Oldalak

2019. febr. 2.

Nagy Szent Gergely pápa: Szent Benedek élete és csodái [10]

         26. De úgy gondolom, azt sem szabad elhallgatnom, amit Antoniusnak, a kiváló férfinak elbeszéléséből tudtam meg. Elmondta ugyanis, hogy atyjának egyik gyermek szolgája elefantiázis nevű betegségbe esett. Haja kihullott, bőre is feldagadt, és az egyre elhatalmasodó betegséget nem tudta már titokban tartani. Atyja elküldte Isten emberéhez, s egészsége hirtelen helyreállt.

         27. Nem hallgathatom el azt sem, amit Peregrinus nevű tanítványa szokott mesélni. Egyszer egy hívő ember adósságának súlyától szorongatva csak egyetlen menekvést látott: ha elmegy Isten emberéhez, és elmondja neki, micsoda adósságteher nyomasztja. A monostorba ment tehát, megtalálta a mindenható Isten szolgáját, és közölte vele, hogy hitelezője keményen szorongatja tizenkét aranyért. A tiszteletre méltó atya azt felelte: neki nincs tizenkét aranya, de szükségében mégis jóságosan megvigasztalta: „Menj most el - mondta -, de két nap múlva gyere vissza, mert ma még nincs meg, amit neked adnom kellene.” E két nap alatt szokása szerint imába merült. Amikor harmadnap visszajött, akit az adósság szorongatott, a monostor gabonával teli ládája felett váratlanul tizenhárom aranyat találtak. Isten embere odahozatta, átadta a megszorult alamizsnakérőnek, és azt mondta: a tizenkettőt fizesse ki belőle, egyet pedig fordítson a maga hasznára.
         Most azonban már azokra térek vissza, amiket e könyv elején említett tanítványok közléséből tudtam meg. Egy férfi sokat szenvedett ellenfele áskálódásaitól. Ennek gyűlölete odáig fajult, hogy italába keverve mérget adott neki. Bár életét nem tudta kioltani, testszínét megváltoztatta az ital, úgyhogy a testén feltűnt foltok lepraszerűek voltak. Ám Isten emberéhez vezették, és hirtelen visszanyerte korábbi épségét: mihelyt ugyanis Benedek megérintette, bőrének minden foltja egyszeriben megszűnt.

         28. Abban az időben, amikor Campaniát keményen sújtotta az éhínség, Isten embere a különböző rászorulók között monostora összes javait szétosztotta, úgyhogy az éléskamrában szinte semmi sem maradt, csak egy üvegedényben kevéske olaj. Ekkor egy Agapitus nevű alszerpap jött oda, és hevesen könyörgött, hogy legalább valami csekély olajat adjanak neki. Az Úr embere, aki elhatározta: a földön mindent odaad, hogy az égben mindent megtarthasson, megparancsolta, hogy ezt a kis maradék olajat is adják oda neki. Az a szerzetes azonban, aki az éléstárat kezelte, hallotta ugyan a parancsot, de vonakodott végrehajtani. Amikor Benedek kisvártatva érdeklődött, vajon - parancsa szerint - odaadta-e, a szerzetes azt felelte, nem adta oda, mert ha ezt is odaadja, a testvérek számára semmi sem marad. Erre Benedek haragosan ráparancsolt a többiekre: az egész üvegedényt, amelyben az a kis olaj még megmaradt, dobják ki az ablakon, hogy ne maradjon semmi a monostorban az engedetlenség gyümölcséből. Így is történt. Az ablak alatt igen meredek mélység volt, zord sziklaszirtekkel. A kihajított üvegedény a sziklára esett, mégis oly tökéletes épségben maradt, mintha ki sem hajították volna: nem tört össze, és az olaj sem ömlött ki belőle. Isten embere megparancsolta, hozzák fel, és úgy, ahogy van, mindenestül adják oda a kérelmezőnek. Utána összehívta a testvéreket, az engedetlen szerzetest pedig hitetlensége és engedetlensége miatt mindannyiuk előtt megfeddette.

         29. Amikor a feddést befejezte, a testvérekkel együtt ott helyben imádságba merült. Ott, ahol a testvérekkel imádkozott, volt egy üres, lefedett olajoshordó. Mialatt a szent férfiú állhatatosan imádkozott, az olaj szintje megemelkedett, és még a fedőt is emelgetni kezdte. Amikor aztán megindult, és felemelkedett a fedő, a túlcsorduló olaj lefolyt a hordó szélén, és elárasztotta a helyiségnek még a padlózatát is, ahol leborultak. Amikor Isten szolgája, Benedek ezt meglátta, azonnal befejezte imáját, és erre az olaj is megszűnt a padlóra folyni. A kishitű és engedetlen testvért erre még kiadósabban figyelmeztette, hogy tanuljon hitet és alázatosságot. A testvér az üdvös figyelmeztetésre nagyon elszégyellte magát, mert amit a tiszteletre méltó atya a mindenható Úr erejével vele kioktatásban közölt, azt csodával is kézzelfoghatóvá tette. Nem volt többé senki, aki ígéretei felől kételkedni mert volna, hiszen egy és ugyanazon időpontban a szinte üres üvegedény helyébe Benedek olajjal telt hordót adott vissza.

         30. Egy nap, amikor Benedek Szent János kápolnája felé tartott, amely a hegy tetején állott, szembetalálkozott az ősellenséggel. Állatorvos alakját öltötte magára; szarutölcsért[1] és lovakra való lábbéklyót vitt magával. Amikor Benedek megkérdezte tőle: „Hová mégy?” - azt felelte: „A testvérekhez megyek, hogy italt adjak nekik.” A tiszteletre méltó Benedek csak ment tovább, hogy imádkozzék. Miután imádságát befejezte, sietve visszatért. A gonosz lélek pedig egy idős szerzetest talált ott, amint vizet merített. Tüstént megszállta, a földre teperte, és iszonyúan kínozni kezdte. Amint Isten embere visszaérkezett imádságából, látja ám, milyen kegyetlenül gyötrődik. Csak arcul ütötte, és ezzel azonnal kiűzte belőle a gonoszt, úgyhogy az nem mert többé visszatérni hozzá.

         Péter: Szeretném tudni, hogy az ilyen nagy csodákat mindig az imádság erejével vitte-e véghez, vagy néha pusztán akaratának kinyilvánításával cselekedte.
         Gergely: Akik odaadó lélekkel ragaszkodnak Istenhez, mindkét módon szoktak csodákat művelni, úgy, ahogy a szükség kívánja. Néha az ima erejével tesznek csodákat, máskor pedig csak erejük által. János ugyanis ezt mondja: „Akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek.” (Jn 1,12) Hogyan csodálkoznánk tehát azon, hogy hatalmuknál fogva csodajeleket tudnak tenni azok, akik e hatalom erejében Isten gyermekei? Hogy valóban mindkét módon tesznek csodát, azt Péter is tanúsítja, aki a halott Thabitát imádsága által támasztotta fel (ApCsel 9,40), a hazug Ananiást és Szafirát ellenben úgy adta át a halálnak, hogy korholta őket. Nem olvassuk ugyanis, hogy halálukat megelőzően imádkozott volna, csak azt, hogy elkövetett hibájukért megfeddte őket. Valóban úgy van tehát, hogy néha hatalmánál fogva, néha pedig imádsággal hajtotta végre a csodákat, minthogy ezeket feddéssel fosztotta meg életüktől, amannak meg imádsággal adta azt vissza. - Benedeknek, Isten szolgájának még két csodatettét adom most elő. Ezekből világosan kitűnik, hogy az egyiket Istentől kapott hatalmánál fogva, a másikat pedig az ima erejével hajtotta végre.
___________________________
[1] Ezzel öntötték a beteg állat szájába az orvosságot.
Forrás:
Szent Benedek élete:
         - első rész
         - második rész
         - harmadik rész
         - negyedik rész
         - ötödik rész
         - hatodik rész
         - hetedik rész
         - nyolcadik rész
         - kilencedik rész

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése