Oldalak

2019. jan. 31.

Sulpicius Severus: Szent Márton élete [9]

ELSŐ LEVÉL: ÖZSÉBHEZ
 A csodatevő védőirata 

         Tegnap este, amikor sok szerzetes keresett fel engem, mellékesen megemlítették azt a kis könyvemet - a hosszú beszélgetés számtalan témája között -, amelyet Szent Márton püspök életéről adtam ki, és nagy örömmel hallottam, hogy milyen sokan olvassák elmélyülten. Közben említést tettek egy rossz lélek által megszállt emberről, aki megkérdezte, hogy Mártonnak, aki halottakat támasztott föl, és több házat is megmentett a lángoktól, miért kellett veszélyt és szenvedést elviselnie, amikor egy tűzvész alkalmával megsérült. Ó, mily szánalomra méltó, bárki is ez! Szavaiban felismerjük a zsidók hitetlen beszédét, akik így becsmérelték a megfeszített Urat: „Aki másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni.” Ez az ember, bárki legyen is, aki így káromolja az Úr szentjét, ahogy az Urat káromolták, ezeket a szavakat igazában az Úr ellen is mondhatná, ha az Ő idejében született volna. Azt állítod, bárki vagy is, Márton azért ne lenne erővel eltelve, azért ne lenne szent, mert tűzvész fenyegette?
         Ó, boldog az a férfiú, akinek ugyanolyan káromlásokban van része, mint az apostoloknak! Mert amikor a vipera megharapta, a pogányok, amint olvashatjuk, Pálról is így vélekedtek: „Ez az ember egészen bizonyos, hogy gyilkos, mert kimenekült ugyan a tengerből, de az isteni akarat nem hagyja élni.” De ő lerázta a viperát, mely a tűzbe esett, és nem lett semmi baja. Azt hitték, hogy majd elesik, és hirtelen meghal, de látva, hogy nem lett semmi baja, megváltoztatták véleményüket, és azt mondták, hogy isten.
         Lám, legalább ezen emberek példájára el kellett volna vetned hitetlenséged, te legszerencsétlenebb a halandók közt, és ha már megbotránkoztál azon, hogy Mártont elérték a lángok, ebben inkább hatalmát és érdemeit kellett volna látnod, mivel megszabadult az őt körülvevő lángoktól. Ismerd el, te szerencsétlen, ismerd el, amit nem tudsz: majdnem minden szentnek erényére vált az őt fenyegető veszély. Tudom ugyanis, hogy Péter számára hitének ereje tette lehetővé, hogy a természeti törvények ellenére a tenger színén járjon, és a nyugtalan vizeken taposson. De ez még nem ok arra, hogy a pogányok apostola előttem kisebbnek tűnjék, mert elnyelték a hullámok, és csak három nap és három éj után került elő. Kérdés számomra, hogy vajon nem nagyobb tett-e a tenger hullámai közt vergődni, mint a vizén járni. De szerintem ezek előtted ismeretlen dolgok, te oktalan, vagy ha olvastad mindezt, bizonyára nem értetted meg. Valóban nem Isten szándéka nélkül történt, hogy a szent evangélista megírta ezt a példát a Szentírásban. Egyetlen szándéka az volt, hogy megtanítsa az emberi léleknek a szentek példájához hasonlóan elviselni a nehézségeket: a hajótörések, és viperák okozta baleseteket, és azokat, amelyekről beszámol az apostol, aki dicsekszik a mezítelenséggel, az éhséggel, és a gazemberek okozta veszélyekkel. Ezeket elviselni és legyőzni azonban csak az igazak kiváló erénye tudta, akik minden megpróbáltatásban türelmesek és legyőzhetetlenek voltak, és annál bátrabban győztek, minél súlyosabb próbatételt éltek át. ugyanígy, amit azért emlegetnek, hogy Márton gyengeségének tulajdonítsák, csak becsületére és dicsőségére válik, mivel győztesként került ki egy oly veszélyes megpróbáltatásból. Mindamellett senki ne lepődjék meg azon, hogy ezt az eseményt kihagytam a könyvecskéből, amelyet életéről írtam, mivel ott világosan kifejtettem, hogy e könyv nem foglalja magába minden cselekedetét. Ha ragaszkodtam volna ahhoz, hogy mindent leírjak, hatalmas kötet került volna az olvasók kezébe. Nem oly keveset tett, hogy mindent meg tudtam volna írni, de azért nem hagyom megvilágítatlanul a szóban forgó kérdést, elmondom az egész történetet úgy, ahogy történt, így nem fogok olyan benyomást kelteni, hogy szándékosan hagytam el olyan részletet, amelyet a szent férfiú ellen felhozhatnak. Hogyan győzte le valójában Márton a tüzet? Amikor Márton tél közepe táján megérkezett egyik plébániájára - mivel a püspököknek a szent hagyomány szerint meg kell látogatniuk templomaikat -, a klerikusok a templom sekrestyéjében készítettek neki szállást. Nagy tüzet raktak a már igen vékony és sérült kövezet alá, ágy gyanánt pedig jól megtömött szalmazsákot adtak neki. Márton, miután lefeküdt, megborzadt e meglehetősen érzéki fekvőhely szokatlan puhasága miatt, mivel megszokta, hogy a puszta földre terített vezeklőruháján alszik. Így aztán olyan türelmetlenséggel dobta félre a szalmazsákot, mintha megsértették volna, s véletlenül a tűzhely fölé került a félredobott szalma egy része. Szokása szerint a földön aludt el, az utazástól kimerülten. Éjfél felé az említett, repedezett kövezet átforrósodott, és lángra lobbantak a száraz szalmaszálak. Mártont a váratlan esemény felriasztotta álmából, komoly veszély fenyegette, de leginkább, mint elmondta, a lesben álló ördög sarkallta védekezésre, ezért később kezdett az imádságban segítséget keresni, mint kellett volna. Hogy kijusson, hosszasan és erőszakosan küszködött a retesszel, amellyel nemrég bezárta az ajtót, de látta, hogy a tűz annyira szétterjedt, hogy már a ruháját is elérte. Végül feleszmélt, tudva, hogy menedéke nem a menekülés, hanem az Úr, és megragadta a hit és az imádság pajzsát: teljesen az Úr felé fordulva földre borult a lángok között. Isten hatalma pedig távol tartotta tőle a tüzet, és Márton a számára ártalmatlan lángoktól körülvéve tovább imádkozott. A szerzetesek, akik az ajtó előtt voltak, míg a tűz hangosan ropogott és pusztított, befeszítették az elreteszelt ajtószárnyakat, majd eloltották a tüzet, és kimentették Mártont a lángok közül, bár már azt hitték, hogy a hosszan tartó tűzvészben teljesen elégett. Márton egyébként maga vallotta be nekem sóhajtozva - az Úr a tanúja szavaimnak -, hogy a sátán tévútra vezette mesterkedéseivel; fölébredése után azért nem gondolt rögtön arra, hogy a hit és az imádság segítségével hárítsa el a veszedelmet. A tűz addig pusztított körülötte, amíg zavart lélekkel az ajtót feszegetve próbált kijutni, de amint fölvette a kereszt zászlaját és az imádság fegyverét, bár a tűz közepén járt, harmatnak érezte azokat lángokat, amelyek korábban annyira égették. Akárki olvassa is e sorokat, értse meg, hogy e veszedelem Márton számára kétségkívül próbatétel volt, amelyet méltóképpen kiállt.

Forrás:

Szent Márton élete:
         - első rész
         - második rész
         - harmadik rész 
         - negyedik rész
         - ötödik rész
         - hatodik rész
         - hetedik rész
         - nyolcadik rész

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése