Keresztes Szent János szerette a beosztottait, a nővéreket, a laikusokat; ő is, és Szent Terézia anyánk is rengeteg energiát „pazarolt” a felebarátra, levelezésükben egész elmélkedési műveket írtak válaszul! Ma, a mobiltelefon és az internet korában könnyebb lenne, de még a jó szót is sajnálják a felebaráttól, az ilyeneknél valami nagyon stimmel. Szeresd Istent és szeresd felebarátod, nem lehet kijátszani e két parancsolatot egymás ellen, nem lehet Istent szeretni, ha megvetjük embertársainkat, és az imáink sem jutnak Isten színe elé a gyakorlatba ültetett felebaráti szeretet nélkül. A Kármel e két nagy misztikusa megtapasztalta a Szentháromságot, mert nagy volt bennük az áldozatos szeretet Isten és az ember iránt. Csupán egyszerű jelenlétük vonzott és megváltoztatta a környezetüket, a városukat.
Szent Terézia írja a két legfőbb isteni parancsról:
„Arra vonatkozólag, vajon megtartjuk-e ezt a két parancsolatot, nézetem szerint a legbiztosabb jel az, ha teljesítjük a felebaráti szeretet kötelmeit. Mert hogy szeretjük-e Istent vagy sem, azt nehéz megmondani, bár erre vonatkozólag is vannak nagyon biztos jelek, amelyekből megérthetjük, hogy igazán szeretjük Őt: ellenben azt nem kell soká kutatnunk, hogy szeretjük-e embertársunkat. Legyetek meggyőződve, hogy minél jobban haladtok előre ez utóbbiban, annál jobban fogtok haladni az Isten iránti szeretetben is. Ő Szent Felsége ugyanis annyira szeret bennünket, hogy jutalmul felebaráti szeretetünkért ezerféle úton-módon fogja megnövelni azt a szeretetet, amellyel Neki tartozunk. Eziránt nincs semmi kétségem. Nagyon fontos tehát szemmel tartanunk magunkat, hogy miképpen állunk e tekintetben; ha jól, akkor minden rendben van. Mivel ugyanis a mi természetünk meg van romolva, nem lehetne meg bennünk a felebaráti szeretet, ha nem gyökereznék Isten iránti szeretetünkben.”(A belső várkastély, V. Lakás, 3. fejezet)
Szent Terézia, amint írja az 1572-i jelenésben, az édes Jézus megköti vele az immár felbonthatatlan frigyet, a lelki házasságot. „Nézd ezt a szeget, - mondotta neki - ez annak a záloga, hogy mától kezdve hitvesem vagy, amit eddig nem érdemeltél meg... Az én becsületem a tied, s a te becsületed az enyém.” Ezután bevonult lelkébe az a magasztos értelmi látomás, a Szentháromság három isteni Személye s ettől kezdve állandó társasága lett. Teljesedtek rajta az Úr Jézus szavai: „Eljövünk hozzá s nála fogunk lakni.”
A Szentháromság egy Isten titkát meg is értettette Úr Szent Teréziával:
„Egy alkalommal, mialatt a „Quicumque vult” zsoltárt mondtam, megadatott megértenem, hogy miként lehet egy az Isten három személyben, és pedig olyan világosan, hogy egészen elcsodálkoztam, és nagyon megörültem. Ez a kegyelem nagy lelki hasznomra volt, amennyiben általa tisztább fogalmat alkottam magamnak az Úristen végtelen nagyságáról és lényének csodáiról; s azóta, valahányszor gondolkozom, vagy pedig beszélnek előttem a Szentháromságról, azt hiszem belátom, hogy miképpen lehetséges, ami nagyon boldoggá tesz.” (Önéletrajz, XXXIX. Fejezet.)
Keresztes Szent János, hogy a testvérek és a nővérek kedvébe járjon, szívesen teljesítette kéréseiket még akkor is, ha neki az komoly terhet jelentett, a votív miséjét mindig a Szentháromságról mondta.
Klemm Nándor írja Szent János atyánk életrajzában:
Akkora áhítattal mondta szentmiséjét, hogy sokszor elragadtatásba esett. 1580 táján történt meg Baézában, hogy szentáldozás után ott maradt elragadtatásban, kezében a kehellyel. Annyira magán kívül volt, hogy elfelejtette befejezni a szentmisét, s elment az oltártól. Ekkor a nép közül valaki kiáltotta: ,,Hívjanak angyalokat, hadd végezzék be a szentmisét, melyet ez a szent atya befejezetlenül hagyott.” Egyik társának kellett őt figyelmeztetnie, hogy nem fejezte be a misét, és visszavezetnie az oltárhoz.
1579 decemberében, vagy 1581. június végén történt, hogy szentmiséje alatt egész alakját körülragyogta a fény, mely a szentostyából áradt.
Szent Albertről nevezett Annának ezeket mondta: ,,Leányom, én az én lelkemet mindig a Szentháromság bensejében tartogatom, s az én Uram, Jézus Krisztus akarja, hogy ott legyen... Leányom, akkora az a vigasztalás, mely lelkemet elárasztja, hogy nem merek olyan helyre menni, mely engem nagyobb áhítatra hangol, mert úgy látom, hogy gyönge természetem nem bírja ki a ilyen végleteket. Megtörténik, hogy néhány napig nem is misézem, mert attól félek, hogy olyasmi történik velem, amit sokan észrevesznek. Ilyenkor szoktam kérni az Urat, hogy erősítse meg a szervezetemet, vagy pedig vegyen magához ebből a világból, főleg pedig, hogy ne kelljen lelkemet vezetnem.” Ezek a sóhajok és fájdalomkiáltások, melyeket a Szentlélek kiáradó kegyelme csalt ki szívéből, még sokáig fogják jelezni János atya belső szenvedéseit.
Egy alkalommal, mialatt szentmiséhez öltözködött, kinyilatkoztatás folytán megtudta, hogy az Istenanyáról nevezett Franciska nővér a kóruson van, s nagyon szeretne hallani a három isteni Személyről. Jézus értésére adta János atyának, hogy Franciska vigasztalására, mondja el a Szentháromság miséjét. Mise után hívatta Franciskát és így szólt hozzá: ,,Leányom, hálásan köszönöm s egész életemre le vagyok Önnek kötelezve azért, hogy Önre való tekintettel kellett az édes Jézus parancsára, ma a Szentháromságról miséznem. Egészen rendkívüli kegyelemben volt részem. Az átváltoztatás pillanatában láttam a három isteni Személyt fényes felhőbe burkoltan.” Ezen szavakra elragadtatásba esett, arca kipirult és olyan volt, mint egy szeráf. Az elragadtatás egy fél óráig tartott. ,,Isten érintése alatt a lélek élvez mind állagában, mind képességében. Sőt mi több, ez a túláradó boldogság áthat a testre is úgy, hogy áthatja az egész érzéki részt, az összes tagokat, a csontokat és azok velejét. Mindezek nem azt a közönséges, mindennapi jólétet élvezik, hanem valami kimondhatatlan boldogságot és dicsőséget, mely érezhető még a kezek és a lábak utolsó ízületeiben is.” Keresztes János ezt az állapotot a szeretet elragadtatásának nevezte. Ez egészen más valami, mint azok az elragadtatások, melyek megelőzik a lelki házasságot.
Ő megtalálta a ,,föltétlenséget”. Ez annyit jelent, hogy a lélek szeretetből teljesen odaadja magát Istennek, s embertársának az Istenért. A szeretet akkor tökéletes, ha az egyesülés el nem veszíthető. János odaadta magát önmagára való tekintet nélkül, mint aki a másé, s mekkora öröm volt ez azokra nézve, akik őt magukénak tekintették. Keresztes János nagy szeretettel gondoskodott beosztottairól és sietett segítségére beosztottainak és embertársainak szükségleteik kielégítésében. De ez szeretet -- szeretet! -- és nem gyengeség volt. Jósága miatt azonban nem nézte el a legkisebb hibát sem, és a vétkes magas beosztását sem vette figyelembe ilyenkor.
A kármeliták baezai temploma mindjobban megtelt; a természetfölöttiség ellenállhatatlan vonzerőt gyakorolt. János atya rektorsága alatt az atyák mindennap délelőtt és délután ott ültek a gyóntatószékben, s mégsem tudtak mindenkit feloldozni. Sohasem volt oly sok gyóntatás, mint a szentéletű János atya elöljárósága alatt. Ő maga is igen sok embert mentett itt ki a bűn rabságából. Akkora volt benne a buzgalom a lelkek üdve iránt, hogy bárki volt is, akár gazdag, akár szegény, azonnal meggyóntatta és pedig nagy örömmel.
Ezidőtájt írta meg ,,A lélek sötét éjszakája” előszavát. Apostoli lehetőséget látott abban, hogy írása révén hasznára lehet igen sok lelki gonddal küszködő léleknek.
*********************************************************
Illusztráció: Andrej Rubljov közismert Szentháromság-ikonja.
*********************************************************
Illusztráció: Andrej Rubljov közismert Szentháromság-ikonja.
*********************************************************
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése