Adj nekik húsvéti nyuszit...

A Sátán konferenciát tartott

      Összehívta a démonokat a világ minden tájáról. A megnyitó beszédében ezt mondta: Nem tarthatjuk vissza a keresztényeket attól, hogy eljárjanak istentiszteletre. 

      - Nem tarthatjuk vissza őket attól, hogy olvassák a Bibliájukat, és hogy tudják az igazságot. Még csak attól sem tarthatjuk vissza őket, hogy egy bensőséges kapcsolatot alakítsanak ki a Megváltójukkal. Ha egyszer megszerezték ezt a kapcsolatot Jézussal, megtört a hatalmunk felettük. Úgyhogy engedjétek, hogy elmenjenek istentiszteleteikre, engedjétek, hogy magukhoz vegyék az úrvacsorát, de lopjátok el az idejüket annyira, hogy ne legyen idejük arra, hogy igazi kapcsolatot alakítsanak ki Jézus Krisztussal! 

      - Ezt akarom tenni. - mondta a Sátán. Eltéríteni őket attól, hogy megragadják a kapcsolatot a Megváltójukkal és fenntartsák ezt az éltető kapcsolatot egész napon át! 

      - Hogyan tegyük ezt? -- kiabálták a démonjai. 

      - Kössétek le őket az élet mellékes dolgaival és találjatok ki számtalan cselt, amikkel lefoglalhatjátok a gondolkodásukat - válaszolta. 

      - Kísértsétek őket arra, hogy költsenek, költsenek, költsenek és kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön. 

      - Győzzétek meg a feleségeket, hogy dolgozzanak hosszú órákat és a férjeket, hogy dolgozzanak 6-7 napot egy héten, 10-12 órát egy nap, így megengedhetik maguknak az üres életformát. 

      - Tartsátok vissza őket attól, hogy időt töltsenek a gyerekeikkel. Ahogy a családok darabokra hullnak, hamarosan, az otthonaik többé nem lesznek biztonságos menedékek a munka nyomása alól! Stimuláljátok túl az agyukat, hogy ne legyenek képesek meghallani azt a „halk, szelíd hangot”.
      - Csábítsátok őket arra, hogy kapcsolják be a rádiót vagy a magnót, amikor vezetnek... hogy hagyják bekapcsolva a tévét, videót, cd lejátszót és a számítógépet az otthonaikban folyamatosan, és gondoskodjatok arról, hogy minden üzletben és étteremben a világon nem biblikus zenét játsszanak folyamatosan. Ez majd bezsúfolódik az agyukba és megtöri a kapcsolatot Krisztussal.
      - Töltsétek fel a dohányzóasztalokat magazinokkal és újságokkal. Nyomjátok bele az agyukba a híreket 24 órán keresztül. Törjetek be a vezetés perceibe hirdetőtáblákkal.
      - Árasszátok el az e-mail postafiókjaikat szeméttel, katalógusokkal, amikből online lehet rendelni, sorsolásos játékokkal és mindenféle hírlevéllel és promóciós ingyenes ajánlatokkal, szolgáltatásokkal és hiú reménnyel.
      - Tetessetek sovány, gyönyörű modelleket a magazinokba és a tévébe, hogy a férjek azt higgyék, hogy a külső szépség a fontos és aztán elégedetlenekké váljanak a feleségükkel.
      - Tartsátok fáradtan a feleségeket olyannyira, hogy ne tudják éjjel szeretni a férjüket. Adjatok nekik fejfájást is! Ha nem adják meg a férjüknek azt a szeretetet, amire szüksége van, hamarosan máshol fogják azt keresni. Ez jó hamar szétszakítja a családokat!
      - Adj nekik télapót, hogy eltérítsd őket attól, nehogy megtanítsák a gyerekeiknek a karácsony igazi jelentését.
      - Adj nekik húsvéti nyuszit, így nem fognak beszélni az Ő feltámadásról és a bűn és a halál feletti hatalmáról.
      - Még ha el is utaznak pihenni, tegyetek arról, hogy hajszolják ott is túl magukat... hogy kimerülten térjenek vissza.
      - Tartsátok őket túl elfoglaltan ahhoz, hogy kimenjenek a természetbe, és Isten teremtményeit csodálják. - Küldd el őket inkább vidámparkokba!, sporteseményekre, színdarabokra, koncertekre és moziba. - Tartsátok őket elfoglaltan, elfoglaltan, elfoglaltan! És amikor lelki találkozóra mennek, nyugtalan lelkiismerettel fognak távozni.
      - Zsúfoljátok tele az életüket sok jó kifogással, hogy ne legyen idejük keresni Jézus hatalmát. Így egy idő után a saját erejükből fognak dolgozni, fel fogják áldozni az egészségüket és a családjukat egy elég jó cél érdekében.
      - Működni fog! Működni fog!
      Mekkora terv volt! A démonok buzgón indultak teljesíteni a megbízatásukat, hogy a keresztények minél kevesebb időt hagyjanak Istenre és a családjaikra szerte a világon, hogy a Feltámadás ünnepe a nyúl és tojás ünnepe legyen, és hogy minél kevesebb idejük maradjon arra, hogy meséljenek másoknak arról, hogy Jézus hatalma hogyan változtatta meg az életüket. Azt hiszem, a kérdés az, hogy sikeres volt-e a Sátán ebben a cselben.
      Döntsd el te magad! 

 

Czakó Gábor írása.

A kereszt szeretete

Pietrelcinai Pió atya a 20. század legnagyobb misztikusa, életét Istennek és az egyháznak áldozta, az első stigmatizált pap, akit 2002-ben avatott szentté II. János Pál pápa. 

Szent Pió atya alábbi idézete az egyik leveléből van: 

A Passió

A magyar felirat betöltéséért rá kell kattintani a CC gombra.

Szent Háromnap

Szent Edith Stein gondolatai Nagyhétre:

http://tiszta-szivvel.blogspot.com/2011/04/edith-stein-nagyhetre.html 

NAGYCSÜTÖRTÖK - Mária az utolsó vacsorán,
NAGYPÉNTEK - Juxta crucem tecum stare,
NAGYSZOMBAT -Praestolari in silentio salutare Dei,
HÚSVÉTVASÁRNAP - Resurrexi et adhuc sum tecum

Jézus...

Beteljesedett

Edith Stein - Nagyhétre

NAGYCSÜTÖRTÖK

Mária az utolsó vacsorán

    A Szentírás nem mondja, de bizonnyal nem lehet kételkedni benne, hogy Isten anyja is jelen volt. Mint mindig, most is biztosan vele ment fel Jeruzsálembe a Húsvét ünnepére, és a húsvéti vacsorát Jézus egész kíséretével együtt ünnepelte. Ő, aki megőrizte szívében Jézus minden szavát - ahogyan be fogja fogadni búcsúbeszédét is: „Lángolva kért engem, hogy veletek ünnepeljem ezt a Húsvétot” Ezzel nem a kánai menyegzőre gondolt. Most érkezett el az Ő órája. Most tudta adni azt, amire addig csak jelképek által mutatott rá. A lábmosás: úgy élt közöttük, mint aki szolgál. Így élt igazán tovább. Mária megértette a lábmosás titkos jelentését: teljesen tisztának kell lennie annak, aki a szent lakomához járul. De egyedül az Ő kegyelme tudja megadni ezt a tisztaságot. A te szentáldozásod Édesanyám! Nem olyan volt, mint az a megragadható egység, amikor tápláltad Őt a Te testeddel és a Te véreddel? De most Ő az, aki táplál Téged. Nem látod magad előtt ebben az órában az egész misztikus Testet, amelynek e szent lakoma által kell növekednie? Már most nem úgy fogadod be, mint egy édesanya, ahogyan Ő azt majd másnap, a kereszt alatt rád bízza? Nem látod Te is mindazokat a neki okozott sértéseket, amelyek az Úron ezek alatt a színek alatt megestek, és ezért neked ajánlja fel helyrehozatalra? Ó Anyánk, taníts bennünket úgy fogadni az Úr testét, ahogyan Te fogadtad.

NAGYPÉNTEK

Juxta crucem tecum stare -

Veled állni a kereszt alatt

Ma Veled voltam a kereszt alatt

És olyan tisztán éreztem, mint még soha,

Hogy a kereszt alatt Te a mi anyánk lettél.

Ahogy egy földi édesanya hűsége

Már arról gondoskodik, hogy fia utolsó akaratát teljesítse.

De te az Úr szolgálóleánya voltál,

Az emberré lett Isten léte és élete

Fenntartások nélkül a Te létedre és a te életedre lett bízva.

Ezért Te befogadtad Övéit a szívedbe,

És keserű szenvedésed vérével

Minden lélek számára új életet szereztél.

Mindannyiunkat ismersz: sebeinket, gyengeségeinket,

Az égi ragyogást is ismered, amelyet a Te Fiad szeretete

Szeretne kiárasztani ránk az örök fényben.

Ezért vezeted gonddal lépteinket,

Semmilyen ár nem túl magas neked, hogy elvezess

bennünket a célba.

De azoknak, akiket te választottál, hogy kövessenek téged,

Hogy egy napon majd Körülötted legyenek az égi trón mellett,

Azoknak most itt kell állniuk Veled a kereszt alatt

És a keserű szenvedés vérével kell

Megszerezniük az értékes lelkek égi ragyogását,

Amelyet az Isten Fia örökségül hagyott rajuk.

NAGYSZOMBAT

Praestolari in silentio salutare Dei -

Csöndben várni Isten szabadítására

      A Te Nagyszombatod: Hogyan képzelhetnénk el, ha nem teljes csöndben? Miután a sírt bezárták, Szent János biztosan elvezetett téged a házba, ahol Jeruzsálemben vendégeskedett. Ennek csendben kellett történnie. A szenvedések iránti tiszteletnek mindenkit hallgatásra kellett késztetnie. Megérttetted, hogy egyedül akarsz lenni. Biztosan képtelen voltál a templomba menni, ahogyan azt szokás szerint szombatonként és ünnepeken tetted, odamenni az emberek közé, akik keresztre feszítették Őt, és akik most ujjal mutogattak volna rád. A magány adhatott egyedül enyhülést. Ez alkalommal a könnyeknek is meg kellett követelniük a jogukat. Ha az Úr sírt Lázár halála miatt, nem kellett akkor neked is sírnod azok után, ami történt? Az Ő egész élete, amely a Te életed is volt, még egyszer lejátszódott lelki szemeid előtt; minden utalás a szenvedésre, a próféták sorai. Tehát a feltámadás meghirdetése is. Azt, amit az Üdvözítő megmagyarázott a tanítványoknak az emmauszi úton, Te azt saját magadtól mondtad ki: Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe? Így a Te fájdalmad a „Consummatum est - Beteljesedett” által változik a kegyelemben, és Húsvét reggelének csöndes, hívő várásává lesz: harmadnapon fel fog támadni. Képtelen vagyok azt gondolni, hogy Te magad ne lettél volna jelen. A hírhozó angyal talán nem hívott Téged csöndesen még napkelte előtt a házból, ahol vendég voltál, és nem vezetett egészen a sírig? Az angyal ajkán az Alleluja nem úgy zengett, mint a Gloria Betlehemben? És ő nem lépett ki az első rózsás reggelen fényt és ragyogást öltve a kertbe, amely úgy virágzott, mint egy édenkert? Senki sem számolt be nekünk erről a viszontlátásról. Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem fogta azt, amit az Úr Anyjának készített, aki minden emberi elképzelést felülmúlóan szerette Őt.

Ha a feltámadás és a mennybemenetel közötti idő mindenekelőtt a születő Egyház előkészítésének lett szentelve, akkor azt kell gondolnunk, hogy az Úr mindenki más előtt vezette be Anyját a misztikus Test minden misztériumába. Máriának a kereszt mellett a fájdalomtól majd a feltámadás örömétől meg kellett volna halnia, ha egy különleges kegyelmi adomány nem tartotta volna életben az Egyházért. Neki az apostolokkal ellentétben egyáltalán nem lett volna szüksége a Szentlélek leszállására ahhoz, hogy megértse az Ország misztériumait. A mennybemenetel utáni években segít majd az Egyház, a szentségek, a papság misztériumának a megértésében és az egyházi élet kialakításában.

HÚSVÉTVASÁRNAP

Resurrexi et adhuc sum tecum -

Feltámadtam és újból veled vagyok

      A Feltámadott mindig melletted van! Hiszek abban, hogy Ő sohasem hagyott el Téged. A feltámadt test nem kötődött többé a földi testek állapotához. Nem csak egy, hanem több helyen is jelen lehetett (ahogyan az a szentségi jelenlétben is megvalósul.).

      És ha Ő megjelent a tanítványoknak, egyszer így, máskor úgy, mindig átmenetileg, akkor melletted tudott maradni megszakítás nélkül. A földi életben Te Vele hordoztad a keresztet, az elhatárolódás, az elhagyatottság keresztjét is. Most osztozol a Feltámadott fájdalom nélküli boldogságában, megkapod édesanyai örömödért a hálát a szeretet szüntelen ajándékában és az Istennel teli életben. Kiterjesztette föléd kezét, bensőségesen befogadta életedet az Övébe. Kiterjesztette kezét fölém is, ahogyan Te is, hogy így hordozzam Veletek a keresztet, és a kereszt által eljussak a feltámadás boldog életébe. A ini házunk a Tied, béke Királynője. Ha én itt örökre neked és Fiadnak szentelem magamat, akkor egyszersmind családodnak is szentelem magamat. Hordoznom kell a kereszteteket, és ezáltal elkötelezni magamat, hogy minden lélekbe eljöjjön az igazi húsvéti béke.

      Ó szeretett Édesanyám, az Úr Rád bízta országának misztériumait és kezedbe adta misztikus Testét. Pillantásod felülmúl minden időt, ismersz minden tagot, tudod a feladatukat és próbálod idevezetni őket. Rendünket a sajátodként fogadtad el. Te vezeted a sorsát. Te hívtad létre a mi házunkat. Közülünk mindenki Általad kapta a meghívást és a Te szolgálatodra van kötelezve. Megköszönöm Neked, hogy meghívtál még azelőtt, hogy tudtam volna: a hívás Tőled jön. Nem tudom, mit szándékozol tenni velem. De nagy, meg nem szolgált kegyelemnek tartom, hogy eszközödül választottál. Az a vágyam, hogy egészen a kezeidre bízzam magamat, mint egy tanulékony szerszám. Bízom Benned, abban, hogy hasznossá teszed az eltompult szerszámot, ó legbölcsebb, jó szándékú, hatalmas Szűz. Ecce adsum suscipe me! - Íme, itt vagyok, ismerj magadénak!

      Most még Veled tudom ünnepelni a Húsvétot, teljes csendben és elrejtettségben. Amikor az asszonyok megérkeztek, Te biztosan az Úrral voltál, nem messze a sírtól. Ő megmutatta magát Magdolnának, miközben a többiek már visszafelé tartottak a városba. Péter és János az asszonyok híradására érkeztek. Miután meggyőződtek róla, hogy a sír üres, Péter meg akarja mondani a többi tanítványnak, és az úton találkozik az Úrral. János bizonyára különvált tőle, hogy Téged keressen, és megvigye Neked a hírt. Talán visszatértél a házába. És most biztosan vele mentél a tanítványok keresésére, és jelen voltál, amikor Ő megjelent nekik a zárt ajtón keresztül. Minden bizonnyal ez egy olyan esemény volt, amely érdekelte a fiatal Egyházat. És ezáltal Te még most is és mindig jelen vagy, mert Te vagy az Egyház szíve.

____________________________________

A Keresztről nevezett Szent Terézia Benedikta:  GONDOLATOK A NAGYHÉTRŐL

(1938. április 10-21.)  Örökfogadalomra előkészítő lelkigyakorlat: Mária által Jézushoz

Nagyszombat – A feltámadásra várva

„Az Úr az én erősségem és dicsőítő énekem és az üdvösségem”

(Iz 12,2)

      1. A nagyszombat a legalkalmasabb nap arra, hogy az Úr szenvedésének, halálának és feltámadásának húsvéti misztériumát együtt szemléljük; ebben összpontosul az egész üdvösségtörténet. A liturgia egész sor olyan olvasmányt kínál, amelyek érintik e csodálatos történet legfontosabb mozzanatait, hogy aztán egészen Krisztus misztériumára összpontosítsanak. Először az Isten kezéből kikerülő és neki kedvére való teremtés művét mutatja be: „Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott” (Ter 1, 31). Istentől, a végtelen jóságtól, csak jó dolgok származhatnak, és ha a bűn nagyon gyorsan megzavarja is az egész teremtés összhangját, a jóságában hűséges Isten azonnal készen áll a helyreállítás tervével, amit majd isteni Fia által valósít meg. Az ő prófétai előképe Izsák, akit Ábrahám, hogy engedelmeskedjék az isteni parancsnak, kész feláldozni (2. olvasmány); Izsák megszabadult, Krisztus pedig, miután elszenvedte a halált, majd dicsőségesen feltámad. Egy másik kiemelkedő esemény Izrael népéről a Vörös-tengeren való csodálatos - Isten közbelépésére történt - „átkelése” (3. olvasmány); ez a keresztség jelképe, amely által megkereszteltek Krisztusban átjutnak a bűn és a halál rabságából Isten gyermekei szabadságába és életébe. Gyönyörű prófétai szövegek következnek: az emberek állandó hűtlensége ellenére az Úr, megváltó irgalmában, nem szűnik meg üdvösségüket akarni. Isten, miután megbüntette népét bűneiért, olyan szeretettel hívja őt vissza magához, mint a hűséges jegyes hűtlenné vált mátkáját: „Igaz, elhagytalak egy röpke pillanatra, de most nagy irgalommal visszafogadlak... Örökre szóló irgalommal megkönyörülök rajtad. Az Úr mondja ezt, a te Megváltód” (Iz 54, 7-8). Ez a sürgető felhívás nem engedi, hogy hiába múljék el az irgalom órája: „Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van. Hagyja el útját a gonosz és gondolatait a bűnös; térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban” (Iz 55, 6-7). Ha mindez igaz volt Izrael népe számára, még inkább érvényes a keresztény nép számára, akiért Isten irgalma Krisztus húsvéti miszteriumában elérte tetőfokát. Krisztus a „mi Húsvétunk”, a világ üdvösségéért feláldozott Bárány, azt sürgeti, hogy hagyjuk el a bűnt és térjünk vissza az Atya házába, járjunk „az ő világosságának ragyogásában” és örvendjünk annak, hogy megismerhetjük és megtehetjük azt, „ami kedves Istennek” (Bar 4, 2. 4).

      2. A Krisztus húsvéti misztériumában csúcspontjához üdvösségtörténet a keresztség által - amely beolt ebbe misztériumba - minden egyes ember személyes története lesz. Hiszen ebben a szentségben „eltemetkeztünk vele együtt halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsőségéből feltámadt a halálból, úgy mi is új életre keljünk” (Róm 6, 4). Ez magyarázza, miért kap olyan nagy teret a nagyszombati liturgiában a keresztség, nevezetesen: a szentírási szövegekben és imákban különösen a víz megáldásában, a keresztség kiszolgáltatásában és végül a keresztségi fogadalom megújításában. A húsvét ünneplese azt jelenti, hogy Krisztusban „átmegyünk” a halálból az életbe; ez az „átmenet” a keresztséggel kezdődik, de egyre teljesebben meg kell valósulnia a keresztény egész élete során. „Mert ha halálának hasonlóságában egybenőttünk vele (Krisztussal) - hirdeti Szent Pál -, úgy leszünk föltámadásában is” (5). Nem pusztán szép kifejezésekről, hanem mérhetetlen valóságokról van itt szó, a keresztség által művelt gyökeres átalakulásról; erről a keresztények, sajnos, gyakran elfeledkeznek, igen kevéssé vannak tudatában. Ha részt akarunk vállalni Krisztus halálában, keresztre kell feszítenünk magunkban a régi embert, a bűn emberét; vele egyszer s mindenkorra meg kell halnunk a bűnnek (10), vagyis minden áldott nap meg kell halnunk szenvedélyeinknek, rossz hajlamainknak, önzésünknek, kevélységünknek - ezt foglalja össze a hármas keresztségi ígéret -, röviden: ellene kell mondanunk a sátánnak, műveinek és hiúságának. Mégpedig nem csupán szavakkal, nem csupán egy liturgikus szertartással, hanem életünkkel. „Tekintsétek magatokat úgy - kiált az Apostol -, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Jézus Krisztusban” (11).

      A nemcsak fölvett, de megélt keresztség erejében a keresztény nép úgy jelenik meg, mint az Ezekiel által megjövendölt nép (36, 25- 26; 7. olvasmány): „tiszta vízzel” meghintett, általa megtisztult - ez a víz a megfeszített Krisztus átszúrt oldalából tör elő -, amely Istentől „új szívet” kap és „új lelket”, vagyis kimondottan húsvéti ajándékokat. Ezzel a belső magatartással minden hívő készen áll arra, hogy Alleluját énekeljen, és részt vegyen az Egyház örömében, amely az Üdvözítő feltámadását hirdeti, hiszen már ő maga is feltámadt Krisztussal, hogy őbenne éljen Isten dicsőségére.

Ima

      Ó mindenható Atya... Te vagy az az örök fölfoghatatlan Isten, aki - miután az emberi nem belehalt gyöngeségébe és nyomorúságába - szeretettől és kegyelmes könyörülettől indítva elküldted hozzánk az igaz Istent, Urunkat, Krisztus Jézust, a te Fiacskádat, aki halandó testünkbe költözött. És azt is akartad, hogy ne gazdagság és fényűzés övezze ebben a tünékeny világban, hanem szorongás, szegénység, megpróbáltatások, hogy így teljesítse megváltásunkra vonatkozó akaratodat...

      És Te, Jézus Krisztusunk, Megváltónk, gonoszságunkat és Ádám engedetlenségét saját testedben büntetted meg, úgy, hogy engedelmes lettél a kereszt gyalázatos haláláig. A kereszten, édes szerelmes Jézus, eleget tettél értünk és ezzel együtt kiengesztelted az Atyádon esett sértést.

      Peccavi, Domine, miserere mei. Bármerre fordulok, mindenütt kimondhatatlan szeretetet találok. Nincs számomra bocsánat, ha nem szeretek, mert Te, Isten és Ember már akkor szerettél, amikor én még nem szerettelek téged. Nem voltam, s te megteremtettél. Mindazt, amit szeretni akarok, megtalálom benned... Ha Istent akarom szeretni, enyém a kimondhatatlan Istenség; ha az embert akarom szeretni, te ember vagy... Ha az Urat akarom szeretni, te Véreddel fizettél, hogy kiments a bűn rabságából. Te végtelen kegyességed és mérhetetlen szereteted által Urunk, Atyánk és Testvérünk vagy.

Szienai Szent Katalin, Preghiere ed Elevazioni, 23. 17-18.

Forrás:

P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006

Útmutató az elmélkedéshez:

      Mivel bensőségesen beszélgetni akarunk Istennel, kapcsolatban kell vele lennünk. Nos, ezt szolgálja az „előkészület”, vagyis az a gyakorlat, hogy Isten jelenlétébe helyezkedünk, egy rövid gondolattal feléje fordulunk.

      Hogy meggyőződjünk Isten irántunk való szeretetéről, valami olyan hitigazságot választunk megfontolás tárgyául, amely nyilvánvalóvá teszi ezt a szeretetet. Ezért megfelelő szöveget olvasunk.

      Az olvasás azonban nem elegendő; az olvasottakat reflexióval vagy elmélkedéssel el kell mélyíteni.

      Valamennyi kinyilatkoztatott igazság kinyilváníthatja előttem Isten irántam való szeretetét, de ma arról a témáról akarok elmélkedni, amelyet az olvasásban kiválasztottam. Az elmélkedés „pontjainak” szép gondolataival segítek magamnak, mígnem a téma meggyőződésemmé válik, és szívemben, még talán ajkamon is felfakadnak a szeretet szavai.

      Így kezdem el a beszélgetést Istennel: mindenféle módon (az állapotomnak leginkább megfelelő módon) mondogatom neki, hogy szeretem, hogy szeretni akarom, hogy haladni akarok szent szeretetében, hogy tettekkel, elsősorban szent akarata teljesítésével akarom bizonyítani szeretetemet.

      Íme, eljutottunk az elmélkedő ima szívéhez.

      Sokak számára ennyi elég is.

      Vannak viszont olyanok, akik szeretik a változatosságot. Ezek számára az Istennel való beszélgetés meghosszabbítását szabadon választható módszerek teszik könnyűvé.

      Miután az Úrnak ismét elmondtuk, hogy szeretjük őt, a hálaadásban kifejezzük hálánkat a tőle kapott jótéteményekért. Mivel meg vagyunk győződve arról, hogy annyi mindent kaptunk tőle, a felajánlásban szeretnénk viszonozni az Úr ajándékát: valami jófeltételt teszünk. Különben az ima végén ez mindig hasznos.

      Ismerve kicsiségünket és gyöngeségünket, Isten segítségét kérjük.

      Íme tehát a terézi módszer hét összetevője:

      Két bevezető: előkészület (Isten jelenléte) és olvasás.

      Két lényegi: elmélkedés és beszélgetés.

      Három szabadon választható: hálaadás, jófeltétel és kérés.

      Az elmélkedések erre a módszerre épülnek.

      Először Isten jelenlétébe helyezkedünk, vagy olyan gondolatot keresünk, amely a lelket Istennel hozza kapcsolatba és őfelé irányítja.

      Az olvasásban megragadjuk az elmélkedés „pontját”, témáját. Minthogy pedig sok benső életet élő ember naponta kétszer is elmélkedik, minden elmélkedés két témát kínál fel.

      Aztán a lélek a már olvasott szöveg segítségével hozzákezd a megfontoláshoz.

      Ezt követően spontán módon áttér a beszélgetésre; a terézi fogalom szerint ez az elmélkedő ima „szíve”, központja.

     Elmélkedéseink különösen ezen a ponton kívánnak segítséget nyújtani. Ezért adtunk a „beszélgetéseknek” meglehetősen széles teret; a lélek természetesen szabadon azt választja, ami állapotának éppen a legjobban megfelel. Hogy a beszélgetéseket még hatékonyabbá tegyük, szent és lángoló lelkek szavait idéztük elsősorban. Gyakran szükség volt arra, hogy ezeket a szövegeket a beszélgetés céljának megfelelően némiképp módosítsuk; a forrást azonban mindig megjelöltük.

      Ezekben a beszélgetésekben a szeretet kifejezései váltakoznak kérésekkel, hálálkodással stb., továbbá a lélek lendületét kézzelfoghatóvá alakító jófeltételekkel.

      Szívből kívánjuk, hogy az így összeállított elmélkedések hatékonyan segítsék a lelkeket abban, hogy a terézi módszer segítségével előre haladjanak a benső imában.

      A terézi lelkiség az isteni meghittség lelkisége, azt célozza, hogy táplálja és kiteljesítse a lelkekben az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Ezt a célt elsősorban az elmélkedő ima módszerével lehet elérni; ezt az imát viszont az Istennel való bensőséges kapcsolatra irányuló vágynak kell jellemeznie.

      Elmélkedéseink hangnemét tehát az Istennel való bensőséges kapcsolat mint cél határozza meg; amennyire csak lehetséges, ennek elérésében akartuk segíteni a lelkeket.

      Egyébként a terézi lelkiség egyben tanítás is. Jézusról nevezett Teréz, a „lelki élet nagy mestere” mindig tudatosan gondoskodott arról, hogy a számára oly kedves emberek aszkétikus és misztikus életének meglegyen a szilárd tanbeli alapja; ezért szerette a Szent annyira a hittudományt. Ezért törekedtünk mi is arra, hogy ezeknek az elmélkedéseknek komoly teológiai alapot biztosítsunk. Mi több, úgy rendeztük az anyagot, hogy egy év leforgása alatt sorra kerüljenek a lelki élet főbb problémái, a belső élet valamennyi természetfeletti valósága.

      A Szentlélek, aki a Szeretet Lelke, lakjék szívünkben, működjék bennünk és irányítson minket, „bőséges kegyelmi kiáradásával” gyújtsa fel bennünk a szeretet tüzét, hogy azzal behatolhassunk az isteni meghittség övezetébe. Mária, a Szép Szeretet Anyja, akinek lelke telve van kegyelemmel, és akit mindig a Szentlélek vezetett, nyerje el számunkra is a Szentlélektől, hogy tanulékony szívvel és a benső ima kitartó gyakorlásával mi is megvalósíthassuk az Istennel való bensőséges egyesülés csodálatosan szép eszményét.

P. GABRIELE di S. M. MADDALENA O.C.D.

Róma, 1952 Jézus Szíve ünnepén

Nagypéntek – A mi bűneinkért szúrták át

„Kezedbe ajánlom lelkemet, te megváltasz Uram”

(Zsolt 31,6)

      1. A nagypénteki liturgia arra ihlet, hogy megindultan szemléljük a Kereszt misztériumát, mégpedig ne csak megemlékezésképp, hanem önmagunkban újra megélve az Úr fájdalmas Kínszenvedésének titkát. Két szöveg állítja ezt elénk: az Izajásnak tulajdonított jövendölés (Iz 52, 13; 53, 12) és János történeti jellegű leírása (18, 1-19, 42). A tények megdöbbentő egybeesése szinte elmossa a két leírást elválasztó több mint hét évszázadot: a próféta Jahve szolgájának szenvedését írja le, az evangélista pedig Jézus utolsó napjának eseményeiről számol be. „Sokan megborzadtak láttán - mondja Izajás -, hisz oly dicstelennek látszott, és alig volt emberi ábrázata... Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés” (52, 14; 53, 3). János, a többi evangélistával együtt az elárult, gyalázott, kigúnyolt, tövissel koronázott, nevetségessé tett, bolond királyként beállított, halálra ítélt és megfeszített Jézusról beszél. Szenvedése okát a próféta jelöli meg pontosan: „A mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze”, egyben megjelöli e szenvedés engesztelő értékét is: „a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást” (Iz 53, 5). Nem hiányzik annak a szorongó érzésnek kifejezése sem, hogy esetleg Isten elvetette őt: „Istentől megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott Isten és akit megalázott” (4); Jézus a kereszten ezt ezzel a kiáltással fejezte ki: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27, 46). De mindenekfelett az áldozat önkéntes jellege tűnik ki. Jahve szolgája önként „adja oda életét engesztelő áldozatul” (53, 10); Krisztus, miután egyetlen szavával földre terítette a katonákat, önként kiszolgáltatja magát, szabadon hagyja, hogy a halálba vezessék, amint megmondta: „Senki nem veszi el tőlem életemet, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam” (Jn 10,18). A próféta még az önkéntes szenvedés dicsőséges befejezését is megsejtette: „Majd ha véget ér lelkének gyötrelme, látni fogja a világosságot és megelégedés tölti el... Ezért osztályrészül sokakat adok majd neki..., amiért életét halálra adta” (Iz 53, 11-12). Jézus pedig, szenvedésére utalva, ezt mondta: „Ha majd fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok” (Jn 12, 32). Mindez azt mutatja, hogy az üdvösségtörténet középpontjában Krisztus Keresztje áll; ezt már az ószövetség sejtette, amikor leírta Jahve szolgájának, a Messiás előképének szenvedéseit: ő szabadítja meg az emberiséget, azonban nem földi dicsőséggel, hanem önmaga feláldozásával. És ez az az út, amelyet minden hívőnek meg kell járnia, ha üdvözülni akar, és közre akar működni mások üdvösségében.

      2. Izajás és János közé a liturgia a Zsidó levél egy részét illeszti. (Zsid 4,14-16; 5, 7-9). A szöveg Jézust, az Isten Fiát a legfőbb és egyetlen papnak mutatja be, aki azonban még sincs olyan messze az emberektől, hogy ne tudna megértő lenni gyöngeségeik iránt, hiszen „hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban mentes maradt”. Bizonyítéka ennek földi élete és főképp kínszenvedése, amelynek során ártatlan testében kellett viselnie az emberi természet minden kegyetlen gyötrelmét, szorongását, gyöngeségét. Így lett Ő egyszerre Főpap és Áldozat, aki az emberek vétkeinek engesztelésére nem bakok és bárányok vérét áldozta fel, hanem saját vérét.

      „Földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott s könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól.” Getszemáni halálküzdelmének visszhangja ez: „Abba, Atyám! Te mindent megtehetsz. Vedd el tőlem ezt a kelyhet. De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te” (Mk 14, 36). A Atya akarata iránti engedelmességben átadja magát a halálnak, miután megízlelte annak keserűségét, a feltámadással megszabadul tőle, és így „örök üdvösséget szerzett mindazoknak, akik engedelmeskednek neki” (Zsid 5, 9). Krisztusnak, a Főpapnak és az Áldozatnak engedelmeskedni annyit jelent, hogy elfogadjuk a keresztet, mint Ő, és egészen az Atya akaratára hagyatkozunk „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” (Lk 23, 46).

      Krisztus halálát azonnal a megdicsőülés követte. Az őrt álló százados felkiált: „Ez az ember valóban igaz volt!”, s a többi jelenlévő is „a történtek láttán mellét verte és szétoszlott” (Lk 23, 47-48). Az Egyház, ugyanezt az útvonalat követve, miután megsiratta az üdvözítő halálát, dicsőítő himnuszba tör ki és imádásban leborulva mondja: „Imádjuk Keresztedet, Urunk, dicsérjük és dicsőítjük szent föltámadásodat; mivel egyedül a keresztből árad öröm az egész világra”. A liturgia ugyanezekkel az érzésekkel áthatva arra ösztönzi a híveket, táplálkozzanak az Eucharisztiával, amelyben ma különös fénnyel ragyog fel az Úr halálának emléke. Szívünkben Jézus szavai visszhangoznak: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt egyétek az én emlékezetemre” (Lk 22, 19), valamint Pálé: „Valahányszor e kenyeret eszitek és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön” (1Kor 11,26).

Ima

      Üdvözlégy vérrel borított, tövissel koronázott, megsebzett, összetört, vesszővel vert, köpésekkel borított fej! Üdvözlégy! Szelíd arcodon a halál nyoma; elvesztetted színedet, de félelmetes sápadtságodban a mennyei udvar imád téged.

      Ó szent Arc, amit bűneink miatt ennyire elcsúfítottak, összetörtek és elítéltek, add, hogy e méltatlan bűnös szeme előtt felragyogjon szereteted jele! Vétkeztem, ó bocsáss meg! Ne vess el magadtól. A halál közeledtével hajtsd felém egy kicsit a fejed és pihentesd meg karomban.

      Amikor majd nekem kell meghalnom, jöjj gyorsan, ó Jézus! A rettenetes órában, ó Jézus, segítsen meg engem a te véred. Oltalmazz, szabadíts meg! Indulok, mihelyt akarod, drága Jézusom, de légy mellettem! Magamhoz szorítalak, hogy szeress. De mutasd akkor meg nekem azt a keresztet, amelyen üdvözítettél minket!

Szent Bernát(nak tulajdonított) PL 184, 1323-1324

      Ó Kereszt, Isten kimondhatatlan szeretete! Kereszt, az ég dicsősége! Kereszt, örök üdvösség! Kereszt, amitől a gonoszok rettegnek!

      Az igazak támasza, keresztények világossága, ó Kereszt, a megtestesült Isten érted lett a földön rabszolga; az ember általad lett a mennyben király; belőled árad az igazi fény és győzi le az átkozott éjszakát...

Te vagy a béke köteléke, te egyesíted az embereket a közvetítő Krisztusban. Te lettél az a lépcső, amelyen az ember feljut a mennybe.

      Légy nekünk, hívőknek, mindig horgony és oszlop. Irányítsd földi tartózkodásunkat, vezesd bárkánkat. A Keresztben erősödjék hitünk, a Keresztben készüljön el mennyei koszorúnk.

Nolai Szent Paulinus, Poema 19, PL 61, 550

Forrás:

P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006

Útmutató az elmélkedéshez:

      Mivel bensőségesen beszélgetni akarunk Istennel, kapcsolatban kell vele lennünk. Nos, ezt szolgálja az „előkészület”, vagyis az a gyakorlat, hogy Isten jelenlétébe helyezkedünk, egy rövid gondolattal feléje fordulunk.

      Hogy meggyőződjünk Isten irántunk való szeretetéről, valami olyan hitigazságot választunk megfontolás tárgyául, amely nyilvánvalóvá teszi ezt a szeretetet. Ezért megfelelő szöveget olvasunk.

      Az olvasás azonban nem elegendő; az olvasottakat reflexióval vagy elmélkedéssel el kell mélyíteni.

      Valamennyi kinyilatkoztatott igazság kinyilváníthatja előttem Isten irántam való szeretetét, de ma arról a témáról akarok elmélkedni, amelyet az olvasásban kiválasztottam. Az elmélkedés „pontjainak” szép gondolataival segítek magamnak, mígnem a téma meggyőződésemmé válik, és szívemben, még talán ajkamon is felfakadnak a szeretet szavai.

      Így kezdem el a beszélgetést Istennel: mindenféle módon (az állapotomnak leginkább megfelelő módon) mondogatom neki, hogy szeretem, hogy szeretni akarom, hogy haladni akarok szent szeretetében, hogy tettekkel, elsősorban szent akarata teljesítésével akarom bizonyítani szeretetemet.

      Íme, eljutottunk az elmélkedő ima szívéhez.

      Sokak számára ennyi elég is.

      Vannak viszont olyanok, akik szeretik a változatosságot. Ezek számára az Istennel való beszélgetés meghosszabbítását szabadon választható módszerek teszik könnyűvé.

      Miután az Úrnak ismét elmondtuk, hogy szeretjük őt, a hálaadásban kifejezzük hálánkat a tőle kapott jótéteményekért. Mivel meg vagyunk győződve arról, hogy annyi mindent kaptunk tőle, a felajánlásban szeretnénk viszonozni az Úr ajándékát: valami jófeltételt teszünk. Különben az ima végén ez mindig hasznos.

      Ismerve kicsiségünket és gyöngeségünket, Isten segítségét kérjük.

      Íme tehát a terézi módszer hét összetevője:

      Két bevezető: előkészület (Isten jelenléte) és olvasás.

      Két lényegi: elmélkedés és beszélgetés.

      Három szabadon választható: hálaadás, jófeltétel és kérés.

      Az elmélkedések erre a módszerre épülnek.

      Először Isten jelenlétébe helyezkedünk, vagy olyan gondolatot keresünk, amely a lelket Istennel hozza kapcsolatba és őfelé irányítja.

      Az olvasásban megragadjuk az elmélkedés „pontját”, témáját. Minthogy pedig sok benső életet élő ember naponta kétszer is elmélkedik, minden elmélkedés két témát kínál fel.

      Aztán a lélek a már olvasott szöveg segítségével hozzákezd a megfontoláshoz.

      Ezt követően spontán módon áttér a beszélgetésre; a terézi fogalom szerint ez az elmélkedő ima „szíve”, központja.

     Elmélkedéseink különösen ezen a ponton kívánnak segítséget nyújtani. Ezért adtunk a „beszélgetéseknek” meglehetősen széles teret; a lélek természetesen szabadon azt választja, ami állapotának éppen a legjobban megfelel. Hogy a beszélgetéseket még hatékonyabbá tegyük, szent és lángoló lelkek szavait idéztük elsősorban. Gyakran szükség volt arra, hogy ezeket a szövegeket a beszélgetés céljának megfelelően némiképp módosítsuk; a forrást azonban mindig megjelöltük.

      Ezekben a beszélgetésekben a szeretet kifejezései váltakoznak kérésekkel, hálálkodással stb., továbbá a lélek lendületét kézzelfoghatóvá alakító jófeltételekkel.

      Szívből kívánjuk, hogy az így összeállított elmélkedések hatékonyan segítsék a lelkeket abban, hogy a terézi módszer segítségével előre haladjanak a benső imában.

      A terézi lelkiség az isteni meghittség lelkisége, azt célozza, hogy táplálja és kiteljesítse a lelkekben az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Ezt a célt elsősorban az elmélkedő ima módszerével lehet elérni; ezt az imát viszont az Istennel való bensőséges kapcsolatra irányuló vágynak kell jellemeznie.

      Elmélkedéseink hangnemét tehát az Istennel való bensőséges kapcsolat mint cél határozza meg; amennyire csak lehetséges, ennek elérésében akartuk segíteni a lelkeket.

      Egyébként a terézi lelkiség egyben tanítás is. Jézusról nevezett Teréz, a „lelki élet nagy mestere” mindig tudatosan gondoskodott arról, hogy a számára oly kedves emberek aszkétikus és misztikus életének meglegyen a szilárd tanbeli alapja; ezért szerette a Szent annyira a hittudományt. Ezért törekedtünk mi is arra, hogy ezeknek az elmélkedéseknek komoly teológiai alapot biztosítsunk. Mi több, úgy rendeztük az anyagot, hogy egy év leforgása alatt sorra kerüljenek a lelki élet főbb problémái, a belső élet valamennyi természetfeletti valósága.

      A Szentlélek, aki a Szeretet Lelke, lakjék szívünkben, működjék bennünk és irányítson minket, „bőséges kegyelmi kiáradásával” gyújtsa fel bennünk a szeretet tüzét, hogy azzal behatolhassunk az isteni meghittség övezetébe. Mária, a Szép Szeretet Anyja, akinek lelke telve van kegyelemmel, és akit mindig a Szentlélek vezetett, nyerje el számunkra is a Szentlélektől, hogy tanulékony szívvel és a benső ima kitartó gyakorlásával mi is megvalósíthassuk az Istennel való bensőséges egyesülés csodálatosan szép eszményét.

P. GABRIELE di S. M. MADDALENA O.C.D.

Róma, 1952 Jézus Szíve ünnepén

Nagycsütörtök – Az Utolsó Vacsora

„Mivel viszonozzam az Úrnak, ami jót tett velem?

Veszem az üdvösség kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét”

(Zsolt 116, 12- 1)

      1. A húsvéti misztérium - az üdvösségtörténet középpontja és csúcsa - ünneplését az utolsó vacsorára emlékeztető nagycsütörtöki esti misével nyitjuk meg.

      Az olvasmányok a húsvéti vacsorára összpontosulnak. Az első (Kiv 12, 1-8. 11-14) az első húsvétot idézi fel, amikor Isten elrendelte, hogy a zsidók minden családban áldozzanak fel egy „hibátlan bárányt”, hintsék meg vérével a házak ajtaját, hogy így megőrizzék a pusztulástól az elsőszülötteket, aztán útrakészen, gyorsan fogyasszák el. A bárányvére által megmenekült és húsával táplált zsidók még azon az éjjelen megkezdték vándorlásukat az ígéret földje felé. A szertartást minden évben meg kellett ismételniük. Ez az Úr tiszteletére megült húsvét, az Úr „átvonulásának” megünneplése (Kiv 12,11), annak emléke, hogy Izrael megszabadult az egyiptomi szolgaságból.

      Jézus a zsidó húsvét ünnepét választja az új húsvét, az ő húsvétja megalapítására, amikor őt, az igazi „tökéletes bárányt áldozzák fel és emésztik el a világ megszabadulásáért. Miközben az asztalnál ül övéivel, megkezdődik az új szertartás. „Urunk Jézus elárulásának éjszakáján - olvassuk a második olvasmányban (1Kor 11, 23-26) - fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte és így szólt: »Ez az én testem, amelyet értetek adok« ... Ugyanígy fogta a kelyhet és így szólt: »Ez a kehely az én véremben.«“ A kenyér, ami csodálatosan Krisztus testévé változott, a kehely, ami már nem bort, hanem Krisztus vérét tartalmazza, külön-külön felajánlva hirdetik és elővételezik az Úr halálát, amelyben kiontotta Vérét; mindkettő ezt eleveníti meg. „Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Szent Pál az Eucharisztiát mutatja be, amikor ezt mondja: „Valahányszor e kenyeret eszitek és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek”. Az Eucharisztia az „elő kenyér” ami örök életet ad az embereknek (Jn 6, 51), ugyanis Krisztus halálának „emléke”, áldozatul „adott” Teste, a bűnök megbocsátásáért kiontott „Vére” (Lk 22, 19; Mt 26, 28). A Krisztus Testével táplált és Vérével meghintett emberek ki tudnak tartani a földi vándorút zord megpróbáltatásai közepette, a bűn rabságából átjuthatnak Isten gyermekei szabadságára, és a földi pusztaság fáradságai után eljuthatnak az ígéret földjére: az Atya házába.

      2. „Vegyétek és egyetek ebből mindnyájan, mert ez az én Testem... Vegyétek és igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én Vérem kelyhe” (Misekönyv). Ha netán a szokás csökkentette volna a hívekben az eleven hitet, akkor ma, a liturgia sürgetésére, fel kell szítaniuk hitüket, mélyebbre kell tekinteniük a misztérium kimondhatatlan valóságában, ami először az utolsó vacsora termében, a megdöbbent apostolok szeme láttára ment végbe, és ma ugyanolyan kézzelfogható módon megújul az oltárokon. Szolgája személyében mindig maga az Úr Jézus végzi az átváltoztatást; ma, az eucharisztia megalapításának évfordulóján és az Úr halálának előestéjén, mindennek különös jelentősége van.

      Jézus, „mivel szerette övéit... mindvégig szerette őket” - mondja János az utolsó vacsora elbeszélésének bevezetőjében (3. olvasmány: Jn 13, 1-15). „Azon az éjszakán, amikor elárultatott”, hangsúlyozza Pál az Eucharisztia alapításáról szólva. Félelmetes ellentét: Krisztus részéről végtelen szeretet „mindvégig”;”, egészen a halálig; az emberek részéről árulás, megtagadás, hűtlenség. Teremtményei árulására az Úr az Eucharisztiával felel. Szinte türelmetlen, hogy megmentse ezeket a gyönge és szószegő embereket, ezért titokzatos módon elővételezi halálát: táplálékul adja testét, amelyet rövidesen feláldoz a kereszten, és vérét, amit utolsó cseppig ki fog ontani. Néhány óra múlva ugyan a halál elragadja a földről, az Eucharisztiában azonban valóságosan jelen marad közöttünk, egészen az idők végezetéig.

      A szeretet szentségével együtt Jézus az Egyházra hagyja szeretete végrendeletét is: “új parancsát”. A Tizenkettő egyszerre csak azt látja, hogy a Mester egy szolga magatartásával letérdel eléjük. „Vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa tanítványainak lábát”. A jelenet figyelmeztetéssel zárul: „Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.” Nem annyira a konkrét tettről van itt szó, mint inkább a kölcsönös kapcsolatokban érvényesülő őszinte alázat magatartásáról és egymás szolgálatáról. Jézus parancsát csak ezzel az alázattal lehet teljesíteni: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást” (34). A lábmosás, az Eucharisztia rendelése, a kereszthalál megmutatja, hogyan és meddig kell szeretnünk testvéreinket, hogy megvalósítsuk az Úr parancsát.

Ima

      Jézusom, jöjj, piszkos a lábam. Légy értem szolgává. Önts vizet a tálba; jöjj, mosd meg a lábam. Tudom, félelmetes, amiket neked mondok, de félek szavaid fenyegetésétől: „Ha ne mosom meg lábadat, nem lesz részed bennem”. Mosd meg tehát lábamat, hogy részem legyen veled. De mit is beszélek, hogy mosd meg a lábam? Ezt Péter mondhatta, akinek csak arra volt szüksége, hogy a lábát mosd meg, egyébként egészen tiszta volt. Nekem inkább – mivel egyszer már megmostál - arra a keresztségre van szükségem, amelyről, Uram, te magad mondtad: „nekem egy másik keresztséggel kell megkereszteltetnem”.

Origenész, Preghiere dei primi cristiani 63

Forrás:

P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006

Útmutató az elmélkedéshez:

      Mivel bensőségesen beszélgetni akarunk Istennel, kapcsolatban kell vele lennünk. Nos, ezt szolgálja az „előkészület”, vagyis az a gyakorlat, hogy Isten jelenlétébe helyezkedünk, egy rövid gondolattal feléje fordulunk.

      Hogy meggyőződjünk Isten irántunk való szeretetéről, valami olyan hitigazságot választunk megfontolás tárgyául, amely nyilvánvalóvá teszi ezt a szeretetet. Ezért megfelelő szöveget olvasunk.

      Az olvasás azonban nem elegendő; az olvasottakat reflexióval vagy elmélkedéssel el kell mélyíteni.

      Valamennyi kinyilatkoztatott igazság kinyilváníthatja előttem Isten irántam való szeretetét, de ma arról a témáról akarok elmélkedni, amelyet az olvasásban kiválasztottam. Az elmélkedés „pontjainak” szép gondolataival segítek magamnak, mígnem a téma meggyőződésemmé válik, és szívemben, még talán ajkamon is felfakadnak a szeretet szavai.

      Így kezdem el a beszélgetést Istennel: mindenféle módon (az állapotomnak leginkább megfelelő módon) mondogatom neki, hogy szeretem, hogy szeretni akarom, hogy haladni akarok szent szeretetében, hogy tettekkel, elsősorban szent akarata teljesítésével akarom bizonyítani szeretetemet.

      Íme, eljutottunk az elmélkedő ima szívéhez.

      Sokak számára ennyi elég is.

      Vannak viszont olyanok, akik szeretik a változatosságot. Ezek számára az Istennel való beszélgetés meghosszabbítását szabadon választható módszerek teszik könnyűvé.

      Miután az Úrnak ismét elmondtuk, hogy szeretjük őt, a hálaadásban kifejezzük hálánkat a tőle kapott jótéteményekért. Mivel meg vagyunk győződve arról, hogy annyi mindent kaptunk tőle, a felajánlásban szeretnénk viszonozni az Úr ajándékát: valami jófeltételt teszünk. Különben az ima végén ez mindig hasznos.

      Ismerve kicsiségünket és gyöngeségünket, Isten segítségét kérjük.

      Íme tehát a terézi módszer hét összetevője:

      Két bevezető: előkészület (Isten jelenléte) és olvasás.

      Két lényegi: elmélkedés és beszélgetés.

      Három szabadon választható: hálaadás, jófeltétel és kérés.

      Az elmélkedések erre a módszerre épülnek.

      Először Isten jelenlétébe helyezkedünk, vagy olyan gondolatot keresünk, amely a lelket Istennel hozza kapcsolatba és őfelé irányítja.

      Az olvasásban megragadjuk az elmélkedés „pontját”, témáját. Minthogy pedig sok benső életet élő ember naponta kétszer is elmélkedik, minden elmélkedés két témát kínál fel.

      Aztán a lélek a már olvasott szöveg segítségével hozzákezd a megfontoláshoz.

      Ezt követően spontán módon áttér a beszélgetésre; a terézi fogalom szerint ez az elmélkedő ima „szíve”, központja.

     Elmélkedéseink különösen ezen a ponton kívánnak segítséget nyújtani. Ezért adtunk a „beszélgetéseknek” meglehetősen széles teret; a lélek természetesen szabadon azt választja, ami állapotának éppen a legjobban megfelel. Hogy a beszélgetéseket még hatékonyabbá tegyük, szent és lángoló lelkek szavait idéztük elsősorban. Gyakran szükség volt arra, hogy ezeket a szövegeket a beszélgetés céljának megfelelően némiképp módosítsuk; a forrást azonban mindig megjelöltük.

      Ezekben a beszélgetésekben a szeretet kifejezései váltakoznak kérésekkel, hálálkodással stb., továbbá a lélek lendületét kézzelfoghatóvá alakító jófeltételekkel.

      Szívből kívánjuk, hogy az így összeállított elmélkedések hatékonyan segítsék a lelkeket abban, hogy a terézi módszer segítségével előre haladjanak a benső imában.

      A terézi lelkiség az isteni meghittség lelkisége, azt célozza, hogy táplálja és kiteljesítse a lelkekben az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Ezt a célt elsősorban az elmélkedő ima módszerével lehet elérni; ezt az imát viszont az Istennel való bensőséges kapcsolatra irányuló vágynak kell jellemeznie.

      Elmélkedéseink hangnemét tehát az Istennel való bensőséges kapcsolat mint cél határozza meg; amennyire csak lehetséges, ennek elérésében akartuk segíteni a lelkeket.

      Egyébként a terézi lelkiség egyben tanítás is. Jézusról nevezett Teréz, a „lelki élet nagy mestere” mindig tudatosan gondoskodott arról, hogy a számára oly kedves emberek aszkétikus és misztikus életének meglegyen a szilárd tanbeli alapja; ezért szerette a Szent annyira a hittudományt. Ezért törekedtünk mi is arra, hogy ezeknek az elmélkedéseknek komoly teológiai alapot biztosítsunk. Mi több, úgy rendeztük az anyagot, hogy egy év leforgása alatt sorra kerüljenek a lelki élet főbb problémái, a belső élet valamennyi természetfeletti valósága.

      A Szentlélek, aki a Szeretet Lelke, lakjék szívünkben, működjék bennünk és irányítson minket, „bőséges kegyelmi kiáradásával” gyújtsa fel bennünk a szeretet tüzét, hogy azzal behatolhassunk az isteni meghittség övezetébe. Mária, a Szép Szeretet Anyja, akinek lelke telve van kegyelemmel, és akit mindig a Szentlélek vezetett, nyerje el számunkra is a Szentlélektől, hogy tanulékony szívvel és a benső ima kitartó gyakorlásával mi is megvalósíthassuk az Istennel való bensőséges egyesülés csodálatosan szép eszményét.

P. GABRIELE di S. M. MADDALENA O.C.D.

Róma, 1952 Jézus Szíve ünnepén

Nagyszerda – A sötétség órája

„Uram, könyörülj rajtam, gyógyíts meg, mert vétkeztem ellened!”

(Zsolt 41,5)

      1. „Bizony bizony mondom nektek: egyiketek elárul” (Jn 13, 21; Mt 26, 21). János szavait Máté még más részletekkel is kiegészíti. Nemcsak Péter akarta megtudni, ki az áruló, hanem a többieket is elfogta a szorongás: „Elszomorodtak és sorra kérdezték: »Csak nem én vagyok az, Uram?«“ (Mt 26, 22). A végén még Júdás is felveti a kérdést. Jézus burkoltan már megmondta Jánosnak: „Az, akinek a bemártott falatot adom” (Jn 13, 26), a többi kérdésre pedig közvetett választ ad: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el” (Mt 26, 23). Júdás azonban, aki cinikus közömbösséggel, barátként ül az asztalnál és az árulást tervezgetve elfogadja a leleplező falatot, nem tud rejtve maradni. Kihívóan leleplezi saját magát: „Csak nem én vagyok az, Mester? – Magad mondtad” (25). Amit az előbb a Mester finom tapintattal fedett fel, azt most kénytelen nyíltan megmondani. Jézus, bár ismerte Júdás célját, kiválasztotta és úgy szerette, mint a többit, figyelmeztette is. A szavak kb. egy évvel előbb hangzottak el: „Nem tizenkettőtöket választottam ki? De egyikőtök ördög” (Jn 6, 70). A címzett akkor is Júdás volt, őt akarta óvni. A vacsora alatt az Úr egy baráti gesztussal jelölte meg - odanyújtotta a bemártott falatot -, egyben próbálta csendesen visszahívni. Még az Olajfák kertjében is tesz egy utolsó kísérletet, hogy visszahúzza őt a szakadéktól: nem löki el magától, hanem elfogadja a baráti csókot. Júdás azonban már a Gonosz zsákmánya, akinek harminc ezüstért adta oda magát. Jézus kénytelen kijelenteni: „Az Emberfia ugyan elmegy, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja” (Mt 26, 24). E súlyos szavak megvilágítják az áruló félelmetes felelősségét. Júdás nem szeretetből, hanem anyagi érdekből követte a Mestert, a kapzsiság pedig gonosztevővé tette. Apródonként lopkodta a pénzt, aztán egy csekély összegért elárulta Azt, aki többé már nem érdekelte, mivel nem kecsegtette semmiféle földi előnnyel. Így beteljesedtek a zsoltár szavai: „Még barátom is, aki együtt ette kenyerem velem, az is ellenem emelte sarkát” (Zsolt 41, 10).

      2. „Miattad viseltem az átkot, szégyenpír födte arcomat. Szemed előtt vannak mind, akik szorongatnak. Vártam, hogy valaki megszán, de nem akadt senki, nem volt, aki megvigasztalt volna” (Zsolt 69, 8. 21). A Szenvedés misztériumának szentelt napokban a zsoltáros szavai által a gyalázatnak kitett, megrágalmazott és megkínzott, mindenki által elhagyott és barátai elárult Krisztus panasza visszhangzik: „Ez a ti órátok, a sötétség hatalmáé” (Lk 22, 53), mondta elfogatása pillanatában. Az az óra, amikor elárultatása következményeképp átadják a törvényszéknek, halálra ítélik és megfeszítik. Ugyanakkor ez az Atya által megállapított óra is, az áldozat beteljesítésének órája, az az óra, amelyre Krisztus oly nagyon vágyódott: „Még föl kell vennem egy keresztséget. Annyira szenvedek, míg be nem teljesedik” (Lk 12, 50). És még: „Vágyva vágytam arra, hogy ezt a húsvéti bárányt elköltsem veletek, mielőtt szenvedek” (22,15); a húsvét volt az az ünnep, amely az eucharisztikus vacsorában elővételezte áldozatát.

Krisztus áldozata feltételezett egy árulót. Ezt az Írások előre megjövendölték: nem elhatározták az árulást, hanem pontosan azért hirdették, mert bekövetkezik. Ha mindent Isten rendelt is el előre, aki úgy szerette a világot, hogy Egyszülött Fiát adta érte, nincs bűn nélkül az az ember, aki szabad akarattal lett árulóvá. „Mije van Júdásnak, ha nem bűne? - mondja Szent Ágoston. - Amikor Krisztust kiszolgáltatta a zsidóknak, biztosan nem üdvösségünkre gondolt; Krisztus viszont ezért adta át magát ellenségeinek; Júdás az árulásáért kapott pénzre gondolt, és ebben lelke pusztulását találta” (In Io 62, 4). Isten terveiben gonosz tett arra szolgált, hogy elvezesse Krisztust Kínszenvedéséhez. „Júdás kiszolgáltatta Krisztust, Krisztus viszont önként szolgáltatta ki magát: Júdás, hogy sikerre vigye üzérkedését; Krisztus pedig hogy megvalósítsa megváltásunkat” (uo.). Krisztus szenvedése még az embernek és isteninek ebben a kereszteződésében is kimondhatatlan misztérium marad. Többet ér, ha imában szemléljük, mint ha emberi logikával fontolgatjuk. Figyelmeztetés is ez mindnyájunk számára, hiszen valamilyen módon mindegyikünkben ott rejtőzik egy áruló. A Péternek és a jobb latornak adott bocsánat azonban azt tanúsítja, hogy Krisztus meggyötört szívében végtelen szeretet rejlik, és ez eltöröl minden megvallott és megsiratott vétket.

Ima

      Ó Jézusom, milyen végtelen jóságot mutatsz kemény szívű tanítványod iránt!... Nem magyarázod meg nekem az áruló gonoszságát, inkább végtelenül megindítasz, ó Isten Báránya, édes szelídséggel! Ez a szelídség példaként adatott nekünk... Az az ember, aki bizalmasod volt, aki látszólag annyira egy volt veled, tanácsadód és benső barátod, aki megízlelte kenyeredet, aki a szent vacsorán veled ette az édes falatokat -, ez az ember gonoszul lesújtott rád. És mégis... Te, legszelídebb Bárány... habozás nélkül átadtad magad gonosz szájának, amely, az árulás pillanatában, megcsókolt téged... Semmit sem mulasztottál el, hogy megszelídítsd egy megátalkodott szív gonoszságát (Il legno della vita, 17).

      Hányan vannak, jó Jézus, akik ütnek Téged! Üt téged az Atya, mivel nem bocsátott meg neked, hanem áldozatul adott értünk, mindnyájunkért. És ütöd te saját magad, amikor halálra adod lelkedet, amit nélküled senki el nem vehet tőled. Üt téged a tanítvány, aki csókkal árul el téged. Üt téged a zsidó, rúgásokkal és ököllel. Ütnek téged a pogányok ostorral és szögekkel. Ennyi ember, ennyi megaláztatás, ennyi hóhér!

      És hányan vannak árulóid! Mennyei Atyád elárul téged: miértünk. Elárulod te is saját magadat; erről énekel ujjongva Szent Pál - „Szeretett engem és átadta magát értem”. Csodálatos csere! Az Úr átadja magát a szolgáért, Isten az emberért, a Teremtő a teremtményért, a Ártatlan a bűnösért!

Szent Bonaventúra, Krisztus, a mi szőlőtőnk

      Kegyes jó Uram, hogyan háláljam meg, amit elviseltél értem, aki ezerszer rosszabb vagyok Júdásnál? Őt tanítványoddá tetted, engem pedig jegyeseddé és leányoddá... Ó Jézusom, én téged nem egyszer árultalak el, mint ő, hanem ezerszer, számtalanszor...

      Ki szegezett téged keresztre? Én. Ki vert téged az oszlopnál? Én. Ki koszorúzott meg tövissel? Én. Ki itatott ecettel és epével? Én. Uram, tudod, miért mondom el neked, hogy mindezt megtettem? Mert világosságodban megláttam, hogy halálos bűneim jobban fájnak neked és jobban sújtanak, mint az akkor elszenvedett iszonyú gyötrelmek.

Varanói Boldog Camilla, I dolori mentali di Gesu 8

Forrás:

P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006

Útmutató az elmélkedéshez:

      Mivel bensőségesen beszélgetni akarunk Istennel, kapcsolatban kell vele lennünk. Nos, ezt szolgálja az „előkészület”, vagyis az a gyakorlat, hogy Isten jelenlétébe helyezkedünk, egy rövid gondolattal feléje fordulunk.

      Hogy meggyőződjünk Isten irántunk való szeretetéről, valami olyan hitigazságot választunk megfontolás tárgyául, amely nyilvánvalóvá teszi ezt a szeretetet. Ezért megfelelő szöveget olvasunk.

      Az olvasás azonban nem elegendő; az olvasottakat reflexióval vagy elmélkedéssel el kell mélyíteni.

      Valamennyi kinyilatkoztatott igazság kinyilváníthatja előttem Isten irántam való szeretetét, de ma arról a témáról akarok elmélkedni, amelyet az olvasásban kiválasztottam. Az elmélkedés „pontjainak” szép gondolataival segítek magamnak, mígnem a téma meggyőződésemmé válik, és szívemben, még talán ajkamon is felfakadnak a szeretet szavai.

      Így kezdem el a beszélgetést Istennel: mindenféle módon (az állapotomnak leginkább megfelelő módon) mondogatom neki, hogy szeretem, hogy szeretni akarom, hogy haladni akarok szent szeretetében, hogy tettekkel, elsősorban szent akarata teljesítésével akarom bizonyítani szeretetemet.

      Íme, eljutottunk az elmélkedő ima szívéhez.

      Sokak számára ennyi elég is.

      Vannak viszont olyanok, akik szeretik a változatosságot. Ezek számára az Istennel való beszélgetés meghosszabbítását szabadon választható módszerek teszik könnyűvé.

      Miután az Úrnak ismét elmondtuk, hogy szeretjük őt, a hálaadásban kifejezzük hálánkat a tőle kapott jótéteményekért. Mivel meg vagyunk győződve arról, hogy annyi mindent kaptunk tőle, a felajánlásban szeretnénk viszonozni az Úr ajándékát: valami jófeltételt teszünk. Különben az ima végén ez mindig hasznos.

      Ismerve kicsiségünket és gyöngeségünket, Isten segítségét kérjük.

      Íme tehát a terézi módszer hét összetevője:

      Két bevezető: előkészület (Isten jelenléte) és olvasás.

      Két lényegi: elmélkedés és beszélgetés.

      Három szabadon választható: hálaadás, jófeltétel és kérés.

      Az elmélkedések erre a módszerre épülnek.

      Először Isten jelenlétébe helyezkedünk, vagy olyan gondolatot keresünk, amely a lelket Istennel hozza kapcsolatba és őfelé irányítja.

      Az olvasásban megragadjuk az elmélkedés „pontját”, témáját. Minthogy pedig sok benső életet élő ember naponta kétszer is elmélkedik, minden elmélkedés két témát kínál fel.

      Aztán a lélek a már olvasott szöveg segítségével hozzákezd a megfontoláshoz.

      Ezt követően spontán módon áttér a beszélgetésre; a terézi fogalom szerint ez az elmélkedő ima „szíve”, központja.

     Elmélkedéseink különösen ezen a ponton kívánnak segítséget nyújtani. Ezért adtunk a „beszélgetéseknek” meglehetősen széles teret; a lélek természetesen szabadon azt választja, ami állapotának éppen a legjobban megfelel. Hogy a beszélgetéseket még hatékonyabbá tegyük, szent és lángoló lelkek szavait idéztük elsősorban. Gyakran szükség volt arra, hogy ezeket a szövegeket a beszélgetés céljának megfelelően némiképp módosítsuk; a forrást azonban mindig megjelöltük.

      Ezekben a beszélgetésekben a szeretet kifejezései váltakoznak kérésekkel, hálálkodással stb., továbbá a lélek lendületét kézzelfoghatóvá alakító jófeltételekkel.

      Szívből kívánjuk, hogy az így összeállított elmélkedések hatékonyan segítsék a lelkeket abban, hogy a terézi módszer segítségével előre haladjanak a benső imában.

      A terézi lelkiség az isteni meghittség lelkisége, azt célozza, hogy táplálja és kiteljesítse a lelkekben az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Ezt a célt elsősorban az elmélkedő ima módszerével lehet elérni; ezt az imát viszont az Istennel való bensőséges kapcsolatra irányuló vágynak kell jellemeznie.

      Elmélkedéseink hangnemét tehát az Istennel való bensőséges kapcsolat mint cél határozza meg; amennyire csak lehetséges, ennek elérésében akartuk segíteni a lelkeket.

      Egyébként a terézi lelkiség egyben tanítás is. Jézusról nevezett Teréz, a „lelki élet nagy mestere” mindig tudatosan gondoskodott arról, hogy a számára oly kedves emberek aszkétikus és misztikus életének meglegyen a szilárd tanbeli alapja; ezért szerette a Szent annyira a hittudományt. Ezért törekedtünk mi is arra, hogy ezeknek az elmélkedéseknek komoly teológiai alapot biztosítsunk. Mi több, úgy rendeztük az anyagot, hogy egy év leforgása alatt sorra kerüljenek a lelki élet főbb problémái, a belső élet valamennyi természetfeletti valósága.

      A Szentlélek, aki a Szeretet Lelke, lakjék szívünkben, működjék bennünk és irányítson minket, „bőséges kegyelmi kiáradásával” gyújtsa fel bennünk a szeretet tüzét, hogy azzal behatolhassunk az isteni meghittség övezetébe. Mária, a Szép Szeretet Anyja, akinek lelke telve van kegyelemmel, és akit mindig a Szentlélek vezetett, nyerje el számunkra is a Szentlélektől, hogy tanulékony szívvel és a benső ima kitartó gyakorlásával mi is megvalósíthassuk az Istennel való bensőséges egyesülés csodálatosan szép eszményét.

P. GABRIELE di S. M. MADDALENA O.C.D.

Róma, 1952 Jézus Szíve ünnepén

Nagykedd – Dicsőség és árulás

Ó Uram, „légy megmentő sziklám, erős váram!”

(Zsolt 71,3)

      1. A betániai vigasztaló megállás után Jézus visszatér Jeruzsálembe, folytatja - immár utolsó - vitáit a farizeusokkal, és tanítja a népet. „Számat éles kardhoz tette hasonlóvá... mint a hegyes nyíl, olyanná tett” (Iz 49, 1-6). Jahve Szolgájának alakját Krisztusra lehet alkalmazni; ő is szembeszáll ellenségeivel, nem mintha kardként vagy nyílként el akarná őket pusztítani, hiszen üdvözíteni jött és nem ítélni (Jn 3, 17), hanem hogy isteni szabadsággal leleplezze tévedéseiket és elítélje gonoszságukat. Igen, mindig lesznek olyanok, akik - mint a farizeusok - elutasítják Krisztus üzenetét és szeretetét. Jézus kínszenvedésének ez a legkeserűbb oka. A próféta szavai ezt a fájdalmat is megsejtetik: „Hiába fáradtam, ha hontalanul tékozoltam erőimet” (Iz 49, 4). Krisztus aggodalmát azonban mindig az Atyába vetett bizalom kíséri: „kezének árnyékában rejtegetett... s így szólt: »A szolgám vagy, benned fogok megdicsőülni«“ (2—3). Ez a dicsőség kárpótolja majd végtelen mértékkel az emberek elutasító magatartásáért. Isten nem örökre engedi át szeretett Fiát a megalázásoknak és halálnak, hanem a feltámadással kiszabadítja ezekből, és így megmutatja a világnak saját dicsőségét és Krisztusét.

      Az utolsó vacsorán, mindjárt az elárultatására vonatkozó kijelentés után, Jézus ugyanilyen értelemben nyilatkozik: „Most dicsőül meg az Emberfia, s Isten is megdicsőül benne” (Jn 13, 31). „Most” - ugyanis az árulás vezeti be Krisztus kínszenvedését, és egyben azt a dicsőséget is, amelyet az Atya készített számára. Krisztus dicsősége magának az Atyának megdicsőítése lesz és egyben az emberek üdvössége. A kínszenvedés mindig úgy áll előttünk mint Krisztus felmagasztalásához és a világ üdvösségéhez. vezető út. A próféta is ebben a fényben látta, amikor Jahve szolgája szenvedéseinek leírását ezzel a nagyszerű kijelentéssel zárja: „Kevés az, hogy szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. Nézd, a nemzetek világosságává tettelek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig” (Iz 49, 6).

      2. Szent János evangéliumának a mai napra kijelölt szakasza a legszomorúbb kijelentéseket tartalmazza, amelyeket Jézus valaha is tett tanítványainak: „Bizony, bizony, mondom nektek, egyikőtök ma elárul... Mire megszólal a kakas, háromszor megtagadsz”(Jn 13, 21. 38.). Jézus tudja, hogy elárulják, előre tudása azonban nem teszi érzéketlenné. A pillanat közeledése annyira megindítja, hogy János tanúsága szerint „mélyen megrendült a lelke” (21). Megrendül az emberiség Megváltója, aki isteni mivoltában emberi szívvel szeret és szenved. Fájdalma azonnal visszhangra talál Péterben, a lánglelkű és indulatos apostolban, aki azonnal tudni akarja, ki az áruló. Talán azért, hogy szemrehányást tegyen neki és megakadályozza gonosz terve kivitelezésében. Még csak eszébe se jut, el sem tudja képzelni, hogy ő maga is elbukhat a kísértésben. A Mester iránti szeretete nagy és őszinte, azonban elbizakodott és túlságosan magabiztos. Péternek meg kell tanulnia, hogy senki sem tarthatja magát jobbnak a másiknál, még az árulónál sem. És valóban, még ugyanazon az éjszakán, néhány órával az Úrnak tett kijelentése után - „Életemet adom érted!” - keserűen megtapasztalja gyöngeségét. Először a Getszemániban, ahol, akárcsak a többiek, elalszik, miközben Jézus halálküzdelmét vívja. Másodszor ugyanitt, Jézus elfogatásakor ő is elmenekül. Harmadszor - és ez a legfájdalmasabb - Kaifás házában. Egy szolgáló felismeri benne Názáreti tanítványát, a pánikba esett Péter azonban tagad: „Nem tudom, nem is értem, amit mondasz” (Mk 14,68); és ezt háromszor megismétli. Mi több, harmadszor még kifejezettebben, amint ezt Márk tanúsítja: „átkozódni és esküdözni kezdett: »Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek«“ (71). Péter tagadását Márk írja le a legrészletesebben. Tanítványa ajka által így tesz alázatos vallomást az Apostolok Feje, hadd szolgáljon ez tanulságul minden hívőnek. Senki sem lehet biztos abban, hogy nem esik el. A kakas szavára, de még inkább Jézus tekintetére (Lk 22, 61) Péter magába tér, és valószínűleg visszaemlékezik Jézusnak azon az éjszakán mondott szavaira: „Nélkülem semmit sem tehettek” (Jn 15, 5). Péternek most már nincs szüksége arra, hogy a Mester sürgesse; már megértette ezt az igazságot és „keserves sírásra fakadt” (Lk 22, 62). A megbánás áldott könnyei megmossák és alázattá olvasztják az elbizakodottságot.

Ima

      Ne felejtsd el, Jézusom, mily sokba kerültem neked! Emlékezz arra, kegyes Istenem, milyen árat fizettél értem, bűnösért, a keserű keresztfán! Arra emlékezz, kegyelmes Megváltó, amit tenni akartam, s ne arra, amit tettem...

      Ó édes Uram Jézus Krisztusom, hányszor nyújtottam neked keserű epét viszonzásul az édes mézért, amit Te adtál nekem! Mennyi bűn annyi ajándékért! Mennyi rossz annyi jóért! Ajándékaidat élvezve hányszor bántottalak meg ugyanazokkal a dolgokkal!

      Ajándékod elfogadva hányszor hadakoztam a gonosz szellem és a világ zászlaja alatt... Add meg végre a kegyelmet, hogy neked a jóért ne rosszal, hálával és ne hálátlansággal fizessek, hogy keserűséget érezzek valahányszor Fenséged ellen teszek vagy gondolok valamit, és hogy a jövőben szeretetért szeretetet, vérért vért, életért életet adjak neked.

Varanói Boldog Camilla, Lettere, Op. sp. 363—364

Forrás:

P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006

Útmutató az elmélkedéshez:

      Mivel bensőségesen beszélgetni akarunk Istennel, kapcsolatban kell vele lennünk. Nos, ezt szolgálja az „előkészület”, vagyis az a gyakorlat, hogy Isten jelenlétébe helyezkedünk, egy rövid gondolattal feléje fordulunk.

      Hogy meggyőződjünk Isten irántunk való szeretetéről, valami olyan hitigazságot választunk megfontolás tárgyául, amely nyilvánvalóvá teszi ezt a szeretetet. Ezért megfelelő szöveget olvasunk.

      Az olvasás azonban nem elegendő; az olvasottakat reflexióval vagy elmélkedéssel el kell mélyíteni.

      Valamennyi kinyilatkoztatott igazság kinyilváníthatja előttem Isten irántam való szeretetét, de ma arról a témáról akarok elmélkedni, amelyet az olvasásban kiválasztottam. Az elmélkedés „pontjainak” szép gondolataival segítek magamnak, mígnem a téma meggyőződésemmé válik, és szívemben, még talán ajkamon is felfakadnak a szeretet szavai.

      Így kezdem el a beszélgetést Istennel: mindenféle módon (az állapotomnak leginkább megfelelő módon) mondogatom neki, hogy szeretem, hogy szeretni akarom, hogy haladni akarok szent szeretetében, hogy tettekkel, elsősorban szent akarata teljesítésével akarom bizonyítani szeretetemet.

      Íme, eljutottunk az elmélkedő ima szívéhez.

      Sokak számára ennyi elég is.

      Vannak viszont olyanok, akik szeretik a változatosságot. Ezek számára az Istennel való beszélgetés meghosszabbítását szabadon választható módszerek teszik könnyűvé.

      Miután az Úrnak ismét elmondtuk, hogy szeretjük őt, a hálaadásban kifejezzük hálánkat a tőle kapott jótéteményekért. Mivel meg vagyunk győződve arról, hogy annyi mindent kaptunk tőle, a felajánlásban szeretnénk viszonozni az Úr ajándékát: valami jófeltételt teszünk. Különben az ima végén ez mindig hasznos.

      Ismerve kicsiségünket és gyöngeségünket, Isten segítségét kérjük.

      Íme tehát a terézi módszer hét összetevője:

      Két bevezető: előkészület (Isten jelenléte) és olvasás.

      Két lényegi: elmélkedés és beszélgetés.

      Három szabadon választható: hálaadás, jófeltétel és kérés.

      Az elmélkedések erre a módszerre épülnek.

      Először Isten jelenlétébe helyezkedünk, vagy olyan gondolatot keresünk, amely a lelket Istennel hozza kapcsolatba és őfelé irányítja.

      Az olvasásban megragadjuk az elmélkedés „pontját”, témáját. Minthogy pedig sok benső életet élő ember naponta kétszer is elmélkedik, minden elmélkedés két témát kínál fel.

      Aztán a lélek a már olvasott szöveg segítségével hozzákezd a megfontoláshoz.

      Ezt követően spontán módon áttér a beszélgetésre; a terézi fogalom szerint ez az elmélkedő ima „szíve”, központja.

     Elmélkedéseink különösen ezen a ponton kívánnak segítséget nyújtani. Ezért adtunk a „beszélgetéseknek” meglehetősen széles teret; a lélek természetesen szabadon azt választja, ami állapotának éppen a legjobban megfelel. Hogy a beszélgetéseket még hatékonyabbá tegyük, szent és lángoló lelkek szavait idéztük elsősorban. Gyakran szükség volt arra, hogy ezeket a szövegeket a beszélgetés céljának megfelelően némiképp módosítsuk; a forrást azonban mindig megjelöltük.

      Ezekben a beszélgetésekben a szeretet kifejezései váltakoznak kérésekkel, hálálkodással stb., továbbá a lélek lendületét kézzelfoghatóvá alakító jófeltételekkel.

      Szívből kívánjuk, hogy az így összeállított elmélkedések hatékonyan segítsék a lelkeket abban, hogy a terézi módszer segítségével előre haladjanak a benső imában.

      A terézi lelkiség az isteni meghittség lelkisége, azt célozza, hogy táplálja és kiteljesítse a lelkekben az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Ezt a célt elsősorban az elmélkedő ima módszerével lehet elérni; ezt az imát viszont az Istennel való bensőséges kapcsolatra irányuló vágynak kell jellemeznie.

      Elmélkedéseink hangnemét tehát az Istennel való bensőséges kapcsolat mint cél határozza meg; amennyire csak lehetséges, ennek elérésében akartuk segíteni a lelkeket.

      Egyébként a terézi lelkiség egyben tanítás is. Jézusról nevezett Teréz, a „lelki élet nagy mestere” mindig tudatosan gondoskodott arról, hogy a számára oly kedves emberek aszkétikus és misztikus életének meglegyen a szilárd tanbeli alapja; ezért szerette a Szent annyira a hittudományt. Ezért törekedtünk mi is arra, hogy ezeknek az elmélkedéseknek komoly teológiai alapot biztosítsunk. Mi több, úgy rendeztük az anyagot, hogy egy év leforgása alatt sorra kerüljenek a lelki élet főbb problémái, a belső élet valamennyi természetfeletti valósága.

      A Szentlélek, aki a Szeretet Lelke, lakjék szívünkben, működjék bennünk és irányítson minket, „bőséges kegyelmi kiáradásával” gyújtsa fel bennünk a szeretet tüzét, hogy azzal behatolhassunk az isteni meghittség övezetébe. Mária, a Szép Szeretet Anyja, akinek lelke telve van kegyelemmel, és akit mindig a Szentlélek vezetett, nyerje el számunkra is a Szentlélektől, hogy tanulékony szívvel és a benső ima kitartó gyakorlásával mi is megvalósíthassuk az Istennel való bensőséges egyesülés csodálatosan szép eszményét.

P. GABRIELE di S. M. MADDALENA O.C.D.

Róma, 1952 Jézus Szíve ünnepén