Mindennapok: Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza [5] - Szent József palástja alatt; megkapja a stigmatizáció kegyelmét

Miriam gyóntatója, egy görögkatolikus pap, végre is belátta, hogy egy ilyen kiváltságos lélek nem való a világba és cselédi sorba, s azért azt ajánlotta neki, hogy lépjen zárdába. Miriamnak nem kellett biztatás, hiszen amúgy is ez volt a vágya. Azonban könnyebb volt ezt kimondani, mint megtenni. Miriam rendkívüli tüneteinek már híre futott; az ilyen dolgokat gyanús szemmel szokták nézni s vagy elmebajra, vagy ördögi behatásokra gyanakszanak. Hozzá alig tudott valami keveset franciául, az ő nyelvén pedig, arabul, a zárdákban nem értettek. A jó görög pap hiába kilincselte végig Marseille női zárdáit, sehol sem akarták fölvenni. Végre a Szent József Nővérek mégis megkönyörültek rajta, s így 1865-ben beléphetett náluk mint jelölt.

Isten úgy akarta, hogy Miriam első lépései a szerzetesi életben egészen a szenvedés jegyében történjenek. A konyhába osztották be segédül a szakácsnővér mellé. Sajnos, ez utóbbi szerencsétlen természetű személy volt, aki azután nem is maradt meg szerzetesnőnek. Mivel Miriam hiányos nyelvismerete miatt sokszor félreértette parancsait, s misztikus tünetei is szemet szúrtak neki, egész nap szidta-hordta, sőt, amint később kitudódott, olykor még meg is verte. Miriam soha sem panaszkodott; mindig derült, jókedvű volt, és mindenki iránt végletekig menő szolgálatkészséget tanúsított.

Misztikus tünetei közül hadd mondjunk el egyet-kettőt. Egy alkalommal, 1866 január havában, a lelkiolvasmányra menet engedélyt kért mesternőjétől, hogy bemehessen a hálóterembe ott felejtett zsebkendőjéért. Mivel hosszú ideig nem jött elő, a mesternő utána ment, megnézni, hogy mi van vele. Ott találta elragadtatásban, térdre borulva, jobb keze melléhez szorítva, bal keze, melyben olvasóját szorongatta, a padlóra támasztva. A bal kéz és az olvasó véres volt. Két és fél óráig tartott ez az állapot. Mikor magához tért, mesternője magyarázatot kért. Miriamnak mindig nagyon nehezére esett látomásairól beszélni, de engedelmeskedett. Elmondta, hogy egy tisztítóhelyen levő lélek kérte közbenjárását, ő pedig, ezen látomás hiteléül egy látható jelet kért. Ezt kapta meg abban, hogy kezét és olvasóját, minden látható sebzés nélkül, elöntötte a vér.

1867 nagyböjtjében egy hosszú elragadtatás folyamán megkapta a stigmatizáció kegyelmét. Kezein, lábain, oldalán a sebek, homloka körül pedig a töviskorona vérző szúrásai jelentek meg. A mesternő igyekezett a dolgot titokban tartani, s megparancsolta Miriamnak, imádkozzék azért, hogy a vérzés megszűnjék és a sebek nyomai eltűnjenek. Ő engedelmeskedett, s csakugyan minden eltűnt nyomtalanul, de amint az Úr kijelentette neki, csak egy esztendőre. Szóval készen kellett arra lennie, hogy a jövő nagyböjtben a dolog ismétlődni fog.

A praktikusan gondolkozó Szent József Nővérek szemeiben ezek a dolgok egy laikus nővérnél, akinek életfeladata a kézimunka, nem szolgáltak ajánlólevélül. Mikor tehát arról kellett dönteni, vajjon a jelöltet fölvegyék-e a noviciátusba, vagy sem, a rendi tanács ellene szavazott, s Miriamot elbocsátották. A generális anya, aki éppen ekkor távol volt, később kijelentette, hogy ő sohasem egyezett volna bele Miriam elbocsátásába. De hát azt az isteni Gondviselés rendezte így, amint azt Miriamnak, ott a barlangban, az a titokzatos apáca, akiről most már tudta, hogy maga a Boldogságos Szűzanya volt, előremondta.

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza 1934-ből,

forrás: