38. Abban a barlangban, ahol Subiaco mellett lakott, még most is fényes csodákat tesz, ha a segítségét kérők hittel fordulnak hozzá. Csak a minap történt az az eset, amelyet most elmondok. Egy eszelős nő, aki értelmét egészen elvesztette, hegyen, völgyön, erdőn, mezőn kóborolt éjjel-nappal, és mindig csak éppen ott pihent meg, ahol kimerültsége nyugvásra kényszerítene. Egyik nap is, amikor így tébolyultan össze-vissza kószált, eljutott a szent férfiú, Benedek atya barlangjához. Mit sem sejtve belépett, és odatelepedett. És amikor reggel lett, olyan gyógyultan lépett ki onnan, mintha sohasem lett volna megháborodva, és egész életén át megmaradt az itt visszanyert épségben.
Péter: Mit mondjunk arra vonatkozóan, hogy a vértanúk segítségnyújtásában legtöbbször azt tapasztaljuk: testük révén nem tanúsítanak olyan nagy jótetteket, mint ereklyéik által, és nagyobb jeleket visznek végbe ott, ahol nincsenek is eltemetve?
Gergely: Nincsen kétség afelől, Péter, hogy ahol a szent vértanúk test szerint pihennek, ott sok csodajelet tudnak művelni, amint teszik is, és a tiszta lélekkel esdők javára számtalan csodát művelnek. De mivel a gyenge lelkeknek kétségük lehet afelől, vajon jelen vannak-e meghallgatásunkra ott, ahol testük szerint nincsenek jelen, ezért szükséges, hogy nagyobb jeleket vigyenek végbe azon a helyen, ahol jelenlétükkel kapcsolatban a gyenge lelkek kételkedhetnek. Azonban az Istenben megszilárdult lelkek hite is annál nagyobb érdemmel bír, mert tudják, hogy a vértanúk nincsenek ott test szerint, mégis készek a meghallgatásra. Maga az Igazság mondta ezt, hogy növelje a tanítványok hitét: „Ha el nem megyek, a Vigasztaló nem jön el hozzátok.” (Jn 16,7) Bizonyos, hogy a vigasztaló Lélek egyszerre származik az Atyától és a Fiútól, miért mondja tehát a Fiú, hogy ő elmegy azért, hogy Az eljöjjön, hiszen a Fiútól sohasem távozik el? Mivel az Urat testben látó tanítványok mindig testi szemükkel kívánták őt látni, ezért helyesen mondja nekik: „Ha én el nem megyek, a Vigasztaló nem jön el” - mintha világosan így mondaná: „Ha én test szerint el nem távozom tőletek, nem mutatom meg nektek, mi a Lélek szeretete. És ha nem szűntök meg engem testileg látni, sosem tanuljátok meg, hogy engem Lélek szerint szeressetek.
Péter: Helyes, amit mondasz.
Gergely: Ám hagyjuk abba kissé a beszélgetést, mert elérkeztünk mások cselekedeteinek elbeszéléséhez. Ezért most hallgatással gyűjtsünk erőt a további előadásokhoz.
Utószó
Nagy Szent Gergely arról számol be, hogy amikor Szent Benedek Cassinum hegyére érkezett, és közösségének lakóhelyet keresve monostor alapításába fogott, első dolga volt, hogy Apolló szentélyét az oltár lerombolásával és a pogány liget kiirtásával Szent Mártonnak szentelt templommá alakítsa át. A cselekedet program és eszmény: a 6. század nyugtalan világának nyugati szerzetese, a pogánysággal és emberi gonoszsággal küzdő, aszkézisében egyensúlyt kereső Benedek a két évszázaddal korábban hasonló feladatokkal birkózó Márton égi pártfogásába ajánlja közösségét. Később az eszményt kereső szerzetesből is program és eszmény lesz: a benedeki Regula elterjedésével a Dialógusok 1. könyvének főhőse hosszú évszázadokra követendő példa és mérce lesz minden nyugati szerzetes életében.
A két szent Montecassino alapításakor kötött „barátságának” gyümölcsei végigkísérik a nyugati szerzetesség történetét. Márton nem maradt adósa Benedeknek, a Regula szélesebb körben való elterjedésekor a szent püspök életének színhelyeiből (Ligugé, Marmoutier) bencés monostorok lettek. A nyugati szerzetesség egyik legsikeresebb reformja, a Cluny nevével fémjelzett megújulás idején a források arról tanúskodnak, hogy a monostorok felvirágzása a két szent, Márton és Benedek közbenjárásának köszönhető. Magyarországon immár több mint ezer éve, Benedek fiainak Szent Márton-hegyi megtelepedése óta alkot elválaszthatatlan egységet Márton és Benedek országot, egyházat, szerzetességet vigyázó, mennyei pártfogása.
A kötetünkben közölt két életrajzot ezen az „égi barátságon” túl még sok hasonlóság köti össze. A 4. századi Galliát legalább annyi feszültség jellemzi, annyi probléma terheli, mint a ő. század első felének Itáliáját. Míg az előbbiben a frissen államvallássá lett kereszténység küzd a pogánysággal és az elvilágiasodással, addig az utóbbiban a Birodalom bukásával járó létbizonytalansággal és zűrzavarral kell szembenézniük a keresztényeknek. Mindkét mű zseniális író, nagy formátumú egyházi ember alkotása. Sulpicius Severus korának egyik legműveltebb arisztokratája, Nagy Szent Gergely pedig egyike a legnagyobb pápáknak, késői nyugati egyházatyaként a középkori teológia egyik megalapozója. Végül mindkét írás nem titkolt célja a példaadás: egy szerzetesi, keresztény életprogram megfogalmazása. Ennek eleven megtestesítői, zászlóvivői a művekben szereplő szentek: a keleti szerzetesség bűvöletében élő, de a Kelethez „felzárkózni” kívánó Nyugat szülöttei, akik sajátosan latin miliőben próbálnak példát adni ugyanarról, amiről az első nagy egyiptomi szerzetesnemzedék aszkétái – az értünk emberré lett Fiúisten, Krisztus naponta újrakezdett követéséről.
Forrás:
- Vége -
Szent Benedek élete:- első rész
- második rész
- harmadik rész
- negyedik rész
- ötödik rész
- nyolcadik rész
- kilencedik rész
- tizedik rész
- tizenegyedik rész
- tizenkettedik rész
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése