Suszterszék [2]

      „Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, megkapták jutalmukat. Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.” (Mt 6,1-4)

      Sokan azt gondolják, ha vetnek néhanapján a koldusoknak egy-két lejt és fizetik a kepét (ha fizetik), akkor az alamizsnálkodásnak eleget tettek. A kepe az egyházadó, akkor is, ha önkéntességen alapul. Szép és szükséges dolog alapítványoknak adakozni, de ma már annyi alapítvány van, hogy csak na, és nem mindig oda megy a pénz, amire mondják. Oda kell figyelni.

      Az alamizsnálkodás emberi kapcsolatot jelent, mert alapítványokon keresztül nem látjuk, tapasztaljuk az emberi nyomort, a szükséget, nem kell egy szegény ember tekintetét elviselni. Isten minden emberben jelen van, ha egy szegénytől elfordulunk, Istentől fordulunk el. Szegény az, akinek a leginkább szüksége van ránk, hogy élhessen. Azokra a szegényekre gondolok most, akik nem a templomajtóban támadnak le. Érdekes tapasztalat volt, hogy amikor erről beszélgettünk a munkahelyemen, azt kérdezték: tényleg vannak éhező szegények? mert mi egyet sem ismerünk.

      Voltak, vannak és lesznek szegények, csak nyitott szívvel kell járni. „Szegények mindig lesznek veletek, de én nem maradok mindig veletek.” (Mt 26,11) Aki alamizsnát ad, az inkább kap. Hálás vagyok a szegényeknek, hogy elfogadtak. Nem vagyok gazdag, de hozzájuk képest igen. Örvendek, hogy az én gazdagságom nem ingereli a szegényeket, másképp nem állnának velem szóba.

      Eddig is igen sok szegény családot megismertem, sokszor az időmön kívül semmit sem tudok adni nekik, de boldogok, ha valaki meghallgatja őket, ha valaki velük imádkozik – és ezzel az én hitem és szeretetem nő. Ha igen nagy a baj, a szeretet találékony, és ilyenkor ki kell mondani: segítsetek testvérek, hogy segítsek: közös összefogása a jobb és a bal kéznek. Ezelőtt jó három évvel valaki megkért, hogy adassam fel a skapulárét egy ágyhoz kötött beteg nőnek, az özvegy édesanyja gondozza. Felhívtam őket telefonon, és megbeszéltünk egy időpontot. Elmentem. Egy szomszédos tömbházban laktak, addig nem is hallottam róluk. Az előszobából már megpillantottam a betegágyat, és meglepődtem az édesanyán: egy hajlott hátú, bicegő, 72 éves mosolygó néni, hófehér hajjal. Beléptem a beteghez, és bemutatkoztam. Az ágy mellett volt egy szék, leültettek. Kiderült, csak ők ketten éldegélnek ebben a lakásban. Megkérdeztem, mi a baj: valami izomsorvadás komplikációkkal, 25 éves korában kezdődött, az utóbbi 6 évben már le se tudott szállni az ágyról, felülni sem tud. Gép lélegezteti, az édesanyja eteti, fürdeti, forgatja évek óta, a lábát is ő rakosgatja más helyzetbe, ha fáj. Naponta többször imádkoztak együtt, a hitük és bizalmuk Istenben hatalmas volt. Hetente jártam hozzájuk, vittem nekik olvasnivalót a kármelita szentektől, beszélgettünk, meséltek az életükről, és együtt imádkoztunk. A beteg rendkívül okos, olvasott valaki. Meséltettek az én életemről, azt is kinyomoztuk, hogy 3 hónapig óvónénije volt a fiamnak. Körülbelül a negyedik találkozás alkalmából azt mondja az édesanya: hiszen maga tud tréfálkozni is, meg mosolyogni, eddig miért haragudott? Ekkor kitört belőlem a sírás, mondtam, dehogy haragudtam, csak mélyen megrendültem, most kezdek magamhoz térni. Erre az édesanya kezdett el sírni, hogy két kis nyugdíjból élnek, a fia családjának jelenleg nehéz anyagi gondjai vannak, és a villanyszámlát úgy néz ki, nem tudják kifizetni, levágják a villanyt. Nagy összeg volt, rémültem néztem a lélegeztető gépre: villanyárammal működik, nélküle maximum 30 percig bírja a beteg... Imádkoztam, és a munkahelyemen elmondtam félve-remegve a gondjukat, vettem egy papírlapot, felírtam rá a nevem és egy összeget, megkérdeztem, akarnak-e ők is segíteni: igen. Szép összeg gyűlt össze, több mint a villanyszámla, elvittük ketten. Majd egy hónap alatt több kolleganőm is elment szerre, mert egy csodálatos csere történt: azért mentek, hogy vigasztaljanak és imádkozzanak velük-értük, de végül is a látogató jött el hatalmas hittel és békével a szívében. Egy kispap ismerte őket, mert elsőpéntekesek voltak, és feladta nekik a skapulárét. Közben kiderült, hogy nincs rádiójuk, nem tudják hallgatni a szentmisét a Mária Rádióban: megleptük őket egy márkás rádióval. Azóta Isten segítségével  eladták a lakást ők is és néni a fia is, elköltöztek egy közeli faluba közösen egy házba, a beteget annyi év után kivihetik a kertbe, és virágokat, fákat, napnyugtát, más házakat is lát, nem csak a szomszéd tömbház szürke tűzfalát. Mi természetesnek vesszük, hogy járni tudunk, megcsodálhatjuk ezt a gyönyörű világot, pedig minden Isten ingyenes és pazarló ajándéka.

      Hálásak lehetünk, ha egy szegényre találunk, és az befogad a szívébe, mert a szegényben magával az Úr Jézussal találkozunk. Az elszegényedés igen hamar megy: elég egy munkanélküliség, egy betegség, és a család megindul a lejtőn.

      Csak el kell kezdeni tenni a jót a környezetünkben, mert az emberek a szívük mélyén jók, szeretnek jót tenni, és csatlakoznak. Ne várjunk a papokra, hogy biztassanak bennünket, mert csak az első lépés nehéz, és Isten mindig segít, hogy segítsünk, gazdagnak sem kell lenni ehhez.

-----------------------------------------------------------

- Suszterszék [1] - Az ima, az alamizsna és a böjt

- Suszterszék [2] - Adakozás

- Suszterszék [3] - Jót tenni

- Suszterszék [4] - Mások szolgálata

- Suszterszék [5] - Az imádság célja

- Suszterszék [6] - Külső és belső békesség

- Suszterszék [7] - Aszkétika és misztika

- Suszterszék [8] - Természetfölötti erények

- Suszterszék [9] - Részesedés Isten életéből

- Suszterszék [10] - Megtisztulás útja

- Suszterszék [11] - Erkölcsi erények

- Suszterszék [12] - Egyesülés útja

- Suszterszék [13] - Természetfölötti ima

- Suszterszék [14] - A böjtről