Népirtás, avagy a kereszt botránya

      Hogy mi a holokauszt, arról mindenki tud, és tagadása büntetendő cselekmény. Január 27-ét, az auschwitzi haláltábor 1945-ös felszabadításának napját 2005. november 1-jén nyilvánította a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává az ENSZ-közgyűlés. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza „az emlékezés és a tanítás kötelességét”, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét. A náci Németországnak a zsidóság megsemmisítésére irányuló programjáról, a "végső megoldásról" 1942 januárjában határoztak, célul tűzve ki a 11 milliós európai zsidóság teljes kiirtását. A holokausztnak (a görög eredetű szó jelentése "tűzben elégő áldozat", héber szinonimája soá) mintegy kétszázezer, a nácik által szintén alacsonyabb rendűnek nyilvánított cigány, valamint homoszexuálisok, testi és szellemi fogyatékosok is áldozatul estek. A budapesti Holokauszt Emlékközpont szerint az európai zsidó holokauszt áldozatainak számát a különféle becslések 5 és 6 millió közé teszik. Körülbelül minden tizedik, a holokauszt idején meggyilkolt áldozat magyarországi zsidó volt, számuk 500 és 600 ezer fő közöttire tehető.

     

És mi a holodomor? Emléknapja 2006 óta minden november hónap negyedik vasárnapján van. Ez is genocídum, ukrajnai népirtás, közel 7 millió áldozata volt. (Ezt viszont nem tanítják az iskolákban, nem kötelező tudni róla.)
      A népirtásra vonatkozó ENSZ konvenciót 1948. december 9-én fogadtak el, és „A népirtás bűncselekményének megelőzéséről, illetve büntetéséről címet viseli.” A konvenció kitételei olyan cselekményekre vonatkoznak, amelyek valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagjainak szándékos, teljes vagy részleges megsemmisítését célozzák. Röviden: a nemzetiségi politika egyik megnyilvánulását jelentik, amely valamely konkrét népcsoport ellen irányul és a célja az adott csoport fizikai megsemmisítése. A népirtás két alappillére: olyan életkörülmények megteremtése egy meghatározott csoport számára, melyek következtében részben vagy teljesen megsemmisül, illetve olyan cselekedetek, amelyekkel megakadályozzák a születéseket az adott csoporton belül. E két ismérv jellemzi az ukrán nép ellen a XX. század 30-as éveiben elkövetett népirtást is. Így cselekedett az orosz birodalom, a vörös Szovjetunió moszkvai központja is, mikor az ukrán nép elleni népirtást végrehajtotta. A központi bizottság minden megyéből begyűjtötte a különféle megtorlásokra vonatkozó adatokat.
      Íme, egy részlet az 1932. december 3-án kelt, „zárt borítékban, titokban nyújtandó át” megjegyzéssel ellátott Koszior táviratból, amelynek címzettje a központi bizottság megbízottja.

• „Kérem, röviden tájékoztasson arról, hogyan teljesülnek a KB direktívái. Először: megtorlások alkalmazása a beszolgáltatási tervet nem teljesítő kolhozokkal és egyéni gazdákkal szemben, áruval történő ellátásuk leállítása, természetbeni büntetések kiszabása, a kolhoztagokat megillető természetbeni előlegek kiadásának leállítása, a törvényellenesen kiosztott gabona visszavétele, a jogtalanul eltulajdonított értékek visszaszolgáltatása, bírósági megtorlások, stb. Másodszor: a gabonával való spekuláció, és úgy általában az azzal való kereskedelem elleni küzdelemről, a piacok ellenőrzéséről és a spekulánsok elfogásáról... Harmadszor: milyen hatással vannak ezek az intézkedések a beszolgáltatások menetére.” 

      Mint köztudott, az ukrán nép ellen elkövetett népirtást 1988-ban elismerte az Egyesült Államok Kongresszusa és a Jogászok Nemzetközi Bizottsága. Az ukrán Legfelső Tanács határozata is a népirtás politikájaként definiálta az éhínséget. A szándékos kiéheztetést elitélte Kanada, Argentína és Ausztrália parlamentje, az éhínséggel kapcsolatos közös nyilatkozatot az ENSZ 30 tagállama, köztük Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Egyiptom, stb. írta alá.

      Bizonyára sokunk számára ismerős Franz Werfel: A Musza Dag negyven napja című regénye. Cselekménye az első világháború éveiben játszódik, amikor a törökök halálra ítélik az oszmán birodalomban élő katolikus örményeket, elrendelik áttelepítésüket, leölésüket. A Musza Dag az anatóliai tengerparton emelkedő fennsík. Erre az erődítménnyé kiképezhető hegyre vonul vissza hét örmény falu népe. A vállalkozás vezetője Bagradjan, egy sokáig Párizsban élő archeológus. A regény ennek az alig ötezer embernek negyven napig tartó hősies harcát módon beszéli el, egészen a győzelemig, azaz addig, amíg a megtizedelt, éhező, lerongyolódott örményeket a francia hadihajók fedélzetükre veszik. Az egész regényen érződik, hogy az író (zsidó volt) az üldözöttek küzdelmének ábrázolásakor saját korára, az eljövendő szenvedésekre gondol.
      Tények: 1915 és 1923 között körülbelül 1,5 millió örményt gyilkoltak meg, és rajtuk kívül több ezret deportáltak Törökország keleti régióiból, és körülbelül hatszázezer örmény halt meg vagy mészárolták le a kitelepítés során csak 1915-ban és 1916-ban.
      2012-től a francia nemzetgyűlés által elfogadott törvény szerint bűncselekménynek minősül, ha valaki tagadja, hogy az 1,5 millió törökországi örmény lemészárlása 1915-ben valójában népirtás volt.

      Erdélyben is visszatért a mártírok ideje a kommunizmussal. Még rejtély, hány véres, halálos áldozata is volt.
    Nézzük mi is történik Közel keleten, a jelen időben. Szintén népirtás, mégpedig vallásos okokból. A vallásos radikalizmusnak véres áldozatai vannak. A jövő nemzedék fogja majd elemezni, megnevezni, összegezni. Az Egyházunk párbeszédet folytat a muzulmánokkal, a béke Isten ajándéka, de a vezetők is kell(ene) tegyenek ezért már valamit. Egyelőre Európa tárt karokkal fogadja a muzulmánokat, értük leveszik még a keresztet is az osztálytermek, a kórházak faláról híres-hírhedt vallásszabadság nevében.
      Egy szíriai szerzetesnővér, Hatune Dogan, egy Bécsben rendezett sajtótájékoztatón az Emberi Jogok Napján arról beszél, hogy a radikális muzulmánok a keresztény vért palackozzák, és eladják a szaúdiaknak, palackja 100 ezer dollárt ér. Ezt a vért rituális kézmosásra használják a muzulmánok. Beszél még elrablásokról, nemi erőszakról, gyilkosságságról, kínzásról, csonkításról. Mindezekről a nővér videó formában egy József nevezetű embertől kapta, mégpedig egy bagdadi keresztény család közvetítésével. Nem derül ki világosan, hogy József maga lenne az egyik gyilkos, vagy általában a gyilkosokról van szó.
         Ezen a linken volt látható-hallgatható a nővér beszámolója, törölték:
http://www.examiner.com/article/nun-claims-radical-muslims-bottling-christian-blood-selling-to-saudis

Forrás:

http://www.mult-kor.hu/20130127_ma_van_a_holokauszt_aldozatainak_nemzetkozi_emleknapja

http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/ukranok/az_artatlan_aldozatok_emlekere/pages/magyar/005_ukran_nep.htm

http://nol.hu/kulfold/buntetik_franciaorszagban_az_ormeny_nepirtas_tagadasat?ref=sso

http://magyarkurir.hu/hirek/iskolai-kereszt-tiltakozik-vatikan-strasbourgi-doentes-ellen

http://www.magyarkurir.hu/hirek/papa-tovabbi-egyuettmukoedesre-buzditotta-katolikus-muzulman-talalkozo-resztvevoit

Boldog Újévet!

Nagy Heródes szelleme

      Nagy Heródes (vsz. Askelon, Kr. e. 73.-Jerikó, Kr. e. 4. ápr. 11. előtt): Júdea királya. - Nevében a 'nagy' eredetileg „idősebb”-et jelentett. Nem volt zsidó. Atyja az idumeus Antipater, anyja a nabateus Kufra v. Küprosz volt. Kr. e. 47: atyja tétette Galilea urává.Kr. e. 40-ben a szenátus megtette Júdea királyává. Sírjára Ehud Necer régész, a Héber Egyetem professzora bukkant rá, Heródes egykori palotája, a dombtetőre épült Heródium nevű erődítmény feltárása közben.

      Heródes arab származású római polgár volt, lelkiismeretesen betartotta a zsidó törvényeket. Úgy tett, mintha a zsidó érdekeket képviselné, közben személyes előnyökért a rómaiak sarujának a szíját nyalta. A zsidó vezetők sem voltak különbek, gazdagok voltak, sokkal nagyobb volt a kapzsiságuk, mint a hazaszeretetük és Isten szeretete.
      De ma sincs másképp, él és virul Heródes szelleme, ismerős ugye: amikor választások vannak, akkor sokan fellépnek, azt hirdetve, hogy a keresztény értékeket képviselik, és a nép jogait, vasárnaponként több templomba elmennek és áldoznak, majd amikor választáskor hatalomhoz jutnak, az az első dolguk, hogy meggazdagodjanak ők, a csemetéik, a szeretőik, és a csatlósaik. Nagy feledékenység köde üli meg az agyukat, tisztelet a kivételnek. A világ bankárait és kormányait nincs is értelme emlegetni.

      Ugyanez a Heródes-féle szellem ölte meg Jézust, mert a zsidó vezetők féltették a jól jövedelmező hatalmukat, a római birodalom (is) azért tartott olyan sokáig, mert a leigázott területeken a nép vezetői a rómaiak cinkosai voltak, és csak látszólag siránkoztak az elveszett szabadság miatt. A zsidóknak olyan Messiás kellett volna, aki már akkor a világ minisztereivé és bankáraivá nevezi ki mindegyiküket. Az igát akkor is, és most is, az egyszerű nép nyögi.

      Jézus Krisztus egyenesen a szemükbe mondja ezeknek a zsidóknak, hogy az atyjuk maga a sátán, kemény beszéd ez:

• Erre közbevágtak: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám fiai vagytok, azt tegyétek, amit Ábrahám tett. De ti az életemre törtök, bár az Istentől hallott igazságot hirdetem nektek. Ábrahám ezt nem tette. Azt teszitek, amit atyátok tett.” De tovább erősködtek: „Nem házasságtörésből születtünk, egy atyánk van, az Isten.” Jézus ezt válaszolta: „Ha Isten volna az atyátok, akkor szeretnétek engem. Mert az Istentől való vagyok, tőle jöttem. Hisz nem magamtól jöttem, hanem ő küldött. Miért nem értitek a beszédemet? Azért, mert nem vagytok képesek meghallani a szavamat. A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja. Mégis, bár az igazságot hirdetem, nekem nem hisztek. Ki vádolhat bűnnel közületek? Ha meg az igazságot hirdetem, miért nem hisztek nekem? Aki az Istentől való, meghallja az Isten szavát. Ti azért nem halljátok meg, mert nem vagytok az Istentől valók.” (Jn 8, 39-43) 

      Ma van az Aprószentek ünnepe. Azok a gyermekek viselik ezt a kedves nevet, akiket Jézus, a prófétai ígéreteket beteljesítő Messiás király miatt öletett meg Nagy Heródes, azt gondolván, hogy így megmentheti királyságát.

• Amikor a júdeai Betlehemben, Nagy Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.” Ennek hallatára Heródes király megriadt, s vele egész Jeruzsálem. (Mt 2,1-3)

      Nagy Heródessel együtt egész Jeruzsálem megriadt: a főpapok és az írástudók. „Egy újszülött király? Akkor mi elveszítjük hatalmunkat, a pénzünket...? Jaj nekünk, veszejtsük el hamar!”

• Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, haragra lobbant, és Betlehemben meg a környékén, minden fiúgyermeket megöletett, kétéves korig, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően. Így beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: Kiáltozás hallik Rámában, keserves sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, s nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé. (Mt 2,16-18) 

      A bölcsek – eredetiben a mágusok, KELET-ről jöttek, megváltásunk keletről származik, a zsidóktól, ma pedig?! ma a mágia, az erkölcsi szenny, az istentelenség, a közömbösség, a kényelmes életszemlélet NYUGAT-ról árad Erdélybe.

      Heródes szelleme virult és virul a háborúk idején, amikor az anyák siratják fiaikat, az asszonyok férjüket, a gyerekek az apjukat és a nagyobb fiútestvérüket. Ma sincs másképp, mennyi háborúról és szenvedésről olvashatunk! Ráchel siratja fiait, s nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.

      Heródes szelleme virul azokban a vezetőinkben, akik a hatalmas helyi adókat vetnek ki, akik a fűtéspénznek dupláját szedik az országos átlagnak, akik minimális bért sem adják meg a fiataljainknak és nem tudnak családod alapítani, el kell menjenek külföldre dolgozni (rabszolgának), de legalább ne vernék fél téglával a mellüket: jaj, egyre fogy nemzetünk... Ráchel siratja fiait, s nem akar vigasztalódni, mert ki kellett vándoroljanak.

     Heródes szelleme virul a törvényhozóinkban, mert arra van jogunk, hogy megválasszuk saját vezetőinket, de számon kérni, hogy mit művelnek velünk négy év alatt, arra már nincsenek törvényeink, nincsen jogunk.

      Van isteni igazságszolgáltatás, ha nem is itt földön, majd halálukban megtapasztalják. Mindenki már születése pillanatában tartozik Istennek a halálával.

      Heródes szelleme virul az abortusz pártiakban, az orvosokban és anyákban és apákban, akik abortuszt hajtanak végre, és azokban a honatyákban, akik az alig megfogant életet az már az anya méhében megölik törvényhozásaik által.

A történelem ura maga Isten, az utolsó szó Jézus Krisztusé, ő a Király, senki más, „és országának nem lesz vége”. Marana Tha!

Jézus születése

„Mert gyermek születik nekünk, 
fiú adatik nekünk; 
az uralom az ő vállán lesz, 
és így fogják hívni a nevét: 
Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, 
Örökkévalóság Atyja, Béke Fejedelme.” 
(Iz 9,5)

„Ezért az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el.” (Iz 7,14)

A szűz neve: Mária. A Hajnalcsillag.

„Mária igen találóan hasonlítható egy csillaghoz; mert amint a csillag anélkül, hogy veszítene fényéből, szórja sugarait, úgy a Szűz is minden sérelme nélkül szülte gyermekét.” (Szent Bernát).

„A hajnalcsillag előtt, mint harmatot, nemzettelek téged.” (Zsolt 110,3).

„Azokban a napokban történt, hogy rendelet ment ki Augusztus császártól, hogy írassék össze az egész földkerekség. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. József is fölment Galilea Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.” (Vö. Lk 2,1-7). 

„S az Ige testté lett, és közöttünk élt.” (Jn 1,14)

Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.Pásztorok tanyáztak a vidéken kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. De az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában. Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.” Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek!” Mihelyt az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!” (Lk 2, 7-16) 

A Gyermekben meglátták Istent, mert tiszta volt a szívük. Leborulva imádták „a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát.” (Zsid 13,20)

„Ő, aki gazdag volt, érettünk szegény lett. Leszállt a menny kimondhatatlan gazdagságából, a világra jött és nem vágyódott semmitérő kincsek után, oly nagy szegénységet vállalt magára, hogy mindjárt születése után egy kis jászol lett nyugvóhelye. ..Fenn az égben öröktől fogva mindent bőségben megtalálhatott, egyedül a szegénységet nem. Ezzel szemben a föld tékozló módon telehintve vele, az ember azonban nem ismerte az értékét. És íme: az Isten Fia megkívánja szépségét, leszáll érte a magas égből, hogy így e megbecsülésével a mi szemünkben is értékessé tegye.” (Szent Bernát) 

A napkeleti bölcsek is elindultak egy jel után, egy csillag után, megkeresni Istent és megtalálták:
„A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. (Mt 2,10-11).

Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében gyakran elgondolkozott rajtuk. (Lk 2,19)

„Hagytam, hogy felkeressenek, 
akik nem kérdeztek engem; engedtem, 
hogy megtaláljanak, akik nem kerestek engem. 
‘Íme, itt vagyok! Íme, itt vagyok!’ 
-mondtam a nemzetnek, mely nem szólította nevemet.”
(Iz 65,1)

A Gyermek hagyja magát megtalálni a szívemben, a szívekben, akkor is, ha az egy elhagyott, rideg istálló... Emmánuel - velünk az Isten, velünk van Mária, Szent József, az Ég összes angyalai és szentjei.

  

Áldott, békés Karácsonyi ünnepeket!

Ó-antifónák (December 17-23)

      A mai nappal kezdődik advent utolsó és intenzívebb hete. Ebben a közvetlen készületi időben az Egyház az Ó-antifónák sorával tanít minket. Ezek az antifónák az Esti dicséret Magnificat-jához kapcsolódnak, nevüket a kezdő „Ó” indulatszóról kapták, gregorián énekek, a Megváltó utáni vágyakozást fejezik ki. A megszólítások az Ószövetségből valók, de mindegyik az üdvözítő Jézusnak szól. 

December 17:  

Ó, Bölcsesség! Te a magasságbeli Isten ajkán születtél, erőddel elérsz a világ egyik végétől a másikig, és üdvösen igazgatod a világmindenséget: Jöjj, taníts meg minket okosan élni!

https://www.youtube.com/watch?v=8ngcQDQfhlA 

December 18: 

Ó, Urunk és népednek vezérlő Fejedelme! Te megjelentél Mózesnek az égő csipkebokorban, és neki a Sínai-hegyen törvényt adtál: Jöjj, válts meg minket kitárt karoddal!

https://www.youtube.com/watch?v=dn1cloz0ssQ 

December 19: 

Ó, Jessze gyökeréből támadt Sarj! Te jel vagy a népek számára; elnémulnak a királyok előtted, és epedve várnak a nemzetek: Jöjj, szabadíts meg minket, már ne várass tovább magadra!

https://www.youtube.com/watch?v=VFE7B-DZ8_w 

December 20:  

Ó, Dávid kulcsa és Izrael királyi pálcája! Amit te megnyitottál, azt senki be nem zárja, amit te bezártál, azt senki ki nem nyitja: Jöjj, szabadítsd ki a börtönből a foglyokat, akik sötétségben és a halál árnyékában ülnek! 

https://www.youtube.com/watch?v=fDg29sswhgQ 

December 21: 

Ó, szent Virradat! Te az örök világosság Fényessége és az igazságosság Napja vagy: Jöjj, és világosítsd meg azokat, akik sötétségben és a halál árnyékában ülnek! 

https://www.youtube.com/watch?v=1BsZH7e27Dg 

December 22: 

Ó, nemzetek Királya és szívük Kívánsága, az Egyház Szegletköve! Te egybekapcsolod régi és új választott népedet: Jöjj, üdvözítsd az embert, akit a föld anyagából alkottál!

https://www.youtube.com/watch?v=5GvDvgfLoUo 

December 23: 

Ó, Emmánuel, törvényhozó Királyunk! Te üdvözíted a reád várakozó népeket: Jöjj, és üdvözíts minket, Urunk, Istenünk! 

https://www.youtube.com/watch?v=wdu0HjiLEn4

 

Egy orthodox imádság a római katolikus hagyományban

     

Loyolai Szent Ignác Lelkigyakorlatos könyvének harmadik heti programja szerkezetileg követi a jól ismert Anima Christi (Krisztus Lelke, szentelj meg engem) imádságot. Az ima eredete visszamegy Szíriai Izsák apát egyik prédikációjára, melynek címe: A világról való lemondás. Ennek rövidített, rímes változata a latin hagyományba is bekerült, valószínűleg egy ferences révén. Szent Ignácnak köszönhetően pedig a katolikus hagyomány is befogadta és magáévá tette. Jó példa ez arra, hogy egy tipikusan keleti imádság hogyan válik - feldolgozás útján - közkinccsé. Ez egyúttal azt is jelzi, mennyire egy forrásból táplálkozik a két nagy keresztény hagyomány: a keleti és a nyugati. Álljon itt az eredeti szöveg magyar fordítása: 

• Uram, Jézus Krisztus, Istenünk, ki megsirattad Lázárt, kit a fájdalom és részvét könnyeivel öntöztél, fogadd el keserves könnyeimet. A te szenvedéseddel gyógyítsd szenvedélyeimet, a te sebeiddel orvosold sebeimet, a te véreddel tisztítsd meg véremet, a te életadó testednek jó illatával áraszd el testemet. Az epe, mellyel ellenségeid itattak, tegye édessé lelkemnek keserűségét, amellyel ellenfelem itatott meg engem. Tested, melyet keresztfára feszítettek, emelje hozzád elmémet, melyet a démonok mélyre lehúztak. Fejed, amelyet lehajtottál a keresztfán, emelje föl fejemet, melyet ellenfeleim megsértettek. Szentséges karjaid, melyeket a hitetlenek keresztfához szögeztek, emeljenek ki engemet a pusztulás gödréből, amint szentséges ajkaiddal megígérted. Orcád, mely eltűrte az átkozottaktól az ütéseket és köpéseket, ragyogja be törvénysértésektől elrútított orcámat. Lelked, melyet a keresztfán Atyád kezébe ajánlottál, kegyelmeddel legyen útvezetőm Tehozzád. Nincs együttérző szívem, hogy keresselek Téged; nincs bennem sem bűnbánat, sem töredelem, amelyek bevezetik (Isten) gyermekeit tulajdon örökségükbe. Nincsenek, Uram, vigasztaló könnyeim. A mindennapi gondok meghomályosították az én elmémet, és nincs ereje, hogy együttérzően hozzád emelje tekintetét. Kihűlt a szívem a kísértések sokaságától, és az irántad való szeretet könnyei nem tudják fölmelengetni. De Te, Istenem, Uram Jézus Krisztus, jóságnak kincsestára, adj nekem tökéletes bánatot és fáradhatatlan szívet, hogy egész lelkemmel rászánjam magam a Te keresésedre, mert nélküled távol van tőlem minden jó. Ezért, ó, Jóságos, add nekem kegyelmedet. Az Atya, aki örök idők óta előhoz Téged legbensőbb rejtekéből, újítsa meg bennem arcodnak vonásait. Elhagytalak téged; Te ne hagyj el engem. Eltávolodtam Tőled; Te jöjj és kutass föl engem, vezess a legelőre, választott nyájadnak juhai közé számlálj engem; isteni szentségeid zsenge füvével táplálj engem azokkal együtt, akiknek a szíve tiszta. Övék a Te lakóhelyed; a tiszta szívben látható kinyilatkoztatásaid tündöklő ragyogása. Ez a vigasztalás és örvendezés azoké, akik fájdalmak és kínok közepette fáradoznak Érted. Eme tündöklő ragyogásra legyünk mi is méltóvá kegyelmedből és emberszeretetedből, Üdvözítő Jézus Krisztusunk, mindörökkön-örökké. Amen. 

      Az imádság első hat sora a megfeszített Krisztushoz szól, a második hat sora pedig a föltámadt Krisztushoz. Az első sor (Krisztus Lelkéhez intézett kérés) közvetlenül kapcsolódik az 5. és a 6. sorhoz, a második pedig (Krisztus Testéhez intézett kérés) a 3. és 4. sorhoz. Ennek mintájára a 7. sor (felhívás Krisztushoz, hogy hallgassa meg az imádkozót) kapcsolódik a 11. és 12. sorokban megfogalmazott kéréshez; a 8. sort (az imádkozó és Krisztus kapcsolata ne szakadjon meg) a 9. és a 10. sor fejti ki konkrétan. Mindezt a következőképpen ábrázolhatnánk: 

      Ez a rajz világosan mutatja az értelmileg összetartozó részek ritmikus ismétlődését. Ez a lélegzetvételre épülő imádság a Krisztus titkairól való elmélkedés által abba a békébe (nyugalomba) akar elvezetni, amely, Szent Pál szavaival élve, meghalad minden értelmet. A nyugati hagyomány a szerzetesi zsolozsmában őrizte meg a légzésre épülő imamódot. Zsoltározáskor a zsoltár közepén, a *-nál levegővételnyi szünetet tartunk. 

(Vö. Szinergeia, Az Orthodoxia aszketikájának és misztikájának problémái.
Moszkva, 1995. Szerkesztette Sz. Sz. Horuzsij, 240-242. o.) 

Vége a könyvnek.

Forrás,
Barsi Balázs atya előszavával „A puszták egyeteme” :

A Szent életrajza:

Szent Szerafim és Isten Anyja

Remeteélet az erdei cellában

„Téli Húsvét” Oroszföldön

     

1991. január 11-én éjfélkor a Néva parti hófödte térség felett szörnyű menydörgés hallatszott, és a villám fénye egy pillanatra egész Pétervárt bevilágította. A dörgés oly erős volt, hogy sokan felébredtek és kinéztek az ablakon. E sorok írója először arra gondolt, hogy robbanás vagy katasztrófa történt.
      Ugyanezen a napon a Néva vize - szinte az ember szeme láttára - váratlanul emelkedni kezdett, s a szokásos szintnél két méterrel magasabbra növekedett: a Vasziljevszkij-sziget csúcsán lévő szintjelző golyók alig látszottak ki a vízből. Másnap még a központi újságok is beszámoltak erről az „időjárási rendellenességről”. Ezzel a „jellel” adta hírül Szárovi Szent Szerafim - az Orosz Birodalom egykori fővárosában -, hogy letelt a száműzetés ideje és elérkezett szent ereklyéi megtalálásának a napja.
      Az ereklyék megkerülésének a híre, melyet a karácsonyi ünnepi liturgián jelentettek be, váratlanul jött, mégis régóta várt esemény volt.
      1991. január 11-én du. 4 órakor - Pétervárott - a Kazanyi székesegyházban (mely egyelőre még vallástörténeti és ateista múzeumként működik), a templom közepén a kupola alatt állt egy aranybrokáttal bevont emelvény, készen arra, hogy ráhelyezzék Szárovi Szerafim ereklyéit. Előtte állt II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája, aki azért jött el Moszkvából, hogy átvegye az ereklyéket. A hiányzó ezüst ikonosztázion előtt (melyet a 20-as években beolvasztottak) az ateista kiállítást szégyenlősen álcázták egy spanyolfallal. A múzeum fényei kialudtak, csak a templomi csillár égett. Úgy tűnt, hogy újra megnyílt a templom és újra istentiszteletet tartanak.
      Két püspök több pappal (a spanyolfal mögé) a sötétbe, a templom mélyébe vonul, hogy az ereklyéket előhozza. A várakozás csöndje üli meg a templomot, olyan csönd, amelyről azt mondják „angyal repült át fölöttünk.”

E Mária-ikon előtt halt meg Szt. Szerafim[1]

      Nézem a templom közepén lévő asztalt: most valóban ide hozzák ki Szentéletű Szerafim ereklyéit! Itt éltünk ebben a városban és számtalanszor elmentünk a székesegyház mellett anélkül, hogy tudtuk volna, titokban ki nyugszik itt, milyen szent ereklye.
      Milyen sokáig nem tudtuk, mi lett a nagy orosz Szent ereklyéinek a sorsa!
      1920-ban a szárovi monostort bezárták, a Szent ereklyéit komisszárok elkobozták és ismeretlen helyre vitték. Azóta semmit sem tudtunk róluk. Csak a Szentjövendölése maradt fenn, miszerint „az ő teste nem fog Szárovban pihenni...” A „glásznoszty” időszakában sikerült több dokumentum nyomára bukkanni, melyek szerint az ereklyéket a 20-as években átadták a moszkvai Donszkoj monostorba az ún. Vallásellenes Művészeti Múzeumnak. Miután ezt a 30-as években bezárták (az ún. „istentelen ötéves terv” időszakában, mely azt tűzte ki célul, hogy az emberekből az istenhitet végleg kiirtsa), az ereklyéket átadták a moszkvai Központi Ateista Múzeumnak. Fennmaradt rajtuk a múzeum leltári jelzete. Ezt a múzeumot 1946-ban bezárták, s ezután az ereklyéknek nyoma veszett, úgy tűnt - véglegesen.
     
A vallástörténeti és ateista múzeumban véletlenül bukkantak rá az egyik legutóbbi leltározás során. 1990 novemberének elején a múzeum munkatársai a szőnyegosztályon (!) ismeretlen tárgyat találtak, amire korábban sohasem figyeltek fel. Ez a tárgy egy derékszög alakú bútordarabra emlékeztetett és lenvászonba volt bevarrva. Amikor kibontották, egy kis talpazatot találtak, rajta egy gézbe és vattába bugyolált ismeretlen szent ereklyéi: teljesen ép csontok, hajjal és szakállal borított fej, kezein kétujjas gyapjúkesztyű, kis csizmák; egyik bordája el volt törve, s egy csigolya is elmozdult.

II. Miklós orosz cár a szentté avatáson, 1903.júl.18.

      A múzeum munkatársa, Szergej Nyikolajevics Pavlov az ereklyék egyik fölfedezője elmondta, hogy amikor felhajtotta a fehér atlasz kézelő hajtókáját, előtűnt az aranyszálakkal hímzett felirat: „Szent atyánk, Szerafim, imádkozzál Istennél érettünk.”

     „Amikor megláttam Szerafim nevét, mindjárt rájöttem, hogy ki is az, akit megtaláltunk. Hiszen Szerafimunk csak egy van!” - mondta Sz. Ny. Pavlov. A holttest keblén egy rézből készült kereszt feküdt, ezt kapta Szerafim anyai áldásként kolostorba lépésekor.
      Meglepő, hogy az ereklyéknek semmiféle dokumentációja vagy leírása nem került elő, sőt mintha nem is lett volna. A figyelmetlenségnek ezt a furcsa példáját az egyik múzeumi munkatárs a következőképpen magyarázta. „Az ereklyékkel úgy bántak, mint ideológiai fegyverrel, hogy szükség esetén meg lehessen semmisíteni anélkül, hogy valamilyen írásos nyom maradjon hátra.”
      Most pedig a múzeumi raktárak sötétjéből, tündöklő arany tartóban, főpapok és papok hozzák elő a székesegyház közepére. A pátriárka hosszasan állt, mintha megdermedt volna, majd odament és hódolt Isten Szentje előtt.

Szentté avatás, 1903.júl.18.

      Pontosan hetven esztendeig tartott Szent Szerafim ereklyéinek ateista fogsága. A Szent, úgymond, osztozott Szent Oroszország sorsában, mert földi maradványai szintén viselték „a babiloni fogság” keserveit. Hetven esztendő telt el Szerafim halála és szentté avatása, illetve ereklyéinek első felnyitása (1903) között. Talán azt az évtizedet mondhatnánk az orosz történelem legragyogóbb korszakának[2].
      Ugyanennyi esztendőre volt szükség az ereklyék második felnyitásáig. S ez a második hetven esztendő - minden bizonnyal - az orosz történelem legtragikusabb korszakának nevezhető.
      A Kazanyi székesegyházban az ereklyék előtt beszédek hangzottak el. A pátriárka azt mondta, hogy az elemi erővel feltörő ateizmus, amely végigdübörgött a világon, a végéhez közeledik. Sz. Kucsinszkij, a múzeum igazgatója kifejezte abbéli félelmét, nehogy a harcos ateizmust „harcos vallásosság váltsa fel.”
      Az ereklyék előtt tartott első istentisztelet alatt a székesegyházban nagy öröm áradt szét, mely eltöltötte a jelenlevőket. Úgy tűnt, mintha Szentéletű Szerafim láthatatlanul köszöntött volna mindenkit az ő szokásos szavaival: „Örömem!” Amikor 1920-ban Szárovból el akarták szállítani az ereklyéket, a komiszárok engedélyezték, hogy néhány napig még a kolostorban maradjanak és a nép elbúcsúzzon tőlük. A nép könnyeivel öntözte és búcsúzott Szerafim bátyuskától. Az ereklyék visszatérését az öröm könnyeivel üdvözölték.

Szt. Szerafim ereklyetartója - 1903.

• Szárovi Szerafim arról is beszélt, hogy mikor fogják szentté avatni: „Nyár közepén húsvéti ének szava csendül.” És valóban! Oroszföldön 1903 nyarát „szárovi húsvét”-nak nevezték el, mert ekkor avatták szentté, és az ünnepségre Szárovba mintegy 150 ezer ember gyűlt össze, élükön a cárral. Ezen a nyáron feledésbe merült minden belső viszály és széthúzás, egész Oroszország eggyé vált a „szegény Szerafim” sírjánál. 

      Az ereklyék második feltalálása feletti öröm csak a húsvétihoz hasonlítható. Szerafim szavaival élve „téli húsvétnak” is nevezhetnénk, mert tél közepén tavaszi vihar hangjai hallatszottak, és a Néva partján „Húsvéti ének szava csendült”.
      Szárovi Szerafim életében sohasem járt a Néva parti fővárosban, holta után úgy akarta, hogy ereklyéi keressék fel azt a várost, ahonnan az orosz forradalom undoksága származott. Talán a nagy Szentnek negyven éves itt-tartózkodása ennek a városnak a lázadás bűnétől megtisztulást hoz! Belőle és ereklyéiből talán béke és húsvéti öröm árad ki egész Oroszországra!
      Csaknem egy hónapon keresztül tartott a „téli húsvét” a Néva partján. Az Alekszander Nyevszkij Lavra Szentháromságról nevezett székesegyházában volt kitéve az ereklye; naponta elimádkozták a Szent tiszteletére írt akathisztosz himnuszt. Fel-felhangzott a húsvéti köszöntés: Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt. Hiszen maga a bátyuska is minden évszakban így köszöntötte a hozzá érkezőket.
      Itt, a Szent maradványai előtt mindenkinek szeretném mondani: „Oroszföld Édesanyám, Krisztus feltámadt!” Sokat szenvedett Oroszország, Krisztus feltámadt! Isten kedveltje - a te gondviselőd - fölkelt (a sírból), te is föl fogsz kelni, szerelmem, bár még a tél nem tűnt tova...”
      Teljesednek Szent Szerafim jövendölései. Be kell teljesednie az utolsónak is. Ez arról szól, hogy Szent Szerafim Szárovból Gyivéjevóba költözik át és ott világraszóló vezeklést hirdet. Mától, február 7-től kezdve, az ereklyék Moszkvában lesznek. Nyáron körmenetben viszik végig Oroszföldön egészen Gyivéjevóig. Tart már vezeklésük esztendeje, az Úr esztendeje.

(Russzkaja Miszl, Paris, 1991. március 22. száma alapján) 

Folyt.köv.

Szt. Szerafim ereklyetartója ma.

_______________________________________

[1]      Szent Szerafim és a Szűzanya misztikus kapcsolatáról: Ismét Kologrivovot idézem: „Szentéletű Szerafim életében Isten Anyja egészen különleges szerepet játszott. Azt már láttuk, hogy háromszor is Ő gyógyította meg. Néhányszor méltónak találta őt arra, hogy megjelenjék neki. Az Ő parancsára nyitotta meg szigorú remeteségének ajtaját és vállalta, hogy vigasztalni fogja a szenvedőket. Szerafim meg is mondta, ki volt az ő számára Isten Anyja: «Minden örömök öröme». Ennek megértéséhez feltétlenül szükséges, hogy világosan lássuk és meg is tanuljuk, hogy ki az Isten Anyja. Ő Fiával együtt az egész teremtés megújításának társ-vezetője. A Szentlélek kegyelméből és személyes erőfeszítéseinek köszönhetően «el-nem-égő csipkebokorrá», Isten Szülőjévé lett, aki «áldott az asszonyok között», a Szentlélekkel teljes; Ő már az Utolsó Ítélet előtt eljutott a megdicsőülés azon fokára, amely a teremtett lény számára egyáltalán elérhető. Ezért Mária a teremtett természet képviselője a maga eredeti ártatlanságában, az emberiséget szimbolizálja a maga teljes egészében, vagyis a megújult teremtést, melyet eltölt a Szentlélek, s amelyben Isten minden mindenben. Másképp kifejezve: Ő az örök boldogság eleven szimbóluma. Ezért ha az ember elfordul Máriától, a Szentlélek ajándékától fordul el. Ha elveszíti Máriát, elveszíti azt is, Aki «megvidámítja ifjúságomat» és lelkének szárnyait önkezével vágja vissza. 

      Így már érthető, hogy miután Szerafim Isten Anyjának - bizonyos értelemben - a tanítványa lett, az «ő nemzetségéből való» emberré, mindenki másnál jobban elmélyülhetett a titokban, melyet az az Erő tárt föl előtte, aki az Atyától származik és aki sajátos módon lakást vett a Szeplőtelen Szűzben. S ezzel együtt nemcsak abban részesült, hogy a földön megízlelhette az «örök boldogságot» és a «Paradicsom édességét», hanem - legalább egy pillanatra - még másokat is részesíthetett benne.” (Ioann Kologrivov, 403. oldal.) 

[2] Georgij Fedotov az orosz szentekről írt könyvében megjegyzi, hogy a Nagy Péterrel kezdődő szinódusi korszak (1721- 1917) az orosz egyház életében vízválasztónak tekinthető. Ebben az időszakban a régi orosz lelkiség szinte teljesen feledésbe merül. A szentté avatások a 18. században úgyszólván abbamaradnak. A hivatalos egyházat gúzsba köti a Szent Szinódus, melynek élén világi ember - oberprokuror - áll, aki mindenben érvényesíti a cár akaratát. A szerzetesi élet ellanyhul. Ekkor tűnik fel Szent Szerafim, akinek csöndes, majd egyre érezhetőbb jelenléte korszakos jelentőségű: 

      „Szentéletű Szerafim feltörte az orosz életszentségen lévő pecsétet, melyet a szinódusi korszak nyomott rá, és a kortárs szentek közül egyedül őt érte az a megtiszteltetés, hogy ikont festettek róla. A mi nemzedékünk benne a régi és az új Oroszország legnagyobb szentjeinek egyikét tiszteli. Szerafim megjelenése a XVIII-XIX. század kontextusában feltételezi annak a misztikus hagyománynak az újjáéledését, amely már a moszkvai korszakban (XV-XVII. sz.) megszakadt. AXVIII. század elején Pajszij Velicskovszkij sztarec Moldvában rátalál Nil Szorszkij (az orosz misztikus hagyomány középkori képviselője) kézirataira és a belső, szívbéli imádság eleven iskolájára. Közvetlen kapcsolatot tart fenn vele az optyinai és a szárovi remeteség. E két utóbbi lesz az orosz lelki élet központja, két tűzhely, ahol fölmelegedhet a hidegtől átjárt Oroszország. A zarándoknak, az imádság keresőjének elbeszélése tanúsítja, hogy a belső, szívbéli imádság a XIX. század közepén kolostoron kívüli gyakorlattá is vált, zarándokok és magányos erdei remeték sajátjává. Az oroszországi szellemi-lelki élet megújulása nemcsak egy régi tapasztalat felelevenítését jelentette, hanem az életszentség teljesen új formáinak jelentkezését is. Ilyennek kell tekinteni a sztarecséget. Szentéletű Szerafim egyesíti magában a hagyományhoz való mélységes ragaszkodást a bátor, ígéretes prófétai jövővel. Egyszerre stilita (oszlopos szent) és az erdei medve lakótársa, aki a lelki aszkézis értelmét Egyiptomi Makáriosz szavaival definiálja. Fehér szerzetesi ruhájával, húsvéti köszöntő szavaival, az örömre való felhívásával, s a Színeváltozás testben már megjelent ragyogó titkával új lelki korszak beköszöntéséről tanúskodik. 

      Ez az új típusú életszentség, amely már sok dologban túlhaladta a régi Oroszország lelki tapasztalatát, egy dologban elmarad mögötte: szinte egyetlen ponton sem kapcsolódik az orosz nemzeti léthez és kultúrához. Athosz hegye még soha nem volt ilyen nagy hatással az orosz lelkiségre, mint az elmúlt évszázadokban. A félbeszakadt orosz lelkiségi hagyomány helyébe az ősi, keleti lelkiségi iskola terméke: a Filokália kerül. (G. P. Fedotov: Oroszföld szentjei, Párizs, 1931,235-236. o.) 

Forrás:

A korabeli fotók forrása egy orosz galéria:

http://www.omolenko.com/spgm/index.php?spgmGal=1903%20Sarov#photo