Oldalak

2011. dec. 22.

Jézus születése

Áldott, békés Karácsonyt kívánok minden kedves blogolvasómnak,
a Gyermek Jézus a szívünkben éljen:-)



Zene: Edvin Marton 

      Hogy mik vannak!!! Amikor elindítódik a videó, megjelenik egy kis hópehely a "360p" (képernyőméret) mellett, és arra rákattintva el kezd havazni a videóban, sőt "feltelik" a videó hóval:-)

2011. dec. 20.

Adventi útmutató Böjte Csaba Testvérrel (4)



...és elhangzik ez a mondat a videóban Csaba testvér ajkáról:
ajándékká válni (mások számára)...

Mikor ma a közömbösség, mások kihasználása, a szeretetlenség a divat, még az Egyházban is... sokszor ezt tapasztalom meg - mármint a blogszerző . De csakis ajándékként érdemes élnem, igazad van Csaba testvér, ha sikerül:-) és akkor is, ha néha ez oly nehéz.

2011. dec. 17.

Meglepetés:-)

      Rendezgetek jó két napja, mégpedig „A nagytakarítás” fedőnév alatt. Nehezen megy, mert a könyvekkel kezdtem, mindenhol könyv van, és beleolvasok itt-ott, remélem, nem fog a Nagyböjt is olvasásba merülve találni. Közben lefűztem a felgyűlt nyugtákat: házadó, kepe, meg több ilyen finomság, és megláttam a fiam templomi keresztlevelét.

      Eszembe jutott, micsoda egy kaland volt. Elmentem B. Gábor főesperesünkhöz, csak úgy kapkodta a fejét, fél Erdélyt felsorakoztattam neki: Marosvásárhely, Kolozsvár, Zilah, Szilágysomlyó, Székelyudvarhely, Sarmaság. Egyedüli csíki csak a három hónapos fiam volt. A haddelhadd akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy a keresztszülők – egy református házaspár, most is a barátaim. Hogy szükség van bár egy katolikusra. Honnan? –  kérdeztem, mikor én most kerültem Csíkba, egyetem utáni kihelyezett vagyok, és „jöttem, láttam, szültem”, nem ismerek én itt senkit. De aztán lőn egy katolikus is nagy nehezen. Majd hogy az Örs az egy pogány név (de románra lefordíthatatlan - mondtam), válasszak egy szentet. Szent Péter – Nagyon jó, gratulálok, és miért pont ő? – Mert hát nála vannak a mennyország kulcsai, a fiam meg lesz élve. Punktum. Ezalatt a fiam békésen aludt a karjaimban,  hagyta mondjak, amit akarok, nem kotyogott bele, azóta ezzel a jó szokásával felhagyott.
      Rá két hónapra keresztelés, kb. 5 gyermeket kereszteltek egyszerre. Természetesen a frissen kihelyezett mérnökök is eljöttek a gyárból. Két Craiova-i - oltyán és ortodox - lány is, barátságból és kíváncsiságból: hogy lássák, milyen egy magyar katolikus templom meg szertartás. A szentmise után begyömöszöltek minket a sekrestyébe. Hangosan morfondíroztam, hogy micsoda gyávaság ez a pap részéről, miért nem az oltárnál tartja a keresztelőt. Rögtön pontra tettek a többiek: sok a spicli, micsoda vakmerőség, legyek már tekintettel a többiekre, hogy ezek a bajkeverő diplomások, azt sem tudják, melyik világon élnek... (ennyit a szentgyónásban tett erős fogadásról, rögtön tudok vétkezni). Megkezdődik a szertartás, két gyermek egyből folyamatosan sírni kezd, a fiam is feleszmél, gyorsan a cumit a szájába, így a többiekkel öntudatosan válaszolgat: gaj-gaj-gaj. Mindenki egyszerre imádkozik, megvalljuk hitünket, ellene mondunk az ördögnek, stb., csak ez a két oltyán lány – 1,80 magasak, fiatalok és szépek – hallgat mélyen. Megdöbbentő jelenség, rémülten tekingettek feléjük, de nem tudta senki rajtam kívül, hogy csak románok, és nem spiclik. Lehet, hogy megmondtam volna az igazat róluk, ha a templomban tartják a keresztelőt, és nem a sekrestyében gyúródunk. Punktum.
   Ma gondoltam egyet, és pihenésképp megnéztem, rajta van-e az interneten a keresztelő pap. Rajta van, az Érsekség honlapján. El kellett teljen jó 29 év:-) igazi meglepetés volt számomra: hiszen ez a pap egy bátor ferences barát, ezer bocsánat. Isten áldja Pál atya!

P. Bakó Béla, fr. Pál OFM





AdatlapBako-Bela-Pal-03.jpgSzületés helye és ideje: Marossárpatak, 1954.07.23
Pappászentelés helye és ideje: Gyulafehérvár, 1981.06.21
Teológiai tanulmányok: 1975-1981, SIS
Egyéb tevékenysegek: Intenzív tevékenység a cigánypasztorációban 13 év, 9 év börtönpasztoráció. „Szent Erzsébet Társulás” alapítása 2001-ben, ennek keretében árva gyermekek otthona létesítés 1998. dec. 8.-tól (5 ház).
Szolgálati helye: Kolozsvár, ferences templom


Most pedig búcsú az internettől:-) lezárom a gépet. Isten áldjon kedves barát, ellenség, nyájas és nyájatlan blogolvasóm!

Menjetek, küldetésetek van!

Dr. Jakubinyi György érsek atyánk körlevele: 

D. a J. Kr.!
Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim!
    Keresztény hitünk alapvető foglalata az apostoli hitvallás, a „rövid” Hiszekegy. Ha még rövidebbre akarjuk fogni a tizenkét ágazatot, akkor az Egyházak Világtanácsának döntése alapján két hittétel elfogadása szükséges ahhoz, hogy valakit kereszténynek tekinthessünk: a Szentháromság titka és a Megtestesülés. A Karácsony, Megváltónk születésének főünnepe ezt a főtitkot idézi fel.
    A második Isteni Személy, a Fiú térben és időben érettünk emberré lett. Hitvallásunk szerint „igaz Isten és igaz Ember”. A hittudomány nyelvén az isteni és emberi természet „személyes egységéről” (unio hypostatica) beszélünk: Jézus Krisztus egy személy, de két természete van. Ezért igaz Isten és igaz Ember.
    A Karácsony titkának hatása világformáló. Amióta a második Isteni Személy érettünk emberré lett, nem kerülhetjük meg embertársainkat. Nem mondhatjuk, hogy elintézem lelkem ügyeit négyszemközt a jó Istennel, nincs szükségem Egyházra, papokra, embertársakra. Az Úr Jézus azonosította önmagát – elsősorban szenvedő – embertársainkkal. „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). Szent János apostol írta le a legcsodálatosabb mondatot: „Az Isten szeretet” (1Jn 4,16). Ott ült az Utolsó Vacsorán az Úr Jézus balján, hallgathatta Szentséges Szíve dobogását, szűz volt, akire az Úr Jézus haldokolva a kereszten legdrágább kincsét, Szűz Anyját bízta, személyében pedig – az Egyházra! Ezért lett Szent János a szeretet „szakértője”. Első levélében még fejtegeti is: „Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát”(1Jn 4,20).
    Az Ószövetség 613 parancsolatot számolt össze Mózes öt könyvében. Vitatták, melyik a legnagyobb, a legfontosabb... Amikor az Úr Jézushoz fordultak, ő így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat”(Mt 22,38-40). Mivel személyében egyesült az isteni és emberi természet, egyesíthette a két parancsot, és megtehette főparancsnak. Nem két parancs, csak egy, amint az éremnek két oldala van, de mégis egy érem.  Az Utolsó Vacsorán a szeretet parancsát új parancsnak nevezte (Jn 13,34). Milyen címen, hiszen a 613 ószövetségi parancsból ragadta ki? Két szempontból is új ez a parancs: 1.) Egyenrangúnak nevezi az Isten- és a felebaráti szeretetet. Isten iránti szeretetünket csak úgy fejezhetjük ki, ha Istent felebarátainkban szeretjük.  2.) Új mértéket adott az új parancsnak. „Szeresd embertársadat úgy, mint magadat” (Lev 19,18) volt a régi mérce. Most pedig: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 13,34). „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13).
    Ez a szeretet a misszió alapja. Főegyházmegyénk Pasztorális Terve alapján Advent I. vasárnapjától ebben a liturgikus évben a „misszió” évét tartjuk. (Misszió: latin eredetű szó, küldetést jelent.) Minden keresztény a keresztség által küldetést kap, hogy megvigye az örömhírt másoknak is. Egyszerű hasonlat: – Ha felfedezem a hegycsúcsra vezető legjobb, legrövidebb és legkönnyebb utat, akkor szeretetből ismertetem ezt másokkal! Így vagyunk keresztény hitünkkel is. Ha keresztény hitemben és annak gyakorlásában rátaláltam életem céljára, értelmére, a földön lehetséges boldogságra – amely elővételezi az örök mennyeit –, akkor szeretetből másokkal is megosztom felfedezésem. Ez a misszió. Mennybemenetelkor adta meg az Úr Jézus apostolainak a missziós küldetést: „Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet!” (Mt 28,19a). És ez a főegyházmegyei missziós évünknek a jelmondata is.
    A misszió a példaadó keresztény élettel kezdődik. Első a tett, utána kell szóban is kifejezni tetteink alapját. „Legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek” (1Pét 3,15).
A misszió a családban kezdődik. Szentatyánk gyakran ismétli: „Csak ott marad együtt a család, ahol együtt imádkoznak.” Éljük meg hitünket, a szeretet nagy parancsát elsősorban a családban, és akkor családi tűzhelyünk kisugározza melegét a rokonságra, szomszédokra, sőt a társadalomra is.
    De ne maradjunk meg családunk szűk keretében. Vegyünk részt egyházközségünk életében. Mindenki a maga adottsága szerint része az egyházközségnek. Egyháztanács, plébániai Caritas, lelkiségi csoportok felnőttek és fiatalok részére, különböző plébániai kezdeményezések stb. A missziót itt is folytatni kell. Munkahelyünkön a keresztény magatartás, a szociális érzék és mindenekelőtt a keresztény szeretet tanúságtétel Krisztus mellett, aki maga a Szeretet. Fiatalok ugyanezt kell tegyék az iskolákban. „Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!” (Mt 5,16).
    Akinek a jó Isten közéleti szerepet ad, az maradjon hű keresztény elkötelezettségéhez. A községi és a városi tanácsban, különböző világi szervezetekben – mindenütt – meg kell vallani hitünket. Döntéseinket, szavazatainkat hassa át keresztény meggyőződésünk.
    Mindenki nemzeti színezetben éli meg katolikus, „mindenkinek való” keresztény hitét. Ezért hitünk megvallása együtt jár nemzetünk megvallásával, hitünk ápolása nemzeti jelleggel erősíti keresztény és népi öntudatunkat.
    A régi latin szentmise így fejeződött be: Ite, missa est! Menjetek, elbocsátás van! De a missa szó a misszió családjából van. Ezért ma így is értelmezik, és ezzel elköszönök: Menjetek, küldetésetek van!
    Ezekkel a gondolatokkal kívánok kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket és áldott, boldog, új esztendőt Tisztelendő Testvéreimnek, kedves Híveimnek és minden jóakaratú embernek!
    Gyulafehérvár, 2011. Karácsonyán, Urunk Születése főünnepén
† György s. k.
      érsek

Forrás:
http://www.romkat.ro/?q=node/3118

2011. dec. 15.

Kis Jézus születésére

      A csodatevő Prágai Kis Jézus imáját a fiamért imádkoztam naponta, amikor még kicsi és szőke göndör hajú kisfiú volt, talán mert hasonlított is a kegyszoborra:-) De azóta már érte és a családjáért imádkozom. Karácsonyra szintén ezzel az imával készülök, és nem mással, mégpedig  a benne levő önfelajánlásért: 

Fogadom, hogy nem bántalak meg Téged,
és felajánlom magamat Neked,
arra is készen, hogy inkább én szenvedjek,
minthogy Neked fájdalmat okozzak. 

      Mától tehát kilenced ezzel az imával, de az imát és a hajnali szentmiséket sok mindenkiért ajánlom fel... A kegyszobor története és a teljes ima itt olvasható

2011. dec. 14.

A lélek dala



Akik szabályszerűen felvették a skapulárét,
ma teljes búcsút nyerhetnek a szokásos feltételek mellett.

„Nem színlelt szeretetben” [9]

(A kilenced bevezetője és a teljes költemény itt olvasható.)
  •     „Szeresse nagyon azokat, akik ellentmondanak, és nem szeretik Önt, mert ily módon szeretet születik azokban a szívekben, amelyekben eddig nem volt. Tegyen úgy, ahogy Isten bánik velünk, aki szeret minket, hogy mi is szerethessük Őt, azzal a szeretettel, amelyet Tőle kapunk.” (Keresztes Szent János levele egy kármelita nővérnek 1591 végén) 

    Kilencedik nap

    Napi bevezető ima:
           
    • Fordulj mély alázattal és gyermeki bizalommal a Boldogságos Szűz Máriához, aki a Bölcsesség széke, ajánld fel neki háromféle lelki képességedet, és így imádkozz: „Szűzanyám, te légy emlékezetemben, hogy hozzád hasonlóan az Úr Jézusra vonatkozókon kívül minden más emléket kivessek abból; világosítsd meg értelmemet, hogy Szent Fiadén kívül minden más ismeretet eltávolítsak belőle; és vezéreld akaratomat, hogy csak Isten akaratát tegyem.” Alázd meg magad Mária előtt! Légy olyan, mint egy kis koldus, aki alamizsnát kér! Könyörögj ki buzgón Jézus kegyelmeinek e kiosztójától, e jóságos Kincstárnokától minden kegyelmet, egyesülj az Ő Szeplőtelen Szívével, s ha nem menne az elmélkedés, csak szólítsd Őt így: „Szűz Mária drága Szíve, légy a menedékem!” Majd rögtön fűzd hozzá: „Jézusom, irgalmazz nekem!” A nap folyamán pedig gyakran jussanak eszedbe, amit a reggel az elmélkedésnél elhatároztál. 
    ( Monforti Grignon Szent Lajos tanácsa a „Mária által Jézushoz” című könyvből.)

    • A negyedik versszakhoz nagyon rövid magyarázatot fűz Keresztes Szent János, de nem is csoda, hiszen a mennyországról egy misztikus egyházdoktor is csak dadogni tud, ezért hiteles. Gyakran használja az „édes ölelés” kifejezést. Halálunk után minket is magához ölel az Isten, érdemes megküzdeni ezért, és szeretni, szeretni, szeretni Igazságban és Hűségben. Máshol azt írja (Avilai Szent Teréz is) , hogy ha így élünk, ez néma vonzást gyakorol a környezetünkre, megérzik az emberek, és  így Istenhez vonzzuk a lelkeket, az Egyházhoz visszavezethetjük őket. Először lenni, és csak azután tenni. 

    Álljon itt Kedvenc Szentem teljes magyarázata:-)

    IV. VERSSZAK.
    Mily kedves és szelíd az,
    Amint emlékeztetsz ölemben,
    Hol titkon egymagad lakol,
    S édes leheletedben,
    Mely jóval és dicsőséggel teli,
    Mi gyöngéden gyújtasz szerelmi lángra.

    Magyarázat.

          1. A lélek itt nagy szeretettel fordul Jegyeséhez, mélységes hálát adva két csodálatos hatásért, amelyet ezzel az egyesüléssel olykor benne létrehoz. Kiemeli azt, hogy milyen módon teszi mindkettőt és hogy ez esetben milyen hatással van az reá nézve.
          2. Az első hatás az Istenre való emlékezés a lélekben, a mód pedig, amellyel azt létrehozza, a szelídség és a szeretet. A másik Isten ihlete a lélekben; a mód, a jó és a dicsőség, amelyet fuvallatában neki ad; a hatás pedig az, hogy a lélek gyöngéd, édes szerelmi lángra gyúl.
          3. A lélek tehát ezeket akarja mondani: Azt az emlékeztetést, ó isteni Ige, én Jegyesem, amelyet tőled kapok lelkem közepén és mélyén, vagyis annak tiszta, belső állagában, ahol titkon és hallgatva, mint annak egyedül Ura lakol, nemcsak úgy, mint saját házadban, nemcsak úgy, mint ágyadban, hanem úgy is, mint az én ölemben, belsőleg és szorosan egyesülve velem: ó mily szelíden és szeretetteljesen adod azt! Ez igazán kedves és szelíd dolog! Abban az édes fuvallatodban, amely ezzel az emlékeztetéseddel jár, s amely tele van jóval és dicsőséggel, mily gyöngéden keltesz bennem szerelmet és vonzalmat magad iránt!
          Hasonlatát a lélek onnét veszi, hogyha valaki mély álomból ébred[1], mély lélegzetet vesz, sóhajt. Mert valóban ő itt úgy érzi. Következik e két sor:

    „Mily kedves és szelíd az,
    Amint emlékeztetsz ölemben.”[2]

          4. igen sok az, amire Isten emlékezteti a lelket; annyi, hogyha mind el akarnók mondani, sohasem érnénk a végére. Azonban az az emlékeztetés, amelyet a lélek itt kap Isten Fiától és amelyről ezen a helyen szól, egyike a legmagasztosabbaknak s a legjótékonyabb hatásúaknak a lélekre nézve. Mert ez az emlékeztetés egy bizonyos mozdulat, amelyet az isteni Ige a lélek állagában végez, s amelyben akkora nagyság, uralom, dicsőség és édes bizalmasság érvényesül, hogy a lélek úgy érzi, mintha a világ összes virágai benne volnának, ott nyílnának és feslenének, hogy illatukat éreztessék vele; s mintha a világ összes országai és birodalmai és az egek minden erői és hatalmasságai megmozdultak volna. Sőt még ez sem elég: úgy érzi, mintha ezen felül az összes teremtmények és azoknak minden ereje, állaga, tökéletessége és szépsége ragyogna és tenné ugyanazt a mozdulatot; valamennyi ugyanazt és egyszerre. Mert, amint Szent János mondja, Őbenne minden élet (Jn 1,3-4), és Szent Pál szerint, Őbenne él, van és mozog minden. (ApCsel 17, 28) Innét van az, hogy midőn a lélekben megmozdul ez a hatalmas uralkodó, akinek Izajás szerint, vállán van az Ő uralma (Iz 9, 6), vagyis a három rendszer: az égi, földi és földalatti, amelyeket Ő Szent Pál szavaival élve, erejének igéjével tart fenn (Zsid 1, 3), mondom, mikor Ő megmozdul, akkor úgy látszik, mintha valamennyi vele együtt mozdulna. Úgy van velük, mint a föld, amely mozogván, mozgatja az összes rajta levő természeti dolgokat, mintha semmi súlyuk sem volna.[3] Ez következik be akkor is, midőn megmozdul ez az uralkodó, aki udvarát maga viszi, nem pedig az udvar őt.
          5. Igaz ugyan, hogy ez a hasonlat igen tökéletlen, mert ebben az esetben a dolgok nemcsak mozogni látszanak Ővele, hanem valamennyien egyúttal feltárják lényük szépségét, erejüket, tökéletességeiket, kegyelmeiket, továbbá fennmaradásuknak és életüknek gyökerét. Mert ilyenkor a lélek belátja, hogy az égi és földi összes teremtmények életüket, erejüket és fennmaradásukat Őbenne bírják; világosan megérti azt, amit Ő mond a Példabeszédek könyvében e szavakkal: „Általam országolnak a királyok és végeznek igazat a törvényszerzők; általam uralkodnak a fejedelmek és tesznek igazságot a hatalmasok”. (Péld 8, 15-16) S bár igaz, hogy a lélek ilyenkor felfogja azt, hogy ezek a dolgok mind, teremtmények lévén, különböznek Istentől és látja őket benne saját erejükkel, gyökerükkel és életképességükkel: annyira megérti, hogy Isten az Ő lényegében végtelen felsőbbséggel magában foglalja mindezeknek a dolgoknak a tökéletességeit, hogy jobban megismeri őket Őbenne, mint önmagukban. Abban áll tehát ennek az emlékeztetésnek nagy boldogsága, hogy Isten által ismeri meg a teremtményeket, nem pedig a teremtményekből Istent; vagyis az okból az okozatokat és nem az okozatokból az okot. Míg ugyanis az utóbbi következtető, az előbbi lényegi megismerés.
          6. Csodálatos dolog, hogy bár Isten mozdulatlan, ilyen mozdulatot éreztet a lélekkel. Mert bár Ő valójában akkor sem mozdul, a léleknek tényleg, úgy látszik, mintha igazán mozdulna. Mivel ugyanis Isten fölserkenti és megmozgatja őt, hogy élvezze ezt a természetfölötti látványt és a lélek előtt olyan újdonság gyanánt tárul fel ezeknek az összes dolgoknak és teremtményeknek amaz isteni élete, léte és összhangja és azoknak mozgása Istenben: úgy látszik előtte, hogy maga Isten, mozog, és hogy az ok fölveszi az általa létrehozott okozatnak a nevét. Úgyhogy ennek az okozatnak az alapján, átvitt értelemben mondhatjuk, hogy Isten mozog, a Bölcs szavai szerint, aki azt mondja, hogy „minden gyorsnál gyorsabb a bölcsesség” (Bölcs 7, 24), nem azért, mintha ő maga mozogna, hanem azért, mert forrása és indítóoka minden mozgásnak és „önmagában mozdulatlan maradván - folytatja a Bölcs - megújít mindeneket”. (Bölcs 7, 27) Azt akarja tehát ott mondani, hogy a bölcsesség tevékenyebb az összes tevékeny dolgoknál. Itt tehát úgy kell a dolgot értenünk, hogy ez a mozdulat a lelket megmozgatja és a természetes látás álmából a természetfölötti látásra ébreszti. Ezért nevezi azt igen találóan emlékeztetésnek, illetve ébresztésnek.
          7. Az Úristen természetesen mindig így van, amint a léleknek Őt ilyenkor van látni alkalma, vagyis folyton mozgat, kormányoz, éltet, erővel, kegyelemmel és ajándékokkal ruház föl minden teremtményt, hatalmilag, jelenlétileg és állagilag foglalva őket magába; a lélek pedig itt egy tekintettel látja azt, hogy mi Isten önmagában és mi az Ő teremtményeiben. Úgy van vele, mintha valaki benyitna egy palotába, s ott egy pillantással látná a benne lakó személyiség fenségét és egyúttal azt is, hogy mit tesz. Amit tehát én a léleknek erről az ébredéséről és látomásáról akarok mondani, az az, hogy a lélek állagilag benne lévén Istenben, (mint minden teremtmény), Ő félrevon egynéhányat azok közül a függönyök és fátyolok közül, amelyek annak szemei előtt vannak, hogy láthassa Őt úgy, amint van. Természetesen nem valamennyi függöny van elhúzva, de azért némi kevés, ha kissé homályosan is, látható abból a szépséges arculatból, amelyet, mint minden egyéb dolgot, hatalmával mozgat, s vele együtt látható az is, amit tesz, s úgy látszik, hogy ő a teremtményekben, azok pedig Őbenne állandó mozgást végeznek. Ezért tűnik fel úgy a lélek előtt, hogy Ő mozgott és ébresztett, még pedig őt, tudniillik a lelket mozgatta meg és ébresztette fel.
          8. Abban nyilvánul ugyanis a mi földi életünk alacsony színvonala, hogy azt hisszük, mások is úgy vannak, mint mi, s a magunk felfogása szerint ítélünk másokról. Gondolkodásunk saját magunkból indul ki és magunkon alapul, nem pedig a rajtunk kívülieken. A tolvaj azt hiszi, mások is lopnak; a parázna másokat is annak tart; a rosszakaratú embertársainál is rosszakaratot tételez fel, míg ajó ember kedvezően vélekedik másokról, mert ítélete a benne levő jóságból indul ki. Az álomszuszék és hanyag ember másokról is azt hiszi, hogy ilyenek. Innét van az, hogy mikor mi nem törődünk Istennel és alszunk előtte, az hisszük, hogy Ő nem törődik velünk s hogy Ő alszik, amint ez kitűnik a negyvenharmadik zsoltárból, ahol Dávid ezeket mondja: „Kelj föl! Mért alszol, Uram? Kelj föl!” (Zsolt 43, 23) Istenre alkalmazza tehát azt, ami az embereknél van meg. Mivel ugyanis ezek alszanak és elfeküdnek, Istennek mondják, hogy keljen és ébredjen föl, holott tudhatnák, hogy sohasem alszik Ő, aki őrzi Izraelt.
          9. Másrészt azonban az is igaz, hogy mivel az emberre minden jó Istentől jön és az ember a maga erejéből semmi jót sem tud tenni: helyesen mondható, hogy a mi ébredésünk Isten ébredése és a mi fölkelésünk Isten fölkelése. Dávid tehát ezt akarja mondani: Kétszeresen állíts bennünket talpra és ébressz föl, mert kétszeresen aludtunk és estünk el. Mivel tehát a lélek olyan álomba volt merülve, amelyikből magától sohasem tudott volna fölébredni, s csakis Isten volt képes felnyitni szemét és felébreszteni őt, igen találóan nevezi ezt Isten ébredésének: „Ölemben ébredésed”. Ébressz föl bennünket és világosíts meg, Uram, hogy megismerjük és szeressük azokat a javakat, amelyeket mindig elénk tartasz, s megértsük, hogy megmozdultál s kegyelmeket osztasz nekünk s hogy megemlékeztél rólunk.
          10. Teljesen kimondhatatlan az, hogy mit érez és mit ismer meg a lélek Isten fenségének erre az ébresztésére. Mivel ugyanis itt Istennek végtelen tökéletessége közli magát a lélekkel annak állagában, vagyis ölében: amit itt mond, az végtelen erővel hangzik a lélekben, mint az isteni kiválóságok sokaságának, Isten ezernyi és ezernyi, soha meg nem számolható tökéletességeinek hangja. A lélek pedig ott állván előtte, ezek által rettenetes szilárdsággal szerveződik meg, mint egy jól rendezett hadsereg és magára ölti az összes teremtmények kedvességét és szépségét.
          11. Itt azonban az a kétség merülhet fel, vajon képes-e a lélek ebben a gyönge testben elviselni ilyen hatalmas közlést? Valóban nincs olyan erős ember, aki azt ájulás nélkül kibírná. Hiszen Eszter királynő már attól úgy megijedt és elájult, hogy megpillantotta Ahasvér királyt trónján ülve, arannyal és drágakövekkel ékesen. Ő maga vallotta meg, hogy az a nagy pompa - mert olyannak tűnt föl előtte, mint egy angyal, arca pedig tündökölt a szépségtől – annyira megijesztette, hogy elvesztette eszméletét. (Eszt 15, 16) Mert a nagy dicsőség nyomasztólag hat a nézőre, kivéve akkor, ha neki is dicsőségére szolgál. Mennyivel inkább kellene tehát a léleknek itt elalélnia, tekintve, hogy nem angyalt lát, hanem Istent, kinek arcán ott ragyog az összes teremtmények szépsége, a rettenetes hatalom, az örök dicsőség; szavában a tökéletességek sokaságának hangja zúg, amelyből, mint Jób mondja, ha csak egy keveset hallanánk is, vajon ki volna képes elviselni annak mennydörgését? Másutt pedig így beszél: Nem szeretném, hogy velem nagyon érintkezzék és társalogjon, mert azt hiszem összezúzna engem az Ő nagyságának súlya.
          12. Két oka van annak, hogy a lélek sem el nem ájul, sem pedig nem remeg ettől a hatalmas és dicső ébresztéstől. Az egyik az, hogy a lélek már elérte tökéletességének azt a fokát, amelyben az alsó rész már nagyon megtisztult és összhangban van a szellemi résszel, következőleg nem érzi azt a roskasztó hatást és fájdalmat, amelyet a meg nem tisztult és elő nem készített szellemi és érzéki rész szokott érezni a szellemi közlések alkalmával. Igaz, hogy ez nem elég ahhoz, hogy az érzéki rész ilyen nagyság és dicsőség láttára ment maradjon minden káros hatástól, mert akármilyen tiszta legyen is a szervezet, ez a látvány annyira fölülmúlja természetét, hogy föltétlenül ártani fog neki úgy, amint a túlságosan erős érzéki benyomás megrongálja az érzéket. Ebben az értelemben kell venni azt, amit Jób könyvéből idéztünk. Azonban ettől megóvja a másik ok, amely esetünkre vonatkozik s amelyet a lélek az első verssorban fejez ki e szavakkal: „Mily kedves és szelíd”. Mivel ugyanis Isten nagyságát és dicsőségét azért mutatja meg, hogy a lelket boldoggá és naggyá tegye, arra is van gondja, hogy ne szenvedjen kárt. Védelmébe veszi tehát a szervezetet; szellemét - a gyönge emberi természetre való tekintettel – nagy szelídséggel és szeretettel mutatja meg, úgyhogy a lélek azt sem tudja testében történik-e ez, vagy pedig azon kívül. Ezt igen könnyen megteheti az, aki jobbjával támogatta Mózest, hogy láthassa dicsőségét. Így azután a lélek ugyanannyi szelídséget és szeretetet észlel benne, mint amennyi hatalmat, uralmat és nagyságot, mert hiszen Istenben mindez egy és ugyanazon dolog, következőleg elég nagy az az öröm, elég erős az a szelíd és szeretetteljes támogatás ahhoz, hogy a lélek ezt az óriási boldogságot el tudja viselni. A lélek tehát nemcsak hogy el nem alél, hanem ellenkezőleg erős és hatalmas lesz tőle. Eszter is csak azért ájult el, mert kezdetben a király nem szelíden, hanem, mint ott olvassuk, haragtól lángoló szemekkel tekintett reá. Ellenben mihelyt megszelídült s kinyújtva jogarát, azzal megérintette, azután pedig szívéhez szorította őt, s azt mondta neki, tekintse testvérének és ne féljen tőle: azonnal visszanyerte eszméletét.
          13. Mivel pedig a mi esetünkben az ég királya mindjárt kezdettől fogva barátságosan bánik a lélekkel, mintha csak vele egyenrangú és édes testvére volna: a lélek nem fél. A király ugyanis szelíden, nem pedig haraggal mutatja meg neki nagy hatalmát és jóságos szeretetét; kebléből erőt és szeretetet áraszt belé; leszáll hozzá trónjáról; mint a jegyes, kijön terméből, amelyben rejtőzött; lehajol hozzá, megérinti Fenségének jogarával és megöleli, mint édes testvérét. Itt vannak azok a királyi ruhák és azoknak illata, tudniillik Istennek csodálatos tökéletességei; itt az aranynak fénye: a szeretet; itt a drágakövek ragyogása, vagyis a felsőbb és alsóbb lényekre vonatkozó ismeretek; itt az Igének szépséges arculata: ezek sugároznak a lélekre, ezek öltöztetik fel, úgyhogy hozzáhasonulva az ég királyának ezen erényeihez, királynőnek érzi magát, s joggal lehet rá alkalmazni Dávid zsoltárának szavait: „A királyné jobbod felől áll, aranyos ruházatban, körülvéve sokszínű ékességgel”. (Zsolt 44, 10)
          Mivel pedig mindez a lélek legbensőbb állagában folyik le, azért mondja:

    Hol titkon egymagad lakol 
          14. Azt mondja, hogy titkon lakik ölében, mert (mint mondottuk), ez az édes ölelkezés a lélek állagának mélyén történik. Tudnunk kell, hogy Isten titkon és rejtőzötten ott lakik minden egyes emberi lélek állagában, mert ha ezt nem tenné, az nem létezhetnék tovább. Ezen ottlakás tekintetében azonban óriási különbségek vannak. Mert van olyan, akiben egymaga lakik, míg a másikban nincs egyedül; van akiben szívesen lakik, van akiben nem szívesen; az egyikben úgy van, mint saját házában, ahol parancsol és rendelkezik, másutt úgy van, mintha idegenben laknék, s azért nem engedik, hogy parancsoljon, vagy bármit is tegyen. Minél kevesebb érzéki vágy és önszeretet lakik a lélekben, annál inkább van benne Ő egyedül, annál szívesebben van ott és annál otthonosabban érzi magát benne; kormányozza és rendezgeti; és annál titkosabban rejtőzik ott, minél inkább egyedül van. Épen azért ebben a lélekben, amelyben nem laknak már sem vágyak, sem képzetek, sem képzeletek, sem alakok, sem bármi teremtményre irányuló ragaszkodások, a lehető legnagyobb titokban lakik a Kedves. És minél tisztább az a lélek; minél jobban ki van belőle küszöbölve Istenen kívül minden: annál bizalmasabban, bensőbben és szorosabban öleli azt magához. Azért lakik ott titkon, mert ehhez a helyhez és ehhez az ölelkezéshez nem férkőzhetik hozzá sem az ördög, sem pedig emberi értelem nem képes felfogni annak mivoltát. Ellenben e lélek számára, a tökéletességnek ezen a fokán nem titkos többé, mert ő mindig érzi magában ezt az édes ölelést. Csak ezeket az ébredéseket nem érzi mindig, mert valahányszor bekövetkeznek, úgy tűnik fel a dolog a lélek előtt, mintha Kedvese fölébredne ölében, ahol azelőtt aludt. Mert bár érezte és élvezte jelenlétét, úgy volt vele, mintha Kedvese ölében aludnék; már pedig addig, amíg a kettő közül az egyik alszik, nincs köztük eszmecsere és a szeretet sem nyilvánul becézésben, mindaddig, míg mindketten felébrednek.
          15. Ó milyen boldog ez a lélek, amely mindig úgy érzi, hogy Istene nála pihen és ölében nyugszik. Ó mennyire szüksége van arra, hogy távol tartsa magát mindentől, kerülje az ügyes-bajos dolgokat és teljes nyugalomban éljen, hogy Kedvesét ölében bármi kevés mozgás vagy lárma ne zavarja, vagy fel ne riassza. Ő ott van, s rendesen ott alszik arájának karjai között, a lélek mélyén, s ez ott érzi Őt és állandóan élvezi jelenlétét. Mert, ha mindig ébren volna benne, ha szünet nélkül árasztaná reá az ismereteket és a szeretetet, akkor az már az örök boldogság állapota volna. Hiszen ha csak egyszer is ébred föl, s épen csakhogy egy pillanatra fölveti a szemét, mondom, ha már ilyenkor is ilyen csodadolgokat tesz a lélekkel: mi lenne akkor, ha állandóan teljesen ébren volna benne és az ő számára.
          16. Más lelkekben, amelyek nem jutottak el az egyesülés fokára, szintén nem lakik kelletlenül, mert hiszen végre is a kegyelem állapotában vannak. Azonban mindaddig, amíg hiányzanak bennük a kellő feltételek, rejtve van előlük, amennyiben rendesen nem érzik jelenlétét, hanem csak akkor, ha néha-néha holmi élvezetes emlékeztetésben részesíti őket. Azonban ezek az emlékeztetések távolról sem ütik meg azoknak mértékét, amelyekről itt beszélünk. Sőt semmi közük ezekhez, de meg azután nincsenek is úgy rejtve sem az értelem, sem az ördög elől, amennyiben az érzéki rész megmozdulásából lehet reájuk némileg következtetni. Mindaddig ugyanis, amíg az egyesülés be nem következik, az érzéki rész nincs annyira megsemmisülve, hogy a szellemi dolgok ne keltenének benne valami kevés cselekményt és buzdulatot. Mert ilyenkor még nincs teljesen átszellemülve. Ellenben abban az emlékeztetésben, amelyben a Jegyes a tökéletes lelket részesíti, minden tökéletes módon történik és folyik le, mert hiszen Ő teszi az egészet. S akkor ez a lehelet és ébredés úgy történik, mint mikor valaki felébred és lélegzetet vesz; a léleknek pedig kimondhatatlan örömet okoz a Szentléleknek ez az Istenben való lehelete; egészen megdicsőültnek érzi magát, szeretetre lobban s ezért mondja a következőket:

