I.
2001 február közepén Csíkszeredában elindítottuk a Makovecz Imre tervezte templom építési programját..
2001 májusában a kommunizmus emlőin felnőtt néhány ideológus - tisztségükből kifolyólag - meg akarta akadályozni a templom építését. Az ügy begyűrűzött a bukaresti minisztériumokba, ahol személyes kihallgatást is kértem. Reménytelennek tűnt helyzetünk, de mi az imádságba kapaszkodtunk. Június 17-én reggel készültem Szőkefalvára, de a sok irodai ügy megakadályozott indulásomban.
Déltájban felhívtam a marosvásárhelyi Gáspár Mária Petronella ferences nővért, hogy ha elmegy a szőkefalvi Mária-jelenésre, akkor legyen szíves csak ennyit mondjon Marián Rózsikának, hogy a kérésemet terjessze a Szűzanya elé, de nem mondtam meg, hogy mi az én kérésem.
Jeleztem, hogy én is elindulok Szőkefalvára, de a szentmise előtt nem lesz időm Rózsikával beszélni, hát ezért kérésem továbbítását kérem. A szentmise kezdetére végül is megérkeztem, ott álltam a koncelebrálók között. A mise végén letérdelve imádkoztuk a rózsafüzért. Valamikor az 5. titok imádkozásánál megkezdődött a jelenés. A Szűzanya üzenete végén Rózsika hangosan mondta: Szűzanyám testvéreim kérését is el szeretném mondani. Utána csend volt. Közben a látnok egy-egy helyeslő, értő igent mondott. Majd közölte a Szűzanya üzenetét: „Kérem, hogy imádkozzatok minél többet. Nagy szükség van, főleg a Rózsafüzér imára. Ezzel az imával fogom megkötözni a sátánt. Nagy szükség van az imára, az Én Szent Fiam is kéri. Mindnyájatokat szeretlek és az Én védő palástom alá akarlak gyűjteni. Az Én Szent Fiam kevés időt adott, hogy még hozzátok eljöjjek. Tartsátok meg üzeneteimet és ne féljetek! Imádkozzatok, amíg örömmé válik számotokra az ima.”
Az üzenet átadása után énekelve a plébániára bekísérték Rózsikát. Először elmondta a papoknak szóló üzenetet, majd néhány személlyel beszélt. Utána engem szólított, hogyha ott vagyok menjek oda. Ekkor megmondta el nekem a Szűzanya válaszát: „Mondd meg az én pap fiamnak, hogy ne aggódjon! Minden gondját bízza reám. A templom fel fog épülni.” Leírhatatlan öröm töltött el. Otthon a híveimmel vártuk helyzetünk alakulását. Július 3-án Csíkszeredába látogatott Razvan Teodorescu kulturális és vallásügyi miniszter. Személyesen eljött a helyszínre. Látva a deszkatemplomot sajnálkozott. Ekkor jóváhagyta a templomépítést és a kormány nevében a költségvetés 1/3-át ígérte támogatásként. A templom alapkövét 2001. augusztus 4-én letettük.
Az építést szeptember végén elkezdtük és 2003. október 18-án felszenteltük Nagyboldogasszony és a magyar szentek tiszteletére.
II.
2000. március 8. Hamvazószerda.
Tanúságom arról, amit először megtapasztaltam. Előzőnap, húshagyó kedden reggel Csíkszeredából felhívott Gál Antal közeli ismerősöm felesége, Enikő, hogy a férje, aki 35 éves, halálán van a csíkszeredai Kórházban. Két évvel korábban az epéjét távolították el, s ennek következménye miatt a hasnyálmirigyburkot (pancreas) is fel kellett vágni. Nagyon súlyos állapotban volt, és akkor meggyógyult. De két év után daganatok jelentek meg a hasnyálmirigyben, előrehaladt állapotban Csíkban nem merték megműteni. Azt kérdezte, hogy tudnék-e közbenjárni, esetleg segíteni, hogy Arafat dr.-ék szállítsák ki Marosvásárhelyre, mert se autóval, se mentővel nem szállítható. Nyomban felvettem a kapcsolatot a Marosvásárhelyi SMURD-dal, kétszeri beszélgetés után jelezték, hogy a helikopter szállítás 27-30 millió lejbe fog kerülni, mert Maros megyén kívüli és ezt az összeget ki fogja kifizetni?
Ekkor hívtam Antal feleségét, Enikőt és közöltem vele a feltételeket. Ő pedig sírni kezdett a telefonba, hogy akkor a tömbházlakásuk felét el kell adják. – Ne nézd a pénzt – válaszoltam, mert egy papírpénzzel a szemünket el tudjuk takarni úgy, hogy semmit sem fogunk látni. Nézzük az embert, mert Isten nem akarja, hogy árvákkal tele legyen a világ. Nekem van egy millió lejem és azt odaadom, a többi is majd kikerül. Felhívtam a SMURD szolgálatosát és jeleztem, hogy én rögtön garanciát vállalok plébániám nevében, és pénteken vagy legkésőbb hétfőn kifizetem a kért összeget, csak a beteg kerüljön a Marosvásárhelyi Kórházba. A garancia levelet faxon elküldtem és nemsokára a helikopter elindult. A napom késő délutánig a helikopteres szállítás körül zajlott. A Megyei Kórháznál vártam a helikoptert, láttam a beteget is. Nyomban vizsgálatnak vetették alá és átszállították a Maros Megyei Kórházba, Copotoiu professzor osztályára.
A hozzátartozók és én is imádkoztunk a betegért, mert két kiskorú gyermeke volt. Átéreztem, hogy Isten nem akarja, hogy árvákkal tele legyen a világ, hanem a mi közreműködésünket is kéri. Másnap 2000. március 8.-a Hamvazószerda volt. Szentmiséim voltak, mert vasárnap a segítő tisztelendő úr tévedésből, nem déli 12 órára, hanem este 6 órára hirdetett szentmisét. Ezért nem tudtam elmenni a Szőkefalvi Mária-jelenésre, amelyre nagyon készültem. Ekkor arra kértem a Szűzanyát, hogyha a jelenések igazak, akkor adjon jelt a halálos beteggel kapcsolatban, mert én hiszem, hogy Ő jeleket tud tenni.
Közben ismerőseimet szerre hívtam telefonon, hogy segítsenek nekem a helikopter díjának kifizetésében. Felhívtam, Kálmán Csaba barátomat, az Opportunity International marosvásárhelyi népi bank igazgatóját, aki épp a Budapesti reptéren várakozott, mert hivatali ügyben Brazíliába kellett mennie. Ő 10 millió segítséget ígért, de csak két hét múlva, amikor haza érkezik. Így szerdai nap nem jött össze semmi.
Március 9-én, csütörtök délután Kelemen Kálmán mérnök úr, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke látogatott meg a nyárádtői plébánián. Nyomban azt kérdezte tőlem: mi a bajod, mert nagyon szomorú vagy? Elmondtam neki az esetet. Arra kért, hogy adjam oda a garancia levél másolatát, ő Marosvásárhelyt próbálkozik az RMDSZ képviselőknél és szenátoroknál, hátha 10 millió lejt össze tud gyűjteni. Jeleztem, hogy én ebbe kevésbé hiszek. Este fel is hívott, hogy az irodák már zárva voltak.
Másnap, március 10-én, pénteken Marosvásárhelyre mentem hivatali ügyeket rendezni. Csak délután 14 órára értem haza. Édesanyám azzal fogadott: – Fiam, telefonon keresett Hajdú Gábor miniszter úr. Két telefonszámot is lediktált, és arra kér, hogy hívd fel.
Nem tudtam elképzelni, hogy miért is kereshet engem egy miniszter. Hívtam a minisztériumi telefonszámot, de senki se vette fel. Persze, – gondolhattam volna -–, pénteken délután már nincsen hivatal. Hívtam a mobilon és válaszolt, hogy Ploiesti-en halad át az autójával, várjak, mert félrehúz a kocsival és akkor beszélgetünk. Így is történt. Kérdésemre, hogy miért is keres?
– A helikopter ügye el van rendezve – válaszolta.
– És mennyit kell fizetnem? – kérdeztem.
– Semmit sem, mert Arafat dr-ral megbeszéltem és a Csíki Egészségi Biztosító ki fogja fizetni.
– Miniszter úr, a magam és a beteg családja nevében köszönöm. A Jóisten áldja meg! – válaszoltam.
Ezzel az első jelet megkaptam a Szűzanyától.
Nyomban felhívtam a beteg mellett tartózkodó feleséget, hogy közöljem a jó hírt, de ő rosszat közölt. A férjét megvizsgálta egy orvos az orvostanhallgatók jelenlétében – mivel azt gondolva, hogy ez a nagy bajuszú székely nem ért románul –, hát elmagyarázta a medikáknak a betegség lefolyását, s azt is hogy meg fog halni. A beteg ekkor sírni kezdett, csak annyi ereje volt, hogy a telefonon megbippelt. Mi pedig imádkoztunk tovább. A szombat is eltelt nagy bizonytalanságban.
Március 12-én, vasárnap délkörül annyira súlyosra fordult a beteg állapota, hogy az ügyeletes orvos felhívta Copotoiu főorvost, igazgatót, aki a városban tartózkodott, aki közölte kollégájával, hogy amíg megérkezik a kórházba, addig a beteget készítsék elő a műtétre, mert más esélye úgy sincs.
A műtét 3 és fél órán át tartott. Amikor A műtőből kijött a főorvos úr, Enikő megkérdezte tőle, mire lehet számítani a műtét nyomán?
Copotoiu főorvos röviden beszámolt arról, hogy három tyúktojás nagyságú daganatot távolított el a hasnyálmirigyből. Az életben maradás esélyéről, csak annyit mondott: 1000-ből egy sem, de fent az Isten!
A beteg másnapra jobban lett, a szerdai orvosi consistorium megállapította, hogy a beteg megél. Tíz nap után kibocsátották. A beteg meggyógyult, pedig esélye nem volt.
A Szűzanya megadta a második jelet is.
Egy hónap múlva, április vége felé Gál Antal pityóka ültetett Csíkszereda Hargita alatti határában. Ekkor arra kértem a Gál családot, hogy köszönjék meg az életet a Szűzanyának egy új élettel. Másfél év múlva, 2002. január 13-án megszületett a Gál család harmadik gyereke, Dániel.
* * * * * * *
Marián Rózsika ellátogatott Csíksomlyóra 2001-ben. Akkoriban az "ifjú kármelita közösségünk" elsőszombati szentségimádást tartott a papokért a Szent Kereszt templomunkban, s közben egy-egy hétvégén elvégeztük a keresztutat a Golgotán ugyanerre a szándékra, közösségünkért, családjainkért.
Antal testvér, a csíksomlyói remete májusban egyszer csak várt minket, s azt mondta, hogy a Szőkefalvi Szűzanya kérése: tartsunk éjféli szentségimádást a Salvator kápolnában a bűnben élő papokért, imádozzuk a rózsfüzért is.
Meglepődtem, hitetlenkedtem. Csak fél füllel hallottam, hogy a Szűzanya megjelent Szőkefalván, de nem foglalkoztam a hírrel, még a családnevét sem tudtam a látnoknőnek.
Egy jó félévig tartottunk szentségimádást a Salvator kápolnában, egyházi engedéllyel, este 10-től éjjel 2-ig. A kápolna Csobotfalához tartozik, nem a ferences barátokhoz.
Most már nincs remeténk sajnos. Abban az időben az Oltáriszentség állandó jeleggel ott volt az oltáron, égett az örökmécses.
Mikor hidegre fordult az idő, a remete testvér takarókat rakott a padokra. Aztán jött a tél, végül teljesen elmaradt a szentségimádás.
* * * * * * *
Nagyon sok zarándoknak volt belső élménye, családtagok megtéréséről meséltek, gyógyulásokról, sokan munkahelyet találtak, váratlan anyagi segítséget kaptak - de nem vállalják a nyilvánosságot a blogomon. Nem egy testvér arról számolt be, hogy amikor indulni kellett Szőkefalvára a gonosz igyekezett megakadályozni a zarándoklatot.
Ha meggondolják magukat, akkor folytatom a tanúságtételeket.
