A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ünnepeink. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ünnepeink. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. jún. 7.

Adoro te devote



Aquinói Szent Tamás: Adoro te devote 

Rejtőző istenség, hittel áldalak,
Ki elrejteztél itt bor és kenyér alatt. 
Szívem te előtted megalázkodik, 
Mert ha téged szemlél, megfogyatkozik. 

Sebeid Tamással nem szemlélhetem, 
Te vagy mégis, vallom, Uram, Istenem. 
Add, hogy egyre jobban higgyek Tenéked, 
Tebenned reméljek és szeresselek. 

Kegyes Pelikánunk, égi szeretet. 
Véredben, tisztátalant, moss engemet, 
Egy cseppje elég, ha a mérlegbe hull, 
Az egész világnak bűnváltságul. 

Jézus, most csak arcod leplét láthatom, 
Add meg, Uram, amit úgy szomjúhozom, 
Boldogan, lepletlen lássam színedet 
És dicsőségedben dicsérhesselek. 

(Sík Sándor fordítása)



2012. máj. 17.

Urunk mennybemenetele

„Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment.” (ApCsel 1,11) 




      Ó Isten, emelkedj föl az égbe... te, aki egy anya méhében voltál bezárva, akit az formált meg, akit te magad teremtettél... te, akit az agg Simeon kicsinek ismert meg, de nagyként ünnepelt, akit az özvegy Anna csecsemőnek látott és mindenhatónak ismert fel; te, aki éhséget és szomjúságot szenvedtél értünk... te, akit letartóztattak, megkötöztek, megostoroztak, tövissel koronáztak, a keresztfára feszítettek, lándzsával átdöftek; aki meghaltál és eltemettek, emelkedj föl a mennybe, ó Isten! (Serm. 262,4) 
      Feltámadásod, Uram, a mi reménységünk, Mennybemeneteled a mi megdicsőülésünk... Add, hogy veled együtt mi is a mennybe menjünk, és szívünk hozzád emelkedjék. De azt is add meg, hogy fölemelkedve ne váljunk gőgössé, se ne bizakodjunk el erényeink miatt, mintha a mi tulajdonunk volna. Add, hogy a szívünk a magasban legyen, de melletted, mert a szív felemelése, de nem tehozzád, az kevélység, hozzád emelése viszont biztonság. Te, aki fölmentél a mennybe, menedékünk lettél... Ki az, aki fölmegy? Ugyanaz, aki leszállt. Azért szálltál le, Uram, hogy meggyógyíts, azért szálltál fel, hogy fölemelj. Ha magamtól emelkedem fel, elesem, de ha te emelsz fel, sértetlen maradok... Neked, aki feltámadsz, ezt mondom: Uram, te vagy a reménységem; neked, aki a mennybe szállsz: te vagy az én menedékem. (Serm. 261, 1)
      Feltámadásod, Uram, a mi reménységünk, Mennybemeneteled a mi megdicsőülésünk... Add, hogy veled együtt mi is a mennybe menjünk, és szívünk hozzád emelkedjék. De azt is add meg, hogy fölemelkedve ne váljunk gőgössé, se ne bizakodjunk el erényeink miatt, mintha a mi tulajdonunk volna. Add, hogy a szívünk a magasban legyen, de melletted, mert a szív felemelése, de nem tehozzád, az kevélység, hozzád emelése viszont biztonság. Te, aki fölmentél a mennybe, menedékünk lettél... Ki az, aki fölmegy? Ugyanaz, aki leszállt. Azért szálltál le, Uram, hogy meggyógyíts, azért szálltál fel, hogy fölemelj. Ha magamtól emelkedem fel, elesem, de ha te emelsz fel, sértetlen maradok... Neked, aki feltámadsz, ezt mondom: Uram, te vagy a reménységem; neked, aki a mennybe szállsz: te vagy az én menedékem. (Serm. 261, 1)  
Szent Ágoston 

2011. dec. 14.

2011. szept. 17.

Jeruzsálemi Szent Albert pátriárka

      Ő adta Rendünknek, a Kármel hegyén élő kármelita remetéknek, az első szabályt, az ún. Eredeti Regulát. Ma van az ünnepe. A Kármel jelentése: Isten szőlője, isteni szőlőskert.
      Két Kármel-hegy van: Kármel-hegy Jeruzsálemtől délre, pusztaság, ez volt Dávid menedékhelye. Itt van a Kármel nevű romváros is. Az északi Kármel-hegy, Szamaria és Galilea határán, 12-14 km széles, 30 km hosszú. Ez Illés próféta és tanítványainak hegye, itt telepedtek le a kármeliták. Az ószövetség idején, és még ma is termékeny és virágzó. A hagyomány szerint Illés próféta óta éltek itt remeték, tanulmányozták az Írásokat, aszkézisben és imában szolgálták Isten országát.
      A keresztes remeték a második (1149-52) vagy a még korábbi első (1096-99) keresztes hadjáratból maradtak vissza, az 1187-ig terjedő időben telepedhettek le a Kármel-hegyre, az Illés-kúthoz, az Es Siah völgybe, és ott remeteéletet folytattak. Berthold (+1195) keresztes vitéz gyűjtötte először össze a szétszórtan élő remetéket. 
       Szent Albertről nem tudunk sokat. 1149 körül Avogadróban (Italia) a Gualtier-i erődben született, a Sabbionetta nemesi családból. Mortarában a Szentkeresztről nevezett Szabályozott Kanonokok közé kérte felvételét, ahol 1180-ban elöljáróvá választották. 1184-ben Bobbió-i, majd 1205-ben lett Vercell-i püspökké nevezték ki, és sokszor működött III. Ince pápa oldalán a császárok Barbarossa és fia VI. Henrik ügyeiben és egyéb szentszéki megbízásokban. Mint ilyen 1194-ben szabályokat adott a bialai kanonoknak. Két ciszter apáttal együtt, a humiliátus szerzeteseket meghallgatva, megfelelő szabályvázlatot állítottak össze, mely aztán bíborosok elé került, végül a pápa jóváhagyta 1201-ben. Mikor 1206-ban megüresedett a jeruzsálemi latin pátriárka állása, a Szent Sír kanonokjai, többnyire franciák és olaszok, a vercelli püspököt, Szent Albertet választották meg jeruzsálemi latin patriárkává, amit a jeruzsálemi király Amaury de Lusignan és Péter antiochiai patriárka is jóváhagyott, s végül III. Ince is megerősített. 
      Szent Albert  pátriárka 1206-ban telepedett le Akkóban. Szerzeteseket szabályozó híre megelőzte őt a Szentföldön s így könnyebben érthető, hogy a kármeliták is Szent Brokárd vezetésével hozzá folyamodtak törvényerejű életszabályért. 1209-ben készülhetett el vele. Nem nyugati vagy keleti (Szent Ágoston, Szent Benedek, Szent Vazul) egyházatyák tanítását kivonatolva, hanem a szerzetesélet erénygyakorlatainak kötelező fokát és mértékét előírva, rövid szakaszokból álló Eredeti Szabályt adott át az Es Siah völgy remete kármelitáinak, pedig  a fenti szentatyák tanítása akkor már évszázadok óta közkincse volt a lelki életnek.
      Szent Albert a Szabályban név szerint is megszólítja Szent Brokárdot: 17. Te pedig B(rokárd) testvér és bárki legyen is a perjelségben utódod, tartsátok állandóan eszetekben és gyakoroljátok cselekedeteitekben azt, amit az Úr mond az evangéliumban: „aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, és aki az elsőséget óhajtja, legyen a ti cselédetek.” (Mk 10, 43-44; vö: Mt 20,26-27)
      Végül a Gondviselés megadta neki a vértanúság pálmáját. Az akkói Szent Lélek kórház főmestere, kit erkölcstelen élete és tettei miatt állásából elmozdított, csatlósaival megtámadta s megölte: Szent Kereszt felmagasztalása napján, főpapi díszben, a Szent Kereszt ereklyéjével tartott körmenetben, 1214 szept. 14-én, a lateráni zsinatra készülőben... 

Haifa, Kármel-hegy, Izrael, a jelenlegi Kármelita Rendház, „Stella Maris”

Albert, előttünk tündökölsz,
mint pásztor és törvényhozó,
hallgasd fiaid énekét,
mellyel ma dicsőítenek.

Boldog békénk szent hírnöke
és békülésünk eszköze,
ki rád-bízott híveidet
szóval s példáddal oktatod.

Erényed áldott illata
szétárad ősi földeden,
még te Ó Jeruzsálem is
örvendezhetsz új fényeden.

S míg Egyházunk oly sokfelé
magas méltóságokra hív,
első Szabálykönyvet te írsz
Kármel közösségének is.

Most Rendünk téged, mint atyát
és szent egyházfőt ünnepel,
te ezt a Rendet, Szent Atyánk,
a magas égbe emeled.

Szent voltod bő gyümölcsei
így tápláljanak minket is,
hogy egyként zenghessük veled
a Három-Egy dicséretét. Amen.

      Istenünk, te Szent Albert által az evangéliumi élet szabályát adtad nekünk, hogy a tökéletes szeretet megvalósítására törekedjünk. Közbenjárására add, hogy mindig Jézus Krisztus követésében éljünk, és mindhalálig hűségesen szolgáljunk neki! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen

______________________________ 
Az Eredeti Regula megtekinthető itt:

2011. jún. 24.

Babits Mihály: Eucharistia

Az Úr nem ment el, itt maradt. 
Őbelőle táplálkozunk.
Óh különös, szent, nagy titok!
Az Istent esszük, mint az ős

törzsek borzongó lagzikon
ették-itták királyaik
húsát-vérét, hogy óriás
halott királyok ereje

szállna mellükbe - de a mi
királyunk, Krisztus, nem halott!
A mi királyunk eleven!
A gyenge bárány nem totem.
 
A Megváltó nem törzsvezér.
Ereje több, ereje más:
ő óriásabb óriás!
ki két karjával általér

minden családot s törzseket.
Egyik karja az igazság,
másik karja a Szeretet...
Mit ér nekünk a Test, a Vér,

ha szellemében szellemünk
nem részes és úgy vesszük Őt
magunkhoz, mint ama vadak
a tetemet vagy totemet?

Áradj belénk hát, óh örök
igazság és szent szeretet!
Oldozd meg a bilincseket
amikkel törzs és vér leköt,

hogy szellem és ne hús tegyen
magyarrá, s nőjünk ég felé,
testvér-népek közt, mint a fák,
kiket mennyből táplál a Nap.

Maroknyi székely:)

2011. jún. 2.

Jézus a mi számunkra hátra hagyja ajándékait

      Ez egy ősi kolostori gyakorlat: felírják Jézus ajándékait, mint jelenlétének egy-egy horgonyát a mi életünkben, a lapot felvágják, összehajtogatják, kisorsolják. Ha többen vannak, akkor sokszorosítják; egy részvételi módja lehet annak, hogy Jézus itt a Földön továbbra is köztünk maradjon. 


*
Én a mennybe emelkedem.
Mint szeretetem zálogát rád hagyom a KERESZTEM,
hogy minden pillanatban felfedezhesd annak a titkát,
hogyan ajándékozd önmagad feltétel nélkül.
*
Én a mennybe emelkedem.
Mint szeretetem zálogát rád hagyom a SZEGEIM,
hogy mások iránti szeretettől sebzetten,
megízlelhesd Isten szeretetét a mindennapi életedben.
*
Én a mennybe emelkedem.
Mint szeretetem zálogát rád hagyom ÉDESANYÁM,
hogy életed legyen az ő Szavának kebel
és a világ fájdalmainak oltár.
*
Én a mennybe emelkedem.
Mint szeretetem zálogát rád hagyom a TÖVISKORONÁM,
hogy a te gondolataid az Én gondolataim legyenek,
különösen, ha szúrják énedet.
*
Én a mennybe emelkedem.
Mint szeretetem zálogát rád hagyom APOSTOLAIM,
hogy őrizd őket imádsággal,
és közelükben legyél, ha fáradtak.
*
Én a mennybe emelkedem.
Mint szeretetem zálogát rád hagyom a RUHÁMAT,
hogy a te ruhád a Szentírás legyen,
amellyel a világban élsz.
*
Én a mennybe emelkedem.
Mint szeretetem zálogát rád hagyom az IGÉMET,
hogy beszélj az embereknek Istenről,
és a testté lett Ige életéről.
*
Én a mennybe emelkedem.
Mint szeretetem zálogát rád hagyom az EGYHÁZAM:
az utak, melyeket az evangélium von az emberi szívekben,
védve legyenek az ember iránti szenvedélyeddel.
*
Én a mennybe emelkedem.
Mint szeretetem zálogát rád hagyom a HALLGATÁSOM,
hogy ahol már nincsenek szavaid a történő dolgokat megmagyarázni,
tudd hallgatni az életet.


2011. ápr. 30.

Isteni Irgalmasság Vasárnapja

      Ezen az ünnepen teljes búcsú nyerhető a Pænitentiaria Apostolica 2002. június 26-i dekrétuma szerint. Holnap egyúttal elsővasárnap, munkás Szent József ünnepe, Anyák napja, megkezdődnek a májusi ájtatosságok a Szűzanya tiszteletére.
      Boldoggá avatják II. János Pál pápát!
      Kegyelem-eső.
     Megkezdődött az Örök Városban az éjszakai imavirrasztás a holnapi nagy napra, és élőben követhető a Vatikán honlapján.



Angelo Comastri bíboros[1] imája Boldog II. János Pál pápa közbenjárásáért

      Boldog János Pál, a mennyek ablakából add ránk áldásodat! Áldd meg az egyházat, amelyet annyira szerettél, amelyet szolgáltál és vezettél. Bátran ösztönözted, hogy haladjon előbbre a világ útjain, hogy elvigye Jézust mindenkihez és mindenkit elvezessen Jézushoz. Áldd meg a fiatalokat, akiket szenvedélyesen szerettél. Eszközöld ki, hogy ismét álmodjanak, hogy ismét feltekintsenek az égre, hogy megtalálják a fényt, amely megvilágítja itt lent az élet ösvényeit.
      Áldd meg a családokat, áldj meg minden családot! Te megérezted a sátán támadását ez ellen az értékes és nélkülözhetetlen égi szikra ellen, amelyet Isten gyújtott meg a földön. János Pál, imáiddal oltalmazd a családot!
      Imádkozz az egész világért, amelyet még mindig feszültségek, háborúk és igazságtalanságok sújtanak. Te küzdöttél a háború ellen, szorgalmaztad a párbeszédet és elhintetted a szeretet magvait: imádkozz értünk, hogy mi is fáradhatatlanul a béke munkásai lehessünk.


      Boldog János Pál, a mennyek ablakából áraszd ránk, mindnyájunkra Isten áldását. Amen.

_____________________
[1] Angelo Comastri bíboros – a pápa vatikánvárosi helynöke

2010. dec. 8.

Szeplőtelen Fogantatás ünnepe

1830. november 27.

      Ezen a napon Labouré Szent Katalin a közös elmélkedés alkalmával látta a Szűzanyát. Egy félgömbön állt, lába alatt eltaposott kígyó tekergőzött. Kezében gömböt tartott, rajta arany kereszt állott, kezének ujjait gyűrűk díszítették, amelyekbe különböző nagyságú drágakövek voltak illesztve, és csodás fény sugárzott belőlük. A látnoknő a bensejében hangot hallott: „Ez a gömb, amelyet látsz, nemcsak az egész világot ábrázolja, hanem Franciaországot és minden embert külön-külön is.” A kövekből előtörő sugarakról pedig megjegyezte: „Azoknak a kegyelmeknek a jelképei ezek, amelyeket kiárasztok mindenkire, aki csak kéri tőlem.” Azt is megértette azonban, hogy egyes sötét drágakövek, amelyek nem sugároztak fényt, azokat a kegyelmeket jelképezték, amelyeket senki sem kért. Ezután hirtelen megváltozott a látomás. A Boldogságos Szűz már nem tartotta a földgömböt, hanem leeresztett fénysugarakat árasztva, karjai irgalommal telve tárultak a föld felé. Alakja körül ovális keretben arany betűkkel formálódtak ki ezek a szavak: Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekszünk! Szívében pedig megkapta a megbízatását: „Veress érmét e minta szerint! Aki hordja, nagy kegyelmeket nyer, különösen ha a nyakán viseli. Elárasztja a kegyelem azokat, akik bizalommal hordják az érmet.” A nővér azután látta az érem másik oldalát is, melyen Mária nevének kereszttel koronázott monogramja, alatta Jézusnak töviskoronával körülvett, illetve Mária tőrrel átdöfött Szíve volt látható; a képet tizenkét csillag vette körül.

      A nép az érmet mindjárt csodásnak nevezte. 1834 áprilisában megjelent az első írás, címében a „csodás érem” névvel. Az érem csakhamar elterjedt egész Európában. Tény, hogy diadalútja révén a katolikusokban tudatossá vált Mária szeplőtelen fogantatásának titka.
      A Csodásérem kápolnája részleteiben is megtekinthető a hivatalos honlapján:

1854. december 8.

      Ezen a napon hirdette ki IX. Pius pápa a végleges dogmát: „A Boldogságos Szűz fogantatása pillanatától mentes volt az áteredő bűn minden szennyétől.”

1858. március 25.
      
      A 14 éves Soubirous Szent Bernadettnek 18 alkalommal jelent meg a Boldogságos Szűz Mária 1858. febr. 11.-júl. 16 között Lourdes-ban, a Massabielle-sziklafal barlangmélyedésében. Március 25-én a Hölgy lourdes-i dialektusban megmondta Bernadettnek a nevét: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás”

      Szent Bernadett Soubirous, a lourdes-i látnok életrajza letölthető innen:
      Hivatalos honlapja:

A Szeplőtelen Fogantatás zsolozsmája:
„Magasra nőttem, mint a cédrus a Libanonon,
mint a ciprusfa Sion hegyén.
Felnőttem, miként a pálma Kádesben,
mint a rózsaliget Jerikóban,
mint a díszes olajfa a síkságon,
magasra nőttem, mint a platán a víz mellett, a tereken.
Illatozom, mint a fahéj és a fűszeres balzsam,
mint a válogatott mirha, kellemes illatot árasztok,
mint a stórax, a galbán, az ónix és a stakté,
mint a magától fakadó tömjén, illattal töltöm be lakóhelyemet,
s illatom, mint a színtiszta balzsamé.
Kiterjesztem ágaimat, mint a terebint,
ágaim pompásak és szépségesek.
Jó illatot árasztok, mint a szőlőtő,
és virágomból pompás, dús gyümölcs terem.
Anyja vagyok a szép szeretetnek,
az istenfélelemnek, megismerésnek és a szent reménynek.
Nálam van az út és az igazság minden kegyelme,
nálam az élet és az erény minden reménye.
Jöjjetek hozzám mind, akik kívántok engem,
és teljetek el gyümölcseimmel,
mert lelkem édesebb a méznél,
és birtoklásom jobb a lépes méznél!
Emlékezetem él minden idők nemzedékeiben.
Akik engem esznek, még inkább éheznek,
akik engem isznak, még inkább szomjaznak,
aki rám hallgat, meg nem szégyenül,
s akik értem fáradnak, nem esnek bűnbe.
Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek.”
(Sir 24,17-31)

      Istenünk, te méltó hajlékot készítettél Fiadnak a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásában, amikor őt Fiad halálának érdeméért eleve megóvtad minden bűntől. Szűz Mária közbenjárására engedd, hogy mi is tiszta lélekkel jussunk el hozzád. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a  te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen.


2010. nov. 18.

Árpádházi Szent Erzsébet


      Szent Erzsébet nagyon szerette férjét, gyerekeit, a szegényeket, a betegeket. Radikálisan megélte az evangéliumot és Jézus szeretet-parancsát. Magyar csillagunk ő, a ferences rend legszebb rózsája. Kórházakat, árvaházakat, iskolákat neveztek el róla az évszázadok folyamán. Ma is a szegények csodatevő pártfogója, most erről írnék a blogban:
      Árpádházi Szent Erzsébetünk a névadója és égi pártfogója a Gyimesközéplok-i katolikus gimnáziumnak, 1994-ben indult. Nagyon sok rászoruló gyermeknek lett Alma Mater-je ez az iskola, és 2005-ben ballagott első ízben két végzős osztály.
      Érdemes megtekinteni az iskola honlapján, amint a csángók lóháton, szekéren, festői környezetben és viseletben ünneplik a 2010-es kicsengetést, minden magyarázatnál többet ér.

      Irgalmas Istenünk, kérünk, világosítsd meg híveid szívét, és Szent Erzsébet közbenjárására segíts minket, hogy a világ által fölkínált jólétet megvessük, és mindig égi vigasztalásodnak örvendjünk!

2010. nov. 16.

Skóciai Szent Margit

       Mi is lenne az Anyaszentegyházból, ha Isten nem támasztana számunkra szent, áldozatkész és okos nőket, magyar királylányokat! Novemberben két magyar királylány ünnepe van. Szent Margit Mecseknádasd mellett, Réka várában született, és Szent István unokája. Férjét, a „véreskezű” Malcolm királyt ismerhetjük Shakespeare Macbetjéből.


      „Malcolm a legnemesebb családból vett magának feleséget, aki még nemesebb volt bölcsességében és jámborságában.. hatására a király elhagyta vad szokásait... Egész környezete megváltozott Margit körül... Előtte többé egy durva szót ki nem ejtettek.” Életrajzírója azt is közli, hogy Margit - és nem a király - összehívta a skót egyház zsinatát, hogy a római egyház szokásaitól eltérő szokásoktól, amelyek az egykor Írország felől megtérített skót egyházban még mindig föllelhetők voltak, megszabadítsa a skótokat. A királyné a zsinaton tárgyalt teológiai kérdésekhez is hozzászólt. Akkoriban éles viták folytak arról, hogy a bűnös embernek egyáltalán szabad-e Krisztus Testét magához vennie. Margit azt a nézetet képviselte a zsinat előtt, hogy - jóllehet valamennyien bűnös emberek vagyunk - ha valaki meggyónt, megbánta bűneit, megtette az elégtételt, és hittel járul a szentáldozáshoz, az a Szentírás szerint nem ítéletre, hanem bűnei bocsánatára méltó.
      
      Nemcsak az életrajzíró Theoderichtól, hanem más forrásokból is tudjuk, hogy Skócia népe hálás szeretettel tisztelte Margit királynőt, aki templomokat és kolostorokat épített, és minden nyomorúságos szenvedőn segített. Az irgalmasság tetteinek gyakorlásával emléket állított az emberek szívében. Margit, aki Alfréd családjának utolsó királynéja volt, minden angol királynő anyja is lett azáltal, hogy leánya, Matild Hódító Vilmos legkisebb fiának, a Vilmos utódjává tett I. Henriknek lett a felesége.
      Margit 1093. november 16-án halt meg, négy nappal azután, hogy a férje, Malcolm és idősebb fia az angolok elleni csatában elestek. A nép körében azonnal szentként kezdték tisztelni; ünnepélyes szentté avatása 1261-ben történt. Margit és Malcolm földi maradványait a reformáció idején Spanyolországba menekítették, az Escorial templomában nyugszanak.
      Ünnepét 1673-ban vették föl a római naptárba, június 10-re. 1969-ben november 16-ra helyezték át.
      Theoderich a következő jelenetet örökítette meg röviddel a szent halála előtt:
      Amikor a királyné halálán volt, belépett hozzá a szobába egyik fia. Éppen a harctérről jött, a lelke súlyos bánattal volt teli, hiszen anyjának azt kellett volna jelentenie, hogy atyja és testvére a csatatéren maradtak holtan, és most anyját is halálán látja. Miközben szívét eltöltötte a keserűség, a királyné összeszedve utolsó erejét, megkérdezte, mi van férjével és a másik fiával. A fiú, arra gondolva, hogy ha az igazat mondja, azzal megöli édesanyját, csak annyit válaszolt, hogy „jól vannak”. A királynő azonban fölsóhajtott, és ezt mondta: „Tudom, tudom, de megesketlek téged a kezemben lévő keresztre, mondd el nekem a valóságot.” Így a fiú elmondta a történteket. S ekkor Margit ahelyett, hogy asszonyoknál szokásos jajgatásban tört volna ki, ez a keresztény lélek az égre emelte a szemét és két karját, majd az Istent dicsérte azért, hogy élete utolsó órájában még ilyen nagy szenvedésben lehetett része.

      A szentté avatás alkalmával ereklyéit kiemelték, s a legenda szerint a következő történt. Felnyitották a sírt, és a maradványokat egy ezüst ravatalra helyezték, hogy a templom szentélyébe vigyék át. Amikor a menet Malcolm király sírboltja előtt haladt el, meg kellett állniuk, mert az ereklyét vivők nem tudtak továbbmenni. Akkor egy öregember azt tanácsolta, hogy emeljék ki Malcolm csontjait is, és helyezzék oda Margit mellé. Mikor ez megtörtént, folytathatták útjukat.
      Ez a csodás elbeszélés azt a meggyőződést tükrözi, hogy Margit megszelídítette és szentségben maga mellé vette Malcolmot.
      Istenünk, ki Szent Margitot arra választottad, hogy különös szeretettel szeresse a szegényeket, kérünk, segíts, hogy közbenjárására és példáját követve mi is megmutathassuk felebarátainknak, mennyire jó vagy!
      Magyar szent királylányok története letölthető innen:


2010. nov. 13.

Kármelita Mindenszentek ünnepe - november 14

(Aki szabályszerűen felvette a skapulárét, ezen a napon teljes búcsút nyerhet)

      Ó, lelkek, akik már félelem nélkül élvezitek a boldogságot, és állandóan el vagytok merülve az én Istenem dicséretében! Boldog sors jutott nektek! Mennyi okotok van arra, hogy állandóan zengjétek ezt a dicséretet, és mennyire irigyellek benneteket azért, hogy nektek már nem fáj az a sok súlyos bűn, amelyet ebben a szerencsétlen időben követnek el az én Istenem ellen, az a rettenetes hálátlanság és az, hogy az emberek nem akarják látni, mily tömegesen dönti a sátán a pokolba a lelkeket! Ó, boldog mennyei lelkek! Legyetek segítőink nyomorúságainkban, járjatok közbe értünk Isten irgalmánál, hogy juttasson nekünk is valamit a ti boldogságotokból és ossza meg velünk azt a világos megértést, amelyben részetek van.
Avilai Szent Teréz: A lélek fohászai, XIII. 1.

2010. okt. 31.

Memento mori

      Mindenható, örök Isten, te megadtad, hogy egy napon ünnepeljük minden szented dicsőségét. Kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk nagy irgalmadat, és erősítsd bennünk azt a reménységet, hogy elhunyt híveidnek megadod a boldog feltámadást.

2010. okt. 30.

Isten Szolgája Bogdánffy Szilárd boldoggá avatása október 30-án


       2010. október 30-án 11 órakor a nagyváradi székesegyházban boldoggá avatják Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt. A szentmisét Erdő Péter biboros-prímás, esztergom-budapesti érsek pontifikálja. A boldoggá avatási dekrétumot Angelo Amato érsek, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa fogja felolvasni.
       Ahogy arra a nagyváradi Reggeli Újság emlékezteti olvasóit, 1992 márciusában Tempfli József akkori váradi megyéspüspök kérelmezte a vértanú püspök boldoggá avatását.
       Bogdánffy Szilárd 1911. február 11-én született a Torontál megyei Feketetó községben, amely ma Szerbiában található. 1920 és 1929 között tanult a temesvári piarista gimnáziumban.  A nyomtatott iskolai évkönyvek szerint hetedikes korában a Mária Kongregáció könyvtárosa, majd prefektusa volt (utóbbi a diákelnöknek felelt meg), és az évkönyv szerint ugyanebben az időben elsősegély-tanfolyamot is tartott. A gimnáziumot követően Budapesten a Központi Papnevelő Intézet növendékeként hittudományi doktorátust szerzett, majd a nagyváradi egyházmegye papja lett.
       Egyénisége, lelkisége, nevelési módszere, a szegényekről való gondoskodása, a betegek látogatása maradandó hatást gyakorolt tanítványaira és híveire. Védte az üldözötteket, ezért a román csendőrség sokat zaklatta. Szálka volt a nyilas hatalom szemében is, mivel zsidókat rejtett el és mentett meg a deportálástól. A Merici Szent Angéla orsolyita harmadrend alapításával a keresztény családokat kívánta erősíteni. Tevékenyen részt vett a szatmári-nagyváradi egyházmegye vezetésében. Az egyházüldözések várható fejleményeit látva Róma engedélyezte a püspökök titokban való felszentelését, így Bogdánffy Szilárdot a bukaresti nuncius 1949 februárjában szentelhette püspökké.
       Elismerten nagy tudású teológiai professzor és különleges pedagógiai képességekkel megáldott hittantanár volt. Amikor a kommunista hatóságok a katolikus egyházat román nemzeti egyházzá akarták alakítani, szembefordult az erre törekvő mozgalommal. Az elsők között tartóztatták le; négy évet töltött az ország legkegyetlenebb börtöneiben és a Capul Midia-i haláltáborban, ahol sokat kínozták. A börtönben rabtársai vigasza volt, fogságban sem hanyagolta küldetését, az elesettek vigasztalását, az Evangélium hirdetését. Ellenállása miatt a hatóságok hazaárulással vádolva tizenkét évi kényszermunkára ítélték. Tüdőgyulladást kapott, de a börtönorvos nem adott neki gyógyszereket, így kezelés hiányában 1953. október 2-án a nagyenyedi börtönben meghalt. Az egyházhoz való hűségéért szenvedett. Halála vértelen vértanúság volt.
       Tavaly decemberben Böcskei László nagyváradi katolikus püspök kihallgatást kért és kapott Rómában Angelo Amato érsektől, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusától, akinek támogatását kérte Bogdánffy boldogáavatásához. Ez év január 12-én ült össze a héttagú bíborosi kollégium, aminek pozitív döntését követően az ügy a Szentatya elé kerülhetett. Március 27-én XVI. Benedek pápa magánkihallgatáson fogadta Angelo Amato érseket. Az audiencián a Szentatya 16. dekrétum kihirdetését engedélyezte. Ezzel a döntéssel XVI. Benedek pápa a titokban felszentelt nagyváradi püspök, Isten Szolgája Dr. Bogdánffy Szilárd vértanúságára vonatkozó dekrétumot is jóváhagyta.
       Nagyváradon 1192. február 2-án volt hasonló horderejű egyházi esemény, amikor a városalapító László királyt avatták szentté. 

Forrás:

2010. okt. 24.

Az Egyházat Krisztus missziós egyháznak teremtette

Az egyházi közösség építése a misszió kulcsa
A missziókért imádkozunk és gyűjtünk most vasárnap


A Katolikus Egyház 1926 óta ünnepli meg a világmisszió napját október 18-án, a hónap utolsó előtti vasárnapja pedig II. János Pál pápa rendeletére a világmisszió vasárnapja. A magyar templomokban is a missziókért és a hithirdetőkért imádkoznak október 24-én és a perselypénzt az evangelizáció javára fordítják. XVI. Benedeknek az idei missziós vasárnapra írt üzenetét az alábbiakban közöljük.

Kedves testvéreim!

Október hónapja a missziós világnappal alkalmat kínál az egyházmegyei és plébániai közösségeknek, a megszentelt élet intézményeinek, az egyházi mozgalmaknak és Isten egész népének, hogy megújult elkötelezettséggel hirdessék az evangéliumot és a lelkipásztori tevékenységnek átfogóbb, missziós jelleget adjanak. Ez az évente visszatérő alkalom arra hív, hogy tudatosabban éljük át azokat a liturgikus és kateketikai, karitatív és kulturális utakat, amelyeken keresztül Jézus Krisztus az ő Igéjének és az Eucharisztiának az asztalához hív egybe minket, hogy megízleljük jelenlétének ajándékát, az ő iskolájában nevelődjünk, és egyre tudatosabban Vele, a Mesterrel, az Úrral egyesülve éljünk. Ő maga mondja: „Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki” (Jn 14,21). Csak miután találkoztunk Isten szeretetével, amely megváltoztatja az ember életét, azután tudunk vele és egymással közösségben élni, hiteles tanúságtételt felkínálni testvéreinknek, ezáltal tanúsítva a bennünk lévő reménynek az alapját (vö. 1Pt 3,15). A felnőtt hit – amelyben az ember gyermeki magatartással képes teljesen Istenre bízni magát, amelyet az imádság, az Isten igéjéről való elmélkedés, a hit igazságainak tanulása táplál – feltétel ahhoz, hogy elő tudjunk mozdítani egy új humanizmust, mely Jézus evangéliumára épül.

Októberben, amikor a nyári szünet után számos országban újraindulnak a különböző egyházi tevékenységek, az Egyház arra hív, hogy a rózsafüzér imádságon keresztül megtanuljuk Máriától az Atya emberiségről alkotott szeretettervét szemlélni, hogy úgy szeressük az emberiséget, ahogy Ő szereti. Nem éppen ebben rejlik a misszió értelme is?

Az Atya ugyanis arra hív minket, hogy szeretett Fiában mi is szeretett gyermekei legyünk és mindannyian testvérnek ismerjük fel egymást Benne. Ő az üdvösség ajándéka a viszálytól és a bűntől megosztott emberiség számára, aki feltárja Isten valódi arcát: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16).

„Látni szeretnénk Jézust” (Jn 12,21) – János evangéliuma szerint ezzel a kéréssel fordult Fülöp apostolhoz néhány görög zarándok, akik húsvétra érkeztek Jeruzsálembe. Ez visszhangzik a mi szívünkben is most októberben, és arra emlékeztet, hogy az evangélium hirdetése az egész Egyház feladata, mivel „természeténél fogva missziós” (Ad gentes, 2), és arra hív, hogy mozdítsunk elő egy olyan megújult életet, amelyet hiteles kapcsolatok szőnek át és az evangéliumra alapozott közösségekben valósul meg. Egy soknemzetiségű társadalomban, amelyben egyre inkább megjelennek a magány és a közömbösség különböző aggasztó formái, a keresztényeknek meg kell tanulniuk felmutatni a remény jeleit, egyetemes testvérekké kell válniuk, nagy ideálokért kell élniük, amelyek megváltoztatják a történelmet, és hiú ábrándok vagy felesleges félelmek nélkül meg kell tenniük mindent azért, hogy bolygónk minden nép számára otthon lehessen.

Ahogy a görög zarándokok kétezer évvel ezelőtt, úgy korunk emberei is azt kérik a hívőktől – még ha nem is mindig tudatosan –, hogy ne csak „beszéljenek” Jézusról, hanem „mutassák is meg” Őt, ragyogtassák fel a Megváltó arcát a föld minden sarkában az új évezred nemzedékei előtt, főként a fiatalok előtt minden földrészen, akik felé különösképpen is irányul az evangélium hirdetése. Meg kell érteniük, hogy a keresztények azért hirdetik Krisztus igéjét, mert Ő az Igazság, mert Benne találták meg életük értelmét, igazságát.

Ezek a gondolatok arra a missziós küldetésre utalnak, amelyet minden megkeresztelt ember és az egész Egyház megkapott, de ez nem valósulhat meg hitelt érdemlően mély személyes, közösségi és pasztorális megtérés nélkül. Annak tudata ugyanis, hogy az evangélium hirdetésére kaptunk meghívást, személyesen minden hívőt, de ugyanígy az összes egyházmegyei és plébániai közösséget teljes megújulásra ösztönzi és arra, hogy egyre inkább megnyíljanak a helyi egyházak közötti missziós együttműködésre azért, hogy előmozdítsák az evangélium terjedését minden ember szívében, minden nép, kultúra, faj, nemzetiség körében szerte a világon. Ez a tudatosság Fidei Donum papok, Istennek szentelt személyek, hitoktatók és világi misszionáriusok tevékenységén keresztül növekszik abban a folytonos törekvésben, hogy előmozdítsuk az egyházi közösség megvalósulását úgy, hogy a kultúrák egymás mellett élésének jelensége be tudjon illeszkedni egy olyan egységmodellbe, amelyben az evangélium a szabadság és a fejlődés kovásza, a testvériség, az alázat és a béke forrása (vö. Ad gentes, .). „… az Egyház ugyanis Krisztusban mintegy szentsége, azaz jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberi nem egységének” (Lumen gentium, 1).

Az egyházi közösség Isten fiával, Jézus Krisztussal való találkozásból születik, aki az Egyház hithirdetése révén jut el az emberekhez, és közösséget teremt saját magával, és következésképpen az Atyával és a Szentlélekkel (vö. 1Jn 1,3). Krisztus hozza létre az új kapcsolatot az ember és Isten között. „Ő nyilatkoztatja ki nekünk, hogy "szeretet az Isten" (1Jn 4,8), s ugyanakkor megtanít minket arra, hogy az emberi tökéletesség és a világ átalakításának alaptörvénye a szeretet új parancsa. Azokat tehát, akik hisznek az isteni szeretetnek, biztosítja arról, hogy a szeretet útja minden ember előtt nyitva áll, s hogy az egyetemes testvériségre való törekvés nem hiábavaló.” (Gaudium et spes, 38)

Az Egyház az Eucharisztiából fakadóan válik „közösséggé”, amelyben Krisztus, aki jelen van a kenyérben és a borban, az ő szeretetáldozatával úgy építi az Egyházat, mint az ő testét, egyesít minket a Szentháromság egy Istennel, valamint egymással (vö. 1Kor 10,16). A Sacramentum Caritatis kezdetű apostoli buzdításban ezt írtam: „A szeretetet ugyanis, melyet a szentségben ünneplünk, nem tarthatjuk meg magunknak. E szeretet természete szerint igényli, hogy mindenkivel közöljük. Amire a világnak szüksége van, az Isten szeretete, a Krisztussal való találkozás és a belé vetett hit” (84). Ezért az Eucharisztia nem csupán az Egyház életének, hanem küldetésének is forrása és csúcspontja: „Egy igazán eucharisztikus Egyház missziós Egyház” (uo.), amely mindenkit el tud vezetni az Istennel való közösségre, meggyőződéssel hirdetve: „Amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek velünk” (1Jn 1,3).

Kedves barátaim! Ezen a missziós világnapon, amelyen szívünket és tekintetünket kitágítjuk a misszió hatalmas terére, érezzük át, hogy mindannyiunknak ki kell vennünk a részünket az Egyháznak az evangélium hirdetésére irányuló törekvéséből. A missziós lendület mindig az életerő jele volt helyi egyházaink számára (vö. Redemptoris missio, 2), és az ő együttműködésük egyedülálló módon tesz tanúságot az egységről, a testvériségről és a szolidaritásról, melyek az üdvözítő Szeretet szavahihető hirdetőivé tesznek.

Ismét imádságra hívok tehát mindenkit és arra, hogy a gazdasági nehézségek ellenére konkrét testvéri segítséggel támogassuk a fiatal egyházakat. A szeretetnek és a megosztásnak e gesztusa, amelynek elosztásáról a Pápai Missziós Művek fog gondoskodni – és hálámat fejezem ki értékes szolgálatukért –, elősegíti majd papok, szeminaristák és hitoktatók képzését a legtávolabbi missziós területeken, és bátorítani fogja a fiatal egyházi közösségeket.

A missziós világnapra szóló ez évi üzenet zárásaként különleges szeretettel szeretném kifejezni hálámat a misszionáriusoknak, férfiaknak és nőknek, akik a legtávolabbi és legnehezebb missziós helyeken tesznek tanúságot – gyakran az életük árán is – Isten országának eljöveteléről. Ők az evangélium hirdetésének élcsapatát képviselik, és minden hívő barátsággal, lelki közelséggel és támogatással tartozik nekik. „Isten (aki) a jókedvű adakozót szereti” (2Kor 9,7), töltse el őket lelki buzgósággal és mély örömmel.

Ahogyan Mária „igenje”, úgy az egyházi közösségnek a testvéri szeretetre szóló isteni meghívásra adott minden nagylelkű válasza is új apostoli és egyházi „anyaságot” fog életre hívni (vö. Gal 4,4.19.26), amely a szerető Isten titka által megérintve – aki „amikor elérkezett az idők teljessége…, elküldte Fiát, aki asszonytól született” (Gal 4,4) – bizalmat és bátorságot fog adni új apostoloknak. Ez a válasz minden hívőt képessé tesz arra, hogy „a reményben derűsek legyenek” (vö. Róm 12,12), miközben megvalósítják Isten tervét, aki azt akarja, „hogy az egész emberiség Isten egyetlen népévé, Krisztus egyetlen testévé legyen, a Szentlélek egyetlen templomává épüljön” (Ad gentes, 7).


XVI. Benedek

Forrás: Katolikus.hu

2010. okt. 17.

Milleniumi templomunk búcsúja

      Meghívott szónok volt P. Bátor Péter Botond OSP-PE, a magyar pálosrend tartományfőnöke:
      Ma a sok információ következtében zűrzavar van a fejekben, ezért van annyi baj és bűn a világban, szem elől tévesztik az emberek az utat, a célt. A megtérés a fejben kezdődik. Egyedül Jézus Krisztus az Út. Azt is sokan elfelejtik, hogy Mária Országa vagyunk, ez pedig küldetést jelent számunkra. Felemelő volt hallgatni az atya mindennapi tapasztalatait, hogyan is élte meg Jézus új szeretet-parancsát: „Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Jn 13,34) Létezésünk Isten akarata, a Szeretet azt mondja minden egyes embernek: „Én akarom, hogy te létezzél”. A Szeretet  együtt akar lenni azzal, akit szeret. Isten szeret minket, velünk van és nem hagy el, és bármilyenek is legyünk, ez a szeretet nem múlik el soha, erről a szeretetről kell tanúságot tegyünk mi is; Jézus ehhez megadja az erőt. Köszönjük Péter atya!