    S édes leheletedben, 
    Mely jóval és dicsőséggel teli,
    Mi gyöngéden gyújtasz szerelmi lángra!
          17. Erről a leheletről, mely telítve van jóval, dicsőséggel és Istennek a lélek iránti gyöngéd szerelmével, én jobb szeretnék nem beszélni, s nem is teszem, mert belátom, hogy nem tudnám megmagyarázni, s ha mondanék róla valamit, az sokkal kevesebbnek tüntetné föl, mint ami valójában. Mert ezt a leheletet Isten árasztja a lélekre, s ebben az Istenség ama magasztos megismerésének ébresztése révén, a Szentlélek lehel reá és ihleti, ugyanazon fokban, amilyen volt Istennek ama megértése és megismerése. Ebben a Szentlélek mélységesen Önmagába meríti őt s szeretetre lobbantja isteni fényével és gyöngédségével, annak mértékében, amit Istenben látott. Mivel ugyanis ez a lehelet jóval és dicsőséggel van tele, jóval és dicsőséggel telíti a lelket, s minden fogalmat és érzést meghaladó módon lobbantja szerelemre maga iránt Istennek mélységeiben, akinek legyen örök hála és dicsőség, mindörökön örökké. Amen.

    15 perc elcsendesedés, ima...

    Befejezés: 
    Hálaadás. Veni Creator Spiritus himnusz (Teremtő Lélek, jöjj közénk...).

    ______________________
    [1]      A spanyol „recuerda” kétértelmű: emlékeztet, ébred. A második sort tehát így is lehet fordítani: „Amint ébredsz ölemben”. A szent szerző hol az egyik, hol a másik értelemre céloz.
    [2]       Vagy: Mily kedves és szelíd - Ölemben ébredésed.
    [3]       Érdekes, hogy Keresztes Szent János vallja a föld mozgását 25 évvel Galilei előtt.

    2011. dec. 12.

    Guadalupe via Csíksomlyó

          Gyakran Csíksomlyón tartjuk a Biblikum és az exegézis kurzusokat, ilyenkor az esti szentmisére testületileg elmegyünk. Ez olyan jó, mert két szentmisén vehetek részt aznap, a Szűzanya lábainál másodszor is egyesülhetek a szentségi Jézusommal. Nyugodt gyónási alkalom is van, az utóbbi alkalmakkor Márk József atya ült a gyóntatóban, és ő nem csak a bűnt ostorozza, hanem csodálatos lelki tanácsokat is ad. Majd a sekrestyéből követtem a szentmisét:


          December 2-án is kimentünk szokás szerint Csíksomlyóra, és ahogy közösségünk vonult be a hittanterembe, egyszer csak szembeáll velem egy ferences barát, és megajándékoz a Guadalupei Szűzanya képével, és néhány fénymásolt lappal a történetéről. Hirtelen azt sem tudtam melyik lábamra álljak, hogy csak úgy kiszúrt engem a közösségből. Mikor magamhoz tértem, beszélgetni kezdtünk, és elmondta, hogy spanyolul tanul, és a jövő évben ki fog menni Mexikóba a Guadalupei Szűzanyához. Ez az a virgonc barát, aki sok-sok évvel ezelőtt hazaszállított minket Veres Imre papbácsival Csíkszeredába, egy piros dubában, épp az utolsókat rúgta nagy hörögve, mármint a duba,  de túléltük Isten segítségével. Most aztán a nevét is megkérdeztem A barátnak:-)
          A következő alkalommal kaptam tőle négy DVD-ét is, vagyis többszörösen a filmet a Guadalupei Szűzanya történetéről: angol, spanyol és francia nyelvű. Itt Csíksomlyón, Mária-kegyhelyen, a Guadalapuei Szűzanya rajongója és apostola ez kis ferences barát, de végülis ugyanarról a Máriáról van szó, Isten Anyjáról, és a mi Édesanyánkról!
    Ma van az ünnepe:


          Igazi szép ajándék volt ez a Mikulástól, ugye? pedig én garantáltan virgácsot érdemeltem volna.

    És most néhány sor a fénymásolt lapokból:

          A Szűzanya jelenés-sorozata világméretekben 1531-ben - a lengyel Csesztohova és a magyar Csíksomlyó után - a mexíkói Guadakipeban kezdődött. Ez ma is, - minden eddigi jelenést ismerve -, a legnagyobb jelentőségu Mária-jelenés, mégpedig a tudomány szempontjából is. A nem teremtett világban, a Szent Pálnak megmutatott Isten országában született: alkotásban minden, a kép maga, az alapozás nélküli festmény 475 év óta sértetlen fényében ragyog. (...) Ennek a guadalupei csodaképnek a legutolsó nagy felfedezője új oldaláról a csillagászat. A csillagászok ráéreztek és rádöbbentek arra, hogy a Szűzanya ruhajának dekorációja, amelyet csak festőművészeti bravúrnak tekintettek századokon keresztül, azt a csillagállást tükrözi, fényképezi vissza, amely 1531. december 9-én volt a guadalupei első jelenés alkalmával, amikor a püspök előtt megjelent a látnok indián, az öt évvel ezelőtt kiváltságolt, ma már oltárainkon is tisztelt boldog Juan Diego. Az ő agavé rostjaiból készült egyszerű köpenyén rajzolódott ki és az Ég részéről ajándékozódott a fenséges festészeti bizonyság és tanúság, ami rögtön a torinoi lepel után sorakozik - tudományosan és igazoltságában -, felülmúlva a világ minden más csak a túlvilágról eredeztető és tisztelt ereklyéjét.
          1531. december 9., TEPEYAC-domb. Juan Diego, 27 éves férfi a Szeplőtelen Fogantatás ünnepi szentmiséjére igyekszik, amikor a csillagok alól az emberi ének és zenevilágban valami le nem írható gyönyörű hangot hall, majd fényt lát, és valaki anyanyelvén, kedvesen nevén szúlítja. A Szent Szűz jelent meg előtte és nauhatli nyelven arra kérte, menjen a mexikói püspökhöz, TLATELOCO-ba, az érseki palotába, és mondja el óhaját: „Hőn kívánom, hogy itt egy kápolnát építsenek, ahol megmutathatom és felajánlhatom egész szeretetemet, segítségemet és oltalmamat, mert én vagyok a ti irgalmas Anyátok!” A spanyol püspök, Juan de Zumárraga, kétkedve fogadja, és jelet kér. A negyedik jelenés alkalmával a Szűzanya kéri Juant, hogy a domb tetején – a hideg téli decemberben – szedje teli rózsával kötényszerű köpenye elejét és mutassa meg a püspöknek. A püspök igen csodálkozik azon, hogy ez időben rózsaszedésről beszél az indián, ám a köpeny leeresztésekor a rózsák kihulltával, gyönyörű Mária kép válik láthatóvá a köpeny elején. Zumarrága püspök térdre esik és könnyezve hálát ad az Istenanyának a rendkívüliségért. Két hét múlva már áll a fából épült kápolna. A köpenyt, amelyet az indiánok tilmának neveznek, rajta a csodás Mária-képpel kiállítják, s kegyelmi hatása mennyei kisugárzásában néhány év alatt 9 millió indián megkeresztelkedik. A „guadalupe” elnevezés sapnyol félrehallás következménye, nahuatli nyelven eredeti jelentése: „a démon legyőzője”(...)
          A tilmán levő képnek nem csak a megjelenése volt csodálatos, hanem mindeddig, közel félévezredes – teljes épségben való fennmaradása is. A képen sokszoros nagyításban sem látható ecset nyoma! A növényi eredetű ritka szövésű anyag nincs előkészítve festővászonnak, és erre nem is alkalmas. Ha nem festik be, 20 év alatt szétmállik. Ha megfestik, akkor már 5 és alatt tönkremegy. Ez a kép azonban sértetlenül fennmaradt majdnem 500 éven keresztül, pedig az első 116 év alatt még üveggel sem védték, sőt százezrek érintették meg, megtapogatták és kormos, füstös viaszgyertyák megszámlálhatatlan tömegét égették előtte – időnként füstfelhőben. A tilma festményt nem hordozó részét relikviaként széthordták, így a festmény ma 198x106 cm, melyen a Szent Szűz alakja 142 cm. Jelenleg üveg alatt, hármas keretben (arany-ezüst-bronz) őrzik az eredeti bazilika közvetlen közelében felépített hatalmas méretű betonból készült új székesegyházban, annak 20 ezer zarándokot befogadó jobboldali introitusként.

    És az utolsó lapon ez a vers áll: 

    Mit hozott neked Jézuska? 

    Hideg világ, morcos világ,
    Szent Karácsony melegében
    Izzítsd át a szívedet. 
    Bosszús világ, álmos világ, 
    Szent Karácsony balzsamával, 
    Gyógyítsd sajgó sebedet. 
    Fojtó világ, maró világ, 
    Karácsonyi levegővel
    Szívd tele a tüdődet.
    Buja világ, ledér világ 
    Karácsonyi szűziségben 
    Fogand újra életed. 
    Tamáskodó, gyanús világ, 
    Karácsony fényözönében
    Szítsd fel újra hitedet. 
    Éhes világ, szomjas világ 
    Karácsony bő asztalánál 
    Enyhítsd szomjad-éhedet. 
    Szomorú bánkódó világ 
    Karácsony örömhírével 
    Vidítsd fel a lelkeket. 

    Vallástalan pogány világ
    Az éjféli szentmisében 
    Hódolj szívvel Istennek. 

    Prof. dr. Zsoldos Imre SVD, 
    kínai misszionárius, nyelvtudós és műfordító.

          A Magyar Kurír-on olvasom, hogy - idézek: A NASA is vizsgálta a Guadalupei Szűzanya kegyképét. Megállapították, hogy a szövet hőmérséklete állandóan 36,6 fok, mint egy élő ember testhőmérséklete. Mária övéhez sztetoszkópot közelítettek, amellyel tisztán kivehetővé vált a magzat szívverése – 115 pulzus percenként. Szemorvosi műszerekkel is megvizsgálták a kegyképet, és felfedezték, hogy az ideghártya összehúzódik. A Mária köpenyén látható csillagok állása pontosan megfelel a valóságnak, úgy helyezkednek el, mint ahogy a mexikói égbolton a téli napforduló idején. A NASA tudósai szerint a tilmán látható színek nem állíthatók elő semmilyen, ma rendelkezésre álló eszközzel. A festés a szövet felett lebeg, anélkül, hogy ahhoz hozzáérne.

    „Nem színlelt szeretetben” [8]

    (A kilenced bevezetője és a teljes költemény itt olvasható.)
    •     „Szeresse nagyon azokat, akik ellentmondanak, és nem szeretik Önt, mert ily módon szeretet születik azokban a szívekben, amelyekben eddig nem volt. Tegyen úgy, ahogy Isten bánik velünk, aki szeret minket, hogy mi is szerethessük Őt, azzal a szeretettel, amelyet Tőle kapunk.” (Keresztes Szent János levele egy kármelita nővérnek 1591 végén) 

      Nyolcadik nap

      Napi bevezető ima:
             
      • Fordulj mély alázattal és gyermeki bizalommal a Boldogságos Szűz Máriához, aki a Bölcsesség széke, ajánld fel neki háromféle lelki képességedet, és így imádkozz: „Szűzanyám, te légy emlékezetemben, hogy hozzád hasonlóan az Úr Jézusra vonatkozókon kívül minden más emléket kivessek abból; világosítsd meg értelmemet, hogy Szent Fiadén kívül minden más ismeretet eltávolítsak belőle; és vezéreld akaratomat, hogy csak Isten akaratát tegyem.” Alázd meg magad Mária előtt! Légy olyan, mint egy kis koldus, aki alamizsnát kér! Könyörögj ki buzgón Jézus kegyelmeinek e kiosztójától, e jóságos Kincstárnokától minden kegyelmet, egyesülj az Ő Szeplőtelen Szívével, s ha nem menne az elmélkedés, csak szólítsd Őt így: „Szűz Mária drága Szíve, légy a menedékem!” Majd rögtön fűzd hozzá: „Jézusom, irgalmazz nekem!” A nap folyamán pedig gyakran jussanak eszedbe, amit a reggel az elmélkedésnél elhatároztál. 
      ( Monforti Grignon Szent Lajos tanácsa a „Mária által Jézushoz” című könyvből.)

      Érzéki lényem mély barlangjai
            Ezek a barlangok a léleknek tehetségei: az emlékezet, az értelem és az akarat; azért mélyek, mert nagy kincsek befogadására képesek, amennyiben a végtelenen kívül semmi sem képes őket betölteni. Abból, hogy ezek mennyit szenvednek, ha üresek, némileg meg fogjuk érteni, hogy mennyire élveznek és gyönyörködnek, midőn telítve vannak Istenükkel. (ÉSz 3,18) 
      1. Az első barlang, amelyről itt beszélni akarunk, az értelem és annak üressége, az Istenre irányuló szomjúság. Ez utóbbi, midőn meg van tisztulva, akkora, hogy Dávid nem találván erősebb hasonlatot, a szarvaséhoz hasonlítja, azért mondjuk, hogy igen heves: „Quemadmodum desiderat cervus ad fontes aquarum ita desiderat anima mea ad te Deus”. „Amint kívánkozik a szarvas a vízforrásokhoz, úgy kívánkozik a lelkem tehozzád, Isten.” (Zsolt 41,2) Ez a szomjúság az isteni bölcsesség vizeire irányul, mert az értelemnek tárgya.
      2. A második barlang az akarat. Ennek üressége pedig akkora éhséget kelt az Úristen után, hogy egészen elepeszti a lelket, amint ezt ugyancsak Dávid felezi ki: „Kívánkozik és eped a lelkem az Úr tornácai után”. (Zsolt 83,3). S ez az éhség nem egyéb, mint a szeretet tökéletesedése, amelyre a lélek törekszik.
      3. A harmadik barlang az emlékezet. Ennek ürességében a lélek sóvárog és eped Isten birtoklása után, amint azt Jeremiás kifejezi: „Memoria memor ero et tabescet in me anima mea; haec recolens in corde meo, ideo sperabo”. Vagyis: „Megemlékezve emlékezem erről és lelkem eleped bennem; ezeket átgondolván szívemben, azért bízom”. (Siral 3,20) 
      (ÉSz 3,19-21) 

      Pedig vak volt az és sötét 
            Tudniillik ilyen volt, mielőtt Isten, mint mondottuk, megvilágította és fényessé tette volna. Ennek megértésére jegyezzük meg, hogy két oka lehet annak, ha a szem nem lát, tudniillik vagy az, hogy homályban, sötétben van, vagy pedig az, hogy vak. Ha tehát Ő nem világítja meg, akkor homályban van, még akkor is, ha egyébként éles volna a látása. Ha pedig bűn állapotában van, vagy törekvését másvalamire irányítja, akkor vak. S ilyenkor, ha még rá is sütne Isten fénye, mivelhogy vak, nem látja lelkének sötétéségét, vagyis tudatlanságát. (ÉSz 3,70) 

      Csodás szépséggel hintenek
      A kedvesükre fényt és egyben meleget.
            Miután a tehetségüknek ezek a barlangjai már olyan csodaszépek és, mint mondottuk, oly bámulatosan belemerültek azoknak a bennük égő lámpáknak fénysugaraiba: azonfelül, hogy magukat teljesen Istennek adják, Istenben Istenhez küldik ugyanazokat a fénysugarakat, amelyeket ők kapnak. Teszik ezt szerető dicsőségben, meghajolva Istenben Isten előtt, az isteni lámpák fényétől ők maguk is tüzes lámpákká válva és a Kedvesre árasztva a szeretetnek ugyanazt a fényét és melegét, amelyet tőle kapnak. (ÉSz 3,77) 
            „Csodás szépséggel hintenek.” Vagyis távol és menten minden közönséges gondolkodástól, minden túlzástól, minden módtól és viselkedéstől. (ÉSz 3,78) 
            Nagy elégtételére és örömére szolgál a léleknek az, hogy Istennek többet adhat, mint amennyit ő maga ér; hogy oly nagylelkűen és mint sajátját ajándékozhatka Istennek önmagát, ugyanazzál az isteni fénnyel és meleggel, amellyel kapta. (ÉSz 3,80) 
            Röviden fel kell itt sorolnunk azokat a szépségeket, amellyel a lélek ezeket az ajándékokat adja. (...) A lélek az Istentől kapott szeretet tekintetében Istennel szemben csodás szépséggel viselkedik. Nem kevésbé tesz így az örök boldogságnak e gyönge hasonmására vonatkozóan. Hasonlóképpen van a dicséret, nemkülönben a hála tekintetében. (ÉSz 3,80)

            Ami az elsőt illeti, szeretetének főleg három szépsége van.
      1. Az első az, hogy a lélek itt Istent nem önérdekből szereti, hanem önmagáért szereti. Ez csodálatos szépség, mert a Szentlélek által szeret, úgy, mint az Atya és a Fiú szeretik egymást azon szavak szerint, amelyeket Isten fia mond Szent Jánosnál: „A szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen és én őbennük”. (Jn 17,26)
      2. A második szépség Istent Istenben szeretni, mert ebben a heves egyesülésben a lélek elmerül az istenszeretetben, Isten pedig nagy hevességgel adja magát oda neki.
      3. A szeretet főszépségének harmadika az, hogy itt úgy szereti, amint az Őt megilleti, vagyis nemcsak azért szereti, mert vele szemben bőkezű, jó, dicső, stb., hanem még sokkal inkább azért, mert Ő mindez önmagában és lényegileg.
      (ÉSz 3,81-82)
            Ami pedig az örök boldogságnak ezt a hasonmását illeti, annak terén is három csodálatos és értékes főszépséget látunk:
      1. Az első az, hogy a lélek itt Istent magának Istennek révén élvezi. Mivel itt a lélek egyesíti értelmét a mindenhatósággal, jósággal, stb., ha nem is teszi ezt oly világosan, mint majdan az örök életben, rendkívül boldognak érzi magát, hogy ezeket a dolgokat részletesen megérti.
      2. Ennek a gyönyörködésnek második főszépsége az, hogy rendszeresen csupán csak Istenben gyönyörködik, a teremtmények teljes kizárásával.
      3. Harmadik gyönyörűsége az, hogy csupán azért élvezi őt, ami Ő önmagában véve, az önszeretetnek minden árnya nélkül.
      (ÉSz 3,83)
            Abban a dicsőítésben, amelyet a lélek az egyesülésben Istennek bemutat, három további főszépség észlelhető.
      1. Az első, hogy kötelességérzetből teszi, mert a lélek belátja, hogy Isten őt saját dicsőítésére teremtette, amint az Izajásnál kijelent: „E népet magamnak teremtettem, dicséretemet fogja énekelni”. (Iz 43,21)
      2. A dicsőítésnek második szépsége, hogy azon javakért hódol vele, amelyeket kapott és hogy örömét találja Isten dicsőítésében.
      3. A harmadik az, hogy azért dicsőíti, ami Isten önmagában, mert a lélek még akkor is dicsérné, ha semmi örömet nem kapna tőle.
      (ÉSz 3,84)
            A hála terén szintén van újabb három főszépség:
      1. Az első, hogy hálát ad az elvett természetes és szellemi javakért és jótéteményekért.
      2. A második az a nagy élvezet, amelyet az Istennek való hálaadásban talál, amennyiben nagy hevességgel merül bele ebbe a hálaadásba.
      3. A harmadik az, hogy csakis azért hálálkodik, ami Isten önmagában, ami sokkal erősebb és élvezetessebb.
      (ÉSz 3,85)

      15 perc elcsendesedés, ima...

      Befejezés: 
      Hálaadás. Veni Creator Spiritus himnusz (Teremtő Lélek, jöjj közénk...).

      2011. dec. 11.

      „Nem színlelt szeretetben” [7]

      (A kilenced bevezetője és a teljes költemény itt olvasható.)
      •     „Szeresse nagyon azokat, akik ellentmondanak, és nem szeretik Önt, mert ily módon szeretet születik azokban a szívekben, amelyekben eddig nem volt. Tegyen úgy, ahogy Isten bánik velünk, aki szeret minket, hogy mi is szerethessük Őt, azzal a szeretettel, amelyet Tőle kapunk.” (Keresztes Szent János levele egy kármelita nővérnek 1591 végén) 

        Hetedik nap

        Napi bevezető ima:
               
        • Fordulj mély alázattal és gyermeki bizalommal a Boldogságos Szűz Máriához, aki a Bölcsesség széke, ajánld fel neki háromféle lelki képességedet, és így imádkozz: „Szűzanyám, te légy emlékezetemben, hogy hozzád hasonlóan az Úr Jézusra vonatkozókon kívül minden más emléket kivessek abból; világosítsd meg értelmemet, hogy Szent Fiadén kívül minden más ismeretet eltávolítsak belőle; és vezéreld akaratomat, hogy csak Isten akaratát tegyem.” Alázd meg magad Mária előtt! Légy olyan, mint egy kis koldus, aki alamizsnát kér! Könyörögj ki buzgón Jézus kegyelmeinek e kiosztójától, e jóságos Kincstárnokától minden kegyelmet, egyesülj az Ő Szeplőtelen Szívével, s ha nem menne az elmélkedés, csak szólítsd Őt így: „Szűz Mária drága Szíve, légy a menedékem!” Majd rögtön fűzd hozzá: „Jézusom, irgalmazz nekem!” A nap folyamán pedig gyakran jussanak eszedbe, amit a reggel az elmélkedésnél elhatároztál. 
        ( Monforti Grignon Szent Lajos tanácsa a „Mária által Jézushoz” című könyvből.)
        3. versszak
        Ó tűzlámpák világa,
        Amelynek fénysugáriban
        Érzéki lényem mély barlangjai
        - Pedig vak volt az és sötét - 
        Csodás szépséggel hintenek 
        A kedvesükre fényt és egyben meleget. 
              Ebben a versszakban a lélek magasztalóan mondja el Jegyesének, hogy milyen nagy kegyelmeket kapott a vele való egyesülés révén. Azt mondja itt, hogy ennek folytán sok és magasztos ismeretet szerzett Őreá vonatkozóan. Ezek mind tele vannak szeretettel. Megvilágítják és szeretettel árasztják el az ő lelki tehetségeit és érzéki részét, amely ezelőtt az egyesülés előtt sötét volt és vak. Most már ezek a tehetségek és érzékek fényesek és melegek a szeretettől s így fényt és szeretetet képesek árasztani arra, aki megvilágosította és szeretetre gyullasztotta őket. Mert az igazi szerető akkor van csak megelégedve, ha mindazt, amire csak képes, amije van és amit kapott, kedvesére fordíthatja. (ÉSz 3,1) 

        Ó tűzlámpák világa.
              Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy a lámpának két tulajdonsága van, tudniillik fényt ad és meleget. Hogy pedig megérthessük, miféle lámpákról beszél itt a lélek, miként égnek, lobognak benne és hogyan melegítik, meg kell jegyeznünk, hogy Isten az Ő egyetlen és egyszerű létében azonos az Ő összes tulajdonságainak végtelenségével és nagyságával, amennyiben mindenható, végtelenül bölcs, jóságos, irgalmas, igazságos, hatalmas, szerető, stb. és még végtelen sok más tökéletessége van, amelyeket nem ismerünk. Mivel pedig Ő minden összetételt kizáró, egyszerű lényege folytán mindezekkel azonos, midőn egyesülve van a lélekkel és jónak látja vele közölni ezt az ismeretet, akkor az világosan látja benne mindezeket a tökéletességeket és nagyságokat, tudniillik a mindenhatóságot, bölcsességet, jóságot, irgalmasságot és így tovább, és mivel ezeknek a dolgoknak mindegyike maga Isten az Ő egyetlen lényegében; vagyis az Atya, a Fiú és a Szentlélek minden egyes tulajdonsága maga Isten; s mivel Isten, mint föntebb mondottuk, végtelen isteni fény és végtelen isteni tűz: ebből az következik, hogy e végtelen számban levő tulajdonságok mindegyike úgy ragyog és melegít, mint Isten. (ÉSz 3,2)
              Hozzátesszük még azt is, hogy a lélek élvezete, amely a szeretetnek ebben az elragadtatásában, e lámpák világának és tüzének hatása alatt eltölti, csodálatos és végtelen nagy, mert tömegét növeli a lámpák sokasága, amennyiben mindegyikük szeretetre gyullasztja; egyik a másiknak melegét fokozza; egyiknek lángja a másikét magasabbra lobogtatja; egyiknek világossága a másikét még fényesebbé teszi, mert hiszen minden egyes isteni tulajdonságból megismerhető a másik, úgyhogy valamennyien együtt egy fényt és egy tüzet alkotnak és mindegyikük fényes tűz. (...) Belátja, hogy mennyire igaza van az Énekek-Éneke arájának, midőn azt mondja, hogy a szeretet lámpái tüzes és lángoló lámpák. (8, 6.) „Mely szépek a te lépéseid a sarukban, fejedelmi leány!” (7, 1.) Ki tudná elmondani a te gyönyörűségednek és fenségednek nagyszerűségét és rendkívüliségét a te lámpáidnak csodálatos fényében és szeretetében?! (ÉSz 3,5) 
              Ki tudná azt kimondani, ó boldog lélek, hogy mit érzel ilyenkor, midőn látod, hogy Jegyesed ennyire szeret és ennyire becsül. A te akaratod olyan, mint az aráé; hasonló egy rakás búzához, amelyet liliomok fednek és környékeznek. (Én 7, 2) Mert az élet kenyerének e búzaszemeiben, amelyeket te itt együttesen élvezel, a téged körülvevő erények liliomai gyönyörködtetik szemedet. Ezek azok a királyleányok, akikről Dávid beszél, akik téged mirrhával, ámbrával és egyéb illatszerekkel gyönyörködtetnek. Azok az ismeretek, amelyeket Kedvesed saját szépségeit és erényeit illetőleg veled közöl, az Ő leányai, akikbe te annyira bele vagy merülve és öntve, hogy magad is az élő vizek forrásává lettél - amelyek rohanva folynak a Libanonról - vagyis Istenről. (Én 4, 15) (ÉSz 3,7)

        Amelyek fénysugáriban. 
              Hogy pedig megértsük, hogy micsodák ezeknek a lámpáknak fénysugarai, amelyekről itt a lélek beszél, s hogy miként ragyog tőlük maga a lélek is, tudnunk kell, hogy ezek a fénysugarak nem egyebek, mint azok a szerelmes ismeretek, amelyeket az isteni tulajdonságok lámpásai közölnek önmagukról a lélekkel. Természetesen, ez tehetségeit tekintve, egyesülésben lévén, maga is ragyog, mint ők maguk, mert szellemi fénysugarakká változik át. Ez a hasonlat, amelynek alapján a lélek a szeretet hevével hinti ezeket a fénysugarakat, nem úgy értendő, mint ahogy az anyagi lámpákkal van a dolog, amelyek fényükkel a körülöttük levő tárgyakat világítják meg, hanem úgy, mintha olyan tárgyról volna szó, amely benn van a lángjukban, mert a lélek benn van ezekben a fénysugarakban; s ezért mondja, hogy: „Amelyek fénysugáriban”; s ezzel hangsúlyozza azt, hogy benn van. (ÉSz 3,9)
               Ezen az alapon meg fogjuk érteni, hogy a lélek tehetségeivel együtt Isten fénysugarainak bensejében ragyogóvá lesz, s ezen isteni lángnak lobogása (vagyis azok a lángkitörések és fellobbanások, amelyekről fentebb volt szó), nem származik sem egyedül a Szentlélek lángjává alakult lélektől, sem kizárólag a Szentlélektől, hanem ez utóbbitól és a lélektől együttesen, amennyiben Ő lobogtatja a lelket, mint a tűz az izzó levegőt. Így azután Istennek és a léleknek ezek az együttes buzdulatai, nemcsak fénysugarak, hanem megdicsőülései is a léleknek. Hiszen ezek a buzdulatok és lobogások nem egyebek, mint azok a vidám játékok és mulatozások, amelyeket az első versszak második sora szerint a Szentlélek rendez a lélekben, s amelyeknél mindig úgy látszik, hogy most akarja neki véglegesen megadni az örök életet, hogy be akarja fejezni művét és átviszi őt a tökéletes dicsőség állapotába, hogy teljesen magába akarja fogadni őt. (Ész 3,10)
              Ó feneketlen mélysége a gyönyörűségeknek, amely annál változatosabb és gazdagabb vagy, minél inkább össze vannak foglalva kincseid a Te egyetlen létednek végtelen egyszerűségébe és egységébe! (ÉSz 3,17)

        15 perc elcsendesedés, ima...

        Befejezés: 
        Hálaadás. Veni Creator Spiritus himnusz (Teremtő Lélek, jöjj közénk...).



        2011. dec. 9.

        „Nem színlelt szeretetben” [6]

        (A kilenced bevezetője és a teljes költemény itt olvasható.)
        •     „Szeresse nagyon azokat, akik ellentmondanak, és nem szeretik Önt, mert ily módon szeretet születik azokban a szívekben, amelyekben eddig nem volt. Tegyen úgy, ahogy Isten bánik velünk, aki szeret minket, hogy mi is szerethessük Őt, azzal a szeretettel, amelyet Tőle kapunk.” (Keresztes Szent János levele egy kármelita nővérnek 1591 végén) 

          Hatodik nap

          Napi bevezető ima:
                 
          • Fordulj mély alázattal és gyermeki bizalommal a Boldogságos Szűz Máriához, aki a Bölcsesség széke, ajánld fel neki háromféle lelki képességedet, és így imádkozz: „Szűzanyám, te légy emlékezetemben, hogy hozzád hasonlóan az Úr Jézusra vonatkozókon kívül minden más emléket kivessek abból; világosítsd meg értelmemet, hogy Szent Fiadén kívül minden más ismeretet eltávolítsak belőle; és vezéreld akaratomat, hogy csak Isten akaratát tegyem.” Alázd meg magad Mária előtt! Légy olyan, mint egy kis koldus, aki alamizsnát kér! Könyörögj ki buzgón Jézus kegyelmeinek e kiosztójától, e jóságos Kincstárnokától minden kegyelmet, egyesülj az Ő Szeplőtelen Szívével, s ha nem menne az elmélkedés, csak szólítsd Őt így: „Szűz Mária drága Szíve, légy a menedékem!” Majd rögtön fűzd hozzá: „Jézusom, irgalmazz nekem!” A nap folyamán pedig gyakran jussanak eszedbe, amit a reggel az elmélkedésnél elhatároztál. 
          ( Monforti Grignon Szent Lajos tanácsa a „Mária által Jézushoz” című könyvből.)

          S ölvén életté változtattad a halált. 
                 A halál nem egyéb, mint az élet megszűnése: ha tehát megjön az élet, a halálnak nyoma sem marad. Szellemi téren kétféle az élet: az egyik a mennyországi, mely Isten boldogító látásában áll és csakis a testi halál után következik be, amint Szent Pál mondja: „Mert tudjuk, hogy ha a mi földi házunk, melyben lakunk, leomlik, van épületünk Istentől a mennyekben.” (2Kor 5, 1. A másik a tökéletes földi, lelki élet, vagyis Istennek birtoklása a szeretetben való egyesülésben, ez pedig elérhető az összes rossz szokások és hajlamok, sőt az ember egész természetének tökéletes megtagadása által. S mindaddig, amíg az ember ezt meg nem teszi, nem érheti el e lelki élet tökéletes fokát az Istennel való egyesülésben, amint azt az apostol is kimondja e szavakkal: „Mert, ha a test szerint éltek, meghaltok, ha pedig a lélek által a test cselekedeteit megöldöklitek, élni fogtok”. (Róm 8, 13). (ÉSz 2,32)
                Megjegyzendő, hogy amit a lélek itt halálnak nevez, az az egész régi ember, belefoglalva a tehetségeknek, tudniillik az emlékezetnek, értelemnek és akaratnak használatát; a világi dolgokkal való foglalkozást s az azokban való elmerülést, továbbá a teremtményekhez való vonzódást és az azokban talált örömet. Mindez a régi élet, amely halála az újnak, vagyis a lelkinek. Ez utóbbiban nem élhet a lélek tökéletesen, hacsak nem halt meg ép oly tökéletesen a régi ember, mint ahogy az apostol int bennünket, mondván: „Le kell vetnetek az előbbi élet szerint való embert és öltözzetek új emberré, ki Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben”. (Ef 4, 22) Ebben az új életben, vagyis midőn eljutott az Istennel való egyesülés tökéletességi fokára, mint az a lélek, amelyről itt beszélünk, a léleknek összes törekvései és a tehetségeknek összes hajlamai és cselekményei (amelyek a maguk természete szerint a halálnak és a lelki élet hiányának voltak a megnyilvánulásai), isteniekké változnak. (ÉSz 2,33)
                Egyszóval mindazok az indulatok, cselekvések és hajlamok, amelyek ennek előtte a lélekben a természetes életből fakadtak, ebben az egyesülésben isteni indulatokká változtak; meghaltak saját cselekvéseik és hajlamaik szempontjából s Istenben élnek. A lélek ugyanis most már igazi gyermeke Istennek, s így mindenben Isten Lelke igazgatja és indítja, amint azt Szent Pál kifejezi: „Mert mindazok, akik Isten lelkétől vezéreltetnek, Istennek fiai.” (Róm 8, 14) (...) Éppen ezért joggal használhatja az ilyen lélek Szent Pál szavait: „Élek én, de már nem én, hanem él bennem a Krisztus”. (Gal. 2, 20) Ilymódon változott át ennek a léleknek halála Istenben való életté, s ráillik ugyancsak az apostolnak az a mondása is: „Absorpta est mors in victoria”. „Elnyeletett a halál a győzedelem által” (1Kor 15, 54) és az, amit Ozeás próféta nyilatkoztat ki Isten nevében: „Halálod leszek, ó halál” (13, 14) Amivel azt akarja mondani, hogy: Én, aki az élet vagyok, halála vagyok a halálnak, s így azt elnyeli az élet. (ÉSz 2, 34)
                A tökéletes életnek ebben az állapotában a lélek belsőleg és külsőleg úgy van, mintha állandóan ünnepelne és szellemi ajkairól minduntalan ujjongás fakad a nagy Isten felé; olyan, mint egy mindig új és eredeti dal, amelyen öröm, szeretet és boldog állapotának tudata árad végig. (...) Mert az ilyen állapotban levő léleknek érdemei rendesen nagyok szám és minőség tekintetében is és szelleme állandó dalt zengedez Isten felé. Mindezt elmondja Dávid az ő zsoltárában, amely e szavakkal kezdődik: „Exaltabo te Domine, quoniam suscepisti me”. „Magasztallak téged Uram, mert fölemeltél engem.” (Zsolt 29, 2) Különösen pedig ennek a zsoltárnak azokban a szavaiban, hogy: „Convertisti planctum meum in gaudium mihi, etc. conscidisti saccum meum et circumdedisti me laetitia”. „Sírásomat örömre fordítottad nekem, elszaggattad szőrzsákomat és körülvettél engem vigassággal, hogy énekeljek neked dicsőségemről és többé ne legyek szomorú.” Én Uram, Istenem, mindörökre dicsőíteni foglak. (Zsolt 29, 12) De nem is csoda, hogy a lélekben olyan gyakori ez az ujjongás, öröm és Istennek magasztalása, mert egyrészt tudatában van annak, hogy máris mennyi kegyelmet kapott, másrészt pedig azt látja, hogy Isten annyira becézi őt drága, kedves, édeskedő szavakkal és annyira igyekszik őt ilyen és olyan kegyelmekkel naggyá tenni, mintha csak neki nem volna senkije más e világon, akit becézhetne, vagy semmi más dolga, amivel foglalkozhatnék; mintha csak Őérette élne. Ezt érzi és ezért mondja az Énekek-Éneke arájának szavaival: „Dilectus meus mihi et ego illi”. „Az én kedvesem az enyém és én az övé vagyok”. (ÉSz 2,36)

          15 perc elcsendesedés, ima...

          Befejezés: 
          Hálaadás. Veni Creator Spiritus himnusz (Teremtő Lélek, jöjj közénk...).



          „Nem színlelt szeretetben” [5]

          (A kilenced bevezetője és a teljes költemény itt olvasható.)
          •     „Szeresse nagyon azokat, akik ellentmondanak, és nem szeretik Önt, mert ily módon szeretet születik azokban a szívekben, amelyekben eddig nem volt. Tegyen úgy, ahogy Isten bánik velünk, aki szeret minket, hogy mi is szerethessük Őt, azzal a szeretettel, amelyet Tőle kapunk.” (Keresztes Szent János levele egy kármelita nővérnek 1591 végén) 

            Ötödik nap

            Napi bevezető ima:
                   
            • Fordulj mély alázattal és gyermeki bizalommal a Boldogságos Szűz Máriához, aki a Bölcsesség széke, ajánld fel neki háromféle lelki képességedet, és így imádkozz: „Szűzanyám, te légy emlékezetemben, hogy hozzád hasonlóan az Úr Jézusra vonatkozókon kívül minden más emléket kivessek abból; világosítsd meg értelmemet, hogy Szent Fiadén kívül minden más ismeretet eltávolítsak belőle; és vezéreld akaratomat, hogy csak Isten akaratát tegyem.” Alázd meg magad Mária előtt! Légy olyan, mint egy kis koldus, aki alamizsnát kér! Könyörögj ki buzgón Jézus kegyelmeinek e kiosztójától, e jóságos Kincstárnokától minden kegyelmet, egyesülj az Ő Szeplőtelen Szívével, s ha nem menne az elmélkedés, csak szólítsd Őt így: „Szűz Mária drága Szíve, légy a menedékem!” Majd rögtön fűzd hozzá: „Jézusom, irgalmazz nekem!” A nap folyamán pedig gyakran jussanak eszedbe, amit a reggel az elmélkedésnél elhatároztál. 
            ( Monforti Grignon Szent Lajos tanácsa a „Mária által Jézushoz” című könyvből.)

            Ó nyájas kéz! Gyöngéd megilletés! 
                  Ez a kéz, mint már mondottuk, nem egyéb, mint maga a jóságos, mindenható Atyaisten. Tudnunk kell erről a kézről, hogy amilyen hatalmas és gazdag, éppoly bőkezű és adakozó, s éppen ezért, ha egyszer kinyílik, hogy kegyelmeket osztogasson, gazdag és hatalmas ajándékokkal fogja a lelket elhalmozni. Ezért nevezi a lélek nyájas kéznek, amivel ezt akarja kifejezni: ó, szentséges kéz, milyen nyájas vagy az én lelkemmel szemben! mily nyájasan helyezkedel reá, pedig ha súlyodat akarnád éreztetni, összetörnék alattad az egész világ! Hiszen szemed pillantásától megrendül a föld (Zsolt 103, 32), a népek lerogynak és elalélnak, a hegyek porrá omlanak! (Hab 3, 6) Ó, ismételten mondom, te nyájas kéz, kemény és szigorú voltál Jóbbal szemben (19, 21) és kissé kíméletlenül nyúltál hozzá, ellenben velem szemben annál kedvesebb és édesebb vagy és nyájas érintéssel nyúlsz lelkemhez! Mert hiszen te veszed el az életet és te adod azt, s nincs, aki elkerülhetné kezedet! De azért te, ó isteni élet, sohasem ölsz, ha nem azért, hogy életet adj, és sohasem sebzel másért, mint hogy gyógyíts. Ha büntetsz, gyöngéden érintesz, s ez elég ahhoz, hogy véget vessen a világnak; ellenben ha simogatsz, igen melegen nyúlsz a lélekhez, és a te kedvességed édességeinek se szeri, se száma. Megsebeztél, hogy meggyógyíts (MTörv 32, 39), ó isteni kéz! Megölted bennem azt, ami halottá tett engem s Istenben való életemtől fosztott meg; attól, amelyet most élek. Tetted pedig ezt nagylelkűen, bőkezűen osztott kegyelmeiddel, amelyeket nekem juttattál abban az érintésben, midőn megillettél engem a te dicsőségednek fényével és valódnak képmásával (Zsid 1, 3), vagyis a te egyszülött Fiaddal, lévén Ő a Te bölcsességed, amely elér végtől-végig erősen. (Bölcs 8, 1) És ez a te egyszülött Fiad, ó irgalmas keze az Atyának! ez az a gyöngéd megilletés, amellyel engem érintettél és megsebeztél a te égetésed erejében. (ÉSz 2,16) 
                  Ó boldog, ó végtelenül boldog az a lélek, akit te, aki oly félelmetes és hatalmas vagy, ilyen gyöngéden és szelíden illetsz! Mondd ezt a világnak, - azaz hogy még se tedd; ne szólj róla a világnak, mert az mit sem tud a szelíd fuvallatról és nem fog megérezni téged, mivelhogy nem képes téged sem befogadni, sem látni. (Jn 14, 17) Ó Istenem, ó én életem! csakis azok látnak meg és érzik szelíd illetésedet, akik elfordulva a világtól a szelídség alapjára helyezkedtek, mert a szelídség megegyezik a szelídséggel: ezért képesek téged megérezni és élvezni. (ÉSz 2,17) 

            Amelyben örök élet íze van. 
                  Igaz, hogy ez még nincs meg tökéletes fokban, de azért az, amit a lélek Istennek ebben az érintésében élvez, amint föntebb mondottuk, bizonyos előízét kelti benne az örök életnek. Nincs is ebben semmi hihetetlen, ha elfogadjuk - amit el kell fogadnunk -, hogy ez az érintés állagi érintés, amelyben tudniillik Isten állaga érinti a lélek állagát, ami ennek az életnek a folyamán sok szentnek életében megtörtént. Innét van az, hogy annak a gyönyörűségnek kedvességét, amelyet a lélek ebben az érintésben érez, lehetetlen kimondani, s én jobb szeretnék nem is beszélni róla, nehogy valaki azt higgye, hogy a valóságban nem több annál, amit mondok; mert igazában véve nincsenek szavak, amelyek képesek volnának kifejezni Istennek olyan magasztos működését, mint amilyenek ezekben a lelkekben mennek végbe. Ezeknek egyetlen megfelelő nyelve az, hogy az ember maga értse meg, maga érezze, maga élvezze, ha megvan, s azután hallgasson róla. A lélek ugyanis ilyenkor belátja, hogy ezek a dolgok olyanfélék, mint az a fehér kövecs, amelyet Szent János szerint a győző fog kapni (Jel 2, 17), s amelyre egy név lesz ráírva, azt azonban senki más nem fogja tudni, csak az, aki kapja. Azért egyedül azt lehet róla mondani, még pedig a valóságnak megfelelően, hogy az örök élet íze van benne. Ezt ugyan ebben az életben az ember nem élvezheti olyan tökéletesen, mint majdan az örökkévalóságban, mindamellett igaz marad, hogy ebben az érintésben Isten érintése lévén, az örök élet íze van. (ÉSz 2,21)

            S amely lerója minden tartozásod. 
                  Ezt azért mondja itt a lélek, mert abban az örök élet ízében, amelyet itt élvez, jutalmát látja mindazoknak a szenvedéseknek, amelyeknek árán eddig ezen állapotig jutott, s úgy érzi, hogy nemcsak a szigorú igazság mértéke szerint van kifizetve és kielégítve, hanem túláradóan van megjutalmazva. Ilyenkor igazán megérti Jegyesének az evangéliumban adott ígéretét, hogy százat fog adni egyért. (Mt 19, 23) Olyannyira, hogy nincs múltjában szorongatás, kísértés, vezeklés, vagy bármi más szenvedés, amelynek már ezen élet folyamán ne felelne meg százszor annyi vigasztalás és gyönyörűség. Ezért nagyon is helyesen mondja a lélek: „S amely lerója minden tartozásod”. (ÉSz 2,23) 
                  Hogy pedig megértsük, mik azok a tartozások, amelyeknek a fejében a lélek itt kárpótolva érzi magát, meg kell jegyeznünk, hogy rendes körülmények között egyetlen lélek sem juthat el a lelki eljegyzésnek erre a magas állására és királyi méltóságára, hacsak előbb nem esett át számos megpróbáltatáson és szenvedésen. Mert amint az Apostolok cselekedeteiben olvassuk: „Sok háborúság által kell bemennünk Isten országába”. (14, 21) Ezek a háborúságok ebben az állapotban már a múltnak eseményei, mert a megtisztult lélek már nem szenved. (ÉSz 2,24)
                  A szenvedések, amelyeken azoknak át kell menniük, akiket az Úr erre a tökéletességre el akar juttatni, háromfélék. Szenvedések, bántások, fenyegetések és kísértések, még pedig a legkülönbözőbb alakban, a világ részéről; kísértések, szárazságok és szorongatások az érzéki részből kifolyólag; gyötrelmek, sötétségek, szorongatások, elhagyatottságok, kísértések és egyéb szenvedések a szellemi részről. Mert ezen a módon tisztul meg szellemi és érzéki részében, úgy, amint azt az első versszak negyedik sorának magyarázatában kifejtettük. Hogy pedig miért szükséges ennyi szenvedés előkészületül ehhez az állapothoz, annak oka az, hogy amint valami nemes folyadékot csakis erős és gondosan megtisztított üvegben szokás tartani, akként e magasztos egyesülés befogadására is csak az olyan lélek képes, amely megerősödött a szenvedésekben és kísértésekben és megtisztult a lelki gyötrelmekben, sötétségekben és szorongatásokban.(ÉSz 2,25)
                  Isten próbára teszi őket és engedi, hogy mások ugyanezt tegyék velük, hogy oly magasra emelje őket, amilyenre csak lehetséges, vagy is egyesítve őket az isteni bölcsességgel, amely, Dávid szavai szerint, tűzzel megpróbált és a földtől, tudniillik a mi testünktől elválasztott és hétszer, vagyis a lehető legnagyobb fokban megtisztított ezüst. (Zsolt 11, 7) (ÉSz 2,29)
                  Ezek alapján tehát nagyon is szükséges a lélekre nézve, hogy kifogyhatatlan türelmet és állhatatosságot tanúsítson azokban a megpróbáltatásokban és szenvedésekben, amelyeket Isten reá bocsát; legyenek azok akár belsők akár külsők; akár szellemiek, akár testiek; akár nagyobbak, akár kisebbek. Mindezt úgy fogadja az Úr kezéből, hogy javára és egészségére szolgál, s ne meneküljön előlük, mert csakis tőlük várhatja gyógyulását. Fogadja meg ebben a bölcsnek tanácsát, aki így szól: „Si spiritus potestatem habentis ascenderit super te, locum tuum ne dimiseris quia curatio faciet cessare peccatum”. Ha a hatalmasnak lelke fölindul ellened, ne hagyd el helyedet, vagyis azt a helyet vagy állást, amelyben a reád küldött megpróbáltatás és szenvedés talál, mert az orvoslás, mondja tovább, igen nagy bűnöket fog megszüntetni, amennyiben el fogja vágni bűneidnek, gyarlóságaidnak és rossz hajlamaidnak gyökereit. (ÉSz 2,30).

            15 perc elcsendesedés, ima...

            Befejezés: 
            Hálaadás. Veni Creator Spiritus himnusz (Teremtő Lélek, jöjj közénk...).

            2011. dec. 8.

            Ave Maria


            Ma reggelre lehavazott.
            A Szeplőtelen Fogantatás ünnepére az Úr fehérbe öltöztette a várost.
            A természet is velünk ünnepelt:-)


            „Nem színlelt szeretetben” [4]

            (A kilenced bevezetője és a teljes költemény itt olvasható.)
            •     „Szeresse nagyon azokat, akik ellentmondanak, és nem szeretik Önt, mert ily módon szeretet születik azokban a szívekben, amelyekben eddig nem volt. Tegyen úgy, ahogy Isten bánik velünk, aki szeret minket, hogy mi is szerethessük Őt, azzal a szeretettel, amelyet Tőle kapunk.” (Keresztes Szent János levele egy kármelita nővérnek 1591 végén) 

              Negyedik nap

              Napi bevezető ima:
                     
              • Fordulj mély alázattal és gyermeki bizalommal a Boldogságos Szűz Máriához, aki a Bölcsesség széke, ajánld fel neki háromféle lelki képességedet, és így imádkozz: „Szűzanyám, te légy emlékezetemben, hogy hozzád hasonlóan az Úr Jézusra vonatkozókon kívül minden más emléket kivessek abból; világosítsd meg értelmemet, hogy Szent Fiadén kívül minden más ismeretet eltávolítsak belőle; és vezéreld akaratomat, hogy csak Isten akaratát tegyem.” Alázd meg magad Mária előtt! Légy olyan, mint egy kis koldus, aki alamizsnát kér! Könyörögj ki buzgón Jézus kegyelmeinek e kiosztójától, e jóságos Kincstárnokától minden kegyelmet, egyesülj az Ő Szeplőtelen Szívével, s ha nem menne az elmélkedés, csak szólítsd Őt így: „Szűz Mária drága Szíve, légy a menedékem!” Majd rögtön fűzd hozzá: „Jézusom, irgalmazz nekem!” A nap folyamán pedig gyakran jussanak eszedbe, amit a reggel az elmélkedésnél elhatároztál. 
              ( Monforti Grignon Szent Lajos tanácsa a „Mária által Jézushoz” című könyvből.)

              2. Ó édes égetés!
              Ó kedves, drága seb!
              Ó nyájas kéz! Gyöngéd megilletés, 
              Amelyben örök élet íze van, 
              S amely lerója minden tartozásom!
              S ölvén, életté változtattad a halált. 

                    Ebben a versszakban a lélek azt fejtegeti, hogy a Szentháromság három személye, az Atya, a Fiú és a Szentlélek azok, akik Őbenne az egyesülésnek ezt az isteni művét létrehozták. Eszerint tehát, a kéz, az égetés és a megilletés alapjában véve egyugyanazon dolog, s csak ezért nevezi őket így, mert ezek a nevek kifejezik mindegyiknek különleges hatását. Az égetés a Szentlélek; a kéz az Atya; a megilletés a Fiú. A lélek tehát dicsőíti az Atyát, a Fiút és a Szentlelket és három nagy kegyelmet és lelki jót emel ki, amelyet létrehoztak azáltal, hogy halálát életté változtatták és őt önmagukhoz hasonlították. Az első a kedves drága seb, amelyet a Szentléleknek tulajdonít, és ezért nevezi édes égetésnek, A második az örök élet íze, amelyet a Fiúnak tulajdonít s ezért gyöngéd megilletésnek mond. A harmadik az, hogy Isten őt önmagához hasonlította, s ezzel az ajándékkal a lélek bőven meg van jutalmazva. Ezt az Atyának tulajdonítja, azért mondja nyájas kéznek. S bár itt a hatások különbözősége alapján mind a hármat megemlíti, azért mégis csak eggyel beszél, mondván: életté változtattad, mégpedig azért, mert mindhárman együttesen cselekszenek, s így helyesen tulajdonít mindent egynek és mindent mindhármuknak. (ÉSz 2,1)

              Ó édes égetés! 
                     Ez az égetés itt, mint mondottuk, a Szentlélek, mert amint Mózes mondja ötödik könyvében: „A mi Urunk, Istenünk emésztő tűz” (4,24), tudniillik a szeretet tüze, amely végtelen erejű lévén, mérhetetlen hatalommal képes a lelket megemészteni és önmagává átalakítani, ha egyszer azt megérintette. (ÉSz 2,2,)
                    Mivel pedig ez az isteni tűz ebben az esetben a lelket önmagává alakította át, az nemcsak érzi az égetést, hanem a maga egészében e hatalmas tűz égetésévé válik. (ÉSz 3,3)
                    Így tehát ez a boldog lélek, aki oly szerencsés volt eljuthatni eddig az égetésig, mindent tud; mindent élvez; mindent megtesz, amit akar és sikerül neki; Mert ez a lélek az, akiről az apostol azt mondja: „A lelkiember mindent megítél és ő senkitől sem ítéltetik meg”. (1Kor 2,15) És ismét: „A lélek átvizsgál mindent, még Isten mélységes titkait is” (uo. 10). A szeretetnek ugyanis az a sajátsága, hogy Kedvesének összes kincseit átkutatja. (ÉSz 2,4)

              Ó kedves, drága seb!
                    Az előbbiekben a lélek az égetéssel beszélt, most pedig az égetés okozta sebhez intézi szavait. (ÉSz 2,6)
                    A szeretet égési sebét nem lehet mással meggyógyítani, hanem csakis magával ugyanazzal az égetéssel, amely okozza. Az gyógyítja, s mialatt gyógyítja, újra okozza, mert a szeretet-égetés valahányszor érinti a szeretet sebét, mindig nagyobb szeretet-sebet ejt. (ÉSz 2,7)
                    Úgy kell fölfognunk a dolgot, hogy ez az égetés és sebzés a legmagasabb fok, amelyre csak az ember ebben az állapotban följuthat. (ÉSz 2,8)
                    Van azonban a lélek égetésének egy más, igen magasztos alakja, mely értelmi látomás kíséretében történik: a szívsebzés (Avilai Szent Teréz tapasztalatát írja le). Kevés lélek jut ily magasra. Egyesek azonban eljutottak idáig, akiknek az volt a rendeltetésük, hogy erényük és szellemük fiaik révén elterjedjen (vagyis a rendalapítók kapnak ilyen kegyelmeket, mint például Szent Terézia Anyánk, Assisi Szent Ferenc), amennyiben Isten a rendi szellem zsenge korában, többé vagy kevésbé árasztja el lelki kincsekkel és erényekkel a rendfőket aszerint, amint az ő tanításuk és szellemük nagyobb vagy kisebb számú utódoknak van hivatva örökségül szolgálni. (ÉSz 2, 12)
                    Nézzük, mit tesz a Szeráf. Sem többet, sem kevesebbet, mint hogy valósággal sebet ejt a szellem bensejében. Ha azután Isten olykor megengedi, hogy annak a belső sebzésnek hatása külsőleg is megnyilvánuljon, tudniillik az érzéki részben, akkor a seb a testen is megjelenik, amint például megtörtént Assisi Szent Ferenccel. Midőn ugyanis a Szeráf megsebezte lelkét az öt szent sebbel, ez a hatás külsőleg is jelentkezett, mert a testére is rányomta azokat, megsebezve azt is; mégpedig a szeretet nyilával sebezte meg éppúgy, mint a lelket. (ÉSz 2,13)
                    Így volt ez Szent Pálnál is, aki lelkében oly részvéttel viseltetett Krisztus Urunk szenvedése iránt, hogy annak fájdalmait testében is érezte, amint ez kitűnik a galatákhoz írt levelének e szavaiból: „Én az Úr Jézus bélyegeit viselem az én testemen”. (ÉSz 2,14)

              15 perc elcsendesedés, ima...

              Befejezés: 
              Hálaadás. Veni Creator Spiritus himnusz (Teremtő Lélek, jöjj közénk...).