2022. nov. 29.

Mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős (2Kor12,10)

Tisztelendő Biró Károly homíliája Advent első vasárnapján, 2022. nov. 27.-én


Krisztusban kedves testvéreim!

         A mai olvasmányok és az evangélium az éber és tudatos Krisztus várásra buzdítanak bennünket. 
         Az olvasmányban Izajás próféta látomásban látja azt a dicsőséges jövőt, amikor az idők végén egybegyűjti az Úr a nemzeteket Isten örök országának békéjére. Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához, hogy tanítson meg útjaira, és így ösvényein járhassunk. Ezt a buzdító mondatot magunkra vonatkoztatva úgy is mondhatnánk. Rajta menjünk Isten házába, hogy tanítson meg útjaira, és így ösvényein járhassunk. 
      Napjainkban már nem hangzanak el ilyen buzdítások. A ma embere vágyik a természetfölötti megtapasztalására, azonban ezt nem Istennél keresi, hanem az ördögnél. Miért? Azért, mert ahhoz, hogy az ördög természetfeletti eseményben részesítsen, mindössze annyit kell tennünk, hogy beleegyezünk az ő kísértésébe, azaz megnyitjuk lelkünk kapuját előtte, a többit ő intézi. Azért tudja ezt ilyen könnyedén megtenni, mert az ember semmi erőfeszítést nem kell megtegyen ahhoz, hogy jónak vélt megtapasztalásokban részesüljön. 
         Ahhoz, hogy az ember a természetfeletti jót és szeretet Istennél megtapasztalhassa át kell adnia az életet teljesen Istennek, meg kell tartania parancsait. S nem utolsó sorban szeretnie kell Istent és embertársait, mint önmagát.
         De vajon szeretjük önmagunkat? Egyre többen elégedetlenek önmagukkal, irigyek másokra. Vagyis ezek az emberek önsajnálatban élik mindennapjaikat és szenvednek, csüggednek és szomorkodnak. Nem képesek felismerni, hogy Isten így szereti őket, ahogy vannak. Aki folyton feltárja nekünk gyengeségeinket és egy értéktelen senkinek láttat minket, az nem az Isten, hanem a sátán, aki azt akarja, hogy csak a negatívumot, a gyengeséget lássuk meg magunkban, közben mások erősségeit felnagyítja. Hogy hozzuk képest érezzük senkiknek magunkat.
         Testvéreim ne engedjétek, hogy megtévesszen a sátán. Mindannyiunknak vannak gyengeségei és erősségei. Azonban gyengeséginket nem kell rossznak látnunk. Hiszen, ha megvizsgáljuk gyengeségeinket, akkor rá jövünk, hogy a gyengeségünkben rejlik az erő. Van, aki ellankad és segítségre szorul, erőben szegény, csak gyengeségben gazdag, de az Úrnak irgalommal tekint rá a szeme, és ki is emeli nyomorúságából. (Sir11,12)
        Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős. (2Kor12,10)
        Testvéreim a Mennyei Atya tekintete azokon van, akik gyengék, elesettek, őket a megfelelő időben felemeli elesettségükből és kegyelmet osztogat nekik. 
       Ugyanakkor ne feledjétek, amit mások gyengeségnek tartanak bennünk, az a mi erősségünk. Ami a világ szemében gyengeség, mi éppen azok által válunk Isten előtt naggyá és erőssé. A szeretet, az alázat, az önmegtartóztatás, az ima, a megbocsátás gyengeségnek számít a világ szemében, azonban Isten előtt ezekkel vállunk nagyokká. 
         A csüggedés helyett gyertek menjünk fel az Úr hegyére, Ismerjük meg azt az utat, mely a mi Istenünkhöz vezet. 
         A szentleckében Szent Pál kijelenti: Itt az óra, hogy fölébredjünk álmunkból! (...) Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit! Éljünk becsületesen, amint az a nappalhoz illik, ne lakmározva és részegeskedve, ne kicsapongásban és érzékiségben, ne civakodva és viszálykodva! 
         A világosság fegyvereiről az efezusiakhoz írt levélben ez áll: Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben! Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, melyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok! Talpra hát, derekatok felövezve az igazsággal, rajtatok a megigazulás mellvértje, lábatok szilárd a béke evangéliumában! Minden körülmények között fogjátok a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát! Vegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a Lélek kardját, azaz Isten szavát! 
         Ezeket a fegyvereket mindennap fel kell vennünk. Naponta kérnünk kell a mi Urunk Jézus Krisztus vérének védelmét. Testvérek a menny által adott fegyverek nélkül elveszünk, mint a katona, amely fegyvertelenül van a csatatéren. Azonban az Isten által kapott fegyverekkel győzelmet aratunk. 
         Itt az óra, hogy fölébredjünk álmunkból! Az adventi szentidő ma kezdetét veszi. Kettős eseményre készülünk. Az első a mi Urunk Jézus Krisztus születésének ünnepe, a másik pedig dicsőséges második eljövetele, melynek idejét nem tudjuk. Az előttünk álló adventi szentidő a felkészülés ideje. Fel kell ébrednünk álmunkból. Rá kell tekintenünk életünkre. Istennek tetsző, ahogyan élek? Méltó vagyok vele találkozni? Ha ezekre a kérdésekre „nem” a válasz, akkor az előttünk álló adventi idő alkalmas arra, hogy megálljak, magamba nézzek, s ha eltávolodtam Istentől, akkor rálépjek a megtérés útjára.
         Ne feledjük Isten jobban örül egy megtérő bűnösnek, mint kilencvenkilenc igaznak. Szüntelenül vár minket Isten, kész nekünk megbocsájtani és irgalmas karjaiba fogadni. 
         Mint már mondtam az adventi várakozásban, felkészülésben egy kettős felkészülés kell legyen. Felkészülés Megváltó Istenünk születésére, és felkészülés az Ő dicsőséges második eljövetelére. 
         De vajon miért fontos, hogy egyszerre mindkettőre készüljünk? Azt mondja Szent Pál a mai szentleckében: Öltsétek inkább magatokra Jézus Krisztust s a testi fegyelmet, hogy ne a bűnös vágyak szerint cselekedjetek. Krisztust legkönnyebben úgy tudjuk magunkra ölteni, ha születésének ünnepén engedjük, hogy Ő megszülessen a szívünkben, s azt betöltse az Ő jelenlétével, az Ő szeretetével. 
         A világ és a test kísértéseit a bennünk élő Krisztus által tudjuk legyőzni. Ezért fontos az, hogy a szívünkben megszülető Krisztust hagyjuk növekedni. Hiszen minél nagyobb részt engedünk át életünkből Jézus Krisztusnak, minél nagyobb helyet foglal el a mi szívünkben, annál sikeresebb lesz a győzelmünk a világ és testünk kísértéseivel szemben. 
         A vízözön előtti napokban az emberek ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek –, egészen addig a napig, amikor Noé beszállt a bárkába. Semmit sem sejtettek mindaddig, míg be nem következett a katasztrófa, és a víz el nem sodorta mindannyiukat. Hallhattuk az evangéliumban. A második eljövetel is ilyen hirtelen és váratlan lesz. Mi is eszünk, iszunk, dolgozunk, sürgünk forgunk, s közben nem gondolunk arra, hogy bármikor megnyílhatnak az egek és Krisztus eljön az ég felhőin. 
         Jézus azt kéri tanítványaitól virraszanak és álljanak készen. S ez nekünk is szól, hiszen nem tudjuk, hogy a mi életünkben fog-e eljönni újból vagy nem, ezért állandó készületben kell legyünk. Nem telhet el úgy napunk, hogy ne gondoljunk lelkünk állapotára. Törekednünk kell tisztán tartani lelkünket. Az adventi szentidő jó alkalom arra, hogy lelkünket és életünket megtísztitsuk, valamint elkötelezzük magunkat Isten szolgálatára. Használjuk jól fel az időt, amely hátra van még karácsonyig. Tisztítsuk meg a lelkünket és a szívünket, hogy örömben tudjunk találkozni a szívünkbe megszülető Krisztussal. Ámen.

2022. nov. 24.

A kegyelem kilencede Xavéri Szent Ferenccel - mindig meghallgatásra talál

         Kis Szent Teréz a legutolsó, a végső vágya az volt, hogy halála után jót tehessen a földön. Utolsó színdarabjában, melyet lengyel származású nővére, a betegápoló nővér aranyfogadalmára írt, 1897. február 8-ra Kosztka Szent Szaniszló címmel, Teréz sok kedves témája mellett kifejezetten beszélt erről a vágyáról is. Erre a szándékre 1897 március 4. és 12. között elvégezte Xavéri Szent Ferenchez ezt a kilencedet, amelyet a kegyelem kilencedének neveznek, és az a hit kötődik hozzá, hogy ez mindig meghallgatásra talál. Teréz ezt az imát még Szent Józsefhez intézett imával is kiegészítette erre a szándékra. 

(Xavéri Szent Ferenc életrajza elolvasható a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának honlapján.)

A kegyelem kilencede Xavéri Szent Ferenccel

         Az Egyház mindig együtt örvendezik a „tanúk nagy felhőjével”, a szentekkel. Ezek a nők és férfiak nemzedékeken át és mindenfelé a világban megmutatták hogyan kell keresztényként élni, sokszor odáig is elmenve, hogy vértanúk lettek. Ugyan földi életük véget ért, de a mennyben tovább imádkoznak. 
          Az Egyház régóta hiszi, hogy a szentek közbenjárnak értünk, kérik Istent azokért a kegyelmekért és áldásokért, amit mi akár el is felejtünk kérni vagy nincs időnk imádkozni érte: „Az ő közbenjárásuk a legmagasztosabb szolgálat Isten tervében. Kérnünk kell és lehet az ő közbenjárásukat önmagunkért és az egész világért”. 
         A Xavéri Szent Ferenc közbenjárását kérő imádság századokon át népszerű volt, hiszen feltüzeli a lelkesedésünket hősies utazásaival, amivel távoli népekhez és földrészekre jutott el. 
         Ezzel a kilenceddel Xavéri Szent Ferenc társai leszünk a levelein keresztül. Mint jezsuita elvégezte és aztán másokat is segített elvégezni Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatait.
         Írásai reflexiók a Lelkigyakorlatok lelki intuícióra és gondolataira. Imádkozunk, hogy jobban megismerjük magunkat, megtaláljuk Isten akaratát a mindennapi életünk sűrűjében, meghalljuk és nagylelkűen válaszoljunk Krisztus hívására, amivel megszólít bennünket, bármi legyen is az ára, és hogy megértsük, hogy minden Isten ajándéka, amit érdemtelenül kapunk, és úgy árasztja ránk, „mint a Nap a sugarait vagy a forrás a vizét.” 

         E kilenced jelenlegi formáját Marcello Mastrilli jezusita atya készítette a 17. században. Amikor Nápolyban dolgozott egy balesetben súlyos fejsérülést szenvedett, és amikor Xavéri Szent Ferenchez imádkozott, Mastrilli atya csodásan felgyógyult. Imádsága közben kapta azt az ígéretet, hogy bárki, aki elvégzi ezt a kilencedet, megtapasztalja Szent Ferenc közbenjárását és remélheti Isten kegyelmét saját javára és Isten dicsőségére. Mastrilli atya volt az, aki megtalálta Xavéri Szent Ferenc testét Kína partjainál egy szigeten és onnan Goába vitte, ahol mindmáig nyugszik. 
        Mastrilli atya aztán Nagaszakiban lett vértanú 1637. október 17-én. 
         A kegyelem kilencedét hagyományosan március 4 és 12. (ezen a napon avatták szentté Xavéri Szent Ferencet 1622-ben) között imádkozzuk vagy november 25 és december 3. (Xavéri Szent Ferenc ünnepe) között. 

1. nap 
 „Az Úr adjon néked hosszú életet itt a földön, és engedje e jelen életben érezned szent akaratát, s a lelki erőt annak teljesítésére, tehát hogy megtedd és betöltsed mindazt, amit majd halálod óráján bevégzettnek tudni óhajtasz.” 
Levél III. János portugál királyhoz 1549. június 23-án a malajziai Malaccából.  
Reflexió 
- Mely dolgokra vagyok életemben a legbüszkébb? 
- Ezek közül mit fogok legszívesebben az Úr lába elé tenni halálom napján? 
- Miből kell többnek, vagy éppen kevesebbnek lennem, hogy a legjobb önmagamat ajándékozhassam majd Istenemnek? 
Imádság 
Uram, Te minden nap új élettel, új kegyelmekkel ajándékozol meg, s engeded, hogy érezzem jelenléted. Add meg a figyelmesség ajándékát, hogy felismerjelek Téged a körülöttem élő emberekben és teremtett műveidben, s ezáltal hitem, reményem és szeretetem növekedhessék. Ámen. 

2. nap 
„Kérem Urunkat, Istenünket, adja megismernünk és tapasztalnunk az ő legszentebb akaratát, s ha megtapasztaltuk, juttasson nekünk erőt és sok kegyelmet, hogy szeretettel tudjuk azt betölteni földi életünkben.” 
Levél a római jezsuitáknak az indiai Cochinból, 1545 január 27-én. 
Reflexió 
- Mit kér tőlem Isten a mindennapi életemben? 
- Kérnem kell őt, hogy adjon erőt akarata szerint élnem. 
- Ki vagy mi iránt fordulok jóindulattal legkevésbé, kit vagy mit a legnehezebb szeretnem? 
Imádság 
Atyám, Te minden nap a szülő gyermeke iránti szeretetével fordulsz felém: szemmel tartod minden lépésem, aggódva figyeled növekedésem. Boldogságom Téged is örömmel tölt el, s Te vigasztalsz bánatomban. Állandó szereteted, mellyel körülveszel, adja meg a bizalmat, hogy ugyanezzel a szeretettel tekintsek barátaimra és ellenségeimre, családtagjaimra s az ismeretlenekre egyaránt. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen. 

3. nap 
„Isten, a mi Urunk adja meg alkalmas időben felismerni az ő szent akaratát. Ő azt kívánja, hogy mindig készek legyünk teljesíteni, bármikor is adja tudtunkra és engedi érezni lelkünkben. Ahhoz, hogy neki tetszően éljünk, zarándokoknak kell lennünk, készen arra, hogy oda menjünk, ahol Urunkat és Istenünket teljesebben szolgálhatjuk.” 
A Mansilhas Ferenc jezsuita atyának írt levélből. Negapatam, India, 1545. április 7. 
Reflexió 
- Keresem-e Isten akaratának jeleit? Mit mond számomra az imádságban, a csendben és mások szava által? 
- Kész vagyok oda menni, ahová Isten vezet? 
- Vagy csak a megszokásaim irányítanak mindenben? 
Imádság 
Atyám, Te a csend által és életem betöltetlen területein szólsz hozzám. Adj halló fület, hogy felismerjem hangod a nyugalomban és a lágy szellőben; látó szemet, hogy észrevegyem jelenléted a számomra mégoly jelentéktelen dolgokban is. Szabadíts meg a mindennapi élet sodró zűrzavarától, megkötözöttségeimtől, melyek megfosztanak szabadságomtól, hogy feleljek hívásodra. Engedd, hogy Xavéri Szent Ferenchez hasonlóan én is zarándok lehessek, s járhassam az általad készített utat, bármerre is vezessen; s mindig bizton tudjam: a láthatatlan Krisztus szüntelen mellettem halad ösvényemen. Ámen. 

4. nap 
„Úgy döntöttem, a Moro-szigetekre utazom, hogy lelki ügyekben a keresztények segítségére legyek. Bár a halál minden veszedelmének teszem ki magam, mégis minden bizodalmam és reményem az Úristenbe vetem. Erőm törékenységét és gyengeségét nem feledve kívánok megfelelni Megváltó Krisztusunk tanításának, aki azt mondta: „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki azonban elveszíti énérettem életét, megmenti azt.” (Mk8,35).” 
Levél az európai jezsuitáknak az indiai Amboinából, 1546. május 10-én. 
Reflexió 
- Van-e olyan tevékenységem, hobbim, szokásom és emberi kapcsolatom, amit nem vagyok képes kellőképpen uralni? 
- Ezek között van-e, amely akadályoz a Istennel való kapcsolatban? 
- Mit kell magam mögött hagynom, hogy egészen szabad valómmal követhessem Isten hívását? 
Imádság 
Uram, mielőtt létre jöttem, Te már ismertél és szerettél engem. Te szőttél olyanná, amilyen vagyok és Te adtál nekem életet, derűt, barátokat. Te veszel körül kedves ismeretlenekkel, és neked köszönhetem ezt a csodálatos világot, amely még annyi mindent tartogat számomra. Ajándékozz meg szabadsággal és bátorsággal, hogy minden nap újból felfedezzelek Téged embertársaimban és környezetemben, s mindabban amit hallok és látok. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen. 

5. nap 
„Isten, a mi Urunk, mindenkinek elegendő kegyelmet juttat, hogy kitartson szolgálatában és őrizkedjen a bűntől... e kegyelem jó vagy rossz felhasználásából fakad belőlünk minden jó vagy gonosz dolog. Igen vigasztaló a tudat, hogy az Úristen szeme előtt tartja szándékainkat és kívánságainkat, melyek arra indítanak, hogy Japánba menjünk.” 
Az európai jezsuitáknak írt levélből. Malacca, Malajzia, 1549. június 22.
Reflexió 
- Tekints mindazon jellembéli erősségeidre, melyekkel Isten megáldott. 
- Hogyan fordítod ezeket a jó szolgálatára? 
- Hogyan használod néha olyanra is, ami gonosz? 
Imádság 
Uram, Jézus! Te kísértést szenvedtél a pusztában, s látod, én is mily könnyedén esem kísértésbe, hogy rossz döntéseket hozzak pillanatnyi haszonért vagy élvezetért; hogy bőkezűséged nagyszerű adományait méltatlan és önző célokra fordítsam. Add meg minden nap a lelki erősség ugyanazon Szentlelkét, mellyel legyőzted a hatalom, jólét és dicsőség kísértését a pusztában. Engedd, hogy minden gondolatom, szavam és tettem mindig Uram és Istenem nagyobb dicsőségét szolgálja. Ámen. 

6. nap 
„Este, mielőtt nyugovóra térnél, vonulj vissza egy csendes helyre és alapos lelkiismeret-vizsgálatban gondolj át mindent, ami aznap veled történt: gondolataidat, szavaidat és tetteidet. Végül imádkozzál egy Miatyánkot és Üdvözlégyet. Ha befejezted, feküdj le ágyadba és csak az lebegjen előtted, hogy másnap miben tudnál még inkább megjavulni.” 
A João Bravo jezsuita újoncnak írott levélből. Malacca, Malajzia, 1549. június 23.
Reflexió 
 - Szánj néhány percet arra, hogy visszatekints az elmúlt napra. 
- Mely gondolataidra, szavaidra és tetteidre vagy legbüszkébb? 
- Történt olyasmi, amit megbántál? 
Imádság 
Atyám, ha visszatekintek mai napomra, látom, mennyi kavargó gondolat, fecsegés és átgondolatlan cselekedet homályosítja el szelíd jelenléted személését minden ügyes-bajos dolgomban. Mutasd meg magad ma is és életem minden napján. Ámen. 

7. nap 
„Végtelen dicséretet és hálát kell mondanom Istennek egy király láttán, aki Isten ügye iránt annyira kegyesen és oly mértékben meghajolt, hogy magam sem hinném el, ha nem lettem volna szemtanúja mindannak, ami benne végbement.” 
A Loyolai Ignác atyához írt levélből. Lisszabon, Portugália, 1541. március 18. 
Reflexió 
- Keresem-e a jóságot embertársaimban? 
- Észreveszem és utánozom-e a mások által mutatott jó példát? 
Imádság 
Istenem, Atyám, hálát adok neked! Annyi jó ember vesz körül, csak időt kellene rászánnom, hogy észrevegyem mindazokat, akik a te gyengéd és együttérző szavadat hirdetik; akik jó földbe hullott magokként tetteikkel valóra váltják igazságod és kiengesztelődésed. Add meg nekem is, hogy Szentlelkedben élve a Te jelenlétedet sugározzam azok felé, akikkel napról napra találkozom. Ámen. 

8. nap 
„Ó Istenem, mindenható és irgalmas Atyám, mindenek Teremtője! Szilárdan hiszek Benned, Istenemben és Uramban, ki teljes Jóság vagy nekem. Szeretetből Te alkottál engem, Tőled kaptam testemet, lelkemet, s mindenemet, amim csak van. Hála legyen érte, Istenem, néked!” 
Xavéri Szent Ferenc atyának az indiai Goa népéhez írott Rövid Katekizmusából. 1542. májusa 
Reflexió 
- Szánj időt arra, hogy átgondold, mennyi ajándékot juttatott neked Isten. 
 - Vedd számba mindazt az áldást, mellyel ma és életed egész folyamán elhalmoz. 
 - Adj hálát érte! 
 Imádság
 Atyám, te vagy a legfőbb jó, és számomra is te vagy a teljes Jóság. Mindenek alkotója, ki a világot értem is fenntartod, adj nekem beléd és Teremtésedbe vetett hitet! Ámen.

9. nap 
„Ezennel arra kérlek titeket: mindent, amit csak tesztek, egyedül Istenre építsétek és ne bízzatok saját képességeitekben, tudásotokban és elismertségetekben! Így tudhatom, hogy készen álltok mindama szellemi és fizikai megpróbáltatásokra, melyek meggyötörhetnek benneteket. Istenért, ki felemeli és támogatja a kicsinyeket, különösen azokat, akik, mintha tiszta tükörben látnák önmagukat, apró és jelentéktelen ügyekben is felismerik gyengeségüket, és képesek azt legyőzni.” 
A Goán élő jezsuitákhoz írt levélből. Kagosima, Japán, 1549. november 5.
Reflexió 
- Jobban bízol-e saját készségeidben és ítélőképességedben, mint Istenben?
- Felismered-e, hogy Istentől jön életed növekedése és Ő támogat téged?
- Ha egy tiszta tükörben rátekintesz önmagadra, személyiségedre, látod-e azt az embert, akit Isten szeret, akinek megbocsát és akit elfogad? 
Imádság 
Istenünk és Atyánk! Amint Xavéri Szent Ferenc Krisztus szeretetétől lelkesítve és az evangélium tüzétől hevítve eljutott a föld határaira, add meg nekem is a kegyelmet és bizalmat, hogy életemet egészen Rád építsem annak biztos tudatában, hogy te felemeled a kicsinyeket és betöltöd őket minden jótéteményeddel. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen. 

Forrás:

Kis Szent Teréz és Kosztka Szent Szent Szaniszló

1872. jan. 2. -
1897. szept. 30.
         Kis Szent Teréz a legutolsó, a végső vágya az volt, hogy halála után jót tehessen a földön. Utolsó színdarabjában, melyet lengyel származású nővére, a betegápoló nővér aranyfogadalmára írt, 1897. február 8-ra Kosztka Szent Szaniszló címmel, Teréz sok kedves témája mellett kifejezetten beszélt erről a vágyáról is. Szentháromságról nevezett Mária nővér ezt nyilatkozta az Egyházmegyei Per során Terézt idézve:
         „Ami tetszett nekem e darabot összeállítva az, hogy kifejeztem bizonyosságomat, hogy a halál után még dolgozhatunk a földön a lelkek üdvösségén. Szent Szaniszló, aki oly fiatalon halt meg, csodálatosan segítségemre volt, hogy elmondjam gondolataimat és aspirációimat ebben a témában.”

         A darab zárójelenetében a jezsuita rendbe felvételt nyert Szaniszló hálát ad a kis Jézussal együtt megjelenő Szent Szűznek, és miután megtudta tőle, hogy hamarosan leszakítják azt a szűzi Virágot, aki ő, ezt mondja: 

         „Ó, milyem boldog vagyok... hamarosan szemlélhetem Jézust, nem gyenge gyermek külsejében, hanem dicsősége egész ragyogásában... Szeretett Anyám, hamarosan halhatatlan trónodon láthatlak!... (Kis szünet után) Semmit nem sajnálok a földön, ugyanakkor van egy vágyam... egy olyan nagy vágyam, hogy nem tudok boldog lenni az Égben, ha nem valósult meg... Ah, drága Anyám, mondd nekem, hogy a boldogok tudnak még dolgozni a lelkek üdvösségén... Ha nem tudok a paradicsomban Jézus dicsőségén dolgozni, inkább szeretnék a száműzetésben maradni és harcolni még Érte!...” 

         A Szent Szűz énekelve válaszol: 

„Te növelni szeretnéd dicsőségét 
Jézusnak, egyetlen Szerelmednek 
Érte, a Mennyei Udvarokban 
Győzelmeket fogsz hozni... 

Igen, gyermekem, a boldogok 
tudnak még lelkeket menteni 
Szeretetükből édes lángok 
vonzzák a szíveket az Egek felé...” 

         Mire Szent Szaniszló: 

         „Ó, milyen boldog vagyok... Édes Királynője a Mennynek, kérlek, amikor a közeledben leszek a Hazában, engedd meg, hogy visszajöjjek a földre azért, hogy védelmezzem a szent lelkeket, a lelkekekt, akiknek pályafutása kiegészíti majd az enyémet; így általuk az érdemekgazdag aratását tudom majd bemutatni az Úrnak.” 

         A Szent Szűz válasza: 

„Kedves Gyermek, te majd védelmezed 
Az evilágban küzdő lelkeket 
Minél termékenyebb lesz az ő aratásuk 
Az Égben annál inkább (bis) ragyogni fogsz!...” 

         A darab így fejeződik be. 

          Teréz nem cak ábrándozott arról, hogy a mennyből jót fog tenni a földön maradottakkal, hanem komolyan vágyódott erre, és imádozott erre a szándékra. Március 4. és 12. között elvégezte Xavéri Szent Ferenchez azt a kilencedet, amelyet a kegyelem kilencedének neveznek, és az a hit kötődik hozzá, hogy ez mindig meghallgatásra talál. Teréz ezt az imát még Szent Józsefhez intézett imával is kiegészítette erre a szándíra. 

Forrás:


Kis Szent Teréz és Xavéri Szent ferenc a Missziók védőszentjei.

imák Szent Józsefhez pedig itt találhatók.


Megj: Kosztka Szent Szaniszló életrajza Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának honlapján elolvasható.  

2022. nov. 23.

Godó Mihály jezsuita szerzetes

1913-1922
         Börtönökben és internálásban összesen 18 évet töltött. Hat évet internálásban két részletben, és tizenkét évet börtönben szintén két részletben, ebből nyolc évet folyamatosan magánzárkában. Élete feltétlen és folyamatos önátadás volt Isten akaratának, bármilyen áldozatot vállalva. 
         A Csanád-vármegyei Kisiratoson született 1913-ban, és a faluhoz tartozó tanyavilágban nőtt fel. Szülőfaluja a trianoni békeszerződéssel Romániához került, közvetlenül a határ román oldalára. Középiskolába előbb Nagyváradon járt, majd átkérte magát Szatmárnémetibe, a jezsuita konviktusba, végül Gyulafehérváron a Mailáth Gimnáziumban érettségizett. Innen jelentkezett jezsuita novíciusnak Szatmárnémetibe. Édesanyja nem örült ennek: „Csak pap ne legyél, ismerlek mennyit érsz” – mondta neki édesanyja, de Godó Mihály nem tágított. 1933-tól 1935-ig volt jezsuita novícius, majd Krakkóba küldték teológiára, mert a romániai jezsuiták akkor a lengyel tartományhoz tartoztak. Három évig tanult Krakkóban, ahonnan teológiai licenciátussal jött vissza Romániába, mégpedig Iasi városába, ahol a teológián tanársegéd volt. Ez azt jelentette, hogy papnövendékeket készített fel további tanulmányaikra. Egy év után újabb egy évre Nagyváradra ment, ahol folytatta saját teológiai tanulmányait. Ennek végeztével megtörtént a második bécsi döntés, amivel Észak-Erdély és Székelyföld, valamint a Partium jelentős része visszakerült Magyarországhoz. A szegedi hittudományi főiskolán három további évet tanult, amikor Fiedler István nyugalmazott szatmári püspök 1943-ban pappá szentelte. Ezután a szegedi tanyavilágban és Hódmezővásárhelyen lett lelkipásztor, ahonnan 1945 Szent Ignác napján, a jezsuita rend alapítója napján rendelték vissza Szatmárnémetibe. Biztos volt, hogy visszaállítják a trianoni országhatárokat, ezért neki, mint romániai illetőségűnek Romániában szántak feladatot. 
       Márton Áron püspök 1946. szeptemberében kolozsvári egyetemi lelkészi munkakörre kérte ki Godó Mihályt a jezsuita rendtől. A 30-as években Márton Áron is volt kolozsvári egyetemi lelkész, tudta, hogy ott milyen feladatokkal kell megbirkózni, és tudta, hogy erre Godó Mihály alkalmas. Miután a jezsuita rendi vezetés átengedte Godó Mihályt a kolozsvári egyetemei lelkészi beosztásba, Márton Áron levélben ismertette vele munkakörét: az istentiszteleteken és személyes lelkivezetésen túl feladataként jelölte meg, hogy „a keresztény bölcselet és hittudomány alapvető anyagából az időszerű kérdések figyelembe vételével” rendszeres képzést tartson a katolikus egyetemi hallgatóknak. Feladataként jelölte meg, hogy a Mailáth Kört, amit még Márton Áron szervezett meg 1932-ben, a közösségszervezés szolgálatába állítsa. Ezen kívül rábízta azt is, hogy Kolozsvárról szervezze meg a marosvásárhelyi egyetemi lelkészséget is, mert az orvosképzést oda helyezték át. 
         Az egyetemi lelkészi munkáját a hit elmélyítésének, a kommunista térnyeréssel szemben a hit megőrzésének szentelte, felkészítette az egyetemistákat arra, hogy a kommunizmus vallásellenes, ateista propagandáját erőszakosan akarja terjeszteni, és ennek ellen kell állni. Az ókeresztény hitvallók is ellenálltak a pogány római erőszaknak, ők legyenek a példaképek. Közben az 1946. évi aszály, rendkívüli szárazság elkezdte éreztetni hatását, Erdély-szerte éhínség fenyegetett. Márton Áron szervezte a magyarországi eredetű egyházmegyék (Erdély, Szatmár, Nagyvárad, Temesvár) között a segélyakciókat, a kevésbé sújtott vidékek támogatták az éhező vidékeket, és ebbe a munkába Godó Mihály is beállt, az érkező élelmiszerszállítmányokat osztotta szét az elosztó központok felé. Az ínséget szenvedő emberek ellátásába a katolikus egyetemi hallgatókat is bevonta. Közben az ateizmus ellen készítette fel a fiatalságot, ezért felfigyelt rá a rendőrség. Egyszer, amikor 1948-ban Szatmárnémetiben járt, jezsuita elöljárói nem engedték vissza Kolozsvárra, mert így akarták védeni. Ekkor az éhező országokba, az abban az időben még létező gyarmatvilágba kérte magát misszióba, mert amikor jezsuita lett, akkor is a leprásokhoz akart menni. Elöljárói nem engedték, mert látták, hogy a berendezkedő kommunista világban is lesz missziós feladat bőven. A szatmári jezsuita konviktus prefektusa lett, közben kapcsolata volt O’Hara nunciussal, akinek az üzeneteit közvetítette a püspökök felé. Ezzel kezdődött az a munkája, amit majd az összes romániai katolikus püspök letartóztatása után folytatott a törvényes egyházkormányzat megmentése érdekében.
         A jezsuitákat 1949-ben a rendőrség összegyűjtötte, és a szamosújvári ferences rendházba internálta őket. 1948-tól elkezdték letartóztatni a püspököket, előbb a görögkatolikusokat, majd 1949-től a római katolikusokat is. A kommunisták „békemozgalom” címén kollaboráns papi mozgalmat kezdeményeztek, de a papságnak csak egy kis részét tudták megnyerni. Az volt a tervük, hogy „békepapok” legyenek az egyház irányítói. Azonban Márton Áron szentszéki felhatalmazással megszervezte azt a törvényes egyházkormányzati vonalat, amibe káptalani választással nem lehetett belenyúlni. Ordinarius substitus (helyettesítő kormányzó) minőségben elindította azt a megbízható papokra alapozott egyházkormányzati vonalat, ami 1951-ben Jakab Antal, a későbbi erdélyi püspök személyével titkos fórumra vonult. Közben 1951-ben előbb Máriaradnára, majd 1952 tavaszán onnan három kolostorba kényszerlakhelyre internálták az összes erdélyi ferencest. A Szamosújvárhoz közeli Désre került kényszerlakhelyre a ferences rendi kormányzat és a vajdahunyadi ferences hittudományi főiskola tanári karának jelentős része. A ferences papnövendékek tanáraik után mentek a dési kényszerlakhelyre, ahol titkos rendi papképzés kezdődött, helyesebben folytatódott az, amit Vajdahunyadon még nyilvánosan elkezdtek. Ugyanakkor Dés lett a központja a titkos egyházkormányzatnak is, mert ide internálták Gurzó Anaklét ferences egyházjogászt, aki a titkos kormányzat jogi biztosítója volt. 
         Az egyházkormányzat tehát 1951 márciusától titkos fórumon működött, a lelkipásztorkodó papság pedig nyilvánosan dolgozott. A titkos kormányzó személyét a papság konspirációs okból nem ismerte, de tudták, hogy van egy titkos kormányzó, akiknek személye a letartoztatások által meghatározva változott. Gurzó Anaklét tudta, hogy kik a titokban működő érvényes kormányzók, és azok a papok is tudták ezt, akik közvetítettek a titkos kormányzat és a nyilvános lelkipásztorok között. Godó Mihálynak ebben a rendőrség előtt titokban végzett munkában volt szerepe. Ő a Déshez közeli Szamosújvárra volt internálva, de a kényszerlakhelyet megsértve, a templomon keresztül bejárt a dési ferences kolostorba Gurzó Anakléthez. Anaklét szerkesztette a körleveleket, melyeket – letartóztatásáig – Godó Mihály juttatott el a titkos kormányzókhoz. Ezek a körlevelek a titkos kormányzótól a papság soraiból szerveződött közvetítő hálózat által jutottak el az egyházközségekbe. Godó Mihály a közvetítő tevékenységen túl lelkigyakorlatokat tartott a kommunistaellenes ellenállásban részt vevő papság számára, letartóztatásáig ő volt a Szentszékhez és Márton Áronhoz hű mozgalom – büntetőjogi kategóriával kifejezve: szervezkedés, összeesküvés – lelki motorja. 
         Godó Mihályt 1952. november 19-én, Szent Erzsébet napján tartóztatták le. Ekkor már minden katolikus püspök börtönben volt, a titkos egyházkormányzat meg lett szervezve, amiben Godó Mihálynak oroszlánrésze volt. Összeesküvésért 16 évre ítélték. A jilavai börtönben rövid ideig együtt raboskodott Vladimir Ghika két rítusban, római katolikusként és görögkatolikusként egyaránt misézési engedéllyel rendelkező pappal. Ő görögkeletinek született, annak a Ghika-családnak volt a tagja, amelyik Széchenyi István idejében Alexandru Ghika személyében a havasalföldi fejedelmet adta, és ezzel a fejedelemmel Széchenyi István 1834-es al-dunai hajóútja során baráti viszonyba került. Vladimir Ghika nyugati útján katolizált, és a pápa azzal bízta meg, hogy a görögkatolikusoknak és a római katolikusoknak egyaránt legyen lelkipásztora. Ismertem Idmar Hatzack nagyszebeni, eredetileg evangélikus matematikust, aki bukaresti egyetemi évei alatt Vladimir Ghika által katolizált, majd Márton Áron 1955-ben felvette a gyulafehérvári papneveldébe. Godó Mihály megjárta a pitesti börtönt is, melynek három túlélőjétől is tudom, hogy ott sok rab éhen halt. 
         Az 1952-es letartóztatás után tíz évet töltött börtönben, ebből nyolc évet Rimnicu Sarat börtönében, nyolc évig magánzárkában! A börtönt nem fűtötték. A temesvári egyházmegye számára 1948-ban titokban püspökké szentelt Boros Bélától tudom, hogy itt, az őhozzá közeli cellában fagyott meg 1956. február 29-én Sándor Imre korábbi észak-erdélyi püspöki helytartó, aki Márton Áron letartóztatása után a második ordinarius substitus volt. Godó Mihály is beszélt arról, hogy ebben a börtönben télen nem fűtöttek és nem kaptak téli ruhát. Elmondta nekem, hogy már néhány éve ott volt magánzárkában, amikor egy télen erős szívtájéki fájdalmat érzett. Először boldog volt ettől, hogy meghalhat végre, majd mély bánatot érzett, hogy a halálvágy boldogsága engedetlenség Jézus Krisztus iránt, akinek még tervei lehetnek vele. Elhatározta, hogy ott a magánzárkában megmenti saját életét. Krakkói egyetemi tanulmányai idejéről emlékezett arra, hogy ott olvasta egy XVIII. századi jezsuita könyvét, aki mindent leírt az emberről, amit akkor tudni lehetett. Ebben olvasta, hogy a nevetés javítja a vérkeringést és a szívműködést. Ezzel az ismerettel felvértezve Godó Mihály elhatározta, hogy minden nap hangosan röhög egy órát. Volt egy vonat, ami a börtön közelében délelőtt ment föl északra Moldvába, és egy jó óra múlva jött az ellenvonat. A két vonat közötti időt töltötte ki hangos, jókedvű kacagással. A cellaajtó külső oldalán a börtönőrök meg voltak győződve, hogy a pap megőrült, mert vonattól vonatig röhög. Azonban nekem Godó Mihály azt mondta, hogy „elvégeztem magamon ezt a kúrát, és ezzel megmentettem az életemet, mert elmúltak a szívtájéki fájdalmaim.” Lám, a cellaajtó egyetlen darab, de a két oldala két külön jelentést hordoz! Tanulság ez arra, hogy érdemes megnézni a dolgok másik oldalát is.
         1962-ben amnesztiával szabadult, Románia ekkor már kezdett „jó képet” mutatni Nyugat felé, politikai foglyokat engedtek ki még az 1964-es amnesztia előtt. De Godó Mihálynak vissza kellett mennie a szamosújvári internálásba, ahol három további évet töltött. Mivel semmi jövedelme nem volt, a szintén kényszerlakhelyen élő Márton Áron segélyezte – Márton Áron saját kiszolgáltatottságából megszervezte azt, hogy a börtönből szabadult, ellátás nélküli papoknak legyen megélhetése. 1965-től a temesvári egyházmegye szolgálatában dolgozhatott lelkipásztorként. Azonban 1979-ben újra letartóztatták. Ezúttal hat évre ítélték azzal a váddal, hogy „tiltott kereskedést” végez, mert szentképet és imakönyveket árusított a templomban. Godó Mihály ehhez azt tette hozzá, hogy nem tetszett a kommunistáknak az ateizmus ellen végzett tevékenysége, és az, hogy még filmvetítéseket, diavetítéseket is tartott fiataloknak. Ekkor összezárták 41 gyilkossal! Egy idő után kihallgatást kért a börtönigazgatótól, és azt mondta neki, hogy ha letelik a hat éves ítélete, akkor szeretne a börtönben maradni börtönlelkésznek, mert „lám, a múltkor is összezártak 41 gyilkossal és milyen szépen gyóntak a fiúk.” A börtönigazgató saját homlokára csapott: „ennek nem büntetés a börtön!” Ahogy Godó Mihály mondta: „Úgy kirúgtak a börtönből, hogy a lábam se érte a földet.” Ahhoz, hogy jóval az ítélet lejárta előtt, 1981-ben „kirúghassák” a börtönből, előszedtek egy paragrafust, ami szerint a 60 éven felüli raboknak amnesztia adható.
         Ezután pankotai plébános volt, majd bekerült az újszentannai idősek otthonába, ahol őt is ellátták, és utolsó leheletéig ott is lelkipásztor volt. Amikor megbukott a kommunista világ, jó emberek, elsősorban Szabó Mihály mérnök, a budakeszi Korányi Szanatórium műszaki vezetője, áthozták őt gyógykezelésre a Korányiba, ahol hónapokat töltött. Voltam misén a Korányi Szanatórium kápolnájában, ahol Godó Mihály volt a miséző pap. Kisugárzása Krisztustól volt, azé a Krisztusé, akinek kedvéért még halálra vágyva is megmentette saját életét a fűtetlen börtön magánzárkájában. Decemberben még a Korányiban volt, karácsony és újév között a kórházból kihoztam őt a dél-budai Albertfalvára, az ifjúsági hittancsoportomhoz. Akkor, nagy kísértések jelentkezésekor már nyilvánvaló volt, hogy az értékvesztett világ szakadék felé sodródik, az emberek keresik a könnyű utat, a materiális értékeket. Gyenge volt, de örömmel vállalta az albertfalvai fiatalokkal való találkozót, mert látta, hogy milyen veszélyek fenyegetik a fiatalságot. A hittancsoporttal való találkozás előtt ő misézett aznap este a templomban, prédikációjában arról is beszélt, hogy a magyarok és románok mindig békében éltek egymás mellett, amíg akár román, akár magyar hatalmi körök meg nem bolydították őket. A hittanteremben pedig arra tanította az akkor 15-20 éves albertfalvai fiatalokat, hogy a valóság Krisztusban van, el kell utasítani az álvalóságokat. 

 (A fényképet a Korányi Szanatóriumban, 1990 őszén készítettem.)

Forrás, a fotó is:
Virt László írása.

2022. nov. 20.

November 21 - a klauzúrában élő szerzetesek világnapja

     November 21-én ünnepeljük Szűz Mária bemutatását a templomban, és ezen a napon „Pro Orantibus” imanapot tartunk, amelyet a klauzúrás szerzetesi közösségeknek szentelünk. Ez alkalommal köszönetet mondunk az Úrnak azokért, akik a kolostorokban és remetelakokban Istennek szentelik magukat az imában és a dolgos csendben. 
       Adjunk hálát az Úrnak a klauzúrás, szemlélődő élet tanúságtételeiért és támogassuk ezeket a testvéreinket lelki és anyagi értelemben, hogy be tudják tölteni fontos küldetésüket.

         A Pro Orantibus - napot  Szent II. János Pál pápa rendelte el 1997-ben, mint egyházi eseményt, amelyet évente november 21-én tartanak világszerte. A Pro Orantibus szó szerinti fordítása: „Azokért, akik imádkoznak”



A Boldogságos Szűz Mária bemutatása a templomban - ünnepe november 21

         Mária bemutatásának (latinul: Praesentatio Mariae) dátumát a hagyomány szerint határozták meg: a lánygyermekeket hetven nappal születésük után mutatták be az Úrnak a templomban. Jakab apostol apokrif ősevangéliumában szerepel, hogy Máriát hároméves korában szülei a templomban Istennek ajánlották. A művészek a századok során általában ezt a jelenetet ábrázolták.

 
Giotto: Mária bemutatása
 a templomban,
1304-1306 körül

         I. Jusztinianosz császár 543-ban templomot építtetett Mária feltételezett születési helyén. Mária bemutatásának ünnepe e templom dedikációs emléknapja. Bár az a bazilika megsemmisült, egész Keleten fennmaradt ez a templomszentelési ünnep. A Jeruzsálemből származott I. Germánosz pátriárka kezdte ünnepelni Konstantinápolyban a 8. század elején, I. (Komnénosz) Manuél bizánci császár pedig parancsolt ünnep rangjára emelte 1166-ban. 
         A pápai udvar az avignoni fogság alatt ismerkedett meg az ünneppel Philippe de Maizieres ciprusi követ révén. 1373 után több nyugati egyházmegye is átvette. IV. Sixtus pápa általános engedélye után szabadon választott ünnepként bárhol megülhették 1472-től. V. Piusz pápa nem vette föl a trienti zsinat utáni liturgiába, de sokak kérésére végül V. Sixtus pápa 1585-ben jóváhagyta Mária bemutatásának általános megünneplését. 
         A Pray-kódexben már 1200 körül szerepel az ünnep, tehát hazánk már az Árpád-korban átvette Bizánctól. Ezt III. Béla Bizáncban, Manuél Komnénosz udvarában kapott neveltetése is valószínűsíti. Az Érdy-kódexben így szerepel: „Asszonyunk Máriának templomba jelentése”. 
A Legszentebb Istenszülő belépése
a templomba,
16. századi orosz ikon


Az Istenszülő templombavezetése 
 „Ma van első jelensége az Isten boldogító kegyelmének” – adja tudtunkra az ünnepi tropár. Szent Jakab ősevangéliuma elbeszéli, hogy a boldog házaspár, Joakim és Anna, leánygyermeküket, Máriát hároméves korában felvitte a templomba, hogy Isten szolgálatára adja. A hagyomány szerint Zakariás főpap, a Szentlélektől megvilágosítva a Szentek Szentjébe vezette be Máriát. Ez jel volt arra, hogy befejeződik az Ószövetség, és megkezdődik az Újszövetség, mivel nemsokára megjelenik a Megváltó. Ez az ünnep külső körülményeit tárja elénk. Ez azért történt, hogy Mária előkészüljön. Mária születésével Isten a világnak adta azt a szeplőtelen testet, amelyből a világnak a Megváltó megszületik. Templomba vezetésével megkezdődött az ő lelki felkészítése az előtte álló magasztos feladatra. Ez a mai ünnep belső tartalmát tárja elénk. Az ősevangélium ezzel fejezi be: „Mária olyan volt ott a templomban, mint egy örvendező gerlice, táplálékát az angyalok kezéből kapta.” (Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

         Urunk, Istenünk, tisztelettel ünnepeljük a Boldogságos Szűz Mária dicsőséges emlékezetét. Kérünk, részesíts minket közbenjárására kegyelmed teljességéből. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás:

Hálaadás Krisztus Király ünnepén

Hálaadás Sík Sándor "Te Deum" című versével az év folyamán kapott kegyelmekért. 



 Téged Isten dicsérlek és hálát adok mindenért. 

 Hogy megvolt mindig a mindennapim és nem gyűjtöttem másnapra valót, hála legyen.
 
 Hogy mindig jutott két garasom adni, és magamnak nem kellett kéregetnem, hála legyen. 

 Hogy értenem adatott másokat, és nem kellett sírnom, hogy megértsenek, hála legyen.

 Hogy a sírókkal sírni jól esett, és nem nevettem minden nevetővel, hála legyen.

 Hogy megmutattál mindent, ami szép és megmutattál mindent, ami rút, hála legyen.

 Hogy boldoggá tett minden, ami szép és ami rút, nem tett boldogtalanná, hála legyen.

 Hogy sohasem féltem a szeretettől és szerethettem, akik nem szerettek, hála legyen.

 Hogy akik szerettek, szépen szerettek, és hogy nem kellett nem szépen szeretnem, hála legyen. 

 Hogy amim nem volt, nem kívántam, és sohasem volt elég, aki voltam, hála legyen.

 Hogy ember lehettem akkor is, mikor az emberek nem akartak emberek lenni, hála legyen. 

 Hogy megtarthattam a hitet, és megfuthattam a kicsik futását, és futva futhatok az Érkező elé, s tán nem kell a városba mennem a lámpásomba olajért, hála legyen! 

 Hogy tegnap azt mondhattam: úgy legyen! és ma is kiálthatom: úgy legyen! és holnap és holnapután és azután is akarom énekelni: úgy legyen! – hála legyen, Uram! hála legyen! 

 * * *
        A katolikus egyházi év Advent első vasárnapjával kezdődik és Krisztus Király vasárnapjával fejeződik be. Krisztust, XIII. Leó pápa az 1900-as jubileumi év alkalmából hirdette ki a 20. század királyának.
         Negyedszázaddal később, 1925-ben XI. Piusz pápa szentévet hirdetett. Az egyházfő ennek az évnek végén rendelte el Krisztus Király ünnepét. 
         Krisztus valóban király, de az igazság, a béke és a szeretet királya, országa mindörökké fennmarad.

    Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat!

2022. nov. 18.

Veszprémi Boldog Ilona, az első stigmatizált nő

         Boldog Ilona (? - 1270 november 9) szűz, magyar domonkos rendi szerzetesnő, hét éven át Árpádházi Szent Margit (1242-1270) mesternője volt a szent életre való nevelésben. 
         A magyar nemzetből való Ilona az 1222-ben Veszprémben építtetett Szent Katalin klastromának volt szerzetesnője, egyúttal Negyedik Béla magyar király leányának, Szent Margitnak jóságos cselekedetekben oktatója. 
         Életszentsége ámulatba ejtő csodákban nyilvánult meg. Krisztus Urunk maga akart bizonyságot tenni életszentsége felől: amidőn Ilona belemerült Urunk keserves kínszenvedéséről való elmélkedésbe, rányomta kezeire és jobb oldalára maga sebeinek bélyegét. Imádsága közben, amit igen szeretett, gyakorta megtörtént, hogy a teste felemelkedett a levegőbe és üdítő mennyei muzsikaszó zengett körülötte. Ilyenkor annyira eltöltötték a vigasztalások, hogy tehetetlenné vált velük szemben, testét elhagyták érzékei és erői. A szenteket oly gyengéden szerette, hogy kiérdemelte, miszerint azok megszólítsák. 
         Egyszer az éjszakai alvás idején imádság közben elragadtatásba esett. Úgy látta, hogy Krisztus képe a keresztről lehajol hozzá. Ilona nyomban átölelte, annyira, hogy az odafutott nővérek semmiféle erőfeszítéssel nem tudták lefejteni karjait a feszületről, mindaddig, amíg másnap délben magához nem tért és maga nem tette vissza azt régi helyére. 
         Lángoló hévvel és hódolattal csüggött legszentebb Testének és Vérének misztériumán. Egy alkalommal, midőn a gyóntatója nem engedte meg, hogy magához vegye azt, sóvárgása oly magasra lobbant, hogy Krisztus megjelent neki és maga nyújtotta számára az Eucharisztiát. 
         A prófétálás lelke sugárzott belőle, megkapta a betegségek meggyógyításának adományát is, a betegek testéből puszta érintéssel kiűzte a nyavalyákat, ugyancsak puszta érintéssel a fonnyadt virágoknak is visszaadta frissességüket. Ezeket azonban, nehogy, akik észreveszik, szent hírét költsék, nyomban leszakította. 
         Halála óráján nagy mennyei sereggel maga Krisztus Urunk jött elébe és hívta meg a boldog halhatatlanságra 1270. november 9-én. Halála után is számos csodával dicsőítette meg. 

Forrás: 
Hevenesi Gábor: RÉGI MAGYAR SZENTSÉG (http://www.ppek.hu/k59.htm) 

        Piotr Stefaniak szerint mégsem Boldog Ilona volt Szent Margit nevelője:


         Piotr Stefaniak domonkos harmadrendi egyháztörténész, az Árpád-házi szentek kutatója, 2012-ben mutatta be Veszprémben legújabb tanulmánykötetét - A titkos szentség - (Rostetter Szilveszter magyar fordításában), amely veszprémi Boldog Ilona, az első stigmatizált nő életútját és a magyarországi domonkos nővérek megtelepedésének történetét ismerteti meg az olvasóval. 
         A veszprémi Boldog Ilona mellett, aki a legelső női stigmahordozó volt, az ugyancsak veszprémi nevelkedésű Árpád-házi Szent Margit domonkos nővérről is megtudhatjuk, hogy Krisztus sebeit hordozta magán. 
         Boldog Ilona életútja is szinte a történelem homályába vész, írja a szerző. Még születése évét sem ismerjük pontosan, csak annyit következtethetünk a forrásokból, hogy 1200 körül veszprémi polgári családban láthatta meg a napvilágot. Halálát a hagiográfusok leginkább 1240-re teszik. Gyermekkorától apáca módra élte életét, s a veszprémi beginaközösség elöljárójává választották. (Hogy kik voltak a beginák, s milyenek voltak közösségeik, annak egy egész fejezetet szentel a szerző.) Szigorú monasztikus életre vágyakozva Boldog Pál lelkiségét követve csatlakozott később a prédikátor rendhez, a domonkosokhoz, s közösségét is az akkor megalakuló magyarországi domonkos rendtartományhoz csatlakoztatta. A zárdában lemondással teli életet élt. Rendkívüli ajándékokat kapott: a stigmákat és a prófétálást (megjósolta a tatárjárást is többek között). Rendkívül intenzív belső lelki élete ellenére megmaradt igen egyszerű apácának. A szerző rámutat: ugyan Ilona legendájában s a régi történetkutatók munkáiban is az olvasható, hogy ő volt Árpád-házi Szent Margit nevelője a veszprémi Alexandriai Szent Katalin domonkos kolostorban, ez valószínűleg téves adat. Ugyanis a Margit élettörténetével foglalkozó legrégibb források Bodoméri Olimpiadészt említik nevelőjeként. 1246-ban, amikor IV. Béla leányát a nővérekhez beadta, már egy Katalin nevű nővér volt a zárda főnöknője, s Ilonát már évekkel előtte magához szólította az Úr. 
         Boldog Ilona veszprémi kultuszával kapcsolatban több korabeli és főként XVII-XVIII. századi forrást idéz Stefaniak, ugyanis ezekben a századokban a török időkben kihunyt tisztelete ismét felelevenedett. Bezerédj Miklós kanonok XIX. századi egyik kéziratában pedig azt írja, Ilona végig szent életet élt, halála után is sok csodát vitt végbe, s Veszprémben mindig is „Szent Ilonaként” emlegették. Ugyancsak korabeli feljegyzésekből tudjuk, hogy 1287-ben Héder Péter veszprémi püspök Ilona földi maradványait oltárra emelte a sírból, ami a boldoggáavatási szertartással volt egyenértékű. Ez lehetséges volt, mert akkor történt, amikor a pápai szék nem volt betöltve. 
         Ilona formális jogi boldoggáavatására azonban máig nem került sor, írja Stefaniak. Majd hozzáteszi: ma az Apostoli Szentszék megfelelő jogi aktussal, például egy dekrétummal ezt hitelesíthetné, s elrendelhetné tiszteletét valamennyi magyarlakta területen. Ennek kezdeményezése azonban a prédikátor rend és a Veszprémi Érsekség hatáskörébe tartozik. 
         A könyvből megismerkedhetünk a magyar domonkos rendtartomány (a dominikánusok) apácamonostoraival is, amelyek Szent Ágoston regulája alapján szerveződtek és szolgáltak. Boldog Ilona Boldog Pállal és Bertalan veszprémi püspök segítségével – aki a női monasztikus kolostor patrónusává vált – vállalta az addig lazább veszprémi nővérközösség reguláris kolostorrá alakítását, majd annak elöljárója (priorisszája) lett haláláig. Ezután bemutatja a szerző a veszprémi Szent Katalin kolostor szemlélődő apácáinak korabeli mindennapjait, imádságos, s egyben munkás életét, a kolostor történetét is 1240-es megalakulásától 1566-os megszűnéséig, amikor a török elől az apácák Körmendre menekültek. 
         Olvashatunk Ilona gazdag ikonográfiájáról, festészeti-grafikai ábrázolásairól is, melyek a magyar határokon túl a lengyelországi domonkosoknál, Felvidéken és Olaszországban, Ausztriában is megtalálhatók. A könyvet gazdag, színes képmelléklet zárja, dokumentálva és illusztrálva Boldog Ilona európaivá táguló tiszteletét.

Forrás:

2022. nov. 15.

A rózsafüzér fegyver és védőpajzs (Francesco Bamonte)

         Francesco Bamonte, Róma hivatalos ördögűzője (Don Gabriel Amorth tanítványa és utóda) írja könyvében a következőket: 

        Szent Pio Atya egyszer azt mondta: „A sátánnak az a célja, hogylerombolja ezt az imát (a rózsafüzért), de soha nem fog sikerülni: ez az ima ugyanis, amely minden és mindenki fökött diadalmaskodik. Ő tanította meg nekünk, Jézus a Miatyánkot.  Az atya gyakran beszámolt egyik álmáról, amelyben a kórusablakából – ahová a szerzetesek szoktak imára összegyűlni- kipillantva a téren végtelen nagy tolongást látott. Pio atya megkérdezte, kik vagytok, mit akartok? A tömeg kórusban, egyszerre, és fülsiketítően, torkaszakadtából ordította: „Pio atya halálát!” 
         A szerzetes ekkor vette csak észre, hogy akiket emberi személynek nézett, valójában démonok. E szavak hallatára visszament a kórusra imádkozni, s a Szűzanyát látta közeledni, aki anyai tekintettel, és határozott mozdulattal kezébe nyomta a rózsafüzért, mondván: „Ezzel a fegyverrel kezedben te leszel a győztes.”
        Pio atya ekkor visszatért az ablakhoz, és megmutatta a kezében lévő rózsafüzért. Rémületében minden démon a földre vetette magát.
 
         Ördögűzői tapasztalataim során észrevettem, hogy az ördög számára egyetlen nem liturgikus ima sem annyira gyűlöletes, mint a szent rózsafüzér. 
         Egyik október 7-én, a Rózsafüzér Királynőjének napján, mikor elővettem zsebemből a rózsafüzért, rögtön így szólt a démon:
         „Fájdalmat okoztok nekem azokkal a szemekkel, ti nyavalyások. És nyavalyások azok is, akik ezt csinálják!(Valószínűleg azokra utalt, akik a rózsafüzér szemeit készítik.)”
         Parancsoló hangnemben megkérdeztem, miért bosszantanak annyira azok a szemek? „Mert annyi ütést kapok. Hagyjátok abba!” Ekkor ráhelyeztem a megszállott személyre a rózsafüzért. A démon pedig ordított: „Súlyos! Összenyom, vegyétek le, összenyom! Kinyomja 》a belemet《, nem látod?”

        Mire tanítanak minket a mindennapi életben a gonosz lélek ezen rekciói? Arra, hogy a rózsafüzér, ha helyesen imádkozzuk „ránehezedik” az ördögre, hogy nem tudja elkövetnei ellenünk mindazt a gonoszságot, amit szeretene, mert a Szűzanya, épp a rózsafüzér által, növeli bennünk az Istenbe vetett hitünket és megvéd az ellenség cselvetéseitől.

        Más kifejezések a rózsafüzérről különböző ördögűzések alkalmával: 

         „Minden szem, amit imádkoztok, ostorozás nekünk, éget!” 
         „Amikor azt az átkozott füzért használjátok, fájdalmat okoztok, mert amikor Ahhoz fohászkodtok (az Üdvözlégy Máriával), Annak az életére emlékeztettek (utalás az Evangélium titkainak szemlélésére a rózsafüzér alatt, ami gyötrelmet jelent neki és elgyengíti).”
         „Rosszul vagyok, amikor annak a füzérnek a titkait szemlélitek. Ütlegeltek vele. Annyi, de annyi lelket elszakít tőlem. Mart az övé. Mert Azé (Máriáé).”
         „Gyűlölöm (a rózsafüzért), mert szeretetfüzér, amely mindenkit Velük* egyesít (Jézussal és Máriával) egyesít”.
        „Ha mindegyikőtök tudná, azonnal végem lenne. Ha mindenki hittel imádkozná a rózsafüzért, ezt a nyavalyatörést! (és megvetően eltolja a kezemben leví rózsafüzért). Tudod, mit csinál (Mária), amikor azt a füzért imádkozzátok? (itt gyalázkodva hosszan sérteget): fogja a kezeteket és megnyújtja az Ég felé, majd fogja az Istenetek kezét és ezen imán keresztül, ezen a (káromlás) füzéren keresztül, egymáshoz közelíti óket, míg össze nem érnek. Amikor a két kéz találkozik, ujjong, ujjong, ujjong, letérdel és imádkozik. Csak kevés ember éri el azt a kezet, nem akarják, nem akarják, hála nekem, akik az istenük vagyok, de akiknek sikerül (s megismétli), de akiknek sikerül, ennek teljesen tudatában vannak, és Ő ujjong. Látod, ahogy letérdel és megcsókolja a Fiú átlyukasztott lábait, és azt mondja, azért adta, hogy azért adta meg neki ezt a kegyelmet (vagyis valamelyik személynek), mert megérintette a kezet, és amikor ez megtörténik, az egész Paradicsom ujjong. Undorító, undorító! És öromkönnyeket hullat (káromkodik).” 
         „Nem tudjátok, vagy tudjátok, de nem hiszitek, vagy kishitűek vagytok. Má..ár..i…a (- rettenetes erőfeszítés árán képes kimondani ezt a nevet - ) Szeplőtelen Szíve fogja megmenteni a világot. „
         „ A gonosz lélek egy más alkalommal kifejezésre juttatta Mária közbenjárói hatalmát, és Jézus azon döntését, hogy minden kegyelmet Mária Szeplőtelen Szívén keresztül juttat az emberiségnek.” 

Forrás:
IHTYS Kiadó, Nagyvárad, 2015



2022. nov. 13.

Az öt elsőszombati engesztelés

         A Szűzanya fatimai jelenéseinek sorába tartoznak azok a jelenések is, melyek 1925-ben Spanyolországban, Pontevedrában történtek Lúcia nővérnek. Itt kérte a Szűzanya és a Gyermek Jézus az öt elsőszombati engesztelést Mária ellen elkövetett vétkekért.

         A Szűzanya Lúcia vállára tette a kezét, és egy tövisekkel körülvett szívet mutatott neki, amelyet a másik kezében tartott. A Gyermek azt mondta: „Szánd meg Szűzanyád tövisekkel körülvett Szívét. A hálátlen emberek állandóan megsebzik, és senki sincs, aki engesztelné és a töviseket kihúzná.”

         „Leányom, nézd a szívemet, melyet tövisek vesznek körül, melyekkel a hálátlan emberek káromlásaikkal és háládatlan cselekedeteikkel állandóan átszúrják. Legalább te próbálj vigasztalni, és add közre, hogy megígérem: mindazokat akik öt hónapon keresztül mindig az első szombaton gyónnak és szentáldozáshoz járulnak, egy rózsafüzért imádkoznak, és 15 percen át a rózsafüzér 15 titkának átelmélkedésével elidőznek nálam azzal a szándékkal, hogy azáltal engeszteljenek, támogatni fogom haláluk órájában minden kegyelemmel, ami e lelkek üdvösségéhez szükséges.” 

         Lúcia nővér egyik gyóntatója 1930-ban megkérdezte, miért pont 5 hónapon át kell ezt tenni. Lúcia nővér megkérdezte Jézustól, Aki így válaszolt:

         „Mária Szeplőtelen Szívét érő öt bűnt kell jóvátaenni: 
  1. A Szeplőtelen Fogantatását érő káromkodásokat
  2. A Szüzességével elleni káromkodásokat
  3. Az Istenanyasága elleni vétkeket, és ha nem ismerik el őt, mint az emberek anyját
  4. Azoknak a bűneit, akik a gyermekek szívébe a Szeplőtelen Anya szembeni közömbösséget, megvetést, sőt még gyűlöletet is csepegtetnek
  5. Azoknak a bűneit, akik közvetlenül támadják Máriát szentképein keresztül.” 

         Az öt elsőszombati ájtatosság fontos része a személyes gyónás, aminek nem kell feltétlen ugyanazon a napon történnie, elsőpénteken is elvégezhető, de mind az öt elsőszombaton fel kell ajánlani egy személyes gyónást, azzal a kimondott szándékkal, hogy ezzel a gyónással a Szeplőtelen Szív engeszteléséhez akarunk hozzájárulni. A szentáldozás is kifejezetten az engesztelés szándékával kell történjen. Itt egyértelműen a megszentelő kegyelem állapotában történő szentáldozásról van szó, különösképpen arra az esetre vonatkozóan, ha a szentgyónást nem lehet elsőszombaton elvégezni. Rózsafüzér imádkozása szintén szükséges része az ájtatosságnak. A Szűzanya valamennyi fatimai jelenése során nyomatékosan kérte, hogy naponta imádkozzuk a rózsafüzért. Az elsőszombati ájtatosság szorgalmazása során azt ígéri az engesztelés szándékával rózsafüzért imádkozóknak, hogy támogatni fogja őket haláluk órájában minden kegyelemmel, ami a lelkük üdvösségéhez szükséges. 
         A rózsafüzér imádkozásához pótlólag még azt kéri az Istenanya, hogy a Jézus életére vonatkozó titkok fölötti elmélkedésben legalább 15 percig időzzünk el. Ajánlatos és nagyon üdvös, hogy egész hónapon át minden világi vállalkozásunkban és szellemi foglalatosságaink közepette is foglalkozzunk az elmélkedésben felfedezett életigazságokkal, hogy mindent az illető titok prizmáján keresztül szemléljünk. Hagyjuk az elmélkedésben a Szentlelket, a Szűz és Istenanya vőlegényét hozzánk szólni, nyíljunk meg neki, és Ő el fog bennünket olyan gondolatokkal és útmutatással tölteni, melyekre magunktól talán soha az életben rá nem jöttünk volna.” 

Forrás:
Fatimáról beszél Lúcia nővér c. könyv

Novemberben egy-egy Üdvözlégy elimádkozása által a lelkek tömegesen szabadulnak ki a tisztítótűzből

Szeretláng Napló
1962. október 13. 
         Már napok óta az Úr Jézus beszél hozzám. Nem írtam le, nincs mindig módom rá. Ma reggel is a templom csendes magányában tartózkodtam, és a haldokló papi lelkekért könyörögtem. Ő elérzékenyedve a fülembe súgta: „A mi kezünk együtt gyűjtsön!” Én a Szent Szűz Szeretetlángjának kegyelmi kiáradását kértem a szenvedő lelkekre is, s közben az Úr Jézus éreznem engedte, hogy most egy lélek kiszabadult a tisztítótűzből. Lelkemben leírhatatlan megkönynyebbülést éreztem. 
         Ebben a pillanatban Isten kegyelméből lelkem elmerült az Isten színe elé jutott lélek mérhetetlen boldogságában. Azután lelkem minden összeszedettségével a haldokló papi lelkekért imádkoztam. Közben igen szorongató érzés árasztotta el lelkemet, egész bensőmet. Olyan szenvedések ezek, melyeket az Úr Jézus megad azért, hogy Vele gyűjthessek. 
         Elmerülésem közben a Szent Szűzanya leheletszerű, finom sóhaja lepte meg lelkemet: „Kislányom, részvéted a szegény lelkek iránt úgy meghatotta anyai Szívemet. Megadom azt a kegyelmet, hogy bármikor Szeretetlángomra hivatkoztok, és három Üdvözlégyet elimádkoztok tiszteletemre, a halottak hónapjában pedig egy-egy Üdvözlégy elimádkozása által a lelkek tömegesen szabadulnak ki a tisztítótűzből. A szenvedő lelkeknek is érezniük kell anyai Szívem Szeretetlángjának kegyelmi kiáradását.” 
         Megismételve leírom a Szűzanya közlését, mert az első részt tévedésből hiányosan írtam: „Bármikor Szeretetlángomra hivatkoztok és három Üdvözlégyet tiszteletemre elimádkoztok, minden alkalommal egy lélek szabadul ki a tisztítótűzből.”

* * *
         Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhed gyümölcse Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre most és halálunk óráján. Ámen.

2022. nov. 9.

Kilenced Boldog Carlo Acutis tiszteletére


Kezdő imádság 

Legszentebb Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek, köszönöm mindazt a kegyelmet és kedvességet, amellyel Isten szolgájának, Boldog Carlo Acutisnak a lelkét az ezen a földön töltött 15 éve alatt gazdagítottad. A fiatalság ez angyalának érdemeiért add meg nekem azt a kegyelmet, amelyet most kérek! [Mondd el a kérésedet...

Első nap:  „Nem én, hanem Isten.” 

Isten szolgája, Carlo Acutis, te, aki az életedet folyamatos lemondássá és a lényegtelen dolgok félretételévé tetted, add meg nekem a kegyelmet, hogy a mennyei dolgokat keressem, és megvessem azt, ami mulandó. Ámen. 

Második nap:  „Mindig Jézus közelében, ez a tervem az életemre.” 

Isten szolgája, Boldog Carlo Acutis, te, aki Jézus szívében éltél, add meg nekem azt a kegyelmet, hogy mindenre Jézus szeretettervét alkalmazzam. Ámen. 

Harmadik nap:  „Folyamatosan kérd az Őrangyalod segítségét. Őrangyalod legjobb barátjává kell válnod.” 

Isten szolgája, Boldog Carlo Acutis, te, aki a Szent Angyalok társaságát már akkor láttad, amikor ezen a világon voltál, add meg nekem a kegyelmet, hogy igazságosan éljek, ahogy Őrangyalom kívánja. Ámen.

Negyedik nap:  „A lelkünk olyan, mint egy hőlégballon ... Ha ily esély van egy halálos bűnre, a lélek a földre zuhan. A gyónás olyan, mint a tűz a ballon alatt, amely lehetővé teszi a lélek újra felemelkedését ... Fontos, hogy menj gyakran gyónni.”

Isten szolgája, Carlo Acutis, te, aki olyan jól élted a megbékélés ezen szentségét, add meg nekem a kegyelmet, hogy folyton keressem a bűnbánat és a mély elmélkedés kegyelmét. Ámen.

Ötödik nap:  „A szomorúság önmagát nézi, a boldogság Istenre tekint.”

Isten szolgája, Carlo Acutis, te, aki soha nem néztél el nagy szerelmedtől, Jézustól, add meg nekem is azt a kegyelmet, hogy ezzel a boldogsággal éljek ezen a világon. Ámen. 

Hatodik nap:  „Az egyetlen dolog, amit az imádságban kérnünk kell Istentől, az a vágy, hogy szentek legyünk.” 

Isten szolgája, Boldog Carlo Acutis, te, aki mindig azt kérted Istentől, ami elengedhetetlen, add meg nekem a Menny iránti mély vágy kegyelmét. Ámen. 

Hetedik nap:  „Szűz Mária az egyetlen nő az életemben.” 

Isten szolgája, Carlo Acutis, aki Szűz Máriát minden nőnél jobban szerette, adjon kegyelmet, hogy válaszoljak kedves és jó szeretetére. Ámen. 

Nyolcadik nap:  „Az Eucharisztia az én utam a mennybe.” 

Isten szolgája, Boldog Carlo Acutis, aki mindig a sátorban kereste rejtett Jézusát, adja meg nekem az Eucharisztia iránti mély vágy kegyelmét. Ámen. 

Kilencedik nap:  „Úgy örülök, hogy meghalok, mert úgy éltem le az életemet, hogy egy percet sem vesztegettem azokra a dolgokra, amelyek nem tetszenek Istennek.”

Isten szolgája, Boldog Carlo Acutis, adja meg nekem ezt a kegyelmet - kitartást a végsőkig és a szent halált. Ámen. 

Imádkozzunk: Mi Atyánk... Üdvözlégy Mária... Dicsőség..., hogy hálát adhassunk Istennek a Carlo földi élete 15 éve során adott kegyelmekért. 

Befejező imádság 

 Mindenható örök Isten, az irgalmasság Atyja, emeld szolgádat, Boldog Carlo Acutist az oltár dicsőségére, hogy általa még jobban megdicsőüljön. Add meg nekünk azt a megtiszteltetést, hogy Szentnek nevezhessük, mert mindenben a Te akaratodat követte. Az ő érdemei által add meg a kegyelmet, amire oly nagyon vágyunk. Ámen 

 „Mindenki eredetinek születik, sokan mégis fénymásolatként halnak meg. „Eredetiként” meghalni úgy lehet, hogy az ember hagyja, hogy Krisztus vezesse, és közben szüntelenül Őrá néz.”

Carlo Acutis – Egy fiú farmerban, rózsafüzérrel a kezében várja a zarándokokat

            Nike cipőben, farmerban, rózsafüzérrel a kezében fekszik koporsójában a 15 éves korában meghalt Carlo Acutis, akinek élete példa lett sokak számára. Szerette Krisztust és a szegényeket, mindennap áldozott, virtuális kiállítást rendezett az eucharisztikus csodákról. 


         Október 10-én Asissiben avatták boldoggá; előtte és után nyitott koporsójához lehetett zarándokolni. Rengetegen mentek el már október 1-jén Assisibe, hogy tiszteletüket tegyék a Szent Ferenc ruhái levetéséről (Spogliazione) nevezett Szűz Mária-templomban az Egyház új szentje előtt. A járványügyi rendelkezéseket betartva, türelmesen várakoztak a zarándokok a templom előtt, ahol Domenico Sorrentino, az Assisi–Nocera Umbra–Gualdo Tadinó-i Egyházmegye püspöke szentmise keretében nyitotta meg a koporsót. 
          A boldoggá avatás szóvivője a Catholic News Agencynek (CNA) úgy nyilatkozott: az exhumáláskor egyben volt a test, de „nem volt romlatlan”. Carlo arcát 14 évvel a halála után hűen rekonstruálták: egy kedves, szeretettel teli, gyengédséget sugárzó arc látható – akárcsak a róla készült fotókon. 

         Édesanyja, Antonia elmesélte fiáról, hogy kezdettől fogva szerette a templomot, a szentmisét, de nem nyugodott meg ebben, hanem közben folyamatosan formálta magát, igyekezett megszabadulni rossz tulajdonságaitól, erősödött a hitben. Az a cél lebegett mindig előtte, hogy Krisztust állítsa élete középpontjába – vallja Antonia. 

        Carlo vidám fiú volt, rengeteg baráttal, mindennap járt szentmisére, imádkozta a rózsafüzért, szentségimádáson vett rész. Hétéves korában lett elsőáldozó. Ennek is megvan a maga története: édesanyja hároméves kisfián keresztül közeledett a hithez, aki mindig be akart menni a templomba, és virágot vitt a Szűzanyának. Az asszony elkezdett teológiát tanulni, és egy idős milánói pap megkérte, tartsa ő a felkészítést az elsőáldozásra. Azt kérte, hadd vigye magával az akkor hatéves fiát. A pap végül úgy látta, Carlónak olyan érett hite van, hogy külön engedéllyel neki is kiszolgáltatta a szentséget. 
        Meglehetősen jómódú családba született, de egész életében egyszerűen, alázatosan élt, tiszteletben tartva mindenkit. Állhatatosan képviselte a hitét barátai előtt: „Nem én, hanem Isten” – mondogatta gyakran. Az internet volt a másik nagy kedvtelése, példaképe ebben Steve Jobs volt, akitől sokszor idézte: „Az idő véges, ne pazaroljátok el azzal, hogy valaki másnak az életét élitek.”
         Hirtelen betegedett meg 2006 október elején, néhány nap múlva, 12-én meghalt. Orvosai is csodálattal álltak előtte, milyen nagy bátorsággal viselte a betegséget. Korábban már mondta: „Fiatalon halok meg.”
         Halála előtt Carlo vigasztalta édesanyját: „Ne aggódj, sok jelet adok majd neked.” Antonia Salzano Acutis nem sokkal később álmodott a fiáról, aki álmában azt mondta neki, újra édesanya lesz. 2010-ben, négy évvel később ikrei születtek. Ők is mindennap járnak szentmisére, imádkozzák a rózsafüzért, szeretik a szenteket. Az édesanya meghatottan mesél Carlóról, és fontosnak tartja, hogy a boldoggá avatása körüli események arra figyelmeztessenek mindenkit, hogy mindannyian az életszentségre kaptunk meghívást. 
         Carlo 11 éves korában maga is végzett hitoktatást a plébánián, készített egy internetes felhívást, hogy önkénteseket toborozzon a jezsuiták szolgálatához, kiállítást rendezett az eucharisztikus csodákból, elindította a „jóság lavináját”; sok megtérést ébresztett maga körül. Most pedig egész Olaszországból zarándokolnak a sírjához, fiatalok, idősek. Letérdelnek, imádkoznak, és mindenki mosolyogva távozik a farmeros fiú, korunk új szentje sírjától. Sokan már most az internet védőszentjeként emlegetik. A családhoz naponta ezrével érkeznek az e-mailek, több száz fiatal mondja el, hogy Carlo Acutis példáját követve elkezdtek közeledni a hithez, szentmisére járni. 
        Sorrentino püspök a koporsó megnyitásakor így emlékezett Carlóra: „Korunk gyermeke. Az internetes világ fiatalja, példa az életszentségre a digitális korban, ahogyan Ferenc pápa bemutatta őt az egész világ fiataljaihoz szóló levelében. A számítógép által – a csodákat bemutató kiállításával – indult el a világ útjain, ahogyan Jézus első tanítványai, hogy elvigye a szívekbe és a házakba az igazi béke hírét, amely oltja az emberi szívben lakó szomjúságot a végtelenség után. Azoknak a fiataloknak a szomját, akik valóban eredetiként akarnak élni, nem pedig múló divatok fénymásolataiként.” 
         A püspök kihirdette azt is, hogy Carlo Acutis emlékére étkezdét nyitnak a szegények számára nem messze a kápolnától, ahol kihelyezték a testét, és minden évben támogatnak egy-egy projektet a harmadik világban, amelynek keretében segítséget nyújtanak a szolidáris gazdaság feltételeinek megteremtéséhez.

Forrás:

Boldog Da Costa Alexandrina Mária - 13 éven át csak az Eucharisztiát vette magához

(1904-1955) Szűz, Szalézi munkatárs
 Emléknap: október 13.
 
         A Szalézi Család gyöngyszemének nevezik. 14 éves korában kiugrott az ablakon, hogy megőrizze női méltóságát. Megbénult, és élete végéig ágyhoz volt szegezve. Éveken át minden nagypénteken átélte Jézus szenvedését. 1944-ben Alexandrina szalézi munkatárs lett. Imáit és szenvedésit a fiatalokért és a munkatársak életszentségéért ajánlotta fel. Balasarban (Portugália) született 1904. március 30-án; április 2-án, Nagyszombaton keresztelték meg. Hitbéli neveléséről édesanyja és testvére Deolinda gondoskodott. Amikor 7 éves lett, Póvoa do Varzimba küldték egy ács családjába, hogy ott járhasson iskolába, mert Balasarban nem volt iskola. Itt lett elsőáldozó 1911-ben és következő évben Oporto püspöke meg is bérmálta. 
         18 hónappal később visszatért Balasarba édesanyjához és testvéréhez a “Calvario”-ba, ahol végül egész további életét eltöltötte. Elkezdett dolgozni a földeken és megerősödött: együtt tartott a felnőttekkel a munkában és ugyanannyit keresett, mint ők. Élénk gyerek volt: kommunikatív, vidám természettel megáldva, akit nagyon szerettek a társai. 
        12 éves korában lebetegedett: komoly fertőzést kapott, mely a halál határára sodorta. Átvészelte a betegséget, de pszichikailag mindig is ennek az epizódnak a hatása alatt maradt. 
         14 éves korában döntő fordulat következett be az életében. Nagyombat volt, 1918. Testvére Deolinda nem volt otthon, amikor három férfi megkísérelt erőszakkal bejönni a szobába annak ellenére, hogy az ajtó be volt zárva. Alkexandrina, hogy megőrizze tisztaságát, melyet veszélyben érzett, kiugrott az ablakon 4 m magasról. A sérülések rémesek voltak, bár ez az első pillanatban még nem volt nyilvánvaló. Számtalan orvosi vizsgálat után teljesen biztos lett, hogy a következmények visszafordíthatatalanok - megbénult. 
         19 éves koráig még el tudta vonszolni magát a templomig, de a paralízis egyre rosszabbodott, a fájdalmak szinte elviselhetetlenek lettek, Alexandrina lassan elvesztette minden mozgási képességét és teljesen megbénult. 1925. április 14-én volt az a nap, amitől fogva Alexandrina élete további 30 évéig állandóan ágyhoz volt kötve. 1928-ig szüntelenül kérte az Úrtól - a Szűzanya közbenjárásával - a gyógyulás kegyelmét, megfogadva, hogy ha meggyógyul, misszionárius lesz. De amikor felismerte, hogy a szenvedés a hivatása, azonnal elfogadta ezt. Mindig azt mondta: “A Szűzanya nagyobb kegyelemben részesített. Először elfogadtam, majd a teljesen belenyugodtam Isten akaratába és végül vágyakoztam a szenvedésre.”
         Az első misztikus élményben abban az időszakban volt része, amikor életét nagyobb egységben kezdte élni a Oltáriszentségben jelenlevő Jézussal, a Legszentebb Szűz segítségével. Egyszer, amikor magányosnak érezte magát, így sóhajtott fel: “Jézus, te a tabernákulum foglya vagy, úgy, mint én az ágyam foglya a Te akaratod szerint. Legyünk társak a szenvedésben.” Ekkor kezdődött első missziója: olyan lenni, mint a tabernákulum lámpása. Éjszakái az egyik tabernákulumtól a másikog tartó zarándoklatok voltak. Minden szentmisén felajánlotta magát a Mindenhatónak áldozatként a bűnösökért, együtt Jézussal, az Ő útmutatásai szerint. 
         A szenvedés szeretete úgy nőtt benne, ahogy egyre világosabban felismerte áldozati hivatását. Megesküdött, hogy egyre tökéletesebben fogja ezt tenni.
         1938. október 3-tól 1942. március 24-ig 182 alkalommal élte át minden pénteken a Passiót, Krisztus szenvedéseit. Alexandrina, túltéve magát a bénaságán, leszállt az ágyáról, mozdulatokkal és gesztusokkal jelezte az agonizáló fájdalmat, reprodukálva a Keresztút különböző eseményeit, három és fél órán keresztül.
         “Szeretet, szenvedés, jóvátétel” volt a program, amit az Úr sugallt neki. 1934-től lelkivezetője (1941-ig), Marino Pinho jezsuita kérésére – Alexandrina leírt minden szót, amit Jézus mondott neki. 
         1936-ban, Jézus útmutatására, megkérte a Szentatyát P. Pinho által, hogy ajánlja fel a világot a Szűzanya Szeplőtelen Szívének. 1941-ig ismételgette ezt a kérést, és a Szentszék három alkalommal érdeklődött a bragai püspöktől Alexandrina felől. 1942. októben 31-én XII. Pius felajánlotta a világot a Szűzanya Szeplőtelen Szívének egy Fatimába küldött üzenettel. Rómában megújította ezt ugyanez év december 8-án. 

         1942. március 27-től Alexandrina nem evett, csak az Eucharisztiát vette magához. 1943-ban 40 nap és 40 éjszaka az orvosok a Foce del Duro kórházban szigorúan ellenőrizték böjtölését. 

         1944-ben új lelkivezetője, Umberto Pasquale szalézi szerzetes felbátorította Alexandrinát, hogy folytassa naplójának tollbamondását, amit ő meg is tett egészen a haláláig. Ugyanebben az évben Alexandrina szalézi munkatárs lett. A munkatársi kinevezését olyan helyre akarta tenni, ahol mindig a szeme előtt lehet, hogy szenvedései és imái által együttműködjön a lelkek megmentésében, mindenekelőtt a fiatalok lelkéért ajánlotta ezt fel. Felajánlotta imáit és szenvedésit a szalézi munkatársak szentségéért is az egész világon. 
         Szenvedései ellenére nem szünt meg érdeklődni a világi dolgok iránt és gondoskodott a szegényekről, amennyire tudott, az egyházközsége lelki épüléséről és számtalan emberről, akik felkeresték. Triduumokat, negyven órás áhítatokat és nagyböjti imaalkalmakat támogatott az egyházközségben. 
        Különösen sok ember kereste fel életének utolsó éveiben, egész távolról is, megérintve szentsége hírétől, és sokan megtértek a tanácsai nyomán. 
         1950-ben Alexandrina paralízáltságának 25. évfordulóját ünnepelte. 1955. január 7-én megjövendölték neki, hogy ez lesz halála éve. Október 12-én kérte a betegek kenetét. Október 13-án, az utolsó fatimai jelenés évfordulóján hallották, amint ezt mondja: “Boldog vagyok, mert a mennyországba megyek.” Este 7.30-kor kilehelte lelkét. 
         Kívánsága szerint sírján ezeket a szavakat olvashatjuk: 
  • “Bűnösök, ha testem pora segíthet abban, hogy megmeneküljetek, gyertek közelebb, lépjetek rá, tapossátok a lábatokkal addig, amíg el nem tünik. De ne vétkezzetek többet; de ne bántsátok Jézust többet!” 
         Ez volt a összefoglalása egy életnek, mely kizárólag a lelkek megmentéséért létezett. Oportóban október 15-én a virágüzletekben teljesen elfogytak a fehér rózsák: mind eladták. Az emberek virággal fejezték ki hódolatukat Alexandrina - Jézus fehér rózsája - előtt. II. János Pál pápa 2004. április 25-én avatta boldoggá.

Forrás: