24. A türelemről és az alázatról
Mindig türelmesnek kell lenni és bármi is történik, Isten nevében hálaadással kell azt fogadni.
Életünk csupán egy minutum, ha az örökkévalósághoz mérjük; és ezért, az Apostol szerint, nem mérhetők a jelen élet szenvedései az eljövendő dicsőséghez, mely meg fog nyilvánulni rajtunk (Róm 8,18).
Csendben viseld el, amikor az ellenség sérteget, és egyedül csak az Úrnak tárd ki a szívedet.
Aki megaláz vagy elveszi becsületedet, annak mindenféleképpen igyekezz megbocsátani, ahogy az Evangélium mondja: Aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza (Lk 6,30).
- Mindig és mindenki előtt meg kell aláznunk magunkat Szíriai Szent Izsák tanításának szellemében: „Alázd meg magadat, és meglátod magadban Isten dicsőségét” (57. prédikáció).
Ezért hát szeressük az alázatot, és lássuk meg Isten dicsőségét; mert ahol alázat csörgedezik, ott elárad az Isten dicsősége.
Ahol nincs világosság, ott minden homályba borul: ugyanígy, alázat híján semmi sincs az emberben, csupán csak sötétség.
Ahogyan a föl nem melegített és meg nem puhított viasz nem adja vissza a belényomott pecsét mintáját, ugyanúgy a lélek is, ha nem ment át a fáradozások és a gyengeségek elviselésének próbáin, nem hordhatja magán az isteni erény pecsétjét. Amikor az ördög elhagyta az Urat, akkor angyalok jöttek és szolgáltak neki (Mt 4,11). Ugyanígy, ha a kísértések idején egy kissé magunkra is hagynak bennünket Isten angyalai, de nem sokáig, mert hamarosan visszatérnek és isteni gondolatokkal szolgálnak: kedvességgel, édességgel, türelemmel. Ha a lélek átment a fáradozások próbáján, elnyeri a többi tökéletességet is. Ezért mondja Szent Izajás próféta: Akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el (Iz 40,31).
Ilyen türelemmel rendelkezett a szelíd lelkű Dávid is, mert amikor Simi gyalázta őt és kövekkel hajigálta, mondván: Ki innét, elvetemült ember, akkor nem haragudott meg rá. Amikor pedig Abisáj ezen méltatlankodva azt mondta: Mit átkozza ez a döglött kutya uramat, királyomat, Dávid csitította mondván: Hagyjátok, hadd átkozódjék, mert az Úr letekint rám és jóval fizet vissza (2Sám 16,7-12). Épp ezért később meg is énekelte: Türelmesen vártam az Úrra, és ő rám figyelt, és meghallgatta imádságomat (Zsolt 39,2).
Akkor lesz kemény a cserép, ha meleg a kemence. Az ember értékét a beszédje szabja meg (Sir 27,5). Jaj neked, ingatag, állhatatlan ember: mit teszel majd, ha meglátogat az Úr (Sir 2,14)?
A gyermekszerető apa, ha látja, hogy fia rendetlenül él, megbünteti; de ha azt látja, hogy csüggedt lelkű és a fenyítést nehezen viseli, akkor megvigasztalja. Ugyanígy cselekszik velünk is a Jóságos Úr, a mi Atyánk; mindent a javunkra tesz akár vigasztal, akár büntet emberszeretetének megfelelően. Ezért nekünk is, ha szomorúság vesz erőt rajtunk, a jó és szófogadó gyermekekhez hasonlóan hálát kell adni az Istennek. Mert ha csak akkor fejezzük ki iránta hálánkat, ha jól megy a sorunk, akkor hasonlatosak leszünk a hálátlan zsidókhoz, akik jóllakván a csodálatos pusztai eledellel, azt mondták, hogy Krisztus valóban próféta, s el akarták őt fogni és királlyá tenni. Amikor pedig azt mondta nekik: Ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre, ezt kérdezték tőle: Milyen csodajelet viszel végbe? Atyáink mannát ettek a pusztában (Jn 6,31). Egyenesen az ilyenekre áll az Írás szava: Dicsérni fognak, jól gondoskodtál magadról, és az ilyen a napfényt már sohasem látja meg (Zsolt 48,19.20).
Evégből Jakab apostol így tanít bennünket: Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle kísértések érnek benneteket. Tudjátok, hogy hitetek próbájának türelem a gyümölcse. A türelemnek meg tökéletességre kell vezetnie, és hozzáfűzi: Boldog az az ember, aki a kísértésben helytáll, mert miután kiállja a próbát, elnyeri az élet koronáját (Jak 1,2-4.12.)
Folyt. köv.
Forrás:
