A szent Szűz egyénisége.
A szent Szűz Krisztus után Istennek első gondolata, a «Primogenita» nagy hivatásának megfelelőleg, erőben, szépségben, az Istenanyát megillető nagy stílben van kialakítva. A Szentírás csak azt mondja : «de qua natus est Jesus», vagyis ez az asszony oly nagy, oly mély, oly fölényes és kegyelmes, hogy anyja lehetett, Istenanya, ki az igét vágyódó, ünneplő lélekkel fogadta, keblébe zárta, vele vérét megosztotta, őt tejével táplálta, lágyságával, gyengédségével, szeretetével kielégítette. Várta s ajtót nyitott a jövevény Istennek s kezének mirrhás illatával elbájolta őt. Aki Istent fogan és hord 9 hónapig szíve alatt s csitít édes tejjel keblén: annak a lelki nagyság s mélység isteni igényeit kell kielégítenie. Az ilyen lélek létet, életet, tudást, művészetet, szellemi világot meghaladó fölényes nagyságban s méltóságban lép elénk. Mons super montes, lelki világa pedig a mélység s bensőség titokzatosságában feslik ki s öntudatosan áté1t érzésekben s elragadtatásokban adja ki energiáját.
E nagyságot jellemzi:
a) az Istenközelség. Minden lélek annyiban nagy és szép, amennyiben Istenhez közel áll s e közelségét érzi s élvezi. Senki sincs oly közel Istenhez először a test és vér kapcsán s azután ép ezért az érzület és a lelkület s isteni gondolat, érzés és elmélyedés révén, mint a szent Szűz. Mózesnél közelebb, Illésnél s a víziós prófétáknál s az Istennel közlekedő szenteknél; oly közel van hozzá, mint saját gyermekéhez; azok dörgésben, villámlásban, ködben, füstben, szimbólumokban érintkeztek vele; míg ellenben a szent Szűz gyermekének gőgicsélésében, édes tekintetében, mosolygó arcában vette kinyilatkoztatásait.
b) Jellemzi őt a természetfölötti világgal való páratlan érintkezés. Amica Dei, sőt Mater Dei. Az Isten benyomásait ő veszi legérzékenyebben, a lelke arra van teremtve; befolyásait ő nyeri legbőségesebben. Itt szívek ömlenek át egymásba. Ő az első szőlővesszeje annak a tőkének, - első virágos vesszeje a megtestesülés titokzatos gyökerének; azért az isteni szeretet és élet benne adja ki legigézetesebben erejét Παντα ψυχης πληρη; minden lélekkel telt benne; azért érzi az ember: Deum patitur ... Istent bír el!
c) Jellemzi páratlan hivatása. Amint vért és tejet szolgáltatott az Úrnak s szépségét, kellemét Jézus belőle vette s általa lett «speciosus inter filios hominum»; úgy a kereszténységnek is a szent Szűz kölcsönöz bájt, varázst, illatot. A betlehemi barlangnak ő a mécsese, a szent éjnek a legszebb csillaga, az ő fohásza a legédesb «Gloria»; Názáreth nem lenne Jézus otthona, ha nincs az otthonnak édesanyja s angyala; a Golgotha nem volna oly csodálatosan megrendítő, ha Jézus a kereszt mellé nem ülteti a gyöngyvirágot, melyet elsőnek hint meg vérével s ezt a rózsát, mely odatapad s felfut a keresztfán s kínos érzésében kivirágzik. - A szent Szűz eszközli ki az első csodát, - ő járja az első keresztutat, - ő zárja szívébe egymaga, a kiszenvedett Krisztusba s művébe lefektetett hitet, ő csókolja meg elsőnek az örök üdvösség vágyával, megnyugvásával Jézus sebeit; ő tartja egymaga az első feltámadás vigíliáját. Ő várta 33 év előtt egymaga az Igét a gyümölcsoltó Boldogasszonynap éjjelén; ő fogadta egymaga Bethlehem karácsonyában; ő várta Őt egymaga a föltámadás hajnalán; ő, csak ő. Una est dilecta, amica, speciosa mea!
