A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ajándék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ajándék. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. dec. 12.

Guadalupe via Csíksomlyó

      Gyakran Csíksomlyón tartjuk a Biblikum és az exegézis kurzusokat, ilyenkor az esti szentmisére testületileg elmegyünk. Ez olyan jó, mert két szentmisén vehetek részt aznap, a Szűzanya lábainál másodszor is egyesülhetek a szentségi Jézusommal. Nyugodt gyónási alkalom is van, az utóbbi alkalmakkor Márk József atya ült a gyóntatóban, és ő nem csak a bűnt ostorozza, hanem csodálatos lelki tanácsokat is ad. Majd a sekrestyéből követtem a szentmisét:


      December 2-án is kimentünk szokás szerint Csíksomlyóra, és ahogy közösségünk vonult be a hittanterembe, egyszer csak szembeáll velem egy ferences barát, és megajándékoz a Guadalupei Szűzanya képével, és néhány fénymásolt lappal a történetéről. Hirtelen azt sem tudtam melyik lábamra álljak, hogy csak úgy kiszúrt engem a közösségből. Mikor magamhoz tértem, beszélgetni kezdtünk, és elmondta, hogy spanyolul tanul, és a jövő évben ki fog menni Mexikóba a Guadalupei Szűzanyához. Ez az a virgonc barát, aki sok-sok évvel ezelőtt hazaszállított minket Veres Imre papbácsival Csíkszeredába, egy piros dubában, épp az utolsókat rúgta nagy hörögve, mármint a duba,  de túléltük Isten segítségével. Most aztán a nevét is megkérdeztem A barátnak:-)
      A következő alkalommal kaptam tőle négy DVD-ét is, vagyis többszörösen a filmet a Guadalupei Szűzanya történetéről: angol, spanyol és francia nyelvű. Itt Csíksomlyón, Mária-kegyhelyen, a Guadalapuei Szűzanya rajongója és apostola ez kis ferences barát, de végülis ugyanarról a Máriáról van szó, Isten Anyjáról, és a mi Édesanyánkról!
Ma van az ünnepe:


      Igazi szép ajándék volt ez a Mikulástól, ugye? pedig én garantáltan virgácsot érdemeltem volna.

És most néhány sor a fénymásolt lapokból:

      A Szűzanya jelenés-sorozata világméretekben 1531-ben - a lengyel Csesztohova és a magyar Csíksomlyó után - a mexíkói Guadakipeban kezdődött. Ez ma is, - minden eddigi jelenést ismerve -, a legnagyobb jelentőségu Mária-jelenés, mégpedig a tudomány szempontjából is. A nem teremtett világban, a Szent Pálnak megmutatott Isten országában született: alkotásban minden, a kép maga, az alapozás nélküli festmény 475 év óta sértetlen fényében ragyog. (...) Ennek a guadalupei csodaképnek a legutolsó nagy felfedezője új oldaláról a csillagászat. A csillagászok ráéreztek és rádöbbentek arra, hogy a Szűzanya ruhajának dekorációja, amelyet csak festőművészeti bravúrnak tekintettek századokon keresztül, azt a csillagállást tükrözi, fényképezi vissza, amely 1531. december 9-én volt a guadalupei első jelenés alkalmával, amikor a püspök előtt megjelent a látnok indián, az öt évvel ezelőtt kiváltságolt, ma már oltárainkon is tisztelt boldog Juan Diego. Az ő agavé rostjaiból készült egyszerű köpenyén rajzolódott ki és az Ég részéről ajándékozódott a fenséges festészeti bizonyság és tanúság, ami rögtön a torinoi lepel után sorakozik - tudományosan és igazoltságában -, felülmúlva a világ minden más csak a túlvilágról eredeztető és tisztelt ereklyéjét.
      1531. december 9., TEPEYAC-domb. Juan Diego, 27 éves férfi a Szeplőtelen Fogantatás ünnepi szentmiséjére igyekszik, amikor a csillagok alól az emberi ének és zenevilágban valami le nem írható gyönyörű hangot hall, majd fényt lát, és valaki anyanyelvén, kedvesen nevén szúlítja. A Szent Szűz jelent meg előtte és nauhatli nyelven arra kérte, menjen a mexikói püspökhöz, TLATELOCO-ba, az érseki palotába, és mondja el óhaját: „Hőn kívánom, hogy itt egy kápolnát építsenek, ahol megmutathatom és felajánlhatom egész szeretetemet, segítségemet és oltalmamat, mert én vagyok a ti irgalmas Anyátok!” A spanyol püspök, Juan de Zumárraga, kétkedve fogadja, és jelet kér. A negyedik jelenés alkalmával a Szűzanya kéri Juant, hogy a domb tetején – a hideg téli decemberben – szedje teli rózsával kötényszerű köpenye elejét és mutassa meg a püspöknek. A püspök igen csodálkozik azon, hogy ez időben rózsaszedésről beszél az indián, ám a köpeny leeresztésekor a rózsák kihulltával, gyönyörű Mária kép válik láthatóvá a köpeny elején. Zumarrága püspök térdre esik és könnyezve hálát ad az Istenanyának a rendkívüliségért. Két hét múlva már áll a fából épült kápolna. A köpenyt, amelyet az indiánok tilmának neveznek, rajta a csodás Mária-képpel kiállítják, s kegyelmi hatása mennyei kisugárzásában néhány év alatt 9 millió indián megkeresztelkedik. A „guadalupe” elnevezés sapnyol félrehallás következménye, nahuatli nyelven eredeti jelentése: „a démon legyőzője”(...)
      A tilmán levő képnek nem csak a megjelenése volt csodálatos, hanem mindeddig, közel félévezredes – teljes épségben való fennmaradása is. A képen sokszoros nagyításban sem látható ecset nyoma! A növényi eredetű ritka szövésű anyag nincs előkészítve festővászonnak, és erre nem is alkalmas. Ha nem festik be, 20 év alatt szétmállik. Ha megfestik, akkor már 5 és alatt tönkremegy. Ez a kép azonban sértetlenül fennmaradt majdnem 500 éven keresztül, pedig az első 116 év alatt még üveggel sem védték, sőt százezrek érintették meg, megtapogatták és kormos, füstös viaszgyertyák megszámlálhatatlan tömegét égették előtte – időnként füstfelhőben. A tilma festményt nem hordozó részét relikviaként széthordták, így a festmény ma 198x106 cm, melyen a Szent Szűz alakja 142 cm. Jelenleg üveg alatt, hármas keretben (arany-ezüst-bronz) őrzik az eredeti bazilika közvetlen közelében felépített hatalmas méretű betonból készült új székesegyházban, annak 20 ezer zarándokot befogadó jobboldali introitusként.

És az utolsó lapon ez a vers áll: 

Mit hozott neked Jézuska? 

Hideg világ, morcos világ,
Szent Karácsony melegében
Izzítsd át a szívedet. 
Bosszús világ, álmos világ, 
Szent Karácsony balzsamával, 
Gyógyítsd sajgó sebedet. 
Fojtó világ, maró világ, 
Karácsonyi levegővel
Szívd tele a tüdődet.
Buja világ, ledér világ 
Karácsonyi szűziségben 
Fogand újra életed. 
Tamáskodó, gyanús világ, 
Karácsony fényözönében
Szítsd fel újra hitedet. 
Éhes világ, szomjas világ 
Karácsony bő asztalánál 
Enyhítsd szomjad-éhedet. 
Szomorú bánkódó világ 
Karácsony örömhírével 
Vidítsd fel a lelkeket. 

Vallástalan pogány világ
Az éjféli szentmisében 
Hódolj szívvel Istennek. 

Prof. dr. Zsoldos Imre SVD, 
kínai misszionárius, nyelvtudós és műfordító.

      A Magyar Kurír-on olvasom, hogy - idézek: A NASA is vizsgálta a Guadalupei Szűzanya kegyképét. Megállapították, hogy a szövet hőmérséklete állandóan 36,6 fok, mint egy élő ember testhőmérséklete. Mária övéhez sztetoszkópot közelítettek, amellyel tisztán kivehetővé vált a magzat szívverése – 115 pulzus percenként. Szemorvosi műszerekkel is megvizsgálták a kegyképet, és felfedezték, hogy az ideghártya összehúzódik. A Mária köpenyén látható csillagok állása pontosan megfelel a valóságnak, úgy helyezkednek el, mint ahogy a mexikói égbolton a téli napforduló idején. A NASA tudósai szerint a tilmán látható színek nem állíthatók elő semmilyen, ma rendelkezésre álló eszközzel. A festés a szövet felett lebeg, anélkül, hogy ahhoz hozzáérne.

2010. nov. 18.

Keresztből származó ajándékok

      Mennyire természetes, hogy látok, hallok, beszélek, hogy „normális” vagyok, sőt szerencsés, mert megtanultam írni-olvasni és az internethez is hozzáférek. Pedig mindez Isten kegyelme, amiért most ismételten hálát adok Neki. Akiknek ez „normális” élet nem adatott meg, Isten azoknak is bőségesen adja kegyelmeit. Mindenkinek van egy különleges ajándéka Istentől, mindenkinek.
      Lisa Fittipaldi festőművész története a lehetetlenség határát súrolja. Lisa 1993-ban elvesztette látását egy elpattant vérér miatt, hivatalosan vaknak nyilvánították, munkanélküli lett. Nem adta fel, 1995-től elkezdte emlékeit festményeken megörökíteni, hihetetlen fotografikus memóriával áldotta meg a jó Isten. Bár a kritikusok azt mondták, soha nem fog összetett képeket alkotni, különösen emberalakokkal, Lisanak sikerült megmutatni, hogy minden lehetséges. A férje nagyon szereti Lisat, mindvégig mellette állt! Még a leghátrányosabb helyzetű emberben is ki tudnak fejlődni az elrejtett képességek a szeretet légkörében. Lisa ma már alkotásaival több kiállításon vett rész,t és 1999-ben férjével együtt megalapította a „Mind’s Eye” non-profit szervezetet, mely adaptív számítástechnikával segít a vak, látás-és csökkent hallássérült gyermekeknek, „a kevésbé szerencséseknek”. 



2010. júl. 17.

Istenünk, te Áron püspököt arra választottad ki...

      2009 augusztus 27.-én megrendült Csíkszereda: kispapunk, egy baleset folytán élet-halál között volt, „menthetetlen”, mondták az orvosok, és ha túléli, nem lesz ép sem testileg, sem szellemileg. És csoda megtörtént boldogemlékű Márton Áron püspökünk közbenjárására, áldott legyen az Isten! Most már csak a hivatalos útját kell eljárni Rómában. Vajon milyen érzés lehet egy csoda alanyaként élni, szeretni, szolgálni Istent?!...
Ma reggeli fotók:







„Istenünk, te Áron püspököt arra választottad ki, hogy igazságodnak őre, az üldözötteknek védelmezője és népednek jó pásztora legyen.
Add, hogy mielőbb szentjeid között tisztelhessük, tanítása és példája világító jel legyen mindannyiunk számára. Ámen.”


2010. jún. 23.

Keresztes Szent Jánosról

      Egy baráti levelező partnertől nemrégiben két fotót kaptam, mindkettőre megadta a felhasználási jogot, és azt is megmagyarázta, mit ábrázolnak.
Az első fotón a segoviai kármelita kolostor látható:

      „A kolostor építését 1589-ben kezdték el. Ez a segoviai kolostor két okból is kapcsolódik Keresztes János személyéhez. Az egyik, hogy ő adta az indítást a zárda megalapítására. Gyónógyermeke, Anna de Penyalosa férje, végrendeletében úgy rendelkezett, hogy vagyonából vagy egy kórházat, vagy pedig egy kolostort alapítsanak. Az özvegy, János atya tanácsát kérte, és az javasolta neki, hogy alapítson egy kármelita kolostort. A másik, hogy az ő házfőnöksége alatt készült el ez az új épület. A kolostornak eredetileg csak hat lakója volt. Mikor azonban a Rendi Tanács székhelye lett, minek következtében a tartományfőnök, a hat tanácstag, továbbá még novíciusok részére is kellett elhelyezést biztosítani, az épület kicsinek bizonyult. Emellett egészségtelen és nedves volt. Mikor Keresztes János lett a ház főnöke, elhatározta az újonnan megvett és átalakított épületbe való átköltözést. Az anyagiak tekintetében ismét Anna de Penyalosára támaszkodhatott. Bár az atya egészsége már nagyon leromlott, mégis gyakran végzett fizikai munkát az építkezésnél. Segített a kőműveseknek, hordta a köveket, télen-nyáron hajadon fővel, szegényes daróc csuhában. Pedig Segoviában télen kemény hideg van.”

      A második fotó az ugyanebben a kolostorban található kápolnáról készült, ahová bárki betérhet imádkozni, és az oltár legmagasabb részén található az ereklyetartó, Keresztes Szent János csontjaival:

      De ki is volt Keresztes Szent János? Egy spanyol kármelita szerzetes, aki egyszerre volt költő, misztikus és teológus (1542. június 24.–1591. december 14.)
      
      A mai jóléti társadalom számára is van mondanivalója: élete megdöbbentő egészével igazolja, hogy tragikus, rossz úton jár ez a kor, amíg csak a mának él. A mai Egyháznak is van üzenete, mert az Egyház emberek közössége. Keresztes Szent Jánosnak bőven kijutott a kísértésekből, és az embertelen szenvedések között is óriásnak bizonyult:
      1577. december 2-án este (más verzió szerint december 3-ról 4-re virradó éjjel), Keresztes János és társa, Szent Mátyásról nevezett Germanus atya visszavonultak az avilai Megtestesülésről nevezett zárda melletti kis lakukba. Meglepetésszerűen egy sarus atyákból, világiakból és fegyveresekből álló csoport érkezett hozzájuk. Betörték az ajtót, a két atyára vetették magukat és megbilincselték őket. János atyának azt mondták, hogy Tostado vizitátor rendelkezése értelmében, tekintse magát fogolynak. Ő, mint szelíd bárány, nem tanúsított ellenállást, hanem így szólt: ,,Rendben van mehetünk.” A két atyát először a régi Kármelbe vitték. Itt a toledói konvent priorja Maldonado már várta őket, kinek az volt a feladata, hogy a két sarutlan gyóntatót eltüntesse. Mint két gonosztevőt, kétszeri megvesszőzés után külön cellákba zárták.
      Az elfogatás híre gyorsan elterjedt az egész városban, és arról a Megtestesülésről nevezett zárda apácái, közöttük Terézia is tudomást szerzett. Haladéktalanul tollat ragadott és írt II. Fülöpnek. Élénken ecsetelte a hallottakat, valamint a várható következményeket és kérte, hogy tegyen igazságot az ügyben.
      A toledói kolostor épülete igen terjedelmes volt. A templom falai impozánsan emelkedtek a Tajó folyó jobb partjának szikláin. Ez a rend legjobb kasztíliai kolostora volt. Keresztes János idejében közel nyolcvan szerzetes lakott benne. Ide hozták János atyát december közepe körül. Éjszaka, bekötött szemekkel, hogy ne ismerje fel sem az utat, sem a várost, ezzel is nehezítve esetleges szökési tervét. Mielőtt a kolostorhoz értek volna, őrzői végig járatták vele Toledo keskeny és régi utcáit, sötét sikátorait, számos kerülővel. Megérkezésének híre gyorsan elterjedt az egész kolostorban. Sok testvér összefutott, hogy lássa és vádat emeljen ellene.
      Nem sokkal megérkezése után, P. Tostado vizitátor elnöklete alatt összeült a bíróság. János atyát elővezették. Tostado Jeromos igen nagy tekintélyű szerzetes volt, Katalónia provinciálisa, az inkvizíció konzultora, a vikárius generális Spanyolország és Portugália számára.
      Az elnök rá akarta bírni álláspontja megváltoztatására. Először fenyegetéssel, majd kecsegtető ajánlatokkal: házfőnökké teszik, szép cellát, jó könyvtárat kap, végül pedig egy értékes aranykeresztet ajánlottak fel neki. De őt nem lehetett elhatározásában megtántorítani. Tudta, hogy a Kármel reformját Isten akarja és az vezeti őt célja felé. Tostado vizitátor és a többi sarus kármelita viszont nem volt képes megérteni János atya hajthatatlanságát. Így lázadónak és makacsnak nyilvánították, minek a büntetése a konstitúciók értelmében a generális belátása szerinti időtartamra szóló börtön. Először a kolostor fogdájába zárták, majd mikor két hónap múlva híre jött, hogy Germanus atya megszökött fogságából, egy másik, biztonságosabb helyiségben őrizték.
      Később börtönéről - rögtön kiszabadulása után - a következő leírást adta: ,,Egy falmélyedés volt az egész, mindössze hat láb széles és tíz láb hosszú... Ennek a lyuknak nem volt más ablaka, mint egy rácsos kis nyílás az egyik sarokban... csakis ezen át kapott némi levegőt és világosságot... A fogoly csak akkor kapott némi világosságot, ha a nap oda sütött egy folyósóra, szemben azzal a szobával, amelynek ez a helyiség rendesen lomtárul szolgált. Ez a nyílás magasan volt.” Jánosnak zsámolyra kellett állnia, hogy lássa olvasni a breviáriumot. Börtönőre, Juan de Santa Maria, fogsága vége felé gondoskodott számára világításról. A helyiség rendeltetése szerint a szomszédos vendégszoba illemhelye volt. Fekvőhelyül egy földre fektetett deszkalap szolgált, mely befedte a célnak megfelelő lyukat. A deszkára két öreg takaró volt borítva. A fogoly egy téli napon került a börtönbe - lázadás büntetése miatt - csuklya és skapuláré nélkül. Csak zsolozsmás könyvét hagyták meg. Így hamarosan tapasztalta a toledói borzalmas fagyokat. Lakatot tettek az ajtóra, s annak kulcsát rábízták a megbízható börtönőrre, aki teljes tudatában volt hivatala fontosságának. A szabályok értelmében az őrzéshez az összes testvér köteles volt neki segédkezet nyújtani. Mikor a toledói kolostor perjele értesült arról, hogy Szent Mátyásról nevezett Germanus atya megszökött, nemcsak a börtöncellát záratta be, hanem a mellette lévő szobát is. Kezdetben minden nap, később, mikor belefáradtak, hetenként háromszor, végül pedig csak olykor-olykor, pénteki napokon, a foglyot levezették az ebédlőbe, s ott a földön evett. Ilyenkor csak kenyeret és vizet adtak neki. Ez volt az egész. Ezt a megszégyenítő böjtöt Boldog Soreth János rendelte el - hetenként háromszor - a javíthatatlanok számára. Ugyancsak ő rendelte el a nyilvános disciplinát a káptalanban. Keresztes János atyára ezt az ebédlőben rótták ki. Derékig ruhátlanul kellett a földön térdelnie. Melle zihált, feje le volt hajtva, mint a ,,Fájdalmak Emberéé”. A többiek sorban elmentek mögötte, vesszővel kezükben, s mindegyik rávert. A ,,disciplina circular” ahogyan ezt nevezték, akkoriban nem volt valami különleges fenyítés. A lázadóknak ez volt a büntetése. A közösség minden tagjának - mint már említettük, Toledóban akkor közel nyolcvanan voltak - egy korbács- vagy vesszőütést kellett mérnie a büntetendő meztelen vállára. Ez nem volt csak formális dolog, mert az ütésnek erőteljesnek kellett lennie. A toledói vesszőzésnek egyes sebei még évekkel később sem gyógyultak be. Keresztes János pedig fejedelmi lelki szabadsággal és teljes megnyugvással, ,,türelemmel és szeretettel” viselte el mindezt. ,,Néma cselszövő”, mondták oda neki mérgelődve passzív ellenállása miatt. De ő csak akkor szólalt meg, amikor hallgatását beleegyezésnek lehetett volna magyarázni. Semmi áron sem akarta volna megtagadni Teréz anyát, s fájt neki, hogy az mit sem tud róla. Mikor újra valamelyik zárda perjelségét kínálták fel neki, ő mindig azt válaszolta, hogy nem fog meghátrálni, ,,még ha életébe kerül is a dolog”. ,,Megingathatatlannak mutatta magát, mint egy kőszikla” mondta később róla egy sarus kármelita. A sarusok el voltak keseredve ezen javíthatatlan makacsság miatt, s szigorúan húzták össze szemöldöküket, és Jánosnak ilyeneket kellett hallania: ,,Ilyen reform, mely magát az Eredeti Szabályt akarja szigorítani! Hallatlan! S ami még rosszabb, egy reform, mely megtagadja az engedelmességet a generális atyának! Milyen őrület! Az élén pedig egy nyughatatlan, kósza fehérnép áll.” És még kicsoda? ,,Ez a nyomorult kis barát itten!” Más alkalommal tudomására juttatták, hogy innen már csak a sírba kerülhet. Az ilyen kemény szavak, hozzávéve mindazt, ami történt, nemkülönben János atya hallgatását és a lelki derűt az arcán, a részvét érzését fakasztották a fiatal novíciusokban. Azt mondogatták egymás között: ,,Ez valódi szent.”
      A disciplina után Keresztes János újra fölvette összevert vállaira csuháját, melynek szövete beleragadt sebeibe. Ezután visszakísérték börtönébe. Mikor megjött a nyári hőség - Toledó pokoli napjai - ez a bíborszín ,,ereklye”, melyet kilenc hónapig hordott, olyan fegyencköntössé alakult, amilyenje még Labre Szent Benedeknek sem volt... Élelme szánalmas volt: víz, kenyér és szardínia. Néha csak fél adag. Egy alkalommal a börtönőr ezt kiegészítette a közösség asztaláról összeszedett maradékkal. Amint azt Soreth elrendelte, a legtekintélyesebb atyák jöttek a börtönbe, s igyekeztek a szenvedőnek lelkére beszélni, hogy hagyja el ezt a reménytelen reformot, mert Isten nem tűrheti sokáig az engedetlenséget. Kézzelfoghatólag a gőg az, mely őt arra indítja, hogy eltérjen a Rend életmódjától, s szembeszálljon olyan szentéletű és bölcs emberekkel, amilyen a generális atya és Tostado atya, akiknek okosságát elismerte mind a két félsziget. Hivatkoztak a teológiára és a kánonjogra. János jól tudta, hogy elfogatása pillanatában az apostoli vizitátor joga alatt állt. A kérdés tehát az volt, vajon fennáll-e még ennek joghatósága. Azok a teológusok, akiket Teréz kérdezett meg, igenlőleg feleltek. De mostanában, vajon mit válaszolt a pápa magának a királynak kérdésére? Érvényesek-e még Grácián felhatalmazásai?
      Más kármelita zárdák elöljárói, akik átutaztukban megszálltak a házban, ott laktak a szomszéd szobában, s arról beszélgettek, hogy milyen jóságos irányukban Sega nuncius. Elmondták, hogy Őexcellenciája Tostado vizitátort akarja apostoli vizitátorrá kineveztetni. Így majd elbánnak a sarutlanokkal. Ez a hír teljesen alapos volt. János hallotta mindezt, s a teréziánus reform rombadőlésének híre szédületes kísértéseket keltett benne. Hátha mindez igaz? Hátha mindeddig tévedésben lett volna? Úgy érzi lelkét, mint valami süllyedő hajót. Hogy megszüntesse gyöngeségét, ette a kenyeret és szardíniát, amit hoztak neki, de ez a táplálék annyira romlott volt, hogy azt hitte, ,,meg kell halnia tőle.” Toledóban még téli időben is ritkaság volt a friss szardínia, ezt Szent Teréziától is tudjuk. A gyötrő fizikai körülményeken és a magára hagyott ember tanácstalanságán túl még a gonosz szellem is kínozta a foglyot, s igyekezett elhitetni vele, hogy meg akarják mérgezni. Minden falat után felidézte magában a szeretet indulatát, hogy ne essék a vakmerő ítélet hibájába. Nem volt váltó fehérneműje. Mikor a negyedik, vagy ötödik hónap végén beköszöntött a toledói nyár, a börtön elviselhetetlenné vált. A szegény foglyot egyszerre gyötörték az éhség, a forróság és a rovarok. Az alsóneműjét - melyben érkezett - nem cserélhette és nem engedték, hogy kimossa. Az elhasználódástól darabokra szakadt, egy része már szinte elrohadt a testén. Borzasztó aggódása végsőkig fokozta szorongását. Kételyek gyötörték. Nincs-e igazuk a sarus atyáknak? Nem tévedett-e, amikor a reformok útjára lépett? Nem a generális engedélyezte a reformot? Ilyen és hasonló gondolatok kínozták.
      Közben Teréz anya nem tétlenkedett. Egymás után írta a leveleket a királynak, kérte Mariano atyát, hogy járjon közbe Eboli hercegnőnél. Érdeklődött a fogoly hollétéről a kármelita zárdák főnökeinél.
      Ahhoz, hogy János atya szenvedéseiről képet alkothassunk, el kell olvasnunk A lélek sötét éjszakája című írását. A testi szenvedésekről, lelki szorongattatásokról csak az tud ilyen tökéletes képet adni, aki azokat maga is átélte. Bármilyen gyorsan szokott is lefolyni az érzékek passzív éjjele az olyanoknál, akik erősek és bírják a szenvedést, János sokáig viselte annak terhét. Mivel hivatása volt, hogy átmenjen a szeretetben való egyesülés felséges és boldog állapotába. Isten ekkor már bővebben juttatott neki a szellemi kincsek élvezetéből. Ez kihatással volt fizikumára is, és napirenden voltak az önkívületi állapotok, az elragadtatások amikor egész teste megmerevedett és érzéketlenné vált. Ezután jött a szellemi rész passzív éjjele. Szükségessé vált, hogy szelleme is megpuhuljon, megalázkodjék, megtisztuljon és olyan finommá legyen, hogy egyesülni tudjon Isten szellemével. Ehhez a misztikus éjjelhez hozzájárultak a sötét sátáni és emberi ármányok, a börtön sötétje. Ezután következett a leggyöngébbik és legboldogítóbb tisztító szenvedés: most a türelmetlen szeretetnek a tüze égette. A Szellemi páros énekből következtethetünk arra, hogy ezeket a kínokat hamarosan követte a lelki eljegyzés kegyelme. A toledói börtönben írt és fennmaradt költeményei arra mutatnak, hogy itt megélte a misztikus házasságot is.
      Két éjszaka a börtönben nappali világosság támadt. Ez a természetfeletti fény átszűrődött az ajtó repedésein. A durva börtönőr észrevette, és sietett értesíteni Maldonado atyát, aki két szerzetes kísértében jött oda. ,,Honnét van ez a világosság? - kiáltott a perjel - Hát nem megtiltottam, hogy lámpát adjanak Önnek?” Még be sem fejezte szavait, a cella máris sötét lett. ,,Ez az ember vagy szent, vagy pedig varázsló” mormogta a főnök, mialatt újra rázárta az ajtót.
      ,,Míg testvérei a sértegetések és gyalázások özönével árasztották el, ő sohasem panaszkodott, sohasem zúgolódott ellenük, akárcsak egy angyal.”
      1578. május elején leváltották a korábbi durva börtönőrt. Az új őr a fiatal, Szent Máriáról nevezett János atya volt, aki Valladolidból jött. Megértőbb és kevésbé rideg volt, mint az előző. Néhány könnyítést kezdeményezett a fogoly javára (…)
      Közben előrehaladt a nyár, s vele a toledói pörkölő afrikai hőség. Elmúlt az Úrnapja is, melyet János atya mindig nagy tisztelettel és örömmel szokott megülni. Ebben az évben egyedül töltötte ezt a napot sötét börtönében, szentmise és szentáldozás nélkül. Gondolt ugyan arra, hogy megszökik, de ez teljesen kilátástalannak látszott, mert szervezete annyira legyöngült, hogy már többször elájult. Emellett alig tudott valamit börtöne elhelyezkedéséről az épületen belül.
      Belsőleg valami arra ösztökélte, hogy foglalkozzék a szökés gondolatával. Így azután az Úrnak ajánlotta az ügyet és komolyan kezdett foglalkozni a szökés lehetőségeivel.
      Augusztus 14-én a perjel két szerzetes kíséretében belépett a börtönbe. János annyira le volt gyengülve, hogy alig bírt mozdulni. Úgy maradt abban a helyzetben, azt gondolva, hogy a börtönőr jött be. Erre Maldonado atya lábánál érintette és kérdőre vonta, hogy miért nem kel fel az ő jelenlétében. János erre bocsánatot kért tőle, mert nem tudta, hogy ő az, de nem is tudott volna gyorsan fölkelni bajai miatt. ,,S vajon min gondolkodott, hogy annyira el volt merülve?” - kérdezte a perjel. ,,Arra gondoltam - felelte János -, hogy holnap van Nagyboldogasszony napja, s hogy nagy vigasztalásomra szolgálna, ha misézhetnék.” ,,Ebből nem lesz semmi, amíg én vagyok a perjel!” - volt a válasz.
      A következő éjjel a Szűzanya megjelent a szegény elítéltnek és így szólt hozzá: ,,Légy türelemmel fiam, mert szenvedéseid hamarosan véget fognak érni; ki fogsz szabadulni a börtönből, el fogod mondhatni a szentmisét és megvigasztalódsz.” Tőle magától tudják, hogy mekkora áhítattal viseltetett János atya a Szűzanya iránt, kinek közbenjárására több kegyelemben részesült.

      ...És valóban megszökött a Szűzanya segítségével.


Keresztes Szent János atyánk, könyörögj érettünk!

_________________________________________________
Forrásmű:
Klemm Nándor: Szenvedni Érted. Keresztes Szent János életrajza



2010. jún. 5.

Ezt is megérhettük...


  Nagyszabású rendezvénysorozat zajlik Csíkszeredában a trianoni diktátum 90. évfordulója alkalmából. Pénteken koradélután a Hatvanégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom csíki szervezetének rendezésében zajlott egy felvonulás, amelynek egyik zárómozzanata Nagy Magyarország jelképes keresztre feszítése volt.

Délután fél 6-tól a történelmi egyházak tartottak ökumenikus szertartást amelynek a református templom adott helyet. A nagyszámú hallgatóság az összes magyar történelmi egyház képviselőjének gondolatát meghallgathatta. A szertartás után a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület látványos felvonulása következett, amelynek végpontja a Vártér volt. Az est folyamán a Mikó-vár udvarán fellépett a Role és az Árvácska együttes.

Kovács Csaba

2010. ápr. 1.

Manoppello: az isteni Kendő - Jézus Arca

      Igazi katolikus lelki táplálékot küldött egy jó barátnőm: könyvek, egy Csiszér Laci CD, folyóiratok... Nagy örömmel töltött el ez a csomag, Isten áldjon a kis nővérem!
      És egy képet is küldött, amely most a kis házi oratóriumomat vonzó módon betölti Jézus Arcával, isteni jelenlétével. Csodálatos! Beszkenneltem a kép mindkét oldalát: 



2010. febr. 18.

A volt lelkivezetőm


      A kilencvenes évek elején ragaszkodtam az elsőpénteki szentgyónáshoz, most már igyekszem hónap végén megtisztulni. Hatalmas sorok voltak, még a mellékoltároknál is gyóntattak szabadon, főleg a nyugdíjas papok. Egy idő után mind Veres Imre papbácsihoz kerültem, és rám szólt, hogy ne papírról olvassam fel neki a bűneim, hanem szabadon gyónjak. De én a következő alkalommal is jól felkészültem – felírtam papírra, nehogy kifelejtsek valamit. A gyóntatószékbe mindig úgy léptem be, hogy nem tudtam melyik pap gyóntat, mert nem látszott. A következő alkalommal türelmesen várakoztam a soromra a szentmise alatt … még csak hat személy… három személy van előttem, egyszer csak a gyóntató pap hangosan felcsattan: “Kéremszépen, így nem lehet Istenről beszélni, maga mit gondol, miért jött ide?” Megrendülve ismertem fel Veres Imre papbácsi hangját! A szava járása volt a pergő jellegzetes “kérremszépen”, ezzel kezdte a mondatot, ha valaminek nyomatékot akart adni. Olyan hangosan “nevelte” a gyónót, hogy csak az nem hallotta, aki nem akarta vagy süket volt. A gyónó meg visszakiabált… Kétségbeesetten néztem a többi gyóntatószék felé, de szégyelltem kiállni. Az előttem levők sem léptek le, eldöntöttem magamban, üsse kő, utánam a vízözön. És pontosan az előttem levőre is rákiáltott: “Kéremszépen, ez Isten elleni bűn, ne okoskodjon!” Majd sorra kerültem én is. Dehogy mertem én a cetlit a bűneimmel elővenni! De nem kiabált rám, sem akkor, sem máskor.

      Egy idő után örömmel ismert fel, és elkezdett faggatni az életkörülményeimről, a sorsomról. Kezdetben alig találtam a szavakat, mert én csak a bűneimet akartam megvallani, hiszen gyónni mentem, nem igaz? Egyre nyíltabb lettem hozzá, és felismerte a kísértéseimet is. Azt mondta, aggályos vagyok, és erről szép lassan leszoktatott, például: “Kéremszépen, most mondja utánam: hiszem, hogy Isten a hibáimat nem tartja bűnnek, én Isten szeretett gyermeke vagyok. Amen.” Vagy “Kéremszépen, most imádkozzon: hiszem, hogy ez nem bűn, hanem kísértés volt, Isten segítségével nem egyeztem bele és többet nem is fog a gondolataimban még előfordulni sem. Amen.” Teremtő szava volt a gyóntatószékben, mindig megerősödve és megváltozva léptem ki. Feloldozás előtt röviden imádkoztunk. Elégtételnek legtöbbször valamilyen elmélkedést adott a Szentírásból, a Szűzanyáról vagy Szent Illés prófétáról, a kedvenc prófétája volt. Fájt a lába, sokszor se állni, se ülni nem tudott, idős is volt, a végén már a nagyobb ministráns fiúk támogatták, de soha egy zokszót nem hallottam tőle. 

      A csíksomlyói Pünkösdi búcsún a kolostor udvarán (is) rengeteg pap gyóntat. Egy alkalommal beléptünk (a fiammal), és szétnéztünk, melyik ferences atyánál a legrövidebb a sor, hétágúlag tűzött a nap. Elindultam, de füstbe ment terv: nem vettem észre, hogy Veres Imre papbácsi is ott ül és gyóntat. Boldogan intett: így hát az ő sorába álltam be. Ekkor jöttem rá, hogy Isten meghallgatta imáim, és az ő személyében egy szentéletű lelkivezetőt adott, nem én kerestem, a papbácsi “talált rám”. Ezalatt a négy év alatt annyit haladtam segítségével a lelkiéletben, hogy egyedül talán 20 alatt sem tudtam volna. Ezután tudatosan igyekeztem csak nála gyónni, hálát adtam Istennek ezért a kegyelemért, és még búzgóbban imádkoztam a papbácsiért.
      A bűnnel szemben szigorú volt, de nem a bűnössel szemben. Aki engedelmes volt neki, az haladt. Aki nem volt őszinte, annak a lelkivezetését nem vállalta, megérezte, ha le akarják vezetni, és ez elszomorította. Azt mondta egy alkalommal, ő már olyan öreg, hogy senki nem veszi komolyan, de én megnyugtattam: ő a mi dohogó Illés prófétánk, akinek füle van, meghallja, ne aggódjon. – Egy “halk” mosoly volt a válasz.

      Nem szerette, ha akadtak olyan hívők, akik „katolikusabbak voltak a Pápánál“, nem engedte, hogy kioktassák a botcsinálta „teológusok”. Azt sem szerette, ha más bűneit gyónják meg, ezzel kimagyarázva a saját bűneiket. Haragudott, ha valaki Istent okolta a bajokért, a szenvedésekért. Néha megdöbbenve jegyezte meg, hogy mennyire gyenge lett a székely ember hite, hogy sokan úgy élnek, mintha nem lenne Isten.

      A szentmisén látszott rajta, mennyire mérgesíti, ha a szent énekeket gyászosan elnyúzzák vagy nem a megfelelőre zendítenek rá. Ha nem volt kántor, tiszta, erős hanggal bele-beleénekelt a ritmust megadva, de legtöbbször hiába. Egyik szentmiséjén az is megesett, hogy a papbácsi rázendített egy énekre, volt egy idős konok néni, ő egy másikra, mindkettőnek zengő-érces hangja volt: a duettben a néni győzött.

      A halottak nyolcadát is tartotta hűségesen, kijárt a temetőbe minden szentmise után. Rendszeresen imádkozott, a zsolozsmát általában az Oltáriszentség előtt végezte a Szent József kápolnában.

     Veres Imre papbácsi által tanultam meg, hogyan kell imádkozni a végveszélyben. Az úgy történt, hogy kimentem Csíksomlyóra Nagyboldogasszony ünnepére, a déli búcsús nagymisére. Ilyenkor rengeteg a zarándok, a gépkocsi, a járdán alig lehet menni, fullad meg az ember a kipofogógáztól. Kiléptem a templomból és beálltam a kert fái alá az árnyékba. Néhány ismerőssel úgy gondoltuk, megvárjuk, amíg az autók javarésze elvonul. Veres Imre papbácsi is kijött a templomból, megáll az udvar közepén és odaint magához: Mivel megy haza? – kérdezte. Gyalog. Ne gyalogoljon, a barátok hazafuvaroznak engem, maga is elfér. Köszönöm – válaszoltam. (Erdélyben Assisi Szent Ferenc követőit "barátoknak" hívják). Azt már nem mertem megkérdezni, hogy lenne-e még hely másoknak is, ő sem ajánlotta. Közben beszélgettünk a kármelita közösségről: az ideiglenes fogadalmainkat az ő kezébe tettük le, egyáltalán nem volt megelégedve velünk. Ezalatt megérkezik a jármű is, egy piros duba, a volánnál pedig A barát, igen, A barát, nem csak úgy egyszerűen  egy barát. Szerintem a Szentlélek tartotta, hogy nem esett ezer darabra, mármint a duba. Ez a barát szikár, aszkéta, alacsony termetű, és egyszerű barát lehet, mert a szentmisén átváltoztatáskor letérdel, de áldoztatni mindig nagy áhítattal áldoztat. Nagy ritkán láttam a városban, valamelyik társával volt, biciklivel, és úgy hajt ki a meredek hegyen, hogy közben vígan fütyörészik, más még szuszogni sem tudna, sőt sokan leszállnak és tolják a biciklit.
      Szóval Veres Imre papbácsit feltették a barát mellé, én pedig felültem a papbácsi mögé. Elindultunk. Ha ő nem fél, hát akkor én minek féljek, bizonyára ismerős neki ez hörgő-zörgő duba. A gépkocsik szinte lépésben haladnak ilyen nagy ünnepekkor, amint említettem, rengetegen vannak. De a mi barátunk nagy sebességre kapcsolt és folytonosan előzött, az egyik kanyarban csak két keréken haladtunk, közben jókat fékezett, csikorogtak a kerekek. Természetesen a barát vígan fütyörészett. Kézzel-lábbal kapaszkodtam, hogy valahogy az ülésen megmaradjak, nagyokat döccentünk is.  Az út szélén néhol sánc, hajszálnyira húztunk el mellette. Megtanultam úgy imádkozni, ahogy még soha. A rally a püspökség előtt ért véget. A papbácsi itt lakott, amíg el nem került a Székelyudvarhely-i Papi Otthonba. Ott is halt meg 2005 március 15.-én 84 éves korában. Isten most sokszorosan megjutalmazza, amiért 57 évig becsülettel, hűséggel hordozta Jézus Krisztus igáját. Meg vagyok győződve, hogy a mennyben imádkozik értem, minden lelki gyermekéért, legyen áldott az emléke is.


2009. okt. 29.

Az oroszok

- Nem tudok bemenni a saját házamba. Az oroszok mindent feldúltak, még a szénát is a csűrből megmocskolták, összetörték a bútorokat, széttépték a pokrócokat. Mindjárt jön haza a fiam és a lányom az iskolából, szekérre ülünk és megyünk. De az oroszoktól nem tudok semmi meleg gúnyát, se takarót kihozni, a tarisznyába sem lesz mit rakni, ott vannak a földön, az ágyainkban. Menekülnünk kell, jöjjön maga is. Már az erdőben is ők garázdálkodnak.

Ezzel a nagy aggodalommal csengetett be hozzám a földszinten lakó Regina néni, aki idestova 89 éves múlt. Az idén kora őszkor történt egy pénteki napon. A Szűzanya és Szent Ferenc nagy tisztelője volt mindig, napi rózsafüzér imádkozó, 15 évvel ezelőtt még közös imacsoportba jártunk. De az öregkori agy-érelmeszesedés furcsa mód a gyermekkori és a világháborús emlékeket hagyta érintetlenül igen erős érzelmi töltettel. Egy jó éve többször vittem már haza, a negyedünkben “eltéved”. Van egy idős nyugdíjas nő, aki felvigyáz rá délelőttönként, de minden furfangját bevetve, sikerül tőle megszöknie. Elindul a templomba vagy hozzám, ha otthon talál. Megfogtam a kézét és behúztam a szobába.

- Nyugodtan üljön le Regina néni, hozzám egy orosz sem tette be a lábát és nem is fogja soha. Ha még emlékszik, én jóval a háború után születtem.

De nem értette. Ez volt az első eset, hogy nem sikerült a jelenbe visszahozni. A kezébe nyomtam egy Mária képet és mondtam imádkozzon, én közben kell készüljek, indulok a munkába, délutáni váltásba járok. Elcsendesedett, imádkozott. Egy kis idő után le akartam kísérni, de nem tágított: ott vannak a kegyetlen orosz katonák, mi lesz a gyerekeivel. Láttam, ennek fele sem tréfa, felhívtam az igazgatónőmet, valahogy telefonon értesítsék a fiát vagy a lányát, hogy az édesanyjuk nálam van, sajnos nekem nincs meg a telefonszámuk. Teltek a percek. Végre sikerült a fiát megtalálni: épp vonaton ült, az ország másik távoli sarkába igyekezett. Lefutottam megnézni, nyitva van-e az ajtó Regina néninél. Zárva volt. A felvigyázó sehol, bizonyára a keresésére indult. Megint a telefonhoz: így nem tudok bemenni dolgozni, van-e kulcs? Kis idő múlva a fia üzente: igen, ott van Regina néni nyakában.

Fohászkodás, győzködés... semmi eredmény. Határozottan kézen fogtam, és magam után húzva két emeleten keresztül, valahogy leértünk a földszintre. Közben bíztattam, ne búsuljon, az oroszokat rég elintéztük, most béke van. Amikor meglátta az otthonát, megérkezett a jelenbe. Regina nénit megáldottam, keresztet rajzoltam a homlokára, és megnyugodva rohantam a munkába, kissé elkésve.

Jó 27 éve lakom ebben a tömbházban, már sok az idős. Úgy látom, hogy öregkorban élesen kiütközik az ember alaptulajdonsága. Azok, akik egész életükben csak legyintgettek, kritizáltak, a vagyon volt a fontos a számukra, most szinte kibírhatatlanok. Van aki a gyermekeit, unokáit védelmezi, sőt aggódik értük, mert nem tudják gyakran látogatni... Van akit MINDEN NAP meglátogatnak és nem szenvednek szükséget, így is szüntelenül panaszkodnak rájuk, elégedetlenek mindennel és mindenkivel.


A tegnap Regina néni állt a folyosó ablakánál és szomorúan kifele bámult. Kérdezte, hová megyek, mondtam: dolgozni.

- De miért áll itt Regina néni az ablakban? Itt a folyóson hideg van, és megfázik. Menjen be a szobájába.
- Mert mindig egyedül vagyok. Nézd, ezt az ablakot senki nem tisztította meg a nyáron.
- Ez nem így van, Mária a Szent Fiával most is itt van. Délután pedig jönnek a gyerekei. Az ablakot hagyja Regina néni, ne nyitogassa. Lefényképezhetem-e, megengedi-e?
- Igen hát, nagyot vagy kicsit mosolyogjak?

Mint egy ártatlan gyermek úgy várja, hogy megáldjam és keresztet rajzoljak a homlokára.
Szeressük az öregeinket: egyszerű létük, szenvedéseik és imáik, Isten ajándéka a mi számunkra. És imádkozzunk a békéért.

(A néni nevét megváltoztattam, de történet igaz, folytatódik napról-napra... Regina néni mindig Máriás lelkű önzetlen és jóember volt, most az.)

2009. okt. 14.

Anya

A szeretet nem múlik el soha, mert Isten ajándéka.
Egy Anya mindig Anya marad, a síron túl is.








Az Anyák halhatatlanok.

2009. okt. 8.

Andocs

Mária országa vagyunk 1038-tól. Népünk templomokat, kolostorokat épített tiszteletére, és a szívünkben van Mária országa! Ma egy kedves barátnőmtől Andocsról kaptam képeket,  Mária, az Angyalok Királynéjának búcsújáró helyéről. Csodálatosak az énekek is. Köszönöm Anyám.




 
 

2009. szept. 30.

Ősz




Élet,világosság, béke, öröm, szeretet, hála: a jelen pillanata, ami megfoghatatlan. Gyönyörű az ősz: Isten pazarló ajándéka.

2009. szept. 25.

Csend


Zöldellő fám vagy,
Napom és árnyékom,
Tökéletes, tiszta és szent.
Legszebb fehér Ostya
Várakozó Fogoly és Csend.

Zöldellő fám vagy
És én megbújok benned.
Bölcsőm vagy s lettél Keresztem.
Veled elfelejtve, megtöretve,
Lényem lényeddé váljon.

Életem élete, boldogságom
Ó, örök Szeretet!
Ma legyünk mindenki kenyere
Máriával adjuk, Máriában osszuk
És te Kedvesem, felemeled a fejed.

Szent Véred piros tűz
Elborít, vonz, felemel,
És én megbújok benned.
Szent Szíved szegény szívemhez ér
Szeretsz és szeretlek.

2009. szept. 21.

Búcsúnyerési lehetőségek a papság évében



Papi emlékév meghirdetése Vianney Szent János-Mária tiszteletére
Szentatyánk, XVI. Benedek pápai Vianney Szent János-Mária tiszteletére papi évet hirdet 2009. június 19-től 2010. június 19-ig bezárólag.
A papi év megnyitását Szentatyánk végzi Jézus Szentséges Szívének főünnepén – a papok megszentelődésének jeles napján. Ünnepélyes vesperással veszi kezdetét az emlékév, amelyet Rómában végez a Szentatya, a Belley-Ars-i püspökök által, ez alkalomra elhozott Szent János-Mária ereklyéi jelenlétében.
A papi év ünnepélyes bezárására is Rómában kerül sor, a Szent Péter téren, nemzetközi papi zarándoklattal egybekötve. Ezen ünnepségen a jelenlévő papok megújítják szentelésben tett papi ígéreteiket.

A Paenitentiaria Apostolica 2009. április 25-én, Szent Márk napján kelt Decretuma a következő búcsúkat engedélyezi, amelyek a papi év folyamán elnyerhetők:

  • Papoknak:
Teljes búcsú minden nap, ha bűnbánóan elvégzik kitett vagy tabernaculumban őrzött Oltáriszentség előtt a zsolozsmából a Laudest vagy a Vesperást és aznap Szent János-Mária példáját követve a hívek rendelkezésére állnak szentgyónásuk elvégzésére. Ezt a teljes búcsút „per modum suffragii” a meghalt paptestvérekért is fel lehet ajánlani. A szokott feltételek: előzetesen végezzék el szentgyónásukat, járuljanak szentáldozáshoz és imádkozzanak a Szentatya szándékára.
Részleges búcsút nyernek – a meghalt papokért is felajánlható -, ha bármilyen papokért végzendő egyházilag jóváhagyott imát elmondanak.

  • Krisztushívőknek (világi híveinknek):
Teljes búcsút nyerhetnek az emlékév folyamán a következő napokon:
- a papi év megnyitása és bezárása napján (2009. június 19., 2010. június 19.), Vianney Szent János-Mária halála CL. évfordulóján (2009. augusztus 4.), a Papi Év folyamán minden elsőcsütörtökön és az Ordinarius loci által a hívek szükséglete szerint kijelölt más napokon,
- ha aznap szentmisén vesznek részt és azt a papokért ajánlják fel, és aznapi jócselekedeteiket is erre a szándékra ajánlják fel. Szokott feltételek: szentségi gyónás, imádság a Szentatya szándékára.
Ajánlatos, hogy a lelkipásztorként működő papok ezeken a napokon maguk vezessék a hívek ájtatosságát, misézzenek és gyóntassanak.
Ugyanezt a teljes búcsút, ugyanezen a napokon elnyerhetik az öregek, betegek vagy igazolt okból otthontartózkodók, ha megvetik a bűnt és szándékukban áll az első adódó alkalommal a három szokásos feltételt teljesíteni.
- ha a papok megszentelődéséért imádkoznak és szenvedésüket Istennek ajánlják Szűz Mária, az Apostolok Királynője által.
Részleges búcsút nyernek a hívek, valahányszor elmondanak öt Miatyánkot, Üdvözlégyet és Dicsőséget vagy bármilyen más egyházilag erre a szándékra jóváhagyott imádságot Jézus Szentséges Szíve tiszteletére a papokért, hogy megőrizze őket az Úr tisztaságban és életszentségben.