A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Téveszmék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Téveszmék. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. máj. 8.

A családfa gyógyítása (a kollektív tudatalatti és C.G. Jung)

      Szentmártoni Mihály jezsuita atya álláspontja, hogy a családfa-gyógyítása nem lelkiségi mozgalom, hanem az ezoterikus elemekkel vegyült alternatív gyógymódok egyike, amely vallási fogalmakat alkalmaz. Egyetértek 100%-ban Mihály atyával.
      Ez a rövid mondata sok ellentmondásra talált a blogomon is: „De Grandis közvetlenül Jungra és kollektív tudatalattira hivatkozik, amikor igazolni akarja az elődök hatását az utódokra.”
      A kollektív tudatalatti nyilvánvalóan egy ezotérikus fogalom, ezért nem fejtette ki bővebben (szerintem) Szentmártoni Mihály atya. Az ne tévesszen meg senkit, ha a katolikus médiában ezt a fogalmat keresztény olvasatban tálalják, mert attól még ezotérikus fogalom marad, akkor is, ha egy teológus pap használja „biblikus” fogalomként.
      Sokan az állatok tanulmányozásával  próbálták bebizonyítani a kollektív tudatalatti helyességét!!! Csak egy dolgot felejtettek el: Isten a saját képmására teremtette az embert, Lelkét lehelte belé, csak kevéssé tette kisebbé, mint az angyalokat, és azért teremtette, hogy keresse és szeresse Istent, csak Neki szolgáljon. Az állatból nem lesz soha ember.

      Többen felismerték Jung veszélyes tévtanításait, de maradjunk továbbra is a magyar katolikus papoknál, Szentmártoni Mihály atya után következzen Gál Péter atya megkülönböztetése:

A modern pszichológiai iskolák és C. G. Jung (A New Age megértése)

      Sigmund Freud és iskolája, az általuk megteremtett pszichoanalízis és bizonyos pszichoterápiák, gyógymódok, főképpen pedig Freud egyik nagy tanítványa, Carl Gustav Jung akaratlan is hozzájárultak olyan felismerések elterjedéséhez, amelyek az egyik oldalról kikövezték az utat a mai Új Korszak szellemisége számára. Az Új Kor mesterei, terjesztői pedig felfedeztek egy lehetőséget; hivatkoznak rájuk és elméleteiket tudományos igazolásukként igyekeznek felhasználni. Az ún. Transzperszonális és Humanisztikus Pszichológia nevű irányzat újabban pedig tudatosan alkalmazza a lélektani érveket és gyakorlatokat a New Age mozgalom érdekében. Sigmund Freudtól kezdve ez a mélypszichológia támogatta az embereket önmaguk jobb megértésében, de egyúttal azon az úton is, amit a már leírt idézet Hippolütosztól a gnoszticizmusnak tulajdonít; ennek javaslata segítette az embert az Istentől való elfordulás lázadó mozdulatában is:

,,Hagyjátok abba Isten és a teremtés kutatását. Magatokba nézzetek, önmagatokat tegyétek meg kiindulási pontul. (...) Ismerjétek meg a bánat, az öröm, a szeretet és gyűlölet forrását. (...) Ha ezt a témát gondosan áttanulmányoztátok, megtaláltátok őt magatokban.”


      Miközben a modern pszichológiai kutatás valóban nem elégedett meg azzal, amit a kísérleti pszichológia kínált, úgy vélte, hogy mindig mélyebbre szállhat, és útja közben reális tapasztalatait fantáziát nem nélkülöző hipotézisekkel egészítette ki, amelyek gyakran csakugyan előbbre is tudták segíteni. Ezen az úton, a ,,tudományos ezoterika” befelé irányuló útján megállapította a tudat összetettségét, és megalkotta többek közt a tudattalan fogalmát. A nem hívő Freud és számos követője hajlamosak voltak arra, hogy felfedezéseiket, mint amilyen a libidó, vagy a tudattalan szerepe, úgy tekintsék, mint a ,,bölcsek kövé”-t; túlértékeljék, s általánosítsák az emberi élet, s a társadalom minden vonatkozására, s ily módon szinte misztifikálják ezeket. Úgy érezték, hogy csakugyan megragadhatták az ember lényegét, s ez felért egyfajta hittel. Még inkább így fogták fel e modern mélypszichológiai felfedezéseket a New Age újgnosztikusai. Amíg csak valószínűsítjük, hogy a Hippolütosz által idézett ókori gnosztikus iskola tagja a fentiek szerint ,,önmagában” valamilyen panteisztikus istenséget akart ,,megtalálni”, nyilvánvaló az, hogy a New Age-hívő a saját bensejében, a pszichoanalitikusoktól kölcsönzött ,,tudatalatti”-jában megtalálja istenét, aki valóban egyszerre önmaga is, meg a világszellem is, és így a monizmus révén eme ,,tudatalatti” segítségével valósul meg szerintük az áhított kapcsolat és egység a mindenség-Istennel.

      A Freudnál nem kevésbé zseniális, és tudósi alázattal is rendelkező Carl Gustav Jung hipotetikus eredményei közül az új okkultizmus, a New Age mozgalma elsősorban az ún. ,,archetípusok” és a ,,kollektív tudattalan” elméletét fogadta és építette be revelációként, nagy készséggel.
Hogyan írja le ő maga ezeknek a fogalmaknak a lényegét?

      ,,A személyes emlékeken kívül mindenkiben adva vannak a nagy, ősi képek, ahogy Jakob Burckhardt egyszer találóan megfogalmazta: az emberi elképzelés örökölt lehetőségei arról, ami ősidők óta mindig is volt. Ennek örökletes volta magyarázza meg azt az alapjában véve különös jelenséget, hogy bizonyos mondatémák és motívumok az egész Földön azonos formákban ismétlődnek. (...) Olyan fantáziák reprodukálódnak, amelyeknek alapja (...) a tudattalan mélyebb rétegének a megnyilvánulása, annak a rétegnek, amelyben az általános emberi, ősi képek szunnyadnak. Ezeket a képeket vagy motívumokat archetípusoknak (vagy dominánsoknak) neveztem.”[1]

      Jung megkülönbözteti a személyes tudattalant a személytelen tudattalantól, az utóbbit kollektív tudattalannak nevezi. Azt mondja hozzá: ,,A kollektív tudattalan az objektív, míg a személyes tudattalan a szubjektív pszichét képviseli.”[2]
      Ez az utóbbi megfogalmazása azért érdekes, mert némileg láttatja azt a panteisztikus hitet Jungnál, melyre írásai közben az olvasó másutt is rábukkan, annak ellenére, hogy a tudós igyekszik személyes hitvallások helyett az objektív tényeknél maradni. Az ,,objektív psziché” ilyen fogalma, egyáltalán a kollektív tudattalan fogalma megengedi azt a következő lépést, hogy valaki azt mondhassa: az emberek tudatának egyik része, mivelhogy olyan tartalmai vannak, amelyek objektíven szerepelnek az emberiség történetében, mítoszaiban, jelképeiben, végül is egy összefüggést alkot, s ez nem lehet más, mint maga az objektív szellem, a világszellem, vagyis a kozmikus istenség. És ezt a lépést meg is tette a New Age gondolkodása. Így használja fel Jung ideáit a maga eredeti monizmusának megerősítésére. E lépés után pedig már nagyon kézenfekvő, hogy a ,,kollektív tudatalatti”-val lehet látszólag tudományosan magyarázni az okkult-mágikus csodatételeket, amelyekre a New Age törekszik, s melyekkel dicsekszik.

      C. G. Jung egész életében fokozódó érdeklődést mutatott az okkultizmus iránt; kutatta a keleti és ókori vallásokat, megkülönböztetett figyelemmel a gnoszticizmust, sokféle okkult lelki technikát, jóslást, alkimista módszert próbált ki személyesen, valamint a jógát is.
      Kutatói buzgalma közben nem mentesült azonban attól, hogy hatása alá kerüljön a nagyméretű okkult tudásanyagnak, melybe beleásta magát, és könyveiben maga is egy Nettesheimi Agrippát vagy Rudolf Steinert is meghazudtoló lendületes részletességgel dolgozta fel és jegyezte le a legkülönfélébb motívumokból összeállított analógiákat, párhuzamokat, melyek közül bizony igen sok erőltetetten és légbőlkapottan került egymás mellé. Olvassuk csak el, hogyan ível lelkesedéséből fakadó erővel az a képsor, mellyel egy archetipikus tartalomnak az általánosságát akarja megrajzolni, s amellyel sok-sok mágusnak és okkultistának a nyomdokaiba szegődve nem is tesz mást, mint a panteista - monista világerő fogalomnak, a vis vitalis-nak, az életerőnek, a teremtő energiának a létét hangsúlyozza azok számára, akik ezt a világnézetet választották:

      ,,Az energia és megmaradásának elve ősi kép kell hogy legyen, amely addig (míg Mayer föl nem fedezte) a kollektív tudattalanban szunnyadt. Akkor viszont be kell bizonyítanunk, hogy egy ősi kép valóban előfordult a szellemtörténetben, és hatott is évszázadokon keresztül. A bizonyítékot erre nagyobb nehézség nélkül megtaláljuk: a Föld legkülönbözőbb részein élő primitív vallások mind ezen a képzeten alapulnak. Ezek az úgynevezett dinamisztikus vallások, amelyeknek egyetlen és lényegbevágó gondolata egy olyan általánosan elterjedt mágikus erő létezése, amely mindennek a központja. Taylor, az ismert angol kutató, valamint Frazer ezt félreértve animizmusnak nevezte. Valójában a primitív népek az erőfogalmon nem lelket vagy szellemeket értenek, hanem olyasmit, amit Lovejoy amerikai kutató találóan »primitive energetics«-nek nevezett. Ez a fogalom megfelel a lélek, szellem, isten, egészség, testi erő, termékenység, varázserő, befolyás, hatalom, tekintély, gyógyszer képzetének, éppúgy, mint ahogy bizonyos kedélyállapotoknak, amelyeket az affektusok kiváltása jellemez. Bizonyos polinéziai törzseknél a »mulungu« (ez a primitív energiafogalom) szellemet, lelket, démoni lényt, varázserőt, tekintélyt jelent; és ha valami bámulatos dolog történik, az emberek »mulungu«-t kiáltanak... A történelem folyamán ez a kép új meg új formát öltött. Az Ószövetségben a mágikus erő az égő csipkebokorban és Mózes arcán világol; az evangéliumokban a lángnyelv, melynek formájában a Szentlélek száll alá az égből. Ez Hérakleitosz világenergiája, »az örökké égő tűz« a perzsáknál ez a »haoma« vagy az isteni kegyelem tűzfénye; a sztoikusoknál ez az őshő, a sorserő. A középkori legendákban aura, dicsfény gyanánt jelenik meg a szentek feje körül... A régiek felfogása szerint ez az erő maga a lélek: halhatatlanságának eszméjében rejlik megmaradásának az elve, s a buddhista és primitív nézet a metempszichózisról (lélekvándorlás) az állandó megmaradás melletti határtalan változóképességét fejezi ki.”[3]

      Ez az összekapkodott példázat, kellő átgondolás nélkül így lefektetve, valójában nem annyira tudományos magyarázat, mint inkább az okkult világkép kedvelőinek nyújtott ,,bizonyíték” egy tekintélyes tudóstól... Hiszen láthattuk, hogy az okkultizmus panteista fogalma az a különféleképpen nevezett energia-fogalom, amellyel úgy próbálják az anyagi valóságot és a világszellemet összekapcsolni, hogy meglegyen az áhított átmenet (az egység miatt), és közben legyen köze minden vallási hagyományhoz. Jung szövegében nem csak akörül bukkan fel kérdés, hogy ilyen egyszerűsítve beszélhetünk-e a primitív népek összes vallásáról, kimondható-e fő jellegzetességükként ez a bizonyos ,,energia”-gondolat; nagyobb probléma az, ahogyan Jung azonosságot tételez fel - minden metafizikai-filozófiai magyarázat nélkül - a fizikusok által vizsgált energia (Mayer) és a legkülönfélébb vallások energia-fogalomhoz hasonló monista, vagy panteista, vagy csakugyan animista fogalmai között. Még nagyobb probléma, hogy a Szentlelket a mágikus erővel azonosítja.

      Ez egy mindennapi varázsló okkultistától, mint pl. W. Charon, megszokott beállítódás, és egy mindennapos New Age-propagátortól szinte természetes, de túlságosan igénytelen megfogalmazásnak tűnik egy nemzetközi tekintélyű tudós pszichológustól. Figyelemre méltó, ahogyan ,,mágikus erő”-nek nevezi az ószövetségi és keresztény teofániákat, isteni megjelenéseket is ugyanabban a sorban. A klasszikus mágia és a New Age szócsöveinél találom ezt a fajta fogalmazást, amely a keresztény hitet és misztériumait egyértelműen a mágia sorába helyezi, olyanoknál, mint W. Charon, Szepes Mária vagy az új antropozófus iskolák. Jung tiszteletreméltó módon kívánja, hogy a modern ember is ismerje el azt, hogy szüksége van valamilyen Istenre. Immanuel Kanthoz hasonlóan próbálja visszacsempészni az előbb már racionálisan eltörölt istenfogalmat; míg a filozófus-előd az erkölcsiség vonzataként képzeli el Istent, a pszichológus az archetípusokból vezeti le a morális és pszichés gyógyuláshoz szükséges istenfogalmat.

      ,,Az istenfogalom (...) irracionális természetű, szükségszerű pszichológiai funkció, amelynek egyáltalán semmi köze az Isten létének kérdéséhez. Erre a kérdésre ti. az emberi értelem sosem adhat választ; az isten létének bizonyítékát még kevésbé tudja valaha is felmutatni. Ez tulajdonképpen fölösleges is: egy mindenható, isteni lény gondolata mindenkiben él, ha nem tudatosan, akkor tudattalanul, mivel ez archetípus. Valamiféle felsőbb hatalmat érzünk lelkünkben - ha ez nem tudatosan Isten, akkor legalábbis a »has«, (...) mint Pál apostol mondja. Értelmünk már nagyon régen tudja, hogy az Isten igazi létét és mivoltát még csak elgondolni sem tudja, nemhogy elképzelni, Isten léte egyszer s mindenkorra megválaszolhatatlan kérdés. A »consensus gentium« (emberi egyezség) örök időktől fogva istenekről beszél, és örökké fog is beszélni róluk.”[4]

      Nem tudunk maradéktalanul örvendezni a New Age gondolkodóihoz társulva Jung eme teljesítményének, mellyel láttatná, hogy íme, pszichológiai felfedezése hogyan menti meg számunkra az istenfogalmat... Látható ugyanis nála az, hogy - miután a ráció Istenét halottnak nyilvánítja, és nem veszi figyelembe a másik ,,consensus”-t, az emberi tudatokét, a gondolkodókét, a filozófia reflexióját az istenfogalomra, sem semmilyen kinyilatkoztatást -, mi marad meg az istenfogalom ,,megmentéséhez”: a mély lélekvilágból, vagy ki tudja, honnan feltörő képek, tartalmak, lények, szellemek, érzelmek. Vagyis mindaz, ami irracionális, ami intuitíve fogható fel, az, ami az ösztönök termékeivel, indulataival, emlékekkel, álmokkal keveredve támad fel belülről. Az, hogy itt végül is milyen istenképet találunk, az nem lehet kérdés; politeizmusra, panteizmusra, félistenektől vagy szellemektől nyüzsgő világra bukkantunk? Egyre megy Jungnál. Ő megelégszik ezzel, vagyis a lényeg az, hogy a tudattalan az embernek biztosít valamilyen hitet. A másik kérdésünk az, hogy az irracionális, a mélyből feltörő, az intuícióban magától érkező mitől ad értékesebb, bizonyosabb utat az istenséghez, mint a tudatos gondolkodás, vagy egy tudatosan és ,,intuitíve” is elfogadott kinyilatkoztatás?

      Jung rendszere nyomában az kísért, hogy az öntudatlan és mélyben szunnyadó dolgokat mind Istennel azonosítsák. Ha pedig a kollektív tudattalan őrzi az istenek fogalmát, akkor megint csak egy lépés kell, hogy kiaknázva a tudattalan nagy lehetőségeit, egyénileg is kiemeljünk belőle tartalmakat (amihez csak valamilyen megfelelő pszichotechnikára van szükség, mint eksztázisra, hipnózisra, alfa-állapotra, Kundalini-meditációra stb). És készen állhat mindenfajta lelki manipuláció szentesítése, akár az istenmegismerés ürügyével. Arra a kérdésre: mégis mi az a ,,valamiféle felsőbb hatalom, amit megérzünk lelkünkben”? - sokan tudják, hogy sajnos elég sokféle válasz adható...

      Pedig másutt leszögezi Jung:

      ,,A pszichológiának (...) nincs módja arra, hogy metafizikai állításokhoz folyamodjon. Csak azt állapíthatja meg, vajon egybeesik-e a pszichés teljesség jelképisége az istenséggel, de sose bizonyíthatja azt, hogy egy istenkép magát az Istent jelenti, vagy hogy a mélyén pótolja az Istent.”[5]

      Másutt pedig:

      ,,Az archetípus gondolata miatt kritikusaim sokszor súlyosan megtámadtak. Minden további nélkül megengedem, hogy e fogalom vitatható, és nem csekély zavart okozhat...”[6]


      Ezeket a megállapításait azonban nem idézik a New Age műhelyeiben... Helyette azonban magukénak és mesterüknek vallják őt.
      Szepes Mária például eképpen beszél róla:

      ,,Az alkimistákban felismerte az eredeti metapszichikai élményre és tapasztalatokra törekvő, merész kutatókat, akik szellemük körül nem tűrték el a középkori egyház dogmatizmusának korlátait. Jung az alkímiai szimbólumok óriási képanyagát vette át tanulmányaiban, és olyan módon értelmezte őket, ahogy a hermetikus filozófia (értsd: az okkultizmus - G. P.). Tehát hiteles ősformáknak látta e jelképeket, amelyek minden síkon más transzpozícióban ábrázolják ugyanazt a lényeget.”[7]

      ,,Jung olyan hermetikus ismertetőjeleket hordozott intellektusában és lelki alkatában, amelyek őt az általa »archetipikusnak« definiált »bölcs öreg ember«-hez teszik hasonlóvá... Jungban teljessé válik egy kör, amely Hermes Trismegistossal indult, és Pythagorason, Hippokratesen, Paracelsuson, Crolliuson, Kirchneren, Hahnemannon, végül Jungon és tanítványain keresztül a szellemi kibontakozás spirálritmusát rajzolja ki.”[8]
      Úgy tűnik, ő maga is valóban viaskodott azzal, hogy a pszichológiailag megtalált általánosságok, emberi szimbólumok, lélektani élmények kapcsolatba hoznak-e minket a metafizikaival, az Istennel. Mint láttuk, egyszer kimondja a tudományos kutatás és a saját hipotézis függetlenségét is az istenhit metafizikai kérdésétől. Másutt viszont nyilvánvalóan állást foglal - praktikus szempontokból - az újgnosztikus vallási szinkretizmus mellett. Jung felhozza, hogy a keresztény hit feszültségben áll azokkal a pogány és gnosztikus, vallási tartalmakkal, amelyekre ő maga is gyakran támaszkodik. Ezt az ellentmondást nem tudja kellően megmagyarázni, inkább megnyugtatja magát is azzal, hogy megállapítja: újabban ,,ez az ellentét közben megfelelő kifejezésformát keres, például a keleti vallásokban (buddhizmus, hinduizmus és taoizmus). A teozófia szinkretizmusa messzemenően szolgálja ezt a szükségletet, ez magyarázza meg számos sikerét.”[9]

      A zsidó-keresztény kinyilatkoztatás hitéhez való viszonyát jellemzi: ,,...sem a múltban, sem a jelenben nem sikerült elérnie még neki a hajdani pogány szimbolizmus gazdagságát” - mondja sajnálkozva a katolicizmus kereszténységéről.[10] Úgy látszik, a tudós, aki szimbólumokkal foglalkozik, nem teszi le munkaszemüvegét, és a vallásokat is aszerint minősíti (márpedig minősíti!), hogy mennyi szimbólum szerepel bennük... Mindez rendkívül jól jött a New Age hit számára, amely viszont a régi és okkult szimbólumok sokaságát dobja be a huszadik századi ember mindennapjai közé.

      Végül is ő maga valamiféle panteista hit felé jutott el, s azt vallotta, hogy az istenséget intuitíve tapasztalta meg. Elméleti szinten láthatóan izgatta a monizmus igazolhatósága. Előkészítette a maga módján az utat a gondolkodásban az egységesítő szempontok ,,győzelme”, a monizmus felé. ,,Unus mundus”-nak nevezett állapotról beszélt, amikor az anyag még nem vált el a szellemtől, a pszichétől. Az egy-világ érdekében a kollektív tudattalan nála megadja az átmenetet a pszichés, tudatos világ és az anyagvilág között is.
      A cselekményeket, amelyeket egyesek Istennek tulajdonítanak, a marxizmus az anyag képességeinek ismerte el. A dolgokat, tetteket, amit egyesek Istennek tulajdonítanak, C. G. Jung a tudattalan psziché képességeinek ismerte el; szerinte ez, a közös örökség a lelkek mélyén hordozza a világot ,,teremtő” és ,,rendező” ősmintákat, programokat.

     ,,A keresztények hálával adósak két amerikai kritikusnak, Kevin Perrotának és Leanne Payne-nek” - írja Michael Cole -, amiért rávilágítottak Jung gondolatainak hibáira. Szerintük ,,Jung alaptanításainak négy gyengesége van: Az első a hajlás az ön-feloldás felé; egy másik tendencia, hogy összetéveszti az egyént az Istennel; a harmadik az, hogy Jung összekeveri a személyi tökéletesség célját a keresztény szentség céljával; végül az a gondolat, hogy a gonoszt inkább integrálni kell, mint személyében elvetni. Jung önéletrajza, az Emlékek, álmok és elmélkedések leleplezi a svájci pszichológus gondolkodásának lényegét és motivációját. Egész életében sanyargatta a démon, vagy ahogy mások nevezik, az okkult fenomén. Azt tolmácsolta, hogy az Isten jó is és rossz is, hogy Jahweh és a sátán egy teremtmény pólusai, és hogy hasonlóképpen a pszichikai életnek is megvan a jó és rossz pólusa. Ez a Jungról szóló rövid kivonat tükrözi, hogy ő valójában a legmegbízhatatlanabb vezető és tanító. Jelenleg még az egyik modern pszichológiai iskola feltalálója, ami a New Age-ben a transzperszonális pszichológia eszméjéhez vezetett. Ennek koncepciója az »isteni belső« és a »realitás egysége« ideákat hozta be a pszichológiába. A transzperszonális pszichológiában minden létező alapja a tudatosság. Ha egy magasabb tudatosságra lépünk, tetőzésünket a tiszta lélekben találjuk meg. Olyanok leszünk, mint az Isten. Egyértelmű, hogy a transzperszonális pszichológia a nyugati panteizmust, a keleti hinduizmust és buddhizmust öleli fel.”[11]

      Carl Gustav Jungot kritizálva nem bíráljuk a széles tudású tudóst vagy a nagyszerű orvost, aki gyakran használta fel páciensei érdekében az egyház tanítását vagy a lelkészi segítséget. Kritizáljuk azonban a kereszténység szempontjából téves világnézetét, amit tisztelői nem elemeznek, amit nagy hatása miatt, úgy látszik, kevesen tudnak szemügyre venni valódi teológiai szempontok alapján. A kevesek közé tartozik a jezsuita Mitch Pacwa, aki Catholics and the New Age című könyvében a tisztelet szavai mellett kritikájában a hiányokat és tévedéseket is le merte írni: ,,A kétségeim Jung téziseit illetően akkor vetődtek fel, mikor észrevettem, hogy a keresztény tanításokat mitikus szemszögből magyarázza és a kollektív tudattalan őstípusok egy nagyobb csoportjának tekinti. Én hinni akartam abban, hogy a kereszténység mind történetileg, mind pedig objektívan igaz és nem csupán egyfajta mítosz, még akkor is, ha ezt a fogalmat ügyesen újra definiáljuk. Jézus Krisztusnak adtam az életemet azáltal, hogy beléptem a jezsuitákhoz és fogadalmat tettem. Ha Krisztus csak egy archetípus lenne, nem hiszem, hogy képes lettem volna jezsuita maradni. Nekem a mítoszok és az őstípusok túlságosan sekélyesek ahhoz, hogy feladjak értük feleséget, gyerekeket és otthont. (...) Nem lettem volna képes elkötelezni magam Krisztus örömhíre számára, ha csak a tudattalannak személyes vagy kollektív terméke lenne. Jézus Krisztus egy hitet és egyházat hagyott apostolaira, amelyért keresztények éltek és életüket adták. Jung teljesen félremagyarázta a dolgot, mikor úgy értelmezte a Szűz Mária mennybevételéről szóló hittételt, mint az Istenhez hozzáadott női részt. (...) Jung és a keresztény tanítás: Első: Jung a hitet a hittételek vak elfogadásaként értelmezte; szerinte a hit elzárja a hívőt az igazi teljességtől. »Az a hit főbűne, hogy gátat vet a tapasztalatnak«. Az ő szemében a hit bűn! (...) Jungot vallása odáig juttatta, hogy így fogalmazzon: »Miután tapasztalatból tudtam, hogy Isten nem ütközik meg az istenkáromláson, sőt, néha még bíztat is rá, mert az embernek nem csak a fényes, pozitív oldalát kívánja előhívni, hanem sötétségét és istentelenségét is...« (...) Második: Jung hangsúlyozta, hogy Isten személyes megtapasztalásának kell a dogmákban való hitnek a helyébe lépnie... Nemcsak hogy megtanulta elfogadni tapasztalatait, de belőlük azt a következtetést vonta le, hogy Istennek is van árnyoldala, melyet a keresztény tanítás letagad. Ez és más, legkevésbé sem hithű ideái megerősítették meggyőződésében, hogy »vallási ügyekben egyedül a tapasztalás a mérvadó«. (...) Harmadik: Jung úgy vélte, hogy az archetípusok jelentik a világ igazi tudását. Amit az Egyház mond Szűz Mária mennybemeneteléről, nem jelent annyit Jung számára, mint a saját külön tudása a mandala és egyéb archetípusok valódi jelentéséről. Tulajdonképpen Jung gondolatainak katolikusok körében való népszerűségének egy része abból adódik, hogy vallásunkba mélyreható és igaz betekintést ígér - mélyebbet, mint a hivatalos dogmák. (...) Jung gnosztikus, mert hitte, hogy tudása a pszichéről, különösen hipotézisei a kollektív tudattalanról és ennek őstípusairól, feltárták a vallás és a személyiség igazi értelmét. A keresztény tanítások egyházi magyarázatai ellenére Jung meg tudta ragadni az igazi értelmet az őstípusok saját, egyedi értelmezésére alapozva. Ez már közel jár a gnózisban való hithez, vagy titkos tudáshoz. (...) Jung tudtunkra adja, hogy Isten Krisztussá vált (ti. Jézusban), hogy elszenvedje a szenvedő emberi sorsot. Ez a kijelentése ellentmond egy másik kijelentésének: »Az Úr Jézus számomra kétségtelenül ember volt, esendő figura, és csak a Szentlélek egy morzsája«. Az ilyen vélemények összezavarják az olvasót az élet legfontosabb kérdéséről, melyet Urunk Jézus így tett fel: »Ti kinek tartotok engem?« (Mt 16,15). Jung hablatyolása Jézus identitásáról nyitottá teszi művét a New Age magyarázatai felé, melyek távolról sem hiteles keresztény magyarázatok.”[12]
     
_________________________________________
Jegyzetek

[1] C. G. Jung: Bevezetés a tudattalan pszichológiájába. Bp., Európa Könyvkiadó, 1990., 123-124.
[2] C. G. Jung i.m. 125.
[3] C. G. Jung i.m. 128-130.
[4] C. G. Jung i.m. 133-134.
[5] C. G . Jung: Aión. Bp., Akadémiai Kiadó, 1993., 166.
[6] C. G. Jung Bevezetés...i.m. 145.
[7] Szepes Mária i.m.171.
[8] Szepes Mária i.m. 148-186.
[9] C. G. Jung: Bevezetés...i.m. 147.
[10] C. G. Jung: Bevezetés... i.m.146.
[11] Michael Cole - Tony Higton - Jim Graham - David C. Lewis i.m. 36-37.
[12] Mitch Pacwa SJ: Catholics and the New Age. Michigan, Ann Arbor, Servant Publications, 1992. 41., 47-48., 49-50., 62-63.

2010. máj. 6.

Szívós téma ez a Jung

Mielőtt Jung és a kollektív tudatalatti római katolikus megkülönböztetését feltenném a blogba,
ezáltal visszatérve a "Családfa gyógyítása" lezárt témához,
elmondanám 
Mr. Gould történetét:

Főszereplők:
      Fülig Jimmy: fűtő és pincér egy személyben a Honolulu-Star nevezetű luxusgőzösön.
      Piszkos Fred: potyautas a fentnevezett gőzös poggyászraktárában, egy ládában.
      Mr. Gould: a téma.

     Miután Fülig Jimmy a meggyilkolt Mr. Gould tetemét bevarrta egy lepedőbe és a tengerbe dobta jó tengerész-szokás szerint, visszament a kabinba, leült az alsó ágy szélére, és készült lefeküdni. A hajó hirtelen megdőlt és a felső ágyból Mr. Gould lovagló ülésben esett Fülig Jimmy tarkójára, mármint Mr. Gould teteme esett.
      Jimmy elsápadva felpattant, rohant egyenesen a poggyászraktárba, és belerúgott a ládába.

      - Ki az? - kérdezte egy hűvös hang.
      - Fülig Jimmy, jöjjön ki.
      Nyílt a “művészbejáró” ajtaja, és megjelent Piszkos Fred, a kapitány.
     - Mit akarsz itt?
      - Segítsen rajtam… Ha maga nem segít, akkor magának is baja lehet!... - rebegte Jimmy.
      - Megható ez, hogy lépten-nyomon aggódsz értem. Hát miről van szó?
      - Mr. Gould, akit holtan a tengerbe dobtam, ismét itt van a hajón.
      - Hm... Szívós ember... Mit akarsz?
      - Menjen fel, és dobja Mr. Gouldot a vízbe.
      - Megteszem, fiam, de úgy látszik, hogy az ilyesmi nem árt neki... Edzett halott.
      - Mondja, hogy történhetett?... Meg kell őrülni... A... tenger fenekéről visszajött...
      - Szép teljesítmény.
      - Könyörgöm, magyarázza meg... Maga nagyon okos... Mit gondol? Lehetséges az, hogy egy megölt ember visszatérjen?!
      - Ha nem én öltem meg, akkor lehetséges, hogy tovább él mint közös őskép a kollektív tudatalattiban...
      Jimmy szeme vadul megvillant:
      - Ezt hogy érti?
      - Ez a 100 majom effektus: az egyik majom lemosta a krumpliról a sós homokot, majd egyik pillanatról a másikra már kb. 100 majom mosta a krumplit, akkor is, ha soha nem látta ezt a műveletet.
      Jimmy szédült... ez a párás, fojtogató levegő a trópusokon, csakis ez lehet az oka.
      - Mr. Gould majom volt?
      - Csak a teteme. Most minden hajón a néhai Mr. Gouldot temetgetik, mert egyik pillanatról a másikra, a te agyadból átment, mint kollektív őskép a tengerészek tudatalattijába.
       Fülig Jimmy sűrűn csuklott... ez túl sok volt ma estére... ez a Mr. Gould kisportolt halott... visszatérhet.
      Piszkos Fred döntött, hátratolta a sapkáját, roppant nadrágján rántott egyet és ment. Mély csend lett. Egyszer csak tompa loccsanás hallatszott... a halott többet nem tért vissza. Fülig Jimmy ráléphetett végre az uralkodói pályára, és pertut ivott a néppel.

2010. máj. 1.

Adalékok "A családfa gyógyításá"-hoz

      Ezek nem az én szavaim, de egyetértek vele, azt írja többek között Szentmártoni Mihály jezsuita atya, hogy:
      „De Grandis közvetlenül Jungra és kollektív tudatalattira hivatkozik, amikor igazolni akarja az elődök hatását az utódokra.”
    
      A valláspszichológusok és a teológusok óvnak Jung elméleteitől. A kármeliták még inkább:

      „Miközben egész munkásságát Isten és a kereszténység elleni gyűlölet határozza meg, írásai tele vannak pötyögtetve keresztény szlogenekkel. S pontosan olyan módon, ahogyan ez nálunk szokás volt, az egymásnak ellentmondó állításokat nem szembeállítja egymással, hanem egy szintre helyezi azokat.”

      „Jungról a legkevesebb, amit el lehet mondani, hogy egész életében súlyos démoni befolyás alatt állt.”

      Azon már túlestem, hogy ha egy tanításban megítélem a hamis elméleteket (szellemeket), akkor én elítélem az embert is - ez tévedés. A Szentlélekben meg lehet különböztetni, mi jön Istentől és mi nem, akkor is, ha nem tudjuk azt szakszavakkal kifejezni, nem is szükséges, a lényeg: ne tegyük magunkévá a tévtanításokat. Ma a bűnt elpszichólogizálják vagy teljesen az ördögre hárítják, újabban az ősökre.

      „Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. (2Tim 4.3)

Íme Jungról két szakszerű és érthető cikk, érdemes elolvasni:


2009. dec. 22.

A családfa gyógyítása (Következtetések -6)

(Befejező rész)

      A családfa gyógyítása nem vallási mozgalom, hanem a számtalan alternatív terápiák egyike, amely vallási fogalmakat, az imát és szertartásokat használja terápiás eszközül.
      Nem tagadjuk annak lehetőségét, hogy a családi ősök hatással lehetnek az utódokra, de ez a hatás nem lehet közvetlen, hanem csak közvetett, például családi stílusok vagy mítoszok kialakulása révén jelentkezhet.
      Az a feltételezés, hogy az elődök közvetlen hatással vannak az utódokra nem egyeztethető össze a bűnbocsánatról vallott keresztény tanítással és azzal a hittel, hogy a keresztségben az ember megszabadul az ördög hatalmától. A családfa-gyógyítás elmélete ellentétben áll a szabad akaratról szóló tanítással, mert megszünteti a személyes felelősséget.
      A Szentírás egyes részeire való szelektív hivatkozás nem igazolja a családfa-gyógyítás gyakorlatának bibliai eredetét.
      A család elhunytjainak lelkével kapcsolatban a Katolikus Egyház mindenkor ajánlotta az imát, különösen pedig a szentmisét az örök nyugodalmukért.
      Mint pszichológus azt állítom, hogy nem a halottakkal van baj, hanem velünk, élőkkel, akik nem tudunk mit kezdeni a halállal, a halottakkal, a bűnnel, és végső soron, Istennel!

Megjegyzés:
A cikk szerzője, P. Szentmártoni Mihály SJ, bővebben és általánosan kifejti a lelkiségi mozgalmak pszichológiáját a jezsuiták honlapján.


A családfa gyógyítása (Tisztítótűz -5)

A tisztítótűzben szenvedő lelkek iránti felelőségünk

      A családfa gyógyításának alapvető csúsztatása, vagy éppenséggel tévhite, hogy kiindulópontjuk a büntető Isten képe. Alapjában így érvelnek: Isten bünteti nemcsak a személy által elkövetett bűnöket, hanem ez a büntetés kiterjed az utódokra is. Ez hamis istenkép! A mi Istenünk a megbocsátás, az irgalom, a feltétel nélküli szeretet Istene. Ugyanakkor a családfa gyógyításának szószólói elfelejtenek egy másik alapvető igazságot: az ember alapvető vágyát Isten arcának látása után. A tisztítótűz nem más, mint ennek a vágynak a „megtisztítása”. A meghalt ember lelke egyrészt fájón vágyik arra, hogy megláthassa Isten arcát, ugyanakkor érzi, hogy még nem kész erre a találkozásra, valamiképpen meg kell tisztulnia. Ez annyira alapvető emberi igény, hogy különféle kultúrák, sőt vallások más-más néven illetik ezt az állapotot, a vágy és megvalósítás közötti feszültséget. A buddhizmusban ez a gondolat áll a reinkarnáció mögött, amely szintén büntetés: az embernek mindaddig kell visszatérnie ebbe az életbe, amíg meg nem tisztul teljesen. Ezzel érintjük a családfa gyógyításának igazi arculatát: milyen a mi viszonyunk a megholtakhoz, vagy még pontosabban, a tisztítótűzben szenvedő lelkekhez?
      A családfa gyógyítása iránti felfokozódott érdeklődés ugyanis a tisztítótűzben szenvedő lelkekért való felelősségünkre hívja fel a figyelmet. Korábbi időkben a tisztítótűzben szenvedő lelkek iránti tisztelet erősebben jelen volt a katolikus lelkiségben, mint ma. Külön szerzetesrendek léteztek, amelyeknek tagjai rendszeresen imádkoztak, vezekeltek és szentmisét szolgáltattak a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Egyes szentek minden szerzett érdemüket a szenvedő lelkekért ajánlották fel. Röviden összefoglaljuk a tisztítótűzre vonatkozó katolikus tant, aminek fényében jobban megértjük azt is, hol téved a családfa-gyógyítás.
      Miért kell imádkoznunk a tisztító tűzben szenvedő lelkekért?
      Lehetséges imádkozni a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, mert a halál nem törölte ki a holtakat az életből, hanem csak átvezette őket az életnek egy másik dimenziójába. Az a szeretetkötelék, ami ebben az életben hozzájuk fűzött bennünket, megmarad továbbra is.
     Hasznos imádkozni az tisztítótűzben szenvedő lelkekért: hasznos nekik is, nekünk is, mivel így két távoli világ találkozik Isten közös dicsőítésében. Mi, katolikusok hiszünk a szentek közösségében, vagyis abban, hogy kölcsönösen egymáshoz tartozunk, egy családnak vagyunk a tagjai.
      Kötelességünk imádkozni a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, mert szükségük van a segítségünkre, és mert ez az irgalmasság hetedik gyakorlata: „imádkozni élőkért és holtakért”.
      Hogyan segíthetünk a tisztítótűzben szenvedő lelkeken? Imával, áldozatokkal, alamizsnával, búcsúkkal és azáltal, hogy ébren tartjuk magunkban a hitet. Az Egyház az első időktől kezdve tisztelte a halottak emlékét, könyörgéseket ajánlott fel értük, különösen pedig az eucharisztikus áldozatot, hogy megtisztulva eljussanak Isten boldogító színelátására. Az Egyház ajánlja az alamizsnát, a búcsúkat és a bűnbánat cselekedeteit is az elhunytakért (vö. Katolikus Egyház Katekizmusa, 1032).
      Álljunk meg egy pillanatra a búcsúknál ,,A búcsú Isten színe előtt, a már megbocsátott bűnökért járó, ideigtartó büntetések elengedése, melyet a katolikus hívő, aki megfelelően felkészült, és teljesítette a kiszabott feltételeket, elnyer az Egyház segítségével, amely mint a megváltás szolgálója, Krisztus és a szentek elégtételt nyújtó érdemeinek kincstárát hivatalosan kezeli, és abban részesíti tagjait. ...A búcsúkat alkalmazni lehet élőkre vagy holtakra” (KEK 1471).
      A Feltámadt Jézus, egyebek között azt az ajándékot is adta Egyházának, hogy az ő nevében megbocsássa a bűnöket. De nem annak következményeit. Ebben az életben jóvá lehet tenni a bűn következményeit imával, böjttel, jó cselekedetekkel stb., de a halál után már nem. Viszont mi, élők magunkra vállalhatjuk a halottak adósságát, és törleszthetjük itt, a földön. Talán egy példa segíthet bennünket abban, hogy megértsük a búcsúk fontosságát és jelentőségét a tisztítótűzben szenvedő lelkek esetében.
      Anyuka figyelmezteti a kisfiát, hogy ne menjen ki játszani az udvarba, mert esett az eső és csupa sár lesz a ruhája. A kisfiú mégis kimegy játszani, és anyuka előrelátása pontosan beigazolódik: a kisfiú sáros ruhával jön haza. Engedetlenségének két következménye van: az anya és gyermeke között megromlott a bizalom viszonya, valamint a sáros ruha, amelyet ki kell mosni. Mármost mi történik? Este, lefekvés előtt a kisfiú bocsánatot kér, amiért engedetlen volt, és anyuka természetesen megbocsát neki, minek következtében visszaáll a megingott bizalmi helyzet. Csakhogy megmarad a sáros ruha, amelyet elvben a kisfiúnak kellene kimosnia. De mivel erre képtelen, ezt valaki másnak kell elvégeznie. Ez esetben anyuka vállalja a munkát.
      Az édesanya az Egyház. Minden bűnnel megromlik Istennel való bizalmi viszonyunk, de magunkra is bajt hozunk, képletesen szólva, besározzuk a ruhánkat. A megbocsátásban Isten visszaállítja a jó viszonyt, de a következmények orvoslását ránk bízza. Voltak szentek, akik egy életen át vezekeltek bűneikért, jóllehet tudták, hogy Isten megbocsátott nekik. A tisztítótűzben szenvedő lelkek már nem „moshatják tisztára ruhájukat”, ezt valaki másnak kell megtennie helyettük. Ezek vagyunk mi.
      Ha tehát a végtelenül irgalmas Isten ilyen rendkívüli eszközt adott a kezünkbe, hogy segítsünk elhunyt felebarátainkon, akkor tényleg kegyetlenség lenne elfelejteni őket. Amikor pedig megszabadulnak szenvedéseiktől, biztosak lehetünk abban, hogy százszorosan viszonozzák majd a mennyországból az értük mondott imáinkat.

2009. dec. 21.

A családfa gyógyítása (Pszichikai veszélyek -4)


      Az utóbbi időben rohamosan megnövekedett az alternatív lélek-gyógyászok száma. Feltételezéseik szerint a szellemi erők hathatnak az anyagi valóságra. A test funkcionális zavarral reagál az eterikus test vagy a lelki egyensúly helytelen irányítására. Nem világos, hogy valójában mi is megy végbe egy lelki gyógyítás alkalmával. Szinte minden gyógyítónak megvan a saját elmélete, mégis úgy tűnik, egy valami közös: energiacsere zajlik le a gyógyító és a beteg között.
      A magyarázattól függetlenül annyi biztos, hogy a gyógyítás folyamatában központi szerepe van magának a gyógyító személyének. Nem a beteg a központi alak, hanem a gyógyító és az ő csodatevő képességei. A családfa gyógyításánál dr. McAllnak vannak „látomásai”, ő az, aki megszervezi az imákat és az eucharisztiát, ő az, aki felállítja a diagnózist, és meghatározza a terápiát.

Miért nem gyógyul meg mindenki?

      A gyógyítók nagy hangsúlyt fektetnek a baráti viszony fenntartására önmaguk és a páciens között, sőt többségük feltétel nélküli, vak engedelmességet követelnek meg. Hangoztatják, hogy az energia csak akkor közvetítődik, ha a beteg „nyitott”. Emiatt sokan nem is fogadják el az olyan pácienseket, akikről gyanítják, hogy nem hisznek vakon az ő képességeikben. Az ilyen magatartás kétszeresen is embertelen helyzetet eredményezhet: a sikertelenség kizárólag a páciens hibája, s emiatt még bűnérzete is kell hogy legyen.
      John R. Belcher a Marylandi Egyetem tanára, Steven M. Hall pedig protestáns pásztor és a Severnben (Maryland) működő Családi Intézet igazgatója. Ők is észlelték, hogy egyes pünkösdi csoportokban oly mértékben hangoztatják az ima és a személyes hit fontosságát, hogy minden további nélkül tanítják „Ha az emberek eleget imádkoznának, biztosan kigyógyulnának.” Egy szerző (Charles Finney) egészen odáig merészkedett, hogy kijelentette: Pál apostol nem tudott megszabadulni a tövistől, mert nem hittel imádkozott.
      A lelki gyógyítók nagy népszerűsége azzal magyarázható, hogy az emberek külön elvárásokat támasztanak velük szemben. Amikor valaki beteg, különösen ha gyógyíthatatlan betegségben szenved, és akinél már a hagyományos gyógyítási módszerek nem segítenek, az görcsösen belekapaszkodik a legkisebb reménybe is, hisz annak, aki tekintéllyel ígér gyógyulást, és kész arra, hogy a csodában is higgyen.
      A beteg szinte gyermeki bizalma a lelki gyógyító iránt ebben az esetben egyfajta pszichikai védelmi mechanizmust jelent a betegségtől való félelem elleni küzdelemben.
      Az utóbbi években észlelhető az önálló fejlődési vonal alábbhagyása a pszichoterapeuta módszerek és alternatív gyakorlatok között. Egyes lélekgyógyászok pszichoterápiát alkalmaznak pszichikai problémák kezelésére, míg más pszichoterapeuták az ezoterikus módszerekkel gyógyítják pácienseiket. Az ideák ilyen konfúziója a módszerekkel kapcsolatban nem veszélytelen, hiszen a pszichológia és a lelkiség két különböző dinamikát követ. Vagy a betegségeknek van érzéken túli okuk, s emiatt alternatív módszerekkel kell gyógyítani, vagy pedig pszichikai eredetűek, és pszichoterápiai módszerekkel kell gyógyítani. A lelki gyógyítók, akik pszichoterápiás módszereket alkalmaznak, nem elvhűek. Ugyanez érvényes a pszichoterapeutára is, aki érzéken túli módszereket alkalmaz. Egy pszichikai jelenséget egyenlő arányban lehet pszichikai, ill. érzéken túli okokkal magyarázni.
      Poloma és Hoelter (1998) egyes protestáns karizmatikus csoportok felfogásából kiindulva holisztikus gyógyításról beszélnek, s megjegyzik, hogy a memória, az emlékezet gyógyítása tulajdonképpen az elnyomott emocionális válaszok elfojtásának gyógyítása. Ebben a szövegkörnyezetben kell megemlíteni azt a szokatlan körülményt, hogy a McAll által alkalmazott gyógymóddal eredményesen kigyógyultak többsége szkizofréniában szenvedett. Nem világos, hogy miért éppen a szkizofréniának vannak érzéken túli okai?
      A családfa gyógyításában nagymértékben vegyül a pszichológia és az ezotéria. De Grandis közvetlenül Jungra és kollektiv tudatalattira hivatkozik, amikor igazolni akarja az elődök hatását az utódokra. Előbb már említettük, hogy a genogramot (a családfa grafikus ábrázolását) használják a szokásos klinikai gyakorlatban is családterápia esetében. Charlotte Doughhetee, az alabamai Montevallo Egyetem tanára szerint a genogram mint szemléltető eszköz serkentheti a beteg megfigyelő képességeit. Doughhetee kutatása azokra az egyetemi hallgatókra terjedt ki, akiknek különböző fajta nehézségekkel kellett szembenézniük. Itt nem az elődök nem tudatosított vagy démoni hatásáról van szó, hanem egyszerűen a családi kapcsolatokról szóló információk összegyűjtéséről, a család történetéről, ami segítség lehet a kliens számára, hogy jobban megismerje családi történetének szerkezetét a családfa keretein belül. A szerző példaként említi az egyik egyetemistát, aki a genogram tanulmányozása által felfedezte, hogy a családon belül rendszeresen jelentkezik az alkoholizmus, amely nemzedékről nemzedékre öröklődik, de nem valamilyen tudattalan, még kevésbé ördögi uralom hatására, hanem a modelltől való tanulás útján. Amikor a személy ennek tudatára ébred, akkor ez kiindulópontul szolgálhat neki, hogy szembesüljön saját alkoholfüggőségével. A genogram ilyenfajta értelmezése teljesen eltér attól a felfogástól, amit a családfa-gyógyítók hangoztatnak.
      A pszichoterápia és az alternatív módszerek vegyülésének a bizonyítéka az is, hogy néhány ezotériai módszert már a pszichoterápiai tankönyvek is említenek. A pszichologizmus elterjedését jól tükröző tankönyvek egyike ötven alternatív módszert ajánl, amelyek közül az egyik ezoterikusabb a másiknál, pl. a bioenergia és a biodinamika, az emocionális elengedés és a testi kifejezés, az édes torna, a poszturális integráció, a szofrológia stb.

2009. dec. 19.

A családfa gyógyítása (Teológiai nehézségek -3)

Betekintést nyerni Isten terveibe?

      A kereszténységben az alapvető kérdés nem a „miért?”, hanem a „mit tegyek?” Mi nem vagyunk képesek megérteni Isten útjait vagy velünk kapcsolatos terveit. Tanulságos ezzel kapcsolatban az, amit Avilai Szent Teréz mond el saját magáról. Egyik nap a 119. zsoltárról elmélkedett, és figyelmét megragadta ez a sor: „Igazságos vagy, Uram, igazak végzéseid” (137. vers). Teréz ekkor így kérdezett: „Hogyan lehetséges, Uram, hogy mindazokat a kegyelmi ajándékokat, amelyeket nekem adtál, nem adtad másoknak is?” Mire ezt  a választ hallotta: „Ne kíváncsiskodjál, hanem szolgálj nekem!”
      Nos, ez a kíváncsiskodás, hogy mik Isten tervei, igen erősen foglalkoztat mindenkit. Ez jut kifejezésre a családfa gyógyításánál is. A mozgalom hívei megpróbálnak minden lehető eszközzel és módon magyarázatot találni minden betegségre. De már kiindulópontban hibáznak, amikor a megmagyarázhatatlant akarják megmagyarázni. Miért született ez az ember vakon? Miért született ez a kislány fogyatékosan? Miért halt meg az a jó asszony olyan fiatalon? Miért vannak ebben a családban lelki betegek? A természetes válasz az lenne, hogy nem tudjuk, vagy esetleg „Isten tudja”. Az ő terveibe nem vagyunk képesek behatolni. Ezzel szemben a családfa gyógyításának hívei minden betegséget az ősök vétkére vezetnek vissza.
      Egyszer Szent Pio atyát megkérdezték, miért nem gyógyított meg egy fiatalembert, aki mellesleg rokona is volt. Ezt válaszolta: „Ha meggyógyult volna, túlságosan megszerette volna ezt az életet, és elfelejtette volna, hogy van örök élet is.” Mi nem értjük Isten terveit, de Szent Pio atya válasza arra hívja fel figyelmünket, hogy Isten a betegséget, a szenvedést, még a halált is képes a javunkra fordítani.
      Katolikus hitünk szerint a legnagyobb rossz a bűn. Jézus nem azt ígérte, hogy meggyógyít bennünket minden betegségünkből, vagy hogy megszabadít bennünket minden bajtól, hanem azt, hogy képes és hajlandó megbocsátani minden megbánt bűnt.
      Ha valaki jó gyónásban megszabadul a múlt bűneinek terhétől, ha jóvátételt ad bűneiért, ha megtartja a parancsokat, ha kiiktatja életéből a babonát, akkor biztos lehet abban, hogy egyetlen baja, betegsége vagy szenvedése sem lehet okkult, titkos, ellenséges erők következménye.
      A családfa gyógyításának lélektani veszélye az, hogy eltéríti az emberek figyelmét saját magukról, személyes felelősségüktől, és minden áron máshol, másokban keresteti a bajok okát. Ez egyébként is korbetegség: mindenki másra hárítja a felelősséget, és kevesen hajlandók felvállalni a döntésükkel járó következményeket. Van, aki szüleit okolja elrontott életéért, van aki őseit, van aki a gonosz lelkeket, van aki valamiféle átkot.
      Mindezek ellenszere az erényes élet, különösen pedig az Istenbe vetett bizalom.

Az ezotéria veszélyei

      Az ezotéria egy hitrendszer, habár a guruk és a különböző „lelki tanítók” szüntelenül hangoztatják, hogy az általuk felismert „felsőbb igazságok” tudása tudományos ismereteken alapszik.
      Ez azonban ellentmondáshoz vezet, hiszen a misztikus ismeretek mindig szubjektív ismeretek. Az ezoteriában Isten egy általános és személytelen erő, amely mindent áthat, és amely mindenütt jelen van. A panteizmus egy fajtájáról van szó (a panteizmus filozófiai elmélet, mely szerint Isten a teremtmények által valósítja meg önmagát), sőt holisztikáról kell beszélnünk, miszerint minden isten.
      A megvilágosodásra, ill. a felsőbb tudatra a lelki tanítók által felkínált szertartások és technikák segítségével lehet eljutni. A koncentrációs technikák, pl. a jógagyakorlatok eredményeként az embernek bele kellene merülnie az isteni energiába.
      McAll könyve teli van extraszenzoriális elemmel. Nemcsak ő, hanem azok a személyek is, akik a gyógyulás reményében fordulnak hozzá, furcsa látomásokban részesülnek; látják Jézust, az angyalokat, a meg nem született gyermekeket, amint nemi jelleget öltenek magukra és nőnek. Grandis atya könyvében még a látomások karizmájáról is beszél.
      Világos, hogy a különböző keresztény mozgalmakban, ahol egészségért imádkoznak, nem vallják ezt a szélsőséges ezoterizmust, de az alaphozzáállás megsejteti az ilyenfajta meggyőződés jelenlétét. Érdekes körülmény (jelenség) azonban az, hogy a különböző imacsoportok az egész vallási életüket saját szemüvegükön keresztül nézik. McAll és a családfa-gyógyítással foglalkozó csoport mindenütt rendellenességeket vél felfedezni, amelyeket valamelyik ős rossz hatása vagy a hozzá való kötődés okoz. Akik ördögűzéssel foglalkoznak, azok mindenütt játszi könnyedséggel felfedezik a megszállottság jeleit, az ördög és minden gonosz szellem jelenlétét.
      Az ezotéria elemeinek a jelenlétére utal az is, hogy a vezetők a rossz okozójáról különleges ismeretekkel rendelkeznek. Ők világosan felismerik azt az elődöt, aki a rossz oka, és látomásban látják is.
      Az ezotéria ismérvei legjobban az ún. ancesztrális térképen ismerhetők fel. A családfa-gyógyítás menetének megkezdése előtt fel kell állítani az ancesztrális térképet. A térkép felállításához különböző programokat kínálnak a szerzők interneten is. A felállításánál az sem zavaró, ha bizonyos részek, amelyeket az egyén nem ismer, üresen maradnak. A szerző érdekes módszert ajánl „a bűnös” ős feltárására. Ha a családfát diagram formájában állítják össze, akkor az ősök nevei fölött mozgatott ingával fel lehet fedezni, hol van a probléma, de el lehet képzelni egy fénycsóvát is, amellyel mentálisan köröztetünk a különböző nevek felett, s amely fölött felvillan, ő a probléma okozója. De össze lehet állítani egy 14 kártyából álló paklit is az elődök nevével, összekeverni őket, és véletlenszerűen kihúzni belőlük egyet. Amikor mindez kész, a következő lépés kerül sorra.
      Az ancesztrális gyógyítás gyakorlása: Időtartam: 10-15 perc. Cél: rátalálni, és kigyógyítani a családfa blokkolt energiáit. „Vegye fel a szokásos testhelyzetet, amit meditációnál szokott használni, végezze el a relaxáció és a saját pszichikai énjével megteremtett kapcsolat előgyakorlatát. Most nézze meg a családi térképet, és képzelje el, hogy az aranyfény az az ős fölött ragyog, akinek legnagyobb szüksége van az ön belső energiáinak integrációjára és egyensúlyára.
      Helyezkedjen ezen előd hullámhosszára és igyekezzen megérezni, mit kell kigyógyítani, és végezze el a gyógyítás folyamatát.
      Ha úgy érzi megbocsátásra van szükség, akkor küldje el ezt az erőt az ősének.
      Amikor befejezte a gyakorlat ezen részét, érezze meg vagy képzelje el, hogy a meggyógyult modell most visszatér önhöz.
      Figyelje meg, hogy az új energia miként integrálódik az ön lényébe.
      Küldjön ősének egy hálaadó, köszönő vagy elismerő gondolatot.”

      Azt hiszem, nem sok fejtörés kell ahhoz, hogy ezekből az utasításokban felismerjük az ezotéria elemeit.

2009. dec. 18.

A családfa gyógyítása (Teológiai nehézségek -2)

A lelkiség fogalmának hiányos meghatározása

      Hosszú ideig tartotta magát az a vélemény, hogy a vallás tágabb fogalom, a lelkiség pedig szűkebb. Manapság azonban a lelki mozgalmak értelmezésének fényében úgy tűnik, mintha megfordult volna a helyzet. Pedig a lelkiség az egyéni, személyre szabott utak keresése, kérdések feltevése – a kérdések pedig mindig egyesítenek. Ezzel szemben a vallás válasz, s mivel minden válasz egyéni és személyes, a vallás széthúzó erő lehet (Jézus azt mondta, hogy az ő szavai miatt még családok is szét fognak esni).
      Az angol konvertita Ronald Knox szellemesen és nagyon bölcsen fogalmazta meg ezt az igazságot: „Helytelen azt mondani, hogy nekem van vallásom - Az igazság ennek az ellentéte, mégpedig az, hogy a vallás birtokol engem.” Oda vezet, ahová az ember nem is gondolja, mint ahogyan az Péter esetében történt: „Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahová akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod” - olvassuk az evangéliumban (Jn 21,18).
      A mozgalmakban, amikor népszerűsítik magukat, gyakran jelen van a haszonelvűség: „Ha valamilyen problémátok van, ha lelketek békéjét keresitek vagy a házassági boldogságot..., megtaláljátok nálunk”. Krisztus Urunk azonban nem ígért könnyű megoldásokat. Néha az a benyomásunk, hogy a különböző mozgalmak tagjai még a kérdések feltevésének fázisában élnek, és nem készek arra, hogy elfogadják a vallás, az evangélium válaszait.

Vajon a nemzedékgyógyítás ellentétben áll-e a katolikus tanítással?

      Raniero Cantalamessa atya, a nagy biblikus és híres szónok határozottan állítja, hogy a családfa gyógyításának nincs semmilyen alapja a Szentírásban. Ő a családfa-gyógyítás jelenségét szélesebb szövegkörnyezetbe, az ún. lelki gyógyítások szférájába helyezi. Véleménye szerint az ilyenfajta gyógyítás tárgyai lehetnek többek között a múlt bűneinek következményei (rossz szokások, különböző függőségek, például a kábítószer- és az alkoholfüggőség, a nemi ösztönök fölötti uralomnak az elvesztése), továbbá a mélyen gyökeredző sebzettség, a fájdalmas emlékek, a szeretet hiánya a gyermekkorban, a tudatalattiba száműzött feloldatlan inhibíciók, amelyek most gátolják a lelki érést. Ezen a területen a pszichológia értékes segítséget nyújthat, különösen akkor, ha a pszichoterápiához imádság társul.
      A lelki gyógyítás más területeiről a szerző említést tesz önmagunk elutasításáról, az elkeseredettségről és az akarat hiányáról, hogy másoknak megbocsássunk, s végül a kiferdült emberi kapcsolatokról, a kommunikáció ellehetetlenüléséről a házastársak, a szülők, a szerzetesi elöljárók és alattvalóik közötti kapcsolatokban. Nincs a katolikus vallásban semmi sem, ami alátámasztaná a generáció-gyógyítás létjogosultságát. Ezzel szemben a családfa-gyógyításnak sok olyan eleme van, ami arra utal, hogy itt csak mágikus formuláról van szó, amely a Katolikus Egyház liturgikus elemeit használja, a szentmisét és az Eucharisztiát, hogy ily módon hitelességet biztosítson magának. Másrészt vannak itt teológiai nehézségek is.

A szentségek hatásának relativizálása

      A generációgyógyítás elutasítja a katolikus tanítást a keresztség szentségéről és a szentgyónásról. A gyermekkeresztség kiszolgáltatása alatt a pap imádkozik a gonosz lélek hatalmának megtöréséért. Abban az imában például, amelyre az evangélium felolvasása és az egyetemes könyörgések urán kerül sor, a pap imádkozik, hogy Krisztus kiszabadítsa a keresztelendőt a vélhetően jelen lehető gonosz léleknek a hatalmából, kimentse a sötétség birodalmából és megszabadítsa az áteredő bűntől.
      A katolikus tanítás szerint a gyermek ártatlan, amíg el nem jut értelmének használatára, azaz nyolcadik életéve tájáig. Ha előbb meghalna, hiszünk abban, hogy egyenesen a mennyországba jutna, mert az ártatlanság állapotában halt meg, hiszen nem követhetett el személyes bűnt. Ha elfogadjuk a generációgyógyítás szükségszerűségét, mondván, hogy az ősök rossz szellemei tovább élnek az utódokban, akkor el kell vetnünk a keresztség szentségét olyan formában, ahogyan a Katolikus Egyház értelmezi.
      A nemzedékgyógyítás inclusive tagadja az akarat szabadságát. Ha a személy, aki akarata ellenére elődei hatása alatt áll, és erről a hatásról tud, megszabadulhat tőle, ahogyan azt McAll könyve több helyen is kiemeli. Ebben az esetben a személyes szabadság tagadásával van dolgunk, aminek pedig az a következménye, hogy a személy nem is felelős tetteiért és viselkedéséért, hiszen minden a rossz szellemek hatása alatt áll.
      Amennyiben a személy nem felelős saját viselkedéséért, akkor nincs szükség a kiengesztelődés szentségére sem. A személy csak akkor érezheti magát bűnösnek, ha szabadon választotta a rosszat. A generációs szellem uralkodása esetében ilyen szabadság nem létezik. Képzeljünk el magunknak egy ilyen helyzetet, képtelennek is mondhatnánk, ha McAll könyve nem mondaná valósnak. Egy család négy nemzedéken át egy előd rossz szellemének a hatása alatt élt. Felmerül a kérdés, hogy hol volt Jézus ez idő alatt? Vajon ez idő alatt nem szabadított meg egyetlen lelket sem a bűntől és a megszállottságtól a keresztség és a gyónás által?
      Ha Jézus nem tudta megszabadítani ezeket a lelkeket a generációs rossz átkától, akkor ez azt jelenti, hogy ezek a lelkek kárhozatra voltak ítélve, még mielőtt megszülettek volna. A keresztség szentsége hiábavaló volt, a kiengesztelődés még értelmetlenebb, mert nem voltak felelősek ezért a bűnért, és nem lett volna, mit gyónniuk.

2009. dec. 17.

A családfa gyógyítása (Teológiai nehézségek -1)

      Elemzésünk tárgya egy különböző néven terjedő jelenség, amelyet leggyakrabban családfa-gyógyításnak, de nemzedékgyógyításnak, generáció-közötti gyógyításnak is neveznek. A jelenség protestáns eredetű, de egyes katolikus karizmatikus csoportok is elfogadták. Elterjedt jelenségről van szó, amiről az is tanúskodik, hogy a világhálón található, különböző nyelveken írt rengeteg cikk, különböző szemszögből közelíti meg a témát: egyesek kíméletlenül támadják, mások viszont szemináriumokat tartanak. Olvashatunk róla katolikus kritikákat, de ugyanakkor tájékozódhatunk ezoterikus gyakorlatokról is, amelyeknek az a célja, hogy segítsék a családfa „beteg elemé”-nek, illetve „beteg láncszemé”- nek a megtalálását.
      E tanulmányunkban[1] röviden rá szeretnénk mutatni a családfa gyógyítása mögött húzódó tan egyes tételeire, utána pedig véleményt mondani egyes tanokról. A mi álláspontunk[2], hogy a családfa-gyógyítás nem lelkiségi mozgalom, hanem az ezoterikus elemekkel vegyült alternatív gyógymódok egyike, amely vallási fogalmakat alkalmaz.

A családfa gyógyítása[3]

      A családfa gyógyítása, illetve a generáció-közötti gyógyítás szakítást jelent a múltban történt fájdalmas kezdetekkel. A családfa-gyógyitás szolgálata Kenneth McAll orvos nevéhez fűződik, aki protestáns misszionárius családból származik. Ő maga is misszionárius volt Kínában, ahol először tapasztalta meg a múlt hatását az emberek viselkedésére. Könyvében, amely izgalmas regényként is olvasható, leírja első élményeit, és később a többéves angliai tevékenysége alatt szerzett tapasztalatait.
A mű alaptétele szerint olyan erős a kapcsolat az őseinkkel, hogy azok még a mi pszichénken is uralkodhatnak. Az ősök, akik bármilyen okból kifolyólag nem „adták át magukat Istennek”, azaz nem részesültek keresztény temetésben, nyugtalaníthatják leszármazottaikat. A hatás-kapcsolatot imával lehet megszakítani, amelyet azon elődért mondunk, akit a rossz okozójának tartunk, de a leghatásosabban mégis az eucharisztia töri meg a felmenő uralmát (a szerző a protestáns szóhasználat alapján használja az eucharisztia kifejezést).
      A családfa gyógyításának elmélete visszhangra talált a katolikus karizmatikus is mozgalomban is. Fő szószólói közé sorolhatjuk John Hampsch klaretinus szerzetes és Robert de Grandis atyát, aki a családfa-gyógyítást a gyógyítás újfajta karizmájának tekinti.
      Felelőtlenség lenne a családfa gyógyítás gyakorlatát csupán negatív dolognak tartani. A genogram (a családfa térképe) használata ismert a családterápiában. Segítséget jelent a családban a nemzedékeken átnyúló lelki és szellemi sebek feltárásában és gyógyításában azáltal, hogy segít magyarázatot találni múltbani sebek és a jelenlegi problémák között fennálló összefüggésekre, amelyek a következőképpen csoportosíthatók:
      Ancesztrális viselkedési módok. - A családfa gyógyítása mögött álló elmélet nagyon egyszerű: a traumák, problémák vagy a szokatlan viselkedés, amelyek az ősök több nemzedékén át ismétlődtek, energiájuk átszállt a jövendő generációkra. De ez az elmélet fordítva is érvényes: ha kigyógyítunk valamilyen ancesztrális, őselnktől eredő viselkedési módot, akkor az közvetlen gyógyhatással lesz az utódainkra, gyermekekre is. Az okot a ,,rezonanciá”-ban kell keresni, ami azt jelenti, hogy genetikai szinten hordjuk elődeink viselkedési formáit, mintha egyazon „húron pendülnénk” velük.
      Ancesztrális mítoszok. - A felmenők másik fajta hatása az utódokra az ancesztrális mítoszok továbbadásában jelenik meg. Minden családnak megvan a saját „titka”, egy múltbeli esemény, pl. valamelyik családtag öngyilkos lett, valaki házasságon kívül gyermeket szült... Mindenki sejt valamit, de erről senki sem beszél.

Teológiai nehézségek

      A nemzedékek gyógyítása azt hirdeti, hogy a család gyógyítása szükségszerű a nemzedékről nemzedékre áteredő - állítólag egyre növekvő - válás, alkoholizmus, anyagi helyzet, szerencsétlenségek stb. számának növekedése miatt. Amikor egy személy meghal, az általa okozott negatív hatások átöröklődnek az utódokra.
      Ezt a hiedelmet a „gyógyítók” a Kivonulás könyvére hivatkozva támasztják alá. A szent író így fogalmaz: „Jahve, Jahve, irgalmas és könyörülő Isten, hosszantűrő, gazdag kegyelemben és hűségben. Kegyelmét megtartja ezrek számára, megbocsátja a vétket, a hibát, a bűnt, de nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem az atyák vétkét számonkéri fiaiktól és unokáiktól harmad- és negyedizig” (Kiv 34,6-7).

A Szentírás szelektív alkalmazása

      Itt megállnék egy pillanatra, hogy feltegyek egy látszólag ártatlan kérdést. Miért van az, hogy a családfa-gyógyítás szószólói, de nemcsak ők, hanem általában különböző szektavezérek, de ún. lelki mozgalmak vezetői is olyan előszeretettel hivatkoznak a Szentírás ószövetségi részére. Nemrégiben részt vehettem az egyik ismert jezsuita biblikus, a Pápai Biblikus Bizottság egykori elnökének, ma pedig az Egyház bíborosának, Albert Vanhoyennek igen meggyőző előadásán. A neves biblikus az Ószövetség iránti nagy érdeklődést azzal magyarázta, hogy az Ószövetség tulajdonképpen „a természetes vallás”-t reflektálja, míg az Újszövetség a „kinyilatkoztatott vallás”-t. Nem kell sok fejtörés ahhoz, hogy megértsük, mit jelent ez a gyakorlatban. Az Ószövetségnek nincs számunkra kötelező ereje, s ezért az opcionális igazságok szintjén marad, míg az Újszövetség kötelező hatású.
      A másik vonatkozó kérdés az, hogy miért idéznek csak egyes - a témát érintő helyeket - az Ószövetségből, s miért nem sorolják fel mindet? Miért ismétlik csak azt az idézetet, miszerint Isten hét nemzedéken át bosszút áll az atyák bűnén, és miért nem idézik azt a megállapítást, hogy mindenkinek van személyes felelőssége, azaz miért nem idézik azokat a részeket, amelyek szerint mindenki felelős saját tetteiért és nem atyáik bűneiért? Ma nagy veszélyt jelent számunkra „a szelektív kereszténység”, amely minden szekta általános kísértése, de egyre több lelki mozgalomban is felüti fejét. Ez egyfajta redukcionizmus és kiválasztás: túlzott hangoztatása a hit egy-egy nézőpontjának, számukra a legkedvezőbbnek a folytonos hangoztatása.


_________________________________
[1] Sorozatban kerül fel a blogra.

[2] Szentmártoni Mihály SJ cikke.

[3] Magyarul Kenneth McAllen-től két könyv is megjelent:
- A családfa gyógyítása (Marana Tha 2006)
- Útmutató a családfa gyógyításához (Marana Tha 2006) - ez különböző betegségek köré csoportosítja például még a gyászszertartást is.

2009. dec. 16.

Megdicsőült test

Egy levélváltás eredményeként született meg ez a blogbejegyzés, sok tévtanítás kereng a katolikusok között, mint "ökumenizmus" és "bibliai igazság". Többek között elhangzott az, hogy a Tábor-hegyi színeváltozáskor Mózes és Illés már megdicsőült testben voltak jelen, mikor nyilvánvaló, hogy akkor még Jézus sem volt megdicsőült testben, a menny kapuja még zárva volt. A Tábor hegyén Jézus felragyogtatta isteni dicsőségét, és ez teljesen más értelmű, mint a megdicsőült test. Azzal indult az egész, hogy hitünk biztos tanítása szerint csak Jézus és Mária van a mennyben megdicsőült testtel. Tehát Mózes és Illés nem előzték meg Máriát, nem előzték meg Jézusunkat, a Szentháromság második Személyét még annyira sem - ez protestáns tanítás.


Nos... azzel kezdődött, hogy jeleztem, számomra hiányzik a szabadegyházas testvéreink tanításából:

1. A Szentatya, Jézus Krisztus földi helytartója, AZ EGYSÉG.
2. Mária, Isten Anyjának tisztelete, mert végül két test van a mennyországban: Jézus, az élő Isten Fia, és Mária.
3. A szentgyónásban kapott kegyelem mérhetetlen kincsünk.
4. Az Eukarisztia, csak így: az Jézus Krisztus Teste és Vére

Mária-dogma, hogy a Szűzanya testestől felvitetett a mennybe. Jött az ellenvetés erre a levelemre, vagyis hogy "két test van  mennyországban", idézek röviden: „csak egy test van, a Krisztus teste, ennek része Mária is. (...) nehogy istennőt csináljunk az Úr alázatos szolgáló leányából...

Ez tipikus újprotestáns válasz egy Mária-dogmára, ismerős a katolikusok előtt, éspedig Mária-mennybevitele – azt jelenti, hogy ő már megdicsőült testben él. Mária bűn nélkül való teste  (a Szeplőtelen fogantatás is dogma) nem kerülhette el a halál egyetemes törvényét, de az isteni akarat kivette az enyészet törvénye alól.

Erre a Kármel tanításából idéztem a válaszomban: „Nem követünk el tehát semmiféle dogmatikai hibát, ha azt állítjuk, hogy Mária saját erejéből felment a mennyekbe (vö. Szent Tamás + suppl.q.84, a.1.ad 1.). Mivel azonban ez az erő nem természetéből forrásozott, mint Jézus Krisztusnál, hanem Istentől kapta, azért mintegy megkülönböztetésül, Jézus mennybemenetelével szembeállítva Mária mennybevételéről szoktunk beszélni a közfelfogásnak megfelelően. (...) A Teremtő Isten a végtelen Jóság, Szeretet és Irgalom Istene, Aki határtalan szeretetében Anyát ad nekünk, hogy lelkünk annál biztosabban eljusson az örök célba.”

De a kedves testvér további kijelentésekkel folytatta, nem hagyta szó nélkül a Kármel teológusainak  a magyarázatát:

Énok, Mózes és Illés megdicsőült testben vannak jelen a mennyben, és Mózes és Illés így találkozott és beszélgetett Jézussal a megdicsőülés hegyén...
(...) épp a protestánsokat győzheti meg arról, hogy Szűz Mária testben való mennybe fölvétele bibliai igazság... a Szűzanyát nem zavaros állítások védelmezésével, hanem szeretetünk kifejezésével és a mellette való tanúságtétellel tudjuk “védeni”.
Tehát zavaros állítás a kármelitákat idézni, és például Aquinói Szent Tamást, pedig tudtommal az Egyház nem tekinti szalmalángnak, még nem dobta a szemétre a Summa Theologiae-t.
„Bibilai igazság”.  Ez is protestáns mottó. Hiszem és naponta olvasom a Bibliát, mert ezen alapszik az Anyaszentegyházam tanítása, és e tanítás által értelmezem a Bibliát. Jézus Krisztus tovább él az általa alapított Egyházamban nem csak az Ige, hanem a szent hagyományok, a szentségek és Szentlélek által is.
Nézzük ezt a teológiai kifejezést: „megdicsőült test”.
A testvér tehát azt írta: ...Énok, Mózes és Illés megdicsőült testben vannak jelen a mennyben, és Mózes és Illés így találkozott és beszélgetett Jézussal a megdicsőülés hegyén.
Ez eretnekség, nem voltak megdicsőült testben, Krisztus, “az elsőszülött a halottak közül”, „Krisztus teste föltámadásának pillanatától megdicsőült”, a menny kapuja zárva volt az emberek előtt, amíg Jézus „fel nem ment" megdicsőült testben,  és nyilvánvalóan nem a Tábor-hegyén nyerte el megdicsőült Testét. Ez is biblia igazság, de forduljunk ezek után a KEK tiszta és katolikus forrásához:
830 A “katolikus” szó azt jelenti, “egyetemes”, mind a “teljesség”, mind az “épség” tekintetében. Az Egyház kettős értelemben katolikus: (...)
624 Ő “Isten kegyelméből mindnyájunkért” megízlelte “a halált” (Zsid 2,9). Isten a maga üdvözítő tervével úgy rendelkezett, hogy Fia ne csupán meghaljon “bűneinkért” (1Kor 15,3), hanem “megízlelje a halált” is, azaz ismerje meg a halál állapotát, lelke és teste szétválásának állapotát a kereszten kilehelt utolsó lehelete és a föltámadása pillanata közti időben. A megholt Krisztusnak ez az állapota a sír és a pokolraszállás misztériuma. A Szent Szombat misztériuma, amikor a sírba tett [513] Krisztus kinyilvánítja Isten nagy szombati nyugalmát [514] az emberek üdvösségének bevégzése után, [515] ami az egész világot megbékélteti. [516]

Mert MINDEN EMBER megízleli a halált, ez hitigazság. Jézus az elsőszülött mindenben, Ő  is megízlelte, de még Jézus megtestesülése előtt voltak kivételek?!!!! nem voltak, fantáziálni  persze lehet. Aki ezt a hitigazságot nem ismeri, az belekeveri Énoch és Illés próféta elragadtatásába az ufókat, mint ahogy szemléletesen leírja Gál Péter atya is New Age-ről szóló a könyvében.

658 Krisztus, “az elsőszülött a halottak közül” (Kol 1,18) a saját föltámadásunk elve már most lelkünk megigazulása, [586] később testünk életrekeltése által. [587]
659 “Az Úr Jézus, miután ezeket mondta, fölvétetett a mennybe és leült az Isten jobbján” (Mk 16,19). Krisztus teste föltámadásának pillanatától megdicsőült, amint azt az új és természetfölötti tulajdonságai mutatják, melyekkel attól kezdve állandóan rendelkezik. [588] De negyven napon át, amikor tanítványaival bensőségesen együtt evett és ivott [589] és az Országról tanította őket, [590] dicsősége még a megszokott emberség körvonalai alatt elfátyolozott marad. [591] Jézus utolsó megjelenését az zárja le, hogy embersége visszavonhatatlanul belép az isteni dicsőségbe, melyet a felhő [592] és az ég [593] -- ahol ettől kezdve Isten jobbján ül -- jelez. [594] Végül teljesen kivételes és egyedülálló módon Pálnak -- “mint egy elvetéltnek” (1Kor 15,8) -- egy utolsó jelenésben megmutatkozik, mellyel apostollá teszi őt. [595]
1026 Jézus Krisztus halálával és föltámadásával „megnyitotta” nekünk a mennyországot. Az üdvözültek élete a Krisztus által megvalósított megváltás gyümölcseinek teljes birtoklása. Krisztus azokat, akik hittek benne és hűségesek maradtak akaratához, részesíti a maga mennyei dicsőségében. A mennyország mindazok boldog közössége, akik tökéletesen beépültek Krisztusba.

„...a protestánsokat győzheti meg arról..” Az Egyház tanítását és annak igazságát nem szavazással döntjük el mi hívők, a II. Vatikáni Zsinat tisztán kimondja az ökumenizmusról:

Különvált testvéreink mindazonáltal sem egyénenként, sem közösségenként vagy egyházanként nem élvezik azt az egységet, mellyel Jézus Krisztus akarta megajándékozni mindazokat, akiket új életre támasztott és egy testben éltet, s melyet a Szentírás és az Egyház tiszteletreméltó hagyománya vall. Az üdvösség eszközeit hiánytalanul ugyanis csak Krisztus katolikus Egyházában, az üdvösség egyetemes eszközében érhetjük el. Hitünk szerint ugyanis a Péter vezetése alatt álló egyetlen apostoli kollégiumra bízta az Úr az új szövetség összes javait, hogy létre hozza Krisztus egy Testét a földön; melybe teljesen be kell épülnie mindazoknak, akik valamilyen módon már Isten népéhez tartoznak. Ez a nép földi vándorlása idején, noha egyes tagjaiban még ki van téve a bűnnek, Krisztusban növekszik, és Isten a maga titokzatos tervei szerint szelíden vezérli, míg boldogan el nem érkezik az örök dicsőség teljességére, a mennyei Jeruzsálembe.
(...)
A katolikus hit megfogalmazása semmiképpen sem lehet akadálya a testvérekkel folyó párbeszédnek. A tanítást teljes egészében és világosan kell előadni. Semmi sem annyira idegen az ökumenizmustól, mint a hamis irenizmus (a mindenáron való békülékenység); mely csorbítja a katolikus tanítás tisztaságát és elhomályosítja eredeti és biztos értelmét.
(...)
Ugyanakkor a katolikus hitet mélyebben és pontosabban kell kifejteni, oly módon és olyan megfogalmazásban, hogy különvált testvéreink is jól megérthessék.

Egy kispap ismerősőm mondta többször, hogy hajmeresztő "fület csiklandozó" szöveg hangzik el egyes közösségekben, sok ott a laikus tévtanító. Ezen lehet segíteni, ha a papok felvállalják az ilyen közösségek vezetését és ellenőrzését, az engedelmesség erénye az Egyház és tanítása iránt, rájuk is érvényes.
Az igazi Mária-tiszteletről, szeretetről:
1. Hűség az Egyházhoz, a Szentatyához
2. Havi szentgyónás, rendszeres szentáldozás.
3. Törekvés az életszentségre, a szeretetre.
4. Szeretni az ő szent Fiát, Jézust (aki szeret engem, megtartja parancsaimat).
5. Rendszeres imaélet.
6. Egy jézusi közösséghez tartozni, pap ellenőrzése alatt, hogy ne szektásodjon el az a közösség.

Mária mondta és ma is mondja: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond.” (Jn 2,5)