

      Amikor alamizsnát adunk, gondoljunk rá, hogy nem a szegényeknek adjuk, hanem Krisztus Urunknak. Sokszor azt hisszük, hogy egy szegényen segítünk, és kiderül, hogy Krisztus Urunk az. Nézzétek Istenes Szent Jánost: szokása volt, hogy lábat mosott a szegényeknek, mielőtt megebédeltette volna őket. Egy napon, amint lehajolt egy szegény koldus lábához, látja, hogy ott van rajta a szögek helye. Megindultan emeli föl a fejét és fölkiált: «Hát te vagy az, Uram?!« (Itt Vianney könnyekre fakad.) Krisztus Urunk ezt mondja neki: “János, örömmel látom, hogy gondod van szegényeimre.« Azzal eltűnt.

      Nézzétek a jó Szent Gergelyt! Naponta tizenkét szegényt vendégelt meg asztalánál. Egy napon úgy találta, hogy tizenhárman vannak és szólt a cselédjének: »Tizenhárom szegény van.« A cseléd ezt mondta: »Én csak tizenkettőt látok.« A Szent észrevette, hogy a tizenharmadik színében elváltozik: piros volt, majd fehér, mint a hó. Étkezés végén a pápa kézenfogta az ismeretlen szegényt, félrevonta, és megkérdezte: »Ki vagy?« - »Angyal vagyok (a szent plébános újra könnyezik), Krisztus Urunk küldött, hogy közelről megnézzem, hogyan gondoskodsz szegényeiről. Én vagyok, aki Isten elé viszem imáidat és alamizsnáidat.« E szavaknál eltűnt. Rómában még látható az asztal, amelynél ült.

      Van, aki ezt mondja a szegényeknek, ha egészséget lát az arcukon: »Naplopó vagy! Tudnál te dolgozni: fiatal vagy, erős a karod.« De nem tudjátok, nem Isten akarata-e, hogy ez a szegény kéregetni járjon. Hátha így az Isten akarata ellen zúgolódtok.

      Ott van Labre szent Benedek! Mindenki megvetette. Ingyenélőnek hívták. A gyerekek kővel dobálták. Ez a jó Szent tudta, hogy ő Isten akaratát teszi; sohasem felelt. Egyszer fölkereste gyóntatóját, s az ezt mondta neki: »Barátom, azt hiszem, jobban tennéd, ha elszegődnél valahová. Megbántják miattad a jó Istent. Azt mondják az emberek, hogy a lustaság visz a koldulásra.« Labre szent Benedek alázatosan felelte: »Atyám, Isten akarata, hogy kolduljak. Húzza csak el a gyóntatószék függönyét és meglátja...« A pap úgy tett és az egész kápolnát betöltő fényességet látott. Ezután már nem akarta eltéríteni a Szentet útjáról...

      Gyermekeim, mit is tudjuk mi, nincsenek-e mások is így? Ezért sosem szabad visszautasítani a szegényeket. Ha mi nem tudunk nekik adni, kérjük a Jó Istent, hogy indítson másokat.

      Vannak, akik ezt mondják: »Rosszra fogja használni!« - Használja, amire akarja. A szegény majd felel arról az ítéleten, hogy mit tett az alamizsnával; ti pedig arról feleltek, hogy adtatok-e alamizsnát, vagy nem.

      Sosem szabad megvetni a szegényeket, mert ez a megvetés Istent éri.”
       _____________________________________________________________

- Suszterszék [1] - Az ima, az alamizsna és a böjt

- Suszterszék [2] - Adakozás

- Suszterszék [3] - Jót tenni

- Suszterszék [4] - Mások szolgálata

- Suszterszék [5] - Az imádság célja

- Suszterszék [6] - Külső és belső békesség

- Suszterszék [7] - Aszkétika és misztika

- Suszterszék [8] - Természetfölötti erények

- Suszterszék [9] - Részesedés Isten életéből

- Suszterszék [10] - Megtisztulás útja

- Suszterszék [11] - Erkölcsi erények

- Suszterszék [12] - Egyesülés útja

- Suszterszék [13] - Természetfölötti ima

- Suszterszék [14] - A böjtről

Suszterszék [2]

      „Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, megkapták jutalmukat. Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.” (Mt 6,1-4)

      Sokan azt gondolják, ha vetnek néhanapján a koldusoknak egy-két lejt és fizetik a kepét (ha fizetik), akkor az alamizsnálkodásnak eleget tettek. A kepe az egyházadó, akkor is, ha önkéntességen alapul. Szép és szükséges dolog alapítványoknak adakozni, de ma már annyi alapítvány van, hogy csak na, és nem mindig oda megy a pénz, amire mondják. Oda kell figyelni.

      Az alamizsnálkodás emberi kapcsolatot jelent, mert alapítványokon keresztül nem látjuk, tapasztaljuk az emberi nyomort, a szükséget, nem kell egy szegény ember tekintetét elviselni. Isten minden emberben jelen van, ha egy szegénytől elfordulunk, Istentől fordulunk el. Szegény az, akinek a leginkább szüksége van ránk, hogy élhessen. Azokra a szegényekre gondolok most, akik nem a templomajtóban támadnak le. Érdekes tapasztalat volt, hogy amikor erről beszélgettünk a munkahelyemen, azt kérdezték: tényleg vannak éhező szegények? mert mi egyet sem ismerünk.

      Voltak, vannak és lesznek szegények, csak nyitott szívvel kell járni. „Szegények mindig lesznek veletek, de én nem maradok mindig veletek.” (Mt 26,11) Aki alamizsnát ad, az inkább kap. Hálás vagyok a szegényeknek, hogy elfogadtak. Nem vagyok gazdag, de hozzájuk képest igen. Örvendek, hogy az én gazdagságom nem ingereli a szegényeket, másképp nem állnának velem szóba.

      Eddig is igen sok szegény családot megismertem, sokszor az időmön kívül semmit sem tudok adni nekik, de boldogok, ha valaki meghallgatja őket, ha valaki velük imádkozik – és ezzel az én hitem és szeretetem nő. Ha igen nagy a baj, a szeretet találékony, és ilyenkor ki kell mondani: segítsetek testvérek, hogy segítsek: közös összefogása a jobb és a bal kéznek. Ezelőtt jó három évvel valaki megkért, hogy adassam fel a skapulárét egy ágyhoz kötött beteg nőnek, az özvegy édesanyja gondozza. Felhívtam őket telefonon, és megbeszéltünk egy időpontot. Elmentem. Egy szomszédos tömbházban laktak, addig nem is hallottam róluk. Az előszobából már megpillantottam a betegágyat, és meglepődtem az édesanyán: egy hajlott hátú, bicegő, 72 éves mosolygó néni, hófehér hajjal. Beléptem a beteghez, és bemutatkoztam. Az ágy mellett volt egy szék, leültettek. Kiderült, csak ők ketten éldegélnek ebben a lakásban. Megkérdeztem, mi a baj: valami izomsorvadás komplikációkkal, 25 éves korában kezdődött, az utóbbi 6 évben már le se tudott szállni az ágyról, felülni sem tud. Gép lélegezteti, az édesanyja eteti, fürdeti, forgatja évek óta, a lábát is ő rakosgatja más helyzetbe, ha fáj. Naponta többször imádkoztak együtt, a hitük és bizalmuk Istenben hatalmas volt. Hetente jártam hozzájuk, vittem nekik olvasnivalót a kármelita szentektől, beszélgettünk, meséltek az életükről, és együtt imádkoztunk. A beteg rendkívül okos, olvasott valaki. Meséltettek az én életemről, azt is kinyomoztuk, hogy 3 hónapig óvónénije volt a fiamnak. Körülbelül a negyedik találkozás alkalmából azt mondja az édesanya: hiszen maga tud tréfálkozni is, meg mosolyogni, eddig miért haragudott? Ekkor kitört belőlem a sírás, mondtam, dehogy haragudtam, csak mélyen megrendültem, most kezdek magamhoz térni. Erre az édesanya kezdett el sírni, hogy két kis nyugdíjból élnek, a fia családjának jelenleg nehéz anyagi gondjai vannak, és a villanyszámlát úgy néz ki, nem tudják kifizetni, levágják a villanyt. Nagy összeg volt, rémültem néztem a lélegeztető gépre: villanyárammal működik, nélküle maximum 30 percig bírja a beteg... Imádkoztam, és a munkahelyemen elmondtam félve-remegve a gondjukat, vettem egy papírlapot, felírtam rá a nevem és egy összeget, megkérdeztem, akarnak-e ők is segíteni: igen. Szép összeg gyűlt össze, több mint a villanyszámla, elvittük ketten. Majd egy hónap alatt több kolleganőm is elment szerre, mert egy csodálatos csere történt: azért mentek, hogy vigasztaljanak és imádkozzanak velük-értük, de végül is a látogató jött el hatalmas hittel és békével a szívében. Egy kispap ismerte őket, mert elsőpéntekesek voltak, és feladta nekik a skapulárét. Közben kiderült, hogy nincs rádiójuk, nem tudják hallgatni a szentmisét a Mária Rádióban: megleptük őket egy márkás rádióval. Azóta Isten segítségével  eladták a lakást ők is és néni a fia is, elköltöztek egy közeli faluba közösen egy házba, a beteget annyi év után kivihetik a kertbe, és virágokat, fákat, napnyugtát, más házakat is lát, nem csak a szomszéd tömbház szürke tűzfalát. Mi természetesnek vesszük, hogy járni tudunk, megcsodálhatjuk ezt a gyönyörű világot, pedig minden Isten ingyenes és pazarló ajándéka.

      Hálásak lehetünk, ha egy szegényre találunk, és az befogad a szívébe, mert a szegényben magával az Úr Jézussal találkozunk. Az elszegényedés igen hamar megy: elég egy munkanélküliség, egy betegség, és a család megindul a lejtőn.

      Csak el kell kezdeni tenni a jót a környezetünkben, mert az emberek a szívük mélyén jók, szeretnek jót tenni, és csatlakoznak. Ne várjunk a papokra, hogy biztassanak bennünket, mert csak az első lépés nehéz, és Isten mindig segít, hogy segítsünk, gazdagnak sem kell lenni ehhez.

-----------------------------------------------------------

- Suszterszék [1] - Az ima, az alamizsna és a böjt

- Suszterszék [2] - Adakozás

- Suszterszék [3] - Jót tenni

- Suszterszék [4] - Mások szolgálata

- Suszterszék [5] - Az imádság célja

- Suszterszék [6] - Külső és belső békesség

- Suszterszék [7] - Aszkétika és misztika

- Suszterszék [8] - Természetfölötti erények

- Suszterszék [9] - Részesedés Isten életéből

- Suszterszék [10] - Megtisztulás útja

- Suszterszék [11] - Erkölcsi erények

- Suszterszék [12] - Egyesülés útja

- Suszterszék [13] - Természetfölötti ima

- Suszterszék [14] - A böjtről