„Nem színlelt szeretetben” [8]

(A kilenced bevezetője és a teljes költemény itt olvasható.)

•     „Szeresse nagyon azokat, akik ellentmondanak, és nem szeretik Önt, mert ily módon szeretet születik azokban a szívekben, amelyekben eddig nem volt. Tegyen úgy, ahogy Isten bánik velünk, aki szeret minket, hogy mi is szerethessük Őt, azzal a szeretettel, amelyet Tőle kapunk.” (Keresztes Szent János levele egy kármelita nővérnek 1591 végén) 

Nyolcadik nap

Napi bevezető ima:

       

• Fordulj mély alázattal és gyermeki bizalommal a Boldogságos Szűz Máriához, aki a Bölcsesség széke, ajánld fel neki háromféle lelki képességedet, és így imádkozz: „Szűzanyám, te légy emlékezetemben, hogy hozzád hasonlóan az Úr Jézusra vonatkozókon kívül minden más emléket kivessek abból; világosítsd meg értelmemet, hogy Szent Fiadén kívül minden más ismeretet eltávolítsak belőle; és vezéreld akaratomat, hogy csak Isten akaratát tegyem.” Alázd meg magad Mária előtt! Légy olyan, mint egy kis koldus, aki alamizsnát kér! Könyörögj ki buzgón Jézus kegyelmeinek e kiosztójától, e jóságos Kincstárnokától minden kegyelmet, egyesülj az Ő Szeplőtelen Szívével, s ha nem menne az elmélkedés, csak szólítsd Őt így: „Szűz Mária drága Szíve, légy a menedékem!” Majd rögtön fűzd hozzá: „Jézusom, irgalmazz nekem!” A nap folyamán pedig gyakran jussanak eszedbe, amit a reggel az elmélkedésnél elhatároztál. 

( Monforti Grignon Szent Lajos tanácsa a „Mária által Jézushoz” című könyvből.)

Érzéki lényem mély barlangjai

      Ezek a barlangok a léleknek tehetségei: az emlékezet, az értelem és az akarat; azért mélyek, mert nagy kincsek befogadására képesek, amennyiben a végtelenen kívül semmi sem képes őket betölteni. Abból, hogy ezek mennyit szenvednek, ha üresek, némileg meg fogjuk érteni, hogy mennyire élveznek és gyönyörködnek, midőn telítve vannak Istenükkel. (ÉSz 3,18) 

1. Az első barlang, amelyről itt beszélni akarunk, az értelem és annak üressége, az Istenre irányuló szomjúság. Ez utóbbi, midőn meg van tisztulva, akkora, hogy Dávid nem találván erősebb hasonlatot, a szarvaséhoz hasonlítja, azért mondjuk, hogy igen heves: „Quemadmodum desiderat cervus ad fontes aquarum ita desiderat anima mea ad te Deus”. „Amint kívánkozik a szarvas a vízforrásokhoz, úgy kívánkozik a lelkem tehozzád, Isten.” (Zsolt 41,2) Ez a szomjúság az isteni bölcsesség vizeire irányul, mert az értelemnek tárgya.
2. A második barlang az akarat. Ennek üressége pedig akkora éhséget kelt az Úristen után, hogy egészen elepeszti a lelket, amint ezt ugyancsak Dávid felezi ki: „Kívánkozik és eped a lelkem az Úr tornácai után”. (Zsolt 83,3). S ez az éhség nem egyéb, mint a szeretet tökéletesedése, amelyre a lélek törekszik.
3. A harmadik barlang az emlékezet. Ennek ürességében a lélek sóvárog és eped Isten birtoklása után, amint azt Jeremiás kifejezi: „Memoria memor ero et tabescet in me anima mea; haec recolens in corde meo, ideo sperabo”. Vagyis: „Megemlékezve emlékezem erről és lelkem eleped bennem; ezeket átgondolván szívemben, azért bízom”. (Siral 3,20) 

(ÉSz 3,19-21) 

Pedig vak volt az és sötét 

      Tudniillik ilyen volt, mielőtt Isten, mint mondottuk, megvilágította és fényessé tette volna. Ennek megértésére jegyezzük meg, hogy két oka lehet annak, ha a szem nem lát, tudniillik vagy az, hogy homályban, sötétben van, vagy pedig az, hogy vak. Ha tehát Ő nem világítja meg, akkor homályban van, még akkor is, ha egyébként éles volna a látása. Ha pedig bűn állapotában van, vagy törekvését másvalamire irányítja, akkor vak. S ilyenkor, ha még rá is sütne Isten fénye, mivelhogy vak, nem látja lelkének sötétéségét, vagyis tudatlanságát. (ÉSz 3,70) 

Csodás szépséggel hintenek

A kedvesükre fényt és egyben meleget.

      Miután a tehetségüknek ezek a barlangjai már olyan csodaszépek és, mint mondottuk, oly bámulatosan belemerültek azoknak a bennük égő lámpáknak fénysugaraiba: azonfelül, hogy magukat teljesen Istennek adják, Istenben Istenhez küldik ugyanazokat a fénysugarakat, amelyeket ők kapnak. Teszik ezt szerető dicsőségben, meghajolva Istenben Isten előtt, az isteni lámpák fényétől ők maguk is tüzes lámpákká válva és a Kedvesre árasztva a szeretetnek ugyanazt a fényét és melegét, amelyet tőle kapnak. (ÉSz 3,77) 

      „Csodás szépséggel hintenek.” Vagyis távol és menten minden közönséges gondolkodástól, minden túlzástól, minden módtól és viselkedéstől. (ÉSz 3,78) 

      Nagy elégtételére és örömére szolgál a léleknek az, hogy Istennek többet adhat, mint amennyit ő maga ér; hogy oly nagylelkűen és mint sajátját ajándékozhatka Istennek önmagát, ugyanazzál az isteni fénnyel és meleggel, amellyel kapta. (ÉSz 3,80) 

      Röviden fel kell itt sorolnunk azokat a szépségeket, amellyel a lélek ezeket az ajándékokat adja. (...) A lélek az Istentől kapott szeretet tekintetében Istennel szemben csodás szépséggel viselkedik. Nem kevésbé tesz így az örök boldogságnak e gyönge hasonmására vonatkozóan. Hasonlóképpen van a dicséret, nemkülönben a hála tekintetében. (ÉSz 3,80)

      Ami az elsőt illeti, szeretetének főleg három szépsége van.

1. Az első az, hogy a lélek itt Istent nem önérdekből szereti, hanem önmagáért szereti. Ez csodálatos szépség, mert a Szentlélek által szeret, úgy, mint az Atya és a Fiú szeretik egymást azon szavak szerint, amelyeket Isten fia mond Szent Jánosnál: „A szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen és én őbennük”. (Jn 17,26)
2. A második szépség Istent Istenben szeretni, mert ebben a heves egyesülésben a lélek elmerül az istenszeretetben, Isten pedig nagy hevességgel adja magát oda neki.
3. A szeretet főszépségének harmadika az, hogy itt úgy szereti, amint az Őt megilleti, vagyis nemcsak azért szereti, mert vele szemben bőkezű, jó, dicső, stb., hanem még sokkal inkább azért, mert Ő mindez önmagában és lényegileg.

(ÉSz 3,81-82)

      Ami pedig az örök boldogságnak ezt a hasonmását illeti, annak terén is három csodálatos és értékes főszépséget látunk:

1. Az első az, hogy a lélek itt Istent magának Istennek révén élvezi. Mivel itt a lélek egyesíti értelmét a mindenhatósággal, jósággal, stb., ha nem is teszi ezt oly világosan, mint majdan az örök életben, rendkívül boldognak érzi magát, hogy ezeket a dolgokat részletesen megérti.
2. Ennek a gyönyörködésnek második főszépsége az, hogy rendszeresen csupán csak Istenben gyönyörködik, a teremtmények teljes kizárásával.
3. Harmadik gyönyörűsége az, hogy csupán azért élvezi őt, ami Ő önmagában véve, az önszeretetnek minden árnya nélkül.

(ÉSz 3,83)

      Abban a dicsőítésben, amelyet a lélek az egyesülésben Istennek bemutat, három további főszépség észlelhető.

1. Az első, hogy kötelességérzetből teszi, mert a lélek belátja, hogy Isten őt saját dicsőítésére teremtette, amint az Izajásnál kijelent: „E népet magamnak teremtettem, dicséretemet fogja énekelni”. (Iz 43,21)
2. A dicsőítésnek második szépsége, hogy azon javakért hódol vele, amelyeket kapott és hogy örömét találja Isten dicsőítésében.
3. A harmadik az, hogy azért dicsőíti, ami Isten önmagában, mert a lélek még akkor is dicsérné, ha semmi örömet nem kapna tőle.

(ÉSz 3,84)

      A hála terén szintén van újabb három főszépség:

1. Az első, hogy hálát ad az elvett természetes és szellemi javakért és jótéteményekért.
2. A második az a nagy élvezet, amelyet az Istennek való hálaadásban talál, amennyiben nagy hevességgel merül bele ebbe a hálaadásba.
3. A harmadik az, hogy csakis azért hálálkodik, ami Isten önmagában, ami sokkal erősebb és élvezetessebb.

(ÉSz 3,85)

15 perc elcsendesedés, ima...

Befejezés: 

Hálaadás. Veni Creator Spiritus himnusz (Teremtő Lélek, jöjj közénk...).