E páratlanul fölséges léléknek részünkről lelkes és mély tisztelet jár. Elül jár az Isten angyala a szent Szűz köszöntésében midőn mondja «Üdvözlégy Mária; követi őt szent Erzsébet, aki a köszöntést szinte folytatja: áldott vagy te az asszonyok között»; s a keresztény katholikus egyház, mely ezt a tiszteletet magától az elragadtatásban éneklő szent Szűztől mint szent kötelességet és parancsot vette: «Íme ezentúl boldognak mond engem minden nemzedék». - Mondjuk ily érzésekkel az Üdvözletet.
A szent Szűz pszihológiája
Képünk nincs a szent Szűz lelkéről, de van néhány értékes, mindentmondó vonásunk, melyekből benső lelki világát összeállíthatjuk s magunk elé varázsolhatjuk.
a) Első jellege e bensőségnek az Istenben, a végtelenben, abban a fényes, mélységes, édes, erős, kifejezhetetlen lelkiségben való elmélyedés. A Szentírás a szerető lélek viszonyát a jegyesnek jegyesével való egyesüléséhez hasonlítja. Egynek lenni vele, benne élni, őt élvezni..., ez a szeretet kegyelme, vele jár az elmélyedés az Úrban, az ima élete, a bizalmas közlekedés édessége, a béke, a megnyugvás varázsa. A lélek tényleg jegyes lesz, virágzó, üde, lelkes, meleg, Istenhez simuló szellem lesz. A szent Szűznek Istenben való elmerülését jelzi a szent éj, midőn az Ige testté lőn és ő benne lakózék, a karácsonyéj s utána az istenanyai elragadtatásnak negyvennapi öröme, az édes magánynak negyvennapi álma, melyben Istent ringatta és mondá: «Nolite suscitare, dilectam, donec ipsa velit». Azután jött Názáreth a szent Szűz imádkozó lelkének folytonos kontemplációjával, melynek napja a gyermek, a fiú, az ifjú Jézus arca; az igazság e napjának sugárzatát a szellemi világ trópusaiban, a názáreti magányban, a szent Szűz fogadta lelkébe s tőle nyílt ki varázsteljes szépségében és lett «speculum justitiae». Elragadtatással szemlélte, imádta s utánozta Jézusát; tőle tanultunk mindnyájan; szent Bernát, Katalin, szent Ferenc, Teréz, mind-mind az ő nyomaiban járnak.
b) Második jellege érintetlensége; «integerrima virginitas», sértetlen tisztasága ez érintetlenségben üdesége, ereje, lelkének virága. A mezők lilioma ezt a két tulajdonságát tünteti föl; romlatlanságát s eredeti szépségét. A «myrrha et casia», mit a zsoltár a szép lélekről emleget, eszünkbe juttatja egyszersmind az erőt s az erőnek szépségét. Szép lélek, tiszta, sértetlen lélek csak erős lélek lehet s az erős lélek örvendő lélek; koszorú van fején s ének hangzik ajkán. Azért az a Szűz, kinek homlokára tűzte Jézus a tisztaság csillagát s hajába fonta a tündöklő sértetlenség liliomát, az énekelni is tud; a Magnificat az ő éneke.
c) Harmadik jellege nőiessége, kelleme; e vonásokat az biztosítja, hogy van egy szerelmes gyermeke, egy s egyetlen. A boldog szeretet kedvessé s szelíddé tesz; a kellem, a gratia, a szelídség virága. Ahol Isten gyermekszemekből néz édesanyja szemeibe, ahol a Végtelen gyermekdadogásban szólal meg: ott az anya arca okvetlenül magán hordozza a legmélyebb boldogság s a legszebb kellem kinyomatát; édes lesz. Az egyház érzése ezt kitalálta; azért mondja: «illos tuos misericordes oculos...!»
d) Negyedik jellege igénytelensége s egyszerűsége. Az igénytelenség lelki szegénység s együgyűség lehet, származhat tompultságból s érzéketlenségből s akkor ugyancsak nem erény s nem erő; de származhat fölemelkedettségből, szellemi emancipációból, mely a végtelen értéknek, saját lelkének öntudatos nagyrabecsüléséből való. Elég vagyok magamnak, mert végtelen, isteni világot hordozok magamban, mást természetesen nem is igényelhetek. Érzem fölényemet anyagi lét s érzéki elhaló élet fölött s mivel magam látom az egész világot, természetesen nem becsülhetem többre magamnál, se nem igényelhetem valami nagyon. Annyit, amennyit... A fának, a virágnak is annyi elég a földből, amennyi gyökerének való, azontúl nem igényel belőle többet, mert a napot keresi, feléje nyúlik, sugaraiban fürdik. A szent Szűz is, ez a napsugaras Istenanya, a földön élt, létének gyökere igényelt e földből maroknyit, de különben az Istenbe terjesztette ki lelkének minden ágát-bogát; igénytelen volt a világgal szemben, mert végtelen igényei voltak s azokat ki is elégítette. - Igénytelen leszek földi javak iránt, de annál nagyobb igényeket támasztok magammal szemben öntudatom világában.
e) Ötödik jellege áldozatos, hősies lelke. Fájdalom nélkül, szakadás és veszteség nélkül életet képzelni lehetetlen; kivált pedig annak kell áldozatra, a fájdalomra elkészülnie, ki istenanyai hivatással Krisztust kíséri útjain. Ez a hivatás maga is már mély, csendes, magábatért fájdalommal jár. A Szentírás rámutat: a te lelkedet is általjárja a tőr; átszegezett lelked lesz. Mások Krisztus sebhelyeit testükben hordozzák, neked egy stigmád lesz; a szíved lesz átszegezve. Aki szívedbe lát, az ezt a stigmát már az angyali köszöntés óta látja rajtad. S te ezzel a sajgó sebbel jársz s minél jobban szeretsz s minél édesebben szorítod szívedhez Jézust, annál jobban megérzed sebedet. A te szereteted van megsebezve; a megszentelt fájdalom átvonul életeden; ettől lesz lelked kimondhatlanul mély. - A szenvedés akkor mélyíti ki lelkemet, ha jellemet, türelmet, bizalmat, hitct növel bennem.
A szent Szűz arca
«0stende mihi faciem tuam», mutasd meg arcodat..., ez az én vágyam; szeretném jobban megismerni az Isten elsőszülött, «praedilecta» leányát. Lelkébe közvetlenül nem nézhetek, de mivel a lélek az Isten műve, az Isten műhelyében szeretném ellesni azokat a motívumokat, melyek a szent Szűz arculatát jellemzik.
Az első és fő motívum, mely a szent Szűz lelki faciesén elömlik s mely alapszínezetét és hangulatát adja:
a) a teremtő Isten előszeretete iránta s következőleg teremtó alkotásában a több-erő s a több-szépség. A Szűz eszméje az Úr lelkesülése; a lelkesülő, inspirált szeretet mindenütt tud remekelni; ha pedig ez a lelkesülés isteni, akkor istenileg remekel; ha végtelen vonzalom és édesség inspirálja, akkor remeklésen is a bájnak s szépségnek tavaszi, zsenge ihlete ömlik el. Itt ez vezet; a szent Szűzről elmondhatni: «primitiae amoris et praedilectionis divinae», vagyis rajta pihen az isteni szeretetnek hajnali sugára; ő nemcsak az Úr hajléka, temploma ... sokkal több : «sponsa ornata», mennyegzős jegyese. Az a szeretet hat s alkot tehát itt, mellyel első szeretetet viszonozni tudó lelket alkot magának, amely szeretettől elragadtatva, a hozzátartozás végtelen boldogságával nyomósíthatja a «praedilecta»: Dominus possedit me... az Övé vagyok! «Porta clausa», zárt paradicsom kapuja a lelkem; csak Neki nyílik. «Hortus conclusus», az Isten pihenője a szívem; «Senki szigete» vagyok, senkié, azaz csak az övé. E mély lelkiségnek lágy színei ömlenek el rajta, e szeretetnek finom motívumai rajzolódnak le alakján, melyeket a Szentírás jelez, mikor mondja: «flos campi, lilium convallium, palma in Cades, rosa in Jericho», melyeket az áhítat, mint egy ősi templom szerteszéjjel heverő díszleteit s ékítményeit kegyelettel egymáshoz rak s suttogja: aranyház, titkos értelmű rózsa, Dávid tornya, elefántcsont torony...
b) A remeklő vonások e lelken a «primogenita» kiváltságai. Hármat említek:
1. A szeplőtelen fogantatás .., lelkének ez az átlátszó, kristályos szépsége. A mélység kristályos szépségének mondanám. Lelke mély, de átlátszó, tündöklő mélység. 2. Az annunciatio, a megtestesülés hírüladása..., lelkének ez az isteni ébersége az istenfeledett s elnyomorodott világban. Neki érzéke van a közeledő Isten iránt. «Virga vigilans»... virágzó, elsőnek ébredő tavaszi ág. A Szentlélek e lélekre száll s ereje benne érvényesül. 3. A mennybefölvétel; a föltámadás erői Krisztus után a szent Szűzben ülik ünnepüket. Nincs művész, aki e vonásokat szerencsésen elénk varázsolja; de a lelkesülő áhítat oly képeket alkot a szent Szűzről, melyek mélységes tiszteletre s szeretetre gerjesztenek. Ily képét őrzöm szívem oltárán; őrzöm s tisztelem.
c) Jellemzi a «primogenita» lelkét, hogy eredeti szépség s hogy semmiben sem kópia. Nincs hozzá hasonló. Neki az üdvrendjében teljesen különálló helye van s ez az ő pszichológiájának páratlan bűbája. Valóban, az ő Istene az ő gyermeke! Ez páratlan «Credo». Az ő Megváltója nem vette le róla a bűn szennyét, hanem megakadályozta, hogy beszennyeztessék, tehát az ő megváltása páratlan megváltás! Az ő ünnepei kizárólag az övéi, összehasonlítást nem tűrnek a miénkkel. Mit mond a megtestesülés ünnepe neki, mit nekünk? Milyen az ő karácsony éje, milyen a mienk? A mienk is édes, glóriás evangéliumos; de milyen az övé? Milyen a keresztút s a kereszt neki s milyen nekünk? Hogy virraszt ő s hogy én a föltámadás éjjelében? Hogyan ünnepelte ő s hogyan én Krisztus kegyelmes bevonulásait a világba, a bethlehemi barlangból éppúgy, mint a szentsír barlangjából? Ezeket ő élvezte, ő egymaga összehasonlíthatlanul! Akkor csak az ő lámpája égett, csak az ő Glóriája és Allelujája zengett, csak az ő pálmája lengett! Ez érzelmeknek anyja s forrása ő. «Mel et lac in labiis ejus», méz és tej csordul szívéből; érzelmein nevekedünk mi krisztusi lélekké!
d) Ehhez képest lényén valami mennyei derű ömlik el, az Isten különös gondviselése, mely «scuto bonae voluntatis» szeretetének fényből s napsugárból szőtt pajzsával oltalmazza őt. Ő más klímának gyermeke; fölötte más csillagok járnak! Az elesett világ, még szentjeinek világa is, egy rombadőlt mennyország árnyékában állnak, felhős fölöttünk az ég; az ő ege derült. Az ő üdesége nem a letört virág szépsége. Klíma, fény, üdeség tekintetében, neki különleges világa van. Amennyit el bír nyelni az Istenszeretet hevéből, amennyi napsugár kell a belefektetett energiáknak, annyit nyer. Benne a természet a maga meg nem szentségtelenített eredeti pompájában lép föl s kegyelmének mértékét a szentekéhez nem hasonlíthatni. Ezt a szép lelket különálló gondviselés vezeti s az isteni remeklés ez új paradicsomának külön oltalmazó cherubja, külön őrangyala van. Ki ne vágyódnék látni őt? ki ne kérné forrón: «ostende mihi faciem tuam!» mutasd meg nekem arcodat!
Következő bejegyzés:
Prohászka Ottokár: A szép szeretet anyja [2]
Forrás:
Prohászka Ottokár: A szép szeretet anyja
Elmélkedések
Budapest, 1916
A Szociális Missió-Társulat kiadása.
